-Várjunk csak! - kiáltott fel Ödön. - Már azt sem tudom, fiú vagyok-e, vagy lány. Apám! Doktor Úr! Minek születtem én?
(Tényleg, mi a francnak is? - fut át a regényíró fájós fején.)
- Fiam, te lánynak születtél - felelte Cuncimókus. - De nevelőapád, az a Pederasta, átoperáltatott, mert a kisfiúkat jobban szerette. Nem emlékszel semmire?
Dehogynem emlékszik. Lehet egy ilyen gyermekkort elfelejteni? Ennyi mélységes szenvedést?
Hagyjuk most Ödönt emlékeibe merülni. A fene se hinné, hogy az űrbe kellett jönni azért, hogy mindez kiderüljön.
Lívia sem akarta az öccsét bolygatni, ezért inkább Betonhoz fordult:
- Szerelmem, angyal virágom! - szólt kedvesen. - Miért van az, hogy szinte semmit nem tudok rólad? Miért titkolod sötét múltadat előttem?
Beton felvonta a szemöldökét. Ha ő mindent elmesélne ennek a nőszemélynek, akkor kútba esne a terv, és Koszleone nagyon dühös lenne.
- Líviám, nézd csak, milyen gyönyörű tájakon haladunk! Gyere, válasszunk csillagot!
Kéz a kézben az ablakhoz sétáltak. Beton rögtönzött előadást tartott a fekete lukakról és a kapcsolódó témákról, Lívia pedig ámulva hallgatta. Régóta tudta, hogyan kell ártatlan arccal úgy tenni, mint aki semmit nem vett észre. De kis fejecskéjében már az járt, hogy milyen jelentést fog erről küldeni...
Dr. Cuncimókus a reaktoron csókolózó Betonra és Líviára pillantott.
- Fiatalságomat juttatjátok eszembe. Sok-sok évvel ezelőtt Juan Pederasta birtokán tanulmányoztam a munkások lábgombáját, cégem megbízásából. Itt ismertem meg Mariát. Maria gyönyörűen festett, de mivel művészként nem tudott megélni, a szegények gyermekeit tanította szörnyű körülmények között. Életét a lábgomba egy különösen súlyos vállfaja is nehezítette még. Azonnal egymásba szerettünk. Vad szerelmünk gyümölcseként egy gyermek született, de elszakított minket az élet, mert Dél-Amerikában új papucsot fejlesztett ki cégem leányvállalata. Mikor visszatértem megint fellángolt a tűz. Maria teherbe esett. Nem sokkal később kaptam a hírt, hogy cégem mamuszokat tesztel az indiánokon. Dajkát kezdtem keresni születendő lányom mellé, és ekkor figyeltem fel Terezára. Tereza napi 18 órát dolgozott egy kőfejtőben, hogy onnan hazaérve egy ötszáztagú albán hordár-kolónia szexuális rabszolgája legyen. Rendszeresen verték, sokat éhezett, ezért örömmel vállalta a dajkai feladatot. Azonban, nem várt tragédia törte ketté családunk boldogságát. Repülőgépem lezuhant Dél-Amerikában. Én voltam az egyetlen túlélő. Három évembe telt mire egy Nikáj almahámozókéssel átverekedtem magam a dzsungelen. Hazaérve megdöbbenve tapasztaltam, hogy Maria hozzáment Carlos Pederastához, Juan Pederasta fiához. Akkor kezdtem el inni.
Ödön és Lívia feldúltan álltak.
- Mi vagyunk elveszett gyermekeid! - kiáltott Lívia. - Anyám naplója, és annak utolsó oldala bizonyítja, hogy te vagy az apánk!
- Hát lehetséges ez? - kérdezte a doktor.
Ödön és Lívia zokogva ölelték meg apjukat.
- Drága gyermekeim! - sírta el magát Dr. Cuncimókus. - Drága elveszett lányaim!
Beton egy újabb könnycseppet morzsolt szét arcán mandzsettagombjával, és FIDO hajnalig vonyított.
