Egy ismerősöm ezt úgy szokta megfogalmazni, hogy "Szavazategyenlőség esetén az én szavazatom dönt." :) Ahogy látom ezt ő is csak stratégiailag fontos kérdésekben alkalmazza, a hova menjünk moziba ma este súlyu kérdéseket teljesen demokratikusan kezeli (azaz hagyja magát meggyőzni).
Igen, ebben van valami.
Valahol van egy vékony határ, ami alatt az ember "kér", esetleg megjegyzést tesz, és ami flett irányít, zsarol és parancsol. Ez kinek mi. Azt hiszem egy idő után betelhet a pohár, és akkor az már nem szeretet. Meg ez típusfüggő is: valaki uralkodó-irányító típus, más meg szeret irányítva lenni. Nálam ebben van némi "gyengeség" érzet is, mert akit irányítanak az úgy tűnhet, mintha saját maga nem tudná mi a jó neki. Alárendeltség és dominancia - v.ö. a másik topic. Én sosem értettem meg az ilyen szerelmeket. Teljesen az emancipáció, az egyenjogúság vagy inkább az egyenrangúság a fontos. Nálam. Nem tűröm el az irányítást (ha az átlépi a hatátokat, amik alacsonyak nálam), és én sem érőltetem rá magam és az akaratom másra. Megszoksz vagy megszöksz, mindkét részről. (Ne forgassátok ki a szavaim, nem mondtam hogy hol a határ :-)
Emma: szerintem pont ott van a határ, hogy elmondod, hogy nem szereteted a dohányfüstöt ill. a "Ne gyújts már rá!" között. Az elsőnél "csak" kifejted a véleményed valamiről, a másiknál rá akarod kényszeríteni az akaratod. Csak az szolgálja bárkinek a javát, amit a saját döntése alapján tesz, bármi mást kompromisszumnak él meg és ezekből tűréshatártól függően egy idő után elege lesz.
De teljesen biztos, hogy olyan dolgokban befolyasolni a partneredet ami javitja az o eletminoseget, vagy csak jobb emberre teszi az nem helyes?
Miert lenne negativ, ha valaki leszoktatja a dohanyzasrol a masikat (barcsak sikerulne mar vegre valakinek), vagy normalis konyveket ad a kezebe. Hol a hatar oncelu sajat kepemre valo formalas es a masik javara szolgalo segitseg kozott?
csok
>megjátszani az érzelmeket pro és contra sem<
Nem szeretnek lovagolni a szavakon, de abszolut nem megjatszasrol beszelek. Befolyasolasrol, iranyitasrol. Roppant nehez dolog es legtobbeknek kivitelezhetetlen foleg azert nem mert meg sem fordul a fejukben, hogy probalkozzanak uralkodni felette.
Az ilyen dolgokban lehet toleranciát és méltányosságot gyakorolni - kölcsönösen. Addig nincs is semmi baj. A dohányzás jó példa volt, én sose dohányoztam, és "defaultból" :-) nem szeretem, zavar a füst. Mivel senkit nincs számdékomban leszoktatni, mindenki azt csinál, amit akar, legfeljebb elmegyek, ha nekem nem tetszik. Arra gondolok, hogy ha ő képes és hajlandó kompomisszummal dohányozni (kevesebbet, vagy nem a képembe fújva), akkor én id képes vagyok akceptálni. Ugyanez vonatkozik minden másra, de ha van(nak) kibékíthetetlen ellentétek, akkor nincs kompromisszum - távozom.
Fáncsikám,
ez világos. Mindneki azt teszi. Aki túl racionalista (mondom én, hogy én vagyok életed párja...) és használja az eszét, az többet mérlegel, más szempontokat, és kritikusabb, mint aki nem. Mikor párt keresünk és választunk, mindig kompormisszumot kell kötni, vagy sokat, vagy keveset. Én viszonylag keveset kötök, ez a baj. Igyekszem többet tenni, és próbálkozni több szívet adni bele, és több megértést, ez hol sikerül, hol nem. Idővel menni szokott, de mindössze ezt tudom "akarattal csinálni", A Szerelem vagy jön, vagy nem, nem tudom befolyásolni.
