Pedig sok hozzafüznivalóm volna az alább elhangzottakhoz fáradság miatt ma este nem kerül sor rá...
Egy példa erejéig:
nekem pl. nagyon fontos egy Valaki. fontos, hogy bizzon bennem, hogy TUDJA, hogy mindig igazat mondok neki. egyszerüen tudja, hányadán áll velem. eddig összesen kétszer hazudtam neki, utólag bevallottam.
tudom, nem könnyü neki, mert sokszor fél rákérdezni olyan dolgokra, amire ha válaszolok és igazat mondok, fájni fog, de ő dönthet arról, hogy rákérdez-e. fair vag nem fair, igy gondolom.
Zs4zet, sokszor ilyesztően egyezik a véleményünk!
Eredményfelelősség?
Én nem jó, vagy rossz szándékról beszéltem, hanem szándék-nélküliségről. Arról amikor a dolgok "véletlenül" megtörténnek. Akkor, amikor_tényleg_nem tehetsz róla, ám valóban megtörtént a dolog.
Az illuziós példádat lehetne egy picit konkretizálni, mert igy még nem igazán tudom - én sosem követtem ezt az utat, hanem mindig szembenéztem a dolgokkal. Nem tudom igy általánosságban elképzelni hogy mely illuziók és kegyes hazugságok tesznek ideigelensen jobbá valamit, különösen a miértet nem.
Ha valaki azt mondja, hgy randa vagyok s hülye, akor már jobb lesz ha azt mondja, hogy csak randa, vagy hülye?
Mennyiségileg igazad lehet, ha két különálló dolgot veszek szemügyre: leheteke okos és csúf, vagy randa és bölcs.
(Most téteélezzük fel, hogy az egyik esetben hazudott az illető, hogy jobb legyen nekem)
Namost ettől vajon jobb lett?
Kettő helyett egy dolggal kell szembenéznem, vagy ugyannak a két arcával? nevezetesen önmagam elfogadásával.
Valami két különálló dolog kéne, ehhez a mennyiségi analizishez... :o)
Szóval jó lenne valami példa, hogy ne magammal vitázzak... :o)
Zs4zet.
Ui.
Amúgy a széles skálában egyet értünk, de nem úgy ahogy Te gondolod :o) Van hazugság, és igazság, illetve a tartalmi igazság különböző finomságai, a kegyetlenül durván realisztikustól, a tárgyilagos közlésen át, a lágy együtérző, aki segit, ha tud... Mind igaz, a közlendő ugyanaz, ám másképp közelit ahhoz, akinek mondja.
De igenis, a valóság elhallgatása nem az igazmondás mellett hat. Azt írtad, ha nem szándékosan mond valótlant, akkor csak megtörtént a dolog. Hát nem. Ereményfelelősség van! A szándék már tökmindegy, ha valakinek péppé megy a lelke, az nem fog begyógyulni. (szóval a jószándék, meg a pokolba vezető út - brrr.)
Basszus hiába próbálom eleitől fogva mondani, hogy a nyers igazság és a hazugság között széles a skála. Az, hogy finoman mondok meg valamit, szépítek rajta, árnyalom, nem jelenti azt, hogy az illetőnek az egoját akarom simogatni. (Bár néha akarom.)
Mint tudjuk az igazság erősen relatív fogalom, attól függ kié, mikor, hol, milyen körülmények között fogan a dolog.
Igenis, vannak olyan helyzetek, amikor az illúzió élet/lélekmentő. És olyankor én leszarom, hogy most ez kegyes v. kevésbé kegyes-e, megteszem. Mert szükség van a szánalomra, és nem vagyunk tankok.
Az illúzió segíthet átmenetileg kilábalni a gödörből, nem mindegy, hogy valakinek mikor milyen mekkora tömegű dologgal kell szembenéznie. Ha ez nem így volna, akkor tömegesen mennénk a boltba hajókötélért.
Az igazság - a való tények - persze, hogy kiderülnek, de nem mindegy milyen dózisban. Adagolás kérdése is adott esetben.
