A. Einstein eleinte valóban pacifista volt, de Hitler ámokfutása kijózanította...
Később ő írta alá azt a levelet, melyben egy tudóskör az atombomba megépítését szorgalmazta. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a németeknek nem fog sikerülni.
A ma hadviselése más mint Napóleon idején volt.
(Az általam személyesen ismert gonosz emberek között több a nő. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden úgy jó ahogy van, még azt sem, hogy a nők gonoszabbak. Csak azt, hogy a nők emberek, csakúgy mint a férfiak.)
A magam részéről Einstein Albert fizikus és filozófus nézetét osztom, aki azt mondta:
"Aki szeret négyes sorokban ütemes zenére menetelni, annak fölösleges az agy, elég lenne nek ia gerincvelő is."
Mgjegyzés: néha sajnálom, hogy nem a nők irányítják a világot. Asszem, kicsit kevesebb háború lenne. Valahogy ők nem olyan szívesen küldenék háborúba a gyerekeiket, tudj' Isten, lehet, hogy megszenvedtek érte...
Drága Seki Waker!
Ki mondta azt, hogy a magas szintű katonai technika elsajátítását a 3-6 hónapos katonai szolgálat alatt kellene végrehajtani? Tőlem egyáltalán nem áll távol az 1 éves, sőt Uram bocsá' még a másfél éves katonai szolgálat sem.
Ennyi idő alatt azért már el lehetne sajátítani egy-két korszerűnek mondható katonai ismeretet is. Ehhez persze fejleszteni kellene a haderőt, korszerű felszerelésekkel, ismeretekkel, a laktanyákat normális állapotba kellene hozni stb.. A fiatalokat már az iskolákban hazafias szellemben kellene nevelni, hogy az legyen szégyen, ha valaki nem alkalmas katonai szolgálatra, a tényleges katonákat - ezen belül különösen a hivatásosakat - pedig egyfajta nimbusz, tekintély övezze ismét.
Ami az iskola és a család hazafias nevelését jelenti, ugyan miféle hazafias nevelésben részesülhetett volna az iskolában a szerecsétlen, jobb sorsra érdemes fiatal, aki kénytelen volt eltűrni a Fodor Gábor-Magyar Bálint féle hazaáruló oktatáspolitika "áldásait"? Szerencsére voltak akkor is becsületes, magyar pedagógusok akik nem adták fel a harcot.
Ugyanakkor a család az valóban nagyon fontos, de látni kell azt is, hogy jelenleg az a generáció az aktív szülő, aki a Kádár-rezsim idején sikknek tartotta a katonai szolgálat alóli kibújást. Ezek a szülők nem veszik észre, hogy alapjaiban megváltozott a helyzet. Ma már kommunista-szocialista magánhadsereget tartunk fenn, hanem honvédő, magyar szellemiségű hadsereget. Ebből már bűn szándékosan kimaradni, hiszen ez egyenlő a hazaárulással.
Egy hazafias szellemiségű, hülye haderőreformoktól és leépítésektől mentes magyar honvédséggel a pofájukra fagyaszthatnánk a vigyort a román "testvéreinknek", akik jelenleg még a hasukat fogják röhögésük közben, amikor a 35 ezres magyar honvédségről szóba kerül.
Üdv,
MAGYAROK
Volt már egy pár ilyen katonaságos topik és mindegyik igen hamar abba az irányba terelodött, hogy kell-e vagy nem sorozott hadsereg, ez is ide tart.
Még mindíg sokan gondolják azt, hogy a hadseregnek a haza fegyveres védelmén, (illetve környezeti katasztrófa esetén "logisztikai" segítségen) kívül lenne van más, oktató-nevelo feladata. Nos, szerintem nincs. Rendet, fegyelmet, hazaszeretetet, ... otthon és az iskolában kell(ene) tanulni és tanítani. Ha a család és oktatás nem tölti be e feladatát, az baj, azon javítani kell, de akkor sem ok arra, hogy majd a hadsereg megteszi ezt helyettük, mert úgysem fogja.
