Keresés

Részletes keresés

maxheadroom Creative Commons License 2001.02.08 0 0 87
:)
Előzmény: Törölt nick (86)
Didiktátor Creative Commons License 2001.02.08 0 0 85
A miépre nem szavazunk!
maxheadroom Creative Commons License 2001.02.08 0 0 84
Egy valami elkerülte a figyelmeteket.
"A MIÉP a másik két ellenzéki pártnak igen nagy csalódást okozott azzal, hogy aláírta a hatpárti közös nyilatkozatot. Továbbra is fenntartjuk, hogy azt őszintén és helyesen tettük, mert elsősorban a most fennálló, a magyarság számára igen előnytelen körülményeket véljük esetleg megszüntetni azzal is, hogy elsősorban a kormány törvényalkotási munkája elé nem állítunk akadályokat. "
Emlékeztek Csurka szavaira, mikor 98-ban a Fidesz megnyerte a választásokat? Gondolom, nem, úgyhogy segítek. Csurka azt nyilatkozta, hogy a MIÉP nem fog mindig, mindenben a Fidesz mellett állni, de ha szükséges, akkor támogatni fogja. Ebben például most egyáltalán nincs ellentmondás, és szerintem tökéletesen megmagyarázza, hogy miért így döntöttek. (Annak is, aki valamilyen oknál fogva nem értette meg Csurka nyilatkozatát, ami szerintem teljesen világos és érthető.)
Előzmény: purplerain11 (82)
Törölt nick Creative Commons License 2001.02.06 0 0 83
Kedves p11!

Mivel nem én vagyok a MIÉP, ezért csak a magam véleményét mondhatom: csatlakozni, de nem minden áron, minden követelést és feltételt (pl. az elszakított magyarokról való lemondás, belpolitikai választási eredmények figyelmen kívül hagyása stb.) szolgai módon teljesítve. Ha csak úgy lehet, akkor inkább nem.
Úgy tudom, körülbelül ez a MIÉP "hivatalos" álláspontja is.

Előzmény: purplerain11 (81)
purplerain11 Creative Commons License 2001.02.06 0 0 82
Külön kérdés Sumérnak

Most állapítsd meg, hogy a MIÉP támogatja-e a globalizációt és az EU csatlakozást vagy sem, erre nem lehet olyan kitérő választ adni, hogy reméled, hogy ellenzéki lesz, és nem kell ebben állást foglalnia. A magára valamit is adó pártnak tisztán kell beszélni a nemzet polgáraival, akarja-e a belépésünket és ezzel a globalizáció közvetlen begyürüzését vagy ellene van.
Magyar érdekről nem lehet tárgyalni csak az átmeneti időre, utána már mindent el kell fogadnunk. Ez a magyar érdek hiteles képviselete?

Előzmény: Törölt nick (79)
purplerain11 Creative Commons License 2001.02.06 0 0 81
Szóval Sumér, minden igyekezete ellenére, hogy eltérítse a vitát a valós kérdésről, tisztán látszik, hogy a MIÉP álláspontja az országunk jövőjét meghatározó Európai Unióval szemben minimum kétszinü. Képtelen tisztán bevállalni és kimondani azt, hogy támogatja, de nem vállalja az ellenzését sem, hiszen a NATO ellenzéssel is jól lebőgtek.

Ne álltassátok magatokat, nincs olyan lehetőség,hogy megtárgyaljuk, hogy az Eu-hoz milyen feltételekkel csatlakozunk és megőrizzük a magyar érdekeket. Amiről tárgyalni lehet, az az átmeneti 5-7 éves időszak. Utána minden Eu előírás automatikusan érvényes ránk is, nincsen semmi lehetőség sajátos nemzeti érdekek előzetes megvédésére.

Az Eu a globalizációnak egy új minőségét jelenti, igenis magyar szempontból rengeteg nemzeti jogunkról lemondunk és azokat a döntési jogunkat az Eu-nak adjuk át, ahol sok kérdében van vétőjogunk, de nagyon sok kérdésben, ami nekünk fontos lehet, 10 szavazatunk lesz a 350-ből.

Én nyílt szintvallást kérek a MIÉp szavazóitól, hogyan állnak az Eu kérdéséhez, mert ezt a maszatolást, amit Csurka csinál elfogadhatatlannak és a szavazók becsapásának tartom. Elvileg a Fidesz, Mszp, MDF, FKGP és az SZDSZ támogatják, nekik az ideológiájukkal -ha van ilyen - a csatlakozásunk nem ellentétes.
Ellenben a MIÉP által hirdetett rendíthetetlenül magyar érdekeket képviselő ideológia rögvest hiteltelenné válik, már az első kérdésnél, ha konkrétan megvizsgáljuk.