Elkerülhetetlen, hogy szembesüljön az ember. De hogy mikor néz szembe, hogyan, mi módon - azt a körülmények - és az ember - maga dönti el.
az az igazság eszembe sem jutott. :o)
Manapság azt hiszem, hasonlólépp cselekednék. Bár nem tudom minek, vagy hogym it is érmnék el vele. Nehez konkrét helyzet nélkül hipotetikusan nyilatkozni ilyen kérdésben.
Az, hogy az igazság árán esetleg milyen nagtiv kép alakul ki rólam, az nem különösebben érdekel. Ha valaki nem tudja elviselni az igazságot, vagy pusztán egy véleméynt az már jelez valamit. Igazából a megbántás elkerülése ami számit.
Most ha a konkrét estet nézem és úgy járok el ahogy mondtad, akkor igazából egy is-is helyzet rögzül legjobb esetben egy jó-jobb státusszal (a valós rosszul áll - jól áll helyett).
Igazából fogalmazhattam volna finomabban is, azt hogy szar, meg lehet fogalmazni egész lágyan is... :o)))
A kötetkedésekre:
- Való igaz teljesen spontán jött amit mondtam. való igaz jobbitáson nem szok akkor gondolkozni az ember, de az érdekeit is tisztán felismeri... :o)
- A kor(aink) valahol 14 és 18 között volt biztos hogy gimiben már, és azt hiszem az alsó felében (14-16). Ezt elirtam korábban.
- Ami pedig a alakfeilsmerő képességemet illeti, elárulom, hogy a strand női öltözőjének hiányosságai folytán volt alkalmam megcsodálni... :o) Bár hozzátartozik, hogy 18 után még vénuszibb lett... :o)
Ebben az esetben nem tehetted volna azt, hogy mondjuk valahogy el missmasolod a dolgot, es legkozelebb, amikor neked tetszo ruhaban van, akkor hangsulyozod ki, hogy ez a ruha mennyire jol all az egyenisegehez meg ilyenek? Talan akkor ha megemlited, hogy az a multkori nem tetszett neked, akkor nemhiszem, hogy halalra sertodott volna, de ugyanugy elgondolkozott volna azon, hogy vajon joe az a ruha.
Ez inkabb javito szandeku dolog lenne, meg akkoris, ha az elso esetben hazudnod kellene valamit a ronda ruhajarol. Szoval ilyen ertelemben azthiszem nem muszaj mindig az igazsaghoz ragaszkodni. Valahogy en az ilyen fajta igazsag-hazugsagot kedvelem.
Bocsanat a kotekedesert :) Amugy nagyon tetszik amiket irsz :)
(Azis igaz, hogy egy 14 eevs gyerek nemszokott azon gondolkozni, hogy most jobbitsone valakin, vagy ne. Szoval abban a korban ez csak egy szimpla velemeny nyilvanitas lehetett.)
(Abszolute kotekedes, de olyan jo :)) : Szoval amugy 14 eves gyereknek lehet venuszi alkata? :)) Regen voltam mar 14 eves. :) Bar belegondolva az ember mindig megtalalja a korosztalyaban a disz peldanyokat. :)
Nekem 14 évesen volt egy osztálytársam, hét határon keresztül a legszebb és legokosab lány, és vele jártam még oviba is.
Egyzser megkérdezte hogy milyen az új ruhája...
Azt mondtam, hpgy olyan mint a fateromon a hálóing...
Olyan volt, pontosan olyan. Éppolyan sután és esetlenül állt rajta. Olyasvalakin akinek vénuszi alakja volt...
Egy félévig nem is szólt utánna hozzám.
Máinapig is azt mondom hogy helyesen tettem hogy igazat szóltam, mert az igazság is tükör, megmutatja aki nem birja elviselni. És utána ujabb és ujabb hazugságba kényszerültem volna bele. Egyik szüli a másikat.
És mit vesztettem? Még egy illúziót sem...
Na várjunk már. Ha nem kérdezi, akkor miért kéne nekem véleményeznem a dolgot? Nem feladatom másokat folyamatosan és kéretlenül minősíteni. De ha kérdezi, vagy szóba kerül, akkor nem fogom azt mondani, hogy egész jó, ha egyszer nem jó. Már csak azért sem, mert ez tiszteletlenség és lerázás. Inkább elkerüljem a konfliktust, és meghagyjam abban a hitében, hogy mostantól nyugodtan jelentkezhet fotómodellnek, aztán nézzem, ahogy röhögik a háta mögött? Ha egy kicsit is jelent nekem valamit, de akár jelentek magamnak valamit, akkor ilyen szemétséget nem teszek vele.
