Én nem érzem egyáltalán, hogy a későbbi lemezei nehezen hallgathatóak, szerintem teljesen normális, különleges, de szép, dallamos zenék. Aki szerint a Björk lemezek nehezen hallgathatóak, az próbáljon meg egy késői Autechre lemezt, pl. az Exai-t, amiben szinte egyáltalán nincs sem dallam, sem pontos ütem. Vagy a 8 órás lemezüket.
Szerintem Björk lemezeiben még mindig ott van a szépség, a klasszikus művésziség, egy jó adag skandináv népzenei hatással. Maga Björk is mondta, hogy ő megveti a posztmodern irányzatokat, hogy szerinte kell organikus kultúra a modern művészetbe is. Igen, Björk zenéiben mindig ott vannak a nem hagyományos harmóniák is, de az ott volt már a Post dalainak nagy részében is.
Éppen ezért a Biophilia vagy a Fossora nekem pont ugyanannyira Björk, mint a Vespertine. Művészi, alternatív, de azért kellemes, tele gyönyörű harmóniával. Tényleg kell egy kis idő Björk stílusát megszokni, de szerintem ez általánosságban igaz, nekem a Vespertine-t ugyanannyi hallgatásba telt megszeretni, mint mondjuk a Voltát.
Madonnát meg inkább hagyjuk... Pont azért hallgatok Björköt, hogy NE Madonnát hallgassak. :) Annak a nőnek se tehetsége, se művészisége, de még saját zenéje sincs. Egyetlen igazán jó Madonna dal van csak, a Bedtime Story és az is azért, mert Björk írta meg neki.
Björk ezzel szemben igazi művész, aki zenét, szöveget ír és éjszakákon át ott ül a számítógép előtt, a zenei programjait használva. Manapság minden híres "pop énekesnő" szeret fura ruhákat hordani és különcnek kinézni, csakhogy ők utána kimennek és előadják a leggagyibb, legközhelyesebb, legkommerszebb dance-pop szemetet. Björk legalább hiteles. Amikor ő öltözik furán, annak van hitele, mert a zenéje is olyan különleges.
Szerintem sok múlik azon is, ki melyik ponton találkozott vele, és miket hallott tőle először. Mivel én viszonylag későn, valahol a Volta és a Biophilia között fedeztem fel igazán Björköt, így nekem a 2010 utáni anyagok egyáltalán nem tűnnek annyira idegennek a diszkográfiában, sőt, a Biophilia és a Fossora személyes kedvenceim amiket simán a top 5-ös listámra tennék (a #1 természetesen a Vespertine, mielőtt botfülűséggel lennék vádolva :)).
Velük ellentétben pl. a Post sosem tudott igazán hozzámnőni “slágereken” kívül, csapongónak találom jónéhány töltelékszámmal.
A Fossora megjelenése óta gondolkodom azon, hogy milyen érdekes, hogy mennyire mást gondolunk Björk zenéiről elsőre és mit gondolunk róla sokadik hallgatást követően. Pont ezért most újra elővettem és szerintem már el tudom helyezni a többi lemezéhez képest. Persze mindig nehéz sorrendet felállítani, mert ez folyton változik, de jelenleg nekem így néz ki. A Selmasongs-ot nem tettem most ide, az nem lett volna fair, az musical zene, szándékosan egyszerű:
10. Debut: Björk első lemeze máris elég jól sikerült, a Human behaviour igazi klasszikus, ugyanakkor ez még eléggé gyakran épít a 90-es évek pop-közhelyeire. Björk ennél sokkal többet, művészibbet, eredetibbet, kreatívabbat tud.
9. Utopia: Szerintem ez a lemez azért nem működik igazán, mert az egyébként gyönörű fúvós hangzást erőlteti végig. A dalok nagy része felejthető, egybemosódik, nem elég karakteresek, amitől bizony unalmas és száraz lesz. Szépen szól, de a felétől már semmi újat nem mutat.
