"A vallásosságnak egyetlen mércéje van, a hitvalló nyilatkozata. Senmi kivülálló nem itélheti meg, hogy komolyan, mélyen vallásos-e vagy sem. A hit megvallása egyfajta identitástudat, ami méricsgélni, kritizálni, kétségbevonni senkinek sincs joga. A népszámláláson a valláshoz tartozás kinyilvánítását kérték. Milyen alapon meri valaki is kétségbevonni azok nyilatkozatának személyes igazságát, akik ilyen nyilatkozatot tettek? Ehhez senkinek sincs joga. Mint ahogy a nyilatkozatot nem tevőket sem minősítheti senki."
Szia.
Bocs cssak most vettem észre, hogy válaszoltál.
Csak azért kellenének, hogy itt az index "közönsége" meggyőződhessen róla, hogy mik is voltak a kérdések a Népszámláláskor.
Sajnos az általam beszkennelt anyagok egy része eltünt.
Erre a célra nagyon megfelelne a kisebb felbontás is.
Nagyon szépen megköszönnén ha elküldenéd nekem az E-mail címemre.
Az első adat az összesítőíveken található számok összegéből jött ki, a másik azután, hogy feldolgozták a begyűjtött kérdőíveket.
Azért, mert a népszámlálás adataira sokaknak minél hamarabb volt/van szükségük. Ezért jelentek meg most is (és minden korábbi népszámláláskor) ún. előzetes adatok. (Mint említettem, az első adat az Előzetes adatok c. kötetből való.)
Levettük, mert azoknak a honlapon addig volt értelme, amíg az emberek megismerték, hogy milyen kérdések várhatóak.
Neked milyen célra kellenek a kérdőívek? Kisebb felbontásban el tudom küldeni, de ha valahova publikálásra kell, akkor engedélyt kell kérned hivalatosan, hogy odaadhassam nyomdai minőségben.
Az adatfelvevő egy időben vette fel a "létezési adatot" és a "vallási adatokat".
Hogyan történhet, hogy mégis más szám jön ki itt és más ott?
(Megjegyzem fogalmam sincs az adatfelvétel hogyanjáról, mert hozzánk, a többszöri kérés ellenére sem jött senki.)
Azt sem értem, hogy miért nem lehetett a két végerdeményt összehasnlítani a nyílvánosságra kerülés előtt?
Ha jól emlékszem te a KSH-nál dolgozol...
(vagy rosszul emléxem?)
Ha igen akkor lécci áruld már el, hogy hova tüntek a válaztási honlapról az eredeti és végleges kérdőív oldalai?
Nem lehetne esetleg visszarakni?
Ha nem akkor esetleg elküldhetnéd privát emilben.
(Sajnos elfelejtettem elmenteni az anyagot, ami meg van nekem az kicsit silány minőségű)
A KSH adatai szerint 2001. január 31-én 10.197.119 fő az ország lakosainak száma.
Ez ún. előzetes adatként jelent meg. Ez a szám úgy jött ki, hogy az körzetek összesítőívein lévő számokat összeadták. A feldolgozás közben kiderülhetet több hiba is (pl. a számlálóbiztos nem jól adta össze a számokat, vagy nem vette figyelembe, hogy lakó- vagy jelenlevő népességről van-e szó, de nagyon sok más hibaforrás is elképzelhető).
Szintén KSH adat hogy a 10.197.119 lakos közül 10.198.315 adott vagy nem adott választ vallási, felekezeti hovatartozásáról.
Ez az adat már a vallási kötet adata, ami a kérdőívek feldolgozása utáni szám, vagyis amikor már minden kérdőívet beolvastak és ellenőriztek.
Számolják újra az országot!
Inkább ne, véleményem szerint egy időre elég volt a 2001-es is :-)
Mindenki hozzon magával még 1 kérdezőbiztost!
Pláne ne! A 45 ezer ember kordinálása sem volt egyszerű feladat. Arról nem is beszélve, hogy elképesztő, hogy egy (szerencsére elmondható, hogy csak egy kis) részük miket csinált :-( Mi lenne, ha még több emberrel kellene ezt végigcsinálni...
Ez egy keleti világvallás. Pontosabban annak az egyik ága.
Inkább azt mondja meg, hogy minek keresztelték!
Azt miért kellene megmondanom?
Hogy beírjam a vallását!
Megmondtam a vallásomat.
De nincs ilyen megjelölés. Azt nem tudom beírni.
Ez a párbeszéd alig másfél éve zajlott egy pesti belvárosi lakásban egy népszámláló és egy épp összeírás alatt álló magyar állampolgár között. A derék honpolgár, miközben bizonygatta, hogy az ő vallása létezik, noha nem jár együtt kereszteléssel, azon tűnődött, hogy az összeíró vajon szándékosan nem akarja a kérdőíven feltüntetni az ő vallását, vagy egyszerűen nem készítették fel arra, hogy milyen felekezetek képviselőivel találkozhat munkája során. A megjátszott, vagy valós értetlenkedés számára azért is meglepő volt, mert a szóban forgó vallás híveinek száma, társadalmi támogatottsága és médiajelenléte alapján mindenképp a tíz legismertebb hazai egyház közé tartozik. Aztán elszégyellte magát a polgár, hogy szándékosságot sejt e tudatlanság mögött, és segíteni próbált a siető összeírónak.
Hagyja, akkor majd én beírom, hiszen ahogy ön is mondta , én is kitölthetem az ívet.
Inkább én írom be.
De mit ír be?
Amit mondott.
Le tudja írni?
Hmmm...
Patthelyzet alakult ki. Az összeíró nem akarta átadni a kérdőívet, a meglepett összeírt pedig ragaszkodott ahhoz, hogy vallásának általa említett formája szerepeljen az íven. A népszámláló végül elrohant. Nem volt ideje ilyen részletekkel foglalkozni, hiszen jövedelme az összeírtak számától függ. Az összeírt pedig úgy érezte, hogy visszaéltek az idejével, visszaéltek a pénzével hisz végtére is az izgága biztost részben az ő adójából fizették , és főként visszaéltek állampolgári jogaival. Vajon mi az oka annak, hogy nem lehetett az általa megjelölt vallást vita és győzködés nélkül megjelölni? Vajon az miért nem szerepelt a lehetséges (értsd a kérdező számára is nyilvánvaló) válaszok között, ha már egyszer rákérdeztek? Vajon hány összeírtnak engedte a biztos, hogy ő töltse ki e kényes rubrikát? Vajon hány összeírt nevezett meg eleve könnyen elfogadható felekezeti hovatartozást, csakhogy elkerülje a kényelmetlen magyarázkodást, vagy a kellemetlen emlékeket? És egyáltalán miért kellett a népszámlálási kérdőívre felvenni a felekezeti hovatartozást? Csak reménykedni tudott, hogy ez a legjobb esetben is ellentmondásos kategória nem kerül majd feldolgozásra.
Csalódnia kellett. Az összegyűjtött adatok befolytak a Központi Statisztikai Hivatalba, ahol tudományosnak mondott szempontok alapján vallási csoportokat határoztak meg és elemeztek ki. Az összeírt állampolgár ezeket látván pedig azon tűnődött, hogy ő vajon a más istenhiten alapuló vallások, vagy az örök világtörvényt hirdető vallások követői között szerepel, hiszen teista vallása istentől eredő örök világtörvényt is hirdet. Vajon ki és hogyan dolgozta fel a begyűjtött adatokat? És mire volt jó ez az egész?
