Bóna István: „a Noin Ula-i hun fejedelmi kurgánsírokban (Mongólia, Kr. e. 3. század) a holttestet magába záró fakoporsót valóban egy – ajándékok befogadására alkalmas – nagyobb sírládában helyezték el, amelyet végül egy fából ácsolt, földdel letakart sírkamra fogadott magába … egy – magyarul alig tizenöt éve publikált – mongol népmese az európai temetkezési motÍvum távoli párhuzamaként valóban hármas (fém)koporsóról beszél, s nem egy fakoporsó fémvereteiről.”
Móra Ferenc jött rá (sajnos már elég régen olvastam a kis fejezetet erről, így a pontos részletekre nem emlékszem), hogy a magyar népköltészetből kerülhetett át Ipolyihoz ez a motívum, amiben talán igaza lehet, ha figyelembe vesszük, hogy az egyik mongol népmesében előfordul a hármas fémkoporsó... Ez utóbbiról Móra még nem írt.
Ami a folyamelterelést illeti, Jordanes szerint 410-ben Alarik "vizigót" királyt temették el így, a dél-itáliai Busentus folyót elterelve.
Bóna szerint valószínűbb, hogy fakoporsóról volt szó, ami a Noin Ula-i fejedelmi temetkezéseknél pl. megfigyelhető. Szerinte a Jordanesnél előforduló copercula szó nem magára a sírládára, hanem annak hármas fémborítására, vereteire utal. Ez a híradás viszont szerinte is hiteles, Priszkosz eredeti hun siratóénekekben hallhatott róla, az ő művének mára elveszett szövegrészletét viszont már csak Jordanestől ismerjük.
Újabban mintha Németh György is foglalkozott volna Karthágó és a só c. kötetében a témával. (Remélem, jól emlékszem.)
Tegnapelőtt mutattak valamelyik adón egy összeállítást Si Huang-ti császár agyaghadseregéről és a terrakotta hadsereg által őrzött sírról. Ez a sír tulajdonképpen egy négyszög alapú piramis (vö. a kurgánokkal), amelyet 30 és 40 év közötti munkások építettek. A mauzóleum közelében megtalálták ezeknek az építőmunkásoknak a sírját -- a régészek azt mondják, valószínűleg a munkálatok befejeztével ölték le őket, hogy senkinek el ne árulhassák a kripra hollétét.
Néprajzi Lexikon:"A szkíta előkelőségek temetkezésének titkosságát már Hérodotosz is említi (i. e. 4. sz.), a középkor egyes keleti utazói s utóbb Marco Polo a mongol-tatárok titkos temetéséről is hírt adnak. Az Attila-hagyomány tehát ilyen vonatkozásban hitelesnek látszik."
Sajnos csak fél füllel hallottam, mert éppen vendégeink voltak, de valami olyasmit emlegettek még a műsorban, hogy a piramis alakú síremléket higanyfolyammal vették körül.
Anno online történelmi magazin: "A több mint 8000 ezer agyagfigurából álló túlvilági kísérethez foghatót nem ismer a világ, s bár azóta más sírokból is előkerültek ennél korábbi időszakból származó agyagkatonák, ám a Hszianban, Kína egykori fővárosában, a birodalmat egyesítő Csin Si Huang−ti (élt: i.e. 260–210) császár sírhelyének közelében eltemetett hadsereg nemcsak méretét, de megalkotásának precizitását tekintve is egyedülálló. Az apró részletekre is gondosan ügyelő mesterek minden harcosnak egyedi arcot mintáztak, s a lovak és harci szekerek is hasonló aprólékossággal készültek. Magát a sírhelyet a kutatók szerint kb. 38 évig építette 700 ezer munkás. Egyelőre nem mernek belevágni a feltárásába, mert nagymennyiségű higany jelenlétét mutatták ki, s azt feltételezik, hogy a sírban egyéb veszedelmes 'védelmi rendszereket' is kialakítottak az illetéktelen behatolók távoltartására."
A Kárpát-medence és Etelköz képe egy évezreddel ezelőtt In: Magyar Tudomány VIII (1996), 898--918.
