Hát ez nem semmi! Persze ilyenkor már nem szólhat utána az ember, hogy 'Hé, haver, és a visszajáró?..." - az nagyon gáz lenne, nem?
A másodikról eszembe jutott egy történet.
Egyszer egy pub-ban (na ja, nem ám kocsma, vagy vendéglő, PUB) fél éjszakát eltöltöttünk négyen lányok. Ki-ki itta a magáét: narancslé, ásványvíz, sör, sok sör (ez én voltam). Mikor kihozták a számlát, valahogy furcsa volt a végösszeg, mintha 1-2 ezerrel több lett volna a jogosnál. S valóban, kértük a részletezést, a fickó kihozta a cetlit: három (!) féle írással volt azon minden: Marlboro, whisky, ouzo... plusz a mi fogyasztásunk. Haha. Beintettünk egy nagyot, ő meg csak azt hajtogatta, hogy "de ez a hatos asztalé, komolyan..." én (már nem voltam szomjas, ugye) elkezdtem kekeckedni, hogy szóljon a főnökének, talán vele szót értünk. Jött is. Na nem a csehó tulaja, hanem a főpincér (bizony! mókás volt), neki mondtuk el jó hangosan, hogy mi a pálya. Erre ő elment, beszélt a pincérünkkel, visszajött, és közölte, hogy nekünk teljesen igazunk van, ezer bocsánat, a srác még új itt, és hogy lássuk, milyen jó fejek, az utolsó körre a vendégeik voltunk.
Bizony. Ez így történt. :-)
Neked legalább visszaadtak. Mi nem szivattuk tegnap este a pincérfickót, mégis nagyon nyegle, morcos és "laza" volt, mondhatni oda"dobálta" az asztalunkra a dolgokat. Persze nem akartunk neki borravalót adni.
Barátném fizetett. A fickó eltette a pénztárcájába a pénzt, nyögött egy köszit, aztán elment. Visszajáró semmi. Mi meg csak néztünk utána...
Ennél "jobb" már csak az volt, amikor fillérre kiszámoltuk egy nagyobb társasággal a fizetendő összeget (a kihozott számla alapján), borravalót nem szándékoztunk adni, mert minden pocsék volt. Kétszer megszámoltuk a pénzt, pontosan megvolt.
Kimázolt, hízófélben levő hidrogénszőke pincérnő pénzzel el, mi meg készülődtünk indulni. Erre jön vissza, hogy ez bizony kevesebb volt x pénzzel (volt vagy 2-300 Ft). Én szó nélkül otthagytam a bigét, de egy pár mamlasz srác végül adott még neki amennyit követelt.
A legrosszabb viszont az volt, amikor hulla fáradtan, rengeteg buszozás után hajnaltájt beestünk egy autópálya melletti "vendéglőbe". Szerencsétlenségünkre két másik busz is pont akkor futott be, így utánunk hamar megtelt a kajálda. Gondoltuk, mi érkeztünk elsőnek, majd minket fognak előbb kiszolgálni. De a pincérnek már túl bonyolult lett volna megjegyezni, hogy a terem bal felében ülők előbb jöttek, mint a jobb felében ülők, így elkezdett sorba menni, és felvenni a megrendeléseket. Na nem baj, gondoltuk, majd sorra kerülünk mi is. Fél óra múlva már ott tartottunk, hogy közeledett felénk. Kértünk pár csésze teát, meg néhány rántottát, ki sonkával, ki gombával, ki tükörnek, így-úgy, hiszen ezek voltak az étlapon.
Fickó el. Aztán újabb félóra elteltével elkezdte kihordani az ételt a terem másik végébe, akiktől elsőként felvette a rendelést. Nagy sokára megérkezett az állott mosogatólé ízű teánk 5-ből 3 db. Ezzel le voltunk rendezve. Étel viszont semmi. Amikor újabb félóra múlva bátorkodtuk megkérdezni, hogy van-e arra valós esély, hogy megkapjuk a megrendelt ételünket, mert bepillantva a konyhába három unatkozó konyhásnénit is láttunk, a fickó ránkböffent:
- Sima rántotta jó lesz?
Na, ekkor betelt a pohár, felálltunk, és elmentünk.
Panaszkönyvbe íráról valami érdekes:
Pár éve beírtam az Erzsébet téri Volán pályaudvaron, a forgalmi tiszt (vagy mi) irodájában volt fellelhető némi vita után. Az előző beírás dátuma 1976-os (!) volt. Azóta senkit nem aláztak le ennél a neves cégnél!!!