8. Medulla: Ez a lemez már elég jól sikerült, bár az acapella nem az én műfajom, de a koncepció tökéletesen megvalósult. Néha azonban egyes dalok a hangszerek hiánya miatt nem elég atmoszférikusak. Ugyanakkor van ezen a lemezen pár igazi Björk-klasszikus is.
7. Vulnicura: Szerintem a lemez első 6 dala, az első 2/3-a az albumnak szinte tökéletes, gyönyörű, sok vonós, drámai, szomorú, a szövegek őszinték és emberközeliek, a Black Lake pedig katartikus és magával sodor, az egyik legjobb valaha készült dala. Sajnos az utolsó 3 dal sem hangulatában, sem szövegében nem illik az első szakaszhoz, ami lerontja az összképet.
6. Volta: A Volta megosztó lemez, van, aki imádja, van, aki utálja. Zajos, dübörgő, de közben sok hagyományosabb dallamszerkezet van benne, ha valakit a hangzás nem zavar, annak egy befogadhatóbb Björk lemez.
5. Fossora: Ahogy írtam róla tavaly, ez nem valami teljesen új irány, viszont minden dal egyedi és emlékezetes, mindnek funkciója van a lemezen belül, valamit végre tempósabb dalok is vannak.
4. Post: A Fossorához hasonlóan ez is egy olyan lemez, aminek az erőssége a zenei sokszínűség, hogy mennyire sokféle műfajt vonultat fel. Hihetetlen kreativitást mutat fel Björk, ahogy sorban vonultat fel sötét elektronikus hangzást, lágy jazzt, könnyed elektropopot, nagyzenekari elemeket, ambientet és még musicalt is, de mégsem esik szét az egész.
3. Biophilia: Egy hihetetlenül mély, erőteljes alkotás, amihez sok idő kell, mire igazán megértjük mennyire jó. Már a Moon is csodálatos, Verpertine-es hangzású darab, de a Thunderbolt már igazi mestermű: mindössze egyetlen jól választott sötét hang klasszikus zenei struktúrákat követve egyre közelebb visz minket a katarzishoz ami végül meg is történik. Aztán kapunk még itt fantasztikus breakcore elemeket, pedig az nem épp a kedvenc műfajom, a leggyönyörűbb himnuszt amit csak Björk valaha írt, a Cosmogony-t és még egyéb földöntűli, katartikus pillanatokat. Erre a lemezre már megadnám a 10/10-et is.
2. Vespertine: ez a lemez tökéletes atmoszférát teremt az IDM-effektek, hárfák, vonósok segítségével, csodálatos az elejétől a végéig, szerintem Björk legjobb dala is ezen a lemezen van, a Pagan Poetry. Esetleg azt lehetne felhozni, hogy a vége felé van 1-2 dal, ami hasonló már korábban hallottakhoz, de azok is csak hozzáadnak az egész élményhez. 10/10 ez is.
1. Homogenic: Ha muszáj egy legjobbat választani, akkor ezt mondanám annak. Minden egyes dala tökéletes, meghatározó, időtálló mestermű, az elejétől a végéig. Végig változatos, mindenből pont annyi van amennyi kell, az eleje tökéletes, a közepe tökéletes, a vége is tökéletes. 10/10
Hát nagyon remélem, hogy sok Fossora-dal lesz benne. Egy Ancestress-t azért élőben meghallgatni nem lenne semmi. Őszintén, engem nem érdekel, hogy játszik-e "régi klasszikusokat", csak az érdekel, hogy remélem hogy nem az Utopia-hangzás fog azért dominálni teljesen. Ha egy Fossora-koncert lenne, az nekem már megérné, hogy fizessek érte.
Bár nem követtem, hogy alakult eddig a Cornucopia setlistje, szerintem a Fossora egész érdekes módosításoknak adhat teret… mivel az új dalok sokkal inkább beatekkel telítettek, könnyebben otthonra találhatnak a felhozatalban az ütemesebb, régi “klasszikusok“. Pl. akár az Army of Me, a 5 Years, vagy az Earth Intruders sem lógna ki egy olyan listában, aminek az Atopos, az Ovule és a Fossora is része – márpedig nehezen tudom elképzelni, hogy ez utóbbiak kimaradjanak.
