Keresés

Részletes keresés

jpetike51 Creative Commons License 2002.01.22 0 0 40
2002-01-21 21:29:35
Helyet cseréltek az alelnökök
Megvan a megyei Fidesz-lista. A párt országos választmánya szombaton döntött területi listáiról. Így a Bács-Kiskun megyei dokumentumot is véglegesítette.
Aki ismerte a Fidesz megyei választmányának egy héttel korábban tett javaslatát, az most alaposan meglepődhetett. Merthogy Nyitray András kecskeméti honatyát a lista második helyére javasolta a Bács-Kiskun megyei grémium. Azaz szinte biztos befutónak. Endre Sándor kiskunfélegyházi országgyűlési képviselőt, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökét ugyanakkor a kilencedik helyre sorolták. Ahonnan a listás bejutás esélye a parlamentbe minimális. Ám a múlt szombaton bizonyos helyeken drasztikus változtatást eszközölt az országos választmány. A két politikus (mindketten a párt megyei alelnökei) helyet cserélt. Telefonon megkerestük Nyitray Andrást, aki csak annyit mondott: no comment. Javasolta, hogy kérdezzük meg Zsigó Róbert megyei Fidesz-elnököt. Az elnök annyit közölt, hogy váratlan személycserék előfordultak már a történelemben. Kérdésünkre, hogy Nyitray alelnök pozíciója meggyöngült-e pártban, Zsigó Róbert annyit válaszolt, hogy a sorrend a pillanatnyi helyzetet tükrözi. Jól kell szerepelnie a pártnak áprilisban, s akkor mindenkinek jut hely a parlamentben.

A Fidesz Bács-Kiskun megyei listája
1. Zsigó Róbert
2. Endre Sándor
3. Lezsák Sándor
4. dr. Horváth Zsolt
5. Ivanics István
6. dr. Kerényi János
7. Dobó László
8. Tóth István
9. dr. Szabó Erika
10. Nyitray András
11. dr. Fenyvesi Máté

Előzmény: jpetike51 (39)
jpetike51 Creative Commons License 2001.12.28 0 0 39
A Délvidékben olvasom, hogy a jobboldali erők képviselőjelöltje Zsigó Róbert. Egy Fercsák Róbert nevű helyi pártvezető nyilatkozata szerint "Baján és térségében kedvező elmozdulás történt". SZERETNÉM TUDNI, HOGY HOL TÖRTÉNT ELMOZDULÁS ÉS MILYEN? Allaga János (MDF) - Dr. Zöld Lászlóné (MKDSZ) - FIDELITAS - elégedettek Zsigó Úr eddig elvégzett munkájával. ÉS A VÁLASZTÓK? KONKRÉT VÁLASZT KÉRNEK, MERT NEM TUDJÁK, HOGY MIVEL KELL ELÉGEDETTNEK LENNI? Zsigó Úr emlékeztetett, hogy sokat segített az itt élőknek. MIBEN? Újabb munkahelyeket teremtenek. MIT TEREMTETTEK ÉS HOL FOGNAK TEREMTENI MUNKAHELYEKET? A választási kampányról szólva azt mondta, hogy konkrétumokról és tervekről kell szólnia, méltatlan vitákban nem kíván részt vennni. TISZTELT KÉPVISELŐ ÚR! MEGHÍVOM DÁVODRA 2002 MÁRCIUSÁBAN EGY NYILT VITAFÓRUMRA, AHOL KONKRÉTUMOK KERÜLNEK A NYILVÁNOSSÁG TUDOMÁSÁRA.
Előzmény: oszibá (38)
oszibá Creative Commons License 2001.12.20 0 0 38
Hátha valaki nem olvassa a szalont.

Nagyon sajnálom a kaszás utcaiakat, de ha mi öregházaink, jó magunk kibírtuk a forgalmat, ki fogják bírni ők is.
Szélesebb a kaszás utca, mint a Szent Antal a házak újak beton alappal, nem fognak megrepedezni, mint a mieink.
90-es évek elején a háború alatt, naponta több száz autóbusz, elment elütünk, és nem estünk késégbe.
Szerintem kicsit vállalhatnak ők is, a városi élet kellemetlenebbik részéből is.
Ha valaki mégis nem bírná elviselni, javaslom, költözzön csendesebb utcába.

Oszi.