Hát én ezt nem is értem. Micsoda dolog beülni valahová zárás előtt negyedórával? Hiszen nem ő van ott érted, a vendégért, hanem fordítva, nem igaz? :-))))))
Egyszer egy Pizza Hut-os csaj próbált meg velünk bunkózni. Nagyon megjárta. Úgy kezdődött, hogy sokáig váratott magára. Aztán nem, hogy nem mosolygott, de még pofákat is vágott. Gusztustalanul beszélt a munkatársaival, röpködtek a ba***megek, meg a négybetűsek. Ez már kapásból csípte a szememet. Eszembe jutott, miután leadtuk a rendelést, hogy ennék egy kis salátát. Odamentem a pulthoz, kértem hozzá tányért. Erre kioktatott (minősíthetetlen hangnemben), hogy a rendelésnél kellett volna szólnom, hogy salit is akarok, így most várjam meg, amíg ő méltóztatik odajönni az asztalomhoz, és majd hoz tányért. Mondom, nem kell odajönnie, idejöttem én (mosoly). Mire ő (hátat fordítva nekem, az egyik pizzasütő fiúhoz): "Hát ez NEM IGAZ, hogy nem érti meg!!!" Mondom: Tessék?! "Semmi semmi, mindjárt kimegyek!!!" (majdnem kiabált!) Oké, mondom, gyere csak. Kijött, hozta a tányért. "Meggondoltam magam, inkább fagyit kérek. Milyen van?" Hozott egy étlapot, mondtam, hogy melyiket kérem. Visszament a pult mögé, azonnal heves integetésbe kezdtem. Visszajött. "Mit is rendeltem? Sört? Jaj, akkor inkább kólát szeretnék, mert az nem megy a fagyihoz..." És innentől kezdve nem volt megállás. A pizza hideg volt, a kóla meleg. Mégsem azt a fagyit kértem, hanem egy másikat. Kértem egy kávét, de szóltam, hogy Ja, mégis inkább csak a kaja után hozzák ki, majd szólok miatta később. A fele pizzánál tartottam, amikor levágta elém. Mondom: Én ezt nem kértem. Mire ő: Dehogynem. Mondom: De nem. :-))) Vigye vissza. Nem kell. A barátnőm bólogatott: Tényleg nem kértünk kávét! Mire én: Hát nem igaz, hogy nem érti meg!!! A barátnőm (méltatlankodva): És VITATKOZIK!!! :-))))))))))))
Egész este ugráltattuk, és nevettünk rajta, hogy milyen morcos képet vág. A végén egy fillér jattot se adtunk. Csontra leszámoltattuk vele a visszajárót. És így köszöntünk el: További kellemes estét!
Ez a tendencia azonban nem csak az eladólányokra vonatkozik, hanem vendéglátóhelyek alkalmazottaira is. Siófokon ültünk be egy kis étterem-szerűségbe (miniatűr asztalok, székek, inkább bárnak nézett ki, de kaját is adtak), leülünk, kijön a nő, kérdezi mit kérünk. Mondjuk, hogy az étlapot, erre közli, hogy 22-kor zárnak, ha gyorsan rendelünk és megesszük, O.K. (21.45-kor ültünk be.) Na, úgy elhúztunk, hogy csak na. Ezt nevezem üzletpolitikának!
"Ki is selejteztek 5 nap alatt." - Hála Istennek, teszem hozzá gyorsan. :-) Lehet, hogy ha nem így történt volna, mára nekem is emeletes cipőben és csiribiri ruhákban kéne járnom, és benne lenne a munkaköri leírásomban, hogy nem olvashatok el 20 oldalasnál hosszabb kiadványokat, kivéve a bugyuta női magazinokat?? :-)))
Ki is selejteztek 5 nap alatt. Néha tévednek, de a másik végletet elég gyorsan kiszórják. Csak azt nem tudom, honnan a francból vesznek ennyi enervált kiscsajt? Vagy ezeket külön képzik erre?
A másik végletet arra értettem, hogy én voltam a nemenervált, szuperkedves, értelmes, tapintatos eladólányka :-)))))), a mostani butikoslánykák ellenpontja. Legalábbis azt hiszem. :-)
Lehet, hogy ezen a pályán alapkövetelmény az 50es IQ? :-) Utánam egy ilyen csajt vettek fel, aki ráadásul nem beszélt egyetlen idegen nyelvet sem. Magyarul is csak az egyszerűbb tőmondatokat fogta fel. Tudom, mert próbáltam vele kommunikálni. :-)))
Icus? szerintem még mindig ott ül a kis butikjában. Hú, de régen jártam arra... :-)
Milyen másik véglet?
