Van egy 1.2puretech Berlingom Start/Stopp-os. Start/Stop-ot csak érintőkijelzőről lehet vezérelni, nincs külön kapcsoló. Így elég macerás ki/bekapcsolni menetközben. Van valaki aki tudja, hogy működik és beválalna egy utólagos kapcsoló kiépítést? Szervíz nem válalja.
Hátha érdekel egy visszajelzés. Nem csehektől jött, hanem német raktárból.
Leírással ellentétben, nem full chipes. Sőt, konkrétan bontott relék, kondik, meg optocsatolók vannak benne. Két relé nem is tudta azt a sebességet amit tudnia kell.
A mindegyik relé forrasztása legalább egy lábnál szar volt, csipesszel el lehetett emelni, leszedtem, elmostam, újra forrasztottam őket. Tantál kondikat inkább cseréltem. Ha az pukkan, az csúnya dolgokat képes csinálni. Az U4-U9 optók helyére tett alkatrészeket levettem és ment a helyére, ami kell.
Nekem, ennyiért megérte, de aki nem ért komolyabban az elektronikához, az inkább mellőzze.
Bocsánat, még annyi, hogy ez nem ilyen egyszerű, hogy veszel a típushoz gyártott automataváltót és felrakod a manuális helyére.
Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mintha egy klíma nélküli autóba szeretnél klímát. Ha nincs helye a klímahűtőnek, azt ki kell építeni, az a kompresszort meg kell hajtani, azt a gombot be kell herkelni a középkonzolra, stb. stb. Ha egy kocsi ennek fogadására nincs felkészítve, elképesztő macera és átalakítás.
Ellenben kiszedni, lekötni egy klímát nem akkora szenvedés.
"Jelenleg manuális váltó van benne, de én szeretném átalakíttatni automatára. Mekkora macera egy ilyen ilyen művelet, kb. milyen költséggel jár és ki vállalná ezt el?"
Szia!
Inkább nézzél egy automatát. Manuálist automatára alakítani nem lehetetlen, de horror. Automatát szoktak átalakítani manuálisra, mert az viszonylag "egyszerűbb" művelet.
Bocsánat hogy ide firkáltam, főleg, hogy ezer éve nem jártam erre, amióta nincsenek meg a BX-ek. :)
A leírás alapján nem vagy hozzáértő a típus szempontjából, így azt ajánlanám, hogy vigyél el magaddal valaki olyat, aki ismeri az XM-eket. Le lehet írni sokmindent, de nehéz és baromi hosszú írásban átadni pl. a hidraulikarendszer problémáit.
Ha olcsóbb példányt találtál (mondjuk 500e körülig), akkor készülj fel, hogy rá kell dobni minimum mégegyszer annyit belátható időn belül, főleg ha nem magadnak szereled. (akkor talán még többet)
Azt majd nézd- vagy kérdezd meg, hogy milyen adagoló van rajta ! Ha mechanikus Bosch, akkor okés, ha Lucas EPIC (elektromos adagoló), akkor alaposan meg kell nézni, hogy jól működik-e, mert már nem nagyon van alkatrész hozzá (esetleg külföldön) és itthon alig vállalja valaki a javítását.
Az automatára átalakítás elég macera lesz, a költségekről nem is beszélve, mivel kell majd igazolás a gyártótól, kell átalakítási engedély, igazolás egy műhelytől a szakszerű átalakításról és persze az alkatrészek hozzá.
A közeljövőben szeretnék venni egy Citroen XM-et. A kinézett példány 1998-as, 2,1 TD motoros. Azt tudom, hogy sarkalatos pontjuk a hidraulika rendszer, valamint típushibájuk a kiszakadó első toronycsapágy. Meg persze a korból eredően a rozsdásodás. A hidraulika rendszert működőképesnek mondják. Toronycsapágyról nincs infó, küszöbök cserések. Ezeken kívül (tehát hidraulika, toronycsapágy, rozsda) van-e még valami, amire feltétlenül figyeljek oda és nézzem meg vásárláskor?
Jelenleg manuális váltó van benne, de én szeretném átalakíttatni automatára. Mekkora macera egy ilyen ilyen művelet, kb. milyen költséggel jár és ki vállalná ezt el?
Illetve tudnátok-e javasolni GYMS megyében Citroen szakértőt/szerelőt?
Jut eszembe! Néhány hónapja beszélgettem egy szerelővel, kinek V6 12-je volt korábban. Említette, hogy egyszer egy valamilyen Lancia-ban is találkozott ezzel a kiegyenlítőtartállyal. Ott a hűtő volt tele rózsaszín törmelékkel...
Tehát ha igazam van, az egész hűtőrendszert is ki kell takarítani! Például a hűtőket is, vagy cserélni egy-egy tuti tisztára.