Jelen állapot szerint csak azok szavazhatnak a Miépre, akik szerint elfogadható az, hogy a MIÉP fejlődésünk legfőbb kérdésében kitérő választ ad, továbbá elfogadható az, hogy szavakban harcol a globalizmus ellen, de az első gyakorlati kérdésnél elősegíti azt.

Előzmény: herzl (76)
badcard Creative Commons License 2001.02.06 0 0 80
Ha már nem lehet volt komcsi(k)ra szavazni, akkor inkább a volt komcsik ellen?
Hogy is van ez?
Előzmény: Törölt nick (79)
Törölt nick Creative Commons License 2001.02.06 0 0 79
Az eredeti kérdéshez.

Szerintem fontos, hogy minél többen a MIÉP-re szavazzunk, hogy legyen egy erős nemzeti ellenzéke a 2002 után létrejövő - reményeim szerint nemzeti-konzervatív - kormánynak is. Ellenzékben nem kell megkötni azokat a kompromisszumokat, amelyeket kormánypártként sokszor bizony szükséges. Így én nem is szeretném, ha a MIÉP kormánypárt lenne, mert akkor nem tudná megalkuvás nélkül képviselni a nemzet érdekeit. A második fordulóban úgyis csak maszop és Fidesz lesz, akkor nyilván nem a kommunistákra fogok szavazni.

badcard Creative Commons License 2001.02.06 0 0 78
Ne haragudj barka, de ha Te azt gondolod, hogy ez az iras vallahato (pont Csurkatol!?) akkor a szemed elott mar valamifele kod lebeg.

Olvastam az irast elejetol a vegeig, melyben Csurka eliteli az otvenes evek esztelen es aljas kulakozasait (1975-ot irunk!)Mindezek mellett, (vagy eppen ellenere) azert sietve hozzateszi:

Annak ellenére nem tartottam tehát magam sem osztályellenségnek, sem reakciósnak, hogy minden idegszálammal kívántam, minél előbb múljon el népem felől ez a büntető istencsapás, és pusztuljanak el azok, akik az igát a nyakába akasztották.

Ez idaig ugye rendben is van, bar ismeteleten hozzateszem, ekkor (1975) ennek megallapitasahoz korulbelul akkora batorsag kellett, mint egy vasarnapi allatkerti setahoz, az oroszlanketrec elott.

Mielott, azonban meg barkiben ketely merulne fel politikai hitvallasa irant, sietve hozzateszi:

Sőt, mindezek ellenére körmönfontan fogalmazott önéletrajzaim utolsó mondatai hitelesek voltak és szívbőljövően őszinték. A szocializmusra és a dolgozó magyar nép szolgálatára esküdtem ezekben a mondatokban. Esküszegő ma sem vagyok, nem olyan fából faragtak.

Ez az iras eszmei mondanivaloja. Szereted, nem szereted, ez van.

Előzmény: barka (77)
barka Creative Commons License 2001.02.05 0 0 77
Csurkának ezt az írását jó "magyarlibkó" - mert ez egy külön kitenyésztett fajta (lehet, hogy te is közéjük tartozol?) - ki lehet forgatni, félre lehet magyarázni, "értelmezgetni", "belehallani" dolgokat, viszont én személyesen azon a véleményen vagyok, hogy Csurkának ezért az írásáért egyáltalán nem kell szégyenkeznie. Nyugodtan vállalhatja.

De, hogy most már sírva is fakadj, én is idéznék belőle, mert azért van benne más is, nemcsak a te "kedvenceid", és ezeket a mondatokat leírni abban az időben azért még nem volt éppen kockázatmentes.
Csak tájékoztatásképpen, a "hős" ellenálló Demszky, nagyjából abban az időben rohangált vöröszászlókkal és vöröskokárdákkal megvédeni a proletárdiktatúrát.

