MELYVIZ,
Mert eloiteleteid vannak. Mert nem a musorrol, hanem annak szerkeszteserol szol. Es ugye ez nincs benne a pakliban. Ez melyviz lenne... S mint masok mar mondtak elottem, ehhez jo uszok is kellenek, kik mernek elrugaszkodni a parttol.
Osszegezven, az a velemenyem, ha valaki egy Melyviz adast latott, az osszeset latta....
Ha jobban megnézzük, a mai fiatalok élete nem a felhőtlen szórakozásról szól már az egyetemi évek alatt sem. Illetve elő kell teremteni a pénzt a megélhetésre, szórakozásra is. A fiatalok helyzete a társadalom helyzetét tükrözi vissza, ahol pillanatnyilag nincs stabil értékrend, nincs kihez fordulniuk, ha problémájuk van, és meg kell őriznie a látszatot, hogy minden O.K. A legjobb szó erre az ELIDEGENEDÉS és a MAGÁNY.
Most pedig megyek nézem az adást, mert érdekes és végre válaszokat is hallani.
Valamikor régen még az un.értelmiségi önkezüség dívott,(elhagyott a világ, én is elhagyom a világot.)ma már inkább sajnos egyre inkább fenyegetöznek vagy zsarolnak vele.
Juj de izgi! A musorvezeto -szinesitendo az elo adast- elhintette, hogy nemcsak telefonon, hanem MAR az internettton |ertsd: interneten| is erkeztek velemenyek. Ez mar nem semmi! Tudja, hogy van ilyen ize....
Az én öcsém kortásrs segítoként drogos fiataloknak cserél injekciós tuket sterilre - lelkesedésbol.
Kb. ennyit tud segíteni, mint diploma elott álló szoc. munkás.
MÉLYVIZ és InterNetto/Eszter !
A Mélyvíz és az Internetto az elso fecske, aki végre elkezdi kapirgálni ezeket a témákat. Magam részérol nagyon örükök neki és köszi. Külön köszönet, hogy az adást nem szakítja félbe egy csoki vagy tisztasági betét reklám.
Szeretném még ezügyben a médiák felelosségét is felemlíteni. Míg a közszolgálati TV-k egy horror- vagy akciófilmet szívesebben levetítenek, mint egy 'Családi kör'-t, addig ezt az országot családellenesnek tartom. Míg olyan reklámok vannak, amik a szülok mással történo flörtölés által reklámozank (pld. autókat), addig nincs sok remény. Nem gondolnám, hogy a médiumoknak kell ezt a kérdést megoldania, de ne tegyenek ellene, és foleg ne akkor , amikor ez a jelenség lassan kezd teljesen elhatalmasodni ebben az országban.
Alapveto probélmának látom azt, hogy -többségében - rossz családi háttérbol rossz példát maguk elott látva nonek fel a fiatalok. Tehát akár hátra, akár elore néznek nem látnak olyat amitol erore kapnának.
A másik dolog - ami legalább annyira fontos - a helyes értékrend megtalálása -értsd életre szóló, helyes mérce - ami az elozoket tekintve szinte lehetetlen számukra.
A nevelést, a család szerepét nagyon fontosnak tartom ebben a témába. Kérdés, ki tanítja meg a szüloket arra, hogyan kell helyesen nevelni a csemetéiket ? Egyáltalán ki jogosult és képes arra, hogy tanácsot adjon. A családpszihológusok véleményét sokkal inkább elfogadom akkor, ha tapasztalataikra és nem szakismeretük által felhatalmazva adnak választ erre a kérdésre.
Az igazság - szerintem -az, hogy mindenki küszködik, hogy megtalálja a választ, de erre nincs recept.
Ami talán mégis megoldás lehet az, hogy a saját kapcsolati körünkben próbáljunk meg szerettel lenni a másikhoz - önzetlenül, érdek nélkül. Hiszen az ember társas lény és a szeretetre még a legelvetemültebbnek tartott embernek is szüksége van.
Mackó, Soth: Ezek mind nagyon szép dolgok, elvileg teljes mértékben egyet is értek mindennel.
Az élet valóban örök érték, stb.,stb., meg, hogy a nevelés szerepe, és ilyenek...
