Keresés

Részletes keresés

Profán Béni Creative Commons License 2002.08.26 0 0 162
Szvsz különválasztandó, hogy mit kellene és mit lehetne csinálni. Demográfus olvtárs nyilván tudja, hogy az ösztönző jellegű népesedéspolitikai beavatkozások, beleértve a családi adózás bevezetését és különféle társadalombiztosítási reformokat (tehát nem az abortusztilalmat) jártak-e valahol tartós (mondjuk, 10-15 éves) felfutással. Mo.-n mindenesetre a gyes 73-as felturbózása is csak három évig hatott, az Orbán-kormány intézkedéseinek pedig semmi látatja nem volt (az idei kevesebb gyerek a tavalyi adóbefizetés után fogant). Lehet, hogy a második félévben vagy jövőre valamit javul a helyzet, de majd kiderül.

Máskülönben nem látok más kiutat, mint a jólét általános növekedését, a garantáltan stabil, kiszámítható viszonyokat (ez mind a gyermekvállalási kedvnek, mind a bevándorlásnak jót tesz) és a divatot, ami nagyon komoly dolog, de csak egészen bonyolult és kifinomult eszközökkel lehet befolyásolni. Általában az erkölcsi elvek hangoztatása, sőt a nemzethalálra való hivatkozás is hatástalan (az emberek egyszerűen nem tudják elképzelni), hatásos lehet viszont a szomszéd példája.

A bevándorlásról: nem félek tőle, még magyar viszonylatban szélsőségesen magas, évi 4 ezrelékes nettó bevándorlási arány mellett sem jelent disszimilációs veszélyt (a 2-3. generáció már nagy valószínűséggel többé-kevésbé megmagyarosodik). Egyébként gazdaságilag és demográfiai szempontból csak haszna van. Másfajta feszültségek (lásd pl. Franciaország) természetesen adódhatnak belőle. Ez persze sci-fi, mert ahhoz vonzó mértékű jólét kéne. A családunkban a felmenők között mindenesetre hatféle etnikumot számoltunk össze, és abból négy bevándorlóként érkezett a történelmi Magyarország területére.

Üdv mindenkinek, megyünk utónyaralásra a kölkökkel.
PB

Előzmény: devereaux (161)
devereaux Creative Commons License 2002.08.26 0 0 161
-off-
www.mtaki.hu/szarka_moi_kisebbsegek_asszimilacioja.htm
-on-
devereaux Creative Commons License 2002.08.26 0 0 160
Ha ezt az országot vallják a hazájuknak, akkor miért kellene tőlük megtagadni ezt? Szerintem teljesen felesleges lenne.
Előzmény: Törölt nick (158)
devereaux Creative Commons License 2002.08.26 0 0 159
-off-

Nocsak! Találtam egy embert, akivel maximálisan egyetértek.

Ha sokszor fogsz ehhez hasonlókat beírogatni ide, akkor nemsokára kirekesztőként fognak megbélyegezni a liberális olvtársak. Még az is meglehet, hogy csúnyábbakat kapsz a nyakadba.

-on-

Azért igen jóleső érzés volt ezt végigolvasni. :)

Előzmény: hegyivadasz (128)
Törölt nick Creative Commons License 2002.08.26 0 0 158
Erdekes, hogy mikor a "magyar" nepessegrol beszelnek, mindig 10 millio magyar allampolgarrol esik szo.

Pedig ezeknek egy komoly resze kisebbseg.

"...Mérvadó becslések szerint az egyes hazai nemzeti, etnikai kisebbségek létszáma együttesen az ország 10 milliós népességének hozzávetŒlegesen 8-10 százalékát teszi ki....."

[http://www.meh.hu/nekh/Magyar/4-6-1.htm, Általános helyzetleírás ]

devereaux Creative Commons License 2002.08.26 0 0 157
-off-
Kedves mrwin!
De most mire akarsz kilyukadni ezzel? Ki beszél tízes álomcsaládról? Nem értem, miket írsz ide? ha csak cikizel és kötözködsz, jelezd, kérlek, hogy hanyagolni tudjalak. Ha nem, akkor áruld el, légy szíves, hogy mi az érteleme a kis szösszeneteidnek?
Köszi!
devereaux
-on-
Előzmény: mrwin (127)
Boldog ember Creative Commons License 2002.08.26 0 0 156
Itt a boldogitó megoldás:

"Az erdélyi magyarság fogyásának megállítása érdekében Orbán Viktor szerint nemcsak a politikusoknak kell tenniük, hanem fontos a polgári körök mozgalmának romániai kiteljesedése is.

Tehát felhívás mind a 13000 magyar polgári kör minden tagjához, hazamenni, gyereket csinálni és jövöre már gyarapodik az erdélyi melett a magyarországi magyarság is!