A 2001. év vége felé, ahogy közeledett a költségvetési törvény tárgyalása, világossá vált, hogy nemcsak egy türelmetlen összeíróról (és néhány, később publikussá váló tudományos bakiról) van szó a népszámlálás vallási kérdésénél. Ennél sokkal többről: az állam világnézeti semlegességének csorbulásáról, amely a különböző egyházaknak juttatott állami támogatás kivételező elosztásában nyilvánul meg. Az akkori kormány ugyanis mit sem törődve tekintélyes nemzetközi szervezetek, a brüsszeli Human Rights Without Frontieres (Emberi Jogok Határok Nélkül) vagy az oxfordi International Association for Religious Freedom (Nemzetközi Vallásszabadsági Szervezet) emberjogi aggályaival, az akkori ellenzéki pártok, az MSZP és az SZDSZ tiltakozásával megszavaztatta, hogy az egyházaknak juttatandó hitéleti támogatás állami kiegészítése ne az adófelajánlók, hanem a népszámlálási adatok arányában történjen felosztásra az egyházak között. Ezzel jelentősen átrendeződtek az állami kiegészítések addig hatályos és az állampolgár szabad választásán nyugvó elosztási rendszerében kialakult arányok. Mégpedig egy tudományos szempontból igen erősen megkérdőjelezhető adatfelvétel alapján.
A népszámlálás nem terjedt ki a vallásosság vagy a vallás gyakorlásának vizsgálatára (KSH), és nem arra kérdezett rá, hogy az állampolgár kit akar támogatni, hanem arra vonatkozott, hogy mely egyházhoz, felekezethez, vallási közösséghez tartozónak vallja magát. S mint tudjuk, e kettő között igen jelentős különbségek adódhatnak. Felmerül például a kérdés, hogy ha a népszámlálás szerint a lakosság hetven százaléka katolikus, akkor a közülük kikerülő több millió adófizető közül vajon miért csak háromszázezer gondolta azt, hogy adója egy százalékának felajánlásával támogatja az egyházat? Elgondolkodtató.
Az összeírásra ráadásul túlfűtött hangulatban került sor, amikor tévéklippek és óriásplakátok buzdítottak a nagy egyházakhoz való tartozás megvallására, miközben más felekezetek az összeírás ellen tiltakozva egyenesen eltanácsolták híveiket a válaszadástól. A vallási hovatartozás alapvetően személyes ügye a népszámlálás alkalmával politikai manifesztáció jellegét kezdte ölteni.
Az állami paternalizmus ebben az ügyben is megkérdőjelezte az állampolgárok nagykorúságát, mégpedig egy olyan ügyben, melyben szigorúan érvényesülnie kellene az állam világnézeti semlegessége alkotmányos elvének. A korábbi szabályozás tiszteletben tartotta az állampolgárok szabad akaratát, amennyiben a polgár az adója egy százalékának fel- (vagy fel nem) ajánlásával el tudja dönteni, hogy kíván-e támogatni valamely egyházat vagy felekezetet, és ha igen, melyiket.
A 2001-es törvény ehhez képest nyilvánvalóan visszalépés jelentett, hiszen abban a törvényhozói akarat az állampolgár szabad döntését korrigálta egy enyhén szólva kétes adatbázis alapján. A kurtán-furcsán összeírt állampolgár pedig még sokkal kellemetlenebbül érezte magát, amikor látta, hogyan használták fel az adatait, hogyan korlátozták az akaratát, hogyan rövidítették meg a felekezetet, amelyhez tartozik.
Most újra költségvetési törvény készül. Most azoké a pártoké a parlamenti többség, amelyek tavaly határozottan felemelték szavukat az állam világnézeti semlegességét sértő törvénnyel szemben. Most még van mód annak kijavítására, hiszen az csak 2003 januárjával lép életbe. Később azonban már nagyon-nagyon nehéz lesz. A legnagyobb egyházak ugyanis szerzett jogon követelni fogják az igencsak megemelt támogatást, ami komoly tehertételt jelenthet a költségvetésnek. Ez pedig elcsendesítheti az állampolgári akarat tiszteletén alapuló eredeti rendszer visszaállítását szorgalmazó hangokat.
Állampolgárunkat átverték. Beengedte lakásába az államot, hogy az a közjó érdekében felmérhesse őt. Az állam azonban visszaélt a bizalmával, és a szerzett adatokat nem arra használták fel, amire kérték. Az állampolgár most újra reménykedik. Itt az idő, hogy beváltsák az ígéretüket azok, akik egy éve kiálltak az érdekében. Reméli, hogy tartják a szavukat.
"...Hogyan gondolkodjunk a keresztény Magyarországról, történelmi egyházakról ma, amikor a statisztikák szerint jó, ha az emberek tizenöt százaléka vallásos?
- Nincs kétségem afelől, hogy Magyarország és kereszténység, a magyarok és a történelmi egyházak egymástól nem választhatók el. Jövőre népszámlálás lesz, megkérdezik majd az emberek vallási hovatartozását is. Ettől várható, hogy minden eddiginél pontosabb képet kapunk magunkról, ebből a szempontból is. Ma valóban sokan idegenkednek attól, hogy Magyarországot keresztény államként határozzák meg. A második világháború következtében kialakult korszellem kirekesztőnek ítéli a keresztény jelzőt az államberendezéssel összefüggésben. Ez a kordivat tiltakozik, ha egy nép a saját országát történelme, vagy a jelenkori meggyőződései alapján próbálja jellemezni. Én úgy érzem, a keresztény meghatározás nem ad okot kirekesztettség érzésére. De ettől függetlenül sem lehet Magyarországot nem keresztény országnak tekinteni. Mert minden embert, országot meghatároz az, ahonnan vétetett, és az az út, amelyet végigjárt. A magyar állam a kereszténységből vétetett, s ezáltal lett azzá, ami ma is. S ezzel nem ellentétes az a tény, hogy Keletről érkeztünk. A keresztény kifejezés egyszerre jelent civilizációs meghatározást és személyes meggyőződést a hívő emberek számára. Ilyen értelemben Magyarország keresztény ország, függetlenül attól, hogy a hívők száma alacsonyabb vagy magasabb, bár én is bízom abban, hogy a mélyen gondolkodó, az Istenben hívő emberek száma ismét nő majd, nemcsak nálunk, hanem az egész európai civilizáción belül. ..."
Államilag elismert templomi esküvő, kibővített megállapodások a történelmi egyházakkal, költségvetési hozzájárulás a vidéki lelkipásztorok fizetéséhez, választható, de kötelező hitoktatás. A kormányzat egyházpolitikai ígéretei széles skálán mozognak. Felmérések szerint a társadalom több mint tíz százaléka tartozik az egyházak tanítását követő vallásgyakorlók közé. Szavazataik eldönthetik a választások kimenetelét. A kilencvenes évek közepén még kevés jel utalt arra, hogy a hagyományos keresztény egyházak rövidesen a Fideszben találják meg legfőbb politikai támaszukat. A Magyar Katolikus Püspöki Kar megbízásából 1995 végén készült reprezentatív vizsgálat kimutatta, hogy a hívek mindenekelőtt a KDNP-t, valamint az MDF-et és a kisgazdapártot tartották az egyházak szövetségesének. A legnagyobb elutasítással az MSZP találkozott, de a hívek körében hasonlóan kedvezőtlen kép alakult ki az SZDSZ-ről és a Fideszről is. Fotó: Teknős Miklós
A felmérésből kiderült, hogy a rendszeresen, havonta többször templomba járók aránya Magyarországon mindöszsze 15 százalék. A lakosság kétharmada valamilyen szempontból vallásosnak minősíti magát, egyháza tanításait azonban a megkérdezetteknek csak 13,1 százaléka követi. Ennek a 13,1 százaléknak a döntő többsége katolikus ugyan, de a vallásukat gyakorló katolikusok a társadalomnak csupán töredékét, körülbelül tizedét alkotják.
