Nálam a legjobban a rövid ujjú aláöltöző + hosszú ujjú aláöltöző + polár pulóver + softshell kabát jött be télre. Nyilván igazán hideg időben ez nem elég, szoktam mellény + polár pulóver kombinációt is viselni.
Aki még nem járt arrafelé, annak jó hír, jelzett turistaút vezet a vármaradványokhoz (Bativár).
Személy szerint én nagyon örülök annak, hogy fejlődik a környék turizmusa, mi anno a kakasdi cukrászdától, akkor még jelzetlen úton kapaszkodtunk felfelé.
Csendben jegyzem meg, hogy a nyilvántartásban már mindhárom út szerepel (K3, Ko, és P3).
Ez utóbbi kicsit kakukktojás, hisz a K4 jelzésű útból indul, de a lényeg, hogy van.
Mindszentkálla - Szentbékkélla között, a "Kőtenger" előtt elég bizonytalan a helyzet, ami a régi és az új OKT útvonalak feldolgozását illeti. A piros nyíllal jelölt helyen még azt sem igazán lehet eldönteni 100%-os biztonsággal, hogy jelen pillanatban merre is vezet a jelzés:
A TTR és az OSM a piros nyíllal jelzett szakaszon vezeti a jelzést, míg a TUHU az átvágó ösvényen (Sajnos én 1991-ben jártam arra utoljára, de úgy emlékszem, hogy akkor a TUHUN jelzett nyomvonalat követtük).
A turistaatlaszok és a Balaton turistatérképek sem állnak a helyzet magaslatán a terület útjainak ábrázolását illetően. Ráadásul a régebbi kiadásokon még jobban el volt nagyolva az ábrázolás, úgyhogy itt a helyzet eléggé határozatlan.
Ha valaki tudja, hogy most hol vezet a jel, akkor jelezze felém, hogy legalább az "tuti" legyen :-))
...és az openmapson lesz változás? A .zip-et nem vártam meg, leszedtem az exe-t, (linuxot használok, jobb lenne a zip, és olvastam is, hogy majd lesz az is); ellenben az új hiking térkép a régihez képest elég gyatra infot ad. Eddig egy olyan pluszt találtam rajta a környéken, ami az utolsó .zip állományban nem volt, a tegnapi tanösvény jelzése rajta van Hétház és Csőszpuszta között. Viszont se a lesek, se a barlangok, semmi... :/ Vagy azok is lesznek újra, csak idő kérdése? Bocs az amatőr kérdésért, de a térképezés nekem nagyon új dolog még, nem ástam bele, hogy hogyan működik.
Na mégegyszer megpróbálom elmagyarázni. Te két különböző térképet nézel!
Lehet őket hasonlítgatni de minek! Azt használd amelyik neked jobb!
Van az OSM alapú térkép és van a turistautak_hu alapú térkép az OMP 'csak' megjeleníti az adatokat olyan formában, hogy azt a készülékeken használni tudjuk a két adatbázis lényegesen eltérő, most január 1-én volt a váltás. Nem tesz hozzá semmit azt adja tovább amit kap.
nem tudom mi az aktualis neve a miniszteriumnak, de a mezogazdasagi(?) miniszteriumnak is van online erdeszeti terkepe. nem lehetne veluk interfeszelni?
No én kiélveztem a friss bakonyi havat, kint aludtam Hétházpuszta közelében az erdőben. Visszafelé ma a K+ és K volt az út, a K-ra rá ne menjetek :) A múltkori jégkár után a nagy timberjackekkel szanaszét túrta az erdészet az utat a Borjú-kút előtti részen, az ottan 1,-1,5 km-t kb. egy óra alatt tudtam megtenni (igaz, nagyzsákkal), mert a félméteres keréknyomok felteltek hóval, az aljukon meg áll a kásás állagú sár. A hazaút csak 12 km lett volna, de 8 után feladtam, és megkértem a vadász ismerőst, hogy jöjjön fel értem az kisgyóni emlékmű fölé terepjáróval, amit meg is tett. Elképesztően fárasztó volt az átlag 15-20cm-es szűzhóban gyalogolni, főleg, hogy voltak ilyen erdészeti sportszerű nehezítések... :/
A táborozás viszont nagyon jó volt, volt kis tűz, ponyvatető meg szélvédő, meg néhány kíváncsi őz. Egész éjjel egy fia lövést se hallottam, a hétházpusztai vadásztársadalom nem dugta ki az orrát ebben az időben az erdőbe :)
a vector alatt csak az a terkep latszik. nezd meg orfalu kornyeket a vectoros osm es az online tuhu alatt, illetve google earthen is. egeszen mas mindharom.
Ha azt a térképet töltötted be amit linkben adtam akkor jónak kelllene lenni, az ugyanis a turistautak.hu adataiból generált térkép tehát minden ugyanaz rajta.
