Tükör, a cica
Csomor Katalin ;Gottfried Keller novellája alapján
Ha seldwylai ember rossz vásárt csinált, azt mondják rá: -"megvette a macska háját". E szállóige eredete egy régi történet:
Több száz esztendővel ezelőtt, - mesélik - lakott Seldwylában egy öregecske, magányos nőszemély, egy szép és okos cicával. aki sima bundájáról a Tükör nevet kapta.
Tükör elégedetten éldegélt asszonya mellett és senkit sem bántott, aki békében hagyta. Napjait vidáman, kecsesen és szemlélődően töltötte, tisztes jólétben és felfuvalkodottság nélkül. Napközben csak ritkán heverészett és szunyókált a meleg párnáján a kályha mögött: inkább éber volt és jobban szeretett valamely keskeny lépcsőkorláton vagy ereszcsatornában feküdni, filozofikus szemlélődésbe és a külvilág figyelésébe merülve. Egyetlen szenvedélye a vadászat volt, ennek azonban ésszerűen és mérséklettel hódolt, és csak a legtolakodóbb és legszemtelenebb egereket fogdosta és öldöste.
Ez a kiegyensúlyozott élet azonban hirtelen végetért, mikor Tükör úrnője váratlanul meghalt, és gazdátlanul, árván hagyta a szép cicát. Tükört borús kétségek gyötörték, de összeszedte magát és felajánlotta szolgálatait a nevető örökösöknek. Ezek azonban ostoba és durva emberek voltak, szóhoz sem engedték jutni Tükört, hanem a megboldogult papucsait és szép kis zsámolyát vágták a fejéhez, valahányszor csak mutatkozott.
Végül összevesztek az örökségen és a házat egyelőre bezárták. A szomorú kandúr a kőlépcsőn üldögélt és nem volt többé senki, aki beengedte volna.
Éjszaka, rejtett utakon fölment ugyan a háztető alá, és kezdetben a nap nagy részét ott töltötte és igyekezett átaludni a bánatát, az éhség azonban hamarosan újra a napvilágra hajtotta. Az utcákon csatangolt, és félénken próbált holmi eldobott falatkákat megszerezni, de gyakran semmit nem talált.
Teltek a napok, és szegény Tükör egyre soványabban és éhesebben kószált, mikor egy nap észrevette Pineiss úr, a városi boszorkánymester.
- "Na, macska, megvegyem a hájadat?"
- "Ah, Pineiss úrnak tréfálni tetszik…."
- "Szó sincs róla! Szükségem van a boszorkánymesterséghez macskahájra, de szerződésileg és önként kell megkapnom. Igen előnyös üzlet a számodra! Pompásan foglak tartani, kövérre és gömbölyűre hizlallak hurkával és fürjpecsenyével. És ha meghíztál, csak az utána következő holdtöltekor kell megválnod az életedtől.
A cica szájában összefutott a nyál, és mivel az éhezés és a nyomorúságos életmód miatt az értelme is meggyöngült, sietve aláírta a szerződést.
- "Ebédre már várlak, kandúr!"
- "Szíves engedelmével leszek bátor…" mondta Tükör, és pontosan a déli órában megjelent Pineiss úrnál.
Ott aztán néhány hónapi rendkívül kellemes élet kezdődött most a cica számára: mert nem volt egyéb dolga, mint az, hogy elfogyassza a jó falatokat, melyeket elébe raktak, nézze, ha kedve volt rá, hogy hogyan boszorkánykodik a mestere, és sétáljon a háztetőn.
Pineiss úr ezermester volt, százféle hivatalt ellátott, tízezer törvényes dolgot mívelt nappal és mérsékelt áron, és néhány törvénytelent, csak a sötétben és egyéni szenvedélyből.
A háza pincétől a padlásig zsúfolva volt minden elképzelhető holmival, és Tükör sokat szórakozott azzal, hogy mindent megnézett és megszagolt.
Tükör, minthogy ilyen nagyszerű élete volt, testileg szemmelláthatóan kivirult: szőre megint sima és fényes lett, és a szeme vidám.