Előzmény: transport (147)
Howlin Preacher Man Creative Commons License 2002.08.26 0 0 155
Úgy értem, ha nem analfabéta, és be tudja kapcsolni a gépet, tudja használni a windózt.
Nehogy már ehhez is papír kelljen (jó tudom létezik olyan a SZKJ-ben, hogy "számítógép-üzemeltető, szoftverüzemeltető" (talán alap- , közép- és felső fokú is külön:))
Előzmény: Howlin Preacher Man (153)
dilibogyoka Creative Commons License 2002.08.26 0 0 154
az a vilag mar elmult. (lehet olyam mar nem is lesz)
Előzmény: Törölt nick (149)
Howlin Preacher Man Creative Commons License 2002.08.26 0 0 153
Miért nem rendelkezhetne egy segédmunkás PC-s alapismeretekkel?
Nincs ebben semmi vicces.
Előzmény: mrwin (151)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2002.08.26 0 0 152
Semmi baj! Csak éppen nem értettem úgy első nekifutásból! :-DDDD
Előzmény: mrwin (151)
mrwin Creative Commons License 2002.08.26 0 0 151
szia! rakok ide egy szmájlit, nehogy kötözködésnek vedd.
:)
így ni!
egy robert shekley nevű uriember irt egy free jack című novellát az 50-es(?) években.
abban van egy rész, amikor az idő utazó főhős el akar helyezkedni a jövöben, az ujságokban a legegyszerűbb munkához is olyan szakértelmet vártak el, ami meghaladta az 1950-es lehetőségeit.
az alább idézett hírdetés valós. jót mulattam akkor amikor olvastam. (azt hiszem a metró ujságban.) a kapcsolódó hozzászólásod második része halványan emlékeztetett a könyvre.
nem a számítógépen röhögtem, hanem a segédmunkáson.
:)
rakok ide mégegyet
:)
bocsi, ha nem írtam hejesen az író nevét, de vesszek meg ha tudom hogyan is kellene.
Előzmény: AliceCsodaországban (145)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2002.08.25 0 0 150
off:
Hát ha már te is úgy a 2500.-dik hozzászólásaid felé fogsz közelíteni, akkor meglátod, miről beszéltem. Tudod a névtelenség nagyon jó, de sokan visszaélnek vele. Ugyanis vagy arra használod a fórumot, hogy vitatkozz többé-kevésbé a saját neveden, avagy egy választott álnéven, vagy arra, hogy csak úgy kiöntsed ide az epédet. Ha visszanézel néhány hetet, akkor megérted miről beszélek.

Sajna én is gyanútlan voltam eleinte, de egy idő óta gyanakszom erősen. (Tudod nem muszáj egy álnéven bejelentkezni, bejelentkezhetsz akár 20 álnéven is, külön jelszóval, és akár minden hozzászólásodat is más nicken írhatod. Nyithatsz egy topicot úgy, hogy a témafelvetést és a válaszokat is te írod úgy, mintha itt 20 ember vitatkozna.) Ha kiváncsi vagy küldj egy mailt és segítek.

Üdv: Aliz

Előzmény: Törölt nick (149)
Törölt nick Creative Commons License 2002.08.25 0 0 149
Az egyenességet már nem lehet feltételezni másokról?
Előzmény: AliceCsodaországban (148)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2002.08.25 0 0 148
Ilyen névnél az ember mindig óvatos - mert vagy gúnyból tetted és provokátor vagy, vagy pedig igazi, ez esetben szívből üdvözöllek a fórumon.

(Tudod az ember soha nem tudhatja, hogy egy régi fórumos vagy aki új nicket váltott, avagy tényleg új vagy-e a fórumon.)

Ami a beírásodat illeti nincs mit hozzátenni, úgy igaz ahogyan van.

Üdv: Aliz

Előzmény: Törölt nick (146)
transport Creative Commons License 2002.08.25 0 0 147
Alexander the Great (138)
.."...Ráadásul ugye hivatalosan Erdélyből eltűnt 200ezer magyar.Ebből legalább 100 ezer szerintem Magyarországon telepedett le.
Tehát Magyaro. lakosságának a csökkenése még drasztikusabb mint ahogyan tűnik. ...

transport :
Jó a bőgés, oroszlán.........

Amennyiben 1990-től kezdve csak a 1986-ig tartó betelepülési szintet , létszámot, engedtünk volna csak meg, akkor ma cca. 9,5 - 9,7 millióan lennénk.

Demográfus !
Ez saccolásom közelítő ??????


Előzmény: Alexander the Great (138)
Törölt nick Creative Commons License 2002.08.25 0 0 146
Nélkülünk hol lenne ez a szép, kedves és barátságos ország. Mi büszkék vagyunk hazánkra, még akkor is egyesek nem büszkék a hazai romákra. Mi sem szeretünk minden romát.
Előzmény: mrwin (143)
AliceCsodaországban Creative Commons License 2002.08.25 0 0 145
kedves mrwin!