Előzmény: jpetike51 (37)
jpetike51 Creative Commons License 2001.12.20 0 0 37
Petőfi Népe
Zsigó Róbert országgyűlési képviselő emlékeztette a jelenlévőket, hogy a Széchenyi-plusz programban az 51-es út északkeleti szakasza szerepel. Ha ez az út is megépül, akkor megosztja a közlekedést, így nem kell a Kaszás utcaiaknak aggódniuk. Úgy véli, a város érdeke, hogy az út megépüljön.
Ezt az útszakaszt az országgyűlési képviselőnek köszönhetjük? Ezt azért kérdem, mert már nem tudom, hogy ki és mit intézett Bajának és térségének?
Előzmény: jpetike51 (36)
jpetike51 Creative Commons License 2001.12.11 0 0 36
Sanyikám!
Aki nem mer kiállni nyílt színi vitára, minek indul képviselőnek? Ha valakit az interneten összelehet kavarni, akkor nagy tömeg előtt, hogyan akar reagálni (bekiabálásokra, anyázásokra, valós tényekre,számonkérésekre,stb.). Az embereket felkell ébreszteni. Ha egy bajai fórumon 30 ember vesz részt, akkor rossz a szervezés.
"...az igazságot kell erőssé, vagy az erőset igazságossá tennünk. Az igazságosság vitatható, az erő azonban nagyon jól felismerhető és vitathatatlan.
Melyik képviselő jelöltben van erő?
Előzmény: S.TAJCS (33)
jpetike51 Creative Commons License 2001.12.11 0 0 35
KIVONAT
az országgyűlési képviselő által tett vagyon-, jövedelm- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozatból

A nyilatkozatot adó országgyűlési képvieslő neve: Zsigó Róbert Vilmos, FIDESZ
A
Kivonat a nyilatkozat 'A', a képviselő vagyoni és jövedelmi viszonyaira vonatkozó részéből

INGATLANOK

1.Lakástulajdon és lakótulajdon:
a; 1272m2, tulajdoni hányad: 1/2
b;
c;

2.Üdülőtulajdon és üdülőtelek-tulajdon:
a;
b;
c;

3.Egyéb, nem lakás céljára szolgáló épület (épületrész) -tulajdon:
a;
b;
c;
d;

4.Termőföldtulajdon
a;
b;
c;
d;

NAGY ÉRTÉKŰ INGÓSÁGOK

1.Gépjárműadó alá eső gépjárművek:
a; Citroen 3X16RS
b;
b;

Tehergépjármű, autóbusz:
a;
b;
b;

2.A mindenkori képviselői alapdíj összegét meghaladó értékű egyéb ingóságok összértéke:
a;

B
Kivonat a nyilatkozat 'B', a képviselő gazdasági érdekeltségeire vonatkozó részéből

1.Szünetelteti-e foglalkozását?
a; igen

2.Gazdasági társaságban fennálló tisztsége vagy érdekeltsége:
I.

II.

III.

IV.

V.

A kivonat kelte: Bácsalmás, 1998. július 06.

FRISSITENI KELLENE A VAGYONNYILATKOZATOKAT!
Hogyan lehetséges, hogy nem egyforma vagyoni helyzetet tartalmaznak a vagyonnyilatkozatok? Mennyit keres egy képviselő - mennyi a költségtérítése - aki tudja válaszoljon rá?

Előzmény: jpetike51 (34)
jpetike51 Creative Commons License 2001.12.11 0 0 34
Zsigú Róbert

Autó: Daewoo szerzés lizing, 1998
Készpénz: 2,5 millió
Tartozás: Merkantin Bank Rt, 1 149 157
Egyéb adóköteles jöv: Bács-kIskun megyei közgyűlés külső biz3500. Tag 44900/hó
Ajándékok: díszdoboz, határidőnapló, kulcstartó, 3500, 3 üveg bor 7000, régi fénykép 3000, millenniumi váza 3000, pezsgő 4500, óra 2000,

Sajnálatosnak tartom, hogy az INDEX nem tudja, hogy a képviselőnket Zsigó Róbertnek hívják.
Vagyonnyilatkozat: ez a valóság?

Előzmény: S.TAJCS (33)
S.TAJCS Creative Commons License 2001.12.10 0 0 33
Az a legnagyobb baj, hogy képviselőink nem tudják rászánni magukat egy nyílt színi vitára, csak a protokoll szerint jelernnek meg, aztán kipipálják naptátrukban aznapi jócselekedetüket, és máris a választáson törik a fejüket! Hogy mi van a plebs-el kit érdekel? Majd a következő választás előtt nyomatjuk a propagandát, szidjuk az ellenzéket az elnem végzett feladatokért, magunkat dicsérjük az eredményekért!
Így kell ezt csinálni! Mi meg csináljuk neki a propagandát!