>> Békésen, ahonnan jöttem, 1949 után egy pillanatig nem lehetett józan, értelmes, normális embernek abban a hitben ringatóznia, hogy ami történik az jó. Elkezdődött a néhány évvel előbb földhöz juttatott parasztok sanyargatása. A környezetemben nem volt egyetlen család, akit ne ért volna valamely alapvető sérelem. Kitől ezt vettek el, kitől azt. Vagyont, életet, szabadságot, önbecsülést. S én mégis hittem az eszmében, a tiszta eszmében. Ma már tudom miért. Nem is tehettem mást. Fel kellett volna kötnöm magam, ha még ennek az egyetlen világ-elrendező elvnek a szentségében, igazságában sem hiszek. Annak ellenére nem tartottam tehát magam sem osztályellenségnek, sem reakciósnak, hogy minden idegszálammal kívántam, minél előbb múljon el népem felől ez a büntető istencsapás, és pusztuljanak el azok, akik az igát a nyakába akasztották. <<

Előzmény: badcard (68)
herzl Creative Commons License 2001.02.05 0 0 76
"Tehát, kérem szépen: keményen, a magyar érdekeket figyelembe véve és nem feltétel nélkül. Ez a lényege a MIÉP hozzáállásának az európai kérdésekhez."

Egy nulla tipusú találkozás a Miéppel.

Pvc 0 padló idézetéből.

Előzmény: armagnac (73)
armagnac Creative Commons License 2001.02.05 0 0 73
Még mielőtt MIÉP-es lennék, elmagyarázom. A globalizáció-ellenesség többnyire nem magát a folyamatot akarja kiiktatni, hanem annak kellemetlen mellékhatásait. Hogy úgy mondjam, nem mindegy, hogy "leglobalizálnak" minket, vagy mi alakítjuk a dolgokat kedvünkre és előnyünkre.
Előzmény: purplerain11 (67)
Bumburnyák Creative Commons License 2001.02.05 0 0 72
Köszönöm szépen pvc, de nem erre számítottam. Ez nem bizonyítja egyértelműen a MIÉP Eu pártiságát. Ahogy írod, ha akarom vemhes....
Szóval purplerain11?
Előzmény: Törölt nick (71)
Bumburnyák Creative Commons License 2001.02.05 0 0 70
Kedves purplerain11, megneveznéd azon források egyikét, ahol hitelt érdemlően nyilatkozik valamelyik elsősorbéli MIÉP vezető arról, hogy támogatják az EU-ba való haladást?
Előzmény: purplerain11 (67)
herzl Creative Commons License 2001.02.05 0 0 69
"Magyarázzátok meg szerény fejemnek, hogy miképpen van az, hogy a MIÉP támogatja az Európai unióba történő becsatlakozásunkat, mindeközben ellene van a globalizmusnak. "

Ezt hol tecett olvasni?

badcard Creative Commons License 2001.02.05 0 0 68
Nos, konnyeimmel kuszkodve de nagy erdeklodessel olvastam a "bovitett" valtozatot. Oszinten koszonom! Most legalabb Sumernak sem kell konyvtarba mennie. :)
Tulsagosan meghatodni azonban igy sem tudtam, Csurka ur meltosaggal megirt sorain, leven 1975-ben mar nem szuksegeltetett batorsag rakosiek parasztnyuzo kulakozasainak negativ megitelesehez.
Az mar nagyobb ciki, hogy mindezek ellenere idezem: "körmönfontan fogalmazott önéletrajzaim utolsó mondatai hitelesek voltak és szívbőljövően őszinték. A szocializmusra és a dolgozó magyar nép szolgálatára esküdtem ezekben a mondatokban. Esküszegő ma sem vagyok, nem olyan fából faragtak.

Akarhogy is, ezt nehez megmagyarazni. Nem nekem, hanem azoknak, akik az antikommunista tiszta lelket latjak benne.

Előzmény: barka (66)
purplerain11 Creative Commons License 2001.02.05 0 0 67
Tisztelt MIÉP szimpatizánsok!
Magyarázzátok meg szerény fejemnek, hogy miképpen van az, hogy a MIÉP támogatja az Európai unióba történő becsatlakozásunkat, mindeközben ellene van a globalizmusnak.
Annál jobb globalizmust, hogy országunk a belépésünkkor nemzeti szabályozórendszerének jó részét átadja Brüsselnek -nem lehet elképzelni.
Továbbá a nyugati monopóliumok minden korlát nélkül bármit tehetnek majd országunkban, éppúgy, mint saját székhelyükön.
Magyarázza meg valaki, hogy mindez egy miépes politikában hogyan jön össze.
N hantáljatok az átmeneti időszakról, ami 5-7 év, utána igenis a magyar nemzeti kormány szabályozási lehetőségeiből átadásra kerül a gazdaságpolitika nagy része, továbbá, ha az euróhoz is csatlakozunk közben, akkor a pénzügypolitika egésze.

Mégegyszer megkérdem, ha a MIÉPre akar valaki szavazni, akkor a választ előtte tudnunk kellene.
Ha az Eu-t támogatja valaki, akkor nem kérheti számon Csurka OVI-tól, hogy a Vigadóban miért nem beszélt a globalizmus veszélyeiről, mert akkor nincs ilyen veszély.

