Két szerzetes a város felé menvén egy folyóhoz ért. A sekély gázló mellett ott állt egy gyönyörű lány, aki hosszú, fodros szoknyája miatt nem tudott átkelni, ezért megkérte a szerzeteseket, hogy vigyék át őt. Az egyik szerzetes nem tudta mitévő legyen, de a másik gyorsan karjába vette a lányt, és átvitte a túlpartra. A lány kedvesen megköszönte, és távozott.
Estére, mire a város határához értek, a másik szerzetes nem bírta tovább, és megkérdezte:
– Testvér, szellemi vezérelveink nem engedik, hogy nőkkel kerüljünk kapcsolatba, hiszen kísértésbe vihetnek minket. De te felvettél egyet és a karjaidban hordoztad!
– Testvér, én letettem azt a lányt a parton, de te még mindig cipeled.
Egyszer Nan-csüan füvet sarlózott a mezőn. Arra járt egy vándorszerzetes, és azt kérdezte tőle, melyik út vezet a Nan-csüan kolostorba. Nan-csüan felegyenesedett és odanyújtotta sarlóját a szerzetesnek:
– Ezt kérted?
*
Egyszer Nan-csüan füvet sarlózott a mezőn. Arra járt egy vándorszerzetes, és azt kérdezte tőle, melyik út vezet a Nan-csüan kolostorba. Nan-csüan felegyenesedett és azt válaszolta:
– Bármerre mész, eljuthatsz a Nan-csüan kolostorba.
– Mégis, merre menjek? – firtatta a szerzetes.
– Nincs út a Nan-csüan kolostorba.
*
Egyszer Nan-csüan füvet sarlózott a mezőn. Arra járt egy vándorszerzetes, és azt kérdezte tőle, melyik út vezet a Nan-csüan kolostorba. Nan-csüan felegyenesedett és körbenézett:
Miközben a remete tűzifát gyűjtött az erdőben, egy tolvaj belopódzott a kunyhójába. Mivel nem talált semmit, éppen indult volna, amikor a remete hazatért. A tolvaj váratlan esemény hatására mozdulni sem tudott, a remete viszont vidáman így szólt:
– Nahát, az mégsem lehet, hogy üres kézzel küldjelek el! Milyen vendéglátó volnék akkor? – azzal levette összes ruháját, s a tolvajnak adta, aki zavarodottam távozott.
Aznap este a remete a közeli tó partján üldögélt töprengve, ruhátlanul a holdfényben.
– Szegény tolvaj, bárcsak neki adhattam volna ezt a csodálatos holdat is!
Híre ment a vidéken, hogy egy bölcs Szent Ember lakik egy kis házban a hegy tetején. Egy ember a faluból elhatározta, hogy megteszi a nehéz és fáradságos utat a bölcshöz. Amikor megérkezett, egy ajtónálló szolgálóval találkozott, aki köszöntötte őt.
– A bölcs Szent Emberrel akarok találkozni! – mondta a szolgának.
A szolga elmosolyodott és beinvitálta a házba. Ahogy keresztülmentek a házon, a falusi ember egyre türelmetlenebb lett, várta a találkozást a Szenttel. Mielőtt észrevette volna, a szolga kivezette őt a házból. Megállt, és a szolgához fordult: – De én szeretnék találkozni a Szent Emberrel!
– Már megtetted – mondta az öreg szolga. – Mindenki, akivel az életedben találkozol, látszódjék bár egyszerűnek vagy jelentéktelennek, láss bennük egy bölcs Szent Embert. Ha ezt teszed, megoldódik a probléma, amivel idejöttél.
En ezekben a koan-okban sem ertelmet, sem logikat nem latok.
Nem szandekom a kotozkodes, de oszinten kerdezem, hogy ezek valami versek, vagy csak azert vannak, hogy szep szavakat olvassunk, vagy esetleg valamilyen gyakorlati utmutatassal is szolgalnak (mivel)?