Sanyi

Előzmény: jpetike51 (32)
jpetike51 Creative Commons License 2001.12.10 0 0 32
9. számú választókörzet Baja, Bátmonostor, Csátalja,DÁVOD, Dunafalva, Érsekcsanád, Hercegszántó, Nagybaracska, Sükösd, Szeremle, Vaskút képviselője Zsigó Róbert Úr. Atyánszky Úr megyei listás. Kinek kell elsősorban a 9. választókörzet érdekeit képviselni? Az Atyánszky, az új óvoda és az idősek otthonának építéséhez sok milliót intézett Dávodnak. Nem szidjuk, nem dicsérjük, visszont köszönjük a segítségét, ahogy megköszöntük volna Zsigó Úrnak is, ha segítette volna településünket. Sajnos Ő eltünt DÁVODRÓL, mint "Démon Hill". Nincs részlehajlás, tények vannak, FÜGGETLENÜL, a község érdekeit előtérbe helyezve. Én Zsigó Úrnak nem a személyét, hanem a képviselői munkáját kritizálom. A pályázati pénzeknek a kihajtásához lépcsőfokokon kell végigmenni és arra a lépcsőfokra kell lépni, melyikről a következőre is fellehet jutni. A hadszintérről eltünnek a "vezérek", de a történelem megemlíti Őket, jó vagy rossz cselekedetük alapján. A közkatonák, mint Te meg én eltünnek a süllyesztőben.
Előzmény: Mijo (31)
Mijo Creative Commons License 2001.12.09 0 0 31

Kedves Józsi, ugyan nekem egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz, de te mintha kifejezetten a Zsigóval lennél enyhén szólva elégedetlen, az atyánszkyt pedig következesen mégcsak meg sem említed. Pedig arról sokkal több tiráda szól, csak nézz vissza a Népszabadság archívumban a Doros Judit tollát követve. Mi ez a részrehajlás ???

Mijo

Előzmény: jpetike51 (30)
jpetike51 Creative Commons License 2001.12.08 0 0 30
2001.12.08. 14:59

Orbán Viktort díszpolgárrá avatták Felcsúton
Csörgő Lajos iskolaigazgató után ma újra díszpolgárt avatott a Fejér megyei Felcsút. Ezúttal Orbán Viktor miniszterelnököt érte a megtiszteltetés. >>
Zsigó Róbert képviselő, hol lesz díszpolgár?

Előzmény: jpetike51 (29)
jpetike51 Creative Commons License 2001.12.05 0 0 29
Tényleg elkezdődött a jövő??? Illene beszámolni az elvégzett munkáról (vagy nincs miről?). A választópolgárok sok mindent szeretnének tudni Zsigó Róbert Képviselő Úr közel négy éves tevékenységéről. Mit tett Bajáért és térségéért? Mit tett a Jobb Bajáért Polgári Egyesület Bajáért?
Előzmény: S.TAJCS (28)
S.TAJCS Creative Commons License 2001.11.26 0 0 28
Hogy mit dolgoznak nem tudom, talán nem is ez a lényeg, hanem maga a jelenség. És ez jellemzi a fideszes mentalitást is talán!
De nem szeretnék általánosítani. Megtörtént, remélem a képviselő úr levonja a tanulságokat, és a jövőben nem követ el ilyen butaságot!

És ehhez semmi köze a saját világnézetemnek!

Sanyi

jpetike51 Creative Commons License 2001.11.25 0 0 27
Kedves Mijo!
Azt mondják, hogy a képviselő Úr körül egyre több rejtély van.
Előzmény: Mijo (25)
jpetike51 Creative Commons License 2001.11.25 0 0 26
Sanyikám!
Ők mit dolgoznak? Ha valaki magánemberként gyermekfelügyelőt fogad, akkor a munkája alapján kellene minősíteni és nem a barátja személye után. Sajnos ez a viselkedés jellemző a képviselői "munkájára" is. Választ ne várj. Ha netán Őt választják meg jövőre, páran számíthatunk a bosszújára.
Előzmény: S.TAJCS (24)
Mijo Creative Commons License 2001.11.25 0 0 25

"És közölték is vele, hogy ezért kell távoznia!"

