Keresés

Részletes keresés

ehmianév Creative Commons License 2021.09.01 0 0 96513

HAJNAL ÉVA: MORMOLÓ
monoton kopogok sorsomon
mormolom majdcsakom
most itt az alkalom
sok már a fájdalom
nekem is fáj dalom
rímeket mímelek
itten egy asztalon
morzsákat markolok
megdermedt vágyakon
játék a rémület
neked is átadom bánatom
járatott dallamom dúdolom
járdák a talpamon
hajnalom hallgatom
halk nagyon
hömpölyög
így hagyom
sorsod a sorsomon
járdám a talpadon
rímeken rémület
szikláit számolom
nincsenek nincsenek
vannakot hintenek
kínok a kinteken
koppannak nincstelen
hajnalom hallgatod
homlokod gombolom
kint-rekedt rímeim
monoton mormolom

Lutra Creative Commons License 2021.09.01 0 0 96512

Dobai Péter

Privát metafizika

Állni, megállni egy messzi mólón,
szálegyedül egy tengerparti stégen,
olyankor, amikor érzés, gondolat, emlék
együtt és egyszerre tombol a tékozló tudatban.
Igen, félni, rettegni is bátran kell.
Békével belátni, hogy szökni, elmenni nem lehet,

az pedig holtbiztos, hogy maradni sem.
Az évszakok, évszázadok, évezredek
is múló pillanatokból kapnak nagy időket,
az emberélet gyorsan elfut,
miközben időtlenek a katedrálisok, kolostorok.
Ijesztő az, hogy kimondott szavak jelentése
csökken és bűnné válik minden beszéd
és hazudni könnyebb az életet, a létezést.

Beszéd, megszólalás, megnyilvánulás: kegyetlen kénytelenség.
Néha nőket látunk férfiaknak, máskor férfiakat nőknek,
de nincs idő arra, hogy a nemek között különbséget tegyek.
Az életre sincs elég idő, életünket idő nélkül éljük, hideg terek
fagyott falainak négyszögében, ahol szerelmeinket is elfelejtjük.

Könnyű lenni, létezni, de élni nehéz.
Ideje eljött a szótlanságnak,
bűn lett a Beszéd,
vétek, vétkezés a párbeszéd,
még akkor is, ha lenne hozzá testvérem, társam,
aki kérdéseket tenne, válaszomra se várva.
Hirtelen eszembe jut a világ, a valóság, az emberiség.
Börtön, fegyház az akaraterő, inkább jobb lenne
porig, hamuvá elégni máglyán. Tudom: mindenki mártír.

Lutra Creative Commons License 2021.08.31 0 0 96511

Fellinger Károly

Emlék az elégetett versről

Elsős gimnazista voltam,
szerelmes a lányba,
akivel felkonferáltuk
az esztrádműsort,
aki úgy tudott
a szemembe nézni,
ahogy csak a nap
tudott előtte,
hát nem csoda, hogy
verseket
írtam hozzá,
többet, mint ahányszor
találkoztam vele.
Aztán, amikor
megtudtam,
nem engem szeret,
csak a jó barátom
akar lenni,
este a kazánunkban
eltüzeltem az összes
addig írt versemet,
de hiába volt az igyekezet,
nem számoltam azzal,
hogy valamennyit
kívülről tudom.

Lutra Creative Commons License 2021.08.31 0 0 96510

Czilli Aranka Ágota

Átalakulás

A felnőtté válás pillanata az,
amikor először feszül meg az ember
gerince a világűrnyi magány súlya alatt.
Szép szomorúan körülnéz,
és nem lát mást, csak távolban
sziporkázó csillagokat:
a dölyfös, elérhetetlen, hideg űr
párái homlokán kicsapódnak,
és fájdalmak közt kiszül magából mindenkit,
akiről addig azt hitte, összetartoznak:
gondos anyját, hős apját (ha volt olyan),
távoli testvért, kedves rokonokat,
és fölegyenesedik, mint Atlasz,
vállán egyensúlyt keres
a mélymagas felelősségtudat.
A felnőtt pengeélen táncol,
hazudni tanul magának,
és ráncos homlokával a halál felé halad.

