Lejárt a határidő, amit Izrael adott a gázaiaknak arra, hogy délre vonuljanak. Hamarosan bevonul Izrael a gázai terület északi részére, összehangolt szárazföldi, légi és tengeri úton is.
Ez egy másik támogatás, nem a vízhálózatra szól. Azért jellemző, hogy lehetne vizük, látod, de a Hamászt ez nem érdekli. Aztán hörögnek, hogy Izrael elzárja tőlük a vizet.
Egyiptom 1948-ban foglalta el Gázát. 1967-ben a hatnapos háborúban Izrael visszafoglalta és mellé néhány nap alatt elfoglalta az egész Sínai-félszgetet is. Egyiptom 1978-ban a Camp David egyezményben lemondott Gázáról, Izrael pedig ha jól emlékszek 1982-ben kivonult a Sínairól.
Gál Kinga szerint az EU által adott, zömében a gázai vízhálózati fejlesztésekre szánt 691 millió eurós támogatásból a Hamásznak is juthatott, amit aztán a Hamász bomba- és rakétagyártásra fordított.
No, ennyit arról, hogy a Hamász mennyire törődik a fennhatósága területén lakó palesztinokkal.
A Fidesz EP-frakciója ezért támogatja Várhelyi Olivér javaslatát arról, hogy a támogatásokat egyelőre be kell fagyasztani, amíg alaposan megvizsgálják, mire is fordították Gázában a kiutalt támogatásokat.
Sosem lesz béke ott, szerintem. És nem azért, mert nem alakult meg de facto a Palesztin Állam, hanem azért, mert - mint látod - még mindig vannak ott terrorszervezetek, amelyek nem bírnak kibékülni azzal, hogy két állam legyen a területen és az egyik teljes megsemmisítését tűzték ki célul.