Az szeretném, ha Gáza a tengerbe süllyedne, de ez nem fog megtörténni, ezért megoldást kell találni
– mondta 1992-ben Jichák Rabin akkori izraeli miniszterelnök a vérfürdő közepette.
Kollektív büntetés:
Izrael a mozgalom hatalomátvétele óta küzd a szervezet ellen, és kollektív büntetésként 2007 óta tartja szárazföldi, vízi és tengeri blokád alatt a gázai földsávot. Az izraeli lépések súlyos következményekkel jártak, az ENSZ már 2009-ben bejelentette, hogy a blokád ellehetetlenítette a helyiek megélhetését, és fokozatos gazdasági leépülést okozott. Az elzárást rengeteg nemzetközi kritika érte, a Nemzetközi Vöröskereszt szerint a blokáddal Izrael megsérti a genfi egyezményeket, amelyek megállapítják az alapvető nemzetközi jogi szabályokat fegyveres konfliktusok esetén.
CIA szerint pedig a lakosság nagyjából 40 százaléka 15 év alatti. Rengeteg szolgáltatás elérhetetlen, az izraeli szankciók ellehetetlenítik a mindennapokat, a munkanélküliségi arány pedig kiugróan magas, 2023 második negyedévében a 46 százalékot is meghaladta. A helyiek 80 százaléka nemzetközi segélyekre szorul a túlélés és az alapvető szolgáltatásokhoz, például az ivóvízhez való hozzáférés érdekében
" a Gázai övezetnek „kisebbnek kell lennie a háború végére”, és hogy „lennie kell egy olyan, biztonsági övezetnek minősített területnek, ahová bárki belép, azt elfogják” – közölte a Hareetz."
Most nézzük így:
Putyin: a Ukrajnának„kisebbnek kell lennie a háború végére”, és hogy „lennie kell egy olyan, biztonsági övezetnek minősített területnek, ahová bárki belép, azt elfogják”.
Lejárt a határidő, amit Izrael adott a gázaiaknak arra, hogy délre vonuljanak. Hamarosan bevonul Izrael a gázai terület északi részére, összehangolt szárazföldi, légi és tengeri úton is.
Ez egy másik támogatás, nem a vízhálózatra szól. Azért jellemző, hogy lehetne vizük, látod, de a Hamászt ez nem érdekli. Aztán hörögnek, hogy Izrael elzárja tőlük a vizet.
Egyiptom 1948-ban foglalta el Gázát. 1967-ben a hatnapos háborúban Izrael visszafoglalta és mellé néhány nap alatt elfoglalta az egész Sínai-félszgetet is. Egyiptom 1978-ban a Camp David egyezményben lemondott Gázáról, Izrael pedig ha jól emlékszek 1982-ben kivonult a Sínairól.
Gál Kinga szerint az EU által adott, zömében a gázai vízhálózati fejlesztésekre szánt 691 millió eurós támogatásból a Hamásznak is juthatott, amit aztán a Hamász bomba- és rakétagyártásra fordított.
No, ennyit arról, hogy a Hamász mennyire törődik a fennhatósága területén lakó palesztinokkal.
A Fidesz EP-frakciója ezért támogatja Várhelyi Olivér javaslatát arról, hogy a támogatásokat egyelőre be kell fagyasztani, amíg alaposan megvizsgálják, mire is fordították Gázában a kiutalt támogatásokat.