MIÉPesek, ezzel kell szembenéznetek!

barka Creative Commons License 2001.02.05 0 0 66
Nos a te "kétsorosod" kissé kibővítve. Ez sem a teljes terjedelem - valamikor a hálóról másoltam én is -, de ebből a "torzóból" azért jobban kivehetőek az összefüggések.

Íme:
"[...] most azt mesélem el, hogyan lettem narodnyik. 1952-ben kerültem föl a Színművészeti Főiskolára, Békésből. A káderlapom [...] nem volt valami fényes. Önéletrajzaim elkészítését apámmal való hosszas konzultációk előzték meg. Iráskészségem fejlesztéséhez nagyban hozzájárult ez az akkoriban divatos műfaj, apám alapos elemzés tárgyává tett minden mondatomat, ha valamely kényes, vagy kényesnek vélt helyet nem elég elegáns, vagy határozott mozdulattal kerültem ki, újrafogalmaztatta, addig míg tökéletes nem lett, azaz nem fedett el minden gyanús pontot tökéletesen, és nem emelt ki minden kiemelhetőt lehető plaszticitással. Mit lehetett kiemelni? Elsősorban is a sportot. Meglehetős jó súlylökő és diszkoszvető voltam hetedikes, nyolcadikos koromban, nyertem több megyei bajnokságot és sok országos versenyt. Országos vasutas ifjúsági bajnok is voltam. A békéscsabai Lokomotiv Sportegyesület fogadott tagjai sorába, Békésen nem lévén atlétikai szakosztályt is elbíró egyesület. Szegescipőt, melegítőt és egy jó öreg diszkoszt kaptam a csabai egyesülettől. A diszkoszt máig őrzöm, itt hasal a polcon a könyvek közt. Jólesik néha megfogni és meghimbálni.
Hát szóval a sport. Ezt ki kellett emelni még akkor is, ha a dramaturgia - amire készültem, jelentkeztem - és a diszkoszvetés közti összefüggés bizonyítatlan maradt. S mit lehetett még kiemelni? Apai nagyapámat, akit nem ismertem. Szegény, kisparasztból lecsúszott szegényparaszttá, de ez a lecsúsztatás az önéletrajzaimban, legalábbis úgy véltük apámmal, aranyat ér. Meg kell jegyeznem, az igazság kedvéért, apám, természetesen nem ekkor fedezte fel, hogy "parasztok fia", (Csukás István barátom egyik verséből lopott kifejezés) még csak azt sem mondhatom, hogy ekkor hirtelen tolta előtérbe, hiszen java irásainak a zöme békési-bihari és paraszti tárgyú, s legjobb regénye a 'Két strázsa' ízes, eredeti életkép, a századeleji békési népélet humoros rajza. A humor pedig, tudjuk, csak szívből fakadhat. Ennek ellenére nagyapámra való hivatkozás célszerű tódítás volt, nem ment összekacsintás nélkül.
Mindennek ellenére, bármennyire furcsának is tűnik föl, makulátlanul tiszta világnézettel, hittel szálltam le a Keleti Pályaudvaron a csabai gyorsról, mely visszahozott szülővárosomba. Annak ellenére feltétel nélkül hittem a szocializmusban, mint egyetlen lehetséges emberi életformában, hogy mindent, ami körülvett, elutasítottam, Békésen, ahonnan jöttem, 1949 után egy pillanatig nem lehetett józan, értelmes, normális embernek abban a hitben ringatóznia, hogy ami történik az jó. Elkezdődött a néhány évvel előbb földhöz juttatott parasztok sanyargatása. A környezetemben nem volt egyetlen család, akit ne ért volna valamely alapvető sérelem. Kitől ezt vettek el, kitől azt. Vagyont, életet, szabadságot, önbecsülést. S én mégis hittem az eszmében, a tiszta eszmében. Ma már tudom miért. Nem is tehettem mást. Fel kellett volna kötnöm magam, ha még ennek az egyetlen világ-elrendező elvnek a szentségében, igazságában sem hiszek. Annak ellenére nem tartottam tehát magam sem osztályellenségnek, sem reakciósnak, hogy minden idegszálammal kívántam, minél előbb múljon el népem felől ez a büntető istencsapás, és pusztuljanak el azok, akik az igát a nyakába akasztották. Sőt, mindezek ellenére körmönfontan fogalmazott önéletrajzaim utolsó mondatai hitelesek voltak és szívbőljövően őszinték. A szocializmusra és a dolgozó magyar nép szolgálatára esküdtem ezekben a mondatokban. Esküszegő ma sem vagyok, nem olyan fából faragtak.
De hol van innen még a narodnyikság? Hamarosan be kellett látnom, hogy védekeznem kell, mert gyanús vagyok. A védekezésnek az kínálkozott a legjobb modjául, ha egy ponton, egy magam által választott ponton bírálhatóvá, hibássá és átnevelendővé teszem magam. Ezt választottam. Tudtam ízes békési tájszólással beszélni, ismertem a paraszti élet és munka számtalan emberi és tárgyi vonatkozását, sőt a valódi parasztfiúkkal összemérve még némi nemzetközi mezőgazdasági összehasonlítási alappal is rendelkeztem, tudtam, miként dolgozik egy bajor paraszt, s milyennek kellene lennie egy belterjes mezőgazdálkodásnak. Bajor narodnyik is lehettem volna, ha nincs az a sok trágya.
A taktika bevált, elvégeztem a dramaturgiát, s 57-ben megkaptam a diplomát."
Csurka István: Pályám emlékezete. Új írás, 1975. 8. sz., [126-128.] old.

