Keresés

Részletes keresés

lao-ce Creative Commons License 2002.05.05 0 0 222
222 !
kukoriéskotkoda Creative Commons License 2002.05.04 0 0 221
Nem volt egy könnyű meccs, az biztos. Az első félidőben lejátszottuk a Szolnokot a pályáról, gyakorlatilag akkor kerültünk ziccerbe, amikor akartunk. Hoffmann és Simi kettőt berúgott az ezerből, Tóth Gyuri viszont olyanokat hagyott ki, amit tolókocsiból is illene belőni. Az egyiknél Hoffmann kapta volna középen a labdát egyedül, de ő továbbengedte Tóthnak, akinek kábé 11 méterről az üres kapuba kellett volna gurítani, ehelyett 1 méterrel fölé emelt. A második félidőben a szokásos delírium, a Szolnok 10 perc alatt úgy rúgott kettőt, hogy szavunk nem lehetett. 20 perc kellett, hogy felébredjen a csapat... Pásztor mit csinál a szünetben a csapattal, leszedálja őket??? Most is, akár a BKV ellen, Bánföldi mentette meg a csapatot, negyedórával a vége előtt egy letett labdát 17-18-ról bődületes erővel vágott a jobb alsóba. Azt viszont nem tudom, mi van Popovits-csal. A cserék között se láttam. A BKV és a Csepel ellen 4 pontot kell szerezni, hogy Diósgyőrbe tét nélkül mehessünk.
KK
vicc Creative Commons License 2002.05.04 0 0 220
na, valaki pánixerűen számoljon be erről a szolnok-meccsről, mert nem állok jót magamért!:)) ahogy néztem az eredményt a netem, a szívroham kerülgetett...
kacsaláb Creative Commons License 2002.05.03 0 0 219
Sziasztok! Régóta nézegetem ezt a topicot, de most írok először. Erről a Pásztor dologról annyit, hogy jópár más honlapon is téma a dolog és ott is két részre oszlik a társaság. Van aki isteníti van aki utálja. Sőt akadnak elég durva vélemények is róla. Én azt gondolom, hogy ez az illető a többi irogatótól vette az infokat és semmi köze Csabához, mert szó szerint ugyanezek a dolgok már máshol is megjelentek, némi kis eltéréssel. Azt hiszem lehet valamennyi igazságalapja a szóbeszédnek.
Szerintem ez az illető csak feltűnösködni akart és mindenfélét kitalált ahhoz amit esetleg hallott valahol. Szerintem egy begubozódott, gátlásos kis hülye, aki itt éli ki magát. Szerintem nem is ismer senkit személyesen, csak fontosnak akart tűnni mások előtt ezért titokzatoskodik. Valószínűleg egy elmebeteg, hagyjátok békén, majd megunja!
Ha meg tényleg van a vádaknak alapja, az majd kiderül ha feljutás lesz.
Arra vigyázni kell, hogy ne vádoljon az ember senkit ok nélkül, mert óriási hibát követhet el. Nem hiszem, sőt biztos, hogy nem focista irogat, nem nagy netező társaság... és a stílus is inkább egy olyan emberé, akit esetleg Pásztor megbánthatott és most ezzel akar visszavágni.
És szerintem tényleg csak kitalál dolgokat, mert semmiről nem ír konkrétan. Neveket ismer, így már ki lehet találni szitukat.
És szerintem nem lány, a stílusa alapján inkább egy 35 körüli kicsit visszamaradott, megbántott pasi, alacsony iskolai végzettséggel.
Hagyjuk békén, majd megnyugszik! Az a lényeg, hogy nyerjen a Csaba a bajnokságban, a többit utánna is meg lehet beszélni!
ősgyep Creative Commons License 2002.05.03 0 0 218
Miért kellett nevet változtatnod?
Előzmény: Törölt nick (217)
Törölt nick Creative Commons License 2002.05.03 0 0 217
Nem talált gyerekek!!! A Lilaszív nevet bevallom "loptam" mert megtetszett. A másik két cikk amit emlegettek nem az enyém, de erre ti is rájöhetettek volna ha gondolkoztok. Hogy lehetnék pesten hétfőn 5kor, ha Csabán vagyok???
És még egy tényező, igazán apró de fontos: nem lehetek a csapat tagja, mert lány vagyok!!!
Most koppantatok mi, észlények???
Ti aztán okosak vagytok, büszkék lehettek magatokra!
Mirko Creative Commons License 2002.05.03 0 0 216
Hajrá Csaba! Hajrá Pásztor Józsi! Hajrá Platini10 :-)

M.