Az adatok a katolikus egyház berkeiben érezhetően csalódást keltettek, Tomka Miklós vallásszociológus viszont azzal érvelt, hogy ez a tízszázalékos arány nem kevés, hiszen ilyen nagyságrendű szervezet, mozgalom az országban más nem létezik. ..."
"Az SZJA bevallásra kötelezettek száma az APEH szerint : 4.4 millió fő"
Annyira átlátszó vagy... A 4.4 millióból vajon hány adott le ténylegesen adóbevallást /nem szankcionálják ugyanis ha nem adsz le/? Egymillió? Másfél millió? Itt van a kutya elásva, fakabát...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyilvánosságra hozta a 2001-es népszámlálás első részletes eredményeit. A népszámlálás különlegességének és leginkább megkérdőjelezett témájának a Magyarországon élők vallása számított. A képviseleti minta alapján készült összegzés szerint a lakosság háromnegyede megjelölt valamilyen egyházat, felekezetet, vallási közösséget, s az emberek 14 százaléka mondta azt, hogy nem tartozik semmilyen felekezethez. A vallást megjelölők 69 százaléka (az egész népesség 52 százaléka) római katolikusnak vallotta magát.
Magyarországon ma 10,196 millió ember él. Az országban négyzetkilométerenként 109,6 fő él. A legsűrűbben lakott vidék az ország középső része, aminek fő oka a budapesti 3378 négyzetkilométerenkénti lakosságszám. A legkevesebben Nógrád megyében élnek, és ugyanitt is csökkent a legnagyobb arányban (3,7 százalékkal) a népesség. Ugyanakkor Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben többen laknak, mint tíz éve.
Az elmúlt tíz év alatt 1,7 százalékkal csökkent a népesség. Ezt a jelenséget azzal magyarázzák, hogy ebben az időszakban jelentősen csökkent a szülőképes korba lépő nők száma. Ma egyébként ezer férfira 1096 nő jut. A korábbi évek csökkenő tendenciája megállt, ma 100 nő átlagosan 188 gyermeket hoz élve a világra. A 15-19 éves nők termékenysége magasabb, mint volt.
A családok száma tíz év alatt 11 ezerrel csökkent. Jelenleg 2,88 millió családban él 8,44 millió személy. Eközben az élettársi kapcsolatok súlya nőtt, ma a népesség 11 százaléka választja ezt az együttélési formát. Jelenleg a háztartások egynegyede áll egy személyből. Egyre kevesebben vannak, akik idősebb, vagy fiatalabb családtaggal élnek közös háztartásban. Az egy és két gyermeket vállaló családok száma az utóbbi évtizedhez hasonlóan nő. Az egyszülős családok aránya 16 százalék.
A lakások átlagos alapterülete 75 négyzetméter. A leggyakoribb, hogy ketten élnek egy lakásban , míg az egyszemélyes lakások száma 19-ről 23 százalékra nőtt. Az egyszobás és kétszobás lakásokban élők aránya csökkent, míg a háromszobás lakásban élők hányada két százalékkal nőtt. Az ennél több szobában élő családok aránya pedig meghaladja a 16 százalékot.
A közép- és felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők népességen belüli aránya egyre nő, amivel párhuzamosan egyre kisebb az általános iskola 8. évfolyamánál alacsonyabb végzettségűek aránya. A 15 éves és idősebb népesség kilenctizede elérte az általános iskola 8. évfolyamának megfelelő szintet. A 18 éves és idősebb populációnak pedig immár 39,5 százaléka végezte el a középiskolát, tíz százalékot javítva ezzel az utóbbi időszakban.
Magyarországon 3,7 millió ember foglalkoztatott, ami a tíz évvel ezelőtti adathoz viszonyítva 7 százalékos csökkenés. 100 dolgozóra 176 aktív tevékenységet nem folytató személy jut. Az idei népszámlálás során kiderült, hogy a legutóbbi adatfelvételhez viszonyítva a munkanélküliség háromszorosára nőtt, ma már eléri a 400 ezer főt. A munkanélküliség a nőket kevésbé érintette, mint a férfiakat.
A Magyarországon élők 14 százaléka nem tartja magát egyetlen egyház, felekezet tagjának sem. A vallásosok 69 százaléka (az egész lakosság 52 százaléka) vallotta magát római katolikusnak, 21 (14) százalék reformátusnak, 4 (3) százalékuk evangélikusnak. A népesség több mint 5 százaléka egyéb egyházhoz tartozónak vallotta magát. Izraelitának mindössze 12,5 ezer ember mondta magát. (FrissHirek.hu összeállítás)
Kérdéseim:
1. Hányan vallották, hogy hajlandóak egyházukat anyagilag is támogatni?
2. Ha valóban ennyi a hívők száma akkor mivel magyarázhatóak az 1%-os felajánlásokból számítható adatok miszerint pl. a lakosság kb. 10%-a a katolikus?
Általam számított adatok a fenti táblázatból és a korábbi APEH közleményből. Az SZJA bevallásra kötelezettek száma az APEH szerint : 4.4 millió fő
Összes hívő számaránya az ország lakosságára vetítve:12,71270 % Katolikus : 8,08627 % Református : 2,62525 % Evangélikus : 0,75302 % Hit Gyülekezet : 0,20965 % MAZSIHISZ : 0,13438 %
3. Ha valóban ennyi a hívő, akkor miért nem tudják egyházaikat eltartani?
Nem létezik!!
De ha tettek, akkor a KSH is felkerül arra a lstára, amin azok vannak, akik Magyarország rossz hírét keltik külföldön..
Még ilyet!!?? :-)
lm
Mintha a KSH átvilágítást - a KSH megbízásából -végző kanadaiak is tettek volna némi megjegyzést erre a népszámlálási akcióra, a kormányőrök bevonására.
Kedves Geyza,
emlékszel még erre a hozzászólásodra?
"Geyza válasz erre | adatok | e-mail 2001.01.23 10:42 (305)
Szia, lm!
Félreértések elkerülése végett: én azon kívül, hogy a sör kellemes ital és hogy az egyházaknak juttatott támogatás nagy része jó célokra fordítódik semmivel se értek egyet azok közül, amit állítasz.
Nem értek egyet azzal kiinduló feltételezésel, hogy ez a kérdés arra szolgál, hogy ez alapján több pénzt kapjanak az egyházak. "
Azóta egy kis idő eltelt és -lám csak- hivatkozási alapként szolgál arra, hogy melyik egyháznak kell adni több pénzt.
Vagy Neked nem úgy tűnik?
lm
Elnézést, úgy látszik elnéztem a tv. javaslat szövegét, itt van hiányolt rész:
az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeirõl szóló 1997. évi CXXIV. törvény módosításáról
Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeirõl szóló 1997. évi CXXIV. törvény 4. § (2) és (3) bekezdésének helyébe az alábbi rendelkezések lépnek, egyidejûleg a § a következõ (4) bekezdéssel egészül ki:
"(2) Amennyiben az (1) bekezdés alapján az egyházakat megilletõ összeg együttesen nem éri el a nyilatkozattétel éve személyi jövedelemadójának 0,8 százalékát, legalább ennek mértékéig az egyházaknak ténylegesen átutalandó összeget a központi költségvetésbõl ki kell egészíteni. A kiegészítésbõl az egyházak a legutóbbi népszámlálás vallási hovatartozásra vonatkozó adataiból számított arányok szerint részesülnek. A felosztás arányainak meghatározásakor a vallási hovatartozás kérdésére választ adókat kell figyelembe venni. Amennyiben egy vallást több egyház követ, az egyes egyházak a kiegészítésbõl a javukra az (1) bekezdés alapján rendelkezõ magánszemélyek arányában részesülnek.
