33 százalékos népszerűséggel az első a politikai pártok közt a Jobbik, mutatta ki a felsőoktatásban résztvevők közt végzett kutatás.
A kutatás egyik munkatársa, Róna Dániel szociológus szerint egy párt, jelen esetben a Jobbik markáns előnye olyan jelentős ebben a generációban, amelyre csak a kilencvenes években volt példa: akkor a Fidesz volt felülreprezentálva a 15-29 éves korcsoportban. A Jobbik támogatottsága négyszer-ötször magasabb a 18–29 éves korosztályban, mint a 60 év felettiek körében,
Link:
http://index.hu/belfold/2013/02/16/az_egyetemistak_kozt_a_jobbik_a_legnepszerubb/
topiknyitó megjegyzése:
zsidókkal, izraellel, nácikkal stb. kapcsolatban van több kapcsolódó szaktopik, trollkodni, trollt etetni ott tessék!
Jobbik: Nagykoalíciós háttéralku lehet az offshore-botrány mögött
A Jobbik feltáró tevékenységének köszönhetően ismételten bebizonyosodott, hogy az elmúlt 23 év politikai erőterét meghatározó pártokat a színfalak mögött szoros gazdasági érdekek fűzik össze. Ennek nyilvánvaló jele, hogy amikor az átláthatatlan szervezetek milliárdos nagyságrendű támogatásának vizsgálatát szorgalmazta a nemzeti párt, akkor a Fidesz és az MSZP nagykoalícióban szavazta le a javaslatot - áll Szilágyi György és Volner János, a Jobbik országgyűlési képviselői által kedden dülután kiadott közleményben.
Hallottam a rádióban, és azonnal mondtam magamban, hogy na IGEN!
az Európai Unió által bevezetett minőségbiztosítási rendszerek nem a jó, hanem az egyenletes minőséget garantálják, ennek következtében időnként silány termékek jutnak el a vásárlókhoz.
Ez sajnos pontosan így van. :-(((( Az egyenletesen SZ.R olcsó minőséget preferálják. :-(((
A párt azt kezdeményezi, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket és alapvető élelmiszereket ne vehessenek meg a garantált felvásárlási ár alatt a nagy áruházláncok.
"Az elemzés a KSH és az EUROSTAT adatok alapján Magyarországból történő jövedelem kivonásokat mutatja be. Olyan módon, hogy a hivatalos KSH adatokra támaszkodik, vagyis szubjektív szemléletet kizárja. Itt arra hívnám fel a figyelmet, hogy korunkban, bár a jövedelem, vagyis a profit a legfontosabb, mégis erről tényszerűen szándékosan a legkevesebbet foglalkoznak. Ezzel szemben az EU, bár keveset ad vissza támogatásként, a GDP kb. 1%-át, a mintegy 20%-os jövedelem kivonással szemben, óriási propaganda hadjárat következtében azt a hamis látszatot kelti, hogy sokat ad. A számszerűsített megközelítés minden érdeklődő számára lehetőséget ad, arra, hogy felülbírálja a hamis látszatot és kialakítsa valós álláspontját Magyarország és EU-15 országok kapcsolatát illetően. Mivel véleményem szerint a „szabadság felismert szükségszerűség”, EU-val történő jövőbeni tárgyalásaink során a valós helyzetből kiinduló magyar álláspont, javíthatja hazánk tárgyalási pozícióját, főleg az EU-15 országokkal szemben. Így ebben szerzett ismeretünk hazánk javait gyarapíthatja."
Habzó szájjal uszítani láttam már Vonát is meg a többit.
Ha a felszínen tapicskolunk mint a szitakötő, akkor a Jobbik foglalkozik olyan problémákkal, amikkel a többi párt nem foglalozott. Sőt, még vannak jó elképzeléseik is.
