Úgy tűnik, hogy nagy szerencsémre az éjszakai infrás keménylegényeket lekéstem, a nappali karosszékes, fehéringes fizető réteget viszont megelőztem. :-)
A nyár nagyobb részét nagyanyámnál töltöttem Erdôvároson, megerôsödve, lebarnulva, már csak a derekam baloldalán húzódó hosszú heg emlékeztetett arra, hogy tavasszal még a halál küszöbén jártam. Ifjonti hévem parancsolta, hogy tegyem magam próbára, vajon erôm, teherbírásom visszatért-e teljesen. Miután még sohasem jártam a Mátrában, elhatároztam, háromnapos kirándulást teszek hazánk legmagasabb csúcsáig. Természetesen gyalog. Vándorbottal, tarisznyával, sátor nélkül, szabadban éjszakázva, esô ellen apám már nem használt könnyû gumírozott vízálló kabátját viszem magammal. Nagyanyám ugyan aggályoskodott, bár tudta, úgyis hiába, amit a fejembe veszek, azt nehéz onnan kiverni. Atlasz híján, egy postai járattérképrôl rajzoltam le magamnak az utat, mely csupán pontokkal, vonalakkal, s a pontok mellé írott helységnevekkel jelezte az utat: Erdôváros – Váckisújfalu – Galgagyörk – Püspökhatvan – Acsa – Erdôkürt – Vanyarc – Bér - Buják – Cserhátszentiván – Alsótold – Felsôtold – Garáb – Mátraszôlôs. Ez volt az elsô napi útitervem. Második nap Pásztón keresztül fel a Mátrába: Mátrakeresztes – Mátraszentimre – Galyatetô – Kékestetô – Mátraháza. Majd a harmadik napon Gyöngyösrôl vonattal Aszódig, onnan Domonyon és Vácegresen gyalog hazáig. Mondhatni, embert próbáló vállalkozás volt, csupán azzal nem számoltam, hogy a hosszú túrához megfelelô lábbeli is szükséges. Nekem pedig csupán egy – az akkor még gumihiányos idôben – spárgatalpú tornacipôm volt a nagy útra.
Hajnalban indultam vidáman, kalandra vágyón. Róttam a kilométereket a felhôtlen, tengerkék égbolt alatt, élveztem a tájat. Közben a hazulról csemegének vitt, nagyanyám által pirított tökmagot rágcsáltam, s gyönyörû, kerek volt a világ. Acsa után kezdôdtek a nógrádi lankás hegyek, s én – útközben kérdezôsködve – nem az országutakat jártam, mentem toronyiránt, dûlôkön, szekérutakon a következô faluig. Buják és Cserhátszentiván között sziklásra váltott a talaj, az én spárgatalpú tornacipômet nem kövekre találták ki. Ezt elkezdte jelezni a talpam. Még csak éppen-hogy, aztán szûntek a kövek, múltak a jelzések. Ám Cserhátszentiván után Alsó- és Felsôtold felé az országút már erôszakosabb figyelmeztetéseket küldött. Pedig a lenyugvó nap fényében csodálatos volt a völgy, sokszor elnézegetném azóta is. Garáb felé a kanyargós országút már égetni kezdte talpamat. Már szürkült, amikor a piciny falu végén ráirányítottak a hegyen át Mátraszôlôsre vezetô ösvényre. Gondoltam, megyek sötétedésig, aztán egy alkalmatos helyen a gumírozott kabátot elôveszem, magamra öltöm, s ledôlök aludni.
Úgy is tettem. Lefeküdtem, forgolódtam, ám talpam egyre erôsebben sajgott, nem tudtam elaludni. Az erdei éjszaka is furcsa, ismeretlen neszeket bocsátott rám, gondoltam, úgy sem alszom, zseblámpám fényénél lemegyek Mátraszôlôsig, nem lehet már messze. Azzal viszont nem számoltam, hogy az – utólag mérve – nagyjából kilencven kilométeren a spárgatalpú tornacipô megajándékozott a talpamon jó néhány szépen növekedô vízhólyaggal. Kegyetlenül fájdalmas volt a lefelé út, pedig tán ha két kilométer lehetett már csak a falu széle. Már messzirôl harsány kutyacsaholás jelezte jöttömet, én megmarkoltam botomat, s ütésre készen értem el az elsô utcát. Minden lépés égetett, s felülkerekedett józanságom: így nem tudom folytatni az utat. Elfacsarodó szívvel, de le kell mondanom a Mátra megmászásáról, jó, ha leérek a Mátraszôlôsi vasútállomásig. A hajnali Salgótarjáni vonat Hatvanon keresztül elvisz Aszódig, onnan pedig már csak kibírom hazáig. Idáig jutottam gondolataimban, amikor egy imbolygó viharlámpa közeledett felém, majd kibontakozott a lámpát tartó furkósbotos férfiú is, a falu éjszakai baktere. A falut járva ôrizte a portákat, szérûket, vigyázta a tüzet.
Gyanakodva ripakodott rám, hogy ki vagyok, s mit keresek errefelé. Amikor elmondtam neki, honnan indultam hajnalban, s mi célból, úgy méregetett, mintha eszelôs volnék. Ám gyanúja elpárolgott, s készségesen ráirányított a vasútállomás felé vezetô legrövidebb útra.
Az első szakaszról nem írtam részletesen, csak arról, hogy hol kínlódtam. Utólag megtudtam, hogy Penc után nem mindenki kínlódott az éles Corvin 80-on sem. Ugyanis 2007-ben többen is egy szekérúttal később tértek le a Mónika-pihenő felé, mint azt én próbáltam megtenni.
Miután 2021-ben Efemmtől kaptam egy nagy adag segítséget, konkrétan az általam kért 2002-es és 2003-as túrakiírásokat és különböző beszámolókat is, nekiálltam rekonstruálni a 11 nem teljesített tt-m pontos útvonalát. Igazából szinte mindegyik túránál volt olyan rész, aminél érezhető volt, hogy ma már valószínűleg nem járható; még a Piros 50 esetében is megszűnt egy nyúlfarknyi rész Pilisszántó szélén az új házak miatt, a legnagyobb gondban a Corvin 80-nál voltam. Ugyanis a rendelkezésemre álló erőforrások között nem volt „képi megjelenítés”, illetve több helyen is jelzetlen utak voltak huszonikszéve, azaz nem volt elég megnézni az akkori térképeket. Ezért 3,5 éve úgy hoztam létre a C80 track-et, hogy majd meglátjuk a helyszínen. Nem véletlenül mentem el egy hónapja többször is Erdőkertesre körülnézni, hogy legalább az első kilométerek legyenek rendben.
