Keresés

Részletes keresés

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44120

Lovász Pál

 

 

FÖLD

 

Föld, áldott föld, lágy érverésű méhe

életcsíráknak, omló, dús talaj!

szent őserővel szülsz, hol föltakar

a fürge szántó kékezüst ekéje,

 

vagy ott, hol barna tested híg arannyal

hintette át a csillogó folyó,

Tokaj homokját eddig elhozó

bősz áradáskor, féktelen tavasszal.

 

Letérdelek barázdád tárt ölére

te barna föld! nedvektől bársonyos!

és hozzád is, te naptól mámoros

 

arany homokpart fénylő messzesége!

S fáradt fejem – mely titkaidba lát most –

lehajtom hozzád, áldott ősanyámhoz.

 

 

Arckép [11.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44119

Lovász Pál

 

 

ANYÁM

 

Tavaszkor a temetőbe kifeküdt,

testével a falu földje egyesült.

 

Arca, válla, lágy vonala szertehullt,

emlékével messze nyargal már a múlt.

 

,,Kicsi fiam…” Lehelt szavát őrizem,

s csillagról szállt szeretetét

vérem sajgó csöppjeiben érezem.

 

 

Arckép [10.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44118

Lovász Pál

 

 

AZ ÚT

 

Az út virágos, tág mezőt karol.

Piros pipacs, katáng és mályvarózsa

– ezer hullámvirág zöld, lenge tóba –

kikandikál a bársony fű alól.

 

A fordulónál ott a sík utat

a kis halom merész lejtője várja:

bogot köt hosszú, síma szallagára;

s a halvány ég egy felhőt sem mutat.

 

Kis tüskebokron tengelic szökell;

itt-ott tücsök szól; s már a nap közel

nyilazza lent a vérező határt…

 

S a lankadatlan út tanyát keresve

fürgén halad tovább, mert messze, messze

az ég alatt már csillagokra lát.

 

 

Arckép [9.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44117

Losoncziné Szabó Magdolna

 

 

ÉBREDÉS

 

Még parolázik a hajnallal az éj

s dermedten pislognak a csillagok

lassan térdre kényszerül a félelem

s álomszárnyon lepkehimpor ragyog

megpihen a vergődő szív remegése

elernyednek kifáradt végtagok

szendereg a száj simulnak a ráncok

sátorházában szundikál a szem

folyótükörré vasalódik a homlok

kies mezőkön kóborol a lélek.

            De suttyomban bekúszik

            a fény kardhegyű nyalába

            tisztul az álom

            s a függöny félhomálya

            rést nyit a napnak

            ami huncut sárga kacsintással

            ébredést csókol pilláimra.

 

 

Talán még utoléred… [68.]

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44116

Losonczi Léna

 

 

A TISZÁNÁL

 

Méltósággal vonul a vén folyó,

lágy csókokkal halmozza el a partot,

a fűzfák közt tábort vernek a felhők,

hogy hadba gyűlve

a büszke Nappal

felvegyék a harcot.

 

Napernyők rojtjával játszadozik a szellő,

kergetőznek ibolyántúli nyalábok,

a zsibongó tömeg-arcokon

virágzón heverésznek

a vasárnapi széttárt

boldogságok.

 

Vizes talpakon serceg a homok,

és rátapad, míg pergővé nem szárad,

mint haragszikrából

a gyilkos gyűlölet,

a feslett ózonon át

tűzsugár tőre támad.

 

Szél borzolja a víz sima bőrét,

de a szem ontja fényét a folyónak,

izzó arcokon pirul a bánat,

mert az ég alján

a felhő-hadak

haragvón kiabálnak.

 

A parti pipacs-szarkaláb táblában

megbújt egy kiszáradt kóró-katáng…

a zápor-szülte fénylő gyöngyök

lobognak a zsivajban,

mint viharos éjszakában

a fél kenyérrel őrzött gyertyaláng.

 

Gyöngyszóró csoda vagy nyári zivatarban,

asztrálszálként tartasz forró napsütésben,

tükör vagy a Holdnak,

csillagoknak éjjel,

s áldott ÉLETVONAL

hazánk tenyerében.