(3) Amennyiben bármely évben a személyi jövedelemadóból származó bevétel összes adóbevételen belüli aránya nem éri el a 2001. évi arányt, akkor a (2) bekezdés szerinti kiegészítés mértékét úgy kell növelni, hogy az egyházakat legalább a valorizált 2001. évi összeg megillesse.
(4) Az egyházaknak e szakasz alapján nyújtott támogatás helyzetét az egyházak bevonásával négyévenként, elsõ alkalommal a 2006-os költségvetés elfogadása elõtt felül kell vizsgálni."
És akkor már legyen itt az is hogy mi az amiről módosul:
4. §
(1) Az egyes egyházak jogosultak - a külön törvényben meghatározottak szerint - a rendelkező nyilatkozatot tevő magánszemélyek által befizetett személyi jövedelemadó egy százalékára, amely az egyházak belső szabályaiban meghatározott módon használható fel.
(2) Amennyiben az (1) bekezdés alapján az egyházakat megillető összeg együttesen nem éri el a nyilatkozattétel évének költségvetésében tervezett személyi jövedelemadó összevont adóalapja adójának 0,5 százalékát, ennek mértékéig az egyházaknak ténylegesen átutalandó összeget a (3) bekezdésben megjelölt években a központi költségvetésből ki kell egészíteni. E kiegészítés összegéből az egyes egyházak a javukra rendelkező magánszemélyek arányában részesülnek.
(3) Ha az (1) és (2) bekezdések alapján valamely egyháznak juttatott támogatás nem éri el az 1998. évi költségvetési törvény 18. számú mellékletében az egyházi alapintézmények működéséhez, felújításához és beruházásaihoz nyújtott hozzájárulás összegét, legalább annak mértékéig az 1999. évtől kezdődő négy egymást követő évben a központi költségvetés - első alkalommal 1999-ben - kiegészíti.
Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeirõl szóló 1997. évi CXXIV. törvény módosításáról
Indokolás
a 157. §-hoz
Az egyházak támogatási rendszerének felülvizsgálata nyomán megállapítható, hogy a rendelkezések összege még nem éri el a korábban meghatározott támogatás mértékét. Így az arányos kiegészítés fenntartása hosszabb távon is indokolt. Kívánatos, hogy az egyházak hitéleti célokra biztosított költségvetési támogatásának elosztása során ne csak a személyi jövedelemadó fizetésére kötelezett, és így adójának meghatározott részérõl rendelkezni jogosult aktív polgárok dönthessenek, hanem a teljes népesség tényleges felekezeti megoszlása szolgáljon az elosztás alapjául. Mivel a 2001. februárjában felvett népszámlálási adatok a vallási-felekezeti hovatartozásra adatait is fölmérte, ezek az elosztás arányait meghatározhatják. A felosztás arányainak meghatározásakor a vallási hovatartozás kérdésére választ adókat kell figyelembe venni. Amennyiben egy vallást több egyház követ, az egyes egyházak a kiegészítésbõl a jelenlegi rendszer szerint, a javukra rendelkezõ magánszemélyek arányában részesülnek.
Mivel a törvény korábbi 4. § (3) bekezdése szerinti kiegészítés 2002-vel megszûnik, és a családtámogatás kiterjesztésével a személyi jövedelemadó súlya csökken, 4. § (2) bekezdése szerint felosztott összeg 0,8 %-ra növelhetõ.
Az egyházak garanciát kapnak arra, hogy amennyiben a jövõben a személyi jövedelemadó súlya a költségvetés bevételi forrásai között jelentõsen csökkenne, az arányosan elosztott összeg ne csökkenjen.
Megj. tőlem[HJM]: Érdekes módon tv. javaslatban nem található meg a konkrét és tételes módósító javaslat, csak annak indoklása
No lám, lám.... Nemhiába morogtunk itt többen a népszámlálás kapcsán, hogy milyen szándékok is vezetik valójában a jelenleg hatalmon lévő jobboldali koalíciót amikor kifogásoltuk, hogy a népszámlálási kérdőíven szereplő vallási hovatartozást firtató kérdések csak arra lesznek jók, hogy az egyházak állami juttatásait növeljék az így nyert "hamis" adatok alapján. Igen, igen hamis adatok alapján, mivel a vallási hovatartozást firtató kérdés szándékosan homályosan tették fel annak érdekében, hogy még véletlenül se derüljön ki az egyházak valós társadalmi támogatottsága! Ugyanakkor a vitában többen azzal érveltek - még kormányzati szinten is - , hogy ezek az adatok csakis a népmozgalmi folyamatok vizsgálatához nyújtanak segítséget és kategorikusan tagadták, hogy a jobboldali klerikális kormányzat ezeket az adatokat az egyházak állami támogatásának alapadataiként kívánja felhasználni, különös tekintettel "egy bizonyos egyház" érdekeire. A "lóláb" már akkor is kilógott, de mostanra kiderült, hogy nem is "lóláb" az, hanem az "ördög szőrös patája" ! Már csak azért is mivel a "történelmi" egyházak prominensei világossá tették ebbéli szándékaikat!
Súlyos mulasztás terhelné az őrezredet, ha a népszámlálást kellene felhasználnia
a fenyegető veszélyforrások bemérésére. (Úgy van! Nem is ez volt a cél!)
Elhangzott, hogy a rendőrség és az állambiztonság úgyis mindent tud! Na, hál'
Istennek!
Közéletünk legújabb rosszízű epizódja, hogy a belügyminiszter úr utasítására
számlálóbiztosnak álcázott kormányőr tisztek népszámláltak a fontosabb emberek
lakásában és a környéken lakóknál.
Az ellenzék vizsgálatot és magyarázatot kért a kormányfőtől, a parlament önkormányzati
és rendészeti bizottságától. Javasolták, hogy ebben az ügyben hallgassák meg a
belügyminisztert, az országos főkapitányt, a Köztársasági Őrezred parancsnokát és a KSH
elnökét is. Úgy hiszem tisztázandó lenne a miniszteri utasítás törvényes alapja, figyelemmel
az alkotmányra, az emberi jogokról, a rendőrségről és az adatvédelemről szóló törvényre.
Tudni kellene azt is, hogy a tisztek kinek tettek jelentést elvégzett munkájukról.
Micsoda rosszindulatú akadékoskodás! A liberálbolsik már megint nem férnek a bőrükbe.
Először is, ugyebár, a miniszter már korrekt magyarázatot adott. Biztonsági okokból volt
szükség erre a hazafias cselre. Nyilvánvaló! Csak az a kérdés, hogy kinek a biztonságáról
van szó?
Magától értetődik, hogy ha a fegyveres őrzőknek meg kell védeniük a fontos embert,
tudniuk kell, hogy milyen a lakása. Hol vannak a bejáratok, a könnyű behatolási pontok?