Kérdés, mennyivel okoznak több kárt az únió elleni uszítással, és a magyarok-zsidók egymás ellen uszításával, futtballcsőcselék szégyenletes hergelésével, stb. Habzó száj :)
Nem, mivel a munkám a számítógéphez köt, és eközben fórumozgatok néha lazításképpen. Ami pedig a fizikai munkát illeti, jelenleg testvérem házacskájának tatarozásában segédkezem; disznót már nemigen fog tartani, esetleg tojótyúkokat igen.
Köszönöm soraidat; nagy részükkel én is egyetértek: ugyanúgy a történelem szemétdombjára valónak tartom azokat a diktátumokat, melyeket Európa vezető hatalmai kényszerítettek ránk a két VH után; ugyanúgy helyesnek tartom a fiatalok fegyveres kiképzését; ugyanúgy helytelenítem a liberalizmust és a fogyasztói társadalmat; ugyanúgy örülök annak, ha a szőnyeg alá söprés helyett végre egy párt foglalkozik a társadalom robbanáshoz vezető problémáival, stb.
Tehát ha ilyen a Jobbik, akkor vajon milyenek is a habzószájú ellenzői?
egyéni kerületekben lehet hogy sehol, de mindenképpen nagyon kevés helyről juttatnak be képviselőt, támogatotsságuk stagnál, parlamentbe bejutnak de sok képviselőjük nem lesz
Balmazújvárosi Rosszabbikos képviselő jelöltjük rugókovács és plóló árus, valamint filozófus mondta:
Nacionalistaként indultam az úton. Végignézve a világot, a társadalmi berendezkedéseket, a II.világháború győzteseinek mocskát, Európa jövőjét, a kor kihívásaihoz igazított nemzetiszocializmusban látom.
Vajon mennyire mélyedt el a különböző világnézeteket..a pőló árus rugó kovács...??
A kampányt támogatta Vona Gábor és Pörzse Sándor is.
Kis , Pörzse , Vona
. Van mááásik félbolond is, csak hogy ne egyet említsek:
A The Sun című brit bulvárlap után az atv.hu is beszámolt az idei Magyar Sziget* egyik rendezvényéről: Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Dér Zsolt, a Betyársereg tagja tartott előadást a gerilla hadviselésről.
Dér Zsoltot délszláv háborús veteránként mutatta be a vezér, így: miután „Boszniába terelődött a harc, ő akkor is visszament, de akkor már nem a magyarság védelmében, hanem gyilkolni akart, és ezért is megérdemel egy tapsot”.
Saját hitvallásként pedig (és régi börtönviseltként, mint ő maga közölte) ezt a mondatot mondta: az ember akkor tud hatékonyan harcolni, „ha életben és gondolkodásban egybe van rakva, tehát nincsenek benne kételyek: akkor tud valóban ölni”.
Majd ezt: a Betyárseregbe vágyó fiataloknak először is le kell számolniuk magukban a fogyasztói társadalom okozta lustasággal, hedonizmussal, fegyelmezetlenséggel és egoizmussal, majd ha ez sikerült, megnyílik az esélye, hogy „szabadságharcos vagy önfeláldozó mártír” váljon belőlük.
Dér Zsolt társadalomképéről így számol be az atv.hu tudósítása: Dér szerint hamarosan előáll az a helyzet, amelyet Vona Gábor Jobbik-elnök vázolt fel, miszerint Magyarországon hárommillió éhes nyugdíjas fog szembenézni hárommillió éhes cigánnyal. Majd a fehér lakosságnak egy idő után elfogy a türelme, és különböző, faji alapon szerveződő önvédelmi csoportokat fognak létrehozni.
Tirityán ezt azzal egészítette ki: el kell jutni oda, hogy „egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszint lát”. A fajok háborúja zajlik, ezért el kell jutniuk egy szintre: „arra, hogy újra agresszívvá, erőszakosakká, szikárakká, mohókká, szinte fenevadakká váljunk”.
„Mikor az izraeliek ide fognak jönni Merkava harckocsikkal vagy Lopakodó bombázókkal, bennük meglesz az a morális kérdés, hogy lakóházat szétlőjön?” – tette fel a kérdést a Betyársereg-vezető, majd a választ is megadta: „Biztos vagyok benne, hogy nem! És bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?” – tette fel az újabb kérdést, mire a közönség soraiból többen azt kiabálták, hogy „lesz”, majd kitört a taps.