Előzmény: platini10 (215)
platini10 Creative Commons License 2002.05.03 0 0 215
meleg, meleg es egyre melegebb...
lassan forro lesz:-)
Előzmény: Törölt nick (210)
platini10 Creative Commons License 2002.05.03 0 0 214
Sracok, Barataim, szurkolo tarsaim!

Kerlek Benneteket, amennyiben lehetseges Ti is segitsetek megtudni ki az illeto aki napok ota otromba es aljas modon a Neten tamadja Pasztor Jozsefet az Elore FC edzojet. Minden segitseget szivesen veszek. Ma kaptam egy levelet egy kedves szurkolo baratomtol. A level konnyen nagy segitseg lehet. Ez a level teljesen eltokeltte tett ez ugyben, mert, ha mar a nem Bekescsaba-szurkolok is eszreveszik, hogy itt egy nagyon gusztustalan dologrol van szo akkor mar komoly baj van. Vesznie kell az arulonak!

Hajra Elore

platini10 Creative Commons License 2002.05.03 0 0 213
Simont agyonverték!!!

Lilaszív válasz erre | adatok | e-mail 2002.04.22 15:02 (182)

GYERTEK EL MA 5KOR MIND A MAMMUT iIHÖZ EGY CSENDES, GYERTYÁS TÜNTETÉSRE AZ ERŐSZAK ELLEN!DE SEMMI BALHÉ! MUTASSUK MEG TIBIÉRT, HOGY MI TÖBBEK VAGYUNK AZ IZOMAGYÚAKNÁL!

Ime, ezt most olloztam ki a Simont agyonvertek cimu topicbol. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy "egyszeru baratunk" nem csabai. Lassan bezarul a kor.

platini10 Creative Commons License 2002.05.03 0 0 212
Lassuk, Lilasziv adatai:
-Hajnik Karoly Kozgazdasagi Szki.-ban vegzett 1998-ban
-tehat, ha minden rendben volt a tanulmanyai korul most 22 eves lehet
vagyis szuletett: 1980(?)
-Budapest, itt jart suliba

Mondtam, hogy nem csabai vagy oreg... Latod, szepen lasan haladunk ELORE es osszeall a kep.
Tudod, akkora gyoker vagy es ugy utallak, hogy egyedul, de inkabb a tobbi IGAZI szurkolo segitsegevel kideritjuk, hogy ki is vagy valojaban. Az eredmenyrol, pedig mindenki tudni fog!

platini10 Creative Commons License 2002.05.03 0 0 211
"Ti nem vagytok egyutt vele nap, mint nap."

Ezek szerint Te igen.

"...Dajka erdeme, hogy ide jutott a csapat, nem az ove..."

Oreg, nem lehet, hogy arrol van szo, hogy Dajkanal meg jatszottal, Pasztornal mar nem?

"En hallom naponta Kerekes Juditka ketsegbeesett panaszkodasait..."

Baratom, Te bizony tuzvonalban vagy.

"En hallom mindennap a focistak panaszkodasait..."

Oreg, lassan de biztosan elarulod magad.

Szoval, Te valszeg egy Pasztornal nem foglalkoztatott labdarugo vagy. Ugye, igy van?
Valszeg nem csabai vagy, nem itt nottel fel, mert akkor nem igy beszelnel. Ha pedig ezek igazak, huzz el szepen a topicbol es huzz el a csabai futballbol is, mert iyen jatekosokra nincs szukseg.
Tudod mit? Ugy lesz ahogy mondod, ha tovabb folytatod, nyilvanossag el fog kerulni az ugy.Minden szurkolo utalni fog, mert a leggusztustalanabb dolog, az edzot furni a Neten a tudta nelkul. Mar most undorodom Toled es masok is fognak, mert errol azok a szorkolok is tudni fognak akik nincsennek a Net kozeleben. Megbuktatunk, elobb, mint Te tenned Pasztorral. Bajnokok leszunk Jozsival, vele jutunk fel(ha valaljuk), Teged pedig minden szurkolo utalni fog. Oreg ez a genyo dolog meg az ujsagba is bekerul igerem...sajat magadat szivatod.