Milyen értékek láthatók az üvegzsebűek otthonában? Hol lehet elhelyezni poloskákat? Ezek
hasznos ismeretek letartóztatás és házkutatás esetén is. Politikai szempontból nem
lebecsülendő, hogy kereszt, Dávid-csillag, Lenin, Guevara vagy a pápa képe van-e a
fekhelye felett? Esetleg egy a valláserkölcshöz méltatlan, pucér nőt csábító pózban
ábrázoló festmény? Márkás vagy mázolmány? Mindennek a megállapításához szakértelem
kell. Miféle magyarázatot akarnak még? Bízhatunk-e abban, hogy a hatalom elrémül attól a
politikai bátorságtól, amit a magyarázat kérése takar?
Történelmi elmélkedésként jegyzem meg: annak idején, sötétebb korok kezdeti idejében
bizony hiányzott az a társadalmi erő, amelyik magyarázatot kért volna Mert amikor már
nyilvánvaló, hogy egy kormány politikája gazdaságilag, pénzügyileg simlis, külpolitikája több
mint aggályos, bent az országban az önkényuralomra vagy legalábbis kormányzati
túlhatalomra való törekvés jeleit mutatja, akkor azonnal magyarázatot kell kérni. Bizony, ha
így történik, megrettentek volna a diktátorok. Félelmükben kénytelenek lettek volna
demokratává válni.
Persze nálunk ilyesmiről szó sincs! Ebben az adott ügyben - a népszámlálás e sajátos
kivitelezésében - a hivatalos magyarázók olyan szövegeket produkáltak, ami a tőlük
megszokott mellébeszélésekhez képest is csúcsteljesítménynek tűnt.
Csak éppen azt nem mondták, hogy már a régi görögöknél is főníciai targoncásoknak
álcázott tengerésztisztek és filozófust játszó állambiztonságiak számlálták a népet. A
belügyminiszter úrban munkálkodó rendőrkapitányi lélek különösen kitett magáért.
Hangsúlyozta, hogy semmilyen törvény nem tiltja, hogy kormányőr tisztek önkéntesen
számlálóbiztosnak szerződjenek. Az önkéntességet pedig "BM-ből érkezett utasítás"
biztosította. Az első híradás szerint mintegy 17 tiszt tízezer lakost írt össze. Jól dolgoztak,
fejenként közel 600 embert kérdeztek ki. Egy nap múlva kiderült, hogy a 17 tiszt 17
körzetet jelent és összesen csak 1800 lakásban jártak. Sejthető volt, hogy ez a szám még
tovább fog zsugorodni. Zsugorodott is. Két nap múlva már ott tartottunk, hogy csak 1485
lakást és 2996 személyt írtak össze. Bagatell!
Megtudtuk azt is, hogy súlyos mulasztás terhelné az őrezredet, ha a népszámlálást kellene
felhasználnia a fenyegető veszélyforrások bemérésére. (Úgy van! Nem is ez volt a cél!)
Elhangzott, hogy a rendőrség és az állambiztonság úgyis mindent tud! Na, hál' Istennek!
Nem kell találgatnunk. Érdekes, hogy minden védett személyt más tiszt keresett fel. A
védett személyek neve és a tisztek monogramja becsületesen meg is jelent a sajtóban. (Ez
aztán a konspiráció!) Érdekes, hogy volt államfő és miniszterelnök biztonságáért is
mennyire aggódik a belügy. Érdekes, hogy a hatalom urai feltételezik, hogy mindezt
benyeljük, és jól számítanak. Röhögünk, egy szavukat sem hisszük el, mégis mindig
jóváhagyjuk az abszurd helyzeteket. Más dolgunk van. Pénzt kell keresnünk!
Mindez persze csak újabb apropó ahhoz, hogy rámutassunk egy örökké visszatérő
jelenségre, amit úgy hívnak: katasztrófavakság! Ami miatt a rákbeteg orvos professzor
annyira könnyen becsapható egy hamis diagnózissal. Ami miatt mondjuk a magyar zsidóság
nem hitt az Anschluss után idemenekültek rémtörténeteinek, mondván: nálunk ez nem
fordulhat elő, a mi Kormányzó Urunk ezt soha nem engedné meg. Ami miatt csak a
kasszandrai látók menekültek idejében külföldre, miután elolvasták a bolsevik párt rövid
történetét, és rájöttek, hogy ez egy politikai receptkönyv.
Régi tapasztalat: minél inkább humanistának és demokratának akarja mutatni magát az
uralkodó párt, annál inkább lelepleződik keménysége és kegyetlensége. Hiába vette magára
Orbán Viktor a pártok felett lebegő népatya palástját, és tajtékzásra hajlamos alvezérét
visszavonta a napi látható és hallhatóságtól, olyan csacsi nincs Magyarországon, aki
elhiszi, hogy nem aktuális taktikáról van szó. A békésebb húrok pengetése, a számos
joviális gesztus átlátható választási beetetést jelent és nem valódi változást (ugyan
mitől?).
A legfőbb szövetséges, Torgyán politikai kivégzése is azt mutatja, hogy ez a párt
valósággal bolsevik típusú (vagy az ismert bolsevik slamposságnál még szigorúbb?)
fegyelemben él, ehhez hasonló munkastílusban dolgozik. A mi fiatal demokratáink eszméik
szempontjából "ügy nélküliek". Csak a hatalom vonzáskörében élnek. Ezért illik rájuk az
Anouilh Beckettjében elhangzó megállapítás: "Atyám, a mi erőnk abban van, hogy nem
tudjuk, mit akarunk. Ez a manőverezés végtelen szabadságát biztosítja számunkra." Ezért
képesek a Fidesz-fiúk bármely pillanatban a legképtelenebb és legmeglepőbb dolgokat
elővarázsolni a tarsolyukból.
Lehet-e idejében szólni? Valószínűleg nem lehet. Mert ameddig még lehet kiáltani, addig
döbbenten néznek a tiltakozóra: Hát ennek mi baja van? Hiszen szabadon kiabálhat,
dühönghet, höröghet a hatalom ellen! De amikorra már nyilvánvaló, hogy fuccs a
demokráciának, akkor már kuss van a sajtóban, a médiában is.
Az én ideálom a toleráns, türelmes, békés eszközöket alkalmazó, felvilágosító politika, az
értelemre ható meggyőzés. Aktuális-e még?
Éppen 65 évvel ezelőtt, 1937-ben vetette papírra Thomas Mann: A "liberalizmust" a
szabadság ellenségei kiűzték. A szabadságnak a jövőben tudnia kell, hogy mit akar, és
rendelkeznie kell a türelmetlenségnek és elszántságnak a saját létfenntartásához
múlhatatlanul szükséges kvantumával - ha ezt nem tanultuk meg az utóbbi húsz évben,
akkor semmit sem tanultunk.
A dolog logikájából tehát az következik, hogy az állam esetében éppen fordítva
van: kizárólag azt tehetik a hivatalos szervek, amit a törvény számukra előír,
legalábbis kifejezetten megenged.
