Nnna, visszajottem...
Szervusztok,
csak roviden egy dologrol. valaki belemkotott, hogy is volt az a dolog az oviban.
eloszor kiscsoportban, marcius 15-re rajzoltunk piros-feher-zold zaszlot es megtanultuk a mondokat, hogy piros,feher,zold,ez a magyar fold.
A Himnuszra eloszor az apukam tanitott meg felallni, o meg otthon, a focimeccsnel is felallt a tv elott.A nagycsoportban mar van szo a Himnuszrol, itt a meghallgatasarol van/volt szo.
a gyermekeim az ovibol *a negybol aktualisan ketto ovis - most hoztak nemzetiszinu csakot, varrtam nekik kokardat, es tavaly kaptak cimeres szinezot.
Igenis valahol kell lenni egy alapnak.
Es ezt nagyon fontosnak tartom. Ez egy olyan befektetes, ami husz ev mulva terul majd meg.Addig ezek a zaszlok is elkopnak...
Udv,
Elizabeth
A partba invitalonak uzenem, hogy eleg bajom volt mar az Eorsi-fele talalkozobol is, hat meg mi lenne, ha...?!
A középület fogalmát talán jogásznak kellene leírnia. A községháza biztos nem az, de a rendőrség valószínűleg igen. A minisztérium, meg biztosan. Egy adalék a Népszabiból:
"A törvény elfogadása esetén az államfő, a kormány, az
Alkotmánybíróság – a bíróságok és az ügyészségek –, az Állami Számvevőszék, a Magyar
Nemzeti Bank, az ombudsmani hivatalok, valamint a fegyveres erők és a rendvédelmi
szervek rezidenciájára, illetve székhelyére is vonatkozik majd"
Amúgy nekem tetszik az SZDSZ elvhűsége. Vállalja önmagát. Az lenne "csalás", ha végül, mégis megszavazná.
Mert mit jelent az, hogy kozepulet? De lehet kicsit nagy szamot mondtam valoban.
Alapjaban veve nem ertem, miert nem tamogatja az SZDSZ-t ezt a torvenyt. Most megint mocskoljak oket, es mindenki magyarazza, hogy miert nem tamogatjak. Eleg rossz taktikai lepes. De nem itelem el az SZDSZ-t ezert, mert valojaban nem ezen mulik szeritnem a nemzeti ontudat kerdese, mint mar mondtam. Csak az SZDSZ lehet jobban jarna, ha nem fanyalogna, a kovetkezo valasztas szempontjabol, de ez mar egy masik kerdes.
" De "mi", a nép nem rakhatunk ki zászlót középületre. A középület gazdája Üzemeltetője) sem teheti meg, jogszabály nélkül. Éppen azért, mert középület. "
Ne beszelj zoldsegeket rezso, mondd ma meg, hogy ki tilthatna meg a sandorfalvi vagy a szatymazi polgarmesternek es postaskisasszonynak , hogy kitegye a zaszlot a kozseghazara es a postahivatalra. Az a kozepulet a falue es senkinek masnak semmi koze hozza. Se a megyenek se a parlamentnek csak az ott lakoknak.
Bár nem vagyok europeér, csak egy röghöz kötött közép-európai (vulgo dictu, eszdéeszül: mucsai), talán értem.
De te nem is vagy középület. És nincs is ilyenből 5-6 egy falu főutcáján. Nézd már meg a törvénytervezetet.
Hogy növeli-e a nemzeti érzést? Nem tudom. Lehet. De abban biztos vagyok, hogy akik most fanyalognak, vagy ellenzik, nem azért teszik, mert oly annyira szivükön viselik nemzetünk identitásának megkopását.
Hat most majd lesz jogszabaly. Nekem nincs ezzel semmi bajom, kint lesznek a zaszlok mindig. Hat legyenek. En csak nem ertem, hogy tenyleg ez novelne a nemzeti ontudatot, hogy egy falu foutcajan, ahol minden kozepulet azon az egy foutcan van, majd kinn lesz 6-7 zaszlo, es akkor ez majd noveli a nemzettudatot?
