Keresés

Részletes keresés

szenyor Lakatos Creative Commons License 2008.06.22 0 0 418

Hú, ez nekem mint halálkutató számára igen érdekes, és találtam rá bővebb forrást is a neten. A világ mán csak ijen.

 

"Az usztasa haláltáborok egyes parancsnokai és tisztjei katolikus papok voltak. Jasenovac parancsnoka, Miroslav Filipovic páter ferences szerzetes volt. Három további ferences rendi barát – Zvonko Brekalo, Zvonko Lipovac és Josef Culina – szintén usztasa tisztekként szolgáltak a háború alatt, és ők voltak Filipovic segítői a tömeges kivégzések felügyeletében. Közben az usztasa milíciák a vidéket járták, városokat és falvakat dúltak fel és raboltak ki. A kivégzések többnyire az áldozatok otthonában történtek, a legkezdetlegesebb fegyverekkel – kalapácsokkal, kaszákkal, vasvillákkal vagy szekercékkel. Az utcák mentén akasztottak holttestei lógtak. Egyeseket keresztre feszítettek, köztük Luka Avramovicot, a jugoszláv parlament egykori tagját, tízéves fiával együtt.
Az egyik jellemző rémtett során usztasa katonák 331 szerbet fogtak össze, akiket arra kényszerítettek, hogy ássák meg a saját sírjukat, majd baltákkal mészárolták le őket. A helyi ortodox pópának könyörgő imádságokat kellett mondania haldoklók lelki üdvéért, miközben a saját fiát a szeme láttára darabolták fel. Azután a pópát megkínozták: a szakállát és a haját kitépték, a szemeit kitolták, végül pedig élve megnyúzták.
Az ortodox templomok, kolostorok és lakóházak kifosztása után az értéktárgyak ferences templomokba és rendházakba kerültek, ahonnan később a Vatikánba vándoroltak.
XII. Pius a Horvátországba delegált személyi küldöttje, Ramiro Marcone olasz bencés apát segítségével gondosan tájékozódott a történésekről. Stepinac érsek szintén rendszeres jelentéseket küldött a Vatikánba. Egy 1944. május 8-án kelt hivatalos levélben az érsek örömmel tájékoztatta az egyházfőt, hogy addig a napig "244 ezer ortodox szerb tért be az Isten Egyházába".

 

Teljes cikk itt: http://hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=55944

Előzmény: szegyenloske (414)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.22 0 0 417
Amit mondasz, zagyvaság - keresztyén szempontból....nem is tudom, minek erőlködsz "megjobbítani" a világot...
Előzmény: Paleokrites (415)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.22 0 0 416
Aludjál nyugodtan....
Előzmény: szegyenloske (414)
Paleokrites Creative Commons License 2008.06.22 0 0 415
Isten nem kertel, nem tagad...., és nem a biblia, amit úgy csürteményelhetnak szájuk, kedvük, emésztésük, avagy böfögéseik szerint, ahogyan azt csak lehet hülyíteni az emberekbe!

Istennek semmi köze nincs a biblia megírásához! Így hitele is oly csekély, hogy említésre sem méltó!

Újszövetség meg egyenesen nem létezik, legalább is olyan, amilyet a kereszténység próbál az emberek agyába sulykolni!

" Valóban, olykor el kell hagyni a megromlott egyházat. De még inkább - amennyire az egyes tagokon áll - javítani, azaz reformálni kell"

Mesében élsz, avagy álomvilágba?


" De - amint ez is világos a Bibliából, - mindig volt "maradék", tehát olyan emberek, akik "nem hajtottak térdet a Baálnak" '

Folytathattad volna úgy is, hogy akik nem hajtottak térdet az egyházaknak, akaratának és téveszméinek!

" Hogy Te mit csinálsz, arról meg Te adsz számot majd az Istennek...."

Nos, tévedsz....., nem kell számot adni Istennek, aki mindenről tud, ismeri a dolgokat, a gondolatok, tettek indítékait is...... Nem nekem kell bevallanom a nyílvánvaló dolgokat, hanem a vádban kell nekem bizonyítanom, hogy igaz, avagy hamis az!
Ami pedig az emberre tartozik, Isten sem kéri számon!




Előzmény: prophet1 (413)
szegyenloske Creative Commons License 2008.06.22 0 0 414

 

 A jólértesültség forrása publikus : történelmóra.

 

 Az arányaiban a leghatékonyabban működő halálgyár parancsnoka egy ideig

 

 Miroslav Filipovic fernces apát volt Jasenovácban. Vatikáni ellenőrzés mellett.

 

 Nyilván nem ebből áll a kereszténység, Teréz Anyáról is sokmindent lehet tudni.