Halat adok Istennek, hogy nem ilyen tarsadalomban/korban kell elnem, ahol ilyen koan-okat kellene olvasnom, mert halvany gozom se lenne, hogy mirol szolnak, illetve, hogy milyen utmutatast adnak a mindennapi elethez.
Egyszer Nan-csüan füvet sarlózott a mezőn. Arra járt egy vándorszerzetes, és azt kérdezte tőle, melyik út vezet a Nan-csüan kolostorba. Nan-csüan felegyenesedett és odatartotta sarlóját a szerzetes elé:
Egy ember kertjében kiszáradt a platánfa. A szomszédja ezt mondta neki:
- Kiszáradt fa szerencsétlenséget hoz. Jobban tennéd, ha kivágnád.
Amint az ember kivágta a fát, a szomszéd kérlelni kezdte, hogy adjon belőle valamennyit tűzifának.
"A szomszédnak tűzifára volt szüksége" gondolta a kiszáradt fa gazdája mérgesen. "Ezért vágatta ki velem a fát. Eddig jó szomszédok voltunk, de most túljárt az eszemen, ezt nem hagyom annyiban."
Egy híres zen mester azt mondta, hogy legnagyobb tanítása ez: Buddha a saját elméd
Egy szerzetes átérezve, hogy milyen mély értelmű e tanítás, elhatározta, hogy elvonul a vadonba, hogy meditáljon efelől. Húsz évet töltött eme nagyszerű remete próbatétellel.
Egy napon találkozott egy másik szerzetessel, aki éppen az erdőn átutazott. Megtudta tőle, hogy ő is ugyanazon zen mester keze alatt tanult.
– Kérlek, mondd el, mit tudsz a mester legnagyobb tanítása felől! – tudakolta a remete.
Az utazó szeme felcsillant és így válaszolt:
– Ó, a mester igazán egyértelműen megfogalmazta azt. Azt mondja ez a legnagyobb tanítása: Buddha nem a saját elménk.
A Mester mindig örömmel hallotta, ha az emberek elismerték tudatlanságukat. - A bölcsesség egyenes arányban növekszik a tudatlanságunk beismerésével - állította. Amikor magyarázatot kértek tőle, ezt mondta: - Ha belátod, hogy nem vagy olyan bölcs, mint ahogy tegnap vélted magadról, akkor ma már bölcsebb vagy.
Egy falubeli lány várandós lett. Mérges szülei tudni akarták, ki az apa. A megrémült és zavarodott lány Hakuint nevezte meg az apaként, a Zen mestert, akiről eddig mindenki azt képzelte, hogy tiszta és erényes életet él. Amikor a felbőszült szülők nekiszegezték a lány vádját, csak ennyit felelt:
– Valóban?
Amikor a gyermek megszületett, a szülők elvitték Hakuinhoz, akit most kitaszítottként kezelt a falu. Azt akarták, hogy viselje gondját a gyermeknek, mivel ez az ő felelőssége.
– Valóban? – mondta Hakuin nyugodtan, és elfogadta a gyermeket.
Néhány hónap után, mialatt Hakuin szeretően gondozta a gyermeket, a lány nem volt tovább képes titkolni az igazságot. Bevallotta, hogy az igazi apa egy fiatalember a falusi piacról. A szülők azonnal Hakuinhoz mentek és kérték, hogy adja vissza a gyermeket. Sűrű bocsánatkérések közepette elmondták, mi történt. Hakuin visszaadta a gyermeket és csak ennyit mondott:
Két tanítvány beszélgetett a mestereikről. Az egyik állította, hogy az ő tanítója egy csomó mágikus dologra képes, például tud a levegőbe írni, és papírokra, melyek messzire vannak tőle.
– És, a te mestered mit tud? – kérdezte a másiktól.
– Ó, az én mesterem is csodálatos dolgokra képes! – válaszolta a másik. – Például amikor fáradt, alszik, amikor éhes, eszik.