Ha igy van, hat legyen. Tenyleg nincs vele bajom. Csak azzal az tennyel, hogy mestersegesen megy most a PR arra, hogy noveljek a draga magyar nep nemzettudatat. Ezzel van a hiba. En speciel hordtam most marcius 15-en a kokardat meg San Franciscoban is. Mert ereztem, hogy magyar vagyok, es hordanom kell. Lehet ha utasitananak ra, akkor nem hordtam volna szivesen. Erted, amit mondani akarok?
Mi speciel kirakjuk, ha ünnep van. De "mi", a nép nem rakhatunk ki zászlót középületre. A középület gazdája Üzemeltetője) sem teheti meg, jogszabály nélkül. Éppen azért, mert középület.
Gondolom annak is van valamilyen jogszabályi háttere, hogy Bécsben megteszik. A különbség talán annyi, hogy arra nincsenek bauerek.
Hat akkor a magyarok miert nem rakjak ki a zaszlokat maguktol, csak unszolasra fogjak, eleg szomoru, hogy utasitani kell minket erre. Szoval kedves rezso en csak azt mondom, hogyha a nekunk nincs eleg nemzeti ontudatunk, akkor arrol nem egy Bauer tehet, hanem mi is. Es ehhez ha eleg egy zaszlo, hogy megnojjon, akkor azzal a nemzettel van baj, es nem egy Bauerrel.
Olyan kedvesem, amelyből a révaik, meg bauerek, meg magukat européernek tartó nemzetsemlegesek (mondhatnám kozmopolitának) 50 éven át viszonylag sikeresen kiirtották a nemzeti identitást.
Aztán meg van pofájuk számon kérni rajtuk, és ezt is annak bizonyítékaként állítják be, hogy tovább szűkítsék a lehetőséget. Nem elég magyar? Íme az ok rá, hogy nem is szabad elősegíteni, hogy megint azzá váljon.
Azt kell mondanom, hogy igaza van Bauernek. Mert a fo kerdes az, hogy milyen az a nemzet, ahol a nemzettudatot ilyen mesterseges modon kell erositeni. Erre nagyon jol ramutat a cikk.
Érdeklődéssel olvastam Bauer cikkét a zászlóról és a polgárról és eszembe jutott, hogy a szocializmus építésének évtizedei alatt, az arra méltó ünnepek alkalmával, a házfelügyelő tűzte ki zászlókat a bérház kapuja fölé. Eredetileg volt a vörös, meg a nemzeti színű zászló. Ezzel jelezték, hogy munkaszüneti nap van, amit ugye mindenki megértett. Én különösen a vörös zászlót figyeltem, mert akkor biztos nem kellet menni iskolába.
Aztán valahogy eltűnt a vörös zászló, azonban az elmúlt években időnként, bizonyos alkalmakkor még most is fel-feltűnik az, amelyik eredetileg nemzeti színű volt. Közben persze a bérházból társasház lett, tulajdonosokkal. Vagy 6-8 éve még láttam, hogy valaki egy lomtalanítás alkalmával kidobált felesleges zászlórudakat is. Máig sem értem, hogy miért volt belőlük több, de aztán gondoltam, hogy ezek még egy sok-sok évvel ezelőtti felvonulás kellékei lehettek.
Aztán a házfelügyelő is nyugdíjba ment. Kapott a társasháztól egy kertes családi házat, ahol most jól megérdemelten pihen. Most egy gondnok vigyáz ránk, akitől azonban már nem merem megkérdezni, hogy kitől, miért és mikor kerül időnként a kapu fölé a háromszínű zászló. Az ugyanis még mindig kétségtelen, hogy háromszínű - volt.
Pedig valódi vívmányunk is van. Sikerült a házat félig kitataroztatni. Habár most még kétséges, hogy lesz-e pénz a másik felére, de ha mégis, azt azért már mégsem merném megreckírozni, hogy összehívjunk még azért is egy közgyűlést, hogy maradjon-e a zászló. Mármint ilyen állapotban. Mert az jutott eszembe, hogy ha már ilyen jól nézünk mi ki, akkor az egészet csak elcsúfítjuk azzal a háromszínű koszos ronggyal.