A koldusasszony szomorúan mászott vissza a robbanófejbe. Don Koszleone szavai erősen felkavarták. Nagy szerelem volt az övék...Albániában kezdődött minden, ahol gyermekkorukat töltötték. Kemény tél volt abban az évben, a jegesmedvék is lehúzódtak délre, és beolvadtak a barátságos albán vityillók fehér hátterébe. A két gyermek gyanútlanul hógolyózott, amikor egy hatalmas medve orvul rájuk támadt, és egy csapással leterítette a kis Ibrahimot. A koldusasszony - akkor még Tereza - a félelemtől sikoltozni kezdett. Maga sem hitte volna, hogy olyan hangfrekvenciákat képes kibocsátani, amik elviselhetetlenek az érzékeny hallású jegesmedvék számára. A medve elrohant, Tereza pedig hónapokig ápolta kis pajtását, míg az végül felépült (bár sosem lett a régi, tegyük hozzá). És most az űrbe küldte egykori szerelmét a kérges szívű Don, hogy megmentsen néhány koszlott amőbát! Hogyan lehet ezt ép elmével elviselni?
A koldusasszony felemelte a fejét. Könnyein át egy lombik elmosódott képe rajzolódott ki. Igen, ő lépést tartott a tudomány fejlődésével. Míg a Don a maffiával volt elfoglalva, az asszony néhány hajszál segítségével klónozta saját magát és élete szerelmét. És most itt vannak vele a kicsik...Talán mindent újra lehet kezdeni. Ha a Földön nem sikerülhet, akkor majd az űrben.
- Drága bátyám, miért nem beszéltél erről amíg együtt éltünk? - kérdezte Lívia. - Öt év hosszú idő. És nem aggódtam volna annyit az eltűnt harisnyakötőim miatt.
- A Föld számít rád, barátom! - mondta Dr. Cuncimókus, és megfogta Ödön vállát. - Ígérem, ha küldetésünk sikerrel jár, saját magam fogom elvégezni a műtétet.
Hirtelen piros fény gyúlt a műszerfalon.
- Az irányítóközpont jelentkezik. - A doktor felemelte a mikrofont. Hőseink feszülten figyeltek, miközben a koldusasszony kimászott a robbanófejből. - Itt Dr. Cuncimókus. Itt Dr. Cuncimókus. Jó a vétel a kukában?
- Dobjatok bele még ötven érmét! - hallatszott a hangszórókból. - Itt Don Koszleone. Itt Don Koszleone. A vétel kitűnő. Az emberiség és az amőbák értetek imádkoznak! A MIR-űrállomásról érkezett jelentés szerint egy hatalmas űrjármű deréktól felfelé lehorzsolta Vlagyimarjanov űrhajóst. Nem sérült meg a burkolat?
- Itt Dr. Cuncimókus. Itt Dr. Cuncimókus. A burkolat nem sérült, csak enyhén elszíneződött.
- Az Ég áldása kísérje utatok! - sóhajtott Don Koszleone. - Be kell vallanom valamit. Sok bűnt követtem már el életemben, az ifjúkori maszturbációs bohóságaimat nem számítva. Igen, én voltam az aki annak idején Carter doktort és a buszvezetőt beszervezve, utaitokat csalárdul befolyásoltam. A cél nemes volt, s így mindannyian eljutottatok hozzám. A koldusasszony sokáig élettársam volt, de megromlott a kapcsolatunk néhány ágyláb miatt. Bocsáss meg nekem! Jobb életet is teremthettem volna neked a papírdobozban!
A koldusasszony szájából kiesett húsz deka párizsi.
- Vajon, van jövője szerelmünknek ebben a rohanó, őrült világban? - fordult Beton doktor Líviához. Vadul megcsókolták egymást.
