Az útiköltségekkel együtt idén eddig 22 millió forintot költött a külgazdasági és külügyminisztérium arra, hogy Szijjártó Péter miniszter számos külföldi utazásának legfontosabb pillanatait fényképekkel és filmfelvételekkel is megörökítsék. A minisztérium a Hírklikk adatigénylésére közölte, hogy a minisztérium megbízásából dolgozó fotós átlagosan havi 401 ezer forintot, a videós átlag havi 772 ezer forintot keresett, utazási költségük pedig havonta átlag 1,271 millió forint volt - ebben benne lehet a külföldi utakon járó napidíj összege is.
Vagyis összesen csaknem 22 millióba került Szijjártó miniszter útjainak dokumentálása, bár az adatok alapján az is feltételezhető, hogy az útiköltségek között csak azok az utak jelennek meg, amikor a stáb nem kormánygéppel utazott.
Szijjártó inkább a jachtozását és a repülőzését fizetné ki, ahelyett,hogy O1G-nek folyamatosan nyalna, és hazudozna a valóságos tényekről.
Szijjártó Péter: Věra Jourová ignorálja a tényeket NFkövetés2020.10.10. 17:18
Az ellenfél hazai pályáján is nyerni kell: „Jourová teljesen ignorálja a tényeket" – írja Szijjártó Péter a Facebook-oldalán, ahol megosztotta a Lidové Noviny cseh napilap szombati számában megjelent interjút.
A külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, Věra Jourová semmilyen módon nem hagyja magát zavartatni a tényektől, és gyakorlatilag kizárólag politikai vádakat fogalmaz meg Magyarországgal szemben.
Péter bizonyára úgy gondolja d.b. valamiféle kuriózum. Hát lelke rajta.
De, hogy logikailag követhető legyen ez a gondolkodás, akkor gondolom pl. Nagy Lacinak is van. Meg Hosszú Katinkának. Meg az olimpiai pólósoknak ..., és hosszú még a sor.
Vagy ez az érdem csak 0rbán (házi) kedvenceinek jár?
Nem mellesleg d.b. jelenlegi népszerű(tlen)ségéhez egészen biztosan jelentősen hozzájárul ez az útlevél (is).
Kiskunfélegyházán versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át, és még arra is maradt ideje, hogy a kormányt sztárolja. Pedig nem is helikopterrel ment.
Szijjártó munkabírásáról szinte ódákat zeng a Fidesz. A jachtos manőverét múlt pénteken helikopterezéssel überelte, most hétfőn pedig Kiskunfélegyházára látogatott. A Félegyházi Pékség Kft. több mint 280 millió forint állami támogatást kapott egy 650 milliós munkahely megtartó beruházás megvalósításához.
A támogatással a kft. közel ezer dolgozója szeptembertől ismét a koronavírus előtti munkarendre állhat vissza. A jachtminiszter természetesen ünnepélyes keretek között adta át a támogatói okiratot és beszédben méltatta a kormány eddigi intézkedéseit.
Kár, hogy annak a több százezer munkanélkülinek, akiket a kormány „az út szélén” hagyott, nem igazán van oka ünnepelni. Tény, hogy Félegyházi Kft. ezer dolgozója segítséget kapott, viszont még mindig tömegek élnek napi 0 forintból.
Korrupciós kockázatot jelent-e, ha egy miniszter az állami közbeszerzések egyik nagy győztesének jachtján van, fizet-e érte vagy ajándékba kapja, miért áll elő kínos magyarázkodással konkrét válaszok helyett, és mennyire veszi ki rosszul magát, hogy Szíjj cége ezek után 92 milliárd forintos pályázaton nyeri el egy Duna-híd megépítését – a hasonló kérdések feszegetése helyett Stummer János jobbikos képviselő egyszerűbb utat választott. Írásbeli kérdést adott be ugyanis a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, abban a témában:
Finom volt a pezsgő az Adrián?
