A különbség abban is tetten érhető köztünk hogy én eleve el sem indulnék egy téli sátorozásra! Brrr...:-)
De hogy vannak ilyen elvetemült elszánt és kitartó emberek jól mutatja az is hogy például a 2012-es Fel a Csóványosra túrán a geodéziai torony előtt fel volt húzva két sátor, és a benne lakók elmondták hogy minden évben január utolsó hétvégéjén itt szoktak találkozni és sátorozni egy éjszakát. Egy jó kedélyű társaságról volt szó, nem is kevés emberről!
(Ezek szerint idén erre a most következő hétvégére esik ez a kis összeröffenés.)
Én megmondom őszintén kifejezetten túrás (Mountex, Decatlon stb.) ruhadarabom nincsen egy sem.
Nem bonyolítom túl, az egyszerűség híve vagyok. Otthoni ruhatárból simán megoldom a kérdést.
3 napos túrán voltam a 24. szakaszon, ezeket viseltem (nagy általánosságban nagyjából mindig így télen):
- baseball sapka (ez lehet hülyeségnek hangzik elsőre, de menet közben a kötöttben beizzad az ember feje, nekem meg már hozzászokott ehhez. Persze ott volt a kötött is a zsebemben)
- télikabát (döntő többségben nem cipzározott állapotban)+kapucnis felső+thermo mellény (volt mikor levettem)+garbó és ezen kívül még volt nálam egy póló tartalékba
- katonai nadrág (volt 2. nadrág ha szükséges fel tudtam volna venni)
- munkavédelmi bakancs (az előző bakancs megnyomta és vízhólyagot csinált a lábaimra, a túracipőm meg nem alkalmas téli csapadékos esőben túrázásra, így maradt ez)
Ezen kívül a csapadéktól függően volt rajtam esőkabát meg esővédő nadrág is amikor kellett.
Ezzel arra akartam rávilágítani, hogy lehet túrázni hazai viszonyok között márkás, túrás ruházat nélkül is. Szerintem.
A templomtornyot azt láttam azzal nem is volt gond, de az ösvény nem volt (lehetett) könnyen észrevehető. Én tovább is mentem (térkép szerint nagyjából helyes is volt). A kéktől északra a hegy tetejéről a nemrég ritkított fenyvesben ereszkedtem le a kékre, onnan már nem volt gond. Potrecnél simán át tudtam menni a rövid úton mert nem volt vizenyős a terület.
Gömörszőlős is tetszett, igazi csendes kis falu (a sok kutyaugatást leszámítva)!
Gömörszőlős után kb. a hegytetőig, valaki fehér-kék-fehérre festett sörösdobozokat akasztott jó pár bokorra, fára, ezzel jelentősen megkönnyítve a helyes út megtalálását, ezúton is köszönet érte!
Végülis úgy volt, hogy első nap Alsószuhán aludtam a Dapsy vendégházban, második nap pedig Jósvafőn a Boros vendégházban. Mindkét helyen nagyon rendesek és segítőkészek voltak, ajánlom őket mindenkinek!
"...mert az a tapasztalat, hogy a hajtók fele 3-4 km hóban lábalás után kidől. Nem csodálom..."
A nagy vadász sportemberek...:-)
A Csóványos szűk 21 km lett, 1170m szinttel, igaz talán nem volt ekkora hó.
Mászógép! Nem túlzod el kissé ezt a hátizsákosdit? Ekkora zsákok már komolyan hátráltatják az embert a túrázásban, nem felesleges ennyi cuccot cipelni?
Nekem ekkora a zsákocskám, igaz egy-max kétnapos túrákra:
a 3 liter vizet amit magammal szoktam vinni így is igyekszem hamar meginni, mert zavar a súlya. Ezért gondolom hogy az a nagy zsák nem kevés energiát emészthet fel.
...ez csak a téli cucc. A Milicre nagyobb pakkal mentem, mert hetekre készültem... :/
Most is csak azért tűnik ilyen nagynak, mert három rétegnyi isolir van összetekerve, és nem benne van a zsákban, hanem a tetején. Egyébként nem volt vészes a csomag, 18 kiló volt kábé az egész cucc. Inkább a hó mennyiségével volt bajom. A vadász mesélte, hogy ilyenkor hajtani sem szoktak, mert az a tapasztalat, hogy a hajtók fele 3-4 km hóban lábalás után kidől. Nem csodálom...
Nem mertem bevállalni az Inóci-vágást, mikor én jártam arra, nem volt ilyen fehér :-)
Én is kacérkodtam ezzel a TT-vel, most már bánom hogy az itthoni időjárás miatt nem indultam el, sok régi (és esetleg néhány új) ismerőssel összefutottam volna :-(
Maximálisan egyetértek! Éppen ezért nem írok én sem, hátha...:-)
Pulmy! Sokan voltak fent, szánkóztak, de síelőt csak kettőt láttam, őket is a kék jelzésen sífutás közben. Nem emlékszem hogy a felvonó működött volna.