Fogadjuk el tehát, hogy a hadsereg létezésének 1 célja van: a haza fegyveres védelme. Ergo a hadsereget úgy kell megszervezni, hogy ezt a feladatát megfelelo színvonalon, de hatékonyan, a társadalom egészére minél kevesebb terhet róva láthassa el. (A társadalomra rótt terhek nem azonosak a honvédelmi költségvetéssel, mert pl. nem tartalmazzák a sorkatonák kieso jövedelmét.)
Ennek egyik lehetséges alternatívája a csak hivatásos és szerzodéses katonákból álló hadsereg (pl: USA), másik lehetséges alternatívája mondjuk egy svájci típusú.
1 szónak is 100 a vége: praktikus oldaláról kellene megközelíteni ezt a problémát és nem 80 éve elmúlt dolgokkal foglalkozni állandóan.
A globalizált világban arra lenne szükség, hogy az emberek (férfiak és nők) nyelveket tanuljanak, számítástechnikát stb. Természetesen szükség van a haza védelmére is. Ehhez a mai globalizált világban jól kiképzett, jól felszerelt specialistákra van szükség. Jól kikepezni valakit a magas színvonalú haditechnika használatára nem lehet 3 vagy 6 hónap alatt. Ez még arra sem elég, hogy valakinek legalább minimális esélye legyen az életbenmaradásra egy éles harci helyzetben. Az SZDSZ éppen ezért javasolja a hivatásos hadsereget. Ahol a tisztességesen megfizetett hivatásos katonák elsajátíthatják a legmagasabb szintű katonai ismereteket, és értékes tagjai lehetnek a NATO erejének. Öszintén szólva én nem látok olyan katonai célt, amihez rosszul kiképzet, rosszul felszerelt tömeghadseregre lenne szükség. Ha te látsz ilyet légyszí mond el: mi az? A 35 ezres létszám önmagában nem baj. A mostani "haderőreform" attól nagyon zűrös, hogy semmi értelme sincs, túl azon, hogy ki akarja fogni a szelet az SZDSZ vitorlájából.
A mai globalizált világban szükséges a (férfi) ember számára egy hely, ahol némi fegyelmet, valamint hazaszeretet, hazafiasságot tanul.
Vegyük már észre, hogy a mai honvédség már nem Rákosi-Kádár féle kommunista hadsereg, amelyet bármikor fel lehetett használni a szocialista rend védelmére, akár belföldön, akár külföldön (lásd Csehszlovákia 1968) és ahonnan sikk volt kimaradni.
A mai honvédség már a demokratikus Magyarország hadserege, amely kizárólagosan a magyar haza védelmét szolgálja, fölötte áll mindenféle pártérdekeknek. Semmiféle egyéni célra nem használható fel, csak a haza védelmére.
Ha valaki ez ellen a honvédség ellen agitál (SZDSZ aláírásgyűjtő választási kampánya), az a magyar haza, illetve annak megvédése ellen agitál. Ismét kibújt a szög a zsákból, illetve az SZDSZ a magyar hazából!
Üdv,
MAGYAROK
Na hát még ilyet. Nem kellene ezt túllihegni. Az SzDSz teljesen logikusan egy remek kampányba fogott, ennyi. Más kérdés hogy ez teljesen ostobaság: hivatásos hadsereg nálunk nem lehetséges igazán.
Én eddig abban a tévhitben voltam, hogy csak az SzDSz lehet honvédelemügyben annyira felelőtlen, mint amennyire az. Sajnos tévedtem.:-(((
A honvédelem ügye kisebb prioritást kap, mint pl a türelmi zónák kialakítása. Szégyen.
Kedves pindity!
Elmondaném Neked, ha én román rabszíjra kerülök, akkor valószínűleg Te sem úszod meg ezt a sorsot. Ha csak nem vallod Magad ős-népi-románnak, mondjuk PINDITYESCU néven, aki annak idején a soviniszta-nacionalista-fasiszta-horthysta magyarok nyomására adta fel ősei nemzetiségét, hitét és asszimilálódni volt volt kénytelen a magyar iga súlya alatt.
Kedves medwe!