De mit is mondhatnék? Talán azt, hogy csináltassunk egy rendes zászlót, ami ugye 37.500 Ft+ÁFA? Hát én ilyen nem mernék mondani. Meg hát mire is hivatkozhatnék? Semmi sem írja elő, hogy egy, a "tiszta udvar, rendes ház" címet valamikor elnyert társasház némely ünnepek alkalmával (hogy mikor, az nem világos) ne csúfítsa el homlokzatát egy koszos ronggyal. Néha az is eszembe jut, hogy ez a zászló kifejezetten gúnyként kerül kiakasztásra. Sőt, a zászlót néha géppel ki is kell mosni, de hát hol van a társasháznak mosógépe? És a tisztítás pénzbe kerül! Mert hát ugye a zászló is gondozást igényel, nem pedig azt, hogy időnként előhozzuk a poros pincéből és kiszellőztetjük a kapu felett.
Már előre hallom, hogy ezt a nyugdíjasok aztán végképp nem bírnák ki. Igaz, hogy a lakások négyzetméterára 200.000 felett van, de ami sok, az sok. Talán nacionalizmusommal akarom költségbe verni a tulajdonközösséget? Most, hogy alig tataroztuk ki a házat önkormányzati támogatással? Hát kitűzzük amink van és akkor, amikor mi akarjuk! Most már nekünk nem fogják megmondani, hogy mit és mikor tűzzünk ki! Az az idő régen elmúlt! És mit szólnának egyes tulajdonostársak? Hiszen van közöttük német, francia, olasz, holland és izraeli állampolgár. Sőt, cégek is vannak. Egyszerre kettő. És nem lehet mindenkinek a zászlaját kitűzni arra az egy helyre!
Így aztán nem bolygatom az ügyet. A megmaradt - leginkább semleges - zászló meg majd előbb-utóbb csak szétfoszlik.
bevallom, én már elfeledkeztem róla. Mea culpa.
Most felhívtam az egyik lokálpatrióta barátom, de ő sem tudott nagyon pontosat. (A másik szemét meg nem veszi fel a telefonját:)
Szóval. A Rév-Komárom sosem volt hivatalos elnevezés, valami a vasútállomásokkal kapcsolatban.
De este megyek sörözni néhány folkfasisztával (hehe, magyar népművelők, osztig söröznek:)), becsszóra megkérdem.
télleg nem vettem észre.
Nincs. A szlovákban legalább. Csehet már régen nem láttam.
Sőt sehol sincs, csak a névszámlálási íven, mert privát adat. Az vagyok aminek vallom magam, akár naponta válthatom a nemzetiségem.
A személyi igazolvány meg csak olyan személyi kártya, gondolom valami nemzetközi standard, mert angol-szlovák nyelvű. Fénykép, név, születési dátum, személyi szám, érvényesség, kibocsájtó, a másik oldalon az állandó lakhely, valami kétsoros nemzetközi azonosító kód, meg valami "special observations", amit nem tudom mi akar lenni, mert általában üres.
az, hogy cinikus az egy dolog. Az meg egy másik, hogy hemzseg az ostobaságszámba menő üres pufogtatásoktól. A más népek nemzettudatáról írt dolgok annyira triviális baromságok, hogy kár részletezni. Már látom is magam elött az a büszke svéd állampolgárt, akinek a szívét mindig melegség tölti el, ha a svéd TB-re és annak alkalmazottjaira gondol.
Főleg fizetés idején - a fizetési szallagját nézegetve.:)
A törvényben meg lehet akármi. A legjobb törvény is annyit ér, amennyire betartják. Nálunk éppen mostanában volt közröhej tárgya: még mindig érvényes a "Szocializmus építéséről", 1950-akárhányban hozott törvény. Vagy, ha jól tudom, Angliában is még mindig zászlós fiúknak kéne szaladgálniuk az autók elött - figyelmeztetvén a gyanútlan járókelőket.
Bauer hozta a szokott formáját. Amennyiben ez az SZDSZ hivatalos véleménye: kevés cinikusabbat olvastam mostanában. Ha egy kicsit őszintébbek, elég lett volna annyit írni: utáljuk a magyar zászlót, ezért ellenezzük, hogy a középületekre kitegyék.
Remélem, lesz szankció a törvényben, hogy mi van akkor ha valaki nem tesz ki zászlót, koszos a zászló mert nem mosta ki időben stb.
Gondolni kell a következő ciklusra is.