Az elhallgatás nem hazugság Valaminek a rejtegetése lehet gyávaságtól szánalomig terjedő érzelmiskála bármely elem. Ha itéletet akarna mondani valaki felette, akkor az ok felett kell, s nem az okozat felett...
Ami a többit illeti formailag, és tartalmilag hazugság.
No és emberileg?
Midig van egy felszín és egy mélyebb hatás.
A hazugság jól eshet a felszines rétgenek, hazug simogatása az egónak, vagy a saját rútságának a leplezése.
Jó dolog a haldoklót hitegetni? Vagy a rútat szépnek tüntetni fel?
Nem akkor, abban a helyzetben. Mert akkor valaki a hazgsággal menekült el a kérdés elől, saját gyengesége, mert lemenült ahlyett, hogy finomam, ám az igazságot közvetitette volna.
A Hazugság elodázza az igazság felismerését és aki kapja téves képet kap.
A kérdés az hogy jó lehet e valamikor is neki ez a téves kép? Jó lehet neki egy illúzió, vagy jobb ha szembe néz a valósággal?
Ha csak esélye van hogy egyszer szembenéz majd (és mikor nincs?) akkor, akkor káros a számára.
Ha sose kerül szembe, ezáltal könyebb lesz neki a könyebbség lehet könnyebbség, lehet a boldogság illúziója, sőt még anak is élheti meg, ám a valóság és az illúziókép között mindig ott marad a különbség. És az illúzióktól senki sem lesz se "jobb", se több. Azok illúziók....
Eleve nem tartom valószinünek hogy nem derül ki az igazság nem tudja meg mástól nem álmodja meg, vagy nem mutatják meg neki az égiek a valót (lehet röhögni ez utóbbiakon de nem olyan mulatságos, a mélyebb, kozmikus igazságok másképp például ki sem derülhetnek...) szoval a hazugság szerintem mindig értelmetlen...
Én gyengeségnek tartom, annak h avalki nem képes szembenézni valamilyen helyzettel, és elmenekül a könyebbik úton.
Nos az emberek pedig közismerten gyengék és esendők. A gyengeség bocsánat lehet a tettre, de nem magyarázat és a jogos ok az indoklására...
Tehát a plasztikai műtétet végigélt még mindig randa kolleganőre kedvesen rámosolyogsz s azt mondod őszintén (ó, bár mindenki lenne ilyen!), ajkadat lebiggyesztve, hogy háááát....
Érdekes dolog ez a hazugság.
Egyrészről szerintem abban gyökerezik, ha valaki nem konzisztens önmagával, ha nem alkot harmonikus egészet akkor kényszerképzetei vannak önmaga mentegetésére mások, de leginkább önmaga előtt.
A hauzugság sérti a harmóniát aki ebben él az rosszul érzi magát tőle, és nem hazudik. Nem azért mert megállja, vagy visszafogja mát. Nem rerőszakot tesz amán a jó ügyért, hanem mert ez a természetes.
Aki hazudik pedig elgondolkozhat, hogy miért hazudik. Mit menteget vagy mivel nem képes szembenézni. Az okok pedig benne vannak...
Másrészről ha valaki nem akarja megbántani a másikat ám semmi roszat nem éri azáltal ha hazudik akkor "bocsánatos bűn", ám ez is téves mert ha valaki a bányarémre azt mondj a a legnagyobb jóindulattal, hogy tündérkisasszony akkor a bányarémben egy téves képzet alakul ki. A képzeteket pedi egyrést önmagunk, másrészt a világ tükröződései alakitják ki. A világ bennünk tükröződik, és mi is tükrözzük a világot. Ha valaki eltorzitja a tükrét, más tükröket homályosit el, és azok torz képet fognak tükrözni (bocs, ha bonyolultnak tűnik).