Húha ! Azt, hogy ha ez így igaz, döbbenetes, márcsak amiatt is, mivel munkáspárt ide, munkáspárt oda, te még mindig abba a rendkívül szűk helyi képviselői körbe tartozol, akikről jellemesség vélelmezhető.
( Privát és "személyeskedő" megjegyzésem: kár hogy ott vagy, ahol vagy, és kár, hogy időnként hatása alá kerülsz nálad kevésbé karaktereseknek :(. )

Tisztelem a kiállásodat, hogy "mered" ezt így nyilvánosságra hozni, és elismerés a barátodnak, mivel volt annyi kurázsi benne, hogy nem tagadta meg a barátságotokat ! Amúgy a kérdés így, valóban eléggé rejtélyesnek tűnt .:)..

Mijo

Előzmény: S.TAJCS (24)
S.TAJCS Creative Commons License 2001.11.25 0 0 24
Isten neki, fussunk neki!
Tehát az előzmény, amiért e kérdést feltettem:
Van egy barátom, aki munkát keresvén hallotta, hogy a Képviselő Úr családja számára szükség lenne egy gyerekfelügyelőre, aki a két beteg és egy egészségers gyeremekükre vigyázna, amíg ők dolgoznak. Ez eddig rendben is lenne, de jelentkezvén az állásra, azt meg is kapta, egészen két napig! Mígnem valahonnan kiderült, hogy a barátom, ezért aztán sebtében megköszönték addigi szolgálatait, és mehetett a dolgára! És közölték is vele, hogy ezért kell távoznia!
Igaz, Képviselő Úr?

Nos, ennyi a történet, amiért feltettem a kérdést, amire sem itt, sem máshol eddig választ nem kaptam tőle!
Ti mit szóltok hozzá?

Sanyi

jpetike51 Creative Commons License 2001.11.14 0 0 23
Dr. Lamperth Mónika országgyűlési képviselő tájékoztatta önkormányzatunkat (a levél megtekinthető és remélem, hogy valós tényeket ír le), hogy az 1993 – 1995 között megvalósult gázközmű – beruházásokkal kapcsolatosan interpellációt nyújtottak be, az önkormányzati igények kifizetése érdekében. Az interpellációra adott államtitkári választ és a kormány halogató álláspontját elfogadták, és igen szavazatukkal támogatták Bács-Kiskun megye kormánypárti képviselői, köztük térségünk képviselője Zsigó Róbert Úr. Atyánszky György nem vett részt a szavazásban.
Sajnálatos, hogy egy képviselő nem a térség önkormányzatainak az érdekeit képviseli, hanem jó pártkatonaként, a párt érdekei mellett voksol. A térség választópolgárai ültették a képviselői székbe, mégsem a térség önkormányzatainak és a választópolgárok problémáival, gondjaival foglalkozik. Dávodon többször felmerült a lakósság részéről az a kérdés, hogy mikor kapjuk meg a gázközmű vagyon részünket (vajon mi lesz a válaszom)? Tájékoztatni fogom az összes dávodit hogy térségünk országgyűlési képviselője, hogyan szavazott ebben a kérdésben Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár Úr válaszára (a kormány nem hajlandó felülvizsgálni álláspontját, s az ügyben semmi érdemleges intézkedést nem tesz).
Tisztelt Képviselő Úr!
Bízom benne, hogy elolvassa Dr. Lamperth Mónika képviselő levelét és tájékoztat bennünket annak tartalmának valódiságáról (az összes érintett település polgármestere megkapta), és térségünk válaszpolgárainak megfelelő magyarázatot ad döntéséről.
Tudom, hogy egy képviselőnek nagyon sok dolga van, de ha van ideje elolvasni a személyét érintő kérdéseket, akkor legyen ideje válaszolni, a feltett témákra. Más a megítélése, annak a személynek, aki felmeri venni a „kesztyűt”.
Petike József Dávod község polgármestere
"Azt hittem, hogy lesz rendszerváltás, s végre nyugodtan írhatunk. Lett rendszerváltás, s nem írhatunk nyugodtan."
Előzmény: jpetike51 (22)
jpetike51 Creative Commons License 2001.11.02 0 0 22
Kedves Mijo és S Tajcs!
Kiváncsian várom, hogy az országgyűlési képviselő Úr válaszol-e a kérdésekre. A térség képviselőjeként, megyei elnökként, bizottságok tagjaként, társadalmi - alapítványi elnökként dolgozni időigényes feladat. Ez mellett tanulni és a családra is odafigyelni emberfeletti lehet.
Az angol nyelvvizsgát Szombathelyen lehet letenni?
Mijo!
Mielőtt bemásoltatnád a végzetségemmel kapcsolatos dokumentumokat tájékoztatlak, hogy csak egy technikusi oklevelem van, nyelvvizsgám pedig nincs.
Petike
Előzmény: Mijo (21)
Mijo Creative Commons License 2001.11.01 0 0 21