De nézzük a tényeket:
- Ebben a világban, ahol ma élünk, valóban AKKORA érték az élet? Értsd filozófiai és tárgyi síkon egyaránt.
- Azoktól a szülőktől, oktatóktól, stb. vajon milyen nevelés várható el, akik maguk is a menekülés gondolatával játszadoznak?
Fáradtak, kifacsartak, kontraszelektáltak, stb.stb...
Mi a francot tudnának még nyújtani, önnön vegetatív létükön kívül???
A társadalom, a kutatók, szociológusok, stb. nyújthatnak ilyen frázisokat, okos magyarázatokat, hozzászólásokat, de addig élen fogunk járni az öngyilkosságok számában, a halálozási statisztikákban, amíg értelmes, lehetőségekkel teli élet, reális alternatíváját nem tudjuk nyújtani.
Hmmm. Nagy bátorság kell az öngyilkosághoz ?
Ez eddig eszembe se jutott. De átgondolom.
Én személy szerint még nem akartam soha öngyilkos lenni, ha eszembe is jutott ilyen akkor tett egy kört a fejemben a gondolat aztán eltünt minthja soha sem lett volna. Valahogy Én azt érzem ez menekülés, és Én nekem nem jelszavam az , hogy : Nem menekülünk, csak más irányba harcolunk.
A szülői nyomásról az a véleményem, hogy ez egy ilyen dolog, ezt mindenkinek át kell élni, talán a mai modern világunkban itt válik el a konkoly a búzától. Persze, azt megvallom, hogy ebből a szempontból nagy szerencsém van mert apám hihetetlenül humánus és liberális.
A háborús dologról: Valóban esik az öngyilkosságok száma egy háború alatt, ezt Én is hallottam. De akkor, ha a háború alatt ami egy igen húzós dolog, így felszökik az élet piaci ára, egy kevésbé húzósabb helyzetben meg zuhan, akkor az élet olyan mint a tőzsde ? Ha van rá kereslet akkor érdekes, ha nincs akkor dobjuk el. NEM ! Szerintem az élet egy állandó érték, meg kell becsülni, és minden körülmények közt ragaszkodni kell hozzá.
... a függetlenség alatt nemcsak a szülőktől való függés felszámolását értem, hanem azt is, hogy nem kellene a diákoknak abszolút mérceként kezelniük az érdemjegyek, osztályzatok rendszerét, vagy a társadalomban szokásos más mércéket. Azok csak jobb híján használatosak.
Mindenkinek ki kellene alakítania a saját külön mércéjét, amihez magát és másokat mérheti. Nem kell elhinni a fölnőtteknek, hogy mi a fontos és mi a jó, hanem magunknak kell ezt felfedeznünk. Különben a butaságokat is eltanuljuk!
- még nem látni annyira, hogy a kilátástalanság csak időleges szokott lenni,
- nem alakul még ki az ember stabil önértékelése, önelfogadása, önszeretete, ami segítene a szubjektív biztonságérzetet kicsit függetleníteni a körülményektől, a környezet (főleg a szülők) értékelésétől, elfogadásától, szeretetétől.
Valahogy az érés során függetlenné kell válnia az egyénnek. Néha sok nehézséggel jár elszakadni azoktól, akiktől függ az ember, és félelmetesnek tűnhet a függetlenséggel járó felelősség. Mégis valahogy önállóvá kell válni, és a nevelés során sokat lehet tenni azért, hogy ez majd ne vezessen krízishelyzetekhez.
Sok szülő egyáltalán nem is óhajtja gyermeke függetlenségét.
Érdekes szociológiai tanulmányok készültek arról, hogy éhinségek, háborúk, nagy krízisek idején, furcsa módon kevesebb az öngyilkosság, mint a "lassú pusztulás" időszakaiban.
Lehet, hogy az is oka ennek, hogy bármilyen rossz is pl. egy háborút elviselni, de van "jövőkép": záros időn belül, csak vége lesz és aztán már csak jobb jöhet.
Ma viszont, a javulás lehetősége olyan rettenetesen messze van, hogy egy mai fiatal rabszolgamód végigrobotolhatja az egész életét, majd visszanézve ugyanott találja magát, mint ahonnan elindult...