 

 

Versek a Tiszáról. Tisza antológia, 2001-2002. szerk. Góg János. Csongrád, Raszter Kvk., 2002. 89-90.

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44115

Loschitz Ferenc

 

 

TÉRKÖZÖKBEN, GOMOLYBAN

 

Hogy látva láss, érzékeid

formát adnak a szemhatáron

belüli tájnak, mert egész

alakká kell, hogy összeálljon

 

minden egymást metsző vonal,

szín a színben, miből kilobban

az amit látsz, s mit látok én,

hogy észre sem veszem, és ott van.

 

Vízszintes és függőleges

ívek, szélek a horizonton:

amit a szél szárnyára vett,

szememmel kéne visszahoznom.

 

Formát a tárgynak így adok,

hogy megmutassa teljes arcát;

andalít pazar színvarázs:

összegyűlt, szapora kavalkád.

 

Majd jön a fény, elmerülök

a tág térközökben, gomolyban.

Csak látok, ívet, vonalat,

akármit. Segíts, hogy kimondjam.

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44114

Locsmándi László

 

 

HALK-KIS SZERENÁD

 

szelekben barangoló

delet-vert harangszó

orgonák-zokogta

est-árva zsolozsma...

 

erdő-mély faágon

meleg kis madárnyom

csillagok kontyába

virradó rozstábla...

 

vándor méla botja

fürj-bújt szénaboglya

göncölszekér-hozta

álmok fehér csokra...

 

lepke-szállt repceszag

kereslek merre vagy

szarvas-szomj vigyázta

patakpart virága...

 

 

Téli mese, 2001

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44113

Locsmándi László

 

 

KÖZEL VAN…

 

néha

az esti

haranggal

csillagaid

között

kószálok...

közel

van már

fiad

ígérte

tiszta-szép

országod

egy napon

két

kedves-kék

könnycsepp

csöndesen

hozzád-lop...

 

 

Hazafelé, 1996

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44112

Locsmándi László

 

 

ŐSZESTI ÁBRÁND…

 

őszbe-őszesedett

kökény-könnyes berek

lim-loma sem leszek...

 

varjak-verte vágyam

vérzik nyoszolyádban

hiányodba fájtam...

 

hulló harangdalban

ki-kihagy a dallam

talán meg is haltam...

 

deres vadlúd-vékben

szépül sok-sok vétkem:

csillag lesz az égen...

 

 

Hazafelé, 1996

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44111

Locsmándi László

 

 

ŐSZI KEDVES

 

szemed kékjét őrzi még

őszi csillag őszi kék

esteledő vadlúd-ék...

 

barna őszi berkenye

halkan hulló gesztenye

vérző somok sebhelye...

 

csősz-csoszogta messzeség

csöndes őszi estebéd

nem lehetsz oly messze még...

 

kökényeknek kék haja

készülődő tél hava

őszi kedves: térj haza...

 

 

Hazafelé, 1996

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44110

Locsmándi László

 

 

ADVENTI DAL

 

csak szeretni akartam

kicsit bóklászni benned...

rorátés-szép havakban

menni lábnyomod mellett...

 

csak szeretni akartam

tüzet gyújtani benned...

jézust-váró havakban

melengetni a lelked...

 

 

Hazafelé, 1996

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44109

Locsmándi László

 

 

REMÉNYKEDVE…

 

sötétedik

a dűlőutakra

menekült harangszó...

lassan köröző

madársereg

bánata az égen...

a rekettyefűzek

elrejtették már

az alkony könnyeit...

mégis reménykedve

indulok:

szemed elapadt

kútjából kimentsem

a szomjazó

lázas csillagot...

 

 

Kenyérmorzsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44108

Locsmándi László

 

 

IMPRESSZIÓ NYÁRÉJSZAKÁN

 

búzavirág szuszogása

pásztortüzeket gyújt

arcod

csillag-csorda-legelt

mezőin te árva

szegények szeplős könnyei

bújnak-bujdosnak

madárraj-riadt

szemed barlangjába

bóbiskoló harangok

kitárt ablakán

megszökik

a kisdedek

kökénykék-kedves álma

te árva-árva

remegésed szöcskés

pongyoláját bogáncsozza

a vadnyulak-vigyázta

lucernaföldek zokogása

 

 

Kenyérmorzsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44107

Locsmándi László

 

 

Ő MEG ÉN

 

kisherceg-szöszke

bánat ég

távoli csillagon

ősz könnyek csöndje

üldögél

egy rozzant kispadon

 

 

Kenyérmorzsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44106

Locsmándi László

 

 

MÉG NE SÍRJ…

 

csókjaink jászlába

szalmát szelídít

a fitoska bánat

még ne sírj

még pacsirta-könnyű

álmaim vigyázd

szemeid estharangos

alkonyán világok

a vadludak V-je

még ne sírj hiányodig ólálkodó

árvaságom

a neveden szólít

M Á R I A

még ne sírj

szerelmünk udvarán

még keresnek minket

a kócos csillagok

ne sírj

még ne sírj

 

 

Kenyérmor-

zsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44105

Locsmándi László

 

 

LEHETTEM VOLNA…

 

hozzád-térő messzi út

porában picinyke kút

 

kezed-meleg abrosza

lepottyanó kis morzsa

 

szemed szép szentélyébe

zárt örökmécses fénye

 

utolsó szó a szádon

mindened a világon

 

irgalmatlan alkonyban

rózsafüzér markodban

 

 

Kenyérmorzsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44104

Locsmándi László

 

 

SZERETTÉL-E…

 

elkószált

golgotás

magányaimból

szavaid íze

szemed kékje

csillaggá

bánatult

szűzanya-szép

sebed vére

fénye feszül

árvaságom

keresztjére

szerettelek

szerettél-e

 

 

Kenyérmor-

zsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44103

Locsmándi László

 

 

MÁJUSI BÚCSÚZÁS

 

litániás

mária-esték

szütyőmbe lopták

orgonabokrok

szűz-lila lelkét...

zsolozsmázó

ékszer-szép repcék

sárga kezére

rózsafüzérnek

szállnak a lepkék...

csillag csőszöl

mama hát mennék

vigyázd a repce

lepkéibe bújt

orgona csendjét...

 

Kenyérmorzsák, 1992

Bozsikzf Creative Commons License 2019.04.16 0 0 44102

Locsmándi László

 

 

TÉL, 1992

 

megriaszt

asztalom

abroszáig

szomorodó

teled...

az egek

udvarából

elcsapott

éj-nagy

sebhelyed...

befagyott

cinkekönny

csatangolja

kifosztott

kertemet...

magányomba

szöktek a

kereszted

alkonyába

vert szegek...

uram

kezedbe

ajánlom

behavazott

lelkemet...

 

Kenyérmor-

zsák, 1992

bajkálifóka Creative Commons License 2019.01.31 0 0 44101

M. Laurens

ORDÍTVA

 

Fájdalmaimmal nem terhellek,

pedig a némaság gyilkos gödör:

e nyomorult földön jó-páran élnek,

kiknek sorsa vidámság és gyönyör.

Boldogok, hogy fájdalmat nem találva

sorsukat megáldotta a magas ég.

Bezzeg Én: ordítva kiáltok átkot,

hogy élettel vertek meg valaha rég!

 

A végzet tesz a nyomorultra!

Piszkálva minket, röhögve jár

és üdvödet szanaszét dúlja;

akár csak egyetlen hazád a tatár.

Azért is...! Terheit sarokba dobva,

e száj üvöltve, átkozva perel;

e test görcseibe rángva izzik,

haragját teremtőjéhez küldve fel!

 

Pest - Buda, 2015. március 19-21.

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44100

Lithvay Viktória

 

 

LÁTTÁTOK-E…

 

Láttátok-e a fényes napsugárt,

Midőn a hegy mögé nyugodni szállt,

S utána azt a sok szép csillagot,

Amely a sötét éjben ragyogott?

 

Láttátok-e a zajló tengerárt,

Midőn a zúgó szél felette járt,

Midőn magosra hányta a habot,

S medrébe újra vissza is csapott?

 

Láttátok-e az újuló tavaszt,

Midőn a fákon zöld rügyet fakaszt,

És a ligetben a kék ibolyát,

Midőn a földből felveté magát?

 

S láttátok-e a telet, amidőn

Fehér lepelt terít el a mezőn?

És látva mindezt mondottátok-e,

Mily szép az Isten mindenik müve?

