Nyilván mindenki beleegyezne, hogy történjen végre valami a rákosrendezői putrival, minden normálisan gondolkodó ember belátja, hogy megférne ott egymás mellett iroda, közpark és lakópark is, ráadásul itt most a burzs akárkire rá lehetne sózni azt is, hogy építse meg a vasutat/villamost/felüljárót és társait.
De tudjuk jól, hogy a valóságban ebből az lesz, hogy az utolsó négyzetcentiméterig telefossák majd az egészet irodával és "gipszkartongettóval", közpark gyanánt majd néhány betonba ültetett szárazkóró plázanövény fog szolgálni, vasutat, villamost, közművet, óvodát, iskolát meg sem a tevehajcsár, sem az állam nem fog építeni, hanem majd az önkormányzat nyakába sózzák, ahogy azt már pedzegették is.
Az újságíró, aki szerint meg az a legfontosabb, hogy Rákospalotáról pont a Lehel térig végig lehet villamosozni, "monnyon le". Aztán még itt is nekiállnak néhányan ezen a sületlenségen csámcsogni...
Véletlenül sem az a lényeg, hogy az a rohadt Zugló és Angyalföld végre ne legyen már így elvágva egymástól akár autóval, akár 3-as villamossal, amit mondjuk egy Árpád hídig lenne a legjobb bevezetni.
Nem a nyugat vs. MÁV problémáról van itt szó, hanem a normális világ vs. mesterséges, digitális okosvilágról.
A normális világban a vonaton vannak a jegyvizsgáló átlal valamilyen speciális eszközzel nyitható ablakok, illetve probléma esetén akár pottyantós üzemmódba átkapcsolható WC-k, a digitális okoslóf*sz világban meg nincs semmi, csak rohadj meg egy 1 m2-es területen levegő, víz, kaja, WC nélkül, de kapsz valami szar tabletet a kezedbe vagy egy monitort az előtted lévő ülésen, aztán nézzél valami gagyi amerikai sorozatot.
Pár hónappal ezelőtt volt valami cikk arról, hogy előbb-utóbb talán azt is bevezethetik, hogy az ablakon reklámok fognak futni, és csak plusz pénzért cserébe nézheted majd a tájat.
"Az utasok több mint hét órán át nem tudtak leszállni a vonatról. Az utasok azt mondták, hogy borzalmas körülmények voltak: elment az áram, fáztak, nem működtek a WC-k, nem kaptak ételt, és a vonatot üzemeltető Eurostar cég nem kommunikált velük.
A vonat helyzete és a pálya infrastruktúrája miatt bizonyos biztonsági eljárásokat be kellett tartani, mielőtt a vonat újra elindulhatott magyarázta a történteket az Eurostar szóvivője. Miután sikerült megoldani a problémát, a vonat visszament Londonba. A szóvivő kártérítést ígért a szerencsétlenül járt utasoknak."
Kamu. Ilyen nem történhet a hanyatló nyugaton, csak a MÁV-hálózaton.
" Mától közös vezérigazgató és egységes igazgatóság irányítja a MÁV-START és a Volánbusz munkáját
A cégirányítást érintő fontos lépéssel folytatódik a MÁV-VOLÁN-csoport integrációja, miután az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) részvényesi határozatában úgy rendelkezett, hogy 2023. december elsejétől közös vezérigazgató és egyesített igazgatóság irányítja a két nagy, személyszállítással foglalkozó közszolgáltató vállalat, a MÁV-START és a Volánbusz tevékenységét.
Az egységes irányítású két társaság közös vezérigazgatójának dr. Mosóczi Lászlót, a MÁV-START vezérigazgatóját kérte fel a közgyűlés."
A példa annyiból rossz, hogy a Champs-Elysées erősen emelkedik az Étoile felé, a gyalogjárókról nem is látni a Défense épületeit. A térről is csak a Diadalív nyílásán keresztül látni valamit belőle (a városközpont felől). Amúgy, ha az a bizonyos rákosrendezői 240 m magas tornyot a MOL-kút vonalától kijjebb építik fel, akkor a Hősök teréről nézve nem fog az oszlopcsarnok fölé emelkedni.
Amúgy - környékbeliként - el nem tudom képzelni, hogy ki fog ott bármit is venni. Üres irodákkal így is tele a Váci út, a XIV. kerület lakossága meg úgy csökkent az elmúlt ötven évben 23%-ot (kb. 30000 fő), hogy az alsórákosi részt teleépítették gipszkartongettókkal. Mi a fene lesz ott, húszezerágyas AirBnB-telep?
Ez itt erőteljesen OFF, de ha Párizsban a Champs Elysées, egy az Étoile látványa nem sérült azáltal, hogy megépült a Défense, akkor a mi kis provinciális Hősünk terének sem fog ártani ilyesmi. Márpedig nem sérült, sőt. A Hősök terét az M3-assal sikerült elbaszni, de azzal alaposan.
Rákosrendező területe pedig olyan beláthatatlanul nagy, hogy három városnegyed elféri de közparkostul, aranyláncostul. A költség-haszon elemzésedet továbbgörgetve: ha közparkot akarunk, akkor az a közpark nem fog risszrossz családházak között létrejönni, hanem egy olyan városnegyed tudja csak azt éltetni, aminek sűrűsége is van.