Ahogy azonban a testi ereje gyarapodott, erkölcsi érzéke és filozofikus szemlélete is visszatért. Egy napon, amint éppen egy sült fenyőrigót tartott a mancsaiban, de már nem volt elég éhes ahhoz, hogy megegye, töprengéseibe mélyedt:
- "Szegény madárka…És én? Rám milyen sors vár? …Minden falattal közelebb eszem magamat a halálhoz! Lehet -e nyomorultabb és gyávább szerződést kötni, mint olyat, amelynél fogva egy darabig tengeti az életét az ember, hogy aztán ennek fejében elveszítse?Nem illett volna jobban egy elszánt kandúrhoz az önkéntes és gyors halál? De én semmire sem gondoltam, és most nem látok magam előtt egyebet, mint a fenyőrigónak a sorsát! Ah, csak kijutnék ebből a kelepcéből!
Ráébredve kövérsége tragikus következményeire, Tükör nem heverészett többé a meleg párnán, melyet Pineiss odakészített neki, hogy csak aludjék és hízzék rajta szorgalmasan, és inkább keskeny párkányokon s magas, veszedelmese helyeken heverészett megint, hogyha pihenni akart. Ugyanúgy megvetette Pineiss úr szalonnával spékelt egereit. Visszatért megszokott, egészséges életmódjához, járkált a tetőkön és a padlásokon, és maga fogta magának az egereket vagy a közönséges, élő verebet.
Ám Pineiss úr is észrevette, hogy a macska, bár egészséges és ragyogó jelenség volt, megállt egy bizonyos fokán a testességnek, amely még távolról sem érte el azt, amire a boszorkánymester törekedett. Pineiss képzeletében ugyanis egy nehézkes, széle-hossza-egy állat lebegett, amely nem mozdul a pihenővánkosról és merő háj. Ezért hát egy este felelősségre vonta és ráförmedt:
-Mi az, Tükör? Miért nem eszed a sok jó ételt, amit annyi gonddal és művészettel készítek neked?
- Miért nem vigyázol magadra, miért nem alszol a párnán? A te kötelességed enni és lustálkodni! Mondj le azonnal erről az alattomos és szerződésszegő mértékletességről, vagy ráncba szedlek! Mutasd csak, mennyit szedtél magadra, te naplopó?
- Auu! Te karmolsz! Hát így vagyunk, te bestia? Na jó. Ezennel kijelentem, hogy elég kövér vagy. Öt nap múlva megtelik a Hold, akkor vége az életednek.
Tükör aggasztó gondolatokkal mászott fel a háztetőre, melynek ormai sötéten meredtek a szép, őszesti égbe. A Hold éppen felkelt a város felett és rávetette a fényét az öreg tető fekete és mohos cserepeire, mikor bűbájos ének csendült Tükör fülébe.
Egy hófehér cicakisasszony sétált el ragyogva a szomszéd házormon. Tükör tüstént elfelejtette a halál képeit, melyek közt élt, és legszebb kandúrdalával felelt a tündér himnuszára.
Sajnos, három idegen kandúr is hallotta az éneket, s Tükör csakhamar forró csatába keveredett a vakmerő és arcátlan idegenekkel.
Miután megfutamította őket, a győztes Tükör tüzesen és hódolattal udvarolt hölgyének, és éjjel-nappal vele volt.
Pineiss úrra nem is gondolt többé és otthon sem mutatkozott. A szerelem és a féltékenység öröme -kínja, ölelkezések és verekedések, a boldogság hatalma és a balszerencse gyötrelmei nem engedték, hogy a szerelmes Tükör magához térjen, s amikorra a Hold tányérja megtelt, a szenvedély úgy elgyötörte, hogy soványabb és
A Hold kerek tányérja magasra emelkedett az égen, fénye beborította az odvas tetőket. Lejárt a szerződésben megszabott határidő. Akkorra már hívta is Pineiss a tető egyik kis tornyából: "Tükörke, Tükörke! Hol vagy? Gyere már haza egy kicsit!"
Tükör ekkor búcsút vett fehér barátnőjétől, aki elégedetten és hűvösen nyávogva ment tovább, s aztán hazaballagott.
A boszorkánykonyhában teljes ösztövérségében és csapzottságában dacosan a mester elé ült.
Mikor Pineiss úr meglátta, hogy milyen gyalázatosan becsapták, felugrott és dühöngve kiabálta:
- "Mit látok?! Te bitang, te lelkiismeretlen! Mit tettél velem?"
- "Oh, Pineiss úr, a szenvedély édes hatalma…."
A boszorkánymester nem teketóriázott tovább. Nyakonragadta és bedugta a tiltakozó macskát egy madárkalitkába és egy nagy lakattal lezárta a kalitka ajtaját.