 

 Igaz néhány beteg jajongása kihallott az épületből, mert nem kapott

 

 fájdalomcsillapítót. Azt sajnos nem kutatták miért nem. Két nézet van: az első

 

 szerint az volt a séma, hogy át kell élni Krisztus szenvedését. A másik a pénzhiány.

 

 Ja, az utólsó ítélet miatt nyugodtan alszom, csak ez a nátha ne volna :-(((

Előzmény: prophet1 (410)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.22 0 0 413
A Biblia nem kertel és nem tagad. Az egyház mindig újra és újra megromlik mert az emberek - kivétel nélkül - bűnösök. Ha valaki nem vak, jól láthatja ezt úgy az ószövetségi, mint az újszövetségi történetekben, jóllehet az utóbbiban kevésbé, mert ott csak az első évtizedek vannak megörökítve. De az egyháztörténelem nyilván mutatja.
Valóban, olykor el kell hagyni a megromlott egyházat. De még inkább - amennyire az egyes tagokon áll - javítani, azaz reformálni kell. Hiszen a "megtérés" valóságos lehetőség az emberek számára minden időben.
Jézus Krisztus esete a legjobb példa arra, hogy az Isten választott népe, mennyire eltért az Isten akaratától, hiszen megfeszítették "a dicsőség Urát", ráadásul az Isten nevében.
El is vétetett tőlük a megtérés lehetősége egy hosszú időre. Most - kétezer év óta - ugyanaz ismétlődik nagyjából a keresztyén egyházban is, mint ami azelőtt az ószövetségi egyházban. Mert az is igaz, amit valaki így mondott: "a bűn lényege az egyházban lesz láthatóvá". A bűn lényege pedig az: önhatalmúság. Ez volt a Jézust elítélő farizeusok bűne is.

De - amint ez is világos a Bibliából, - mindig volt "maradék", tehát olyan emberek, akik "nem hajtottak térdet a Baálnak", tehát hűségesek maradtak az Istenhez, és nem hazudtolta meg hitük és életfolytatásuk az Isten Igéjét.
Ma is így van ez. A keresztyén egyházban rengeteg bűn és baj van, és ezt a Biblia sem tagadja, én sem. De mindez nem teszi semmissé az Isten igazságának érvényességét, a Jézus Krisztus Evangéliumának igazságát. Én az egyházamat nem hagyom ott, nem azért, mert bűntelen lenne, hanem azért, mert ott (is) hirdettetik az Evangélium, és vannak benne igaz keresztyén emberek. Hanem sokkal inkább azért dolgozom a magam szerény módján, hogy megtisztuljon, "reformálódjon", újra erőteljessé váljon benne a Krisztus-követése.
Hogy Te mit csinálsz, arról meg Te adsz számot majd az Istennek....
Előzmény: Paleokrites (412)
Paleokrites Creative Commons License 2008.06.22 0 0 412
Te melyik keresztény felekezethez tartozól?

Na, akkor azokat a bűnöket is vállaltad, amiket a történelem során egyházad előljárói, alapítói tettek, szellemiségével együtt, ebből nem megtérni kell, hanem elhagyni a megromlott egyházat!
Előzmény: prophet1 (410)
szenyor Lakatos Creative Commons License 2008.06.22 0 0 411
lehet hogy budhista és azoknál nincs utolsó itélet - így megússza. vagy valami ijesmi.
Előzmény: prophet1 (410)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.22 0 0 410
" Mondjuk a kereszténység és az erőszak kéz a kézban járt a történelem során."

Milyen jólértesült vagy! És mindezt mennyire határozottan állítod! Nem baj. Bármit mondasz, az utolsó ítéletkot felhasználható ellened. Ne felejtsd....
Előzmény: szegyenloske (408)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.22 0 0 409
Először is: ha valami történik, azt meg kell érteni. Ennyi. Kálvinnál nagyszerűbb embert keveset találsz e földön. De Te ezt nem érted, mert nem akarod megérteni. Egyébként le vannak írva pontosan, hogyan történt, és mi történt. Ja, és nem a XX. században történt, és nem úgy, ahogy ellenségei szeretik előadni...ennyi.
És még valami: hiába is hivatkozol a szeretetre, ha nem tudod, hogy mi az, ki az. Mert ahogy a Bibliában le van írva: "Az Isten: Szeretet". És akkor is az, ha pokolra vet....De minek ragozni? Te csak a magadét fújod, és Istent bírálgatod. Na, pont ez a lázadás lényege....
Előzmény: Törölt nick (407)
szegyenloske Creative Commons License 2008.06.22 0 0 408

 

 Nem tudom mennyire égő, ha egy csoportról állandóan úgy tapasztalni, hogy egy

 

 agressziv kisebbségről van szó. Nemrég a kórházban jártak ismerőseim, és a

 

 betegszobába berontott két téritő nő, és olyan hangerővel rikácsolták a krédót,

 

 hogy egyszerűen nem lehett szót váltani a betegekkel. A francba kivánták őket.