Novégre, magamévá tettem ezt a topicot is.
Kedvenc doktorom, mintha vonzó külseje és formás feneke némiképp pesszimista lelket takarna. ? Remélem nincs igazam, csak a késői órán ilyetén érzést sikerült elhintenie bennem, a hozzászólásaival. Az önszuggesszió szuper dolog, műxik, mint a csuda, csak nem mindegy, hogy miket mondogatsz magadban hosszasan, éjszakákon és nappalokon át.
Ennek ellenére én is abban bízom, hogy egyszercsak zuhan és nem lesz időd félreugrani. :-D
A tökéletes embert keresni elég hiábavalónak tűnik, hiszen szvsz tökéletes ember nincs(hálaazégnek :-D ). Ha ésszel akarod: azt kell meggondolni, hogy el tudom-e fogadni a másikat a hibáival együtt, van-e annyi pozitívum számomra benne, ami feledteti a tökéletlenségét.
Túl racionalista lennék?
A szerelemben hinni? Inkább a _másikban_ hinni, nem? Hogy ő jobb lesz, hogy ő lesz Ő...
Nyilván nem lehet túl soxor...
:-)
Látod, ézert hiányoztá!
Mindenesetre hízelgő, hogy a belsőszerveimet egy rakás dinamithoz hasonlítod. Helytálló lehet, azért röpült olyan messzire a morzsaporszívóóó :-D
Szerintem se lehet (hosszú távon) megjátszani az érzelmeket pro és contra sem (mármint tagadni őket).
Azonban velem általában az a baj, hogy nem mutatom ki (dinamikatrtomány...), és atz hiszik, hogy nem szeretek. Pedig igen, csak másképp...
>De aki szeret, hamar védtelenné válik. Nincs középút. Gyakran, ha kinyílsz, jól orrbanyomnak.<
Ez az egyik amiert kordaban kell valamennyire tartani az erzest: engedd kifejlodni de gondozd (mint egy kertet). A kivanatos az, hogy egyforma erzelmi (szerelmi) allapotban legyel a partnerrel. Egyutt, egyszerre hagyjatok noni, nem szabd hagyni, hogy valamelyikotok tulsagosan lehagyja a masikat. Ez a masik ok. Partnerednek tul nagy suly lehet az, ha hirtelen razuditod az erzelmeidet. Megriaszthatja ot, vagy csak egyszeruen nem tud veluk mit kezdeni hirtelen.
Ergo ha arra alkalmas leanyzot talalsz lazits es engedd szabadon az erzelmeket:
nyiss ki egy kaput a sziveden ahol kozelferkozhetnek hozzad es amin keresztul elerheti a lelked ot...
Ez igaz. Pont erről van szó, hogy az érzelmeinket az eszünkkel befolyásuljuk. Szvsz 3 dolog irányít minket: a nemi vágy (á la Freud), az érzelmeink és az eszünk. Ez utóbbi azért van, hogy korlátozza az előző kettőt, főleg az elsőt. EZ természetes is, és helyesnek tartjuk, ugyanakkor hajlamosak vagyunk arra, hogy az eszünket kikapcsoljuk az érzelmeinknél. Vagyis kikapcsolódik. Ez megkönnyíti a szerelmet, és a csalódást is. Ha az eszed féken tart, ez a helyzet javul, visoznt ha ésszel szeretsz (nem csak a szíveddel), akkor túl racionálisna fogod csinálni. Valószinűleg a szenvedély rovására fog menni.
Jo itt van egy kis felreertes. Pontatlan fogalmazasom arra iranyult, ha nem harcolsz tudatosan az erzeseiddel (nem csinalsz semmit ebben az ertelemben), akkor valtozatlan az eselye a szerelembeesesnek. Azon mulik, hogy kibe botlasz, aki kivaltja beloled az erzest. Ha valaki orulten csalodik es ezutan mindenfajta emberi kapcsolattol elhidegiti magat, tudatosan kuzd az ellen, hogy a lelke kozelebe engedjen valakit, akkor jo eselye meg van ra, hogy eme iranyu torekveset siker koronazza.