Ha meg tudod adni egy koordinátával a kérdéses pontot akkor tudnám pontosabban megnézni.
letoltottem a locost, meg a linkelt terkepet. 1-2 dolgot neztem meg, de koszonoviszonyban sincs a valosaggal. az orsegben olyan teruleteket jelez feherrel, ami erdoseg. mondjuk mit jelent a feher folt? :)
Vitányvárból visszafelé felfedeztem egy olyan ösvényt amely ma se nem jelzett, se nem ösvény. valamikor a '90-es évek körül mehetett itt a kék, szinte új jelzések is vannak, annak ellenére hogy ösvény híján az erdő közepén csörtet a turista, fura egy érzés. Aztán Szarvaskút előtt kb 200 méterrel egy szekérútba torkollik ez az elfeledett út, amelyet én is csak a jelzések láthatósága miatt találtam meg:
a 20 évvel ezelőtti ösvény végigkövethető a jelzések mentén
Szeretem a várakat. A túrázás mellett ezek a középkori építmények a másik hobbim, szerencsére a kettő szorosan összekapcsolódik, általában ugyanis a várakat egy kiadós gyaloglattal lehet felkeresni. A régóta omladozó, de még mindig impozáns magasságú falakkal rendelkező Vitányvárban végre megmozdult valami, a legveszélyesebb állapotú falszakaszt az ősszel megerősítették, ezt szerettem volna megnézni a múlt héten.
Egy hete a várról már írtam, de hátha valakinek még tudok vele örömet okozni:
Kellemeset a még kellemesebbel: Jól tudom hogy eleink mikor kijelölték a kéktúrát általában véve törekedtek az egyszerű és céltudatos vonalvezetésre, ami legtöbbször sokkal jobb útvonalakat szült mint a későbbi változtatások során létrejött kék ösvények.
Ránézve a térképre azonnal szemembe tűnt a kék + jelzés, amely Várgesztes szélénél csatlakozik a mai kékbe, tutira vettem hogy ez valamikor a kéktúra útvonala volt. A régi kékeket sokszor festik át + jelzésre. Megnéztem a régi füzeteket és lám, tényleg így is volt, de arra nem figyeltem fel ekkor még hogy a '61-es kéktúra vonalvezetése összesen (legalább) 3-szor változott meg, mire kialakult a mai változat. (Egyébként rendhagyó módon, a Zsigmond-kővel együtt ez a legszebb.)
A változások kéktúrás füzetekben, és egy mai térképen:
3. kép:
sötétkék: '61-, világoskék '70-es évek eleje, mai kék+,
szaggatott kék vonal+a mai jelzés='70-es évek vége
és amire még nem jöttem rá...
Így aztán egy hete szombaton reggel elindultam a mai kék +-on, a legelső kéktúra útvonalán. Kellemes szekérút volt, és egy negyedóra múlva meg is láttam az első régi kék jelzést egy nagy bükkfán. Túlzottan újnak találtam, ezért gyanús lett a dolog.
1. az első régi kék jel. (lent a térképen "1".) Gyanús, túl jó állapotú...kiderült hogy kb 15 évvel későbbi, "csak" kb 40 éves
2. a zord Lófő-völgy. Szép útvonal ez is, de a mai azért jobb választás
A Lófő-völgyben haladt egykor a kék, a mai kék + azonban kiágazik balra, felmegy a Lófőre. ('70-es évek eleje) Maradtam a völgyben, és a kidőlt bükkfákat kerülgetve csörtettem tovább az egykori kéken, amely egyébként egy szélesebb szekérút volna, ha nincsen ez a rengeteg kidőlt fa. De volt. Aztán szépen lassan rájöttem arra amire már sokszor: 50+ éves kék jeleket csak és kizárólag köveken lehet még találni, ráadásul csak és kizárólag óriási szerencsével. Errefelé már egy sem volt. Amit az elején láttam, az a '70-es években lett felfestve, amikor is a mai kék + vonalán haladt a túra, fel a Lófőre, lerövidítve a völgy nagy kerülőjét. Az eleje egybeesett az eredeti vonalvezetéssel, ezért találhattam ott a '60-as évek nyomvonalán '70-es, újabb kéket
Mikor kiértem az aszfaltra, gyors menettel indultam a Mátyás-kút felé, rövidesen elértem ennek az újabb útvonalnak a becsatlakozását akkor meg is bizonyosodhattam erről, ugyanis azonnal felfedezhettem a korosabb bükkfákon a 40 évvel ezelőtt felfestett jelzéseket, amelyeket itt-ott a kék + takart. Továbbhaladva egészen a Szarvas-kútig több jelet is felfedeztem az út menti fákon.
a térképen jelölve vannak a jelzések helyei, a kék +-os a kettes számú, a többi pedig értelemszerűen sorrendben felfelé
Technikai felső+ pamut póló+ polár+ softshell kabát.
