Az alkotói válság csak azoknál fordul elő, akik alkotnak.
Paplan-ernyőzés bizonyos mértékű távlatot biztosít.
A jeles minősítéssel általában máshol ugyanígy vagyunk.
A témán történő utómunkálatokkal a sikerélmény előidézhető.
Sok sikert.
Lehet, hogy mas nagyobb gondjai mellett nevetsegesen kicsi az enyem, de engem a szakdolgozatom lomboz le, vagyis inkabb az, hogy totalisan elakadtam. Talan en vagyok a hibas, mert tenyleg szuperul akartam megirni, hogy kesobb publikalhassam is, de rajottem, ennyi ido alatt keptelen vagyok valami nagyon eredeti dolgozatot osszehozni, es teljesen atlagosra fog sikerulni. Tul nagy faba vagtam a virtualis fejszemet, es most nem akar osszeallni a kep, nem latom at! Szoval, itt az alkotoi valsag.......en nem akarok valami igenytelen, hetkoznapi cuccot beadni, mert hiaba kapom meg ra a jeles minositest, nem fog boldogga tenni:((((
GoldenEye,
időügybeni tanácstalanság mellett, mert hogy az mindig van, pánkkacsa haladéktalan beszerzését javaslom panaszod második részének orvoslására. ;)
Javasold be a főnökségnek a részmunkaidőt, természetesen azonos fizetéssel, mert a munkát kell megfizetniök, nem a jelenlétet.
A felszabaduló idődben, a valódi életben megtalálhatod az olyan kedves, jó hangulatú, barátságos társaságot, ami kedvedre való.
(Javaslom, nézz bele a Japán vacsora topicba. Lehet, hogy már Thai vacsora lett a neve!?!?) :)
Elmondtad-e a Kedves Megbocsájtó Társnak, hogy szeretnéd, ha Vad, Izgalmas, Fekete-Tűzben-Égő-Szemű lenne időnként?
Ha még nem, tedd meg, szvsz ez a megoldás.
Szóval, a kérdéskör cime: "Lehet egyszerre két emberbe szerelmesnek lenni?"
Röviden:
Adott egy Kedves, akivel öt éve élünk együtt, ebből két és fél év házasság.
Ő maga az Istennő, egy fehér márványszobor, a Társ, a Megbocsájtó...
Aztán adott egy másik lány, aki '98 nyarán berontott az életembe, és bár nem akarta, benne ragadt.
Ő a Vad, Izgalmas, a Fekete-Tűzben-Égő-Szemű.
Azon a nyáron, az Újtól megrészegülve "átálltam", és fél évig e másikkal éltem.
Aztán a helyzet bonyolódott, mindketten megijedtünk, és a bennem felgyülemlett hiányérzet, valamint a folyamatosan meglevő szerelem miatt visszamentem a Kedveshez, aki visszafogadott, mindent elfeledett és elfeledtetett.
Most élünk, szeretünk, szép igy együtt. Szerelmesek vagyunk.
De... akkor miért álmodom még mindig a Másikkal?
Már nem is akarom!
Vége!
Már kb. egy éve 4 óra alatt el lehet látni a munkámat. Sőt, van, amikor napokig nincs mit tennem. Lassan beleőrülök. Már indexfüggő vagyok, itt meg nem találok egy olyan kedves, jó hangulatú, barátságos topicot, ahol az ember megtalálná a sok negatívum ellensúlyát, és a téma is érdekes.
...akkor is elmondom, mert bizom abban, hogy valaki esetleg épitő jellegű tanácsot tud adni. Bizom abban, hogy az állitólagos kötözködők figyelembe veszik a topic cimét és eredeti célját... :-)
Szóval, összeszedem a gondolataimat, és jövök... Vigyázat, hosszú lesz!
(Ja, a kötözködőknek: nincs hosszú "i" a notebookomon és nem tudom az ASCII kódját, bocs...)
Szóval, percek kérdése, és jönnek a panaszaim, mint a Niagara.
Hellóóóó TLD!!
Ne tedd, ne mondj semmit. A topic-gazda kicsit szigorúan bánik a megtévedt hímneműekkel. Lásd: szegény stewe is mit kapott jó tanács helyett!! :-) (És mit fogok én ezért a hozzászólásért....)
vadi
Hm, hááát, lenne mit panaszkodni, ráadásul legalább a fele az én hibám...
De egyelőre nem merek...
Olvasgatok egy kicsit, aztán meglátjuk, kinyitom-e a csapot...