Zólyomi Bálint 1930-ban végzett fúrásokat a lápokon, hogy az XX. század kezdetén egyre szélesebb körben alkalmazott módszer, a pollenanalízis segítségével képet alkothasson a lápok keletkezéséről és fejlődéstörténetük menetéről. Zólyomi a geológusok segítségét, a fúrófelszerelésben és feltárásban a korra jellemző technikai feltételeket kihasználva, a XX. század kezdetén kialakult tudományos elméleteket átvéve, folytatta a Magyarországon elsőként pollenanalitikai elemzést végző Szepesfalvi János munkáját és a magyar vegetációkutatás számára – legalábbis biológiai oldalról – új megközelítéseket dolgozott ki.
Kínkeservvel elvánszorgott Győrig, közben szinte az összes lova megdöglött. Ez már a pannonok földje volt a korabeli archaizáló szóhasználatban. "Az avarok pusztái" pedig véleményem szerint részben ugyanezt a térséget, részben a Tiszántúlt és Duna--Tisza közét jelentik. Carolus arrafelé sohasem járt.
A var-khunok zöme (80-90 százalék) a csapadékosabb felföldi, hegyvidéki legelőkre vándorolt, a Kárpát-medencét övező régiókba és peremterületekre. A IX. század végi honfoglalóknál viszont igen jelentős volt a juhtartás Matolcsi és Bökönyi vizsgálatai szerint, ezért írta Györffy, hogy ezeknek megfelelt a szárazabb puszta, sőt a nedves füvű rétek az állomány pusztulását okozhatták volna.
A frank katonai vezetés szégyene, hogy még az elhagyott, illetve gyéren lakott dunántúli var-khun területek birtokbavétele is felemésztette az erőit: lovaik nagy része elhullott a felvonulás során, a mai ausztriai trületeken pedig keményebb ütközetekbe kellett bocsátkozniuk a várkonyokkal. Mindenesetre a Kárpát-medence szomszédságában és peremterületein szlávosodó kaganátusok jöttek létre, ugyanis a szárazság elől félrehúzódó hun-avarok korábbi szláv gyepűnépeik közé tudtak elsősorban menekülni. A soha nem látott méretű aszály pedig nemcsak a frankokat vonzotta ide, hanem az ukrán sztyeppe népeit is, valamint Krum kagánt, a sztyeppeiek által adóztatott északabbi vidékek pedig szintén kezdtek önállósulni. Így lett független Kijev, Csernyigov stb., ahol egyre növekedett a varjag és szláv elemek súlya. Egy pár száz évig azonban ezeknek a szarmata rusz nevet viselő államoknak a vezetői is még kagáni címmel dirigáltak... "
Szabados György (MTA–SZTE–MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport):
"Az embertan eredményei egyértelműen cáfolják a besenyő támadás miatt előállt nőhiány elméletét: a IX. század végén beköltözött népesség sírleleteiből kiderül, hogy a férfiak és a nők testi jegyei, antropológiai méretértékei között (leszámítva a nemi eltérés sajátosságait) nincs különbség. Vagyis nincs arra utaló nyom, hogy megözvegyült harcosok helyben talált, másfajta etnikai közösségekhez tartozó asszonyokat kényszerültek új társukul választani. (Éry Kinga: A Kárpát-medence embertani képe a honfoglalás korában; in: Kovács László szerk.: Honfoglalás és régészet; Balassi, Bp., 1994, 221.)"
Forrás: Árpád fejedelem – Történelem és emlékezet; in: Magyar Tudomány 2007/11
„Európa történetét nemcsak a hadi és politikai események alakították, hanem az éghajlati viszonyok változásai is. Már László Gyula megpróbálta, hogy a jégkorszak hatásait keresse a kelet-európai népek alakulása mögött, de – nem lévén természettudós – elvétette a jégkorszakot és az utolsó eljegesedés periódusait, amit a nemrég elhunyt Lakó György finnugor nyelvész és a botanikus Zólyomi Bálint helyesbített. Magam Zólyomi Bálintot, a régi időkorokat jelző neves pollenanalízis-kutatót bevonva állapítottam meg IX. századi történeti források alapján, hogy Kr. u. 750-től 900-ig az északi félgömbünk 43o és 48o között a szubtrópusi zóna északabbra tolódásával olyan nagy szárazsághullám szakadt e térségre, hogy csak azok a népek élték túl, akik az erdős hegyek közé vagy a folyók és vizek mellé menekültek. Ez indította el 750 körül a belső-ázsiai népvándorlást, ami végül is 895 táján a magyarok Kárpát-medencei beköltözéséhez vezetett, amikor a megindult az esőzés következtében eleink legeltetésre alkalmas füves térségre érkezhettek.
