Megkaptam a listát. Fantasztikus gyűjtemény, nagyon szépen összerendezve! Kell pár nap mire átböngészem, de már így első ránézésre is van benne bőven, ami nekem nincs meg.
Köszönöm szépen. Küldöm a Bill Eldon kisregényeket.
Miért is ne? Az hogy nekem a papírkönyv az elsődleges, még nem jelenti azt, hogy nem gyűjtök e-könyvet is.
Ha egyetértesz vele, akkor szívesen cserélnék. Neked biztos van olyan „könyved” elektronikus formában, ami nekem hiányzik. Meg az is érdekes lehet, hogy milyen formátumban szeretnéd?
És ha már itt tartunk, akkor akár a papírkönyvet is lehet cserélni papírkönyvre. Vagy e-bookért papírkönyvet........ ki lehet iktatni a pénzt.
Két új könyvet (papírkönyvet) szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. (hátha valakit érdekel)
1.) Erle Stanley Gardner - Három rejtély -
A három Bill Eldon kisregény egy kötetben! 1. A szőke hulla rejtélye - ez már megjelent hivatalosan is a 22 detektívtörténet kötetben. 2. Az éhes ló rejtélye - zepgyuri fordította, 3. A sikoltozó nő rejtélye - zepgyuri fordítás. A két zepgyuri fordítás átment két lektoron is... és a szőke hulla is meg lett fésülve.
2.) Judson Philips (Hugh Pentecost) - Ég a gyújtózsinór
Ez a regény a Tükör folyóiratban jelent meg folytatásokban 1974-ben.
Két „őskrimi” került fel a KrimiMúzeum polcára, ezúttal már színes borítókkal.
1.) E. W. HORNUNG - A MŰKEDVELŐ BETÖRŐ (The Amateur Cracksman) 1899. Ez az első Raffles könyv és több „legjobb listán” szerepel. A Pesti Hírlapban jelent meg folytatásokban 1905-ben, majd a Tolnai Világlapja is leközölte más formában. Rövidítve, a szerző neve nélkül és a főhőst Ewans-ra átnevezve. Ez nem szép dolog, de az ajánlását ideteszem: „Új regényünk egyike a legszenzációsabb angol bűnügyi regényeknek. Tárgya nemcsak érdekfeszítő, hanem új is. Nem hivatásos gonosztevőknek a rendőrséggel való küzdelmeit beszéli el, mint a legtöbb bűnügyi regény; ennek a történetnek a hőse egy fiatal előkelő és rokonszenves ember, aki magáért a veszedelmekkel teli kalandos életért, csupa passzióból választja a betörő-pályát. Az ő változatos kalandjai egy éléseszű, vakmerő ember magasröptű szellemének bizonyságai. Az olvasó gyönyörűséggel lesi, hogy mikor menekül ki a csapdából egy-egy lángeszű fogásával, részvéttel követi a sorsát, pedig tulajdonképpen a bűntettesek osztályához tartozik. A könyvnek egyik kiválósága az, hogy nem oly sötét és komor az előadása, mint a bűnügyi regényeké; ebben a műben humor és jókedv csendül meg, amely magával ragadja az olvasót.”
2.) FERGUS HUME - A BÉRKOCSI TITKA (The Mystery of a Hanson Cab) 1887.
Szintén a Pesti Hírlap adta le folytatásokban 1905-ben.
Ferguson Wright Hume (1859–1932), Fergus Hume-ként ismert, termékeny angol regényíró volt, aki detektív és rejtélyregényeiről, thrillereiről ismert.