Szóval hogyan tudtam meg azt, hogy Penc után már 2007-ben is másfelé mentek a jónépek, mint ahogy én azt rekonstruáltam 2003-as saját túrámként (NB: Mónika-pihenő után adtam fel a C80-at)? Hát úgy, hogy most pénteken az utolsó „korrekciós” túrám során ugrott be az, hogy körül kellett volna néznem a turistautak.hu oldalán, hátha van ott feltöltve egy-két tt-s track is. Ebből láthattam (volna), hogy vagy rosszul rajzoltam be ezt a Penc utáni letérést, vagy 2003-ban még tényleg máshol kellett bozótharcolni, mint 2007-ben. Mindenesetre én a 2003-ban P jelzésként jelölt utat kerestem, 2007-ben már egy úttal később volt a letérés.
De térjünk vissza a most pénteki kalandra! A logisztika nem egyszerű Erdőkertes-templom és Acsa közt, a legtöbb járatkombinációnál túl sokat kell várni. Ezért most Galagamácsáig mentem autóval, s onnan a napi egyetlen busszal Acsára. Ehhez csak annyi kellett, hogy a 3:58-as járatot elérjem. Acsán megbolondult GPS-szel kezdtem, a Garmin órám térképe arrébb rakott vagy 100-200 méterrel, s amikor kocogni kezdtem, akkor is megmaradt ez az elcsúszás. Mivel bozótharcra, úttalan utakon haladásra is számítottam, ezért ezt nem engedhettem meg. Így megáll, elvet, kilép, belép, újraindít volt. Ez helyrerakta.
Szívet melengető érzés volt, amikor Acsát elhagyva a villanyoszlopon látszott a figyelmeztetés, hogy melyik szekérúton haladjak tovább. Mivel ekkor sem volt f5-nél több, sok-sok őzet láttam, jellemzően csordákban. Meg persze harmatos volt a fű, ami miatt a futócipőm percek alatt átázott. Pont a legkérdésesebb helyen egy mezőn volt a legmagasabb a fű, de a megszűnőben lévő szekérút is megszűnt, sőt visszakanyarodott a jobb szekérútra. Arról kicsit arrébb érzésre (értsd a digitális térképen még meglévő zsákutat próbáltam szemből megcélozni, s a hiányzó 400-500 métert kitalálni) letértem, s kerestem valami nyomot. Így egy horhossá mélyülő árok déli oldalára kerültem. Kis idő múlva nyilvánvaló lett, hogy a horhos rossz oldalán vagyok, de mivel egy vadcsapáson haladtam, nem volt extra szenvedés, csak botorkálás. Végül óvatosan átkeltem a horhoson, ami itt már nem volt nagyon sáros. Megleltem a régi utat, ami nem visz ki a korábbi mezőre már, s ami az én irányomban már nem a leírásokban lévő „szántóföldre visz ki, amin át kell vágni”, hanem egy kerítéssel körbezárt fiataloshoz. Szerencsére pár méterrel arrébb kialakítottak egy új utat az elmúlt 20 évben. Innen a Ruzsa-kútig újból kocogás jól járható utakon.
Vizet vettem az egyik kulacsomba, hallgattam a furcsa pukkanó hangokat, amik kocsiajtó-csapkodásra hasonlítottak. Innen gyaloglásra váltottam az emelkedőn, majd azután megint kocogtam. Már ott, ahol tudtam, s nem kellett a méteres csalán miatt vigyázni. Egy helyen majdnem eltévesztettem a rajzolt track-em mint útvonal követését. Jól jártam volna. Ugyanis így egy olyan régi Z útra keveredtem, ami először füves szekérút, majd egy sáros völgyben ösvény, majd köves csapás lett. Végül beletorkollt egy szekérútba.
Itt fogtam fel, hogy egy lőtérre (Galgamácsa Bányavölgyi Vadászlőtér) érkeztem szemből. Azért az elég durva, hogy ebből az irányból semmi figyelmeztetés. Oda kellett volna tenni a figyelmeztetést, ahol a Mária-út és Z(vmi) jelzésről letérünk a csak Z jelzésre. Ekkor lett világos, hogy mi volt az a „kocsiajtó-csapkodás”. Még fel volt húzva a zászló, ami jelezte azt, hogy nemrég lövészet lehetett. Láttam még itt a fák között rengeteg narancssárga foltot, amiről először azt hittem, hogy megfestett kövek, amik a sötétben világítanak, aztán utána egy törmelékből arra tippeltem, hogy esetleg „agyaggalamb” maradványok. Itthon megnéztem, s igen azok a korongok így néznek ki, s bár az útról összetakarítják, a fák közötti részek csurig vannak a műanyag darabkákkal.
Jó hideg volt ez a völgy, hiszen kerek 6 óra volt, s még sikerült 8 fok alatti hőmérsékletet mérni itt. Ezt csak azért írom, mert ahogy kiértem az ecskendi erdőből, ami nem volt egyszerű (egy helyen úgy tűnt, szándékosan torlaszolták el a megszűnésre ítélt szekérutat), a nap már melegítette a tájat. Innen a Galgamácsa utáni aszfaltútról történő leágazásig semmi érdemleges nem történt, kocogva teltek a kilométerek a síkon és lejtőn, sétálva az emelkedőkön. Sajnos a Z jelzés egy szakaszon teljesen megszűnt, mármint nemcsak a jelzés, hanem a letérés után elért toronytól kezdve úgy 500 méteren át maga az út is. Még egy klasszikus csapás sem maradt belőle, ezért kerültem, ahol kellett, s a vetésben mentem, ahol tudtam.
Aztán újból volt szekérút minőségű járható út. A PMP-t elérve már nem volt sok érdemleges esemény, csak a következők: a) az Egres-patakon nem mindig egyszerű átkelni, a vizet/sarat megúsztam, a csalánost nem b) Erdőkertes előtt a P kicsit arrébb lett rakva, mert egy ösvény megszűnt c) Erdőkertes szélén csak pár méterrel mentem túl a P letérésén, így egy méhkaptárakhoz vezető ösvényre léptem, s fordultam vissza gyorsan d) a Margita alatt belefutottam abba, hogy „Fuss Szada” zászlókkal van tele a domboldal.
Erdőkertesen az óvodánál elégedetten nyugtáztam, hogy ezt a kalandos 3,5 évet is befejeztem, ráadásul a végén pont a születésnapomon.
Fura, hogy 4 év után az utolsó privát tt bejárásom során ugrott be egy fontos segédeszköz, a tuhu track adatbázisa. Pedig mennyivel jobb lett volna onnan kinézni azt a bizonyos szakaszt Acsa után! Ugyanis jó volt a(z utólagos) tippem, s fel volt töltve a C80 is. Pedig mennyit kínlódtam a rekonstruálásokkal!