Én kíváncsian várom, mivé alakul a műsor az új anyaggal. :)
Alig van a Cornucopia setben olyan dal, amit szeretek és akkor még jönnek az új album dalai... Meg hát nem is koncert ez, inkább ilyen cirkuszi előadás :(
Hát, ha még házhoz jönne, de mindezért még utazni is, pfff
Björk idén szeptemberben Bécsbe (is) érkezik a Cornucopia turnéval! :) Jegyek február 3-ától kaphatóak alább, az aréna weboldala szerint a jegyárak €57.49-től indulnak majd.
Aki a “közelben” máshová utazna a művésznőért, többek között Prágába és Krakkóba is érkezik a show, ami várhatóan a korábban már bemutatott Cornucopia előadás lesz, a Fossora dalaival és világával megtoldva.
Björknek ezt a lemezét is jelölték Grammy díjra, mint Legjobb Alternatív Album, ahogy a Post óta mindet. Nem, nem sokszor vagy gyakran, hanem szó szerintem MINDEN lemezét jelölték és SOHA nem adták neki a díjat. Most is így lesz, borítékolható is.
De nem is baj, Grammy-t nyerni inkább szégyen, mint dicsőség, még ebben a kategóriában is. Amennyi díjat kiosztottak a legvisszataszítóbb, legtehetségtelenebb hulladék pop-előadóknak, már bizonyították, hogy ez a díj egyedül arról szól, hogy a legkommerszebb "zenét" díjakkal jutalmazva "minőségnek" állítsák be a könnyen eladható szemetet, illetve ezzel a marketing trükkel győzzék meg a mindenféle bijonszé és társai rajongókat, hogy ők aztán hű de minőségi, "díjnyertes" dolgot hallgatnak. Aki Grammy-t nyert, csak annyit bizonyított, hogy eladta magát.
Több, mint egy hónappal megjelenés után elmondhatom, hogy kedvelem már az albumot. Valóban kár volt olyan hamar leírnom és elítélnem, pedig megfogadtam anno, hogy 3 hallgatás előtt nem mondok semmit. Ilyen nehéz szülés még egyik albuma sem volt nekem, a korábbiak vagy azonnal tetszettek, vagy nem sokat kellett barátkoznom velük.
Én ma hallgattam a Utopia-t. Szépséges az egész album elejétől a végéig. Micsoda atmoszféra! Szintén jobban tetszett, mint 5 éve, bár már akkor is kedveltem.
Én az elmúlt 2 hétben az első albumtól haladok. Ma hallgattam a Vulnicura-t. Mindig is kedveltem, de ennyire még talán sohasem tetszett. Ez az album egy mestermű, 10/10. Számomra mai füllel a Vespertine óta egyértelműen a legjobb lemeze.
Itt egy most feltöltött kritika a lemezről, 20 perces és a videó első felében beszél az összes korábbi lemezéről is. Nem mindenben értek egyet a videó készítőjével, de az nagyon fura, hogy neki is az Ancestress a kedvence a lemezről és gyakorlatilag majdnem ugyanazt mondta róla, amit én 5 napja leírtam itt. Az is tetszik, hogy a Biophilia megkapja az elismerést, amit szerintem is érdemel.
Szerintem ebben a lemezben pont az a legérdekesebb, hogy valójában vannak benne teljesen új elemek is, viszont emellett az utóbbi 5 lemezének mindegyikére vannak erős kikacsintások. De tényleg mindre, ahogy írtam is, a 4. dal pl nagyon Medullás, a 2. nagyon Voltás, a 7. egy Biophiliát tartalmaz, a 8. erősen Utopia hangzású, a 10. meg, főleg az első felében tiszta Vulnicura. És pont ezért is írtam a végére amit írtam, hogy kevésbé áll össze egy koncepcióvá a hangzást tekintve, de pont ezért végig érdekes, végig változatos marad, nincs igazán "teljesen felesleges" dal, ahogy pl. a Utopián sajnos van.