Igaza van belügyminiszterünknek: jogállamban élünk, ahol jogszabályok határolják be az
emberek magatartását, beleértve a hatalom gyakorlóiét is. Namármost. Semmiféle
jogszabály nem tiltja, hogy a Köztársasági Őrezred tagjai számlálóbiztosnak álljanak és
maguk vegyék fel az egyébként kizárólag statisztikai célokat szolgáló adatokat. Akikben
még mindig ágaskodna a kisördög, azokat végképp megnyugtathatja Orbán Péter
kijelentése: "Már csak azért sem történhetett titoksértés, mert a rendőrségi
nyilvántartások a vallás kivételével tartalmazzák a kérdőíveken szereplő adatokat." (Origo,
hírek, 2001. 04. 28.). A kisebbségi hovatartozás például tehát már nem tabu a hatósági
adatkezelés számára. Jó tudni, hogy derék rendőrségünk azzal is törődik: van-e
vízöblítéses WC a lakásokban. Kedves törődésre vall az élettársi kapcsolatok alakulásának
figyelemmel kísérése a rendőrség részéről. A rendőrség tehát - amelynek része a
Köztársasági Őrezred - mindent tud, sőt: mindent jobban tud, hiszen nyilvántartásaik már
tartalmazzák a KSH által fáradságosan összegyűjtetni kívánt tudnivalókat. Lehetséges
persze, hogy az országos főkapitány csupán arra gondolt: ilyen adatok előfordulhatnak
rendőrségi nyilvántartásokban, tehát nem jogsértő azok beszerzése. Valójában tehát
érvelése összhangban van főnöke álláspontjával: a jogszabály nem tiltja a kormányőr
számára a lakásunkban lévő WC vízöblítéses jellege iránti tudakozódást, következésképp
semmi gondot nem okozhat, ha a személyi egybeesés folytán mégiscsak a közbiztonság
védelmezőinek tudomására jut, milyen színvonalon végezzük kisebb és nagyobb dolgainkat.
Vélhetően nem tartanak rá igényt, mégis segítek a belügyi vezetésnek a kormányőrök
statisztikai célú alkalmazását megmagyarázni. Mindenekelőtt arra kell rámutatni, hogy a
speciális bevetés visszafogott volt: a közegek messze nem használták ki a jogszabály által
kijelölt kereteket. Kicsinyes gondolkodásra utalnak azok az érvek, amelyek szerint a
Köztársasági Őrezred feladatai között nem szerepel statisztikai adatgyűjtés, így a
kormányőrök bevetése törvénysértő volt. Természetesen nem volt az, hiszen a rendőrnek
még a jogszabálysértő parancsot is végre kell hajtania, legfeljebb a törvénybe ütközés
tényére kell felhívnia elöljárója figyelmét. De hogyan volna a jogszegés érzékelhető a közeg
számára, ha a belügyminiszter sem találja különösnek a feladatkörtől teljesen eltérő
alkalmazást? Valójában igaza is van, hiszen a rendőrségnek ott kell lennie mindenütt, ahol
számára hasznos adatokhoz lehet jutni. Igaz persze, hogy a népszámlálási eredmények
nem ilyenek, hiszen azokat kizárólag statisztikai célra szabad felhasználni az 1999. évi
CVIII. törvény 3. §-ának (3) bekezdése értelmében. Lényegében statisztikai célt szolgál a
törvény 13. §-ában meghatározott lehetőség is, amely szerint a személyazonosító adatok
az anonimizált adatállománnyal összekapcsolhatók új adatok bekapcsolása vagy az
eredetivel azonos rendeltetésű mintavételes eljárás érdekében. Mindezekhez azonban a
rendőrségnek és benne a Köztársasági Őrezrednek semmi köze. Vagy mégis ? Mi köze van
az őrezrednek a népszámláláshoz? Bizonyára sok, mivel a rendőrségi nyilvántartások
adattartalmát mégiscsak célszerű ellenőrizni, naprakésszé tenni. A népszámlálás kizárólag
statisztikai jelentőségét sem kell szó szerint venni. A jogban régóta ismeretes, hogy a
speciális szabály akkor is irányadó, ha az általános látszólag nem enged kivételt. Márpedig
a népszámlálásról szóló törvény nem helyezte hatályon kívül a rendőrségről szóló 1994. évi
XXXIV. törvény rendelkezéseit, köztük a 64. § (1) bekezdésének b és c pontjait, amelyek
alapján lehetőség van fedett nyomozó segítségével információk gyűjtésére, adatok
ellenőrzésére, a rendőri jelleg leplezésére, fedőokirat kiállítására, fedőintézmény
létrehozására és fenntartására. Ma nincs jogi akadálya annak, hogy akár az egész Központi
Statisztikai Hivatal a rendőrség fedőintézményeként működjön. A hatályos jog kereteit, de
még a belügyminiszter úr által képviselt politikai-jogi kultúra normáit sem lépné túl ez a
megoldás. Csak éppen szükségtelen a rendőri adatéhség kielégítéséhez, hiszen egyébként
is hozzájuthat bármilyen információhoz a testület.
A személyazonosító és a névtelenített adatok összekapcsolása már bonyolultabb ügy,
hiszen itt speciális tiltó szabályok is szerepet játszanak. De mindenre van megoldás.
Elképzelhető, hogy a személyre szóló visszakeresés alkalmával is jelen van egy rendőr.
Például úgy, hogy az ilyen feladatokat ellátó statisztikust felveszik a testület hivatásos
állományába anélkül, hogy addigi tevékenysége formálisan megváltozna. Ha erre alkalmas
ember nincs, akkor a rendőrség hoz valakit, akit azután kineveznek abba a pozícióba, ahol
kettős (rendőrségi és statisztikusi) funkcióját betöltheti a rendőrségi törvény 64. §-a (2)
és (3) bekezdései értelmében. Ráadásul még azt sem lehet mondani, hogy mindez a
mostani vezetés romlottságának megnyilvánulása. A statisztikusnak álcázott titkos
rendőrök alkalmazására ugyanis az előző kormány időszakában elfogadott büntetőeljárási
törvény nyitotta meg a lehetőséget. Nagyvonalúan, hiszen a leplezett tevékenységet még
a bűnüldözés érdekeihez sem köti a jogszabály, a rendőrstatisztikus akár a tömegoszlatási
feladatok jobb előkészítése érdekében is beépülhet a Statisztikai Hivatalba. Ez persze
butaság, kinek is jutna eszébe ilyesmi? Hát éppen ez az! Az ellenzéki pártok vezetőinek
felháborodásából arra kell következtetni, hogy ők számlálóbiztosként sem tudták elképzelni
a kormányőröket. Csak éppen az aggályokat nem fogalmazták meg törvényi garanciaként.
A parlamenti többséghez tartozó törvényhozók tudata soha nem fogja át azt a
lehetőséget, hogy az általuk alkotott szabályt más politikai vagy jogi kultúrát képviselő
kormány fogja alkalmazni. Így azután a hatalom cselekvési kereteinek kijelölése során a
biztosítékok helyett az intézményekbe vetett bizalom kerül előtérbe. Úgy, ahogyan azt
Pintér Sándor belügyminiszterként megfogalmazta a maffiatörvény általános vitájának
lezárásakor, válaszolva a felvetődő alkotmányossági aggályokra: "Ezt szeretném a rendőrök
becsületes táborára való hivatkozással visszautasítani!"