A provokatív kérdésre provokatív válasz érkezett. Magyar Levente államtitkár ugyanis azt adta írásba:
Nem meglepő módon értelmezhetetlen a kérdése, miután Szijjártó Péter nem fogyaszt alkoholt.
Szijjártó Pétert megkérdezték, mit lépne az Orbán-kormány az EU-s büntetésre , de nem tudott egyértelmű választ adniBuzna Viktorkövetés2020.10.08. 18:1
Még mindig nem tisztázta Szijjártó, ki fizette ki a tengeri luxusjachtozását.
Ahogyan arról korábban az EzaLényeg már beszámolt, Szél Bernadett gátat akar szabni a NER-lovagok ajándékozós lobbizásának. Ezért törvényjavaslatot nyújtott be, hogy kizárják azokat a vállalkozókat a közbeszerzésekből, akik luxusajándékokkal próbálnak előrébb jutni a pályázati versenyeken.
"Az ok egyszerű: konkrétan a mai napig nincs semmilyen következménye annak, hogy az atlatszo.hu rajtakapta Szíjjártó Péter külügyminisztert, amint Szíjj László építőipari nagyvállalkozó luxusjachtján nyaral." - írta a képviselő a Facebookon.
Szabó Szabolcs, Csepel-Soroksár országgyűlési képviselője most Facebook-oldalán arról számolt be, Szíjjártó még mindig nem tisztázta, hogy ki fizette ki a tengeri luxusjachtozását.
Ezért előterjesztőként csatlakoztam a Szél Bernadett által benyújtott Lex Szíjjártóhoz. Elfogadása esetén a kormánytagokat luxusajándékokkal lekenyerező vállalkozók 5 évre kizárnák magukat a közbeszerzésből.
Szijjártó Péter. A luxusminiszter. A yachtminisztert.
AKI EBÉDELNI ÉS HAZA IS HELIKOPTERREL JÁR...
Hódmezővásárhely polgármestere nem maradt csendben. Őszintén írta le véleményét Szijjártó luxuséletéről.
Arról az életről, amit ő pofátlanul tol az átlag emberek arcába, holott sokan még csak álmodni sem mernek ilyesmiről.
és egy adriai nyaralásra több pénzt elkölt, mint más egy élet alatt összesen, nyilvánvalóan nem érzi át az átlagpolgár problémáit (üresen álló Csengettyű közi lakások, ATEV-bűz, 30 éves hiába várt munkahelyteremtő beruházások városunkban, és még sorolhatnánk - fogalmazott Márki.
Az Index információi szerint ugyanis "A független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán osztotta meg, hogy egy szemtanú szerint Szijjártó Péter mégsem Őcsényben landolt a rendőrségi helikopterrel, hanem a szekszárdi Bodri borászat éttermében ebédelt meghívott vendégekkel és fideszes politikusokkal."
Ez szánalom. A magyar nép nyers kigúnyolása. És nekünk Szijjártótól már rohadt hányingerünk támad.
AKI EBÉDELNI ÉS HAZA IS HELIKOPTERREL JÁR... ...és egy adriai nyaralásra több pénzt elkölt, mint más egy élet alatt...
Ezenfelül, a Magyar Idők azt a tényt, hogy Hadházy
egy repülő egyesület tagjaként az egyesület tulajdonában álló 1966-ban gyártott repülőgéppel időnként repülni szokott„a méregdrága magánrepülőgépet használ” kifejezéssel írta le, abban a hamis színben tüntette fel, hogy az a saját méregdrága repülőgépe,
és ezzel is megsértette a Hadházy jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát.
Hadházynál most jelentkezett egy szemtanú, aki azt állítja, hogy a miniszter aznap egy szekszárdi étteremnél szállt le, ahol előbb megebédelt, és csak utána ment tovább a hivatalos programjára. Az étterem melletti helikopterről fotókat is közölt, a képek Hadházy Ákos Facebook oldalán láthatók.