Itt is az eladó volt a tahó. Ráadásul a saját beosztotjával is. Remélhetőleg tönkrement azóta. Vagy őt ugráltatják, van őt kergeti a halálba egy enervált eladólány. Vagy éppen ő is itt panaszkodik a topicban, vagy otthon, vagy a pékségben, vagy a harcmezőn, vagy a fenetudjahol.
Én egy ellenkező előjelű történetet szeretnék elmesélni, remélem, nem lesz offtopic :)
Érettségi utáni nyáron butikosklányka voltam a Flavius-ban (jó régen volt, akkor még nem voltak plazmák...). A főnökasszonyom, 'Icus' (egy jó 40es, savanyú némber) a legelső napon kifejtette, mi a nagy elvárás: minden betérőre azonnal ráugrani "Miben segíthetek???"-csatakiáltással. Ha éppen nem jön be senki (egy órában kb. 3 ember tévedt be), akkor a csiribiri (Icus-butikos) ruhámban álldogálni a bolt közepén. Leülni TILOS. Ebédidő nincs. Királyság. :-)
Szerintem jól oldottam meg: magamból indultam ki. Hangosan, előre köszöntem, utána pedig mosolyogva, készséges arccal figyeltem az emberemet. Ha láttam rajta, hogy akar valamit, akkor megkérdeztem tőle, segíthetek-e, vagy hagyjam nézelődni. Nagyon hálásak voltak. :) Egyszer bejött a Tahi Tóth László. Pont bent volt Icus is, a pult mögött üldögélt, és engem figyelt, hogy elég szépen hajtogatok-e, de amikor meglátta, hogy valóban a Nagy Ember :) tért be hozzánk, és én a szokásos "Jó napot kívánok" után nem szólok egy szót sem, odarohant, FÉLRELÖKÖTT (tényleg!), és a nyakába ugrott, hogy "Mit parancsol, segíthetek?!" Na, több se kellett szegény palinak, úgy koccolt ki a boltból, hogy öröm volt nézni. Icus ott állt leforrázva, én meg hangosan nevettem. :-)
Gondolom, kitaláltátok: aznap (kemény öt nap után) úgy kirúgtak, hogy a lábam se érte a földet. Egy perccel azelőtt, hogy felmondtam volna.
Hát tessék, ez a másik véglet. :)
Dear coporal!
akkorat rohogtem a vascsoves sztoridon!!!!
gratula!!!
bar szerintem nem a fizikai eroszak a legjobb megoldas,
de neha tenyleg annyira felmegy az emberben a pumpa az eladok hatartalan pimaszsaga miatt, hogy mar nem tud mit csinalni.
A(n)ti-Pati - kuskam, nos hat az ilyen sz*r, szemet hozzaallasu eladok
es kereskedok kinyalhatjak, tudod!!!!
A vevonek MINDIG igaza van, akkor is, ha nincs igaza, ez egy ilyen szakma,
egy ilyen hivatas! Aki ezt nem igy latja az surgosen nezzen mas munka utan.
En ha bolt tulajdonos lennek, paros labbal rugnam ki a mai elado 90%-at, mert szinte mindegyik csak sajatmagaval van elfoglalva, udvariatlan, nem segitokesz, szoval elegge bunkok! (tisztelet a 10% kivetelnek!)
Tudom, tudom, hogy nem tartozik szorosan a tárgyra, de a történet főszereplői akár eladólányok is lehetnének... :))))
Tegnap mesélte egy ismerősöm az alábbi párbeszédet, melyenk fültanúja volt valahol a metrón. Az elkövetők: két, agyonszoláriumozott, patás, stb. amúgy igen dekoratív lányka:
Egyik: Te, mi lehet az, hogy szappanopera. Annyit filóztam már rajta...
Másik: Szappanopera? A DM-ben láttad????
Most értem vissza a Mamutból. Rendesek voltak az eladócsajok, csak nem találtam olyan cipőt, ami tetszett. Arról már az elején le is tettek hogy egyáltalán 35-ös méretet adjanak bármelyikből is. Adtak egy papírt, és három címet, ahol levásárolhatom. Mehetek ki a Duna Plazaba.