Mindig van a hátizsákomban száraz póló, meg egy mellény. Túra végeztével mindig lecserélem az izzadt technikai felsőt és pólót száraz pólóra, a polár és a softshell kabát marad, ha szükséges, akkor a száraz pólóra rájön még a mellény.
rozaa, nagyon jó ötletnek tartom a gyapjú pulcsit. Tudsz ebből valamilyen sportos változatot ajánlani?
Én igen hamar levet eresztek, így a következő vált be: -10 körül hegymenetben szintetikus pásszos aláöltözet (kecsua) + polár áRPi aláöltözet. Ehhez északi oldalon, lejtmenetben cipzáros polár + gyapjú pulcsi. Szél és eső esetén egy héj kívülre. A szintetikus-gyapjú kombó nálam bevált, mert a szintetikus kivezeti a vizet a gyapjú meg magában tartja a csöves szerkezete miatt. Egyébként a gyapjú vizesen is meleg érzetet ad. Mindig a hőérzethez igazítom a rétegek számát, és megállás előtt fölveszek egyet.
Teljes körű választ nem tudok adni, de nálam beváltak a futáshoz is használt un. "technikai felsők", melyek magukba szívják az izzadságot, de nem (annyira) tapadnak a bőrre. Első rétegnek (néha pedig másodiknak is) mostanában ilyeneket szoktam felvenni, a többi pedig változó. Hátrányuk, hogy néhány használat után már nem igazán lehet őket "szagtalanná" mosni. Futó fórumokban lehet erről teszteket olvasni.
Nekem az a tapasztalatom hogy csak egy dolog véd igazán, a vastag kabát, esetleg mellény, de ha mínuszok vannak akkor inkább az ujjas kabát.
Mindenképpen leizzadok, ez nem kérdés, tök mindegy miben vagyok a kabát alatt, (általában 3-4 réteg) de mikor kezdődik a "kihűlés" akkor a megfázás ellen csak a kabát véd meg igazán.
Többiből csak egyre tudok valami választ: polár. A hőszigetelés a lényeg a kihűléses fázisban.
Nekem egy vastag mellény ( olyan pufajkaszerű ) vált be a legjobban, nem izzad rá az emberre, és alig akadályozza a mozgást. Eső esetén ráveszek egy széldzsekit. A decathlon vadász cuccos részén vettem.
Egy elég "személyes" kérdésben szeretném a segítségeteket kérni, mivel a Túrafelszerelés-útiholmi rovatban nem igazán kaptam választ a kérdésemre.
Szóval mostanság, ilyen téli(es) időben ki milyen felszerelésben túrázik. Főleg a derékon felüli ruházat érdekel. Szeretnék beruházni hosszabb távra ezen a téren és nagyon érdekelnek a személyes vélemények, mielőtt elszánom magam a vásárlásra. (Ami ellen leginkább védekezni szeretnék, az a túra közbeni izzadás után a mellkast és a hátat hűtő nedvesség, mely rossz esetben egészen hazáig elkísér.)
(Ilyesmi kérdések is felmerültek: Mountex vagy Decathlon? merinó vagy szintetikus? polár vagy 3 az 1-ben kabát?)
Bocs a talán amatőr kérdésekért, remélem (és előre is köszönöm) a válaszokat!
Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy kitöltötte a honlaplátogatottsági felmérést! A kitöltést és a beküldést ma reggel zártam le. Úgy gondoltam, talán a vélemény-nyilvánítókat is érdekelheti, hogy milyen válaszok születtek a feltett kérdésekre, ezért készítettem egy 13 oldalas összefoglalót az egészről. Természetesen írtam valamennyi kommentet hozzá, de a lényeg a 77 kitöltő személy diagramokban és táblázatokban feldolgozott válaszai. Nagyon érdekesek a válaszadók megjegyzései, tippjei is, azokat szinte szerkesztés nélkül bemásoltam. Maga a pdf fájl a honlapom főoldaláról, a zöld keretben lévő linkről érhető el. Jó szórakozást hozzá!
Bocs, a derékszögű balos után erősen kell figyelned JOBB kéz felé, és ha meglátod a tornyot akkor ott lesz az út is valahol. Ha előrébb, ha hátrébb mész 100 métert akkor már nem látszik a templom.
A Karu-fészke tetőn végig a gerinc közelében halad a kék, utána pedig ha már elindultál a Zádorfalvi torony felé akkor a völgy aljában vezet a kéktúra nagyjából. Kivéve a Potrec nevű helyet, ott tedd meg a jó nagy, és értelmetlennek látszó kitérőt ilyen időben, mert amúgy belegázolsz a mocsárba!
viewArticle a Potrec-sztori kezdete, kisebb vitát váltott ez ki pár hónapja
viewArticle Rakk Gyula korrekt elemzése ugyanerről