Egyrészt a jegy elővételben egy ezressel olcsóbb volt, bár gondolom ez sokat nem változtat, és a 90% is erős felülbecslésnek tűnik, félház se nagyon volt, gondolom épp az időjárás riasztott el sokakat. A végéig pedig egy szűk (50-70 főre tippelem a hátul állókkal együtt), de annál lelkesebb keménymag a helyszínen maradt. Ráadásul az utóbbi idők leghangulatosabb koncertjévé tette a koncertet, hogy a tényleg brutális zivatarban egyszer csak rájöttek a szervezők, hogy oda lehetne engedni a közönséget a színpad előtti fedett részhez, így aztán a színpadtól fél méterre állhattunk a koncert második felében. Zorán ezt eleinte eléggé kényelmetlenül vette tudomásul (dörmögött, hogy akár hangosítás nélkül is nyomhatnák, szobakoncert-hangulat van, egyszer még elkeseredett pillantások közepette a technikai személyzetet is adresszálta, hogy nem túl veszélyes-e ez így, de ők könyörtelenül a folytatás mellett törtek lándzsát, csakúgy mint a közönség), de három-négy szám után a közönség lelkesedése (és talán a zenekar, főleg a vokalista lányok remek hangulata, akik láthatóan élvezték a szokatlan szituációt) őt is átlendítette, és onnantól kezdve egy szuper hangulatú bulivá vált az egész (még a kelletlen szakaszban pár számot - a kevésbé jó újat és a duetteket egész biztos - kihagytak, utána viszont már nem nagyon, így a szokásosnál rövidebb, de így is jó másfél órás lett a koncert), ahol a közönség és a zenekar teljesen egymásra hangolódott, Zorán mókázott a Sohase higgyetek tapsának megtanításával, majd a már elkezdett Csak a szerelemnél intette le a zenekart, hogy Kornél tapsát viszont nehogy megpróbáljuk utánozni. Vissszatapsból is csak egy volt, a hosszabb levonulásoktól megkíméltek minket, a legvégén pedig talán tényleg őszintén köszönte meg a maradóknak, hogy megmentették a koncertet.
Sajnos épp ezért nem tudtam még írni, mert nem az email címed mutatja meg az oldal, hanem csak annyit ír, hogy küld és outlookkal vagy valamilyen programmal szeretne neked emailt küldeni, de nincs a gépemen mivel. Úgyhogy Leírnád nekem itt az email címed kérlek?
Átadó egy darab jegy a szombati Aréna-koncertre, a rendes árában: 19900 Ft. 002-es szektor, M sor, 6. szék. Ez nagyjából az egyik legjobb hely, ami földi halandók számára hozzáférhetõ volt, az értékesítés második napján vettük. Publikusra van állítva az e-mail címem.
Kedves érdeklődő az emlitett számok a Facebookon az alábbi nyilt csoportomban megtalálhatok. A csoport neve: Zorán sztevanovity, Metró együttes....gyüjtemények.Nézd meg,ott több képet videót,riportot is találsz.Üdv:Sárközi Mária óvónő.
Lehet-e tudni, tudja-e valamelyikőtök, hogy a mostani turnén Zorán a nagyzenekarával (ahol a dob és a basszus nem midiről megy), vagy a kiszenekarával (ahol a dob és a basszus midiről megy) játszik-e? Különösen az október 24-i koncert érdekelne, a nyíregyházi. Az információt előre is köszönöm, illetve minden várható információt a konkrét felállásról, tehát a zenészek neveit. Aki volt eddig, beszámolna-e esetleg arról is, miket (mely dalokat) játszottak?
Számomra hiteltelenné vált Zorán az elmúlt időszakban fölvállalt szereplései miatt: föllépett Demjénnel, becuccolt a migráncsos tévébe, együtt bazsalygott Orbánnal...itt én kiszálltam, egy éve nem járok Zorán koncertre, kívülről beszélek bele) Elmúlt a varázs.
Gond egy szál se, a koncertek teltházasak, a nép - az átlag magyar szavazó - lelkesedése töretlen.
Nem adtál meg email címet, de ha nekem elküldöd a címedet emailben, akkor tudok segíteni. A címemet megtalálod az adatlapomon. A Smith úrt biztosan el tudom neked küldeni!
Az Örömzene ma esti vendégének koncertjein évtizedek óta teltház van, és a közönség mindig csodás élményekkel gazdagodik. A minőség, a profizmus, a szakmai alázat, a folyamatos törekvés az újra, mind-mind jellemző tulajdonságai a népszerű művésznek, aki ma este a tavaszi koncertsorozatának élményeiről tart beszámolót a hallgatóknak. Fogadják sok szeretettel 21 órakor, Sztevanovity Zoránt!
,Vasárnap délután 16 órától két és fél órán keresztül a zene ünnepén vehettek részt mindazok , akik korán ébredtek és már decemberben jegyet vettek Zorán koncertjére a kongresszusi központba.
A koncert a pop zene teljes repertoárját felvonultatta. Az instrumentális hangszerek sorát állították színpadra, melyeket olyan előadók szólaltattak meg, kik ezen eszközök virtuózai.
Megjelent ismét a vonósnégyes, ott volt Orosz Zoltán harmonikás, aki countrytól a jazzig mindenben egyedülállót alkotott. Ne feledjük azt aki az ütőhangszerek királyát Horváth Kornélt az együttes tagjaként, a vendégek mind mind
a magyar zenészek kiválóságai.A terem zsúfolásig megtöltve , a hangulat tetőfokon,és zúgott a vastaps énekelt mindenki, fiatal és idős egyaránt.
Zárásként csak annyit a négy ráadás szám mindegyike nagyszerű volt , de a kóló után a közönség nem akarta az előadás végét elhinni.
Köszönet mindazoknak , akik jegyet vettek, és főleg azoknak akik az estszervezésében, lebonyolításában részt vettek a színfalak előtt és mögött.
Az lenne a kérdésem, hogy esetleg nektek van-e ötletetek arra, hogyan lehetne szerezni mihamarabb Zorántól egy dedikált lemezt (talán valakinek van már)? Van erre bármi remény? Vagy marad csak a koncert után?