 

 

Magyar nőköltők [273-274.]

 

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44099

Litauszky István

 

 

ROMKERT ESTE HATKOR

 

Az évek ledőlt oszlopán

legendás, álmos fény parázslik.

Szoborba dermedt kőmagány

fújja itt néma harsonáit.

 

Billegve kövér, zöld gyepen

jóemberek galambocskái

példázzák: hasznos türelem

morzsányi irgalomra várni.

 

Ki élt valaha s még mozog,

itt mereng piros kerti székben.

Nézi, hogy arany kukacok

lyukat rágnak az esti égen.

 

Övé a kert, hol béke van,

hol, tudja, dísz csupán a rom,

s a feszes sás közt vékonyan

csak víz csobog, nem fájdalom.

 

 

Magánbeszéd [75.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44098

Litauszky István

 

 

HEGEDŰ-DAL

 

Hol a szökőkút hűs vizét

ezüst permetként szórja szét

s pipacs lobog meg kankalin

virít a pázsit halmain

hol házak mézarany falán

a fénnyel áttört cifra árny

akár az inda kúszva nő

s jelzi hogy múlik az idő

hamvas olajfák álmodó

füzek közt szól egy rádió

egy hegedű-dal száll kering

és én lassítva lépteim

követem mint növény a fényt

e kérlelő dal ütemét

e hívó dalt mi úgy oson

úgy fut az üveg lombokon

hogy itt az árnyas alkonyi

úton már csak ezt hallani

lehet e múló délután

eloszló káprázat csupán

hiszen az árnyak kékje már

mutatja milyen a homály

ám e lombok közt surranó

iramló halk hegedűszó

tudom a hulló éjen át

is tiszta hangon zeng tovább

az út gyérülő fényein

is elkiséri lépteim

és soha nem hagy el hiszen

ez a dal terólad üzen.

 

 

Magánbeszéd [49.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44097

Litauszky István

 

 

TÉLI ETŰD

 

Fázik már a város, ködbe bújt.

Vékony didergés fut a drótokon.

A neonfénytől pőre esti út

sinein sápadt villamos vacog.

 

Sötét papírból vágott árnyadat

tükrös kövekhez verdesi a szél,

sarkok mögött lapulva les reád,

járdaszélen ringó bokádba kap.

 

A ködön át, mint eltévedt sirály,

felgyűrt gallérod szárnyain repülsz.

Tekintetedben – elvesző sugár –

zöld lobbanás a boldog, nyári tűz.

 

Lobbanás, mi felgyúl és kihamvad

míg távolodva nézel vissza rám…

Körülkerít a fénytelen magány,

és tündökölnek jégkristály tilalmak.

 

 

Magánbeszéd [47.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44096

Litauszky István

 

 

CERUZA-RAJZ

 

Látlak.

Egy kósza fénysugár

tüzében felragyog

előrehullt hajad.

Kezed

most hirtelen megáll.

A csöndben szinte peng

az eltört mozdulat.

Ruhád

megdermedt, kék redőiből

fehéren villan két karod.

Így állsz

sugár-özönben, mint barokk

szobor, melyre boltívek súlya dől.

 

 

Magánbeszéd [46.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44095

Litauszky István

 

 

MÉSZÖLY

 

A Balaton hullám-zenéjű csendjét

hallgatta tűnő éjszakákon át.

A kelő Nap már látta vászonát,

szelíd színekkel surranó ecsetjét.

 

Festett. Már a tájat nem is nézte.

Felhő-árnyú, képőrző szeme

színek, formák egységét idézte,

az összhangot, mely látható zene.

 

Lányok jöttek. Szép vállukon korsó.

Léptükre halkan felzizzent a fű.

Tekintetükben ébredő csodálat.

 

Míg dolgozott, mögötte csöndben álltak

s nézték, hogy egy szépívű, utolsó

ecsetvonással teljes lesz a mű.

 

 

Magánbeszéd [37.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44094

Litauszky István

 

 

NOCTURNE 1.

 

Fényimádó fehér tenyerét

a bodza reszketőn kitárja.

Csillagfürtökkel terhes éji ég

borul a tájra.

 

Csend mindenütt.

Tört ág ropog.