Néhány héttel ezelőtt, a királyi korona áthelyezésekor a következőket írta
e hasábokon Hankiss Elemér: "É megértem azokat, kormányon belül és
kívül, akik úgy vélik, hogy a magyar társadalom súlyosan szétzilálódott az
elmúlt száz év alatt, megzavarodott nemzeti azonosságtudata, és nem erősödött még meg
polgári-állampolgári tudata s méltósága. S hogy fontos volna valamiféle közösségtudat
kialakulása, egymás elfogadása, egymás jogainak tiszteletben tartása, közös állampolgári
méltóságunk megerősödése: e nélkül jóval nehezebben jutunk majd előre. Ha a korona
valamiféle szerepet játszhat ebben a gyógyulási folyamatban, akkor jó, hogy most a
figyelem középpontjába került. Ha ellenkezőleg még jobban elmélyíti a szakadékokat,
akkor inkább maradt volna enyhén porosan és csendes feledésben a Nemzeti
Múzeumban." (MH, jan. 5.)
Ez a gondolatmenet jutott eszembe, amikor elolvastam azt a koalíciós törvényjavaslatot,
amely kötelezővé tenné a nemzeti trikolór állandó kitezését a középületekre (és eredeti,
időközben visszavont változatában úgynevezett országzászló felállítását is előírta volna
minden település középpontjában). Az indoklás szerint a NATO-hoz és az Európai
Unióhoz való csatlakozás "szükségessé teszi nemzeti jelképeink olyan alkalmazását,
amely az ország lakosainak hétköznapjaiban is tudatosítja a magyar államiság jelenlétét, a
magyar állam és a nemzet egységét." Nyílt beszéd: a javasolt rendelkezésnek azon kell
segítenie, hogy a magyar állam polgárai a jelek szerint nem azonosulnak eléggé
államukkal.
Az, hogy a korona áthelyezése körüli vita inkább elmélyítette a szakadékokat, mintsem
hogy szerepet játszott volna a nemzeti azonosságtudatot erősítő gyógyulási
folyamatban, elég egyértelme. Menjünk azonban tovább, és tegyük fel a kérdést: mi is a
baj a nemzeti azonosságtudattal, és segíthet-e ezen a nemzeti jelképek gyakoribb
szerepeltetése?
Annak, hogy polgárai azonosuljanak államukkal, több feltétele van. Az egyik közülük a
történeti és kulturális nemzettudat: a közös múlt ismerete és vállalása, a többségi
lakosság által beszélt nyelv és kultúra ismerete és birtoklása. Magyarországon az
emberek azonosulnak a történelem nagyjaival, Szent Istvánnal, Mátyás királlyal, Bethlen
Gáborral és Rákóczi Ferenccel, Kossuth Lajossal és Széchenyi Istvánnal. A bennük
megtestesülő nemzeti azonosságtudatnak van egy függetlenségi és polgári,
demokratikus eleme. A kiegyezéstől napjainkig terjedő százharminc év megítélése körüli -
finoman szólva - bizonytalanság azonban zavart okoz abban a tekintetben, hogy a
magyar múlttal való azonosulás a mai magyar állammal való azonosulást is jelentse. A
mai magyar állammal való azonosulás megoldatlansága azonban nem pusztán a huszadik
századi történelemhez való zavaros viszonyból fakad.
Az olyan demokratikus országokban, mint Németország, Franciaország, az Egyesült
Államok vagy a skandináv államok, a nemzeti azonosságtudat az ország jelenével való
azonosulást jelenti. Ha az amerikaiak, franciák, németek vagy svédek büszkék hazájukra,
az nem elsősorban történeti természete. Amit örömmel vállalnak a nyugati demokráciák
polgárai, az - némi egyszeresítéssel - három dolog. Az egyik a gazdasági teljesítmény. Az
elmúlt ötven évben az új német identitás egyik legfontosabb eleme a márka volt, amelyről
szorongva mond le a német polgár az euró bevezetésekor. A második elem - leginkább a
skandináv államokban, de Közép-Európában is - a jóléti állam intézményeiben megjelenő
szolidaritás: vállalható az állam, amely egyetlen polgárát sem hagyja nyomorogni. A
harmadik elem - de jelentőségében alighanem az első - pedig a polgár szabadságát
garantáló és a közösség demokratikus intézményeit meködtető politikai rendszer. A
sikeres nemzetek tehát a gazdasági teljesítményben, a polgárok szociális biztonságában
és a szabadság politikai biztosítékaiban találják meg az állammal való azonosulás
forrásait.