55 éves a KOHÁSZ KÉK TELJESÍTMÉNYTÚRA 2025.07.25-28. péntektől hétfőig KERÉKPÁROS : 2025.07.26. szombat Szervező: Salgótarjáni HKE GYALOGOS TÁVOK: 2025. július 25-28. Szervező: VTBK Bánréve és Ózdi MITBK 250 km: Ózd-Miskolc- Ózd -Bárna -Salgótarján-Bárna- Ózd 70 óra 125 km: Miskolc-Ózd – Bárna 33 óra (Salgótarján) 55 km: Ózd-Miskolc 16 óra 56 km Miskolc-Ózd 16 óra 59 km Ózd-Bárna 17 óra 60 Bárna-Ózd 17 óra Rövid körtúrák a városok környékén: 8-8-16 km Miskolc: Felső-Hámor-Vár u 1.-Felső-Hámor 5 óra 7, 17, 20, 25, 32 km Ózdi körök 3-8 óra Érintőpontos körtúrák a Bárnai kövekhez szabadon választott távon 2-6 óra
Előnevezés: 250 és 125 km-re kötelező július 15-ig. többi távra javasolt július 15-ig.
Hát ha ez azt jelenti, hogy nem volt (nagyon feltűnő) út, nem volt nyom, de ritkás volt a növényzet, az nem zavar.
Ha azt jelenti, hogy nem volt járható, hanem ágakat és szederindákat kellett hajtogatni balra-jobbra, az más. Ugyanis ezt a rövidebb részt már futócipőben gondoltam teljesíteni és nem farmerben. Így viszont elgondolkodok rajta.
Ezen a szakaszon van egy olyan 400 m-es rész, ami már az osm-en sincs meg. Kézzel azért berajzoltam (Corvin 80 régi útszakasz Acsa után: https://mapy.com/s/hozofohoze ), de készültem az alternatív útra is.
Amikor 2 éve rajzoltam az útvonalat, sokat vacilláltam a Püspökszilágy utáni részen, a lőtér környékén és utána, s megérte, mert így láttam "C J"-ket és egy helyen egy "C" betűt. Illetve sok helyen volt egy-egy fehér pötty, de azt nem tudom, hogy ez a C80-at jelölte-e.
Ahogy a tuhu fórumban is írtam, meg a Jelvényszerző topikban is utaltam rá, mára eltűnt a Mónika-pihenő, sőt én a Mónika-emlékfát sem láttam jelölni. Ezt még 1 hete feltérképeztem. A Penc utáni aszfaltútról K-re letérést három alkalommal is megnéztem, kétszer be is mentem a csalánosba, így ma is. Az út mára az enyészetté lett, a másik végén (ex-Mónika-p.) sem látszik út.
Az aszfaltútról való másik letérésnél (É fel) a régi útvonalat követtem, mert az eleje megvolt, de meg is szívtam, mert maga az eredeti út fent szintben már nem járható, komoly dzsindásharccal próbáltam átvágni a fentebbi útra, persze az sem létezik már. Az a tanácsom, hogy inkább mindenki kövesse a P-t, akkor is, ha már másutt fut. Persze kicsivel arrébb nem lehet követni, mert közel 1 km-en be lett szántva. Semmi nyoma, egy fa sincs.
Salygó :-) szívvel vettem tudomásul, hogy nem ült a tréfa. :-(
Tegnap a szemerkélő esőben visszamentem teljesen feltérképezni az utakat, s ösvényeket, beszélgettem még két helybéli tulajjal is, illletve egy ismerősöm már korrigálta is az osm-en. A tuhu-n ez még folyamatban van.
Illetve próbáltam a szervezőket elérni, hátha tudják, hogy az utolsó C80 után 17 évvel hol nem járható még az eredeti útvonal. Pl. Pencnél a Mónika-pihenő felé vivő út már gyanúsan nem létezik. Erre jutottam az útvonalon lévő közkutak feltérképezése során. Egyébként autózva is gyönyörű volt a táj!
Eddig csak a segédszervezőt értem el, de nem lankadok. Ha esetleg tudja valaki és megerősítené, hogy Járosi László régi telefonszámai élnek-e még, azt megköszönném nagyon.
Szerda este: Sárgarigó 100 km - 3218 m szinttel - 17 óra 51 perc alatt.
Szombat: Mecsek 100 km - 3319 m szinttel - 17 óra 22 perc alatt.
Külön beszámolóban írok majd a Mecsekről, hátha esetleg valaki mindkettőt majd elolvassa, vagy legalább az egyiket.
Sárgarigó 100
Igen intenzív pár napnak néztem elébe, ugyanis két, első rendezésű százas csábított a túranaptár felületén. Próbáltam is élni a lehetőséggel. Szobra érve 17 órától lett volna a rajt, de szervezőnek még nyoma sincs, hamarosan pedig befut a következő vonat, ahol szintén csak túrázók vannak. Na ez így érdekes lesz. Hamarosan érkezik végül a szervezőbrigád, kiderült hogy baleset volt, ezért késtek. Ráérősen beállok a sor végére, teljesen mindegy mikor indulok, Esztergomból úgysem engednek tovább 22:30 előtt, ez állt a tájékoztatóban. Végül 17:30-kor én is elindulok, de előtte Dávidtól a főszervezőtől megtudakolom hol lesznek ténylegesen a pontok, mert a járvány miatt csak nagyon minimalista lett a szlovák rész szervezése. Helemba településig eltelik 4 km, ezt Helgával ütjük el, ismerős is az út a Szent László Hadosztály túráról ami decemberben szokott lenni, és tavaly is voltam rajta. Itt máris egy érdekesség, invitálnak be a sörözőbe hogy van pecsét. Kapok is egy stemplit a pultostól, pedig Dávid nem mondta ezt, viszont a pecsétes füzetben szerepel. Mai napig nem tudom hogy most akkor tényleg a túra részeként kaptam-e pecsétet (?). Semmi gond, irány tovább. Jön az első szint egy gyönyörű kis mini kilátóhoz, ahonnan mesés panoráma sejlik fel, meg is állunk többen nézelődni. Vári Gáborral haladunk kicsit együtt, ő is tervezi a Mecsek 100-at. Valószínű mi is vírusosak leszünk, ugyanis a száj helyett inkább a láb és körömfájás eléggé valószínű ennyi kilométer után :) Ez után jelzetlen úton haladunk, de az irány egyértelmű. Elérvén a K- jelzést ki kell térni egy kis turistaházhoz, ahol elvileg lett volna igazolás, de a vírus miatt semmi sem volt itt most. Nosztalgiázok közben, régen a Bazilika 55 túrán itt lehetett nyársalni, és vagy 10 fajta pálinka volt a kínálat. Egy darabig maradunk a K-en, majd a Skaly kilátópontjánál gyönyörű kilátás adódik a Dunára, Esztergomra, a Bazilikára, és a Pilisre.