Kedves Sándor, megette a fene ezt a nagy nyitottságot és demokráciát, ha egy országgyűlési képviselő még egy települési önkormányzati képviselőt sem kíván válaszra méltatni választókörzetéből :(! ( A dávodi polgármesterre biza, rá tudott telefonálni, helyreigazítást kérve tőle :(((...., ami egyértelműen bizonyítja, hogy figyelemmel kísérik a Bajai Szalonban és a Bajai fórumban folyó eszmecseréket ! Snassz !!! )

Ha már így van, ugyan beletörődni nem könnyű, de legalább te világosíts fel bennünket, mit takar ez a kérdésed ?

"Igaz-e, hogy Te ennek ellenére ezt alkalmaztad, legalább egyszer, amióta képviselő vagy?"

Mijo

Előzmény: S.TAJCS (19)
Mijo Creative Commons License 2001.11.01 0 0 20

Ugyan Zsigó Róbert országgyűlési képviselő, ez idáig még nem ereszkedett le közénk, az is lehet, hogy ő ezzel a távolság tartással tisztel meg bennünket, ami azt az üzenetet hordozza magában, hogy nem kíván tovább etetni bennünket, mint ahogy tette képviselősködése előtt, bácsalmási ÁFÉSZ-es cukrászüzeme remekeivel. ( Hol a dió avas, hol a tejszin savanykás, hol a rétesliszt zsizsikes ..., brrrrr ... )

Mindenesetre ha valaki ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy közvetlen disputába kezdjen vele - vagy a titkárságával -, az az általa publikált alábbi e-mail címen megteheti !

zsigo@baja.hu

Zsigó képviselő urunk, végre valahára közszemlére tette saját internetes honlapját is: www.zsigo.baja.hu, mely tartalmában, rejt számomra értékelendő elemeket.

Például, ama általam humán viselkedésként feltételezett távolság tartás, ami a fórumunkon történő megjelenését illeti, a honlapban észlelt Segítő Kezek a Gyermekekért Egyesület elnökeként olyan negativ luxus, amit még ő sem engedhetne meg magának, lévén szerény meglátásom szerint, ha már felvállalta e nemes képviseletet, akkor kutya kötelessége lenne minden rendelkezésére álló, és esetünkben számára semmibe sem kerülő módot a gyermekek érdekében igénybe venni. Zsigó Róbert ezt eddig itt - ki tudja miért ? - elmulasztotta, pedig ezt e lehetőséget mi már évek óta kínáljuk neki :(! Ugyanez hasonló okok miatt, a Bajai Férfi Kosárlabda Klub életében töltött kétéves elnökösködése alatt is felróható számára !

Azt írja nekünk a Róbert: A jövő elkezdődött ! És emögött a blikkfangos mondat mögött, ekként láthatjuk a jövőnket: "Hamarosan ide kerülnek választókerületünkkel kapcsolatos jövőképem, az azzal kapcsolatos események hírek és e jövőképbe tartozó internetes tartalmakra mutató hivatkozások/linkek... :o)"
Na most kedves Róbert, ha van jövőképed, akkor add elő, de ha MÉG nincs, akkor ne áltass bennünket azzal, hogy HAMAROSAN MAJD lesz ...! Különösen ne az észlelt dátum nélküli módon, hogy ne legyen mihez viszonyítva rád kérdezni, hogy hun a fenében van má' ???
( Valójában, hány "jövőképem"-ről is van itt szó, mely(ek) ide "kerülnek" :((..? )

Kedves Róbert, kééérlek, ne így, még ránk nézve is igen nagy a blama: Választók közt képben, szóban: "2001. június Érsekcsanád, Milleneumi zászlóátadás" (Fotók itt !) Nem vagy te hegymászó a Mount Everest-en :(! Róbert, a "Fotók itt" alatt, ezek a fotók "láthatók": "A /foto/200106_csanad/ web oldal nem létezik a http://zsigo.baja.hu/ szerveren." :((! A baracskai fotóid is hasonló képet mutatnak .....