Amikor azt keressük, hogy erősíthető-e a magyar polgárok azonosulása államukkal, azt a
kérdést kell feltennünk, hogy vajon vannak-e olyan sikerek hazánk újabb fejlődésében,
amelyek a történeti és kulturális elemeken túl forrásaivá válhatnak a magyar állammal
való azonosulásnak. Hogy a dolog mennyire nem reménytelen, azt az is mutatja, hogy
még azok a nagyon korlátozott eredmények is, amelyeket Magyarország a hatvanas évek
közepét követően a gazdasági reformmal és a politikai engedményekkel elért,
kialakítottak egyfajta, a szomszédos országokkal szemben megfogalmazódó, a
"legvidámabb barakk" kifejezésben is megjelenő furcsa azonosulást a Kádár-rendszerrel.
A kilencvenes évtized végére azonban, a viszontagságos, de mégis eredményes
rendszerváltás nyomán lehetnek alapjai annak, hogy a magyar társadalom
azonosulhasson bizonyos sikerekkel. Két területre gondolok. Az egyik a gazdasági
átalakulás. Arról van szó, hogy Magyarország - Lengyelország mellett - kétségtelenül a
legjobb eredménnyel, a legkisebb áldozatokkal csinálta végig a gazdasági átalakulást:
kilábalt a visszaesésből és csatlakozott az európai kapcsolatrendszerhez. Ez legjobb
értelmében vett nemzeti siker. A másik: a térség egyik legstabilabb politikai
berendezkedésének létrehozása a hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok
rendszerével, az erős önkormányzatisággal, az alkotmánybíráskodás és az ombudsmanok
ellenőrző szerepével, a közszolgálati média garantált függetlenségével. Erre is joggal
lehetnénk büszkék. Tíz évnek ezek a vívmányai hozzájárulhatnának egy, a történeti és
kulturális azonosságtudatra épülő modern nemzeti identitáshoz.
Az elmúlt évtized gazdasági problémái és a súlyos szociális feszültségek részben
megmagyarázzák, hogy miért nincs ez így a valóságban. De csak részben. Sajátos
politikai okai is vannak annak a helyzetnek, amelyben a törvényjavaslat kezdeményezői a
zászlók gyakoribb lobogtatásához folyamodnának. Ami a gazdasági eredményeket illeti,
amelyekre mindannyian büszkék lehetnénk, azokat a magyar jobboldal ellenzékben
tagadta, s kormányra kerülve is csak részlegesen fogadja el. Ez azt jelenti, hogy szívesen
beszél Magyarországról, mint a térség legsikeresebb országáról, de nem hajlandó ezt a
sikert a magyar gazdaságpolitikának - a Bokros-csomagnak, a privatizációnak, a külföldi
tőke mozgósításának - tulajdonítani. Elvégre az előző ciklus gazdaságpolitikájának e
kulcselemeit annak idején a legélesebben támadta, s visszamenőleg támadja ma is. Így
viszont az ország kedvező gazdasági helyzete csak valamiféle csoda vagy isteni
adottság, s nem a magyar társadalom sikere.
Ami a politikai rendszert illet, két dolog is megnehezíti, hogy a társadalom értse és
érzékelje, hogy mit is ért el az ország a rendszerváltással. Egyfelől a politikai erők egy
része politikai propagandájában újra meg újra megkérdőjelezi az 1989-90-ben széles köre
megegyezéssel kialakított politikai berendezkedés kulcsfontosságú elemeit. Élen jár
ebben a Kisgazdapárt, amely - ellenzéki korában - a közvetlen elnökválasztás, a
kétkamarás parlament jelszavaival igyekezett híveket szerezni, de hajlik a tíz évvel ezelőtti
konszenzus fontos elemeinek megkérdőjelezésére a Szocialista Párt is. (Ezen bukott el
1996-97-ben az alkotmányozási kísérlet.) Másfelől - és ez a súlyosabb - a Fidesz vezette
jelenlegi kormánykoalíció nem szavakban, hanem tettekben teszi kérdésessé a politikai
rendszer olyan kulcselemeit, mint a folyamatosan ülésező parlament kitüntetett szerepe, a
független közszolgálati média, a bírói függetlenség. Nehéz ilyen helyzetben bárkivel is
elhitetni, hogy 1989 és 1995 között olyan alkotmányos berendezkedést építettünk ki,
amelyre joggal lehet büszke minden magyar polgár.