Senki nem válaszolt, úgyhogy Ödön belekezdett:
- Mióta az eszemet tudom, és ez bizony nem kevés idő, mindig is lány szerettem volna lenni. Babázni, főzőcskézni a konyhában, sutyorogni a többiekkel...Éjjelente beosontam a lányok szobájába, és a legszebb ruháikat elloptam. Sosem gyanakodtak rám. Hamarosan egész kis kollekcióm lett szoknyákból, csipkés bugyikból, rózsaszín Barbie-babás hajcsatokból...
Lívia megborzongott. Biztosan a hidegtől, gondolta, és becsukta az ablakot.
- A legnagyobb vágyam az volt, hogy egyszer lányként mehessek el egy bálba. Fondorlatos módon sikerült is megszerveznem a dolgot. Volt egy asszony, aki segített. Azt állította, hogy ő a keresztanyám.
A koldusasszony kidugta a fejét a robbanófejből, és abbahagyta a csámcsogást.
- Nagy sikerem volt! - folytatta Ödön merengve. - Az árvaház igazgatójának volt egy nagyszerű fia. 23 éves, bantunéger egyébként, de ez sosem zavart. Rögtön belém szeretett. Csak azt nem tudtam még, mit találjak ki, ha egyszer végre elszánja magát, és megkéri a kezem...
E súlyos probléma hallatán már Fido is törni kezdte a fejét. Talán egy erőteljes harapással megoldható let volna a dolog.
A nosztalgikus hangulatban sajnos mindenki elfeledkezett arról, hogy űrhajóban vannak, és hogy ez milyen kötelességeket ró rájuk.
Lívia sikoltva ébredt. Egy újabb rémálom, gondolta. De most először tűnt fel benne Don Koszleone. Mit jelenthet ez? Körülnézett.
Ödön és Dr.Cuncimókus a műszereket ellenőrizte, Beton a hajtóművön pattogatott kukoricát, a koldusasszony beköltözött a robbanófejbe néhány szendviccsel. FIDO a macskákkal játszott, akik több centit koptak az indulás óta. Később megjelent Smilek, és lepecsételte a bérletüket.
- Tudok néhány anekdotát az árvaházban eltöltött éveimből - szólalt meg később Ödön.
Ekkor Ödön lépett be:
- Mindenet hallttam! Lívia, te egy büdös ringyóű vagy!
Ödön felvettte Smilek egyik tamagocsiját, és hozzávágta Líviához. De Beton beugrott Lívia elé, ezért őt találta el a tamagocsi. Beton kettős csigolyatörést szenvedett, ahogy megállapította. Lívia odarohant a gardróbhoz, és kivette a vállról indítható rakétát. Megfenyegette Ödönt. Erre Ödön:
- Engem nem ölhetsz meg! Engem vár Ramiroff Leonyin Szentpétervárott.
- Leonyin már meghalt. Világosnál röhögött a magyarkon, ekkor rátámaszkodott egy gémeskútra, és beleesett. Azóta nem látta senki. - válaszolta Lívia.
Ödön szája sírásra görbült. Odatette a fejét az ablakhoz. Sírt. Egyszercsak az űrben meglátott egy lebegő asszonyt. Ki kell mentenie! Smilekkel kiugrott szkafanderért. Lívia ismét egyedül maradt Betonnal. Azaz csak maradt volna, ha Don Koszleone nem lép be csengettyűzve, kolompolva, triangulumot ütve. Ebéd! Észrevette, hogy a teremben alig van néhány egészséges élőlény, így hát Líviának és Fidonak szervírozott egy kiis hangyapürét pókhálóval.
De mi a helyzet Ödönéknél?
- A start sikerült. - mondta Don Koszleone embereinek, akik ötpercenként pénzt dobtak a tivoli-automatából átalakított irányítópultba. - Az emberiség, és az amőbák sorsa ezeknek a nagyszerű embereknek a kezében van.
Don Koszleone felnézett az égre.
- Hősként térnek vissza! Ha az ember nagyon akarja, bármit elérhet a világon. Csak az a fontos, hogy mindenki önmaga legyen!
