Mivel nem tudom itt leírni, hogy mi történt, ezért teljesen meddő vitát folytathatunk arról, hogy szerinted (aki nem voltál ott) ártás volt-e.
Az volt, mivel olyan dolgokat kérdőjelezett meg a volt terapeutám, amiket nemhogy megkérdőjeleznie nem kellett volna, hanem egyenesen dicsérnie kellett volna miatta.
Azért azt tanácsolom, hogy mielőtt újra belekezdesz, legalább egy fél évet várj, hogy legyen valami rálátásod arra, ami történt. És nem hiszem, hogy ha úgy gondolod, akkor ne lehetne felhívni, hogy beszélni akarsz vele. Vagy keress mást.
Volt utolsó alkalom. Lezártuk. Bár óriási volt bennem a vágy, hogy ne menjek már el utoljára. De elmentem. És nagyon nem bántam meg. Normálisan tudtunk elköszönni.
ui: Vagy ha lehiggadtál, és úgy gondolod, akkor menj vissza a régi terapeutádhoz. Rengeteg pénzt energiát miegyebet spórolhatsz vele, + gazdagodhatsz egy olyan tapasztalattal, hogy konfliktust hogyan lehet megoldani/ átdolgozni. Ez a tudás is jól jöhet egyszer. Ha pedig úgy gondolod, hogy te ezt nem, akkor keress mást.
Nem értek veled egyet. Nem azzal van a baj, hogy az embernek fájdalmas dolgokkal kell szembenéznie saját magával kapcsolatban. Ez természetes.
A probléma az, ha olyan dolgokkal kapcsolatban kérdőjelezi meg a terapeuta a páciens magatartását, viselkedését, amivel kapcsolatban épp hogy megértőnek ill. kifejezetten pozitívnak ("büszkének") kellene lennie.
A topicot én nyitottam, természetes, hogy olvasom.
A pszichoterápia időnként fájdalmas dolog. Ha komolyan gondolja valaki, hogy meg akar változni egyes dolgokban, akkor el kell viselnie azt, hogy néha olyasmiről is tükröt kap saját magáról, amiben nem éppen szép amit lát. Ekkor szokták kritikusnak és el nem fogadónak tekinteni a terapeutát - általában.
Ha soha nincs ilyen érzése valakinek egy terápiában, akkor az nem működik. Ha mindig ilyen érzése van valakinek, akkor sem.
Keress olyat, akitől el tudod viselni, ha éppen úgy érzed, hogy kritikus veled.
"Most csak azt akarnám kiemelni, h azt is meg kell vizsgálni, és ha gond van körülötte, rendbe rakni, h szimpatikus-e a beteg. Mert sajnos a terapeuták oldaláról is előfordulnak helyes kis átvitelek, a kedvenc sztorim, amikor a közös munka akadálya (unszimpátia és erős ellenérzés + hárítás oka) egy orr volt, amelyik pont olyan volt, mint a terapeuta exének :-D"
Köszönöm, kedves tőled. Saját személyes tapasztalatom van a témában. Igen, árthat a terapeuta, kritikus, kemény, szigorú hozzáállással. Sajnos van ilyen is, most már ezt is tudom. Sebaj, már túl vagyok rajta.
Odamész, megkérdezed. Ha nem lesz belőle olyan beszélgetés, ami alapján eldőlne, hogy közös munka is lesz (vagy az első beszélgetés folytatása), akkor elköszönsz és keresel mást.
Szeretném felhívni a figyelmet rá, hogy ezek a félelmek alapesetben megbeszélhetőek a terapeutával. Pl. az is, hogy tud-e segíteni és ha igen, akkor hogyan, milyen módon és az is, hogy vajon tud-e ártani, és egyáltalán mitől félsz, hogy "ártana", mivel "ártana", stb.
Hú, asszem nem tudok elég hangsúlyosan fogalmazni. :) Szóval a szimpátia sem minden. Lehet akármennyire szimpatikus a terapeuta, kiderülhet később, hogy a) jobb esetben nem igazán tud segíteni b) rosszabb esetben még árthat is.