Saját tapasztalataim alapján arra jutottam, hogy ezen kiegyenlítő tartályon belül lévő "hullámtörő" a hiba okozója. Az idő, a viszonylag nagy hőingások és talán a különféle hűtőfolyadékok hatására ez a műanyag szépen elkezd/elkezdett repedezni, széttöredezni. A kis darabok pedig gyönyörűen el tudják tömíteni a hengerfejtömítés apróbb lukait. Világos, hogy áramlási/hűtési probléma a következmény! Ebből következően pedig ilyen-olyan tünetek jelzik, hogy valami nincs rendben.
Információim szerint a 2.5 td motorok nagyjából 250 ekm megtétele után kezdtek problémásak lenni. Sokan itt azzal jöttek, hogy vacak a hengerfej és ebből következően sz@r az egész motor. Nu de addig jól mentek ám!
Én kb. 20 éve vettem az enyémet. 1996-os - szóval akkor volt 6 éves -, 188 ekm-rel. Kb. 250 ezer kilométernél egy rutinellenőrzés során vettem észre, hogy olaj van a kiegyenlítőtartályban. Voltak különféle kísérletek, de végül mégis le kellett venni a hengerfejet. Viszont akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mit is keressek. Másnak sem. Nem is találtunk igazi okot az okozatra...
Szóval amatőr létemre összeraktam - síkoltatott hengerfejjel - a motort, kitakarítottam a kiegyenlítőtartály belsejét - persze nem biztos, hogy azonnal - és most úgy bő 350 e km-rel is megy mint a golyó, nem kell bele vizet öntögetni. A fogyasztása is 7 körül van, nem vad, de nem is hímestojás üzemmódban.
Egyébként igen! A szintérzékelő anyaga is megsínyli...
Amióta megvan a kocsi, sok éve, soha nem volt igazából bajom a hőháztartással, de mostanra -- még nem biztos, de már majdnem -- ez a tartály és a vele mostanra sokasodó gondok valószínűleg hengerfejbajhoz vezettek, ennek a feltérképezése és a vélhetően szükséges javítása van soron. Melegen ereszt, leállítás után kinyomja a gőzt, ezért folyamatosan veszíti a vizet. Sapkát jó párat próbáltam már, nem segített. Mostanra már a szintszenzor is kiugrott a helyéről, nem lehet visszatenni sem (letörhetett a fül), azt jelenleg bilincs tartja a helyén -- speciel most jól, épp ott nem ereszt, de azért mégsem ez a tartós és igazi megoldás. Egyelőre nem tudjuk, hogy a tyúk volt-e előbb vagy a tojás, mi vezetett mihez, jönnek a mérések, a hengerfej ellenőrzése, mindegy egyéb, ami ezzel jár, ha kell, de a folyamat közben a tartály ügyét is rendbe kellene tenni.
Üdv! Megkérdezhetem, hogy mi a baj a régivel? Persze a fontosabb az, hogy ha sikerül szerezned, a belsejéből szedd ki azt a valaha talán narancssárga színű műanyag "halmazt"! Ha még benne van persze.
A fejlécben a nevemre kattintva elérhető az emilem. Amúgy szerintem 1000 éve él ugyanaz. Volt egy rendszerfelújításuk, talán akkor tűnhetett el a leveled.
Sajnos kiegyenlítőtartályt nem tudok, de talán tudok valakit, akinek lehet bontott.
Ide nem írnám ki, de írj emilt a fent leírtak szerint ! ;-)
Próbáltam egy régesrégi címedre írni, de nyilvánvalóan nem él már.
Nagyon keresnék XM 2.5 TD-hez hűtővíz kiegyenlítő tartályt. Sehol nincs, persze, bontókat, francia Leboncoint, és egyebeket találomra ne ajánljatok, csak ha konkrét ötlet van, mert általában már mindent megnéztem, és nincsen. :-)))
A Lexia lenne a legjobb, de ha EU-n kívülről rendeled, nagy eséllyel megfogják a VÁM-on és jól megbűntetnek. Ha olyat akarsz, akkor pl. az e-bayen vehetsz, ha EU-s országból küldik. (Full chip-est
Milyen diagnosztikai eszközt lenne érdemes beszerezni Peugeothoz (3008)? Az Aliexpress tele van Lexia klónokkal, egész baráti áron. Érdemes azokkal foglalkozni? Vagy drágábban ugyan, de ez is szimpatikusnak tűnik: https://www.icarsoft.eu/FR-V3
Tapasztalata van valakinek a fentiekkel? Esetleg más javaslat?
Adott egy Peugeot 1007. Bal oldali tükröt próbálok cserélni. A két külső csavar nem okozott nagy problémát de a harmadik csavarral belülről van rögzítve ráadásul lemez alatt. Szervizfurat nincs. Van ennek valami trükkje? Találkozott már valaki ezzel a problémával?
Udv mindenkinek! segitseget kerek, vettem egy Peugeot 2008 autot,kerdesem hogyan lehet tolato kamerat a központi egyseghez kapcsolni, kell valami kutyu vagy van csati az egysegen? <Tolato radar van rajta. Az auto;2017-es automata,110LE