Lutra Creative Commons License 2021.08.31 0 0 96509

Tóth Fanni

többismeretlen

a négyzetrácsok között arra tanítottak meg
hogy hogyan vegyük gyök alá az érzéseinket
persze gyerekként az első vizsgánkon
mind megbuktunk félévkor
azóta nem tudjuk a zárójeleinket felbontani
és mindig kimarad valami
ahogy te rám nézel
és szinkópákat ver a párkányra az eső
én görnyedek a leckém fölött
a molylepke a szempilláinkra száll
és mi magunk közé egyenlőségjelet teszünk

Lutra Creative Commons License 2021.08.31 0 0 96508

Tóth Fanni


sötétedik a tónál


néhány napsugártrapéz
a viaszos falakról belenyúl a késő délutánba
közöttük érezni az idő hamvasságát
most még kedvesen csilingelnek
a cukordarabok a hideg kávédban
de a szélben száradó ágyneműk
már halkan mutatják hogyan múlunk el
és lassan kiesünk a ködpára öleléséből
hamarosan egyre többször kérdezzük
„emlékszel?”
nem keretezik majd barackfaágak az évszakokat
nem hajtanak rozsdás biciklik a békalencsés tavakhoz
és te sem játszod azon a rossz zongorán
azt az elkopott allegrettót

Lutra Creative Commons License 2021.08.31 0 0 96507

Böszörményi Zoltán

Csillag-tekinteted

Hittem, értem az időt és a teret,
mely Isten kezében van,
ki állhatatosan erőt,
szenvedélyt,
tüzet szít szaggatott szívemben,
ki a szubsztancia
folytonosan változó energiáit
szerkeszti az univerzumban;
be kellett ismernem: tévedtem.
Ebből a rám nehezedő világból
én csak a tavaszt értem,
az állandó lobogást, a tündöklést,
az illatot,
az életemet díszítő színeket,
és téged, kedvesem,
ha a rügyező ágak ragyogásából
rám emeled csillag-tekinteted.

Lutra Creative Commons License 2021.08.30 0 0 96506

Philip Hodgins

Az utolsó lista

Annyi bizonytalanság van ebben.
A vérsejtek ugyan felrúgnak minden szabályt,
de engedik, hadd körmöljek egy sírfeliratot.
A listámon csak két szó maradt: fájdalom és halál.

A kórházban a folyosó másik oldalán
volt egy férfi, ugyanazzal a betegséggel.
Mivel a vérsejtjei pusztulása felgyorsult,
láthattam, rövidesen mivé leszek.
 
Az éjeket és nappalokat ágy-óceánon töltötte,
s bár öntudatlan volt, néha nyögdécselt.
Két szót tudott kimondani: fájdalom és halál.
Tőle ered az én utolsó listám.

A fájdalom egyszerűvé teszi az életemet,
a halál elveszi tőlem mindazt, ami nem volt az enyém.
 
/Turczi István ford./

Lutra Creative Commons License 2021.08.30 0 0 96505

Diószegi Szabó Pál

Zongorád...

Zongorád, ha lennék,
leülnél elébem?
Dallamot se kell már
ujjaidtól kérnem.

Megszólaltatsz engem,
kotta nélkül játszol.
Finom billentyűkön
simítanál? Hányszor?

Zongorád, ha lennék,
hozzám érne lábad;
közel, megérezném
illatod, hajszálad.

Szavakban, ha játszunk
a pillanatra, szépet.
Hangokat keresnél?
Feketét? Fehéret?

Zongorád, ha lennék
szemed felragyogna?
Hányszor lenne kedved
újabb darabokra?

Mint a kotta szárban,
ott leszek most dallam;
játssz le minden este,
messziről is halljam!

Lutra Creative Commons License 2021.08.29 0 0 96504

Radnai István

Ellepi hajamat a hó

hátha még néha meglep a tavasz
kihajtó rügyeim görbe ágaim
madarak lepik el de ugyanaz
a dal többé ahol a csend ágya ring

ugyanaz a csalogány a csalit
árvaságából nem menekül hozzám
akit ellep a köd mely elvakít
remény nem derül felkap őszi orkán

mint dőre pöndör faleveleket
már ellenállni parancsnak nem képes
kezemen ráncok közt kék erezet
üres tenyéren a sorsom is kétes

meglep-e még tavaszi virágzás
a küszöbön kialszik a lámpás

Lutra Creative Commons License 2021.08.29 0 0 96503

Filip Tamás

Sötétben éli

Keress helyettem valakit.
Találj meg engem más helyett.
A szerep engem alakít,
ha taps szól, nem hajtok fejet.