A szabályok megalkotásakor tehát a politikai és alkotmányos kultúra, a hatalomnak a jog
alkalmazása időszakára előrevetített önkorlátozása az az érv, amivel az életünkbe való
állami beavatkozás határait a végtelenségig lehet tágítani. Dehogyis jutna eszébe bárkinek,
hogy az emberi élet szándékos kioltásának kivételével bármilyen bűncselekmény
elkövetésére feljogosított fedett nyomozók kiskorúakat fognak megerőszakolni, túszokat
ejtenek! Ha mégis kiderülne, hogy ilyesmit tettek, akkor belügyminiszterünk ismét
magabiztosan háríthatja el az újságírói okvetetlenkedést: demokráciában a jog jelöli ki az
emberek, köztük a rendőrök magatartásának kereteit, a törvény pedig bűnüldözési érdekből
megengedi az említett cselekmények végrehajtását (a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I.
törvény, 127/A §). Dehogyis jutna eszébe bárkinek, hogy a kizárólag statisztikai célokat
szolgáló népszámlálást bizonyos körben kormányőrökkel végeztesse! Szó sincs sanda
szándékokról, a népszámlálás számunkra teljesen veszélytelen. A KSH tájékoztatása
szerint: "Egyedi adatot, amely az adatszolgáltató kilétének azonosítására alkalmas lenne, a
KSH nem szolgáltat ki, ugyanis érdekelt abban, hogy a személyiségi jogokat, az adatok
bizalmas kezelését feltétel és kivétel nélkül garantálja minden összeírásnál. Ellenkező
esetben elveszítené az önök bizalmát, ezért lehetetlenné válna az ilyen adatgyűjtések
elvégzése, és így általában feladatainak ellátása." Szó sem lehet tehát arról, hogy titkos
rendőröket vessenek be számlálóbiztosként, hiszen ezzel az egész folyamat hitelessége
rendülne meg. Ha mégis, akkor a belügyminiszter széttárja a karját: a törvényt nem
szegtük meg, hiszen nincs olyan rendelkezés, amely tiltaná a kormányőrök alkalmazását.
Amit nem tilt a törvény, az pedig megengedett. Más kérdés, hogy ezt a szabályt éppen a
polgároknak a hatalommal szembeni védelmére találták ki, a dolog logikájából tehát az
következik, hogy az állam esetében éppen fordítva van: kizárólag azt tehetik a hivatalos
szervek, amit a törvény számukra előír, legalábbis kifejezetten megenged. A rendőrök tehát
lehetnek számlálóbiztosok, de csak rendőri feladataik ellátása körében. Ez pedig nem
statisztikai célokat szolgál.
Az igazán megnyugtató magyarázatot azután a Belügyminisztérium szóvivője adta meg
(Nap Tv, április 29.). Azért volt szükség a kormányőrök bevetésére, mert biztosítani
kellett, hogy a védett személyek környezetében kizárólag megbízható egyének
jelenhessenek meg. Már csak egy kérdésem van: Ki végezte nálam az adatfelvételt? Hűha!
Mindenesetre lecserélem a zárakat.
Bretschneider, ha már nem emlékeznénk rá, a Kehelyhez címzett vendéglő titkosrendőre, feladata
pedig az oda betérőket provokálni, belőlük felforgató jellegű kijelentéseket kicsikarni, őket ezért
letartóztatni és lehetőség szerint felköttetni. Ugyan vejk, a derék katona esetében az akasztás
elmaradt, ám ettől az alapképlet nem módosul. Megállapítható ezzel szemben, hogy azok a
bretschneiderek, akik mostanában, a népszámlálás örvén, számlálóbiztosnak álcázottan
türemkedtek be gyanútlan magyar állampolgárok lakásaiba, a házigazdát általában nem tartóztatták
le és a legkevésbé sem köttették föl. Sőt. Azt mondja a BM szóvivője, hogy bizonyos körzetekben
csakugyan a BM ORFK Köztársasági Őrezredének tagjai (vagyis bretschneiderek) működtek
számlálóbiztos gyanánt, de kizárólag azért, hogy a "védett vezetők" otthonába csak megbízható
személyek léphessenek.
Tökéletesen érthető szándék, viszont a védett vezetők biztonságáért aggódó polgár kebelében
további kérdések horgadnak föl.
Vajon a vízvezeték-szerelő, aki a védett vezetők otthonaiban rendbe hozza a vécétartályt, az is
bretschneider? Mert ha nem az, akkor gond van, hiszen a vízvezeték-szerelő hosszabban időzik a
védett vezető otthonában, mint a számlálóbiztos, fontos berendezéseket manipulál, azokban
kommunikációs eszközöket és közérzetromboló anyagokat, így például rothadó padlizsánt vagy
döglött halat helyezhet el.
Mi, törvénytisztelő és védett vezetőinkért rajongó állampolgárok ennek már a gondolatától is
frászt kapunk.
Noha még csak most kezdünk tépelődni.
Mert vajon bretschneiderek-é azok a személyek, akik a mi szeretett és védett vezetőink
számára reggelenként megfőzik a kávét és a tojást megsütik? Mert ha a számlálóbiztos, akivel a
védett vezető egyszer az életben találkozik, kötelezően bretschneider, akkor a szakácsnak
tízszeresen, százszorosan bretschneidernek kell lennie. A borbélyról már nem is beszélve, mi,
polgárok, joggal várhatjuk el, hogy az az egyén, aki például Kövér doktor torkához kifent
beretvával közelít, igazoltan bretschneider legyen. De ne álljunk meg itt, hanem menjünk tovább, és
kérdezzük meg, hogy vajon a védett vezető odvas fogát ki tömi be? Elgondolható-e az, hogy nem
eresztünk be hozzá civil számlálóbiztost, hanem csakis egy bretschneidert, s ugyanakkor hagyjuk,
hogy akárki mezei fogorvos hatoljon a jobb felső hetesébe és oda azt rakjon, amit akar? Nem
gondolható el, a fogorvos is bretschneider legyen, és persze, ha protézisről van szó, akkor a
fogtechnikus is. Az urológust talán már említenünk se kéne, de mi azért csak megemlítjük, sőt
nyíltan feltesszük a kérdést, hogy masszírozhatja-e a védett vezető védett prosztatáját olyasvalaki,
aki nem a bretschneider? Nyilván nem masszírozhatja, hogyan venné ki magát az, hogy a védett
vezető otthonába civil számlálóbiztos még őrök kíséretében se léphet be, hanem csakis
bretschneidert szabad küldeni, ugyanakkor a védett vezető végbelébe az hatol be, aki csak akar.
Sőt, ha e logika mentén következetesen haladunk tovább, a végén azt kell megállapítanunk, hogy
védett vezetőink maximális biztonságát igazából csak egy olyan társadalom garantálhatná, ahol
kivétel nélkül mindenki bretschneider, ám ettől az ideától még messzire vagyunk. Akkor viszont
ennek az egésznek semmi értelme sincs, ha a védett vezető szemhatárán belül nem mindenki
bretschneider, akkor miért ausgetippelt a számlálóbiztos volna az? Nonszensz.
A bretschneiderek kirajzásának tehát nyilván másfajta és csakugyan nyomós oka lehetett.
Vajon micsoda?
Miért vannak egyáltalán, ha szabad feltennünk a költői és egyszersmind hülye kérdést,
bretschneiderek a világon? Azért, mert az ellenség ott lapul mindenütt. Egy Szun Ce nevű kínai
katonai teoretikus már kétezerötszáz évvel ezelőtt elmagyarázta, hogy ötfajta kém van, az első a
helyi kém, ami az jelenti, hogy a támadó a meghódítani kívánt terület lakosságának szolgáltatásait
használja fel, a második pedig a belső kém, ami viszont azt jelenti, hogy a támadó az ellenség
köztisztviselőit állítja a saját szolgálatába. (A többivel most nem foglalkozunk.) Tehát az ellenség
uszályába kerülhet az egyszerű nép is és a főhivatalnok is, hacsak a bretschneider rajtuk nem tartja
a szemét. Mármost nyilvánvaló, hogy amikor a balga nép vagy a rafinált hivatalnok az ellenség
uszályába kerül, akkor valójában a saját igazi érdekeivel fordul szembe, önnön romlására tör, a
bretschneider tehát azért van, hogy ettől megóvja őt. Ehhez pedig szükséges, hogy a bretschneider
gyakorta megforduljon az alattvalók otthonaiban, hol számlálóbiztosnak öltözve, hol adórendőrnek,
hol ennek, hol annak, ugyanis a lakás fölöttébb árulkodó. Az alattvaló még teljesen lojális, amikor a
tárgyain már látni, hogy bármikor meginoghat, mert nem azokat az újságokat olvassa, nem azt a
rádiót hallgatja, nem azt a tévécsatornát nézi, amit kéne. A konyha falán nincs háziáldás, az
éjjeliszekrényen nem a Biblia és a Millenniumi olvasó- és daloskönyv hever, hanem valami más.