Angliában született, majd három éves korában családja kivándorolt Új-Zélandra. Itt jogi egyetemet végzett, majd Ausztráliába, Melbourne-be költözött, ahol ügyvédi hivatalnokként kapott állást. Drámákat kezdett írni, de a színházak nem értékelték műveit. Akkoriban Émile Gaboriau regényei örvendtek nagy népszerűségnek és elhatározta ír egy ilyen regényt. Az eredmény a Melbourne-ben játszódó A bérkocsi titka (The Mystery of a Hanson Cab) lett. 1886-ban saját kiadásban jelent meg és azonnal nagy sikert aratott. A korszak legkelendőbb rejtélyregénye lett. Szerepel Julian Symons 100 legjobb krimi és rejtélyregény listáján. 1990-ben John Sutherland az „évszázad legszenzációsabb detektívregényének nevezte”. Arthur Conan Doyle is ihletet merített belőle Sherlock Holmes regényeihez.
Amennyiben valakit érdekelnek a könyvek e-mailben jelezze.
Pár nap és 60 ÉVES AZ ALBATROSZ KÖNYVEK sorozat!!!!!!
Így ajánlotta anno az Esti Hírlap (1963.03.11.): „Az olvasóközönség kedveli az izgalmas olvasmányt. A fantasztikus és kalandos regény iránti igényt kívánja kielégíteni egy most induló új sorozat. Az Albatrosz könyvek — ezt a nevet kapta a sorozat — új színt jelentenek könyvkiadásunkban.Céljuk a szórakoztatás és az ismeretgyarapítás…”
1963-ban indult útjára és 1990-ig 241 könyv jelent meg nem számolva az újra-kiadásokat.
Nem tisztem, hogy értekezést írjak eme alkalomból, mindenki saját érzelmeire, emlékeire hagyatkozhat, de az biztos, hogy a sárga csík minden krimirajongónak ismerős.
Ki ne emlékezne szívesen ezekre a jellegzetes könyvekre. A sárga csík a borító felső részén és az albatrosz - a Madár -, ami összetéveszthetetlenné tette minden más könyvvel.
Nekem a kedvenc sorozatom mind a mai napig, teljesen mindegy melyik regény az - legfeljebb nem olvasom el -, de ott kell legyen a könyvespolcomon. Sok-sok kellemes órát töltöttem „velük”, (hó)napokat vadásztam rájuk az antikváriumban, de sajnos 27 év után eltűnt. Volt egy vértelen próbálkozás 1997-ben, hamar köddé vált...
Mindenesetre a KrimiMúzeum is megemlékezik e jeles évfordulóról és lerója tiszteletét az Albatrosz előtt. És vidáman kijelenthetem, hogy öregnek öreg, de nem halt meg. Álljon itt bizonyítékul a 242. kötet, mely talán megmutatja, hogy egy ALBATROSZ KÖNYV borító is nézhet jól ki.
Szerintem ma is igaz az Esti Hírlap cikke: új színt jelent(het) könyvkiadásunkban.
Most fedeztem fel, hogy Anthony Horowitz: Örökké meg egy nap -James Bond regényének rövidített változata (a pdf 148 oldalas) 2020-ban megjelent a Reader's Digest válogatás részeként.
A teljes könyv kiadásáról én már régen lemondtam.
Illetve a segítségeteket szeretném kérni:
Korábban be lett ide rakva az Oroszországból szeretettel pdf változatban magyarul, de a link már sajnos nem működik.
Meg lett az is osztva, hogy melyik újság melyik számaiban volt, de sajnos több napi kutatás után sem találom ezt az újságot digitalizált formában.
Nagyon hálás lennék, ha esetleg valaki ezt lementette és megosztaná velem.
Semmi más célom nincs vele, csak el szeretném olvasni. :)
Köszönöm a lelkesítő szavakat, de azt mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy a regényeket nem én választom. Ez a fordító(k) érdeme. Én csak igyekszem lépést tartani velük, úgymond úszom az árral.
Email helyett, a pangásra való tekintettel most itt, hátha kedvet kapnak mások is. Csatlakozom az előttem szólóhoz, ez tényleg nagyon jó hír! Igaz rég, de láttam mindkét filmet, amit a könyvből csináltak, és mindkettő jó volt, az újabb kicsit durvább a réginél. Kerestem a könyvet, hogy elolvassam, de ahogy a krimibirodalmon is írják, érthetetlen módon nem jelent meg magyarul. Nagyon jól választod ki, hogy miket is csinálj meg, mert ez is egy ún. hiánypótló regény, mint amikről szó volt itt a fórumon, sőt, ha jól emlékszem külön meg is volt említve. Részemről légyszíves írd a többihez, és kérlek jelezd, ha elkészült! Jelentkezni fogok érte, ahogy már megbeszéltük. További jó munkát, és kellemes ünnepeket!
A KrimiMúzeum „munka-közössége” egy újabb remek könyvön dolgozik, ami a tervek szerint feldobhatja a 2023-as esztendőt. (azaz előkészületben!!!) Persze még 2022-nek sincs vége, de az év végi hajrá nem mindig sikerül úgy, ahogy szeretnénk... viszont akkor annál jobban indulhat a következő év. Mindenesetre fogadjátok szeretettel az alábbi kedvcsinálót, melyet a fordító készített:
John D. MacDonald - The Executioners (A kivégzők) c. könyve 1957-ben jelent meg először, a Ladies' Home Journal magazin októberi, és novemberi számában. Papírfedeles és keménykötésű kiadások mellett több más magazinban is megjelent. JDM a kiadók kérésére kétszer is átírta a regény egyes részeit, de előfordult, hogy a megkérdezése nélkül rövidítették meg, vagy változtattak rajta.
Egy JDM-ről szóló rádióműsorban a Simon & Schuster kiadó egyik munkatársa azt állította, a regénynek legalább öt változata van, ezek közt van olyan is, amelyik közel egy fejezet hosszúsággal rövidebb a leghosszabbnál, ami viszont olyan részt is tartalmaz, amelyet az egyik kiadó szerkesztője írt, vagy íratott hozzá valakivel, és amitől az író elhatárolódott.
A Cape Fear (Rettegés Foka) címet az 1962-es, első megfilmesítésének főszereplője, Gregory Peck adta neki. Ahogy mesélte, nagyon szerette a könyvet, de a címet nem, ezért arra gondolt, hogy a film címének egy földrajzi hely sikeresebb lenne, mint például a Casablanca, vagy a Dodge City esetében. Fogott egy térképet és Florida partjainál keresgélve rátalált a Cape Fear folyóra, ami a rendező J. Lee Thompson-nak is tetszett.
JDM műveinek kutatója, Walter Shine szerint ez volt a könyv munkacíme is, de ezt JDM nem erősítette meg, annak ellenére, hogy a '62-es film után, amikor először változtatott meg néhány dolgot a regényben, ő is a Cape Fear cím mellett döntött. Azonban ezek után, két keménykötésű kiadás is az eredeti: The Executioners címen jelent meg. Peck történetét erősíti meg az is, hogy bár a regénynek több ismert változata van, egyikben sem kerül említésre Cape Fear, és mindegyikben kimondottan tó szerepel, nem folyó.
Még egy érdekesség a regényről, hogy JDM fogadásból írta. Jóbarátja, a szintén író MacKinlay Kantor
megjegyezte, hogy MacDonald nem ír olyan jó regényeket, mint amilyenre képes lenne. JDM ötven dollárba fogadott vele, hogy 30 napon belül ír egy krimit, ami több magazinban is megjelenik majd, több keményfedeles kiadása lesz, és különböző könyvklubok is megjelentetik. JDM megnyerte az ötven dollárt, így az olvasók ennek a fogadásnak köszönhetik az író az egyik legizgalmasabb regényét.
Mindez azt jelenti, hogy a fordító végzett a maga dolgával.... jön a korrektúra, szerkesztés, borító tervezés (99% hogy színes lesz), nyomda, kötés... stb...