Most ne kezdjünk el azon a hülyeségen vitatkozni, hogy békeidőben a hadsereg mennyit használ, vagy mennyit nem, mennyi "dologtalan" embert foglalkoztat, mennyi embernek fizet ki "munka nélkül" jövedelmet stb., mert ez teljesen fölösleges kérdés. Egy esetleges honvédő háború idején (adja Isten, hogy soha ne kerüljön rá sor) viszont nagyon gyorsan meg lehet érezni a honvédség hiányát és gyorsan rá lehet döbbenni, hogy a ki nem fizetett összegek mekkora "spórolást" jelentettek az idegen megszálááshoz képest.
Csak egy adalékot említenék az eddig leírtak kiegészítéséhez:
1920-ban a trianoni békediktátum (amelynek igazsgágtalan voltát ma már egyetlen normális ember sem vonja kétségbe) éppen 35 ezer főben határozta meg a magyar honvédség létszámát. Nem kísérteties ez az összecsengés a mostani "haderőreform" tervezett létszámával?
Üdv,
MAGYAROK
Az ortodox néger szdsz-es zsoldosok végyjenek meg téged saját magadtól! Vagy lehetnek ápolókat is csak gyorsan még mielőtt kárt teszel magadban.
(szdszesnégerkörömletépőápolókat).
Rezső !
Mit hallottál,milyen a hangulat a Magyar Hírlapnál ?
MAGYAROK, ahogyan nézlek nem fognak megvédeni, sem néger, sem SZDSZ zsoldosok.
Ki fognak röhögni, amikor a románok rabszijjon fognak elhurcolni a Havasokba.
Nem irigyellek.
Akkor náluk miért nincs haderőreform? A románok (szlovákok) tán nem akarnak bekerülni a NATO-ba? Őket miért nem cseszegteti a NATO (EU, USA), hogy túl nagy a hadseregük.
Egy esetleges román támadás alkalmával meg a légihídon ideszállított néger zsoldosok, esetleg az SZDSZ-es zsoldosok fognak megvédeni minket? Na ne má!!!
Szivesen elmagyarázom, mert igen egyszerű.
A magyar haderőreform,azt jelenti, hogy hogyan lehet olyan hadsereget fenntartani, amely mind csekélyebb mértékben képes megfelelni a feladatainak.
Mivel ez egy lépésben megoldhatatlan, hisz mindig létezik egy még kevésbé megfelelni képes állapot, ezt egy lépésben nem lehetett megoldani.
Vedd úgy mint egy itterációt, az n. lépésben a hadsereg még jobban megfelel a követelményeknek, mint az n+1. lépésben.
Valszeg véges sok lépésben (haderőreformmal)nem jutunk el a tökéletesen megfelelni képtelen állapotban.::)))
Igen.
A románok, a szlovákok, a szerbek, az ukránok is már régóta a terepasztal fölé görnyedve Magyarország lerohanásán fáradoznak, most éppen titkos csatornákon egymás közt egyeztetnek, hogyan tiporják lánctalpakkal a NATO-tag Magyarország földjét.
Valaki magyarázza már el nekem, hogy mi szükség van Magyarországon az immár sokadik haderőreformra?
A legújabb elképzelések szerint a magyar honvédség létszáma immár 35-45 ezer főre apad. A románok a hasukat fogják röhégésük közben, amikor a magyar honvédségről szó esik, mivel nekik 200-300 ezres hadseregük van.
Érdekes módon őket a NATO nem kötelezi haderőreformra, pedik ők is nagyon szeretnének bekerülni a NATO-ba. Akkor mireföl nálunk ez a fene nagy leépítés, amely csak újabb munkanélküliséget fog eredményezni?
Itt állunk majd télvíz idején egy impotens, semmire sem elég és jó honvédséggel, a környező országok bármelyikének pedig néhány órás menetgyakorlatot fog jelenteni az ország megszállása.
Ha ehhez hozzáveszem az SZDSZ önkéntes katonasággal kapcsolatos választási kampányát, akkor a helyzet kész tragédia (nagyon emlékeztet a helyzet az 1918-as közállapotokra: "Egyetlen katonát sem akarok többé látni!")
Ébresztő magyarok, nyakunkon az ellenség!
Üdv,
MAGYAROK