Előzmény: Törölt nick (208)
Törölt nick Creative Commons License 2002.05.02 0 0 210
Nincs tetkó a kezemen, sose voltam híve sem a tetoválásnak, sem a piercingeknek. És ne a csapatban keress, de közel hozzá. És még valamiben tévedsz. Nem is gondolnád miben...
És azt hiszem te nem is MÁV szurkoló vagy.
Egyébként még annyit, hogy héten más van soron a szídásban és megalázásban. Találgathattok!
MÁV_szurkoló Creative Commons License 2002.05.02 0 0 209
"LILASZÍV???????????"

Mit is ábrázol a kezeden az a tetkó ?????

Előzmény: Törölt nick (208)
Törölt nick Creative Commons License 2002.05.02 0 0 208
Ti nem vagytok vele együtt nap, mint nap. Nem ismerhetitek. És azért nem írtam ápr. 15 előtt, mert akkor találtam rá erre a lapra.
A csapat győzelme pedig nem rajta múlik, a focistáin! És Dajka érdeme, hogy ide jutott a csapat, nem az ővé, ő csak egy kényszermegoldás volt amiért Dajka elment.
Ti nem láttok bele a napi dolgokba, én igen. Én hallom naponta Kerekes juditka kétségbeesett panaszkodásait, amiért Pásztor ki akarja golyózni a helyéről és ahogy beszél mindenkivel!
Én hallom mindennap a focisták panaszkodásait a taktikátlan edzések és megbeszélések miatt és én hallom mindennap a mindenkit pocskondiázó, megalázó és bántó ordibálásait.
Simonról pedig annyit, hogy nem volt az igazi formájában, voltak jó megnyilvánulásai, de ez nála nem a maximum.
Azt hiszem közel sem tudtok annyit a dolgokról mint én, de remélem ha majd kiderülnek és nyilvánosságra kerülnek ezek a dolgok, akkor majd néztek nagyokat!
Viharsarok2002 Creative Commons License 2002.05.02 0 0 207
Lilaszív!

Az egyik hozzászólásodban azt írtad, hogy "Simon és Tóth Gyurika olyan volt mintha a labdától félnének."
Kérdezd meg légyszíves Hoffmann barátodat, hogy ki adta neki a gólpasszt (csak segítségül, ha esetleg Hoffmann sem tudná Simon volt az!).
Mert ha láttad volna a meccset, akkor nem írnál olyat, hogy Simon fél a labdától. Igen is ezen a meccsen jól játszott.
A második gólunknál kit rúgtak le? Talán nem Simont?? Ebből a szabadrúgásból volt Gabala fejese!!

Csak ennyit akartam üzenni neked!

Hajrá Lilák!!

platini10 Creative Commons License 2002.05.01 0 0 206
Lilasziv,

pontosan aprilis 15-en kezdted az "utaljuk Pasztort akciot". Aruld mar el, elotte miert nem volt gondod az edzovel? Csak nem akkoriban vesztetek ossze? Aruld el, mi a titok, mindenki szeretne tudni.

Előzmény: Törölt nick (165)
platini10 Creative Commons License 2002.05.01 0 0 205
Lilasziv!

Aruld mar el, hogy kinek, melyik kevesbe foglalkoztatott labdarugonak vagy az apja? Esetleg milyen minosegben NEM tudsz a csapatnal dolgozni Pasztor jelenlete mellett? Aruld mar el a titkot? Biztos, hogy kozod van a csapathoz, mert ilyen szinten, mar-mar bunko modon utalni a csapatod edzojet... hat erre nem mindig van pelda. Gratulalok! Latod, mar mas csapatok szurkoloi is eszrevettek, hogy mit muvelsz...
Gondolkozz!!!

platini10 Creative Commons License 2002.05.01 0 0 204
errol beszelek napok ota...
vegre valaki aki normalisan all hozza a csabai futballhoz, pedig nem is csabai, koszonom Neked Baratom:-)

HAJRA ELORE

Előzmény: MÁV_szurkoló (203)
MÁV_szurkoló Creative Commons License 2002.04.30 0 0 203
Lilaszív!!!

Javaslom, hogy a topic-ot kereszteld át "EDZŐBUKTATÓ"-ra !!!

A bajnokság megnyerésének küszöbén ilyen megnyilvánulásokat ? (szépen fikázod Pásztort !)

NEM ÉRTEM !!!!!

Bocs,hogy belepofáztam de szerintem nem a Net-en kellene edzőt buktatni, nem ilyenkor és NEM ILYEN MÓDSZERREL !!!

Üdv a többi csabai SZURKOLÓ-nak, sok sikert kívánok az NB I-ben!!