Az utolsó ehhez hasonló albuma egyébként szerintem még a Post volt, ahol szintén szinte minden dal valami teljesen más hangzást, műfajt hozott, ahol volt kemény, sötét elektronika, volt jazz, volt musical, volt ritmusos elektropop, volt nagyzenekari kíséret, minden dal egyedi.
Egyénként ahogy hallgatom, egyre jobban tetszik. Főleg a kedvenceim: pl. az Atopos, aminek a ritmusát nehéz a fejemből kiverni, az Ancestress, aminek komplex hangzása lenyűgöz, a Victimhood sötét hangulata, a Fossora kemény, erős technoja és a pláne a "Her Mother's house". Ez az utolsó dal egyre jobban tetszik, főleg, hogy utánanéztem és láttam, hogy a lánya énekli azt a csodás vokált a háttérben. Gyönyörű lezárása ez a lemeznek.
Nocsak. Látod, talán annyira mégsem volt jó ötlet első hallgatás után több hozzászólásokon ennyire indulatosan mocskolni. Björk zenéjének idő kell. Én is úgy vagyok vele, hogy ha sokáig nem hallgatok Björköt, akkor kell pár hallgatás, mire újra rááll az agyam az ilyen típusú zenére. Nekem ez a lemez minden hallgatással egyre jobban tetszett. Elsőre én sem tudtam vele mit kezdeni, de pont ezért nem is szóltam hozzá addig.
Egyébként most már elkezdtem jobban odafigyelni a szövegekre, párat rákeresve el is olvastam és érdekes, hogy mennyire személyes tudott lenni ez a lemez. Az édesanyja haláláról és a saját szülői szerepéről is énekel a Fossorán. Szerintem ez is mutatja, hogy teljesen normális emberi lényről van szó, attól még, hogy ezen a lemeznek vannak disszonáns hangok. Egyébként nem tudom észrevettétek-e, de mindkét gyereke, a fia és a lánya is énekelnek a lemezen, az utóbbi a gyönyörű háttérvokált adja az utolsó dalban.
Az lehet, sőt biztos, hogy a trilógia befejezésével valami mást fog elkezdeni, viszont arra nem érdemes számítani, hogy a 90-es évek hangzása, dallamvilága fog visszatérni. Az nem fog visszatérni. Azok az idők elmúltak.
Ezt nem értem én ezen az index fórumon. Itt is, de pl. a Depeche Mode vagy a J-M Jarre topikban is minden új lemez megjelenésekor megjelennek a régi rajongók és nagy balhét csapnak, hogy a nosztalgikus érzéseiket nem hozza vissza, hogy "már nem olyan". Pedig a művészet alapja a változás, a külső hatásoknak az alkotása való integrációja. Az alkotók élete megváltozik és ezzel az alkotásaik is változnak. A régi lemezeket bármikor újra lehet hallgatni. Szerintem az új lemezeket akkor lehet igazán élvezni, ha a hallgató nem egy konkrét elvárással ül le, hogy hogyan is kéne hangzania. Ha nem ugyanazt az érzést akarja átélni, amit már átélt régebben.
Adtam neki még egy esélyt ma, és meglepő módon második hallgatásra sokkal jobban tetszett, vagy legalább is abszolút hallgathatónak éreztem már. Valószínű csak az első sokkon kellett túl tennem magam. Ez az operai hangzás továbbra se áll közel hozzám, de már nem zavart úgy, mint elsőre.
továbbra is tartom, hogy jobb az anyag, mint az utóbbi 3 lemez (most végre megszámoltam, hogy hányan is vannak) akármelyike, dehát ez még mindig halovány és a végén alig vártam, hogy elindítsam a Voltát (---> rendes voltam és nem mentem messzebb a Voltánál)
az egy jó hír, ha ez egy trilógia befejező darabja, hátha legközelebb kitalál Björk ebből az útvesztőből...