"Most aztán lesheted, hogy a szenvedély édes hatalma kisegít-e még innen!" Rögtön sütött is egy hosszú kolbászt, s annak oly ínycsiklandozó volt az illata, hogy ő maga is kénytelen volt megnyalni kicsit a két végét, mielőtt bedugta a rácson.
- "Most pedig enni, és hízni fogsz!"
Pineiss most összeszedte magát, és legjava művészetével nap nap után olyan ínyenc falatokat készített, hogy a fogoly Tükör nem bírt ellenállni. Börtönében így morfondírozott, miközben a bajuszát tisztogatta a kiadós ebéd után:
"Bizisten, mégiscsak szép dolog a szerelem! Most megint kihúzott a csávából. Egyenlőre pihenni fogok és rajta leszek, hogy a szemlélődés és a jó táplálkozás visszahozza értelmes gondolataimat. Ma egy kis szenvedély, holnap egy kis józanság és nyugalom: a maga módján mindegyik jó. Ez a börtön nem is olyan kellemetlen, és bizonyára ki lehet gondolni benne valami üdvöset."
Mikor Pineiss úr Tükört a ketrecében végre elég kövérnek látta, nem sokat óvatoskodott, hanem a figyelő kandúr szeme láttára előszedte az edényeit és lobogó tüzet rakott a tűzhelyen, hogy kifőzhesse a rég óhajtott nyereséget.
Aztán megfente a konyhakését, kinyitotta a kalitkát, és jókedvűen így szólt.
- "Gyere, te gazfickó! Most levágjuk a fejedet, aztán pedig megnyúzunk! Vagy talán nyúzzalak meg előbb, és csak azután nyakazzalak le?"
- "Nem, szíves engedelmével, jöjjön előbb a nyakazás…."
Tükör megadóan lehajtotta a fejét, de olyan keservesen és bűntudatosan sóhajtozott, hogy a boszorkánymester megkérdezte:
- "Mi bajod? Tán nem tartottam be a szerződés rám eső feltételeit?"
- "De igen, és én szívesen halok meg, csakhogy egy súlyos gaztett megnehezíti a halálomat! De hát, ami történt, megtörtént, és késő a megbánás!
-Látod, te elvetemült, hogy micsoda bűnös vagy! És hogy milyen rég megérdemelted a halált? De hát, a teringettét, mit csináltál? Ellenem követtél el valami égbekiáltó gonoszságot?
- Á, dehogy, kigyelmed miatt nem mardos a lelkiismeret. Boldogult úrnőm tízezer arany forintjáról van szó…
Pineiss úr azonnal leült egy kis hordóra, és az éles kést Tükör és maga közé a padlóba döfte:
- "Micsoda aranyak? Beszélj !"
- "Szegény úrnőm még ifjan, olthatatlan szerelmi bánatában szórta ezeket az aranyakat a kútba. Halála előtt rám bízta a titkát, azzal, hogy egy olyan férfiúnak adjam az aranyakat, aki egy vagyontalan leányt csupán a szépségéért felségül kér. És most, hogy meghalok, nem tudom teljesíteni a kívánságát."
Mindezek után Tükör egy hosszú és kacskaringós történetbe kezdett, amelyben elmesélte egykori úrnője szomorú szerelmi csalódását. Természetesen az egész történetet ott helyben találta ki, csak néhány aranyforint volt igaz belőle, melyet az úrnő veszedelmes úton kapott, s hogy bajt ne hozzon rá, elátkozott és a kútba szórt.
De Pineiss úr elbűvölten hallgatta. Végül megkérdezte: " És az a szép pénz még mindig a kútban van?"
"Ott hát ! Hol lenne másutt" válaszolta Tükör, "hiszen csak én hozhatom fel, és ezt mindeddig nem tettem meg".
Pineiss úr bizalmatlanul nézett Tükörre és így szólt: " Meg tudnád mutatni nekem, cimbora, azt a kincset, hogy lássam egy kicsit a saját szememmel?" -"Amikor tetszik! " -válaszolta Tükör.
Pineiss úr előkeresett egy hosszú zsineget és a macska nyakára kötötte, hogy meg ne szökjön, aztán elindultak a régi kúthoz. A macska közben tovább magyarázott:
-"Azt tudnia kell, hogy az aranyat nem halászhatja ki csak úgy, a saját szakállára, mert a kútban egy kicsit kísérteties a világ, erre határozott gyanúokaim vannak"
-"Ugyan már, ki beszél itt kihalászásról!" mondta kissé megszeppenve Pineiss úr, "csak vigyél oda és mutasd meg a kincset! "
Tükör a halott vénkisasszony kertjébe vezette Pineiss urat. Együtt másztak át a falakon és Tükör megmutatta az utat a régi kúthoz, melyet egészen betakartak az elvadult bokrok.
