A fotós mentségére legyen talán, ha olyan kék jelzést nem talált x km-en keresztül, amiről jó fotót lehetett készíteni.
Mert azt el tudom képzelni, hogy egy több km-es szakaszon olyan kopottak a jelzések vagy annyira takarásban voltak, hogy nem tudott jó képet készíteni.
Az x értékére még így is sokallom a 12km-t, de tévedni emberi dolog :)
A kék jeles fa gyökerestől dőlt ki, de ajánlom figyelmetekbe azt ahogyan egyes bükkfák kettéreccsentek, brutális módon, hosszában szakadtak szét, plusz amelyik derékszögben tört ketté.
Félelmetes erők dolgozhattak itt bő egy héttel ezelőtt.
Az Ipolyerdő nem tilt, de figyelmeztet, először a Bik-kútnál, majd 500 méter körül a derékszögű kanyarban, ahol a kék nekivág a Naszály legnehezebb kaptatójának ez a papír van kitéve egy fatuskóra.
Jogos, itt 500 körül kezdődik az igazi pusztítás, addig jóformán semmi.
Telitalálat! Mondjuk egy 5000 pontostól nem meglepő! :-)
Valóban, Katalinpuszta mellett a régi kéken indultam fel a Naszályra, kellemes túra.... lett volna, de amibe beleütköztem 450-500 méter felett már a mai kéken az elképesztő volt!
Addig a magasságig semmi, de semmi nem utalt arra az óriási pusztításra amit a jég vitt véghez a Naszály csúcsának közelében található bükkösben. Vissza is fordultam a csúcs előtt kb kevesebb mint 1 km-rel, légvonalban kb 200 méterrel, nem láttam értelmét a további küzdelemnek.
Veszélyesnek egyáltalán nem éreztem a helyzetet, sokkal inkább volt ez egy tájkép csata után, a szerteszét heverő halottakkal, síri csendben.
A kéktúra ezen szakasza elesett.
Gyakorlatilag járhatatlan, illetve hatalmas elszántsággal, jó kondiban, át tudja verekedni magát aki nagyon akarja, csak nem sok értelme van.
Egy darabig erőlködtem én is, de fél 5-kor már sötét van, így aztán 3 óra körül visszafordultam és lesétáltam Katalinpusztára az új kéken.
Még pár helyzetkép:
Az összes fotó kivétel nélkül a kéktúra nyomvonalán készült, itt kéne futnia az ösvénynek.
Néhány dolgot ki kell egészítenem. A Camino nem csak zarándokút. Bár ez van a köztudatban, hisz kialakulása valóban ebből indult ki. Ma egyre többen más indíttatásból járják az utat. Ez lehet például turizmus, megmérettetés, művészettörténet, nyelvtanulás, egyszerű vándorlás és még sok más is.
Egy zarándokút sem csak attól zarándokút, hogy azt egyházi-, lelki vezető irányítja. Számos társammal találkoztam ott, akik egymaguk, párban, vagy kisebb csoportban rótták az utat, bármilyen elöljáró nélkül. Külön sajátossága az egésznek, hogy soha senki sem erőltette rád a vallási részvételt. A zarándokszállásokon egyszerűen ki volt írva az esti zarándokmisék időpontja, de senki nem kért és nem kérdezett rá, hogy részt veszel e rajta. Ez mindenki magánügye volt. Minta ahogy a szállások zöménél szállásdíj sem volt erőltetve. Ott volt egy persely a recepción. Donatív jelleggel vagy tettél bele pénzt, vagy nem. Senki nem szólt, nem is figyelte a hospedero ezt sehol. Ez is magánügy volt.
Még egy dolog, a zarándok végig az egész út mentén érezhette a lakosság, az egyház és az állam megkülönböztetett figyelmét. Útszéli ingyenes vendéglátás, friss víz, gyümölcs, segítő kiegészítő útjelzések, zarándok pihenőpadok, személyes információk kézzel-lábbal, nyitott templomok ahol a hőségben megpihenhettél, többnyelvű misék, templomi-, történeti-, művészettörténeti ismertetők, zarándok menük akár a legkisebb éttermekben is, múzeumi kedvezmények, 50%-os!!! utazási kedvezmények (pl. repülőre, távolsági buszra, hajóra, nemzetközi vonatra), a teljesítésről névre szóló latin nyelvű diploma, stb., stb., stb.