Nagyon szeretem ezt a pontot, többször jártam már erre. Innen a P-ra térek rá immár egyedül, majd egy pici kocogás után érem utol Garamkövesd szélén Adrit, Zsoltot, és Attilát. Fura, mert az itteni sörözőben többen betérnek pecsételni, pedig erről sem szól a fáma. Mi megyünk tovább, és a település végét jelző táblát fotózzuk le. Most már tényleg nem tudjuk mik a valódi pontok. Felérünk a Garam, majd a Duna gátjára, és jó 5 km-ig nem is tágítunk róla. Bandázok a többiekkel, közben Feri, Éva, Juli is utolér jó sokan megyünk most együtt, de a kedv töretlen, az idő pedig csodás. A gáton egy repülős emlékműnél vár most már ténylegesen a pontőr, ezt Dávid mondta is a rajtban. Előveszem fejlámpámat, de még sokáig nem lesz szükség rá, ugyanis a gát után átkelünk a Mária Valéria hídon, és még Esztergomban túrázunk egy darabon át. A Bazilika éjjel kivilágítva gyönyörű, olyan mint egy bombanő, nem tudom róla levenni a szememet :) Közben valami nagy buli is zajlik, bömböl a zene, és a színes vidámpark nyakig van emberekkel. Utólag utána olvasva Lampionos Felvonulás zajlott ezen az este, ahol kreatív elemekkel, és színes fényekkel feldíszített hajókat, csónakokat tekinthettek meg a látogatók, akikből bizony nem volt hiány. Csapatunk megkerüli a Bazilikát, majd megérkezünk a főbejárathoz, óriási monumentális, tekintélyt parancsoló építmény ez. Pontőr elvileg lett volna itt is papír szerint, de engem ugye Dávid kiokosított, így nem is nagyon keresgéltük, hanem szépen haladtunk tovább a gyönyörű városkában. Sokáig elkísér minket a koncert hangja, aztán elhagyva a települést megkezdjük emelkedőnket a Vaskapu menedékházhoz, ami 26 km-nél volt már. Felérvén már előre tudtuk hogy itt leves vár minket. A vírus miatt nekünk kellett megcsinálni, a tésztát belemorzsolni a tányérba, szósszal leönteni, majd vízzel felönteni. Nincs ezzel semmi gond, finomat főztem :) Azaz egy gond mégis csak volt, a víz túl forró volt, csak nem figyeltem, és nem voltam rest nyakig önteni a tányérba. Ez azt eredményezte hogy jó 20 percig a leves fogságába estem, de természetesen eszem ágában sem volt otthagyni, mert éhes voltam ám. Többen összegyűlünk, amúgy sincs kedvem sietni sehova. Leküzdvén az energiát adó levest, ismét Adriékkal haladok, majd a lefelében picit belekocogok, és a P-on Esztergomig úgy is maradok. Itt már egyedül folytatom utamat. Esztergom vasútállomásra 22:50-re érkeztem.
Bődületes tömeg van, ugyanis 10 perc múlva innen indul a klasszik 70-es táv rajtja, amin úgy látszik rengetegen vesznek részt. Nagyon nem nézelődök, most magamra kell koncentrálni. Erzsiékkel váltok pár szót, majd indulok is egyből tovább. Magán a 70-es távon 9-szeres teljesítő vagyok, ismerem az útvonalat remélhetőleg jól. Sajnos az első pont csak Klastrompusztánál lesz 16 km-nél, mert ez a hülye vírus még ide is begyűrűzött. A Barát-kúti erdészháznál előznek meg tényleges 70-en induló gyorsabbak eleje. Hosszas menetelés után érem el Pilisszentléleket, ahol az itt utolért Botos Istvánnal, és Somogyi Lacival vetjük rá magunkat a közkútra, akik szintén a 100-ason vannak. A Pilis-nyeregbe erős emelkedő visz fel, de a jutalom nem marad el, utána kicsit meg lehet tolni a tempót Klastrompusztáig, bár az út néhol igen balesetveszélyes. A kis üdülőövezetet elérve frissítőpont következik. Először is a folyadék a lényeg, kétfajta szörp van, majd sós dolgokat, illetve nápolyikat lehet itt kapni. Ez most itt nagyon kell, kicsit el is időzök, egy pillanatig sem bánom. Innen erdőben, majd szántóföld szélén visz a S- jelzés. Az Iluska-forrás előtt ér utol Bötkös Tamás, akivel váltunk pár szót. Ő is jön a Mecsek 100-ra (ennyi őrültet..) :) Ez után tovább is fut. A Fehér-hegy rövid, ámde tekintélyt parancsoló emelkedője után meglepetés pontőrökbe botlok. Bár így utólag nézve írta az itiner, de itt a 70-es távon is több helyen nem volt pontőr ahol jelezte a papír. Lekocogok a gázvezetékjelző mentén, közben Hajniékat előzöm meg akik ügyesen haladnak. Pilisvörösvárra érkezek, a pont nem a régi krimóban van, hanem a Fetter Vendéglő előtt, amit jól ismerek, ugyanis régen innen indult decemberben az Attila Király Emléktúra 115 km-ese. Itt viszont hot-dog vár, jó ismerősöm Zsolt által. Végre leülhetek kicsikét. Elnyamnyogva a finomságot az egybenőtt Pilisszentivánon is vagyok hamar, majd az Antónia-árokban kezdem meg soha véget nem érő mászásomat. Kutasi Viktorral haladok most, ő 70-en van, aztán hamarosan tova is száll. A Muflon-itató külső része nyitva, pontőr van, a belső rész zárva, de nem zavar, mert a Shell kút után elvileg van frissítő pont. A Kerek-hegyi elágazást becsületesen megtéve nyugodtan kocorászom lefele a hosszú Zsíros-hegy lejtőjén. Közben megelőz Halmi Rita, aki szintén a 70-esen vitézkedik. Szerencsére odalent tényleg volt frissítő, és végre a lámpámat is eltehetem, szépen kivilágosodott. Mindenből eszek-iszok, így a korrekt.