Előzmény: Törölt nick (202)
Törölt nick Creative Commons License 2002.04.30 0 0 202
Én is kint voltam vasárnap. Hoffmann szenzációs volt, de amint láthatta aki kint volt, őt nagyon kiborította Simi halála, ezért is gyújtott a meccs előtt gyertyát a kispadnál és meg is csókolta a meccs végén Simi kirakott képét. 2 évig volt Simi az edzője a BVSCben és a REACban, ezért most érte is játszott. A csapatból még Bujákit emelném ki, kemény volt, határozott és céltudatos. Gabala is nagyon jó volt. Simon és Tóth Gyurika olyan volt mintha a labdától félnének. Megtorpantak, főleg Gyurika, ha elé ért a labda. Hoffmann, Gabala, Balog és Bujáki játéka már NB 1-es szintű játék. Ehhez még jön az ősszel Kereszt és szerintem az NB 1 középosztályában simán megállja helyét a csapat.
Még most is kiemelném, hogy ahhoz viszont már egy jóval karakánabb és motiváltabb edző kell, aki pedagógiai érzékkel is meg van áldva és ismeri a játékosokat, és nem csak a saját csapatában!
Törölt nick Creative Commons License 2002.04.30 0 0 201
Én is kint voltam vasárnap. Hoffmann szenzációs volt, de amint láthatta aki kint volt, őt nagyon kiborította Simi halála, ezért is gyújtott a meccs előtt gyertyát a kispadnál és meg is csókolta a meccs végén Simi kirakott képét. 2 évig volt Simi az edzője a BVSCben és a REACban, ezért most érte is játszott. A csapatból még Bujákit emelném ki, kemény volt, határozott és céltudatos. Gabala is nagyon jó volt. Simon és Tóth Gyurika olyan volt mintha a labdától félnének. Megtorpantak, főleg Gyurika, ha elé ért a labda. Hoffmann, Gabala, Balog és Bujáki játéka már NB 1-es szinű játék. Ehhez még jön az ősszel Kereszt és szerintem az NB 1 középosztályában simán megállja helyét a csapat.
Még most is kiemelném, hogy ahhoz viszont már egy jóval karakánabb és motiváltabb edző kell, aki pedagógiai érzékkel is meg van áldva és ismeri a játékosokat, és nem csak a saját csapatában!
platini10 Creative Commons License 2002.04.30 0 0 200
200!
platini10 Creative Commons License 2002.04.30 0 0 199
erdekes eszrevetelek
Előzmény: ősgyep (198)
ősgyep Creative Commons License 2002.04.29 0 0 198
Kinn voltam a tegnapi meccsen.
Néhány észrevétel:
-Jelenleg Hoffman a legjobb csatárunk(robbanékonyság, erő, gyorsasásg...)
-Bánföldi próbál egyre kevesebbet futni, sokat alibizik
-A balodalunk siralmas
-Felállt védelem ellen nem megy a játék(gondban lehetünk a két hazai meccsünkön)
-Gabala, Fehér duó egyre jobb
-Jóska még mindíg nem tette le a vizsgát pedagógiából...
platini10 Creative Commons License 2002.04.29 0 0 197
ezennel befejezem
nem ohajtok vitazni ez ugyben

amig mastol nem hallom a gondokat csupan Toled, addig szamomra ezek a problemak nem leteznek

FORZA ELORE

Előzmény: Törölt nick (196)
Törölt nick Creative Commons License 2002.04.29 0 0 196
Gyerekek! Térjetek észhez! Itt nemcsak Keresztről van szó. Az egész csapat véleménye ez! Én első kézből tudom. Taktikai megbeszélések annyiból állnak, hogy: "nehéz meccs lesz." Minden megbeszélést a Kereszt tart külön titokban a játékosoknak, hogy egyáltalán tisztában legyenek vele, mit kell csinálniuk... Rá jobban is hallgatnak. Pásztorral az a baj, hogy nem jó edző és utálják a játékosai. A Keresztről meg annyit:
Mit tett ő Csabáért? Feljutatott titeket az élvonalba! Nem zavar, hogy ő rúgta a múlt félévben is a legtöbb gólt a Keleti csoportban????
A tegnapi meccsen a vezetőség és Kereszt között folyó beszélgetés után utasították Pásztor, hogy az egycsatáros rendszer helyett két csatárral és Hoffmannal játszasson, húzta a száját, de nem tehetett mást. Amint láttátok jobban bevált a Kereszt féle technika...
És itt nem is a tájszólásáról van szó, hanem a játékosok iránti paraszt modoráról! És a taktikátlanságáról. A játékosait sem ismeri a kispadosoktól kérdezi, hogy az és az mit tud? Akkor mit várjuk mi el, hogy ismerje az ellenfelet?
platini10 Creative Commons License 2002.04.26 0 0 195
Meg valami.