Elnézést kérek Tőletek, de csak mos regisztráltam az "oldalra", viszont 7-8 éve olvasom, és sok engem érdeklő írást töltöttem le az oldalról, amit ezúton is köszönök. A "krimiklub" az, ami írásra serkentett. Meggyőződésem szerint ezt a privát-közösséget létre lehetne hozni jelentős anyagi ráfordítások nélkül is. Ha valakinek ismerős a név; a "Galaktika Baráti Kör", vagy a "Nemere István Baráti Kör", ezekhez hasonlóan létrehozható lenne egy saját KÖZÖSSÉG, ami "évi" (5000), vagy "félévi" (3000) befizetéssel megoldható lehetne. (Nyilvánvalóan a fordítás, nyomtatás, kiadás nincs ingyen, de ezt kellene megoldania az "évi-félévi" befizetésnek.)
küldd át légyszi a gmail-re, crunkst címre. próbáltam az adatlapodon rákattintani a cimedre, de valami progi akarta megnyitni és én nem vagyok regisztrálva sehol, úgyh nem adta ki
kíváncsi vagyok milyen carr stilusa, hogyan fogalmaz. nagyon régen fordítottam elmore leonardot
nem tudom mikor lesz időm elolvasni, de a közeljövőben bele fogok nézni, ha elküldöd. erőt egészséget
A KrimiMúzeum "hátha valakit érdekel" hosszú kihagyás után jelentkezik. Két könyvet sikerült elkészíteni az elmúlt hónapokban, mindkettő William P. McGivern-től.
- A legsötétebb óra - (The Darkest Hour) - a Rakétában jelent meg 1982-ben, és tudtommal könyvformában azóta sem.
- Küld egy koszorút! - Kisregények, novellák - címmel nyolc történetet tartalmaz, amik nem "hivatalos" fordítások. Benne vannak "A gyilkos az autópályán" történetei, jelentősen átdolgozva, korrektúrázva. És még három új fordítás, egy kisregény és két novella.
Ha valakit érdekel, kérdése van, írjon ide vagy a badrinath@freemail.hu címre és megbeszéljük a részleteket.
"Ha nem vagyok indiszkrét, azt lehet tudni, hogy miért? Remélem csak a könyvvel van probléma, nem eü, vagy személyes gond, mert az természetesen nem ránk tartozik."
Igen én is úgy értelmeztem, amit mondott, ahogy te is gondolod.
Válaszolva a kérdésedre: Igen, létezik a táblázat, amely az új fordításokat van hivatott nyilvántartani.
DE! És ugyebár mindig van egy ilyen "de"... Ez még nagyon a kezdetleges, 1.0-s verzió - tényleg csak azt a célt szolgálja, amit eredetileg írtam: ne fordítsuk le kétszer ugyanazt!
Nincs klub, nincs weboldal, és tulajdonképpen nincsenek nagyon fordítók se. Erről a fórumról benne vagyunk négyen, meg egy olyan személy fordításai, akit többen nem is ismerünk.
Annyit már most látni, hogy mindenki azt fordít, ami számára kedves (vannak itt pl. horrortörténetek is). Én fordítóként azt vettem észre magamon, hogy 1-2 kivétellel kevésbé érdekelnek azok a fordítások, amiket a többiek fordítottak le, sokkal szívesebben fordítanék újabb műveket az általam kedvelt szerzőktől vagy alműfajban (bezárt szobás krimik).
A Krimiklub szervezésére jelenleg nekem egyáltalán nincs időm (talán 1-2 év múlva). De ha én csinálnám meg, akkor a következőképpen tenném:
1. Összegyűjteném azokat, akiket érdekelne (pl erről a fórumról).
2. Akár online, akár személyesen lenne egy vagy több egyeztetés a klub működését illetően: nyílt legyen vagy zárt, tagdíjas legyen vagy sem, nyomtatott könyvek legyenek vagy csak ebook, stb - ezekről lehetne szavazást tartani.
3. Ha mindenről döntöttünk, akkor azok, akik maradnak a klubban, elindítják a klubot. Ennyi.
A klub működését illetően az én javaslatom a zártkörű működés. Ez is olyan formában, hogy ha megosztásra kerül a klub tagjai között egy új fordítás, akkor az lenne a főszabály, hogy az sehová sem kerülhet ki (torrent oldalak, CH stb.). Amint kikerül bárhová, a klub megszűnik és a klubtagok nem kapnak újabb fordításokat. Ezáltal a tagoknak érdekében állna nem megosztani a kapott anyagot, hiszen ha felteszik máshová, azzal az egész klubot megszüntetik és nem olvashatnak újabb klasszikus krimiket. (Persze, hogy ennek mekkora visszatartó ereje van, csak a gyakorlatban derülne ki.)