A kútnál Pineiss úr leeresztett egy lámpást egy másik hosszú zsinegen a kútba, és lekukucskált.
A víz alatt ott tündökölt az arany. "Tényleg! Látom! Szentigaz! Tükör, te ördöngös fickó vagy" Aztán izgatottan megint lekukucskált, és így szólt: "Mostmár csak a világszép nőszemély hiányzik!"
-"Hiányzik? Azt a nőt én már rég kiszimatoltam! Csak hát persze valóban olyan szegény, mint a templom egere. De ön csakugyan vállalkozna rá, Pineiss úr, hogy elvegye?"
-"Hogyne vállalkoznék! Vigyél hozzá íziben!"
-"Csak lassabban, Pineiss úr! Hová gondol? Itt ülök egy zsinórral a nyakamon, a halál fenyegetésével a vállamon, és csak úgy rohangáljak? Egyetlen mód van rá, hogy ön a pénzt és a leányzót megkapja: ha leoldozza rólam a zsineget és ideteszi a szerződésünket elém, ide, erre a kőre!"
Pineiss úr megvakarta a tarkóját, de az arany csábítása túl nagy volt, így hát eloldozta a kandúrt, előkotorta a szerződést és lerakta a kőre.
Tükör abban a szempillantásban darabokra tépte és bekapta az egészet.
Le is nyelte, és habár kegyetlenül kellett nyomkodnia, mégis úgy érezte, hogy ez volt a legjobb és legtáplálóbb étel, amit valaha elköltött, és remélte, hogy jó hosszú időre kedves egészségére fog válni, és gömbölyű és virgonc lesz tőle.
Mikor a kellemes lakomát befejezte, ezt mondta a boszorkánymesternek:
"Készlődjék neki a nagy szerelemnek, hogy szívvel, lélekkel meg tudjon felelni a feltételeknek, és a nőnek, aki úgyszólván máris a magáé. S ezzel egyelőre köszönet az élvezett kosztért és kvártélyért, és volt szerencsém!
Ezután udvariasan elköszönt a boszorkánymestertől,
ezt mondván:
"Feltétlenül hallani fog rólam, Pineiss úr, és megkapja a pénzt meg a nőt!"
Tükör ezek után a bagolyhoz, régi barátjához ment udvariassági látogatásra, és még bizonyos fontos ügyek megbeszélése végett is. A bagoly a Pineiss úr házával szemközt álló házikó kéménye mellett lakott.
A ház kivülről vaktó fehérre meszelve, ablakai mindig frissen mosva ragyogtak. Amilyen fehér és ragyogó volt azonban az utca felé ez a ház, éppoly fekete és füstös, félelmes és különös volt hátulról. Onnan azonban sohasem látta más, mint a háztetők macskái és az ég madarai. A tető alatt szakadozott, öreg alsószoknyák, kosarak és füves zsákok lógtak, a tetőn kis tüskebokrok nőttek, és egy nagy, kormos kémény meredezett titokzatosan az ég felé. Ebből a kéményből pedig az éjszaka sötétjében nem ritkán egy szép, fiatal boszorkány röppent magasba seprűje nyelén és anyaszült meztelenül, ahogy az űristen a nőket teremtette, és ahogy az ördög látni szereti őket. Mikor pedig már kiugrott a kéményből, finom orrocskájával szétszimatolt a friss, éjszakai levegőben, és tovaszállt testének fehér ragyogásában, lobogó, fekete hajával.
Amilyen fehérek voltak a ház frissen vasalt függönyei, éppoly fehér volt a ruhája, és fejkendője annak az öreg beginának, aki a házban lakott, annyira, hogy a kegyes hölgy apácaszerű fejdísze, mindíg mintha árkuspapír lett volna, amelyre azonmód írmi lehet. Háromszor ment templomba naponta, és ha ropogós, friss ruhájában végighaladt az utcán, a gyerekek ijedten rebbentek szét előle, s a felnőttek is szivesen visszaléptek a kapu mögé, ha volt még rá idő.