Az ilyen ember már segítségre szorul, bár egyelőre csak közvetett módon, ezt a segítséget a
bretschneider adja meg azzal, hogy nyilvántartásba veszi a kerge alattvalót, minden mozdulatát
figyeli, ellenőrzi a kapcsolatait, lehallgatja a telefonját, és végeredményben megakadályozza, hogy
nagyobb bajba kerüljön.
A bretschneider tehát értünk jön, nem ellenünk, ezt kellett volna elmondani most, amikor az
ellenzék elkezdte szokásos hőbörgését, nem pedig a védett vezetőkről zagyválni összevissza.
Rendőreinknél a kommunikációs zavar sajnos még mindig elég gyakori, ezért talán érdemes
volna a britek ezzel kapcsolatos ötletét megfontolni. Múlt héten a Scotland Yard bűvészképzőbe
iskolázott be harminc főrendőrt, hogy ezáltal a kommunikációs képességük erősödjék. Logikus,
hiszen a bűvész legfontosabb erőssége éppen az, hogy elhiteti az emberekkel a totálisan hihetetlent,
és akkor is kibeszéli magát, ha netán hibázott, ahelyett hogy elbődülne, mint a vadszamár, vagy
mint a főrendőr, aki bűvészképzőbe sohase járt.
Képzeljük el, mi van akkor, ha a kormányőrök számlálóbiztosi ténykedését firtató riporterek
siserahadával egy illuzionistává kiképzett magyar főrendőr találkozik. Ő nyilván nem talál ki ekkora
földrengető baromságot, hogy védett vezetők így meg úgy, hanem megpörgeti a varázspálcáját, s a
következő pillanatban mindegyik riporter egy narancsot talál a zsebében. "Most pedig
bekaphatják", mondja ekkor az illuzionistává kiképzett magyar főrendőr, s nyájasan, megnyerőn
mosolyog.
"Tobbszor is sikeresen becsaltatok az utcatokba"
Én ugyan nem csltalak be semilyen utcába. Volt egy vita, ahol Te képviseltél egy állásponot. Senki nem beszélt rá, hogy csináld. Most olyan ugyan a dolog olvasata, hogy amikor nem tudsz valamire válaszolni, kihátrálsz. Sebaj.
"mert ha egy kormany barmely rendelkezeset valaki helyesli az azonnal kormanyparti belyeget kap."
Tőlem ugyan nem kapsz ezért bélyeget. A kormánypártiság ráadásul nem bélyeg. Sebaj.
"Nem kertem mast, csak gondolkodjatok, gondolodjatok, mint micimacko. De ami nem megy, nem erdemes eroltetni."
Az ilyen típusú megjegyzések remélem javítanak annyit a mentális közérzeteden, hogy megéri bepötyögni. Pikáns ugyan egy olyan szituációban, amikor úgy tűnik, nem tudtál választ adni egy egyszerű kérdésre kérdésre, de remélem segít Rajtad.:-)
Arrol volt szo hogy "barmit". A valaszasi nyilvantartobol nem lehet "barmit" megtudni. Ha nem tetszik, tiltsd le a cimed, egy darab telefon es egy darab level a felmerulo koltseg. De talan fax is jo. Ha meg ez sem tetszik, indits mozgalmat a vonatkozo torveny megvaltoztatasara, biztos lesz olyan ellenzeki part, aki felkarolja. En pl. tamogatnam a szigoritast.
Melyik áruházlánc bérel fel magánnyomozókat, amikor egyszerűen besétálhat a BM-be, kifizeti az "illetéket" és viszi az adatokat?
Ez a hallgatólagos beleegyezés meg egy sunyi törvény alapján folyik: Honnan tudhatnál arról, mi folyik a háttérben, a te személyes jellegű adataiddal, amikor még csak utólag sem értesítenek róla, hogy kereskedtek vele?
Tudom mi lesz a válasz, menj be a BM-be és közöld, hogy Te ehhez nem járulsz hozzá.
Menjen be tízmillió ember. Klassz törvény. Elismerésem. Ez a "hallgatolagos belegyezés" annyira átlátszó, hogy ennél jobban már nem is lehetne: Amiről nem tudsz, abba vajon hogyan egyezhettél bele hallgatólagosan? Merthogy mindez az utóbbi időben vált publikussá. Vagy legalábbis széles körben nyílvánvalóvá.
Imádom, amikor a "törvény" mögé bújva el lehet követni ilyen sunyi infomációkufárkodást.
Alaphelyzetben a szerencsétlen polgárnak igenis joga van tudni, hogy el akarják adni az adatait. Mert ha nem tudja, megakadályozni sem tudja.
Ahhoz pedig a legelső lépést a BM-nek kell megtennie, csak pontosan tudja, hogy a válaszlevelezőlapok nagyobb részén elutasítással találná magát szembe: Akkor pedig ugrott az üzlet.
Melyik áruházlánc fizetne egy hiányos összetételű területi adathalmazért?
Hogy tudna abból statisztikákat készíteni hogy milyen termékből hova mennyit érdemes szállítani? Sehogy.
Meg van ez szervezve rendesen. Sőt mi több. Törvényesen.
A mai Népszava szerint a KSH elnöke egyrészt azt mondta, hogy a KSH választási lehetőséget kínált föl a BM-nek, hogy az "megoldja feladatát", másrészt azt is mondja, hogy a KSH nem tudott semmiféle kormányőrökről...
Olyan mindegy, mit mondanak... Csak a hülyék hisznek nekik, meg akiket megvásároltak.
- Nincs kétségem afelől, hogy Magyarország és kereszténység, a magyarok és a történelmi egyházak egymástól nem választhatók el. Jövőre népszámlálás lesz, megkérdezik majd az emberek vallási hovatartozását is. Ettől várható, hogy minden eddiginél pontosabb képet kapunk magunkról, ebből a szempontból is. Ma valóban sokan idegenkednek attól, hogy Magyarországot keresztény államként határozzák meg. A második világháború következtében kialakult korszellem kirekesztőnek ítéli a keresztény jelzőt az államberendezéssel összefüggésben. Ez a kordivat tiltakozik, ha egy nép a saját országát történelme, vagy a jelenkori meggyőződései alapján próbálja jellemezni. Én úgy érzem, a keresztény meghatározás nem ad okot kirekesztettség érzésére. De ettől függetlenül sem lehet Magyarországot nem keresztény országnak tekinteni. Mert minden embert, országot meghatároz az, ahonnan vétetett, és az az út, amelyet végigjárt. A magyar állam a kereszténységből vétetett, s ezáltal lett azzá, ami ma is. S ezzel nem ellentétes az a tény, hogy Keletről érkeztünk. A keresztény kifejezés egyszerre jelent civilizációs meghatározást és személyes meggyőződést a hívő emberek számára. Ilyen értelemben Magyarország keresztény ország, függetlenül attól, hogy a hívők száma alacsonyabb vagy magasabb, bár én is bízom abban, hogy a mélyen gondolkodó, az Istenben hívő emberek száma ismét nő majd, nemcsak nálunk, hanem az egész európai civilizáción belül. ..."