Harmadrészt tudatnk leginkább nem a valóságot hanem egy illúziót tükröz. Álmot, vágyat, tévképzeteket a valóságról. Hazudik az aki a tudatának görbetükre alapján cselekszik? Generálisan, tartalmilag igen. A valóság objektiv doldog, ám teljesen szubjektiven érzékeljük. A szubjektiv én önnönképe, és világról akotott képe vajon mi? Igaz vagy hamis? És ki itéli ezt meg? egy másik szubjektum?
Talán mindössze a szándék a lényeg (bár attól még a tévképzetekből sosem lesz igazság).
Hiszen ha Buddha öl, akkor mégsem halmoz fel vétkeket a tette miatt.
Miért?
Mert nem azonosult a cselekvéssel (itt a hazugsággal) nem vágyai vezették, nem akart ő megölni senkit, hanem "véletlenül", úgy mond megtörtént a dolog. Természetesen. Karma.
A dolgok megtörténnek maguktól. Az élettel vel jár a halál, a beszéddel a hazugság. Ha valaki nem szándékosan (esetleg még roszindulattal) mond valótlant akkor csak megtörtént a dolog...
Amúgy a hazugság megitélése erdekes dolog, ugyanis a hazugság "jutalmakánt" az illetékesek nem alsóbb világban születnek ujjá, hanem Buddha valahanyadik poklában.
Ergo a "büntetés" messze nagyobbnak hat a "véteknél"
Vagy mégsem?
Nem tudom megitélni, de nem hiszem - ez nem jellemző a buddhizmusra...
Itt, lénygében mindegy. Másrészről, ha csak ez érvényesülne elnéptelenedne az emberek világa... :o)))
Savanyú? Ugyan már!
Lehet figyelmesebben olvasni, nem azt írtam, hogy akiben a szándék megvan, az őrült lenne, hanem azt, hogy aki igazán az, arról feltételezhető, hogy közel van ahhoz, hogy őrültnek tartsuk.
Tisztelendő a szándékod, hogyha őszinte akarsz lenni, magam is kívánom Néked, sikerüljön, még akkor is, ha bennem ilyen szándék (már) nem motoz, az meg szívem joga, hogy erősen kételkedjek azokban, akik kategórikusan jelentik ki, miszerint a színtiszta őszinteség az egyén s a világ jobbításához vezetne.
Jut eszembe: Kékség példájára miért nincs válasz?!
Padlóba nyomjuk a (még mindig) kolleganőt az üdvözlendő őszinteséggel, vagy sem?
A kíméletlenség és a kegyetlenség nem szerepel a tervben. Kár volna arra hivatkozva, hogy az ember felvezeti és megfogalmazza a mondanivalóját, rehabilitálni az elhallgatást, hazudozást.
Hogy csak akkor működne, ha mindenki így gondolná? Ez igaz. Amíg nincs így, addig az a dolgunk, hogy erre törekedjünk. Vagy talán azért, mert az adócsalást sose lehet majd teljesen megakadályozni, egyből tegyük legálissá?
Az Úr nem várja el, hogy elérd a célt, de azt igen, hogy bármikor lepillant, úton találjon. (Nem vagyok vallásos, csak felhasználtam ezt a szerintem bölcs mondást.)
Annyira jo könyve van a Poppernak erröl! (Cime: Hazugsag nelkül) Bar ö sem valaszolja meg a Nagy Kérdéseket, de nagyon erdekes felvetesei vannak.
Ö is irja egyebkent, hogy kegyetlen (!) es unalmas a teljesen hazugsagmentes elet.
Ez a reszlet is nagyon tetszett:
"1979-ben Del-Indiaban.... beszelgettem egy szerzetessel. Azt mondta:
- Ha jol ertem, magaban egy jol fejlett kalandor es egy gyava nyarspolgar el együtt civakodva. Maga eljött Indiaba, hogy az egyiktöl megszabaduljon. De az ember nem hasithatja le enjenek egy reszet. Belehal. Fogadja el ezt a kettösseget. Akkor még javithat rajta valamit.
-Igen, - feleltem, - de mindebböl igen sok kegyetlenseg következik. Tul sok mar az erzelmi hulla körülöttem.
Közönnyel nezett ram.