A kegyes begina nem háborgatott senkit, ha békén hagyták, csak a szomszédját, Pineiss urat gyűlölte szemmelláthatóan, mert valahányszor a mester az ablakában megjelent, gonosz pillantást vetett rá, és menten összehúzta a függönyeit. Pineiss úgy félt tőle, mint a tűztől, és csak a legbelső szobájában és jól bezárkózva merészelt valami élcet megereszteni róla.
Éjszaka, - mesélte a bagoly, - mikor a seprűjén kiröppen, gyönyörűszép, pucér nőszemély lesz belőle!
-Nehéz elképzelni, -gondolta Tükör, aki már régebbről ismerte a vényasszonyt, a gonosz beginát és kerülte.
A fehér ház kéményének egy sötét zugában üldögélt a vén bagoly, akihez Tükör most igyekezett, szájában egy kövér egérrel, melyet útközben fogott.
"Adj isten jóestét, kedves bagolyné asszony! Őrködünk buzgón?", mondta.
"Ha muszály!" felelte a bagoly. "jóestét kegyednek is! Rég nem mutatkozott, Tükör úr!"
"Megvolt az oka, majd elmondom. Hoztam egy kis egérkét, ha nem veti meg. Kilovagolt a gazdasszony?"
"Még nem , csak reggeltájt készül ki egy órácskára. Köszönet a szép egérért! Maga mégiscsak az udvarias Tükör! És mi is történt hát magával?"
"Szinte hihetetlen, " felelt Tükör, "ki akarták tekerni a nyakamat. Halgassa meg, ha érdekli." S mialatt jóízűen megvacsoráztak, Tükör a figyelő bagolynak mindent elmesélt, ami vele történt, és hogy hogyan szabadult ki Pieiss úr kezéből. "És ez még nem minden. Az ipsének meg kell kapnia az oldalbordáját és az aranyait."
"Megbolondult, hogy jót tesz a bitanggal, aki meg akarta nyúzni?"
"Ki mondja, hogy jót akarok tenni vele? Az úrnőm ezekkel a szavakkal vetette a kútba az aranyait: Átkozott legyen, aki kiszedi és felhasználja! - Ami tehát a jótéteményt illeti, rendben van a dolog."
"Az már más. No de honnan szerzi a megfelelő nőt?"
"Innen ni, a kéményből! azért jöttem, hogy adjuk össze az eszünket! Nem szeretne végre kiszabadulni ennek a boszorkánynak a karmaiból?"
"Tükör, magának csak a közelembe kell jönnie, s máris üdvös gondolatokat ébreszt bennem!"
A bagoly tudta a módját, miféle eszközzel lehet a boszorkányt elfogni. Egy egészen különleges hálóról volt szó, amelyből nem fog tudni kiszabadulni, mert a hálónak is varázsereje van.
Minden a terv szerint haladt. A kéményre kifeszítették a nagy hálót, és szótlanul és óvatosan melléje ültek. Az ég sötét volt és könnyű hajnali szellő járt.
"Meglátja," súgta a bagoly, "milyen ügyesen tud felsuhogni a kéményen, makula korom se éri a fehér vállát!" "Még sohasem láttam ilyen közelről!" felelt Tükör halkan, "csak ő ne fogjon meg bennünket!" Ekkor felkiáltott a boszorkány: "Tiszta a levegő?"
Majd a bagoly megnyugtató válaszát hallva csakugyan felült a seprőjére, és ki akart repülni a kéményen keresztül, ám a kémény nyílásánál belegabalyodott a hálóba, melyet a macska és a bagoly villámgyorsan összehúzott és megkötött.
"Tartsa erősen!" mondta Tükör, és "Húzza jól!", a bagoly.A boszorkány fickándozott és hangtalanul hányta-vetette magát, mint hálóban a hal, de hiába, a háló kitűnően bevált.Csak a boszorkány seprűjének nyele állt ki a lyukakból . Tükör óvatosan ki akarta húzni, de olyan fricskát kapott az orrára, hogy majdnem elszédült és belátta, hogy oroszlánhoz akkor sem ajánlatos túl közel kerülni, ha tőrbe esett.
A boszorka végül megnyugodott és így szólt:
-"Mit akartok tőlem, csodálatos állatok?"
-"Eresszen el a szolgálatából és adja vissza a szabadságomat" mondta a bagoly.
-"Kis láng, nagy füst- felelt a boszorkány,- szabad vagy, oldozd fel a hálót."
