Saron pedig élete utolsó időszakában pisztollyal a párnája alatt aludt, mert ismerte az öveit.
Baruch Goldsteinre az izraeli és más zsidó szélsőségesek a mai napig hősként, mártírként tekintenek. Sírja zarándokhellyé vált, bár 1999-ben hozott izraeli törvény elfogadását követően az izraeli hadsereg lebontotta. Csupán a sírköve maradt meg, amelyen a felirat tisztaszívű mártírnak nevezi Godsteint.
Azt mondják, az egész Bibi hibája, mert teljes mértékben el volt foglalva Ciszjordániával, ahová - annak ellenére, hogy az egyértelműen a Palesztin Hatóság területe - izraeli telepeseket telepít le.
Ami persze, tovább élezi a helyzetet Ciszjordániában is.
De most Gázával kapcsolatban vannak a problémák és a Hamásszal, a ciszjordániai gondokat most kicsit hátrébb helyezik ők maguk, az izraeliek és az arabok is, mert elsősorban a Hamászt akarja Izrael felszámolni,a többi később jön.
Bibinek valószínűleg majd le kell mondania, ezt követeli az izraeli ellenzék is, de szerintük sem most, mert most más sürgős feladat van.
Miért is mernék el hisz izrael sosem ismerte el a Palesztin államot.
Számtalan béketerv volt, amit Izrael hajlandó lett volna elfogadni, de a palesztínok csak egy Izrael nélküli béketervet tudnak elismerni.
Kicsit olyan, mint a Pozsonyi csata.
Amikor Árpádék csoportjai hazatértek őseik földjére, akkor környék országai, a Németrómai Birodalom meg a pápa 100 ezres tömeget küldött,hogy a "magyarok pedig kiirtassanak"... Aztán Árpád a fiaival lerendezte a dolgot,és vagy 120 évig nem is zavarták a magyarokat, és azóta is itt vagyunk...
De mielőtt lelőtték volna, 1993-ban Arafattal együtt létrehozták az oslói megállapodást, amelyben megszületett a Palesztin Hatóság (ez gyakorlatilag a Palesztin Állam), Ciszjordánia, Gáza és Kelet-Jeruzsálem területén.
1994-ben még megkapta a Nobel-békedíjat, azután lőtték le.
Sőt, még Jordániával is aláírt egy békeegyezményt.
Izraelnek el kell ismernie Palesztinát és békét kötni vele.
Nem az a gond, hanem hogy a palesztínok nem hajlandók elismerni Izrael jogát a létezésre, amiben az arab világ nagyobb része támogatja őket,ezért kötik az ebet a karóhoz, ésjátszák az áldozatot.
Ez se ilyen egyszerű, ez is egy sommás megállapítás.
Izrael kétoldalú vagy többoldalú megállapodásokat kötött, és ezekben vannak bizonyos elismerések határokról, cserében az adott arab állam is elismerte Izraelt.
Gyakorlatilag - ENSZ-határozat ide-oda - ezek osztják fel a térséget az arabok és az izraeliek között, lényegesen többet érnek, mint az az ENSZ-határozat, amit aztán nem tartott be senki.
Izrael aláírta az oslói megállapodást, amelyben létrejött a Palesztin Hatóság, és Rabin, meg Arafat még béke-Nobeldíjat is kaptak érte. Eszerint a Palesztin Hatóság területe Ciszjordániában és Gázában van.
ugye tudod, hogy a "palesztinok" viszonossagi alapon nem ismernek el izraelt es a mai izrael hatarait. (a nyugati part, golan fennsik ... egyeb vitatott teruletek nelkul se.)
Lieberman külügyminiszter, az Izrael a Hazánk nevű szélsőséges párt elnöke az izraeli arabokra térve szó szerint ezt mondta: „Azokkal, akik ellenünk vannak, nincs mit csinálni: fel kell ragadni egy fejszét és levágni a fejüket. Másként nem leszünk itt túlélők.”"
Ugyan, nemhümi...:D Ez a vita nem most folyt le itt először. És, mint már korábban is írtam: a gyáva szarjankók követnek el háborús bűntettet, akik a civileket élő pajzsnak használják. És azok se sokkal jobbak náluk, akik azzal próbálnák kimenteni a szubhumán barmokat, hogy Izraelre kenik a felelősséget. Izrael teljes joggal védi meg magát a terroristáktól, amit lehet, megtesz a civilekért, innentől minden áldozat a mögéjük bújó terroristák bűne.