Én az vagyok, ki nem lakik,
úton van, mint egy üzenet,
nem mondhatja, megszoktam itt.
Ha érkezik, tovább mehet.

Nem első és nem századik,
nem kérdés, és nem felelet.
Tud várni ítéletnapig,
és azon is túl, ha lehet.

Akit az élet megvakít,
sötétben éli álmait.

Lutra Creative Commons License 2021.08.29 0 0 96502

Rakovszky Zsuzsa

Dal

Nem adtad semmi áron
ma már ingyen se kell
idő fogytán az éhség
magát fogyasztja el

A polcokon ha mézre
ha hűlt helyére lel
ha így ha úgy az éhség
magát emészti fel

Időnk majd evvel-avval
mi haszna megterít
telhetett volna jobban
ha rosszul is telik

Hiányával betelten
tegyem most már hova
kellett hiába kellett
most már ugyan soha

Lutra Creative Commons License 2021.08.29 0 0 96501

Simonyi Imre

Kopogtatás

Most már azt hiszem
hogy mégiscsak a szél volt.

Vagy talán
annyira szerettem volna
hogy legyen bár akárki
- de ha már senki
hát akkor legalább a szél?

Ám úgy látszik
hogy mégiscsak a szél lehetett
senki más
- legfeljebb a gesztenye gallya
csapódhatott az ablakhoz.

Mert ha te lettél volna
akkor másodszor is kopogtatsz.

- Vagy pedig egyszer sem.

Lutra Creative Commons License 2021.08.27 0 0 96499

Gyimesi László

Egyszerű ez

Rég volt így tele már ez a fórum,
Rég volt ily nagy a lárma, a zajgás,
Fontos, új feladatra szegődtünk:
              Eldöntjük, ki a pannon.

– Római polgár s itteni gazda!
– És helyben született! – A nagyapja!
Harcol a barbár szkíta hadakkal!
              – Volgai szellemiséggel!

Azt, aki más, idegenszívű, – ajkú –
Gyűlöli! – Űzze el innen a francba!
Tiszteli Mithrast! – És ha keresztény?
              Zeng-zúg szerte a város.

Sámánok fia, papja ma fényes
Nagy Jupiternek, Servus a győztes,
Érvei (nagy pofonokkal ikerben)
              Döntik el ősi vitánkat:

Nos, kétségtelenül az a pannon…
Az, aki szolgál, mert velem érez,
Az, ki követ; s bort hoz lakomámra,
              Friss szénát a lovamnak.

Csöndesedik már, nyugszik a város.
Egyszerű ez, tele pince, a pajta:
Servus a pannonság etalonja!
              Szolgáld, s gondod a múlté.

Lutra Creative Commons License 2021.08.27 0 0 96498

Zonda Tamás


Az ember, aki felment a hegyre

  (Parafrázis Gyimesi Laci soraiból)

Mondtam, vigyázz Magadra, késő
a szó ilyenkor, lopakodó, szennyes
sejtek csőcseléke támad, mint
meggypiros parazsunkra a tél,
szelíd merénylet ködbetűnően…
Pattog a szó a semmi szirtjei közt,
visszhanggá foszlik, nincs is üzenet.
Szavad emelnéd, nyelved a szörnyé,
fejed lehajtod, ében éj sikálja véres
ablakodat…
Sötét a város, sötét a szív.
Hallgatnak a hosszú éjszakák.
Hallgatnak a slágerrádiók.
Hallgat sötéten a hajnal,
ami jön még: gödrök, ráncok,
tegnap, tegnapelőtt.

Ennyi volt.
A nap lenyugszik, este lesz,
fehér palackba zárt idő
nemes penészben: életed.
A tények kőkemények,
fogy a tört fény, este van,
földig ér az ének.

Marad szép tiszta hangod,
emlékeid szépen elosztod:
jut a kopott házak falára,
jut a sárba fojtott imákba,
jut a roncsolt romos világra,
jut sírköved három sorára.

Lutra Creative Commons License 2021.08.26 0 0 96497

Jánosy István

Az elhagyottak

A legtöbb ember itt maszkabált játszik:
szülő, főnök, barát készteti erre,
vagy ennen megalkuvása. Így semerre
nincsen kiút, s az arc csak ritkán látszik
a hazug maszk mögül: valami kerge
szívkiöntő berúgáskor. A másik
megrémül tőle, s otthagyja. Leverve
e csődön eljut az öngyilkosságig.
Így nyüvik éltük földi bugyorokban -
egyes osztályon, néha elektrosokkal
józanítva. De akkor is szállni vágyik
mind és ledobni végre azt a maszkot:
cinikus álságot, beidegzett ballasztot.