Vörös Gergő is a 70-en fut. Kicsit megáll, dumcsizunk, majd tovaengedem, mert láthatóan lassabban haladok a Kötők-padja irányába. Ideérvén kódot lelek, amit le is fotózok. Leülök egy sziklára, a panoráma mellett a zoknimat csodálom még meg hogy az óriási lyuk ellenére eddig hű társam volt. Szerencsére van cseréje, így sokkal komfortosabb lenne, ha nem fájnának a csontok a lábfejemen mindenhol. Ugyanis a Hoka Speedgoat 6 wide most volt először a lábamon, de nem nagyon sikerült megbarátkozni, teljesen más mint az 5-ös modellje volt, így egyelőre maradnak a rövidebb távok neki, és az agyonhajszolt 5-ösben leszek kénytelen menni még pár százast.. Hosszasan haladva a gerincúton érkezek a Virágos-nyeregbe, majd az Újlaki-hegyet ostromlom meg, ahol pontőr is igazol. Leóvatoskodom a meredeken a Határ-nyereghez, majd Báthori Attila ér utol, akivel Hűvösvölgyig együtt megyünk, és jókat dumálunk. A Gyermekvasút állomásához érkezve, szomorúan látom hogy még nincs pizzaszelet, de azt mondták kb negyed óra múlva kész. Gondoltam az nem vészes, megvárom. Attila addig meghív egy üdítőre, jól esik. 20 perc múlva hozzák csak ki az első adagot. Stipi-stopi, én már itt vagyok egy ideje. Kutasi Viktor közben tovahaladt, de félhangosan megjegyeztem hogy nem evett pizzát, és rám ruházta az adagját :) Így egyből két szeletet el is veszek, és jóízűen pusztítom befele. Jó 30 perc megpihenés után a Nagy-Hárs-hegy ezerszer járt emelkedője következik. Szerencsére a pizza által gond nélkül veszem az emelkedőt, pedig most már 82 km-nél járok. Meglepetésre fent nincs pontőr, gondoltam akkor lejjebb a pihenőnél lesz, ott sincs senki, így lövök egy igazolófotót. Meglepő hogy pont itt nem volt pontőr. Lekocogva Szépjuhásznéhoz rárabolok a közkútra, mert kezdenek odafentről befűteni. A Kis-Kőfej után a Csacsi-réthez emelkedek fel, ahol ismét nincs pontőr, viszont Sali Gáborról van egy megemlékező papír, ő volt itt anno az állandó személyzet. Csillebérc előtt jobbra fordulván jönnek a budaörsi kopárok. Ezen a részen valahogy mindig elkap a lendület, most is így van, nagyon szeretem ezt a szakaszt a Sorrentoig. Előtte Zsófi és Zalán frissítőpontja állít azért meg a Nagyszénászug nevű helyen. Itt aztán van minden. Két fajta hideg szörp, sós krékerek, édes dolgok, chips, répa (!), alma. Kiélvezvén a lehetőséget kocogok tovább, és meg sem állok a Sorrento aljáig. Hamar letudom a rövid ámde meredek fölfelét, majd ismét kódot fotózok, és rémhosszan haladok az amúgy igen szép úton a Huszonnégyökrös-hegy nyergénél található ellenőrzőpontig. Innen pillanatokon belül leérek Budaörsre, ahol az aszfaltot elérve hamar fejen csap a meleg, és a tempót nagyon visszaveszem, nehogy itt a végén legyen gond. Megfontoltan érek föl az utolsó hegyre, ami a Törökugrató nevet viseli. Rakk Gyula fotóz, majd a hegy alatt van egy közkút, ahol hatalmas mosdást eszközölök. Mindenféle utcákon kanyarogva érkezek be végül a célba, 11 óra 21 perckor. Négyfajta meleg étel a kínálat, nem is akármik. Én a hentestokányt rizzsel választom, de lenne itt több fajta tésztaétel, és krumplifőzelék fasírttal is. Sajnos csak egy adagot lehet enni, de így is nemes gesztus ennyi finomságból választani. Az immár jókora hőségben buszozunk vissza Kelenföldre, Mátéval, Tomival, és Attilával.
Kicsit aggódva várom a két nap múlva rendezendő Mecsek 100-at, mert a cipő szétszedte a lábcsontjaimat eléggé, de remélem a régi majd nem szakad le valahol a lábamról útközben.
A tavaly májusi Zerge (Budai) 50 után, amit a 2002-es és egyúttal 2003-as útvonalon teljesítettem (azaz a mostani hivatalos úthoz képest két helyen, Telki előtt egy nagyobb és utána közvetlenül utána egy mini kerülővel), úgy döntöttem, hogy a megmaradt hármat, Sajgó 60 É, Eötvös 50 és Corvin 80 hármast már csak 2-2 szakaszban fogom végigjárni. Tehát nem bűnbocsánat lesz, csak élménygyűjtés.
A Sajgót tavaly decemberben és Újév napján jártam végig, tehát a tervezett két részben, s próbáltam ragaszkodni a 2003-as útvonalhoz itt is. Szentendre Izbégnél többször jártam tavaly és tavalyelőtt is, hogy lássam, hogy ez megvalósítható-e, ugyanis emiatt patakot kellett volna ugrani, meg egy magánterületre is kicsit be kellett volna hatolni. Egy helyi lakóval beszéltem, aki mondta hogy anno ezeknek a túráknak a napján mindig farekeszek, raklapok voltak a Bükkös-patakba rakva, így az nem volt kérdés, hogy nyáron mekkora a vízállás. Most télen amúgy elég nagy volt.
Végül a fiammal mentem az első részre, s mivel dumáltunk, benéztem a nyomvonalkövetést, a patak másik (É-i) partján maradtunk, így elmaradt a dolog. Azért legalább kitartottunk a patakparti ösvénykövetésen, s onnan egy futópálya mellett jöttünk ki. Ettől eltekintve még egy helyen volt olyan, hogy ma már nem igazán járt az adott szakasz (a névadó Sajgó-kapu után nem sokkal), de az nem volt benőve nagyon. Ja, meg Szentendrén a leégett Spar miatt kellett vagy 50 méterrel arrébb menni. :-)
Az Eötvös 50-nél nem látok ilyen kockázatot, mármint eltekintve attól, hogy nemrég elég hosszú ideig le volt zárva a Rám-szakadék, szerintem ugyanazok az ösvények járhatóak, mint 23 éve.
Ma viszont a feleségemet Erdőkertes szélére invitáltam, hogy ott sétáljunk egyet, főleg azért, mert a Diós nevű részt akartam megnézni. Kiderült, hogy bár ez nem lehetetlen, de a Corvin 80 útvonala maradéktalanul már nem követhető. Mármint legálisan hasonló érzésem volt, mint a privát Gödöllő 60 esetében, kerítéses tanyák állnak az ember útjába, ráadásul néha még azt sem tudja az ember, hogy biztos tilosban jár-e.
A Vácbottyáni sor és a Dobó utca sarkán egy oszlopon még ott virított a C. J. (Corvin József, ugye? 😊), viszont kerítés volt az utcasarok két külső oldalán is, bár az egyiken egy kis ajtó is volt. Nyitva volt, bementünk, elbizonytalanodtam, ezért kijöttünk. Majd megint bementünk, mert bár bár belül egy ranch felirat (igen, Tailor Ranch) volt, de volt ott egy mini játszótér és közúti tábla is. Sokáig vacilláltam, de végül nem mertem belül menni tovább.