Amúgy jópár évvel ezelőtt összeírtam, hogy milyen feladatokat tudna végezni egy ilyen klub, és hát van feladat bőven! Ez egyelőre részemről jegelve is lett.
Hát, próbálkozzunk egy kicsit másképp, hátha mégis össze lehet hozni egy kisebb közösséget:
Aki szeretné megkapni magyarul és angolul a könyvet, az legyen szíves írjon az e-mail címemre. Nem szeretném publikussá tenni, mindenkinek a saját becsületére bízom, hogy nem adja tovább. Aki kéri, attól szeretnék kérni egy legalább 3-4 mondatos értékelést (lehet lesújtó is, ha valaki úgy érzi, vagyis mit lehetne jobbá tenni a könyvben, ez lenne a cél).
Szóval akkor:
John Dickson Carr - Boszorkány-zug (Hag's Nook), International Polygonics, Ltd., 1985 (Első megjelenés: 1933, Hamish Hamilton (UK) & Harper (USA)
Meglátjuk működőlépes-e.
Álljon itt az előszó:
DR. GIDEON FELL, A DETEKTÍV
Nos, felénk lépdel, úgy ragyog, mint Old King Cole. Valószínűleg hallani lehet a kuncogását. Ha egy kicsit zihál, az a több mint százharminchat kilós súlyának köszönhető. Észreveszi tokáját, a banditabajuszt, és a fekete szalaggal díszített szemüveget. Régimódi udvariassággal veszi le a kalapját. Ne próbáljon meghajolni, doktor úr! Ő Gideon Fell, a filozófia doktora és a bűnözés szakértője.
Ezekkel a szavakkal mutatta be John Dickson Carr egyik rádiójátékának narrátora Dr. Gideon Fellt. Ahogy Anthony Boucher megjegyezte, „a nagyszabású detektívtörténet Nagy Detektívet követel” – és Dr. Fell emlékezetes detektív. Megjelenésében és tetteiben egyaránt életnagyságú. Bár nem ő a regényirodalom legsúlyosabb bűnmegoldója – ez a díj Paul McGuire száznyolcvan kilós Fillinger főfelügyelőjének jár –, a legtöbb nyomozót szó szerint a háttérbe szorítja. De hogy igazságosak legyünk, Carr talán eltúlozta Fell súlyát a rádióhallgatók kedvéért; általában viszonylag karcsúnak, százhúsz kilósnak írják le. A súlyánál azonban többről van szó, ami lehetővé teszi Fell számára, hogy uralja ügyeit: „Hatalmas életöröm, kalózos pimaszság, pusztán az, hogy hallott, látott és gondolkodott, úgy áradt belőle, mint gőz a kemencéből. Olyan volt, mintha a Télapóval találkoztam volna.” Fellben minden nagy méreteket ölt. Tajtékpipát szív, amelyet egy testes zacskóból töltöget. Számtalan korsó sört fogyaszt el, és szereti a whiskyt („Nagyon érdekes lenne találni olyan whiskyt, amely meggondolatlan kijelentésekre ösztönözne”), és hatalmas tárháza van a homályos témákról szóló különféle ismereteknek.
A Boszorkány-zug idején Dr. Fell hat éve dolgozik főművén, „The Drinking Customs of England From The Earliest Days” című művén (Az angol ivási szokások a legkorábbi időktől kezdve). Ezt végül 1946-ban adta ki Carr szerint a Crippen & Wainwright, sokatmondó nevű kiadó. Fell a Romances of the Seventeenth Century (A tizenhetedik század románcai) és egy, az angol szépirodalomban megjelenő természetfelettiről szóló könyv szerzője is. Szabadidejét, mint többször is kifejtette, azzal tölti, hogy szenzációs regényekkel fejleszti elméjét.