Előzmény: badcard (41)
iljics17 Creative Commons License 2001.02.05 0 0 65
:-)
Előzmény: Törölt nick (63)
badcard Creative Commons License 2001.02.05 0 0 64
Szóval a posztbolsi bagázsnak. :) inkluzive ugye Csurka et.-sal. :)
Nekem ez az ügy kissé kezd zavaros lenni.
Adott ugye, egy volt besúgó komcsi, aki ugye a rendszerbe vetett hitét igazolandó, ahol csak lehetett dicsoségtol átitatott cikkekben bizonygatta: számára a munkásosztály és a szocializmus jelent azonosulást.
Ez az ember, miután a múltja miatt már nem kellett az MDF-nek megalapítja a MIÉP-et. Azt a MIÉP-et melynek olvasatán, hallatán az általad említett "posztbolsik" tehát a mi hosünk is begörcsöl.
Szegény Csurka!
Egy görcs az élete! :)
Előzmény: Törölt nick (63)
Törölt nick Creative Commons License 2001.02.05 0 0 63
badcard!

Ja, már értem: amit, utólag, zárójelesen írtam, attól görcsöltél be. Azt kivántam kifejezni, hogy az már nem direkt neked szól, hanem az egész posztbolsi bagázsnak, akik hisztériás rohamot kapnak a MIÉP szó olvastán vagy hallatán.

Így már rendben?

Előzmény: badcard (62)
badcard Creative Commons License 2001.02.05 0 0 62
hol említettem én pánikot, meg pláne közvéleménykutatási adatokat? ...nem értelek!
Előzmény: Törölt nick (61)
Törölt nick Creative Commons License 2001.02.05 0 0 61
badcard!

Mi nem tiszta?

Előzmény: badcard (60)
badcard Creative Commons License 2001.02.05 0 0 60
te most mirol beszélsz?
Előzmény: Törölt nick (57)
bikercop Creative Commons License 2001.02.05 0 0 59
Aha..... Vagy az, vagy megtevesztett.
Előzmény: badcard (56)
Törölt nick Creative Commons License 2001.02.05 0 0 58
kontrollálom
Előzmény: Törölt nick (57)
Törölt nick Creative Commons License 2001.02.05 0 0 57
badcard!

Ha időm engedi, még ma kontorollálom az idézetet, utána reagálok.

Zárójelesen:

Most hisztek kedvenc kövéleményprodukálóitoknak, hogy igaz az 1-2%, akkor mire a pánik? Vagy mégsem hisztek olyan feltétlen bizalommal Hann Bandiban, Levendelben, Kolosiban?

Előzmény: badcard (47)
badcard Creative Commons License 2001.02.05 0 0 56
Tehát, ha jól értem: a Magyar Fórumba becstelen magyarok írkálnak? :)
Előzmény: bikercop (55)
bikercop Creative Commons License 2001.02.05 0 0 55
Inkabb komm.....
Becsülketes magyar nem keveri a kettöt.
Előzmény: badcard (53)
K.Trout Creative Commons License 2001.02.05 0 0 54
maxigáz,
előkaparjam neked azt az Agyarfórumot, amit eltettem szebb időkre? Csak azért, mert Göncz, M.o. akkori államelnöke simán lepatkányozódott benne.

Most meg itt te érzékenykedsz a patkány jelzőre. No?

Előzmény: maxheadroom (39)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!