De a zarándoktársak hozzáállása, a baráti, segítő, kapcsolatkereső és mégis a magányt is megadó lehetőségek, a rengeteg személyes élmény, a legendák, történeti emlékek, építészeti remekek, a táj változatossága, az emberek megértő és segítő szándéka mind külön témák lehetnének. Csak ami most hirtelen előjött emlékeimből. Igaz nem írok róla könyvet, de nem is rejtem ezeket a dolgokat véka alá. Szerintem tudni kell róla, máshol hogy történik mindez.
Szép dolog és fontos is a lokálpatriotizmus (talán eddigi hozzászólásaimból és is vádolható vagyok a Bükk, a Karszt, vagy Zemplén szeretetemmel), itthon is minden utamról többként térek haza, de az ott átélt dolgok másak. Ja és mi nem vallási zarándoklatként, nem is kalandorként, ’csak’ turistaként vágtunk bele. Én azért állítom, ezer szállal kötődöm a hazai turizmushoz, mégis lehetőségeimhez mérten igyekszem bejárni a világot. És ezt nem szégyellem, még ha kapok is érte meg nem értő megjegyzéseket és értetlenkedést. Mert a turizmus nem ismer határokat.
Egyébként ez sem új dolog, mert vannak E-utak is, bár elég ritkán esik szó itt róluk. Pedig épp most erre is figyelem fordítódik majd. A jövő évi OKT jelzésfestés kapcsán feladatként kaptuk a Sátoraljaújhely környéki E-utak (E-3; E-4) rendezését is. Ezzel az infóval igyekeztem visszaterelni hosszúra nyúlt kiigazításomat a kéktúra témakörébe.
Már rég átléptek rajtunk! Ha csak annyit koppinthatnék a kobakjára egy lekvárfőző fakanállal, ahány "kék sáv" jelet fölfestettünk a kollégákkal az elmúlt két évben, már az is az intenzívre küldené.
No és még egy: a Camino zarándokút, lelki utazás, ahhoz pedig lelki vezető illik. Magyarán: zarándoklatvezető pap/diakónus. Anélkül nincs zarándoklat. Ahhoz rituálék kellenek, szertartás rend. Az OKT ebből a szempontból más, itt te vagy a magad vezetője, abban hiszel amiben akarsz, saját szertartásaid lehetnek. De erről az útról sem jön vissza az, aki elindul rajta. Mindig egy másik ember érkezik meg.
Sajnos egy konzervatív, hagyománytisztelő, lokálpatrióta, egészségesen nacionalista f..z vagyok aki soha nem fogja megérteni hogy a divaton kívül, (meg hogy most ez olyan trendi) mi értelme van egy másik országban zarándokolgatni mikor nálunk is van kéktúra, meg zarándokút éppen elég.
Nekem a mi hegyeink kellenek, egy fikarcnyit sem vonz a másé.
"...bármi gyönyörű is más hazája, sírja idegen kő..."
Ja, és írjunk is gyorsan róla egy könyvet, ha már caminoztunk...
Beszélgettem erről egy ismerős túratársammal. Ő Caminót járt én OKT-t, és azon gondolkodott, hogy belevág az OKT-ba is. Anyagi problémái nincsenek ez már egy lényeges előny.
Amikor azt kérdezte, hogy nálunk hány km-ként vannak a szállások akkor már gyanus volt a tájékozatlansága, aztán meséltem neki egy két dolgot és enyhén szólva elbizonytalankodott, hogy Ő ezt nem képes megszervezni magának.
Ami a Turista Magazinból vett idézetet illeti, egyszerűen nem igaz. Minden ismert és ismeretlen jelzésfestő túratársam nevében visszautasítom ezt a mondatot. Lehet és kell is az OKK mellett érvelni, buzdítani, ösztönözni, rábeszélni, akár reklámozni is sok féle eszközzel, de nem lehet ilyen hamis állításokat kinyilatkozni. Ezt még a reklámetika is tiltja.
A nyilatkozó felelőssége mellett annak nyilvánosságra hozóját is terheli a dolog, mert ezzel sok-sok önzetlen jelzésfestő munkáját le minősítik. Ezzel túllőttek a célon és egész turista társadalmunk múltját sértik. Csak remélem téves, akár nyomdahibás megjegyzés volt és utóbb helyre igazítják.