Dr. Fell nevét az oxfordi Christ Church XVII. századi püspökéről és dékánjáról kapta, akit Thomas Brown híres fűzfaversében örökített meg:
Fell maga is idézi néha ezt a verset, ahogy a gyilkosok is, akiket felkutat, de egyébként nem követi meglehetősen szigorú névrokonát. Megjelenését és személyiségét Carr irodalmi példaképéről, G. K. Chestertonról, az esszéíróról és a Brown atya detektívtörténetek szerzőjéről mintázták. Fell beszédének formalitását Dr. Samuel Johnsontól kölcsönözte, ami valószínűleg megmagyarázza, hogy a Boszorkány-zugban Fell miért szerepel szótáríróként. Fell, mint az ügyeit tanulmányozók tudják, történész, a Royal Historical Society tagja, harvardi, oxfordi és edinburgh-i diplomával. Alkalmanként előadásokat tartott amerikai egyetemeken olyan témákban, mint például „The Effects of King's Mistresses on Constitutional Government” (A királyi szeretők hatása az alkotmányos kormányzásra)
A Mystery Writers of America antológiában, a Four-and-Twenty Bloodhounds (1950) című kötetben Carr hozzájárult egy „Detektív ki kicsoda” bejegyzéshez Dr. Fellről. Megtudjuk, hogy 1884-ben született Lincolnshire-ben Sir Digby és Lady Fell második fiaként; arisztokrata kapcsolatai segítenek megérteni, miért tűnik úgy, hogy ügyei során soha nem keres pénzt, és miért engedhetett meg magának több különböző lakóhelyet. A Lincolnshire-i Yew Cottage[22] mellett, ahol Fell a Boszorkány-zug eseményei alatt lakik, Londonban az Adelphi Terrace 1. szám alatt, majd később a Round Pond Place 12-ben, Hampsteadben lakik. Egy novellában Chelsea-ben van háza. Carr néhány további részletet is hozzátett: Fell a francia Becsületrend Nagykeresztjének kitüntetettje, és tagja a Garrick, a Savage és a Detection Clubnak – olyan szervezeteknek, amelyeknek egyébként Carr is tagja volt. (A Detection Club detektívtörténet-írók társasága; Carr volt az egyetlen amerikai tag).
De ami a leginkább figyelemre méltó a „Detektív ki kicsoda” című kötetben, az az, hogy Carr mennyi mindent nem mondott ki. Semmit sem hallunk a feleségéről, aki mellékszerepet játszik a Boszorkány-zugban, és három-négy másik ügyben is csak futólag említik. Semmi sem derül ki Sir Digby Fell első fiáról, sőt, Dr. Fell többi rokonáról sem. Sir Arthur Conan Doyle-hoz hasonlóan (de sok modern Holmes-íróval ellentétben) Carr is felismerte, hogy a detektív életéből sok mindent homályban kell hagyni. Egy életnagyságnál nagyobb karakter része lehet ennek a világnak, de nem szabad, hogy korlátozza. Jelentéktelen, hogy Hercule Poirot az utolsó ügyeiben olyan idős lehetett, mint Matuzsálem. Poirot, akárcsak Holmes és Fell, olyan halhatatlanságra tett szert, amelyet nem befolyásolnak pusztán kronológiai megfontolások. A detektív hátterének felvillantása sokkal hatásosabb, mint az életrajzi részletek kidolgozása. Így Doyle utalt Holmes fel nem jegyzett ügyeire, Carr pedig megemlítette, hogy Fell olyan ügyekben vett részt, mint a „Weatherby Grange-ügy”; a „hat kék érme, amely felakasztotta a Regent Street-i Paultont” – és „a Waterfall Manor fordított szobájának még furcsább problémája”. Tolkien A Gyűrűk Urában megértette, hogy milyen fontos utalni más, az elbeszélésben nem részletezett eseményekre. Az ilyen utalások hozzájárulnak a mélység és az időtlenség érzéséhez, amit Tolkien úgy nevezett, hogy „egy nagy történelem a háttérben, olyan vonzerő, mintha messze távolról néznénk egy ember nem járta szigetet.”