Nem bírom ki, hogy ne kísérletezzek, hátha megtörik a jég, és ahogy a Petike Józsi - mint derült égből a mennykőcsapás - megszólíttatott ( kár, hogy egy megszólítást nem lehet bekeretezni :(.. ), sosem lehet tudni, hátha mégis - így naivan egy butaságomból fakadó, akár jelentéktelennek is tűnhető kérdést teszek csak fel: kedves Róbert, az atyánszky kollégád olyan egyértelműen jegyzi, miszerint ő a Szegedi Tudományegyetem Élelmiszer-Ipari Főiskolai Karán szerzett diplomát, esetedben mit takar a a Pécsi Tudományegyetem FEEFI hallgatója megjelölés ? Lehet, hogy holmi tanulásokkal, kevésbé vontad volna el az idődet és az energiádat a mindannyiunk javát szolgáló képviselősködéstől, ha a gyurihoz hasonló módon "diplomáztál" volna le :)!

Muity Mijo
Baja

S.TAJCS Creative Commons License 2001.09.30 0 0 19
Tisztelt Képviselő úr!

Szeretném, ha alábbi kérdéseimre valamiféle válasz születne, akár itt, akár más fórumon!
1. igaz-e, hogy a Fidesz elitél mindenfajta diszkriminációt?
2. Igaz-e, hogy Te ennek ellenére ezt alkalmaztad, legalább egyszer, amióta képviselő vagy?

Tajcs Sándor
alias Sanyi

oszibá Creative Commons License 2001.09.23 0 0 18
Robika attól tartok a minapi szavazással kisbarátaid pofán vertek jó néhány szavazatot.
Ha így képviselitek a várost, visszatérhetek hamarosan a szakmátokba, már akinek van.
Egy volt szavazó. :-(((
oszibá Creative Commons License 2001.07.09 0 0 17
Róbert Bajára házasodott!
Mijo Creative Commons License 2001.02.23 0 0 16

Természetesen ez a mondat, így szándékozott festeni:

Kedves Róbert, ha már mint politikus, nem éppen politikus módon rá se hederintesz az itteniekre, nem érzed úgy, hogy legalább a fenti hír apropójából illene igénybe venned minden elérhető lehetőséget, különösen az olyant, mint a Bajai régió Fórum, mely díjtalanul áll rendelkezésedre !?

Előzmény: Mijo (15)
Mijo Creative Commons License 2001.02.23 0 0 15

Mint hírlik, létezik Baján Kábítószerügyi Fórum, mely vezetője Zsigó Róbert.

Kedves Róbert, ha már mint politikus, nem éppen politikus módon rá se hederintesz az itteniekre, nem érzed úgy, hogy legalább a fenti hír apropójából illene igénybe venned fenti apropóból minden elérhető lehetőséget, különösen az olyant, mint a Bajai régió Fórum, mely díjtalanul áll rendelkezésedre !?

Muity Mijo

Mijo Creative Commons License 2001.02.19 0 0 13

Kedves Zsigó Róbert !

Olvasom a Petőfi Népe pénteki számában a hír címét: Baja megyei jogú város lesz ?

Idézek belőle: A bajai képviselő-testület kezdeményezni fogja Baja megyei jogú várossá nyilvánítását. Erről tegnap egyhangúlag döntöttek a képviselők. Széll Péter polgármester a sürgősséggel tárgyalt előterjesztésről elmondta: a múlt héten atyánszky györgy országgyűlési képviselő tájékoztatta a törvénymódosítás lehetőségéről. Ezt követően kérte a városatyák állásfoglalását.

Róbert, neked mi a véleményed minderről !?

Róbert, ugye nem fog beigazolódni, hogy az atyánszky "csinált meg" téged, mint országgyűlési képviselőt ?

Róbert, adnál hírt arról, hogy te miért nem adtál tájékoztatást városunknak eme bizonyos "törvénymódosítás lehetőségéről" ?

Köszönettel: Muity Mijo
Baja

oszibá Creative Commons License 2001.02.10 0 0 12
Lassan kezdhet gyakorolni a cukrász üzemben.
zindexm Creative Commons License 2001.02.10 0 0 10
Aggódjon a Robi saját maga miatt, van itt mindenkinek elég baja Baján!
Előzmény: oszibá (9)
oszibá Creative Commons License 2001.02.10 0 0 9
Jáksokám.
Aggódok a Robi gyerek miatt, nehogy megélhetési gondjai legyenek.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!