Ezután persze, hogy sokakban felvetődik néhány ilyesfajta kérdés:
-Minek az egész, ha a lehetőség hiánya fogja meghatározni az életemet? "Eleve elrendeltség" vezérli majd az egész jövőmet...
- A leendő gyermekeimért? Erre a világra kényszerítsek, nagy nyomorúságok árán, újabb kis nyomoroncokat?
A pesszimista beállítottságúaknál ilyenkor ismét jöhet a zsilett....
Az optimistábbak pedig mégis belevágnak; majd lehet, hogy 40-50 év elteltével visszanézve arra gondolnak: lehet, hogy mégis a zsilettet kellett volna választani?...
Persze, akkor már mindegy: ott a rák, az infarktus, az agyvérzés, stb...
Az én meglátásom szerint, iszonyatos mértékű eredmény-orientáltság jellemzi már az oktatást is. A diákok (ill. az őket befolyásoló szülők, média, stb.stb. ) pontosan tudják, hogy "nincs középút" - vagy kimagasló eredményeket produkálnak, vagy "mehetnek a sóhivatlba".
A sajátos magyar helyzetben -gyakorlatilag- két véglet kilátása áll a fiatalok előtt: a./ vagy sikerül beton-kemény munkával bejutnia a felső 1000-be, ahol bróker, csúcs-menedzser, stb. lehet - príma fizetéssel, vagy b./ "átlagos" képességekkel és eredményekkel csupán a nyomorszint közelében lévő vegetálás marad a számára, mint közalkalmazott, kényszervállalkozó, kistisztviselő, stb.
Az a fiatal tehát, aki ezeket a rettenetes elvárásokat nem képes produkálni, "selejtnek" érezheti magát, ergo jöhet a kötél...
De Én a konkrét indokokra vagyok kiváncsi, arra, hogy : Azért mert a ... és akkor szépen elmondja, hogy mekkora volt az a nyomás amit már nem bírt ki. Lehet, hogy ez egy picit perverznek tünik, de az öngyilkosságot egy gyáva dolognak tartom, mert ez egy menkülés a problémák elöl, és kiváncsi vagyok, hogy mekkora probléma az ami elöl ilyen messze kell futni.
Én csak azon gondolkodom, ha a fiatalok, vagy akár nem fiatalok öngyilkosságáról hallok, hogy vajon miféle indokuk volt rá ?
Elhiszem, hogy sok mindentől meg lehet törni de azért most mégsincsnek olyan dolgok (háború, éhinség, gazdasági válság, járvány, stb.) ami ezt a 10%-ot az Én szemszögemből indokoltá tenné. No, szóval az indokokra lennék kiváncsi.
Meg nem erősített információ szerint az egyetemisták és főiskolások körében 10% azok aránya, akik öngyilkosságot kísérelnek meg. Van-e alapja a híresztelésnek? Milyen krízishelyzetek adódnak a huszonévesek életében? Milyen személyes tulajdonságok és milyen iskolai, munkahelyi, társadalmi konfliktusok teszik depresszióssá a fiatalokat? Mi elől menekül, aki ilyen fiatalon ki akar lépni az életből? Milyen tanulságokkal szolgál egy sikertelen öngyilkossági kísérlet? Mit tehetnek a kortárs segítők a megelőzésben és az utógondozásban? Van-e elég belőlük? Milyen tapasztalataik vannak ott, ahol működnek? Ha a diákoknak többé-kevésbé van is hová fordulniuk, mibe kapaszkodhat, aki éppen sehol sincs? Aki egyetemre vagy munkahelyre áhítozik, de egyelőre sehol sem leli a helyét?
Vegyen részt a beszélgetésben már most, vagy az adás alatt!
Vendégek: Tringer László pszichiáter, Dr. Gábor Kálmán szociológus (Oktatáskutató Intézet) Lisznyai Sándor pszichológus (ELTE Diáktanácsadó), Monostori Brigitta (ELTE Diáktanácsadó), Tóth Veronika (ELTE Diáktanácsadó), Kopp Mária pszichológus ( Magatartáskutató Intézet), Kádár Ildikó egyetemi hallgató (JATE)
Szenes Márta (JATE Diáktanácsadó) , Vajda Zsuzsa (JATE Diáktanácsadó)