Most kifejezetten városi építészettel is foglalkozó ismerősöm szerint itt valószínűleg az lenne a gond, hogy a Hősök teréről és a Városligetből érzékelhető városkép romlana a Rákosrendező mellett lévő felhőkarcolóktól. A Hősök tere jelenlegi formájában a szép ég, meg fák helyett a hátterébe kapná ezeket az építményeket, és ettől sérül a _belváros_ látképe, amely szintén lehet védett és elveszítheti különleges jellegét, ha a látképbe kerülnek ezek a tornyok (a városszöveg sérülése simán faszság).
Ez a látkép sérülne, mert a baloldali ív mögött látványosan ott lennének ezek az épületek.
Szerintem ez amúgy nem rontaná a látképet, nyilván fotózható és bemutatható lenne picit más szögből a háttérben lévő felhőkarcolók nélkül, annak a résznek viszont, amiről szó van, nyilvánvalóan jót tenne egy ilyen beruházás. Nyilván a kármentesítést is el kell végezni, ahogy itt minden kinéz (Rákosrendező mögött lakom), az alapján simán másfél méter talajcsere kezdésnek, de egy ilyen ráfordításigényű kármentesítést csak akkor fog megfinanszírozni bárki a területre, ha a várható haszon fedezi azt. Ezért valószínűtlen, hogy sok tízmilliárd ráköltése után egy sima közpark lesz belőle - bár itt lakóként ezt a funkciót jobban támogatnám, sőt, ez ma is megvalósul, csak nem közparkként, hanem egy bozótos/ligetes részként, amiben random vannak az aljnövényzetben elbújt sínek, és ahol páran kutyát sétáltatnak, mások meg eszkábált kalyibákban laknak.
ööö a védettszövetátalakításozás nem a 200 méteres tornyos és luxuslakásos megközelítésre vonatkozhat esetleg? csak mert a BFK-s rákosrendezői gondolkozások ezek aligha voltak részei
"...akkor teljesedik ki a siker mikor a környék mellékvonalait felhagyják "miatta"..."
Ez így esetleg jól hangzik, de valójában nehezen bizonyítható, hogy ha x éve nem kértünk volna erre pénzt, akkor most jobban kérhetnénk pénzt amarra. Ezt az érvelési hibát úgy hívják, hogy hamis dilemma.
"...Karácsony Gergely szerint az ötlet elképesztően rossz, mert egy világörökség által védett belvárosi szövetet alakítana át radikálisan...."
Minden szimpátián KG-é, de ez nem menti fel, hogy seggbe kellene kúrni az ilyen baromságok kinyilatkoztatásáért. Hát nincsen ott egy ember, aki összenézi, hogy kinek mi jön ki a száján?
Ez a dédelgetés, ez jó! Nem is tudom, melyik kormány volt az, aki kicsit több, mint egy éve durcásan szétrúgta azt az előtte általa létrehozott intézményt, ami - többek között - ezzel a projekttel is foglakozott, méghozzá komplexen, a vasúti fejlesztéseket is hozzávarrva. Itt mindenki hülye? Itt? Mindenki.
- további pluszt adhat a menetrend integrálása a csatlakozó fővonallal amikor a trakcióváltás okoz időtöbbletet, átszállási kényszert, vagy gazdaságtalan fővonali dízelezést. Itt a vonal egyik végén sem áll fenn ilyen időnyereség, se továbbközlekedés igénye, mint a 29 vagy 80c vonalakon volt. Bár ott is megfontolando lett volna hibrid motorvonatok vásárlása.
A kérdésre nem válaszoltál. Ellenben bedobtál egy listát a 483172-e hsz-ban, hogy milyen tervek merültek fel.
Ami abban van, az részben egyezik azzal, amit én írtam: nem igazán indokolt, de "azt szoktuk meg" villamosítás, és kétvágányúsítás. Meg lehet cáfolni, ha tudod.
"A Tramtrain utasszáma a teljes vonal nagyvasúti utasforgalmát meghaladja."
Némi kozmetikával,máshonnan átkényszerített utasokkal és szuper bérlet miatti jelentős bevételkieséssel.
"Kijött volna a TT árából a villamosítás""Egyébként jobbnak tartottam volna ha a vonal bevillamosodik a vonal a TT által érintett szakaszon (a projekt egyik nagy hiányossága)"
Erről beszélek.
"javít általában a menetidőn a villamos járművek dinamikusabb gyorsulása."
Ugye-ugye.!Meg ha maradunk a Csörgő-Szili párhuzamnál,akkor az utóbbinak egyszerűbb a karbantartása,üzembiztosabb állapotban vannak.
"Nem látom azt a tranzit útirányt ami erre akarna jönni, csak most a drót hiánya miatt kerülnie kell."
Nem is beszélt ilyenről senki,a tervek természetéről volt szó.
"amikor a trakcióváltás okoz időtöbbletet,"
Elég sok ilyen volt '99 óta az áruszállításban,arról nem beszélve,hogy rengeteg esetben volt elmaradt vagy több részletben közlekedett tehervonat a terhelés nagysága miatt.
Többszöri kérésre sem voltál hajlandó rendesen válaszolni az ezzel kapcsolatban feltett kérdésere, amit írtál az meg arra utal, amit én belelátok - villamosítás, Budapest felé kétvágány és megoldottuk a jobb esetben nem is létező, rosszabban önmagunknak generált problémákat.