Megsimogatott egy kisfiút és egy kiskutyát, akik éppen ott álltak. A háttérben amerikai zászlót lobogtatott a szél...
IV. Fejezet
Szerelem az űrben
- Sosem felejtem el a hajnalt, amikor eljöttem otthonról - nézett ki merengve Beton doktor az űrhajó ablakán. Vlagyimarjanov éppen a MIR űrállomás burkolatát szerelte. Beton lehúzta a fényvédőrácsot.
- Anette-nek hívták az első szerelmemet.
- Mi történt? - kérdezte Lívia, és hozzásimult.
- Csodálatos tavaszi nap volt. Kéz a kézben sétáltunk abban az erdőben, ahol a szerelmesek először csókolják meg egymást. Anette a rózsaszín, narancssárga virágos ruhájában volt, amit úgy szerettem. Én vittem a termoszt. Úgy terveztük, hogy nemsokára összeházasodunk, és én jótékonysági célra ajánlom fel a vagyonomat, hogy verejtékes fizikai munkával keressem kenyeremet. Gyönyörű virágok mellett telepedtünk le. Anette sokáig nevetett. Hirtelen öt medve támadt ránk, és elragadták tőlem. Megpróbáltam küzdeni, de hiába. Többször is megerőszakolták. Elájultam. Mikor magamhoz tértem Anette már nem volt ugyanaz, és egy hónappal később szakítottunk. Én lemondtam a National Geographic előfizetésem. Úgy tudom, Anette most a Moszkvai Nagycirkuszban dolgozik. Nehezen gyógyultak be lelki sebeim, és lehet, hogy soha többé nem találom meg a szerelmet.
A hajtómű dübörgése hallatszott csak.
- Oh, te szegény! - kiáltott Lívia. Megcsókolták egymást...
És Lívia hagyta! Ne minősítsük őt ezért, rendkívül indiszponált volt.
A lényeg, hogy miután a kiképzés lezajlott, és a koldusasszony - ugyan, ki más? - elmosta a vödröt, hőseink végre helyet foglaltak az űrhajóban. A berendezés luxusszínvonalú volt. Don Koszleone fixa ideája, a kézzel szőtt pakisztáni szőnyegek sűrűn borították a falat, rajtuk kapaszkodva csüngött az a három halálra rémült macska, akiket FIDO szórakoztatására szántak a hosszú úton. Smilek, a BKV-ellenőr magával hozott egy kisebb méretű csuklós buszt, benne tamagocsi utasokkal, hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból. Később kisebbfajta pánikot okozott, amikor a Mars közelében egyszer csak dühödten feltépte az űrhajó ajataját, és kihajította az egyik bliccelő tamagocsit, aki nem akarta kifizetni a jogos büntetést.
Gondos kezek Kalinka vodkát is pakoltak az útra, hozzá narancslevet, hogy Lívia se panaszkodjon.
Megtörtént a start. A sok személyes holmi miatt az űrhajó csak döcögve érte le az első kozmikus sebességet, de legalább elindultak szerencsétlenek a harmadik fejezet végére.
- Ez a vödör nagyon praktikus eszköz - mondta Dr. Cuncimókus, miután már meg tudta különböztetni egymástól történetünk szereplőit. - Nem nehéz, kis méretű, könnyedén tárolható a vállról indítható rakéta mellett, a Ferrari hátsó ülésén. Időnk egyre kevesebb. Az intenzív kiképzésre pontosan 15 percünk van, ezért az egész társaságot befizettem egy menetre, a szomszéd körhintára.
Ödön, Smilek a BKV ellenőr, FIDO a kutya, a koldusasszony elszántan néztek maguk elé a hír hallatán, és Beton doktor titokban megfogta Lívia kezét.
A doktor arcán széles vigyorral lépett az idilli családhoz:
- Képzeljétek, majdnem lemaradtam az űrhajóról. Ugyanis kis híján belefordultam az aknavető árokba, amikor óvatlanul egy folytatásos regény olvasgattam, és elkapott a röhögőgörcs. Még sosem hallottam erről az íróról, de egyenesen zseniális. Az asszociációi hegeli mélységűek, a humora pedig...nem találok szavakat...