A nyugati világot is befolyásolta ez az időjárás-változás, mert – amint az izlandi jégtömeg mélyfúrásaiból kiderült – ekkor egy hosszabb meleg-korszak vette kezdetét. A Mexikói-öböl környékén a 3–5 százalékos felmelegedés az Inka Birodalmat tönkretette, lakói a déli erdőkbe menekültek, ugyanakkor a meleg Golf-áramlat – Angliát is érintve – a norvég fjordok langyossá vált vizeivel a viking normannoknak lehetővé tette, hogy hosszú hajóútra induljanak, pusztítsák a nyugati partvidéket, nemcsak a Brit-szigeteken, hanem Európa nyugati partvidékén is. Így történt, hogy 899-ben, amikor a magyar lovasok Lombardiát dúlták, a normann hajósok a Szajnán felhajóztak, és Párizst felégették.
Ugyanez időjárás az arab hódításokra is kihatott. Ők jobban alkalmazkodva a hőséghez, Ibériából (Spanyolországból) kiindulva mind a szárazföldön, mind a tengeren támadhatták Európát. Ugyanekkor a 48o feletti térség több csapadékot kapott, s Nagy Károly birodalma, a szláv és a szibériai térség népei gyarapodva elháríthatták a déli támadásokat, míg az Avar-birodalom összeomlott …”
(A Szent István-kori társadalom helye Európában; in: Honismeret XXVIII, 2000/6)
A frank katonai vezetés szégyene, hogy még az elhagyott, illetve gyéren lakott dunántúli var-khun területek birtokbavétele is felemésztette az erőit: lovaik nagy része elhullott a felvonulás során, a mai ausztriai trületeken pedig keményebb ütközetekbe kellett bocsátkozniuk a várkonyokkal. Mindenesetre a Kárpát-medence szomszédságában és peremterületein szlávosodó kaganátusok jöttek létre, ugyanis a szárazság elől félrehúzódó hun-avarok korábbi szláv gyepűnépeik közé tudtak elsősorban menekülni. A soha nem látott méretű aszály pedig nemcsak a frankokat vonzotta ide, hanem az ukrán sztyeppe népeit is, valamint Krum kagánt, a sztyeppeiek által adóztatott északabbi vidékek pedig szintén kezdtek önállósulni. Így lett független Kijev, Csernyigov stb., ahol egyre növekedett a varjag és szláv elemek súlya. Egy pár száz évig azonban ezeknek a szarmata rusz nevet viselő államoknak a vezetői is még kagáni címmel dirigáltak...
A teljes cikket már korábban közöltük (4588.), itt csak a pollenelemzésre és a IX. század végi honfoglalók beköltözésére vonatkozó részleteket emeljük ki abból:
"Zólyomi Bálint akadémikussal több tudományszak felől közelítve tettünk kísérletet a 8–9. századi Etelköz, de főként a Kárpát-medence természeti képének rekonstruálására s az ebből levonható történeti következtetések felvázolására ... Munkánk első állomása a Kárpát-medence domborzatát, vízrajzát, talajtani viszonyait, csapadékzónáit bemutató növényföldrajzi térkép elkészítése volt, melyhez Zólyomi professzor nemzetközi szintű előmunkálatokat végzett. Mostani témánk előmunkálatának tekinthető a hazánkban eddig legrészletesebb pollenanalízis ... Az éghajlattörténeti kutatások szerint a 8–12. században félgömbünkön rendkívül száraz és meleg éghajlat uralkodott. Ezt a 12. század közepétől hűvösebb, esős korszak váltotta fel, mely rövidebb ingadozások után a 17. században tetőzött, a »kis jégkorszak«-nak is nevezett periódusban. A minket érdeklő 8–10. században a rendkívüli szárazság első