A Losonci utca, majd a Nap utca felé kerültünk, ahol visszaértünk a Vácbottyáni sor folytatására (itt már Szalai sor). Kérdezősködtünk egy háznál, mert itt viszont Magánterület táblát láttunk visszafelé. Az egyik háznál dolgozókat kérdeztük, de egy másik házból kéretlenül is segítettek, s azt javasolták, hogy legyünk óvatosak, mert nemrég még rendőrségi ügy is lett abból, hogy valaki betévedt.
Szóval a Diós út elejét ki kellett hagyni, s a térképen nem jelölt ösvényen indultunk el a Pázmány Péter utca elnevezésű ösvényről letérve É felé. Nem keveregtünk szinte semmit, a Barátok útjánál visszatértünk a C80 útvonalára, amit egy újabb régi felirat is megerősített. Mivel mi igazából egy sétára indultunk csak, ezért a PZ közös szakasz után a Z-n mentünk Vácegres felé. Ezen az úton is láttam egy C.J.-t. Innen a P és a Z4 jelzéseken mentünk vissza az autóhoz.
Haloványan rémlik, hogy amikor 2023-ban rajzolgattam az itinert, meg olvasgattam a leírásokat, már akkor is írták, hogy kicsit megváltozott az útvonal. Tehát nekünk 2025-ben módunk volt a Corvin 80 több vonalvezetését is fellelnünk.
Valóban nem értjük egymást. Szerintem azért, mert felsőfokon fogalmazol, ami azért 'magas ló' szindróma. Ki kiabált moderációért? Én megvártam, lép e a személyeskedésedre a moderátor. Ha kiabáltam volna, akkor felszólítom a tényekre. De csak kivártam. Ez nem érzékenység, de más, jobb topikban ezeket a beszólásokat nem tűrik meg, spontán törlik a bejegyzést.
Ami a példádat illeti, ha sikerült eltávolítani a kullancsot, az ilyen helyzetben szerencsés dolog. De én számos testhelyszínt tudnék felsorolni, ahol csak úgy az állomáson nem is láthatod, nem hogy sikerrel eltávolítod. De ha van idő utazás előtt, akkor sincs minden esetben teljes test ellenőrzésre lehetőség. Épp most jelent meg nálunk egy felháborodott cikk a sajtóban, hogy egy buszon valaki sztiptízt rendezett.
A többnapos túrán az rendben van, hogy rendszeresen ellenőrzi magát az ember. Én a lehetetlen helyzeteket említettem. Sajnos néha a tükör is kevés, kell a segítség. Számos saját és mások eseteiről tudnék példákat hozni. Már idén is két kullancs vendég volt, az egyiket alig két órás terepen lét után már csak két részletben lehetett eltávolítani. Szerencsére következmények nélkül. Az igazi védelem persze a védőoltás, de a Lyme ellen sajnos csak a megelőzés és az ellenőrzés marad.
Láthatóan nem nagyon értjük egymást, szerintem nem az én hibámból, de ez mindegy is. Emiatt ezt a szócséplést sem kívánom folytatni. Moderációért kiabálni szerintem felesleges, ha neked ez nem volt kulturált hangnem, akkor te túl érzékeny vagy.
És akkor innentől részben on:
Pont egy Kinizsi Százas után fordult elő velem, hogy a vonatra várva vettem észre a kullancsot magamban. Gond nélkül el tudtam távolítani ott helyben, céleszköz nélkül, rögtönzött megoldással. De ötnapos AK-s sátrazás után is vettem észre magamban délután, már odahaza kullancsot, ezzel sem volt gond. (Mielőtt felmerülne: aznap került belém, én ugyanis átnézem magam minden nap végén, mielőtt bemegyek a sátorba. De ezt már írtam.)
Szombat: Lazová Stovka 113 km - 3900 m szinttel - 18 óra 28 perc alatt.
Hétfő: Kakukkhegyi Hullámvasút 18 km - 678 m szinttel - 4 óra 11 perc alatt.
Lazová Stovka 113 km
Pénteken kora délután a feladat adott: Komáromig levonatozás, majd ott Feri és Mariann várt, akikkel kocsival utaztunk le a tavalyról már ismerős kis kempingbe Prasník település után. A magyar delegáció többi tagja már ott volt, így hamar csatlakoztunk egy jó kis traccspartira. Én még elég sokáig ott maradtam, cseh, és szlovák ismerőseimmel beszélgetni. Végül kb este 23-kor fújtam takarodót.
Időm az viszont volt bőven, ugyanis volt egy 5:00-s, és egy 7:00-s rajt a gyorsabbaknak. Én utóbbi mellett döntöttem, így reggel kényelmesen tudtam készülődni, és reggelizni. Végül a főszervező 7:00-kor elindította a futómezőnyt. Filces, illetve élő ellenőrzőpontok voltak a túra közben. Egyből emelkedővel indult a menet, majd egy darabig lehetett kényelmesen futogatni. Jana Perasinova ér utol, kicsit dumcsizunk, ő MKMK 220 km-es teljesítő 2023-ból például. Pustá Ves üdülőfalucska után a K- jelzés igen meredekre vált egy bányaperem szélén, majd a Z-tanösvény is himbálózik le-föl. Kosariská település előtt utolérem Radkát és Martint, akitől kapok egy korty sört is, éppen most bontotta meg. Kicsit dumcsizunk, majd tovakocogok, végig a településen. Jan Vocásek megy előttem, a tempónk kb ugyanaz, nincs értelme megelőznöm. A Bradlo monumentális emlékműjénél már igen sokszor jártam. Jó meredek hosszú út visz fel ide mindegyik irányból. Sajnos a csúcson óriási köd honolt, így most nem láttam értelmét felmenni az emlékműhöz. Amúgy elég sokáig nem engedett a köd a szorításból, de végül megadta magát, és napsütéses/szeles idő várt ez után.