Végül pedig abban, hogy a magyar polgárban nem tudatosodik kellőképpen "a
közhatalom legitim jellege", nyilvánvalóan döntő szerepet játszik az is, ahogyan ezt a
közhatalmat választott birtokosai gyakorolják: ahogyan rendre visszaélnek vele, amikor a
rendvédelmi szerveket politikai ellenfeleik ellen alkalmazzák, amikor az állami vagyon
fölötti ellenőrzést pártfinanszírozásra használják fel, amikor az állami kulturális
intézményekben szerzett pozíciókat ideológiájuk terjesztésére veszik igénybe. Annak
magyarázatát pedig, hogy Hankiss szavaival "nem erősödött még meg
polgári-állampolgári tudata s méltósága", valahol akörül kell keresnünk, ahogy az állam
intézményei, különösen pedig az erőszakszervezetek a polgárt ma is gyakran kezelik.
A franciáknak, a németeknek, a svájciaknak, hollandoknak, skandinávoknak vagy
amerikaiaknak nem kell törvényben előírni a nemzeti zászló lobogtatását, hiszen ahhoz
számukra az a tapasztalat kapcsolódik, hogy szabad polgárok sikeres közösségének
tagjai. Ha nálunk nem jelenik meg effajta érzület a nemzeti jelképekhez kapcsolódva,
akkor a zászló kitezésének kötelező előírása ugyanúgy pótcselekvés, mint a nemzeti
identitás történeti elemét egyoldalúan - és politikai hátsó szándékoktól sem mentesen -
előtérbe állító koronaköltöztetés.
" Augusztus 20-tól a középületeken és a közjogi méltóságok rezidenciáin állandóan lobog majd a magyar zászló – amennyiben az Országgyűlés elfogadja a nemzeti jelképeinkről szóló törvény módosítását."
Lobogók a középületekre
március 24. 07:55
[Népszabadság] Augusztus 20-tól a középületeken és a közjogi méltóságok rezidenciáin állandóan lobog majd a magyar zászló – amennyiben az Országgyűlés elfogadja a nemzeti jelképeinkről szóló törvény módosítását. A jogszabály módosítását a koalíció képviselői, Mátrai Márta (Fidesz), Molnár Róbert (FKGP) és Csáky András (MDF) kezdeményezésére tárgyalja a Tisztelt Ház. A törvény elfogadása esetén az államfő, a kormány, az Alkotmánybíróság – a bíróságok és az ügyészségek –, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, az ombudsmani hivatalok, valamint a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek rezidenciájára, illetve székhelyére is vonatkozik majd. A parlamenti vita
– rendkívül kevés képviselő jelenlétében –
leginkább a magyarságról, a nemzeti azonosságtudatról folyt.
A kormánypárti képviselők arra hívtak fel, hogy „legyünk jó magyarok, legyünk büszkék a múltunkra”.
A MIÉP támogatásáról biztosította az előterjesztést, az SZDSZ nem támogatja a javaslatot.
Kedves buta Elizabeth!
Ha jól értem, akkor te az átkosban tanultad a címert és a lobogót, meg a himnuszt, már az oviban? Hogy is van ez? Nem tévedsz?
A mai gyerekek meg nem ismerik? Nem kaptak "nemzettudatot"? Ejnye, ejnye!
A felajánlásod megható (bár nem buli), tudod mit?
Legyél Te a szászlóanya!
Szerintem a legnépszerűbb szokásos heti csúsztatásáról van szó, ez persze ne zavarjon senkit fikázhatnékjában. A "selyemzsinóros-blikkfangosról" már vagy egy éve szó van, ez a "zászlót minden középületre" meg relatíve új. Tehát valszeg a "blikkfangos" ünnepi zászló lészen, a középületi meg csak olyan "mindennapos".
Más. Mint már céloztam rá lentebb is, összekeverni a költségvetési fejezeteket tényleg nem sok észre vall. Ennyi erővel az Operaház költségvetését is össze lehet vetni az agyhártyagyulladás-elleni szérum finanszírozásával, vagy a múzeumokat a romák lakáskérdésével.