 

 Mondjuk a kereszténység és az erőszak kéz a kézban járt a történelem során.

prophet1 Creative Commons License 2008.06.22 0 0 406
De igen. De hogy értelmi-lelki színvonaladnak jobban megfeleljen, elmondom pontosan, hogyan volt az a dolog..
Szóval a kálvinom előbb lefejelte az ellenfelét, aztán belerúgott egyet balról, aztán kitépte az egyik fülét. Ezek után előkapta a pisztolyát, és kétszer rálőtt, majd kardjával öt sebet ejtett rajta. A következő lépése az volt, hogy megpofozta, majd mindezek után az autója vonóhorga után kötötte, kivonszolta a mezőre, és ott elővéve öngyújtóját, meg a köteg újságot, a már 17 éve szépen előkészített máglya alá gyújtott, ellenfelét megragadta, és szelíden a tűzre ültette...

Remélem, mostmár megnyugszol, miután megtudtad a teljes, hamisítatlan igazságot...
Előzmény: Törölt nick (404)
szenyor Lakatos Creative Commons License 2008.06.22 0 0 405
Nem lehet, mert akkor őket eszik meg. Az evősök maradnak. Az erősebb kutya ...
Előzmény: prophet1 (403)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.21 0 0 403
Pontosan a "megevők" megszelidítéséről beszélek...hogy nem lehet őket..."étvágytalanítani"...
Előzmény: szenyor Lakatos (400)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.21 0 0 402
Igen, de akkor már inkább Victor...mert ő is így írta..
Előzmény: szenyor Lakatos (401)
szenyor Lakatos Creative Commons License 2008.06.21 0 0 401
bocsánat. Viktor János
Előzmény: szenyor Lakatos (400)
szenyor Lakatos Creative Commons License 2008.06.21 0 0 400
meg lehet aszt, csak a szelideket asztán megeszik vacsorára ... hogy szóképel éljek én is mint Viktor Máté
Előzmény: prophet1 (399)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.21 0 0 399
Az kétségtelen tény, hogy az emberek többsége nem szelidíthető meg. Hogy miért, azt nem tudom....
Előzmény: Törölt nick (398)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.21 0 0 397
Elég ha csak vállon veregetitek...DD
Előzmény: Törölt nick (395)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.21 0 0 396
Csak azt nem értem, ha Agapé, akkor már nem is büntethet? Akkor mit csináljon azzal a sok emberrel, akik még az Ő Fia vérére sem akarnak bűnbánatot tartani?...
Előzmény: Törölt nick (394)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.21 0 0 393
Húzzatok gyűrűt a lábaira, és sarut az ujjára....:)
Előzmény: Törölt nick (391)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.21 0 0 392
Na akkor kérdezek valamit Tőled: Hogy lehet, hogy az Isten nem a "bűnös" emberekre enyhül meg a Jézus vérétől, hanem csak a "bűnbánó" emberekre?

Mert mondjuk ugyan, hogy Jézus meghalt mindenkiért, és eltörölte a bűneiket, de mégis csak azok menekülnek meg, akik hisznek? Tehát: akik bűnbánatot tartanak....hogy van ez?
Előzmény: Törölt nick (389)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.21 0 0 390
VAGY, vagy nem VAGY? - ez itt a kérdés :DD
Előzmény: Törölt nick (388)
Hierro Nyh. Creative Commons License 2008.06.21 0 0 387

"Én a nőket tisztelem, a női test lenyűgöz, szeretem nézni, simogatno és kényeztetni, ha engedi,,,,,"

 

Ez Isten akarata, meg kellene találnod a párodat. Az igazi párodat.

 

Ahhoz pedig keresni kell. És mint tudjuk, a puding próbája az evés. ;)

Előzmény: FriendlyFire (350)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.21 0 0 386
Azér vagy Te boldogtalan....mer bolond vagy....
Előzmény: Törölt nick (384)
szenyor Lakatos Creative Commons License 2008.06.21 0 0 385
... és a ző fiját.
Előzmény: Törölt nick (384)
prophet1 Creative Commons License 2008.06.20 0 0 383
20 évig voltam boldogtalan...(még).
Előzmény: szenyor Lakatos (375)
Iván Gábor Creative Commons License 2008.06.20 0 0 380

Ebben a cikkben lévő képen

látható, hogy Jézus szereti az ilyen csajokat:-)

nagyon mélyen szereti:-)

Előzmény: mukunda (378)
Törölt nick Creative Commons License 2008.06.20 0 0 379
Nekem nem tetszik. De ha valaki badna egy tökös szerzetest...
Előzmény: mukunda (378)
mukunda Creative Commons License 2008.06.20 0 0 378
Ez a keresztény nagyon szép!!!!
Előzmény: prophet1 (373)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!