Cuncimókus ájultan rogyott össze. Lívia méla undorral vizsgálgatta:
- Tömény vodka. Holnap már fogalma sem lesz róla, milyen lektűrszerzőről hadovált. De térjünk vissza a mi ügyünkre, vagy ahogy a művelt olasz mondaná...
- Azt a szót hallani sem akarom a kukámban! - mennydörögte Don Koszleone. - És mégis, mit gondolsz, hány olvasó tud itt olaszul?
A feszült csendben, ami rájuk ereszkedett, egyre erősödő surrogás hallatszott. A közeledő meteor hangja. Amiről mindannyian megfeledkeztek a lejátszódott drámák hatása alatt!
- Ödön, tudd meg, hogy valójában testvérek vagyunk. Eddig azt hittem, hogy apám Carlos Pederasta, a gazdag földműves. De nem. Anyám naplójának utolsó oldalát most találtam meg, ebben leírja, az igazi apám, akinek nevét még anyám sem tudja, eltűnt sok-sok évvel ezelőtt Dél-Amerikában. Testvérbátyámat árvaházba adta, mert a nagy szegénység miatt nem tudta egyedül táplálni. A napló utolsó oldalán írja, hogy testvérbátyám jobb kezén hét ujj található, és egy hatalmas csillag alakú anyajegy van a talpán. A koldusasszony pedig, akinek szaga már kezdettől fogva ismerős, a dajkám volt.
- Kishúgom! - kiáltotta Ödön sírva, és Lívia nyakába borult. Lívia elejtette az aknavetőt.
Beton egy könnycseppet morzsolt szét arcán mandzsettagombjával, amikor Dr. Cuncimókus belépett a kukába.
Don ceruzát és papirost vett elő. Rajzolgatni kezdett, közben a többiek adományokat gyüjtögettek. Iagzi koldusmaffia_!!!
- Kész az előkészítés! - kiáltott fel Don.
Mindenki odalépett hozzá, és a papirost nézte, csupán Lívia volt a kivétel, aki a BKV ellenőrt vizsgálgatta.
Megpillantott a farzsebében egy vonalas lapot.
Lívia ügyesen kihalászta azt. Jesszusom! Ez beleillik a naplóba.
Egész érthetetlen volt, tele halálfejekkel, és legalul Don nevével, és telefonszámával.
Lívia befutott a Ferrariba, és jó mélyre eldugta a vonalas lapot a kesztyűtartóba.
Ekkorra végeztek a srácok a böngészéssel, Ödön meg is kérdezte Líviát, hogy mit tököl a Ferrariban.
Lívia ezt válaszolta:
Egyeztessük az óráinkat - szólt Beton, akinek rejtett főnöki ambíciói voltak. - Ma pontban éjfélkor útnak indul az űrhajó. Célpont: a 14305689/2B/325 nevű meteor. De mivel az objektum nevének minden egyes említése 10 másodperccel csökkenti amúgy is szűkös időnket, ezért javaslom, hogy nevezzük inkább…
Nem derült ki, mit javasol a tudálékos férfi, mert ajtócsapódás nyomta el a hangját. Lívia lépett a kukába, szokása szerint lazán bevágva maga mögött az ajtót. Aranyszőke haja kontyban feltűzve, amit könnyed kézmozdulattal támasztott meg a tarkójánál.
- Mizujs, fiúk? - kérdezte álmos hangon. - Képzeljétek, egy Ferrari parkolt ma reggel a házam előtt, az ajtaja nyitva, benne a slusszkulcs. Elhoztam, ha már nem kellett senkinek.
"Jóságos ég, mennyire felelőtlen!" - gondolta Ödön. - "Mi lesz ennek az egésznek a vége?"