A turistaház viszont ettől függetlenül tele volt folyamatosan, kis terepes mikrobusz hordta az embereket.
...kicsit off, de csak a szokásos: a Vergás bakonyi kilátóépítések kapcsán már jönnek a hírek (belsős pletykák) egy 110 milliós sikkasztási ügyről... :/
A másik hír ugyanonnan, hogy (ugyan nem Kék, csak Kék Háromszög), de vadászház helyett kulcsosház lesz a Károlytanya.
És egy kép szombatról, az induláskor fotózták rólam alattomosan, hátulról:
Nagyon szép túra volt! És soha nem volt még ekkora esélyem arra, hogy az első szabadon választott magyar kormány külügyminisztere szervírozza nekem a kávét. :-))
Kb fél éve jártam a kőtengernél, a piros nyíllal jelzett út a helyes szerintem.
Bár én is elsuhantam a '80-as, átlós útvonalon, csak miután nagyon nem találtam a kék jeleket utána néztem körül jobban és akkor vettem észre hogy nem jól mentem.
Hozzáfűzöm ott a kőtengernél ez tökmindegy, gyakorlatilag semmi jelentősége, viszont a honlapod szempontjából fontos, mert ugyibár éppen ezeknek a változásoknak a bemutatása miatt csinálod.
Az MTSz felmérése egyébként nagyon nem mérvadó, rengeteg benne az apró hiba. Nem ártott volna olyanokkal felméretni ezért a rengeteg pénzért akik már láttak kék jeleket előtte is.
( Dollárjelek nélkül...:-) )
Pláne ha figyelembe vesszük az azóta létrejött és tervezett változások tömkelegét nyugodtan kijelenthetjük: pénzkidobás volt a javából.
itt válik el a régi és az új ösvény ha Szentbékkálla felől érkezünk. Jobbra a mai, balra a régi kék, de valójában mindkettő a kőtengeren megy keresztül. Picit az oláhtamás-féle "merről kerüljük a pocsolyát" esete.
Apropó, Joe!
Erről a szakaszról van elég fotó a játékban? Marha jó képeim vannak ha kell, gyönyörű időben jártam erre.
ketté kell bontani a dekát. vannak a saját márkás cuccaik, amire azt mondom a magyarországi igények 99%-át lefedik. ezen kívül vannak forgalmazott márkák, amelyek között van felső kategória is. pl. a túrabotom black diamond, darabja volt 10 ropi, de megelégeltem, hogy három pár botot már kukáztam, mert lassacskán tönkrementek.
a családi kempingsátram is dekás, arra amire kitalálták teljesen használható.
...én se vagyok oda a dekáért, de mondjuk a Solognac bármelyik cucca kiválóan teljesít erdőben, és azok se drágák. Meg a BTwin kerékpáros ruhái, olcsóak és eddig semmi bajuk. De mondjuk cipőt/bakancsot ott még nem láttam normálisat, amit meg mernék venni. Se sátrat. Se túrabotot... :)
mi az hogy nem kaptál? megírtam ott is a frankót :)
Decában megkapsz mindent ami a hazai túrázáshoz kell.
- hosszúujjú aláöltözet műszálas, 4-5000 ft magaságában vannak a jó típusok, az antibakteriálisak (köznyelven nem büdösödő) kétszer ennyibe kerülnek és nem feltétlenül érnek ennyivel többet. ha kiismered melyik jön be, abból vegyél kettőt-hármat.
- polár végig cippzáras 200-as vastagság, a polárok többsége ilyen
- lélegző kabátból nem kell a legdrágább, volt hogy a deca vadászkabátja leárazva volt 8000Ft
- kesztyű - egy vékony
- csősál - ez fontos, a nyakad védve, de elül lehúzhatod a cippzárt és nem izzadsz szét.
- sapka - vékony, vagy egy másik csősálból "kalózos" fejkendő.
aztán ezeket a ruhadarabokat lehet variálni az időjárásnak, menettempónak stb. megfelelően.
és amit más is írt, vigyél magaddal egy tartalék pólót, amit a túra végén átcserélsz, ha szükséges.
Elfelejtettem megmutatni, pedig akartam, ugyanis még szinte gőzölgött a festék a frissen elkészült esőházakon, padokon, szalonnasütőkön Szarvaskúton és Mátyáskúton is!
Szarvaskúton ráadásul kulccsal zárható kis kéjlakot alakítottak ki az esőház felső szintjén, nagyon jól néz ki és praktikusnak tűnik.