Majd ha a felhőn az Arc felsugárzik ...

Lutra Creative Commons License 2021.08.26 0 0 96496

Ratkó József

Anyám

Most már hívhatom fűnek is
föloldotta a föld neve alól
a tenyere is névtelen
már nem halott a gyökerek
lenyúlnak érte fölsegítik
arc nélkül áll a fában
most már hívhatom fának is
elsötétített város a szeme
a szeme kő alatti fény
ne sírjatok testvéreim

Lutra Creative Commons License 2021.08.26 0 0 96495

Pilinszky János

Terek

A pokol térélmény. A mennyország is.
Kétféle tér. A mennyország szabad,
a másikra lefele látunk,
mint egy alagsori szobába,
föntről lefele látunk, mintha
egy lépcsőházból kukucskálnánk lefele
egy akarattal nyitva hagyott (felejtett?)
alagsori szobának ajtaján át.
Ott az történik, ami épp nekem
kibírhatatlan. Talán nem egyéb,
kibontanak egy rongyosládát,
lemérik, hány kiló egy hattyú,
vagy ezerszeres ismétlésben
olyasmiről beszélnek azzal
az egyetlen lénnyel, kit szeretek,
miről se írni, se beszélni
nem lehet, nem szabad.

Lutra Creative Commons License 2021.08.26 0 0 96494

Lakatos István

Egy kőre

Ha sz6lnod kell, szólj. Mindegy, hogy kinek.
örülj, ha találsz megértő szívet.
De hogyha nem, végy egy követ elő,
és mondd annak, csak mondd. Hallod, te kő?

Lutra Creative Commons License 2021.08.26 0 0 96493

Ladányi Mihály

Záróra jön

A vaksi alkonyat tört bottal sétál,
leül mellém a parkban, mélyet szusszan.
Egy asszony hozzám dől a villamosban,
fűillata elszáll a megállónál.

A kocsma nyűtt, varjú-taposta tarló,
poharakban savanyú est pezseg.
A kövér pénztárosnő rám dereng.
Az ember - mondja isten - fázik s gyarló.

Záróra jön, és ködtől csepegő fák
köhögve ácsorognak utcahosszat.
Tél lesz, s talán a darazsak is vacognak,
akik mézes nyaramat kirabolták.

Lutra Creative Commons License 2021.08.25 0 0 96492

Kolumbán Jenő

A hiány énekei
 
Nélkülednek nincsenek képei.
Az ürességet hogy jelezhetem?
Táguló tereim jéghidegek,
köröttem most is minden idegen.


Egy kezet kerestem életemben,
amit bátran megfoghattam volna.
Csak a semmi lebegett előttem
árnyékként, mintha hozzám hajolna.


                    ***


Szerettem volna, mint az álom.
Az élet mégis ócska lom lett.
Nem sikerült kincset találnom.
Megoldatlan maradt a képlet.


Bennem, köröttem, üres űr van.
Csatlakozom az árva hadhoz.
Nem kell, csak csend és jó békesség,
hogy eljuthassak önmagamhoz.

Lutra Creative Commons License 2021.08.24 0 0 96491

Gyimesi László

Vak ispánok hajtják

ne mondd tovább
a versnek vége
hetyke grófok kúsztak az égre
néma zsellérek görnyednek elébük
vézna zsebükben véznább aprópénzük
csörren a csöndbe pereg a létük

nincs velük senki s ellenük a világ
de nem ragadnak egyenes kaszát
el is feledték hogy azt is lehet
s őseik voltak a keresztesek

haldokló tájon néma a tavasz
mondják nyár nem is lesz
az ősz örök panasz
a tél ahogy kell jeges és havas
porrá őrli a csontokat

ne szólj egy szót se
a versnek vége
nyűtt kalapban sunnyog
Dózsa Petőfi népe

vak ispánok hajtják
új pokol tüzére
tudd
Csák Máté földjén
sosem lehet béke

Pannika127 Creative Commons License 2021.08.23 0 0 96490

Kányádi Sándor 

Valami készül

 

Elszállt a fecske,

üres a fészke,

de mintha most is

itt ficserészne,

úgy kél a nap, és

úgy jön az este,

mintha még nálunk

volna a fecske.

