Én azért de, csak nem dolgozom. Elmúltak már a szorgos húsvétok és a dolgos karácsonyok. Tegnap bárány, aztán Alcsút, ma tőtött káposzta, aztán Kiscelli kastélypark.
Én azért sajnálom (na nem konkrétan, csak úgy uckve), hogy mostmár nem úgy van, hogy fogjuk a búzát, elvisszük a molnárnak a vizimalomba, ott egy kicsit diskurálunk, aztán megisszuk az áldomást, ... Hová gyorsulunk ilyen irdatlanul?
Semmi ravaszság! Addig nem győztem szelni a sonkát, vajazni a zsúrkenyeret pirosarannyal díszített tojásrátéttel.:)) Szaporán mondtam a locsolkodóknak, hogy tessenekfogyasztani, és azok fogyasztottak is szaporán!:)
Csak jöjjön, aminek jönnie kell!:) Szódásüvegből is. Bádogvödörből is.
Az a helyzet, hogy az úgy van, első elemiben felsorolja az ember a kisnyulas-tojásos alkalomra sk készített emlékkönyvébe a locsolóit, talán autogrammot is kérne, ha tudná, mi az.
Aztán elkezdi utálni a dolgot, fordított félparabola rajzzal szemléltehető, milyen hamar, milyen nagyon. Hogy aztán a parabola másik fele bemutathassa, a kor elteltével milyen szívesen lát az ember ... Mindegy. A lépcsőházban szembe jött apja és fia öltönyben, körüllengte őket az ibolya illat. Az embernek kedve támad megölelni, aki iéyen bátran szembeszegül az össznépi hátatfordítással.