Az erzelmek is befolyasolhatoak.
Errol beszeltem, es altalanossagban nem specifikusan Neked.
Ez a "dinamikatartomány" nagyon profi szó! Alapjában véve egyetértek veled, azzal a különbséggel, hogy szerintem aki könnyen, gyorsan lesz szerelmes, az lehet, hogy jobban padlót fog, viszont könnyebben fel is áll.
Egy dolog kihúzhat ebből a dugóhúzóból: ha egy pofára esés után úgy érzed, ennek ellenére megérte, mert annyi jót kaptál, hogy még a fájdalommal együtt is megérte. Nekem ez megvolt, onnan tudom.
Ez nem "csinálás" kérdése, érted? Az ember az idő múlásával változik, jobb esetben fejlődik, de mindenkéépen az igényei változnak (nem feltétlen fejlődnek). Én bízom abban, hogy nekem a változások pozitívak, fejlődök és előbbrébb lépek, magayrul "érési" folyamaton megyek keresztül. Hiszem, hogy az igényeim és elképzeléseim a szerelmről, a társról is pozitívan változnak. Ezek a dolgok "vannak" nem pedig "csináljuk".
Viszont a belelovalás abszólute nem segít! Sőt! Ha belelovalod magad, akkor megint misztifikálsz, túlidealizálsz, a magad képére alkotod meg a bálványodat, és hozzászoksz. Ettől kritikusabb és "finyásabb", mondjuk úgy, válogatósabb leszel. Nem azt fogja elősegíteni, hogy jobban alkalmazkodj, hanem épp ellenkezőleg.
Az elnyomás visoznt egy ellenállóvá tesz a csalódások és kudarcok (a pofira esések) ellen. Igaz, egyben a szerelem-képességet is rontja. Valamit valamiért. Ha az ember az érzelmeinek a dinamikatarományát szélesre tárja - könnyen gorsan tud szeretni, és pofáraesni. Jó nagyot. Az első után aztán szűkíteni kezdi, végül beszűkül. Ekkor se csalódás, se szerelem, az igfények meg nőnek, és egyre nehezebb egy nőt belepaszírozni abba a kis tartományba. Sőt, annak a nőnek még ezt "vissza is kell csinálnia". Ezt akarnia kell, és sikerülnie is kell (bár ha a szerelem eljött, akkor hamar kitágul az ember :-)
>a siker valószínűsége meg egyre csökken (exponenciálisan).<
Szerintem ha nem csinalsz semmit akkor nem valtozik.
Egyebkent a szerelem, mint erzes kismertekben ugyan, de befolyasolhato. Ha a kedves, aranyos, gyonyoru, kivanatos leanyon sokat jaratod az eszedet azaz jobban belelovalod magad akkor az csak segiti eme erzes kialakulasat (fokozasat), ugyanilyen modon lehet elnyomni is.
Jó kérdés. 25 körül _már_ kezd az ember egyre kevésbé megalkuvó lenni. Valaki egyre lejjebb adja, més meg egyre feljebb teszi a lécet, a "követelményrendszert" a msáikkal szemben. Pláne azok, akik az eszüket is használjék, nem csak a szívüket (ez baj?)
Ahogy magamat megfigyelem az elmúlt 6-8 évben azt látom, hogy az idő műlásával az elvárásaim, az igényeim egyre nőnek (kb. lineárisan), a siker valószínűsége meg egyre csökken (exponenciálisan).
Igen, erről van szó. Először hisz az ember, aztán pofáraesik (ez elkerülhetetlen?), aztán már kevésbbé hisz, megint pofára esik és így tovább.
Én ezt előre tudom, hogy nálam úgy fog lezajlani, hogy egyszer hiszek, aztán ha jöna pofiraesés, másodszor már nem fogok. Most kezdek konvergálni afelé, hogy egyszersem... :-(