Vona szövetségese: Mi majd le merünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által az idén 11. alkalommal megrendezett Magyar Sziget fesztiválon a gerilla hadviselésről tartott előadást Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Dér Zsolt, a Betyársereg tagja.
A Szent Korona Rádió sátrában csütörtökön megrendezett beszélgetést Tyirityán Dér Zsolt bemutatásával kezdte. Kiderült, hogy Dér délszláv háborús veterán, a kilencvenes években Szentlászlónál harcolt, majd miután „Boszniába terelődött a harc, ő akkor is visszament, de akkor már nem a magyarság védelmében, hanem gyilkolni akart, és ezért is megérdemel egy tapsot” – kezdte Tyirityán, és jelezte, az sem érdekli, mit szól mindehhez Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik parlamenti képviselője.
A Betyársereg vezetője ezt követően arról beszélt, hogy a gerillaháború a világtörténelemben az egyetlen harcászati forma, amelyet „nem győztek le, nem semmisítettek meg, nem számoltak fel.” Tyirityán - aki elmondása szerint „viszonylag hosszú időt” töltött börtönben – úgy vélte, hogy az ember akkor tud hatékonyan harcolni, „ha életben és gondolkodásban egybe van rakva, tehát nincsenek benne kételyek: akkor tud valóban ölni”.
12 apostol
A Betyársereg vezetője megállapította, hogy bár „a zsoldos tud brutális lenni, tud gyilkolni egy szinten, de valódi, végsőkig kitartó harcra képtelen”. Ez utóbbira csak az képes, aki meg van győződve a saját igazáról.
Tyirityán a gerilla harcosok taktikájával kapcsolatban azt mondta, annak „a leglényege, hogy ne a döntő csapást erőltessék, hanem folyamatosan, lassan őröljék fel az ellenséget”. Saját mozgalmáról szólva kijelentette, „a Betyárseregen belül fegyelmezettek vagyunk és jól felkészültek egy szinten, de nekünk is nagyon komolyan meg kell szerveződnünk”. A szervezet irányítása kapcsán Michael Collinsra hivatkozott, aki a tizenkét apostol elmélet vallja: Eszerint tizenkét egyedülálló, fiatal, és rendkívül elszánt ember képes hatékonyan irányítani egy ilyen szervezetet. Éppen ezért Tyirityán családos embereknek nem is javasolja a Betyársereghez történő csatlakozást, mert oda „olyan emberek kellenek, akik valamilyen szinten az életükkel már leszámoltak. Mert vagy börtönbe fog kerülni rövid időn belül, vagy lelövik a TEK-esek (Terrorelhárítási Központ – a szerk.), vagy van egy harmadik lehetőség is, akkor mi győztünk”. Tyirityán szerint a Betyárseregbe vágyó fiataloknak először is le kell számolniuk magukban a fogyasztói társadalom okozta lustasággal, hedonizmussal, fegyelmezetlenséggel és egoizmussal, majd ha ez sikerült, megnyílik az esélye, hogy „szabadságharcos vagy önfeláldozó mártír” váljon belőlük.
Három millió cigány vs. három millió nyugdíjas
A Betyársereg főbb céljairól Tyirityán nem akart nyíltan beszélni, azt azonban elmondta, hogy ez egy speciális csoport, ahová azért kerül be az ember, mert mentálisan vagy akár fizikálisan olyan dolgokra képes, ami elüt a nagy átlagtól. „Mert olyan dolgokra lesznek ezek a srácok alkalmazva egy idő után, amire egy átlagember nem képes” – tette hozzá.