hullámhegye 720–820 között jelentkezett, majd 820–880 enyhébb évtizedei után, a magyarok Kárpát-medencei megtelepülése idején tetőzött újra ... Az aszályos évtizedek a Kárpát-medencét sem kerülték el. A föld- és növénytani, valamint a régészeti kutatások egyaránt megállapították, hogy a Balaton ekkori vízszintje 1,5–2 m-rel volt alacsonyabb a mainál ... Ez a természeti körülmény döntő módon járult hozzá az Avar Birodalom bukásához ... A magyarság 837 előtt a Dnyepertől keletre lakott. Etelköz teljes megszállására, az Al-Dunáig való behatolásra 860 előtt került sor. A térség (nagyjából Ukrajna, Moldva és Kelet-Havasalföld) kedvezett az éghajlat elviselésének: a nagy folyók mentén mindig adódtak olyan termékeny puszták, melyek elegendőek voltak a túléléshez. Ezzel is magyarázható, hogy a hét magyar és három kabar törzs létszámához képest túl nagy területet tartott birtokában. A bővebb vizektől távolabb eső, országnyi földek lakatlanul maradtak. A nyári csúcsszárazság idején mód nyílt északra, akár Harkov–Kijev–Halica magasságáig, hűvösebb, erdős tájakra vonulni. Valószínűleg ekkortól számíthatók az intenzívebb szláv–magyar kapcsolatok. Ami a honfoglalást illeti, a Kárpát-medence a 820-as évektől csapadékosabbá vált, s így a száraz pontusi steppéről érkező, keményebb létfeltételekhez szokott magyarság életmódjának megfelelő természeti környezetet jelentett. Jó néhány csoport szárazabb pusztákhoz szokott állatokkal jött, ezek a kárpáti peremvidékek legelőit kerülték. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy a szárazabb legelőkhöz szokott juhállomány nedves legelőn könnyen elhullhatott.
Így történt ez például a Hortobágy–Berettyó vidékén, 1940–41 esős nyarán, amikor a magyar „racka” juhok bárányai – a vizes füvön tenyésző, tüdőbe hatoló szőrféregtől – közel 80 százalékban elpusztultak. Ezért is tarthatta szálláshelyét sok előkelő magyar – a tarsolylemezes temetkezések szóródásából ítélve – az alföldek legszárazabb vidékein, ahol mind amellett elég vizet találtak a folyók és sárrétek mentén az itatásra ... A régészet rendkívül nehéz helyzetben van az avarság 9. századi továbbélésének kutatásakor. A harcos réteg jellegzetes, öntött bronz veretekkel díszített fegyverövei után »griffes-indás«-nak nevezett, s jól körvonalazott későavar kultúra a 8–9. század fordulójától alig követhető. Számos esetben csupán sejtjük, hogy egy-egy ilyen temető az elnyomorodást és a népesség erős csökkenését mutatja. Szegényes s így alig keltezhető sírja továbbélést jelez. Az új eredmények már születőben vannak. Sokat várhatunk a 9. századi új »határvidéki« keverékkultúra frank–szláv–avar, esetleg bolgár műveltségi összetevőinek tisztázásától. Mindenesetre a Magyarország története I. kötetében megjelent (1985), Bóna István által szerkesztett, 9. századi történeti-régészeti térkép lelőhelyeinek szóródása azt a települési képet tükrözi, amit a klimatikai állapotok alapján mi is feltételezünk. Biztató előjelnek tekinthetők a legújabb alföldi régészeti eredmények, melyek szerint 25–30 lelőhelyen kimutatható a helyben maradt, a korábbinak kb. 10–15 százalékára becsülhető, 9. századi avar népesség."
