IDŐ: Ha a változások részben vagy egészen nem lettek felfogva tudatosulva, akkor idő keletkezik. A Létezés a létezők egymás közötti viszonyának állandó változásával jár. Ez az állandó változás mozgásokban nyilvánul meg és ez maga az élet. Ennek a változásnak ezeknek a mozgásoknak a nem tudatosulása vezet el az Idő titkához fogalmához. Az Idő egy olyan szellemi tevékenység, amikor ezeket a mozgásokat változásokat, csak részben vagy teljesen nem veszem észre vagy félreértelmezem, ezáltal ezekhez nem alkalmazkodom ezekkel nem harmonizálok. Ilyenkor idő keletkezik akár végtelen sok is. Ha csak részben ismerem fel és részben alkalmazkodom, akkor kicsi idő keletkezik. Ha tökéletesen felismerem meglátom TUDATOSITOM a változásokat illeszkedem és harmonizálok akkor a jelenben az időn kivül vagyok, és ilyenkor nem keletkezik idő.
UI: "Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra." Charles Darwin
Mit értesz definíción? Egy olyan meghatározást, amely személy szerint téged filozófiai szempontból kielégít, vagy az időnek, mint mérhető mennyiségnek a definícióját? Mert az, remélem, világos, hogy a kettő nem feltétlenül ugyanaz.
A csatolásnak és végül a szinkronban üzemelésnek oka a gravitáció, ami nem azonnal hat.
Ez így ebben a formában nem igaz. A metronómok rugós szerkezetek, ha az asztalt gumiszálakkal kikötöd, (hogy az asztal síkjával párhuzamosan el tudjon mozdulni) a metronómokat pedig az asztalra ragasztod, akkor gravitáció mentes térben is létrejön a szinkronizáció.
A lényeg, hogy csatolás keletkezik az asztal közvetítésével.
ezek a metronómok úgy működnek, hogy az aljukon lévő súly egy mágnes, annak ad lökést a függőlegesen áthaladáskor az elektronika. ezek meg elég közel vannak egymáshoz, hogy hasson a szomszédos mágnesre.
Egy szót sem értek belőle, sőt szerintem az újságíró(k) sem.
Eredeti: To get this snapshot, the researchers shot laser pulses at a nanowire. The wavelengths of light moved in two different directions along the metal. When the waves ran into each other, they look liked a wave standing still, which is effectively a particle.
Magyar: A kutatók lézersugarat lőttek egy nagyon vékony drótszálra (nanodrótra), és a sugár két eltérő hullámhosszon futott végig a fémen. Amikor a két hullám találkozott, ott a hullámok helyett állandó részecskék látszottak.
Úgy képzelem, hogy az interferencia szóra gondoltak, csak nem tudták megfogalmazni
Csatlakozom a kérdezőhöz. Az ábra nagyon szép, de számomra értelmezhetetlen. Milyen fizikai mennyiségek vannak a tengelyeken és mi a lépték? Milyen gyorsan haladt a "fény" a drót mentén?
Csak amivel egyet értünk, azzal nem vitatkozunk tovább.
A kicsit talán vehemens helyreigazítási szándék sem azért jön, hogy kioktassanak, csupán jobb mindjárt az elején tisztázni a fogalmakat. Ebbe belefér, ha véletlenül olyasmit is elmagyaráznak, amit már nem kellene.
1. van értelme egy IR-ből megfigyelni két, másik IR beli objektum egymáshoz viszonyított sebességét.
azért van értelme, mert pl. ki tudom számítani, hogy az egymástól 400.000 km távolságra lévő objektumok, az én mérésem szerint kevesebb, mint 1 mp múlva találkoznak.
2. ez a sebesség nem egyenlő azzal, amit az objektumokhoz köthető IR-ből mérnénk, tehát A-ból B-t és viszont megfigyelve.
..a távolságuk az én rendszeremben másodpercenként ennyivel nő, az NEM azt jelenti, hogy az egymáshoz képesti sebességük ennyi lenne.
De igen, pontosan ezt jelenti. Semmi mást nem jelent és a másfajta értelmezés butaságokhoz vezet.
Éppen Te vagy az aki kétféle rendszerben akarod értelmezni a sebességüket és így jön ki a megfigyelőfüggő, szubjektív értelmezésű, ezerféle sebesség amint ezerféle szemszögből tekinted az objektumokat.
egy IR-ből méred két objektum egymáshoz viszonyított sebességét, ami lehet nagyobb, mint c.
Valamely IR-ből mért sebesség különbség nem egyenlő a két objektum relatív sebességével. Mindössze erről van szó. Astrojan meg egyébként sem szalonképes, mert a "béna" dologért még mindig nem kért bocsánatot. Bár most már ennyi idő elteltével mindegy is.
Innen kezdve csak egy rögeszmés népművészeti csupor, amiért derekasan megküzdött.
Egyáltalán nem azt mondom. Az, hogy a távolságuk az én rendszeremben másodpercenként ennyivel nő, az NEM azt jelenti, hogy az egymáshoz képesti sebességük ennyi lenne. Akkor egyszerre két rendszerben akarod a sebességet értelmezni, az meg semmi jóra nem vezet :)
A gravitációt úgy is lehet értelmezni, hogy az anyag tágul azzal a gyorsulással, semmilyen kísérlettel megfigyeléssel nem lehet se cáfolni se megerősíteni, ez már a vallás és a tudomány határterülete.
Szerintem meg pont nem ugyanazt mondja, ő azt mondja, hogy egymáshoz képest NEM 400 000 km/s a sebességük. Valószínűleg úgy gondolja, hogy 300 E km/s alatt van, nyilvánvalóan tévesen, hiszen a sebességük egymáshoz képest 400 E km/s.
Ha rosszul méri vagy rosszul számolja, akkor természetesen bármilyen marhaságot gondolhat a két tárgy egymáshoz képesti sebességéről. Ami 400 E km/s.
Ha tőled jobbra is és balra is elindul egy-egy tárgy hozzád képest 200 000 km/s sebességgel, akkor te azt látod, hogy köztük a távolság másodpercenként 400 000 km-rel nő. De azt nem mondhatod, hogy az egyik sebessége a másikhoz képest 400 000 km/s.
szerintem ugyanazt mondod, amit én.
egy IR-ből méred két objektum egymáshoz viszonyított sebességét, ami lehet nagyobb, mint c.
kábé ezt akartam leírni, lehet, hogy némileg szerencsétlenül.