Valahol villamos siet.

A partravetett város sóhaját

hozzák a zizegő sinek.

 

Hegyoldalon, ahol a lomb

árnya mint olaj kékje mély,

valaki jár,

valaki vár,

valaki még remél.

 

 

Magánbeszéd [22.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44093

Litauszky István

 

 

ŐSZI STRÓFÁK

 

Egy légy a falról fáradtan lehull.

Ki felkapná, a smaragd-hátú gyík

vak odvában napfényről álmodik.

 

A szemétdombon ócska vasfazék

apró nesszel pattogja el zománcát,

mely szürke-kék, mint fenn az őszi ég.

 

Egy tyúk biceg a síma úton át,

kihímezni a finom út porát.

Gyárkémények bodor homálya száll.

 

Kis utca-lámpák gyöngyházszín sora

olcsó ékszer a bársony homályon.

 

A Hold merengve néz körül a tájon:

elmúlt a nyár, de tél nem lesz soha.

 

 

Magánbeszéd [11.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44092

Lisznyai Damó Kálmán

 

 

DEGRÉ ARCKÉPÉHEZ (részlet)

 

Szivem kedves pajtása!

Szabad szellemem bajtársa!

Vedd e dal-áldomást,

Mint egy kis hajnalhasadást

Búbánatunk éjfelében,

Az egri bor vérpiros szinében.

– Egri borral iszom érted,

Melyben Dobó lelke ég:

Melynek gyújtó mámorától

Születik a jó-reménység.

Oly szőlővesszőn termett, mely

Honfivérben gyökerezik;

Csöppjei a bút elmossák,

A csüggedő lelket edzik.

A balsors és az egri bor

Összesimúl, egyformán hat:

Oly elszánt lesz tőle a szív,

S olyan erős az akarat.

S végre oly udvarias lesz

A balsors az egri bortúl,

Hogy a bort engedi győzni,

Habjaiba önként befúl,

Édes feledésbe borúl,

Vagy legalább háttérbe szorúl.

Keményitő természetű:

S reám is így hata, –

Mint az aggteleki

Barlang kőharmata:

Mely zománccal vonja be

A falevél minden szálait,

De mely azért megtartja

Jellemvonásait. –

 

Ez méltó áldomás hozzád

Most hogy arcképed nézem:

Édes könnyelmű lovagom!

Kedves kalandvitézem! – –

 

 

Végeknek tüköri, Eger és Gra-

efenberg, 1854 [189-190.]

Bozsikzf Creative Commons License 2018.12.10 0 0 44091

Lisznyai Damó Kálmán

 

 

AZ ALFÖLD

 

Ez az alföld, ez a magyar róna,

Mintha egy órjás zöld tükör volna,

S nézné benne magát az Úristen,

Hej amikor ránk mosolyog ott fenn!

 

S saját nagy áldását megcsodálja,

Ha a búza hullámzását látja,

S a tömérdek éneklő madarat

A számtalan virágbokor alatt.

 

A szép délibábot megohajtja,

S az egészet fátyolnak szakajtja,

Aztán gyengén betakarja belé

A boruló eget este felé.

 

S nem találja csillagit rendibe,

Mulatozni sok leszökött ide,

Heverészni a lágy selyemmezőn

De elnézi nekik ezt kedvezőn.

 

Jobb itt mint a hideg magas égen,

Lángos pásztortüzek közelében

A holdsugár is lesimul szépen,

Lenyúlik a tejút is egészen.

 

S rajt angyalok jönnek, közelegnek,

De egészen átlépni nem mernek

Félnek, hogy majd vissza nem mehetnek

A sok gyönyörtől, mely csak úgy hemzseg,

 

Csak úgy árad itt minden fűszálon, –

Majd azt hiszed mindez egy szép álom! –

A szellemek szellő alakjában

Játszanak a virító határban.

 

A mennyei harmat is lehull ránk,

S így jönnek az égiek mihozzánk,

A szép alföldet meglátogatni,

Furolyás pásztorokat hallgatni.

 

Boldogságot, áldást hinteni szét,

S innen tudom azt a szép mesét:

Hogy az egész nagy magyar alföld a

Paradicsom közel-attyafia.

 

 

A magyar romantika [287.]

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!