Az emlékmű alatti turistaháznál volt az első frissítőpont 15 km-nél. Húha, eddig majdnem 8 km/h-s átlagot jöttem, elég erős.. Banán, sütemény, kóla, sós-édes dolgok vártak ránk. Jó 5 perc után kocogok tovább, immár látótávolságban sehol senki. A továbbra is igen sokszor járt P- jelzésen haladok tovább. Ha mindegy jól megy, június hetedikén is erre fogok haladni éjszaka, de ez még a jövő zenéje, egyáltalán nem biztos. Pár kilométerrel később a gyalogos mezőny végét kezdem utolérni. Polianka település előtt, 20 km-nél balra kell menni aszfalton, elvileg saját jelzésen, amiből egy darab sincs itt. Na ezért használok már külföldön tracket.. Csábítóan lejt az út, élek is a lehetőséggel. Utolérem a cseh ikont Jirkát, akitől megerősítést kaptam hogy Myjava városát, és a Velká Javorina 970 m-es csúcsát is látom innen, ahol bizony még a túra is vinni fog később. A túra előtti nap több mint 20 mm eső leesett, és a következő szántóföldes etapnál ez vissza is köszönt. Minden lépés küzdelmes volt, alig vártam már hogy zöldfelületre érjek. 23 km-nél érem utol Ferit és Mariannt, időben vannak bőven. Ez után kódot jegyzetelünk, majd tovahaladok ismét egyedül. Fentről igencsak befűtöttek közben, a hőfok szerintem 25 fok körül is volt, ami nem lenne baj, csak nagyon hirtelen jött. 26 km-nél Julikát, Évit, és Zoltánt is utolérem, akikkel szintén jól esik kicsit dumcsizni. Egy erőteljesebb emelkedő jön a K-en, ez nem nagyon esik jól, kétszer is megállok inni, mert tudom hogy a frissítőpont nincs már nagyon messze. Podzámok településre érkezek. Egy gyönyörű vár itt a turisztikai attrakció, de a túra nem visz fel ide, hanem egy házban vár minket a frissítés. 31 km-nél járok, 4:05 alatt, ez még mindig 7,5 km/h. Itt a mosdóban kicsit lehűtöm arcomat és fejemet hideg vízzel, mert ég mindenem érzésre. Ez után jöhet a jól megérdemelt frissítés. Kicsit többet időzök itt el mint szerettem volna, de annyi minden volt hogy akár több órát sem szégyelltem volna itt lenni :) A tempót viszont kicsit lejjebb kell venni, mert a nagy melegben nem biztos hogy jól jönnék ki belőle. A S-jelen kanyarog az út Horná Dolináig, majd saját jelzéses út jön egy kitett jó meredek emelkedőn. Tyű, ez most nagyon nem esik jól. Blankát is alig tudom megelőzni, ráadásul megint kétszer meg kellett állnom fölfele inni. Ez után a P-jelen szép kis házacskák között visz az út sokáig, majd letérve a jelről a Vesny vrch 564 m-es teljesen kopár csúcsán vár a következő filces igazolás. Eszembe jut, tavaly ezen a túrán Márkkal itt kaptuk meg a jégeső első felvonását. Most talán még túl meleg is van, viszont a kilátás az varázslatos mindenfele, nem győzök betelni a látvánnyal. Vrbovce település előtt érem utol Adrit, Ritát, és Attilát. Nagyon jól haladnak, akiket ezek után megelőztem, ők már bele is futottak a túrába. A pontig levő 500 m-en persze maradok a többiekkel, amúgy is ráérek bőven. 42 km-nél járok 5:54 alatt, ez még mindig 7-es átlag felett van, pedig egy ideje már óvatosabban mozgok. A frissítőpont itt is elsőosztályú, de valamiért a kenyerekre nem tudok ránézni sem, pedig kéne enni valami szilárdat. Bezzeg tavaly kétpofára ettem, mondjuk akkor végig gyalogoltunk nagyrészt Márkkal. Kisebb snackekkel beérem most, úgyis van még nálam csomó csoki. Az innivalóra viszont nagy figyelmet kell fordítani, mert a következő élő pont 20 km múlva lesz. Elbúcsúzván a többiektől a K-jelzésen kapaszkodok ki a faluból. Messzire ellátni az emelkedős úton, látok is jó pár sporttársat a messzeségben, akiket később meg is előztem. A Zalostiná kilátóhoz tartok, ami kb egy nagyobb vadászles, és nélküle is pont ugyanazt lehetne látni. Tavaly a jégeső második felvonása itt folytatódott. Most az idő elég felhős lett, ha éppen süt a nap dögmeleg van, ahogy jönnek a felhők, beindul a szél, és már kissé fázom is. Ez játszódik kb egész délután, ami nem baj, a légmozgásnak most kifejezetten örülök. Nagyon szép kilátás adódik sok-sok km-en át balra, kevesebbet is nézek előre. A Tri Kameny (Három kő) elágazásba érve elérem a szlovák-cseh határt közvetlenül. Egy szuper jól kialakított pihenőnél megállok frissíteni, majd aszfaltúton lehet futkorászni egészen a Kuzelovi szélmalomig. Gyönyörű építmény, idilli környezetben. Rengeteg kiránduló jár erre, motorral, kerékpárral, gyalog.
A szélmalom utáni kisebb emelkedő tetejénél ismét filccel igazolok, majd hosszas szántóföldes rész következik. Tavaly itt már brutál nagy sár volt, és végig szakadó eső, most teljesen rendben van az út. Kis idő múlva elérem Javorník települést, ahol az aszfalton már végig gyaloglok. A Hotel Filipov parkolójánál volt a következő élő pont 62 km-nél, ahova pöccre 7 km/h-s átlaggal érkezek még mindig. Itt viszont szuper levest szolgáltak fel. Hú de jól esik leülni! Közben nézem hogy elég sok futó van itt fiúk/lányok vegyesen. Azt hogy ki indult 5-kor, meg ki 7-kor reggel, nem tudom, de nem is versenyzek senkivel. Kérek a flakonba fincsi kofolát, mert majd most jön a túra legnehezebb része a fentebb már írt Velká Javorina 970 m-es csúcsára fel. Levesezés után még ehettem sós paradicsomot, szőlőt, és sajtot is. Nem volt könnyű felállni ebből a székből..