Carr mindössze huszonhat éves volt, amikor megírta a Boszorkány-zugot, az első Gideon Fell-történetet. A pennsylvaniai Uniontownban született 1906. november 30-án. Az előkészítő iskolától kezdve a Haverford College-ban folytatott tanulmányai alatt detektívtörténeteket és történelmi románcokat írt, valamint alkalmanként verseket és komikus történeteket. Miután az 1920-as évek végén Párizsban élt, visszatért az Egyesült Államokba, és kiadta első regényét, az It Walks by Night címűt, amelyben Henri Bencolin francia nyomozó lép színre. Carr azonban úgy vélte, hogy Anglia – Holmes és Watson, Fu Manchu és Nayland Smith, Dr. Thorndyke és Reggie Fortune, valamint az áttelepült belga Hercule Poirot hazája – a természetes otthona egy detektívregény-írónak. 1932-ben feleségül vett egy angol nőt, Clarice Cleaves-t, Angliába költözött, és elkezdett évente négy-öt detektívregényt írni angol detektívekről. „Carter Dickson” álnéven írt egy sorozatot Sir Henry Merrivale-ről, saját neve alatt pedig Gideon Fellről, aki végül huszonhárom regényben, négy novellában és négy rádiójátékban jelent meg.
A Boszorkány-zugot Tad Rampole, egy Angliába látogató fiatal amerikai szemszögéből írta meg, aki egyértelműen Carr saját érzéseit képviseli, és tele van angolbarát melegséggel. Nem ismerek olyan írást, amely olyan érzékenyen közvetíti Anglia és a múlt szeretetét, mint a Boszorkány-zug második bekezdése. Rampole két másik Fell-ügyben, Az őrült kalapos rejtélyében és A három koporsóban tűnik fel, amelyben a neve megmagyarázhatatlanul „Ted”-re módosul. A Boszorkány-zugot a múlt iránti érzés és annak hatása a jelenre uralja. Carr úgy vélte, hogy „jó történelmet írni az ember legnemesebb munkája”; és Fellhez hasonlóan ő is szerette a múlt romantikáját. 1936-ban megírta a legjobb valódi krimit, a Sir Edmund Godfrey meggyilkolása című könyvet, amely egy 1678-as, megoldatlan gyilkosságról szól, és pályája későbbi szakaszában a történelmi detektívregény mestere lett. Dr. Fell szerint „az okos történelmi kutatások által kifejlesztett következtetési tehetség ugyanolyan jól alkalmazható a detektívmunkában is.”
A Boszorkány-zug tükrözi Carr G. K. Chesterton művei iránti vonzalmát is. Dorothy Sayers írt Carr regényeiről: „Chestertoni… a különcködés tapintható a karakterekben és a cselekményben, és érzékenység a szimbolizmusra, a történelmi asszociációkra, az anyagi dolgok formáira és színeire, az oda nem illő dolgok őrült rémületére. Nemcsak Dr. Fell megjelenése, hanem a paradoxonok szeretete is egyenesen Chestertontól származik.”
John Dickson Carr híres volt a „csodás bűntényekről” – a lehetetlen eltűnésekről és a bezárt szoba gyilkosságokról; valójában annyi módot talált a trükkök és a lehetetlenségek megmagyarázására, hogy – ahogy Anthony Boucher megjegyezte – saját karrierje olyan csodás eseménynek tűnik, amely racionális magyarázatot követel. A Boszorkány-zugban a látszólagos lehetetlenségeket finoman kezelik, inkább csak célozgatnak rá, mint kimondják. Kevés történet ötvözi ilyen tökéletesen a hangulatot, a rejtélyt, a leleményességet és a rendkívül jól elrejtett gyilkost.