Még egyelõre

minden a régi,

bár a szúnyog már

bőrét nem félti,

és a szellõ is

be-beáll szélnek,

fákon a lombok

remegnek, félnek.

Valami titkon,

valami készül:

itt-ott a dombon

már egy-egy csõsz ül:.

 

Nézd csak a tájat,

de szépen őszül.

 

Lutra Creative Commons License 2021.08.21 0 0 96489

Heinrich Heine

Búcsú

A sárga lomb megreszket,
levél hull, jön a dér. -
Ó, minden, ami kedves,
elmúlik, sírba tér.

Az erdőbe a napnak
ernyedt sugara vesz.
Tán a búcsúzó nyárnak
utolsó csókja ez...

Sírni, zokogni tudnék,
érzem - valami tép.
Most, hogy búcsút kell vennünk,
felújul ez a kép:

el kell hagyjalak téged,
s tudom: meghalsz te már!
Te vagy a haló erdő,
én a búcsúzó nyár.

 

/Dsida Jenő ford./

Lutra Creative Commons License 2021.08.21 0 1 96488

Szlukovényi Katalin

Mindegy

E fülledt, nyugtalan nyáréjszakán
minden történetünk olyan silány,
mint egy B-kategóriás film.

Urbánus füstbe fulladt utcahossz,
a kilátástalan vágy, hogy megossz
bármit. Ugyan kivel?

Egy lámpa fényében felrémlő emlék,
ki voltam, bár hiányzik, az se lennék,
s noha felkínálja magát rím,

de padon heverő hajléktalan
ki nem mondott, csak elgondolt szavam,
engem sem érdekel.

Csupasz, poros villanykörték alatt
belsőudvari málló vakolat,
úgy is mondhatnám, hazaérek,

kicsit még lézengnek fejemben álmos,
papírmasé-szerűen általános
és felcserélhető személyek.

Lutra Creative Commons License 2021.08.21 0 0 96487

Jánk Károly

Árnyékbeszéd

A falon megjelenő árnyék
egy este így szólt a gnómhoz:

A legelőket felszámolták,
a pásztorokat közrefogták,
a nyájakat elhajtották,
a legelőket felszámolták.
Az utakat eltorlaszolják,
az utasokat elrabolják,
az utasteret lefoglalják,
a határokat kijjebb tolják.

A színeket összemossák,
a végnapokat elnapolják,
ha szembejönnek, nem köszönnek,
egy hegyesszöggel embert ölnek…

Nekik mindig a sok az, ami kevés,
nekem a kevés túlontúl is elég.
Mert övék a van, és enyém a nincs,
övék a jelen, és övék a kincs,
övék a kincs, a nyár, ami nincs,
a sose volt, és sose lesz –
izzó napkorong odafenn.

Nem azt a telet telelem.

Hogyan értsük hát meg egymást?

Szavaikat nem én rakom össze,
értük nem én felelek (szolganép,
hogyha terelek), valamit
mégis mondanom kellene róluk,
azt, amit,
(nekem nagyon is egyre megy,
ki amit akar, hallja meg)
de nem tudhatom,
kit mi érint meg,
mikor komoly
vagy miért vicces,
ki kihez társul
vagy nem társul,
mit miért tesz,
és merre indul –
mint ahogy végső soron
ők, az élők sem
tudhatják, életük majd
kinek a kezébe hull,

mire az árnyék elvonul.

Lutra Creative Commons License 2021.08.21 0 0 96486

Kis-Mezei Katalin

Látogatás

Jól van anyu ne tegyél szemrehányást
tudom hogy rég el kellett volna jönnöm
de most itt vagyok hát akkor hadd üljek
kicsit nyugodtan nem akarok arra
gondolni mennyi mindent csinálhatnék
ezalatt az idő alatt amíg itt
ülök te tudod egy anyának mindig
rengeteg dolga van te két gyereket
neveltél nekem három van és magam
vagyok igen egyedül mert én mertem
továbblépni pedig az én férjem
is azt mondta hogy nem engedi el a
gyerekeket csak én nem hagytam magam
és utána az önérzetével fel
lehetett törölni a padlót te nem
tudtad megtenni szép voltál és gyönge
apu volt erős helyetted is olyan
erős volt hogy még nekem is el kellett
futnom ha nem akartam belehalni
de szabad lettem hogy milyen áron azt
ne kérdezd megfizettem mindenért és
megéltem a jég hátán is ahogy te
már akkor mondtad mikor kislány voltam.
Most még maradok egy kicsit de aztán
el kell mennem legközelebb ígérem
hamarabb jövök és ne panaszkodj te
igazán ráérsz különben is az nem
igazi hogy csak meghallgatsz és mégsem
mondasz semmit lassan negyvennégy éve
pedig én szívesen meghallgatnálak.
Na jól van tényleg mennem kell leteszem
ide a virágokat tudom hogy nem
a kedvenced a szalmavirág de mit
tegyek ha egyszer az istennek sem fér
el más ezen a vacak márványlapon.