Tovább indulván elég sok futó van előttem, de hamarosan az emelkedőn mindenkit ott hagyok, és sorban érek utol újakat. Egy nem túl jó dolog viszont történik, érzem hogy valami folyik le hátul a hátsómnál. "Olyan" dolog még nem történt velem eddig :) Levetve a hátizsákot ázik az egész, a kofola szó szerint felrobbant a hátizsákban a szénsavtól és a melegtől gondolom.. Kb 3 dl maradt belőle, még szerencse hogy a másik flakonba is töltöttem izót a ponton, mert másképp tuti kiszáradok a következő frissítőig. Jó hogy ismertem az utat, és figyeltem arra hogy osszam be végül a folyadékot. Elnyújtott hosszú emelkedő jön a Z-ön, valakik mindig mozognak előttem. 67 km-nél ismét elérem a határt, ahol már a P-jelzésen túrázok tovább. Jaro és Patrik csapatát is utolérem, nagyon jól haladnak, kicsit dumálunk is. Az utolsó rövid ámde annál combosabb emelkedő után végül a Velká Javorinára érkezek 970 m-re. Varázslatos kilátás adódik balra. Tavaly itt hó volt, és metsző szél, mínuszokkal. Most szuper jó túraidő van, a pulóver is lobog a derekamon továbbra is, és egy pólóban toltam éjszaka is, pedig akkor azért már hűvösebb volt, csak hát az adrenalin.. :) A K-jelzés futásra csábít igen hosszan, kellemes utakon haladva. A 78 km-es pontra is így érkezek, ami Cetuna településen van a Country és Western étterem teraszán. Ismerősöm Jozef a pontőr, kínál minden jóval. Van finom meleg tea, na arra nagyon rájárok. A kofolát is újratöltöm, de most a másik flakonba, nem is volt innentől gond ezzel. Érdekes mustáros-vajas kenyerek is vannak, végre ebből is tudok enni. Mondanom sem kell a banánt, és a sós dolgokat persze pusztítom ezerrel. Jó negyed óra pihenés után még a településen belül a túra legmeghatóbb része jött, azaz nekem. Alig mentem pár száz métert, egyszer csak látok egy kitelepült asztalt, rajta a túra nevével. Három fiatal itt lakó lány készített meggyes-mákos süteményeket, és kétfajta mignont. Mellette grapefruitos dobozos iso ital is volt hatalmas kiszerelésben. Ráadásul beszéltek angolul is. Eszméletlen finom volt mindkét sütemény. Nagyon megköszöntem a nemes gesztust, és boldogsággal haladtam tovább. A sütiket a Roh hegy csúcsára felfele majszolgatom el, aminek a tetején hatalmas partizánemlékmű van. Filcezés után egy srác kocog mellettem, elismerően biccent a 7 órási rajtidőmhöz. Ő 5-kor indult. Lubinára érve eszembe jut hogy pár éve Olgával beültünk egy jó korsó sört inni immár este ugyanezen a túrán. Most még világos van, zajlik az élet odabent ismét, de nem csábulok el, tovább menetelek a hosszas aszfalton. 85 km-nél kell csak elő vennem a lámpát, mert erdei szakasz következik. Pont itt érem utol Lydiát és túratársát. Lydiával csomót dumálunk, tavaly ő volt az egyike a mindössze 9 teljesítőnek (közte velem is), aki az MKMK 225 km-esét megcsinálta. De sok komoly hosszútávú ultrát megcsinált már. Jön az iszonyú hosszú Z-jelzés Visnové településig. Szerencsére jó passzban vagyok és a nagyját kocogom is. 93 km-nél jártam 14 óra 16 perc alatt. Itt szintúgy mint tavaly virslit szolgálnak fel. Szégyenszemre csak egy párat bírtam megenni, pedig nem szólt a fáma arról mennyit lehet fogyasztani. Ráadásul csomó minden más édesség is volt itt, azokból meg nem is bírtam enni. Mi történt velem? Igazából semmi különös, csak most valamiért nem voltam olyan nagyétkű mint általában más túrákon. Lydiáéktól elbúcsúzok, majd ismét egyedül hódítom meg a település fölötti kastélyhoz vezető igen meredek emelkedőt. Végül a kastély helyett a nyeregből a másik irányba kellett tovább menni a K-en. Idegtépően hosszú ez a rész minden évben. Közben utolérek 7 órakor induló futókat is, az egyik lányt megismerem még a rajtból. A Velky Plesivec csúcsára érve gyönyörű éjszakai panoráma mutatkozik, meg is állok kicsit gyönyörködni, na meg a filces pontot is közben megleltem. Nagyon hosszú rész jön Sipkovéig végig a K-en. Abban viszont biztos voltam hogy ez a rész el volt mérve valójában. A tervezetthez képest jó 20 perccel később értem ide, pedig volt benne kocogás is a gyaloglás mellett. Ráadásul a településen a ház ahol a pont szokott lenni zárva volt, és kiírták hogy 1 km-re lesz a frissítő. Ez viszont már a településen kívül volt egy réten. Pontőr nem létezett, kihelyezésre került viszont rengeteg étel-ital. Csak úgy az út mellett. Sipkové település amúgy is ilyen szellemfalu volt. Közvilágítás egyáltalán nem létezett, pedig voltak lámpák szép számmal. Két futóval "fosszuk" ki a készletet a réten, persze volt még csomó minden a szatyrokban. Mindkettőjükön már kabát, én rajtam továbbra is csak póló. Tudom hogy hamarosan úgyis megint mászás lesz. Egy tó mellett elhaladva jött is az utolsó komoly emelkedő, ez nem viccelt. Az utolsó filces pont a Velká Pec 438 m-es csúcsán volt. Ez után nem sokkal a már reggeli úton kellett beérni az utolsó 1 km-en. Közben még lámpákat láttam magam előtt. Elkapott a gépszíj így a végén, és szó szerint majdnem sprinteltem lefele. Az utolsó km-en vagy 6 embert megelőztem még :)
Végül beesve a célba átveszem hatalmas oklevelemet, és mivel büfé is üzemelt, gigászi összegért eszek egy rántott húst krumplival. Közben a beérkezett ismerősökkel gratulálunk egymásnak, és jókat dumcsizunk. Fél órával utánam megjön Michal is, akivel a tavalyi Povazím-on mentünk egész éjjel együtt. A magyarok közül is mindenki sikeresen teljesítette a távot. Kellemesen elfáradva nyúltam el a hálózsákomban ez után, amíg Feriék is beérkeztek. Immár hatszoros teljesítője lettem ennek a 100-asnak.
Kakukkhegyi Hullámvasút 18 km
Rövidgatya és póló. Szuper idő mutatkozott ezen a napon, még a Normafán sem fáztam 9:30-kor amikor odaértem a rajtba. Kölnit azt elfelejtettem hozni, gyorsan felhoztam mentségemre a szombati túrát, és a fáradtságot a két rajtoltató hölgynek :) Szerencsére megenyhültek, és finom süteményt, illetve kókuszgolyót kaptam extra jutalomként, hogy nem locsoltam meg őket :) A túrán végig gyalogoltam, egy métert nem voltam hajlandó belekocogni sem, sőt az egykori Zoli ABC-jénél meg is pihentem jó fél órát önfrissítés gyanánt. Utána a P-négyzeten nagyon óvatoskodtam fölfele, mert kegyetlen meleg lett a nyílt aszfaltcsíkon. Többen keveregtek itinerrel a kezükben, szerencsére én ismertem az utat. Makkosmária után a Virág-völgyön és a Csacsi-réten át érkezek vissza a célba, ahol májkrémes-uborkás kenyereket ehetek amennyit csak gondolok, illetve kétfajta szörp is várt még. Kellemes nap volt ez is!