"Eleg ha csak a Kereszt velemenyet kikeritek."

Tisztelem es szeretem Kereszturit, paradesan futballozott Csaban, sokat koszonhetunk Neki. Koszonjuk Kereszturi Andras!
De, kerdem en, mikor tett O annyit a csabai labdarugasert, mint Pasztor? Ki O, hogy elitelheti es megbelyegezheti Pasztort? Azert, O megsem csabai, nem O lesz az akinek a velemenye alapjan elitelem es "eltemetem" Pasztor Jozsit.
Felreertes nem essek, semmi bajom Kereszturi Andrissal, tisztelem es kedvelem a jatekat. Halas vagyok Neki az elmult ket evert. De ennyi...es nem tobb. Itelobironak nem fogadom el.

Előzmény: Törölt nick (193)
platini10 Creative Commons License 2002.04.26 0 0 194
Igy van, egyertelmu, hogy en is a fejutast szeretnem! Nem tudom informacioidat honnan szerzed, lehet, hogy igazad van abban amit irtal. Tudod, en mostanaban nem teljesen vagyok kepben a csapattal kapcsolatban, sot a nagy tavolsag miatt meg a meccseket sem latom. De annyit tudok, hogy az ember akirol beszelunk, nagyon sokat tett korabban a csapatert, a bekescsabai labdarugasert es en nagyon kedvelem, ezert esett rosszul amit irtal. Tudod, lehet, hogy azzal amit irtal nem is lett volna baj, de a hangnemet neha nagyon nem talaltad el. Honapok ota nem lattam a csapatot, pusztan itt olvasgattam, hogy mi tortenik a gardaval es akkor egyszer amikor bejevok a DK-ba azt latom, hogy az altalam nagyon szeretett es tisztelt Pasztor Jozsit fikazod es lehordod mindennek, sot olyan dolgokat is megemlitesz a negativumok kozott amikrol tenyleg nem tehet.(tajszolos - ez rohej) Tetszik, nem tetszik jelenleg O a csapat vezetoedzoje es nem mas. Tenyleg erdekelne, hogy a csapat mit gondol az altalam tisztelt edzorol, mert, ha Ok is igy velekednek, mint Te akkor nagy a baj. Ami elgondolkodtat, az, hogy en a ellentetekrol meg mashol, mas forumon nem hallottam. Persze en, mint emlitettem jelenleg nem vagyok megfelelo tavolsagban. Azt viszont nem gondolhatod komolyan, hogy Jozsi nem akarna a feljutast. Szerinted ez, hogy van... amikor felkertek edzonek azt mondtak Neki, hogy "Jozsikam dolgozz kemenyen, tegyel mindent belatasod szerint, de a feljutast felejtsetek el." Erre Jozsi valasza, az volt, hogy "...persze, persze nem lesz gond, siman nem jutunk fel, ha rajtam mulik, szarunk a szurkolokra, szarunk mindenkire, leszrajuk a csabai futballt..." Azert ezt Te sem gondolhatod komolyan. Ugye, nem?
Szoval, hajra Lilak es amig nem derul ki, hogy valoban gond van a csapattal es gond van Pasztor Jozsival addig en Neki is szurkolok, ha nem baj.

HAJRA ELORE es HAJRA PASZTOR JOZSEF

Előzmény: Törölt nick (193)
Törölt nick Creative Commons License 2002.04.24 0 0 193
Nincs igazad!
Tudom, hogy régen milyen volt, de azt is, hogy most milyen.
Hívjatok össze egy játékos-szurkolói beszélgetést és kérdezzétek a csapatot!
Nagyon-nagyon megutálták. Azt mondják ők is, hogy nem akarja, hogy a csapat felkerűljön és ezért mindent meg is tesz.
Elég ha csak a Kereszt véleményét kikéritek!
Hazudik a tulajdonosoknak és hazudik a játékosainak is és ha ez kiderűl, akkor mégjobban hazudik.
Most ez van, nem a régi helyzet...
Megváltozott.
Gondolom te is azt akarod, hogy feljusson a csapat és jól játszanak, de ez vele nem fog menni.
A pénz megbolondítja az embereket.
És, hogy Simivel viccelődött....

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!