-Valoban. Az ember kegyetlen. De hát maga csinalta magat ilyenne.
-S még nem is a kegyetlenseg a legrosszabb - panaszkodtam tovabb - hanem hogy elöbb utobb mindig arulo leszek.
-Ez egy karma - mondta - , meg kell probalnia valami jot kihozni belöle. Vigasztalja, ha azt mondom, hogy nem gyavasagbol lesz arulo, hanem mert megprobal többfele hüseges lenni. Az ember nem lehet többfele hüseges."
Azert az igazmondast sem szabad esznelkul csinalni szerintem. Szoval a tulzott oszinteseg es az erzeketlenseg kozott van valami falyta kapcsolat azthiszem.
Ha oszintek akarunk lenni, akkoris azert el kell azon gondolkoznunk, hogy a masiknak hogyan eshet ez.
Az oszinteseg szerintem egy sokkal bonyolultabb dolog es mint olyan, nem csak abbol all, hogy nem hazudunk.
Jesszus :) Te komolyan gondolod, hogy van olyan valaki, aki mindig őszintén, kendőzetlenül, mondhatnám kíméletlenül és kegyetlenül kimondja az igazat? Te a társadnak mindig az igazat, a tiszta igazat és csakis az igazat mondod? Bocs, de én ezt nem hiszem el.
Márpedig az elhallgatás, a szépítés sem a teljes igazság!
Hadd kételkedjek az igazmondás mindenhatóságába vetett hitben....
Kékség példája még egy enyhe esete azon esetek sokaságának, amikor célszerűbb, emberibb, egyszerűne jobb nem igazat mondani (v.ö. hazúgság)
Mind szeretünk őszintén élni, de alig hiszem, hogy megússzuk hazúgság nélkül, legfeljebb nem annak nevezzük. Volt erről egy egész jópofa topic - csak, hogy közeledjünk ezen topicok fő témájához, a szexhez - valami olyasmi címmel, "bevalljam, vagy ne..."; ott számos példa volt arra, miért is jobb néha hazudozni.
Az az erős gyanúm, hogy az, aki tényleg nem hazudik soha, az valamiféle olyan szent ember, aki olyan mértékben különbözik az átlagtól, hogy annál már az őrültség jeleit véljük felfedezni sokszor.
Azt könnyű eldönteni, hogy "nagy dolgokban" igazat mondok, de hát ugyan már, mik azok a nagy dolgok, és kinek azok?
Kedves Charlie,
Üdv. a topicodnak, jó téma.
Ez is árnyalható. Ott van például a füllentés. Aztán az elhallgatás. A szépítés, kozmetikázás. Mindegyik módosítja a valóságot valamilyen mértékben, én mégsem nevezném őket hazugságnak. Ha megkérdezi tőled a kolléganőd, hogy milyen lett a plasztikai műtét után az orra, akkor nem fogod azt mondani, hogy eddig trombita volt, most kürt lett. Vagy most már megteszed? :)
komolyan veszed a mindennapi jócselekedeteidet. és nagyon igazul próbálod, ugye?
és mindig próbálsz őszinte lenni mindenkivel. és sokszor kurva rosszul sül el. mert egyszerűen azt hiszik, bunkó vagy! (hm, lehet, hogy tényleg?) pedig csak a saját normáid szerint élsz, viselkedsz.
aztán jön egy bazinagy hazugság, és meg sem próbálsz tenni ellene, sőt azzal nyugtatod magad, ez inkább az igazság. (tényleg, miért ne?)
mert te jó vagy, tudod, hogy jó vagy.
és közben maga vagy a kétlábonjáró hazug?
én nem hiszem....
nem vagyok gyakorlott fórumozó, itt ismerem (?) az embereket, közöttük merem elmondani hátrapillantgatás nélkül amit gondolok. de sejtem, hogy amint egy szemfüles moderátor ezt észreveszi...
én pl. úgy jártam, hogy hosszú igazmondásgyakorlatozás után egyszercsak belecsöppentem egy akkora de akkora hazugságba-ami normális esetben meg kellett volna döntse az egész teoriámat-de még mindig próbálkozom.
a kérdés az, hogy mennyire tudod ezt komolyan venni. olyan hamar fel lehet adni...