- Találtam benne valami játékszert is. Oda akartam adni a szomszéd kisfiúnak, de ő éppen pornófilmet nézett. Tessék, talán ti hasznát veszitek. - és átnyújtott egy vállról indítható rakétát.
- Na, akkor ezzel is megvagyunk - szólt elégedetten Don Koszleone. - Ideje lenne végre tervet készíteni. Például egy regény írásánál is régi szabály, hogy először az utolsó fejezetet kell megírni, különben könnyen kicsúszik a játék az ember kezéből. Ugye nem akarjátok, hogy pusztán bábok legyetek a sors kezében?
A többiek a fejüket rázták. Kivéve Lívia. Ő túlságosan naiv volt ahhoz, hogy féltse magát a sorstól.
Elérkezett az indulás napja. Don Koszleone egy szemetesben rendezte be az irányítóközpontot. A legkorszerűbb technikával felszerelt kukában, a koldusmaffia legjobbjai kezelték a gépeket.
- Az űrhajót ebből a kanálisból indítjuk, de vigyáznunk kell a patkányokra. Lerághatják a burkolatot. - mondta a Don.
A koldusasszony némán remegte:
- Fido kapd el!
Fido e is futott, de csak egy mustáros hotdogot vissza, és egy képet.
Ez a kép volt a döntő.
A BKV ellenőrt ábrázolta.
- Mocskos áruló! - igy a koldusasszony - emberek ezreit foszttta ki.
Ekkor Fido elkezdett hangosan csaholni.
Ekkor Lívia lépett a koldusasszonyhoz, és egy Naplót adott át neki.
Megkötözték a koldusasszonyt. aki némán tűrte a megaláztatást. Nem valami küzdő szellem, gondolta megvetően Beton. Don Koszleonét azonban balsejtelem nyomasztotta:
- Ez a boszorka tervez valamit. Azonnal rakjátok a robbanófejbe, és légmentesen szigeteljétek. Látni sem akarom többé.
Az asszony tűnődve nézte a nemes férfiút. Sötét szemében megannyi ki nem mondott ígéret tükröződött. A Don megborzongott..."Mi van velem? Hiszen nem fog hiányozni. Az életem ismét rendezett és kiszámítható lesz."
Ezzel megnyugodva hátat fordított a többieknek, és eltűnt az éjszakában.
Egy baljós árny vált ki a sikátor sötétjéből, és a maffiavezér nyomába eredt. De ezt már csak a koldusasszony látta...
- A koldusasszony lesz akciónk központi szereplője - mondta Don Koszleone. - Őt szereljük a robbanófejbe. Egy úgynevezett Foton-kallantyút fog meghúzni egy rakétában, a megfelelő időben, megmentve ezzel a Földet. Önként vállalkozott erre a feladatra, mert bűnös életet élt. Az Interneten vadászott prédára.
A Don letette fax-készülékét, és a férfiakra nézett.
- A "cuncimókus" Project keretében egy űrhajót lövünk ki, amely a meteorra juttatja a rakétát, de az űrhajó vezetéséhez szükségem van Önökre. A legénység további tagja: Dr. Cuncimókus, az űrhajó tervezője, Lívia, az operátor, Smilek, a BKV ellenőr, FIDO, a kutya. Magukkal visznek még egy vállról indítható rakétát is, az sosem árt.
A férfiak összenéztek. Mindannyian tudták, hogy ha nem működnek együtt, a Föld megsemmisül, és ők nem űzhetik tovább kisded játékaikat.
-Elmondom a tervet - szólt a Don csendesen. - Kevés időnk van, de sikerülni fog. Semmi nem állíthat meg minket...
Ekkor feltűnt a koldusasszony a sikátor végén. Hangja egyszerre volt irritáló és édes:
- Cuncimókus, és velem mikor fogsz már törődni? Mindig csak a globalizációs problémák, engem meg egy hónapja nem vittél már moziba. Azt sem vetted észre, hogy új ruha van rajtam.