„A forráshely avarokkal kapcsolatos tájékoztatásának az interpretációját eddig sok kutató helytelenül kísérelte meg, amikor figyelmen kívül hagyta Regino és kora latin nyelvhasználatát. Walter Pohl a már idézett könyvében a »Pannoniorum et Avarum solitudines« kifejezésben az első népnevet az antik római kori pannonokra vonatkoztatja, és az egész kifejezést történetietlen reminiszcenciának tekinti. Az igazság ezzel szemben az, hogy a 9. századi latinságban a »Pannonii« elnevezés Pannonia keleti frank tartomány, illetve tartományok korabeli lakóit jelenti. Így használja azt pl. a Fuldai Évkönyvek regensburgi folytatója, aki Regino kortársa volt, s mint a prümi apát, ő is a Karoling-reneszánsz latinságát sajátította el az iskolában és használta műveiben. Ez az annalista a 884. évhez írt feljegyzésében azokat a katonákat nevezte pannoniusoknak, akik az adott esztendőben (és nem a távoli ókorban) a frank vezérek parancsnoksága alatt a Rába folyónál szálltak szembe a támadó morvákkal. Az Annales Maximiniani 803. évhez szóló bejegyzése talán még egyértelműbben mutatja, hogy az »Avari et Pannonii« megnevezés egy Karoling-kori évkönyvben nem az antik római Pannoniát, hanem a középkori frank tartományt jelöli. Az Annales Maximinianiban ugyanis arról olvasunk, hogy Nagy Károly, miután Bajorországban az avarok és pannonok ügyeit intézte, visszatért a császári rezidenciára, Aachenbe (»causas Avarorum et Pannoniorum disponens, Aquis palatium reversus est«). S jóllehet Regino krónikájának »solitudines« szavát sokan pusztaságnak, lakatlan földterületnek értelmezték, velük szemben meggyőzőek Szádeczky-Kardoss Samu érvei. Pontosan ez a szó (solitudo) ugyanennek a szerzőnek ugyanebben a művében pár mondattal korábban ugyanis egyáltalán nem néptelen, hanem nagyon is sűrűn lakott földet jelent. A »solitudines« főnév itt azt jelenti, hogy az egyébként gyakran túlszaporodó lakosoknak helyhez kötött települései, »házai, falvai, városai nincsenek«, az ottani emberek nyájaikat legeltetve nomadizálnak »a művelés alá nem fogott pusztákon« (per incultas solitudines), »asszonyaikat és gyermekeiket ekhós szekereken viszik magukkal«. Szerzőnk egyébként az »eremus« szót használja a valóban lakatlan pusztaság jelölésére. Így a »Pannoniorum et Avarum solitudines« a magyar honfoglalásról szóló passzusban sem »lakatlan«, hanem »helyhez kötött települések nélküli« területként értelmezendő. Ennek nyugati szélén a frank birodalmi adminisztráció hatáskörén kívül maradt Duna-kanyar táján élő pannoniaiak, nagyobbik keleti felén pedig nomadizáló avar népmaradványok élhettek.
Ezt vallja tehát Regino krónikája … pontos ismeretek birtokába juthatott nemcsak a magyarokat új hazájukba kényszerítő besenyő támadásról, hanem a honfoglalás lefolyásáról, így arról is, hogy a magyarok első megtelepedése avar népmaradványok lakta pusztákon történt, ahonnan aztán Bulgária, Morávia és a karantán őrgróf alá tartozó frank tartomány, Pannonia szomszédos területeire hatolhattak.
Regino szóban forgó helyét tehát nem a távoli múlt anakronisztikus reminiszcenciájának, hanem éppen ellenkezőleg, egy jól értesült kortárs történetileg hiteles híradásának kell tekintenünk, amely a Duna-medencében fennálló hatalmi és etnikai viszonyokról vall a magyar honfoglalás pillanatában. Minthogy pedig a »pannonok és avarok pusztái« Bulgária, Morávia és Liutbold karantán őrgróf tartományaival érintkezett Regino tájékoztatása szerint, a Duna-kanyartól keletre fekvő Felső- és Közép-Tisza-vidékre lokalizálhatjuk a szóban forgó területet.”
(Az avar továbbélés kérdéséről – A 9. századi avar történelem görög és latin nyelvű forrásai; in: Tiszatáj 55, 2001/11, 53–54.)
Regino: „Az említett népet [az ungarusokat] tehát a mondott vidékekről [Szkítiából], saját lakhelyeikről kiűzték a vele szomszédos népek, akiket besenyőknek neveznek, mivel számban és vitézségben felülmúlták őket, és mivel – mint előrebocsátottuk – a szülőföld nem volt elég az ottlakásra a túláradó sokaságnak. Amazok vadsága elől megfutamodva útra keltek tehát, búcsút mondva hazájuknak, hogy olyan földet keressenek, amelyen lakni tudnak, és megtelepedhetnek. És először a pannonok és avarok pusztaságait kóborolták be, vadászattal és halászattal keresvén meg mindennapi élelmüket, majd a karantánok, a morvák és a bolgárok határait rohanják meg gyakori ellenséges becsapásokkal...”
Az "avarok pusztaságai"-ra történő utalást másként értelmezi Olajos, és másként Györffy, aki már ismerte a virágporelemzéssel nyert éghajlattörténeti adatokat...
A díszterem rekonstrukciója a niszai avar palotából
Az Arszakida Birodalom
Fontosnak tartom még jelezni, hogy a páncélos katonák terrakotta szobrait a parthus és a középkori magyar szobrokhoz hasonlóan kifestették...