És akkor add hozzá, hogy én hajnaltól késő estig itt húzom az igát (!!) a Duma Plazma mellett, így csak itt tudok vásároln, ebédelni. A múlkor a lenti görög éttermet akartam kipróbálni, és a pult mögött (amúgy meglehetőst kis helyen) álló 3 kiszolgálóból egyik sem ért rá. Vártam, szóltam, majd ott hagytam őket. Rám se hederítettek.
Az egyik butikban meg leintett az eladó, mert ő éppen beszélgetett és nem akarta abbahagyni. De tényleg. Felemelt kézzel, felém fordított tenyérrel jelezte, hogy ne szóljak közbe. Látta, hogy szólni akarok valamit. Ez se volt semmi. (Nem is vettem ott semmit, de ze őket nem zavarja, élnek virulnak nélkülem is.)
Az illatszerről jutott eszembe a sztori:
Kb. egy éve, a barátnőm névnapjára mindenféle szépítőszereket szerettem volna ajándékozni. Be is loggoltam a Deák és az Astoria között lévő DM-be, na majd én most aztán jól bevásárolok! :-)
Hát, kicsit elbizonytalanodtam amikor megláttam, a méterszer-kétméteres, különböző favorizált árukkal telepakolt - rúzs, púder, szemceruza, kontúr ketyere, "bemutató pultokat" mindezt márkánként kirakva!
Cirka öt perc alatt beláttam gőzöm sincs, hogy és mit válogassak össze, itt jött az ötlet, jó lenne egy eladót felkérni a segítségre! Na de kit? Nem volt öt méteres körzeten belül más a céghez tartozó személy csak a pénztárosnő, de a kassza előtt meg kilóméteres sor állt. Jobban szétnéztem. Látóterembe is került szétszórtan három eladóhölgy, akik vagy iszonyúan elvoltak foglalva biztonsági emberrel, vagy az áru kipakolással.
Ekkor rámmosolygott a szerencse, - egy jó karban lévő negyvenes vásárló hölgy személyében - aki láthatólag jót mulatott tanácstalanságomon,- de megszánt és megkérdezte, hogy mit szeretnék venni. Eldadogtam a nagyjábóli szándékot, a lány paramétereiet, aztán szakértő segédletével bevásároltam. :-)))
Ha ő nem jön, asszem egy percen belül otthagytam volna a boltot, ajándék nélkül.
tegnap abban az átkozott Duna Plazában voltam /enerváltak tárháza/, s a földszinten vásároltam Kontúr papírnál. Fizettem éppen, fizettem volna, de a pénztárgépnél egy lélek sem ült. Hátul trécseltek. Vártam egy darabig, aztán odaszaladtam megkérdezni, hogy ráér-e esetleg valamelyikük, vagy fizetés nélkül távozhatok? Azt a pofát láttátok volna... s azt a hangot , ahogy a visszajárót odacsapta elém...
Én butikba már be sem megyek. Engem még az idegesít, mikor a biztonságis sorról sorra követ az illatszerben. Rúzst akarok válogatni vagy ilyesmit és bámul. Így nem lehet. Legszívesebben mondanék valamit, de nem tudom megfogalmazni, úgyhogy nem szólok, csak dúlok-fúlok és kimegyek a boltból.
Amennyi fizetést én akkoriban kaptam, az zsebpénz volt, de csak így tudtam tanulni is mellette. Most ennyi pénzért fel sem kelnék reggel az ágyból, de akkor nem volt más választásom. Most nem tudom hogy mennyit keresnek a lányok.
Ez a rengeteg bolt valamiből csak megél. Általában nincs sehol tolongás, és mégis magasak az árak. Ez is érdekes.
Nekem az nem világos, hogy ha minden vevőt elöldöznek, akkor miből élnek?
Vagy nemérdekli őket, mert egy hónap múlva úgyis a szomszéd butikban unatkoznak? Én is utálom őket, tipikus őrmester szindróma, végre egyszer én vagyok valaki ott, ahol te nem, szopni fogsz...
Azért arról ne feledkezzünk meg, hogy az eladónak az a dolga, hogy alkalmasint a hülye vevővel is normálisan törődjön. Ezért kapja a fizetését.
A vevőnek pedig jogos elvárása, hogy normálisan szolgálják ki. A vevőtől emberileg persze szintén elvárható az emberi hozzáállás, de részéről ez nem kötelesség. Az eladó részéről az!