-"Még nem!- mondta Tükör, aki még mindíg az orrát dörgölte, "köteleznie kell magát, hogy feleségül megy a szomszédjához, Pineiss városi boszorkánymesterhez, oly módon, ahogyan én majd megszabom, és hogy őt soha többé el nem hagyja!"
Erre a boszorkány megint rúgkapálni kezdett és prüszkölni, mint az ördög, és a bagoly így szólt:
"Nem ízlik neki", Tükör pedig ezt mondta: "Ha nem tesz meg mindent, amit kérünk, akkor a hálót a tartalmával együtt kiakasztjuk az ereszcsatornára, hogy reggel mindenki lássa, és megtudja, hogy maga a boszorkány"
Erre a boszorkány sóhajtva mondta: "Halljuk, hogyan gondoljátok a dolgot?" Tükör pedig apróra előadta neki a tervét.
Reggel Tükör megjelent Pineiss úrnál, és jelentette, hogy ígéretéhez híven mindent elintézett. A boszorkánymester szedje össze magát, mert megnézheti a kérdéses nőszemélyt, aki a városkapunál üldögél, és rájuk vár. Pineiss úr rögtön felvette nyűtt bársonyzekéjét, melyet csak ünnepi alkalmakon viselt, felvette a jobbik kalapját kezébe vett egy régi, zöld kesztyűt, egy üvegcsét, melyben egykor balzsam volt és amelyben még mindíg visszamaradt valamicske illat, meg egy papirszegfűt, aztán Tükörrel együtt a kapu elé ment leánykérőbe.
A leányzó csakugyan ott ült a városkapunál, és olyan szép volt, amilyet a boszorkánymester még sohasem látott, a ruhája azonban annyira szegényes és szakadozott volt, hogy hiába szégyellősködött is szegényke, hol itt, hol ott mindig kivillant egy kicsit a fehér húsa. Pineiss úr tágra nyitotta a szemét és viharos elragadtatásában alig tudta előadni a kérését. A szép nő erre felszárította könnyeit, édes mosollyal kezét nyújtotta és megköszönte Pineiss nagylekűségét.
Megesküdött, hogy örökké hű lesz hozzá. Pineiss úr azonnal elvitte egy vénséges remetéhez és összeadatta magát vele. Az esküvői lakomát Pineiss úr házában tartották, és az összes vendég Tükör volt és a bagoly.
A tízezer forint egy tálban az asztalon állt, és Pineiss időnként belenyúlt és vájkált az aranyban, aztán megint szépséges feleségére nézett, aki tengerkék bársonyruhában ült ott, fehér nyakán gyöngysor. Pineiss folyton csókolgatni akarta, a nő azonban szégyenlősen és illedelmesen vissza tudta tartani, s amellett csábítóan mosolygottés megesküdött, hogy tanuk és az éj beállta előtt csókra nem kerül sor. Ez csak annál szerelmesebbé és boldogabbá tette a boszorkánymestert. Tükör szivélyes társalgással fűszerezte a lakomát, s szavait a szépasszony kellemesen fűzte tovább, úgyhogy Pineiss úr nem tudta, hova legyen elégedettségében.
Mikor besötétedett, a bagoly és a macska búcsút vett és illedelmesen eltávozott. Pineiss úr gyertyával egészen a kapuig kísérte őket, és még egyszer köszönetet mondott Tükörnek, akit pompás és előzékeny férfiúnak nevezett.
De mikor visszatért a szobába, a szépséges leányzó helyén az öreg, fehér begina, a szomszédasszonya ült az asztalnál, és gonoszul nézett rá.
Pineiss elszörnyedésében a földre ejtette a gyertyatartót és reszketve a falnak dőlt. A begina pedig felkelt, hozzálépett és bekergette a nász-szobába.
Pineiss úrnak ezután feloldhatatlan frigyben együtt kellett élnie az öregasszonnyal. Ettől kezdve siralom volt az élete: a felesége azonnal megkaparintotta minden titkát és teljesen papucs alatt tartotta.
Nem jutott egy perc szabadsághoz vagy pihenőhöz, boszorkánykodnia kellett reggeltől estig, amíg csak bírta, és Tükör, ha arrafelé járt és meglátta, barátságosan szokta mondani neki:
"Mindig munkában, munkában, Pineiss úr?"
Ezóta mondják Seldwylában, hogy "Megvette a macska háját!", különösen, ha gonosz és utálatos feleséget szerzett valaki.
..
.