Kösz a tippet, de nem tudom miért pont rám gondoltál. Hozzászólásomban a szaporodásról (szaporulatról) beszéltem, mint mennyiségi egységről, amúgy gúnynak szántam. ez is benne van a pakliban ugyanis. És inkább arra kéne törekednünk, hogy a hazánkban élő magyarok esélyegyenlősége ne a béka segge alatt legyen egy-egy csoportot, nemzetiséget, tájegységet stbt illetőleg.

Volt egy előző hozzászólásom is, úgy látszik azt nem vetted észre. És én tudom hogy te mire gondoltál, hogy tudod, hogy én kikre gondolok, de nem igaz. Ez a kérdés meglehetősen összetett, és nem lehet csak hazaffyas avagy csak gazdasági, avagy csak vallási vagy mittudomén milyen szemszögből megközelíteni.

Előzmény: mrwin (141)
transport Creative Commons License 2002.08.25 0 0 144
mrwin (141)

olvastam egy állás hirdetést. úgy szólt, hogy pc-s alapismeretekkel raktári segédmunkást felveszünk

transport :

hááát itten GEORGIE a logisztikus ( Ő csinálja) én meg csak tanítottam, de egy korszerű raktárba inkább pc ismeret kell mint muszkli.

Előzmény: mrwin (141)
mrwin Creative Commons License 2002.08.25 0 0 143
szia szemi!
nélküled hol lenne ez az ország?
Előzmény: Törölt nick (140)
Profán Béni Creative Commons License 2002.08.25 0 0 142
T. Demográfus!
transport említette, hogy amikor 10 millió alá süllyedt volna a lélekszám, sürgősen megadták az állampolgárságot 30 000 kérelmezőnek. Az 3 ezrelék, és ezek az ügyek rég húzódtak, ráadásul, gondolom, túlnyomórészt magyarok voltak.
Ehhez képest Kanadában az évi nettó bevándorlási ráta normális körülmények között is 6 ezrelék, az említett Luxemburgban 10, és Norvégiában is évente 2. Nem zavartatják magukat tőle. Fenn fognak maradni.

T. Alice!
Gondolom, Indiában és Kínában szerinted is van civilizáció. India pillanatnyilag a világ szoftveriparának gócpontja, Kína meg lassan a kettes számú gazdasági hatalom lesz, és az egy nőre jutó átlagos gyerekszám már ma is csak 1,8. Persze, nekik van hová fogyniuk...

mrwin Creative Commons License 2002.08.25 0 0 141
olvastam egy állás hirdetést. úgy szólt, hogy pc-s alapismeretekkel raktári segédmunkást felveszünk
Előzmény: AliceCsodaországban (137)
Törölt nick Creative Commons License 2002.08.25 0 0 140
Mi azon vagyunk, hogy ne csökkenjen a magyarság létszáma.
dilibogyoka Creative Commons License 2002.08.25 0 0 139
"akkor egyszerüen meg fog szünni"

mit gondolsz mi a cel?

Előzmény: Demográfus (135)
Alexander the Great Creative Commons License 2002.08.25 0 0 138

Ráadásul ugye hivatalosan Erdélyből eltűnt 200ezer magyar.Ebből legalább 100 ezer szerintem Magyarországon telepedett le.
Tehát Magyaro. lakosságának a csökkenése még drasztikusabb mint ahogyan tűnik.

AliceCsodaországban Creative Commons License 2002.08.25 0 0 137
Ha globálisan nézzük a kérdést, van valami abban, amit mondasz. Most ugye azt kéne mondanom, hogy minél civilizáltabb az ember, annál korcsosultabb - jé, és miért is ne mondanám? Ha darvini megközelítésből nézzük, a jövő valóban azoké, akik szerényebb körülmények között, kisebb civilizációs ártalommal életképesebbek.

a kérdés inkább az (is), hogy civilizált emberekkel akarjuk-é benépesíteni a földgolyó ránk eső részét, avagy csak szaporulattal? Mert az előbbi k@rva sok pénzbe kerül. Ha pedig csupán munkaerőt akarunk, akkor tessék tudomásul venni, hogy a jövő nem a miénk, hanem a kínaiaké, az indiaiaké stb.

Előzmény: hegyivadasz (128)
dilibogyoka Creative Commons License 2002.08.25 0 0 136
igazan osztogathatnal masoknak is belole. nemlehecc ennyire irigy.
Előzmény: mrwin (129)
Demográfus Creative Commons License 2002.08.25 0 0 135
Bírnia kell; ha a jelenlegi ráforditással nem birná, akkor növelni kell a ráforditásokat. Ha egy társadalom(/nép/nemzet) nem képes arra, hogy "újratermelje" önmagát, akkor egyszerüen meg fog szünni.
Előzmény: Profán Béni (134)
Profán Béni Creative Commons License 2002.08.25 0 0 134
T. Demográfus!
Akkor megint megkérdezem: bírná ezt akár csak középtávon a magyar egészségügy és közoktatás?
Előzmény: Demográfus (131)
transport Creative Commons License 2002.08.25 0 0 133
OK.
Egyetértünk.
Előzmény: Profán Béni (132)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!