Lutra Creative Commons License 2021.08.18 0 0 96485

Oszip Mandelstam

Dicsőség-harsogó jövendő századok

Dicsőség-harsogó jövendő századok
s egy új, magasztos emberfaj miatt
elvették tőlem az atyai dáridók
víg serlegét s a méltóságomat.

Ez a farkasölő eb-éra letepert,
de vérem szerint farkas nem vagyok,
gyűrj inkább engem a szibériai sztyepp
kabátujjába, mint egy sityakot, –

hogy gyáva korcsokat s szennyet ne lássak én,
s kerékbetört és véres csontokat,
s mint csillagok, a kék rókák felém
éjente szűz fénnyel ragyogjanak.

Vezess az éjbe, hol a Jenyiszej folyik,
s eléri a fenyő a csillagot,
mert farkas nem vagyok se vér, se szív szerint,
s csak egyenrangú gyilkolhat meg ott.

/Baka István ford./

Lutra Creative Commons License 2021.08.18 0 0 96484

Markó Béla

Átvezet

Növekszik, érik, megfeszül, kinyílik,
ürít s megkönnyebbül, de megmarad
egy rés, egy szín, egy szó vagy egy falat,
mert visszatartja, és eltűri mindig

a kényelmetlen érzést, hogy lehetne
folytatni még, s hogy van egy tartalék,
vagyis még van valamifajta ék
közted s a semmi közt, s amíg szeretne

szerelmed teljesen, ha nem egyéb,
az ágak közül felszáll egy veréb,
vagy megcirren lent egy tücsök, és álom

van ébrenlétem alján, átvezet
egymásba roppanó testünk felett,
s ha visszatartok ezt-azt, nincs halálom.

Lutra Creative Commons License 2021.08.18 0 0 96483

Jánk Károly

Egy korszak vége

Azon a bizonyos napon összegyűltek mind
a Városban élő levéltárosok.
Nos, uraim, mondta a legokosabb és legöregebb,
fogjunk hozzá, hogy átadjuk a jövő számára
a múlt fontosnak ítélt feljegyzéseit.

(Mi, kintiek, csak időt kértünk volna még,
de az már nincs nekik…)

A levéltárosok pontosak és nagyon öregek.
A Központi Tanácsterem erkélyén állva
a lenti bámész tömeghez szólt a legöregebb:

Itt egy város állt valamikor,
egy faragott kő és egy élő járda,
melynek medrébe belegázolt
a rákövetkező minden század…

Hát emlékezetünkben így maradjon meg:
azok a kedélyes régi emberek,
akikkel a múlt itt most eltemetve lesz,
kutyáikat láncon tartották,
kupáikat fenékig itták,
robotpilótát még nem ismertek,
a főtéri péktől friss perecet vettek…

Az Öregek Tanácsa a lerakat helyéül a
város szélén álló odvas, öreg fát jelölte meg.

Tekintsük tehát ezt a fát emlékműnek,
rajta minden egyes ránc, kéregbarázda,
akár egy gramofonlemez, a múlt
valamely eseményét örökíti meg.
Egy kozmikus tű talán majd leolvashatja
róla, ha a mi időnk letűnt,
és telni fog felvonóra…

Nos, minden jövendők embere,
jól figyelj,
minden egyes ránc, kéregbarázda,
akár egy gramofonlemez,
mögötte hosszú-hosszú gondolatjel,
mert sokáig aludni fog e tetthely:
előtte hosszú-hosszú gondolatjel –

Így szólt az öreg levéltáros,
s tán búcsút inthetett, mert
végleg eltávoztak
ő s a többiek.

És azóta is csak állunk
itt kinn, mi kintiek.
Időt számolunk, várunk
tanácstalanul. Ahogy a száradó fa
öregszik, elbutul.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!