A magam részéről nehezen értem meg, hogy vannak, akik inkább a spanyolországi zarándoklatot választják, mint az OKT-t vagy - ha már zarándokolni akarnak - vmelyik Kárpát-medencei zarándokutat, de mások meg épp ilyen értetlenül állhatnak az OKT (vagy még inkább az AK) teljesítések előtt.
Nagyon jól látod a dolgokat. Én végig jártam mindkettőt, vannak személyes összehasonlítási alapjaim. Az El Camino és az OKT két nagyon eltérő dolog.
Amikor az OKT felkarolása elkezdődött és volt egy olyan kinyilatkozás, hogy a kéket a zarándokúttal azonos szintre kell emelni, már annak idején is leírtam itt, hogy ez nem fog menni egyhamar. A mostani fejlemények alapján pedig azt mondom, nem is abba az irányba mennek a dolgok. Elfogadom, hogy sokat fejlődött és a tervek alapján fog is fejlődni a kék, de így soha nem lesz hasonló a kettő. De lehet, ez nem is baj.
Viszont nem értek egyet Házihold /46690/ véleményével, mert épp abból, hogy a kettő nem azonos, nem is lehet jobban, vagy rosszabbul járni egyikkel, vagy másikkal. Én minden ilyen előadásom során arra bíztatom a résztvevőket, ha tehetik, menjenek és járják végig az El CAMINOT. Óriási, életre való élmény és rengeteg látni, tanulni valót hordoz. Az OKT egészen más. Az itteni élményeket és csalódásokat valahogy másként éltem meg. Pedig ezt jártam be előbb és persze részenként utóbb, még ma is. Ezért ennek bejárására is ösztönzök másokat, ám más célkitűzéssel.
De ugye itt a fórumon persze nyitott kapukat döngetek.
Szerintem éppen az OKT való kezdőknek. Legalábbis a magyaroknak. Minden infót meg lehet találni, ami fontos, a legtöbbet (pl. közlekedés) eccerűbben is, mint a caminónál.
Ráadásul szerintem igen kockázatos tapasztalat nélkül belevágni, hiszen nem tudod, mekkora szakaszokat bírsz megtenni naponta.
Persze sok blogon olvasni, hogy xy sosem túrázott, de 50-60-70 évesen is teljesítette, de szerintem olyanok is vannak, akik feladják, vagy éppen a közbülső párszáz kilométert lebuszozzák. Csak róluk kevesebbet lehet hallani. ;-)
Hogy Burger Barna Horváth Charlie scotch edzette hangjának, a Kéktúrának vagy a Jóisten üzenetének köszönhetően döntött úgy, hogy "Vidékre költözöm", én nem tudom. Hogy Burger Barna szereti-e a természetet, vagy sem, én nem tudom. Lenin esetében sem egyértelmű, hogy szerette-e a gyerekeket, midőn a Vörös téren visszadobta nekik a labdát, pedig közibük is lövethetett volna. Hogy Burger Barna végig járta-e az Országos Kéktúrát, s ezzel nőtt-e a hitelessége, én nem tudom. Hagyó et. is végig járta a maga módján, a hitelessége azért látványosan nem ugrott meg.
pár száz méteren is el lehet kavarni úgy, hogy 12 km múlva keveredsz vissza és észre sem veszed hogy rossz felé mentél ekkor lehet az az érzésed hogy 12 km-ig nem volt jelzés (mivel ugye nem a jelzett úton mentél :-)
Ugye reménykedhetek, hogy a szmájli a mondat végén az egész mondatra vonatkozik, és nem csak az utolsó tagmondatra? Ilyen útvonalkövetési kvalitásokkal otthonról sem lenne szabad felügyelet nélkül elindulnia Barnának, legyen ez az otthon vidéken vagy a fővárosban. Attól tartok, hobo_bobo ítéli meg helyesen a problémát a 46683. számú hozzászólásában (hatásvadász hazugság).
És akkor még nem is említettem a Turista Magazin 97. oldalának öndicsérő ömlengéseit. Azt elért eredményeket elismerve is ízléstelennek tartom az MTSZ elnökének és igazgatójának a véleményét "az új hőskorról", hiszen ismerjük a népi bölcsességet az öndicséret penetráns szagáról.
Tóth Viktória akkor még csak online elérhető írásait én is ajánlottam bő négy éve.