Don Koszleone fájdalmas tekintettel nézett Ödönre és Betonra. Szavak nélkül is értették egymást...
- Bevallom, a CIA ügynöke vagyok, és 15 évvel ezelőtt épültem be a koldusmaffiába, de az üzlet jól ment, úgyhogy maradtam.
Ödön és Beton dermedten álltak.
- Mit akar tőlünk? - kérdezte Beton.
- A koldusmaffiának és az Önök Szövetségének össze kell fognia, mert hatalmas veszély fenyegeti a Földet. Egy óriás meteort észleltek radarjaink. Ha a meteor becsapódik, vége a földi életnek. Még az amőbáknak is. A Föld megmentésére irányuló tervemet egyszerűen "cuncimókus" Project-nek neveztem el. Figyeljenek rám...
Ödön merengve nézett a alkonyi homályba:
- Ó, igen. A fülem. Egykor legendákat meséltek róla a nápolyi matrózok...De erre most nincs időnk. Azonnal Líviához kell mennünk.
A sors azonban másképp akarta. Újabb árny bukkant elő a sikátorból, kezében egy hordozható faxgépet szorongatva. Vajon ki lehet ő, találgatták hőseink. Talán az ominózus cuncimókus?
De nem. Hirtelen reflektor fénye hasított bele az éjszakába. Maga Don Koszleone állt előttük.
- Jöjjenek elő, uraim. A játszmának vége.
- Állati jó füled van, Ödön - mondta Beton. - Nagyon jól tudjuk majd ezt hasznosítani a koldusmaffia elleni harcban. Én a fülemet csak mozgatni tudom, de ez most nem tartozik ide. Vajon mit tervezhet Don Koszleone, a koldusmaffia vezére? És ki az a cuncimókus?
Ödön csak ennyit hallott:
- Nem hiszem, hogy gyanút fogtak...Senki nem gondolná, hogy én vagyok a koldusmaffia alvezére. A Szövetséget a saját céljainkra fogjuk felhasználni... Szólj neki, hogy hagyja már azt a hülye indexet, nem igaz, hogy egy napig nem bírja. Feltűnés nélkül gyertek Lívia lakása elé. Igen, a Ferrarival jól lesz. Vállról indítható rakétát is hozzál. Szia...Én is nagyon szeretlek, cuncimókus.
Az asszony elrakta a telefont...
Miközben Ödön és Beton doktor a Szövetség következő akcióját tervezgették, egy közeli sötét sikátorban botorkáva haladt egy félelmetes árny. Hirtelen fény vetült a félelmetes árnyra. Ekkor derült ki, hogy a félelmetes árny nem volt más mint a koldusasszony.
Az asszony egy miniatűr telefont vett elő, és beleszólt...
tekerő a lantot.
- Miért támadtál meg? - kiáltotta.
- Most már bevallhatom, hogy az Erő Szövetség ügynöke vagyok - lihegte Ödön. - Célunk, a világuralom megszerzése...
De nem sikerült a hotdogot megennie, mert a kutyája FIDO kivette a kezéből. Erre lehajolt beton doktor és meglátott a padlón egy írást: Vigyázz, serpenyő fölötted. Megisfordult és az ott settenkedő Ödönt hazavágta, mint..
legutóbb leprát kapott három brazil óvszerárustól. - Igaz, hogy szétesett, de legalább bejárta a kontinenseket - mondta egy tévesen heresérvvel műtött, habzó szájú betegnek.
Eközben Beton doktor egy Mustáros hotdogot majszolgatott a kórház büféjében, és azon gondolkozott, hogyan utazhatna Ő is annyit mint az a híres sztárügyvéd, aki
ra bezzeg nem gondol senki, hogy mi lett a Ferrarival. A buszvezető pillantotta meg, ekkor Carter doktor rátámadt a Ferrari-vezetőre egy elektrosokkal, és meggyilkolta. Líviának megígérte, hogy nekiadja a kocsit, ha elteszi láb alól Beton doktort.