Miért kerül 5400Ft-ba a Magyar Postán egy 1.45 kg-os csomag elviteli díja Mo-ról az Usába?
Ez a kibaszott csomag postai díja többe volt mint a tartalom! Utálom ezeket!
Én most szeretném magam gátlástalanul kipanaszkodni.De jó, hogy itt lehet.Tele van az összes hócipőm, benn kellett maradnom a hülye gépem miatt,mert nem jó az egész miskulancia, de isten bizony, holnap reggel vasalt bakanccsal lépek be, nincs szabad kocsi, ami hazavigyen,elment a buszom, hatig itt kell ülnöm, akkorra ígértek autót,a három csemetém otthon anyósommal, sírtak a telefonba, hogy menjek már, és én itt ülök, még van fél liter tonikom, 2 melbám,de nincs kvarelinem, pedig már állatira hasgat a jobboldali fejem.Haza akarok menni!!!
Tud valaki egy jó viccet? SOS
Borka,
Én is örülök annak, amit írtál. Velem is hasonló történt 20 évvel ezelőtt, azóta sem bántam meg, hogy szinte azonnal megbocsátottam(?), ill. beleegyeztem a házasságunk folytatásába. Nevetségesnek hangzik, de én ismerem a férjemet, és egyben biztos voltam és vagyok, ő képtelen hazudni, ill. hazugságban élni, inkább jó nagy felfordulást csinált, viszont így nem kell soha bizonytalanul éreznem magam. Ezeken gondolkozz inkább, milyen ember ő, és ne foglalkozz az olyan közhelyekkel, hogy ami egyszer megtörtént, az máskor is meg fog, meg valami összetört stb. Csak a kettőtök kapcsolata számít
nori
Borka! Nagyon örülök a fejleményeknek, de azért mielőtt döntenél, alaposan gondold végig a dolgokat. Bár úgy gondolom, hogy ez annyira komoly döntés egy ember életében, hogy nem szórakozik ilyesmivel. (Itt most a párodra gondolok.) Vajon tanulságos volt e számára ez az időszak?
Neked csak azt kell eldöntened magadban, hogy túl tudsz e lépni azon, amit tett veled, ahogy tette veled, tudsz e bízni még benne és szereted e még? Ha igen, akkor mondj igent.
De ha csak egy cseppnyi kételyed is van....hát akkor felelőtlenség lenne.
vadi
PS:Nem írtál a lánykérés körülményeiről. Nem vájkálni akarok intim részletekben, csak érdekelne, hogyan történt?
Ülj le és gondolkozz!!!!! Azután dönts. És kérd ki olyan emberek véleményét, akik mindkettőtöket ismernek. Ahogy elnézem, lebegsz:-))), de azért még gondolkozz.
Újabb fejlemények előtt állok: kedvesem, aki néhány hónapja elhagyott, most megint - valóban - vissza akar jönni, olyannyira, hogy szombaton megkérte a kezem....Hát, most mi legyen????
Sziasztok!
Nemrég én is átestem hasonlón. A vőlegényem hangja nagyon-nagyon furcsa volt már egy hete (mi csak hétvégeken, néha kéthetente tudunk találkozni, mert elég távol élünk egymástól), és én rákérdeztem. Azt mondta, hogy úgy érzi, hogy már nem szeret, és hogy gondolt már arra is, hogy szakítanunk kellene.
Sírtam, szomorú voltam, de nem mondtam azt, hogy ne menjen. Ez szerda este volt. Másnap beszéltünk ircen, és én azt mondtam, hogy nem látom értelmét, hogy lemenjek Hozzá hétvégén, és hogy legyen inkább most vége.
Ennek eredményeképpen már félóra múlva felhívott, és azt mondta, hogy azt szeretné, hogy menjek le. És lementem. Pénteken sírva érkeztem a vonattal, Ő megcsókolt, de én nem tudtam visszacsókolni, mert sírtam. És azt mondta, hogy mikor kimondtam (leírtam), hogy vége, akkor jött rá, hogy Ő nem is tud nélkülem élni, és nagyon szeret engem.
Nekem happy end lett a vége, de ehhez kellett, hogy VÉGE legyen, ha csak egy kis időre is. Hogy tudatosuljon a másikban, hogy mit veszített.
Szóval szerintem igaza van Vadinak, amikor azt írta, hogy ez kellett ahhoz, hogy rendbe jöjjenek.
Borka, Nyuszo: szorítok Értetek. Remélem rendbe jön Veletek minden.