Bájos írások, de azért nagyon árnyaltan fogalmazok, ha azt mondom: Viktóriára sem vetülhet az ortodox teljesítés gyanúja. -:)
Csak néhány kiemelés, a teljesség igénye nélkül:
Pedig a 81-es útra kiérve pont megállt egy budapesti buszjárat, ha kicsit is igyekszünk, akkor szolid sprinttel egész kényelmesen elértük volna. Vesztünkre mi Bodajkra akartunk menni, mondván, onnan úgyis mindjárt megy a következő, tehát indulás pecsételni. Lekanyarodtunk a bekötőútra, és éppen a buszmegállónál jártunk, amikor jött is egy járat, úgyhogy fölszálltunk rá. Csaltunk alig két kilométert. Szépen leszálltunk a központban, ütöttem vagy hatot a pecséttel, mert az első öt nem tetszett annyira, aztán átmentünk a cukrászdába egy jutalom sütire.
Ebéd után gondoltunk egy nagyot és visszamentünk az útelágazáshoz a buszmegállóba, hogy "elcsaljunk" Felsőtoldig (ezért a négy kilométerért kár megöletni magunkat.) Útközben találkoztunk a sámsonházi furcsa bácsival, aki szerintem rosszallóan nézett, amiért buszozni szándékoztunk, de inkább lemászom kétszer oda-vissza az oroszlánost, mint egyszer egy főutat, ha lehet válogatni. Majd csak figyeld meg a buszon, mibe keveredtünk!
Bódvarákón még esett valami kis eső, de akkor már a buszmegállóban feküdtünk. Innen "gyalogoljon, akinek két anyja van" közfelkiáltással buszra szálltunk, s bár így három kilométert csaltunk, viszont a tegnapi eltévedésekkel azt hiszem le is böjtöltük.
Sümeg: Igaz, ebből az első négy és felet lecsaltuk, mert „hülye, aki a műúton gyalog megy”. Mert elütik. Ahol találunk egyéb lehetőséget (másik út, valamilyen jármű), a mai napig sem merészkedünk az autók közé. Cserébe a legtöbb várhoz, kilátáshoz fölmászunk, még ha kitérő is. Szerintem így érdemes csinálni. A busz csak a bekötőútig vitt, mert Kisvásárhely egy ötvenöt fős törpefalu, és a térkép szerint ugyan létezhet olyan busz, ami bevisz, de a miénk nem az volt.
Szent-György-hegy: Hosszú-hosszú forgalmas műút következik, az eső pedig rendíthetetlenül zuhog. Autóbuszra szálltunk, hogy majd a hegy oldalába kerülünk a műutat kicselezve, és a zöld ösvényen visszamászunk a kékre.
Lesenceistvánd: Busszal. Végig-végig a műúton jut oda a Kék, eszünkben nincs gyalogolni, sőt a szakaszon pótlást se szándékozom soha.
És akkor még nem is említettem a "nagyon esett az eső, ezért Tömörd után bementünk a piroson Kőszegfalvára, majd onnan - na hogyan? - busszal Kőszegre" opust.
a kék kör minden részéről volt egy tabló, amin rajta volt a szint diagram, hogy hán liter/kulacs innivaló fogyott el, meg hogy hány hamburgernek megfelelő kalória
ilyen statisztikát még nem láttam, tovább is lehetne gondolni, hogy pl hány sört "kellett" meginni a kocsmai pecsétek miatt :-)
láttam a múlt hétvégi dizájnterminálos kiállításon
a könyvből is ki volt rakva egy pédány lapozgatásra, azt is jó sokáig lapozgattam pofátlanul :-)
külön termekben volt az OKT, a DDK (az még külön épületben is ráadásul) és az AK (erről meg az a sztori, hogy csak a földszintről vettük észre, hogy az emeleten a folyosóra egymás mellé kifüggesztett képek hátulján is képek vannak, amit a korláthoz lapulva lehetett úgy ahogy megstírölni)
naszóval, amit akartam mondani, hogy az AK-ról készültek a legütősebb képek, szerintem
olyannyira, hogy egész kedvet kaptam hozzá :-)
csak azt bántam a könyvben is meg a kiállításban is egy kicsit, hogy az hogy hol készült az nincs ott, csak a tájegység
és a kedélyek megnyugtatására: nekem átjött a képekből a természet szeretete
egyáltalán nem olyan mint a bájerzs remake (abból sok minden átjött, de az nem)
ettől persze gazdaságpolitikailag :-) lehet gázos az ügy, de mivel megpróbálok minél kevesebb dolgon idegesíteni magam az életben, ezzel sem törődök :-)