Dér Zsolt ezután arról beszélt, hogy hamarosan előáll az a helyzet, melyet Vona Gábor Jobbik-elnök vázolt fel, miszerint Magyarországon hárommillió éhes nyugdíjas fog szembenézni hárommillió éhes cigánnyal. Dér szerint a fehér lakosságnak egy idő után elfogy a türelme, és különböző, faji alapon szerveződő önvédelmi csoportokat fognak létrehozni. „Senkinek ne legyenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség és a hadsereg kivel szemben fog fellépni. Ha az emberek azt fogják látni, hogy nem működnek, akkor agyon fogják verni előbb-utóbb a kertjükbe bemászó cigányokat, helyi önvédelmi csoportokat alakítanak, és máris létrejött az, amit terrorizmusnak hívunk. És erre a pintéri rendőrség is készül. Hiszen létrehozták a TEK-et, ami nem más, mint Orbán Viktornak és Pintér Sándornak a magyar gárdája, csak kicsit jobban felszerelve és nyugati támogatással”.
Lőni, ha más bőrszínt lát
Tyirityán ezt követően azt mondta, hogy el kell jutni oda, hogy „egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszint lát”. A Betyársereg vezetője szerint a fajok háborúja zajlik, ezért el kell jutniuk egy szintre: „arra, hogy újra agresszívvá, erőszakosakká, szikárakká, mohókká, szinte fenevadakká váljunk”.
Ugyanis, tette hozzá Tyirityán, saját értékeink megvédése másképp nem fog működni. „Mikor az izraeliek ide fognak jönni Merkava harckocsikkal vagy Lopakodó bombázókkal, bennük meglesz az a morális kérdés, hogy lakóházat szétlőjön?” – tette fel a kérdést a Betyársereg-vezető, majd a választ is megadta: „Biztos vagyok benne, hogy nem! És bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?” – tette fel az újabb kérdést, mire a közönség soraiból többen azt kiabálták, hogy „lesz”, majd kitört a taps.
Az előadás végén a jelenlévők kérdéseket tettek fel az előadóknak. Az egyik érdeklődő arra volt kíváncsi, „hogyan tudjuk kikapcsolni magunkban azt, hogy ne ölj?!”
Tyirityán egy kérdéssel válaszolt: „Ha esetleg, ott feküdne édesanyád vérbe fagyva, és egy mocskos cigány szurkálná belé a kést, szerinted te hallgatnál arra a parancsra, hogy ne ölj?”.
Zagyva Gyula, Tyirityán Zsolt, Toroczkai László, Vona Gábor, Kiss Róbert 2009. nyarán, Szegeden
A Betyársreg a Jobbik stratégiai szövetségese. 2009 nyarán a Toroczkai László – jelenleg a Jobbik önkormányzati képviselője - által szervezett Nemzeti Garancia-találkozón a „nemzeti oldal” legfontosabb erői képviseltették magukat: Szegedre látogatott Vona Gábor, Jobbik-elnök, Budaházy György, Kiss Róbert, a Magyar Gárda akkori főkapitánya, Zagyva Gyula, a HVIM elnöke, jelenleg a Jobbik parlamenti képviselője és Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője. A tanácskozás utáni sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy határozottan képesek együtt dolgozni a jövőben is, az együttműködés részleteit azonban stratégiai okokból nem hozták nyilvánosságra.
Toroczkai László az idei Magyar Szigeten azt mondta, hogy a Jobbik és szövetségesei között azóta is jó az együttműködés, hogy a párt bekerült a parlamentbe.
"..Brüsszelben kik és mi alapján határozták meg, hogy az egyes EP képviselők hová, melyik csoportban foglaljanak helyet?.."
Ejnye má". Maguk a delegáló pártok, mindenki a szive csücskéhez húz. Konzervatív a konzervativhoz, szocdem a szocihoz, libsi a libsihez és természetesen a náci a nácihoz.
Ezt a magyargyűlölőt is haladó zértelmiséginek becézik ballibék, ő is nagyon-nagyon küzd ám a minden bokorban leselkedő náczikok ellen, mert azzal tuti sokat lehet keresni.:)))) A hatalom birtokosainak zsoldjában álló "újságírók" (akik hazug cikkeire oly nagy szerelemmel hivatkoznak a ballib trollok:DD) pedig ünneplik ezt a senkiházit: