Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Jól gondolod! A régebbi filmek közül idesorolható a cseh Nick Carter, a szuperdetektív, és nemrégiben láttam az Időgép egy ilyen stílusú feldolgozását a tévében, pontosabban egy darabot láttam belőle.
Erről a leírásról a Vadiúj vadnyugat c. film jutott eszembe (Will Smith, Kenneth Branagh), talán ez sorolható ebbe a stílusba. Remélem, jól gondolom :)
Következő lépés a Liszt Ferenc múzeum volt, ezt viszont szubjektív okok miatt választottam. Jó régen ott dolgoztam, no, nem mint muzeológus, hanem mint gépszámlázó, ott egykor egy külkereskedelmi vállalat volt. Igaz, már nem nagyon emlékszem, milyen volt, de egy s más ismerősnek tűnt. Maga a kiállítás nem volt túl nagy, de kellemes elrendezésben, jól áttekinthetőn voltak kiállítva a bútorok és képek. Szemügyre vettem, és már éppen távozni akartam, amikor találtam egy szép nagy termet, sok székkel. Bekukkantottam, mire az egyik ottani dolgozó azt mondta, hogy hamarosan néptánc bemutató lesz. Gondoltam azt megvárom, és milyen jól tettem! A Bihari János együttes hat tagja lépett fel, három fiú, három lány felállásban. Azon felül, hogy táncoltak, nem is akárhogy, az egyik fiatalember beszélt is az előadott táncokról. Elsőnek egy kalotaszegi táncot mutattak be. A fiúknak könnyebb
dolguk volt, mert fekete nadrág, ugyanolyan mellény és csizma, no meg fehér ing öltözékkel mindent el lehetett játszani. Legföljebb a kalapjukat kellett váltogatni.
A lányok viseletében is a kalotaszegi tetszett a legjobban. Fehér rakott szoknya, ugyanolyan, feketével hímzett ing, szintén fekete mellény. A szoknya szélén hímzés, és ugyanez a minta ismétlődött a lányok hajába font szalagon.
Bevallom, hogy ilyen előadást idáig csak tévén láttam, és úgy, hogy szinte karnyújtásnyira voltak tőlünk, egész más érzés volt.
Kétféle magyar, egy román és két cigánytáncot adtak elő, persze gépzene kísérettel. Ez alól a román tánc volt kivétel, ezt nehezítésképpen zene nélkül adták elő. A jelenlévő közönség komoly érdeklődéssel, és őszinte mosollyal figyelte az előadást. Számomra a román táncban az volt az érdekes, hogy egyfajta kihívást jelentő mozgás volt, mint a férfitáncok jelentős hányada. Az első táncos egyfajta csináld utánam, ha tudod gesztussal felugrott, és megérintette a csizmája talpát. A második már mindkét lábán megcsapkodta a csizmája szárát, a harmadik már a térdét érintette meg. Elismerem, ez szép módja a vetélkedésnek. Emlegették a botostáncot is, de megértem, mi több, helyeslem, hogy ilyen szűk helyen nem próbálkoztak ezzel. Akárhogy is, a közönségnek tetszett., és kifelé menet az öltözőben lévő fiataloknak sokan megköszönték a látottakat, magamat is ideértve.
Azt tervezem, hogy utána még megnézem a Postamúzeumot is, mert oda egy csinos elektromos kisautóval lehetett eljutni. Viszont gyarló ember vagyok egyre jobban erőt vett rajtam a vágy egy, de inkább több pohár hideg víz, egy jó zuhany és olyan ruha iránt, amit nincs átizzadva, ezért hazafelé indultam. Három perc múlva meg is bántam, mert arra járt a fentebb említett kisautó. Viszont a következőt tényleg nem akartam megvárni. Ugyanezen okokból csak egy bocsánatkérő pillantásra futotta, amikor elhaladtam az Iparművészeti Múzeum előtt. Így is fél kettőre értem haza, de csöppet sem bántam meg, hogy erőt vettem a lustaságomon, és elindulta kalandozni..
A steampunk számomra elsősorban irodalmi műfaj, amolyan mi lett volna, ha a viktoriánus Angliában teszem azt, számítógép lett volna, persze gőzzel hajtva a masinát. Emblematikus figurájuk Ada Byron, a költő lánya, aki alighanem az első volt, aki programot írt az akkor még nem létező számítógépekre. El is gondolkodtam azon, hogy vajon lehetne-e a dualizmus kori Magyarországon játszódó történetet írni, elvégre nem csak Viktória királynő, de Ferenc József is jó hosszú ideig uralkodott, és akkoriban a Monarchia a technikai fejlődés élvonalában volt. elég, ha a fentebbi múzeumban lévő tárgyakat megnézi az ember.
Ami az Értelem és érzelmet illeti, tényleg ez a kedvenc Austen regényem, talán azért, mert az volt az első, amit olvastam tőle. Utána szép rendszeresen kihoztam minden könyvét a könyvtárból. Nemsokára megjelentették egy sorozatban, rohantam a könyvesboltba megvenni.
Jav.: Maradok maradi és továbbra is a szecesszIÓ tetszik. (pedig nem is mobilról vagy okostelefonról vagy hasonló modern eszközről írok,hanem a jó öreg billentyűzetet használom....)
Köszi ! :-) És várom a következő adagot! (Zsannától is!) Gyorsan meggugliztam a steampunkot, mert sajna azt sem tudtam,hogy eszik vagy isszák... Maradjunk annyiban,nem lett a kedvenc stílusom. Maradok maradi és továbbra is a szecessz tetszik.
(Az én kultúrázásom: a héten elolvastam az Értelem és érzelem c.könyvet, tetszett a finom humor és irónia és tegnap megnéztem /talán harmadszorra vagy negyedszerre/ az Emma Thompson - Alan Rickman - Hugh Grant - Kate Winslet főszereplésével készült filmváltozatot is. A végébe ugyan kicsit belealudtam,de ez nem a film hibája volt, hanem az enyém:)
A beszámoló első része, hogy ne legyen túl hosszú.
A Múzeumok Éjszakája eléggé meleg napra esett, de erőt vettem magamon, és elindultam, Mindenesetre vittem magammal egy liter ásványvizet, no meg egy legyezőt is. Mindkettőnek jó hasznát vettem.
Ahogy tavaly is, a Tanulmánytárral kezdem, mert ott elhangzott egy előadás a steampunkról. Erről nem akarok többet írni, mert ez nem mindenkit érdekel. Egy valamit azért leírok, hogy az ilyen stílusú ruhák és ékszerek már kezdenek belekerülni a fősodorba. Az nem lepett meg túlzottan, hogy az ilyen ruhákat, illetve ékszereket már Kínában is gyártják.
Örömmel nyugtáztam, hogy szert tettek néhány szép új, illetve inkább régi órára. Az tetszett a legjobban, aminek 24 órás számlápja volt,. És a mutatók külön-külön számlapon voltak elhelyezve.
Ebben az épületben sajna, túl meleg volt, a látogatók ennek ellenére sokan voltak. Viszont utána továbbindultam az Országos Széchenyi Könyvtárba, abban a reményben, hogy. Budán hűvösebb lesz. Talán az is volt, de csak egy kicsit. Viszont szerencsére a buszok mindegyik légkondicionált volt, viszont alig-alig győzte, annyian utaztak rajta. Ennek ellenére jólesett.
Maga a könyvtár belülről is nagyon szép, és ott is sok ismerkedő volt. Félóránként indult a vezetés, nekem egy kicsit várnom kellett, de csöppet sem bántam, bőven volt mit nézegetni! Először egy Zichy Mihály kiállítást néztem, és álmélkodva láttam, hogy egyik-másik díszalbuma akkora volt, mint a konyhaasztalom otthon. Egyszóval inkább dísznek, mint olvasmánynak szánták. Az Arany-balladákat tartalmazó könyv nekem is megvan, persze nem ebben a kiadásban, de a rézkarcok azonosak. Ebben a műfajban kiállítottak egy Attila lakomája című képet, technikailag csodás, de szerintem Attila nagyon nem szerette volna, ha ekkora kőkoloncok között kell lakomáznia, alighanem jobban szerette a sátrat vagy a szabd területet, nem is hibáztatom érte.
Mire jól körülnéztem, megkezdődött a vezetés, egy szimpatikus, idősebb férfi vitt körbe minket. Sajna, egy kcsit halkan beszélt, alighanem elfáradhatott a nap folyamán, de igyekeztem közel kerülni, és odafigyelni. A könyvárat Széchenyi Ferenc alapította a saját könyveit adományozta erre a célra. Aztán kiadott egy bibliográfiát róla, és azt kérte a megajándékozottaktól, hogy saját kezű, bármilyen nyelven írt levélben nyugtázzák az ajándékot. A falon szerepelt az összes név, márványba vésve. Nemrégiben kiadták a küldött válaszokat, szerintem a grafológusoknak kész aranybánya lehet. Ettől nem messze a családfa szerepelt, minden kiemelkedőbb képviselővel, persze hogy itt volt Széchenyi Ferenc nála is híresebb fia., István gróf. No meg az unokája, Széchenyi Ödön pasa, a tűzoltóság megalapítója, nem csak nálunk, de Törökországban is . Úgy kapta meg a pasa címet, hogy ő volt az egyetlen, aki megtarthatta a keresztény hitét.
Persze ott volt Zsigmond is, ő sem vált a család szégyenére. A vezetőn többször is elmondta, hogy milyen jók a könyvei, ez az, amiről nem kellett meggyőznie. Ráadásul az ő kedvence is az Alaszkában vadásztam, amiből kiderül, hogy mindkettőnknek kitűnő ízlése van.
Búcsúzóul elmondta, hogy évente kb. 15.000 magyar nyelvű könyv jelenik meg. Ennek hallatán elszörnyedtem, ezt még katalogizálni is sok, A nálunk kiadottakból kötelespéldányt kapnak, a többit pedig megveszik. Ezzel még nem lett vége, de én elfáradtam, ezért elvonultam a büfébe, és ettem egy pogácsát. Örömmel közlöm, hogy ez is jó volt.
Hú, de régen írtam ide :-) És nem azért, mert nem"kultúráztam" :-) Sőt. (Pár éve bevezettem, hogy a karácsonyi vásáron veszek egy füzetet, - amit ilyen kisegítős alapítványnál csinálnak fogyatékos gyerekek, - és abba a következő évben szép sorjában beragasztgatom a programokat meg a belépőket, amiken részt vettem. Hát, idén, ha ebben a tempóban folytatom, - kevés lesz a füzet :-)
Utoljára például a POSZT két kísérő-programját láttam/hallgattam. A Kodály központban Lajkó Félixet, és előző nap meg Cseh Tamás emlékest volt, a Vodku fiai nevű együttes játszott, meg néhány nevesebb és kevésbé neve színész, színésznő énekelte Cseh Tamás dalait. Előtte erről az együttesről nem hallottam. De aki szereti Cseh Tamást, az bátran keressen rá a Youtube-on, hihetetlenül jó játsszák és éneklik Tamás dalait.
És hát Lajkó Félix is hozta a szokásos zseniális formáját :-)
Lemaradtam viszont a S.Ö.R -ről ( Shakespeare Összes Rövidítve). Nap közben az Ötpróba Rióba című sportnapon vettünk részt, és kicsit elcsúsztunk az idővel, - a túra során egyszer kicsit eltévedtünk :-) , nagyon sajnálom, hogy erről lemaradtam :-)
Ma meg a Múzeumok éjszakája keretén belül megyek egy-két helyre, majd beszámolok róla :-)
Az Értelem és érzelem a kedvenc Austen regényem, viszont már megvan, tehát nem kellett megvennem. Ez az írónő divatban van, szerencsére. Kevésbé szerencsés, hogy folytatni próbálják a regényeit, ezek közül egyik rosszabb, mint a másik. De láttam egy olyan könyvet is, amiben Miss Austen mint detektív szerepel, ami szerintem erős túlzás. Ezt el sem fogom olvasni,
Ez egy kicsike barlang, alig 400 méter, de azért érdemes megnézni. Aggteleken és Jósvafőn jártam egykoron, úgy harmincöt évvel ezelőtt, akkor még nem létezett ez a film, viszont az egyik teremben hangversenyeket rendeztek, mert kitűnő az akusztikája.
Ha nem mossa el az eső a Múzeumok Éjszakáját, akkor igyekszem beszámolni róla.
Én szombaton jártam a könyvheti sátrak között. Volt némi eső, de mire istenigazából eleredt volna, már hazaértem. Van néhány író ismerősöm, megjelent egy novelláskötetük, és kihasználtam az alkalmat, hogy aláírassam. Nem nagyon, de esett, ezért minden olyan könyv, amit a sátor elé raktak ki, ponyvával volt letakarva, ami igazán érthető. Így nem nagyon lehetett belelapozni, ami pedig kellemes elfoglaltság. Már régen rájöttem, hogy csak úgy úszom meg a vásárlást, ha csak kevés pénzt viszek magammal. Erre a fortélyosabb kiállítók bankkártyát is elfogadtak...
Azért megálltam, csak két könyvet vettem, azt is kedvezményesen. Igaz,a józan megfontoláson túl ebben az időjárás is szerepet játszott.
Amikor a villamosmegálló felé indultam, észrevettem egy Paprika boltot, kíváncsii voltam, mit árulnak benne, ezért benéztem. Nagyobbrészt turista bóvlit, olyasfélét, mit a nyolcvanas években a Balaton mellett. Már kezdtem volna legyintve kifordulni, de aztán találtam néhány ízléses, sőt kifejezetten szép holmit is. Ízlésesen csomagolt marcipánok, illetve csokoládék, néhány régi plakát másolata, formás cserépbögrék, illetve kávéscsészék. A legjobban egy ruha tetszett, fekete, ezüsttel hímezve, ujjatlan, de egy boleró tartozott hozzá. Továbbá hasonló, de nem azonos mintával egy táska is. Helyeslően néztem, méghozzá önzetlenül gyönyörködtem benne, mert ez aztán nagyon nem az én méretem volt!
A barlangos túrád szép emlékeket idézett fel bennem. Amikor Jósvafőn jártunk a cseppkőbarlangi túra végefelé egyszercsak egy vaksötét részre értünk és az idegenvezető is elhallgatott. Egy kis ideig csönd volt és nem nagyon tudtuk mire vélni, mi fog történni vajon. Aztán fényjáték kiséretében megszólalt Vangelis zenéje: 1492 - a paradicsom meghódítása. Nagyon hatásos,szép pillanatok voltak....
Nekem meg "megvolt" az idei könyvheti nézelődés és vásárlás péntek délután. (És milyen jól tettem,hogy pl. nem a szombat délutánt választottam erre a célra, egészen brutális zivatar volt.... És közbevetőleg: első olyan macskám van most,aki fél a vihartól, nyugtalan,szék és ágy alá bújik... idő kellett mire rájöttem,hogy mitől fél...)
Bár előzőleg felírtam,milyen kötetek érdekelnek és ezekbe bele is nézegettem,valahogy nem éreztem azt a vágyat,hogy feltétlen meg kellene őket vennem. Már majdnem eljöttem könyv nélkül, ami eléggé elszomorított volna,hiszen amióta könyvhétre járok,soha nem történt ilyen,amikor rájöttem,nem muszáj nekem feltétlen könyvheti kiadványt beszerezni... Igy aztán megvettem Jane Austintól az Értelem és érzelmet és egy másik remek könyvet: Szécsi Noémi-Gera Eleonóra:A budapesti úrinő magánélete 1860-1914. E kötetet néhány hete valakinek ajándékba vettem és majdnem megtartottam,mert annyira tetszett,amikor beleolvasgattam.
Szép lassan készülök a Múzeumok Éjszakája rendezvényeire. Próbálok valami menetrendfélét felállítani, de annyi érdekes dolog van, hogy csak úgy kapkodom a fejem. Fel kell állítanom A és B variációt még akkor is, ha szinte biztosan el fogok térni ettől.
Tegnap látogatást tettünk a Szemlőhegyi barlangban. A többesszám nyugdíjas kirándulócsoportot jelent. A túra 45 percig tartott, és egy jól felkészült és szellemes fiatalember vezette. Maga a barlang is érdekes látvány, kellemesen hűvös, mint ez várható is. Mint megtudtuk, a melegvizes barlang ritkaság, és ez a hely ilyen. Ezért aztán cseppkövekre nem lehet számítani benne. A felfedezés története is érdekes, egy gyógyszerész házat épített, és egy üregre bukkant. Volt néhány barlangász ismerőse, szólt nekik. Történt mindez a harmincas években.Aztán kiderült, hogy maga a barlangrendszer 240 méter.
Csak azt csodálom, hogy az illető patikus első gondolata nem az volt: ejnye, de jó hűvös pince!
Számomra az egyetlen zavaró tényező néhány ott tárolt, pocsék műanyag szék volt. Ezen olyan emberek ücsörögnek nyitás előtt, illetve zárás után, akik valami tartós légzőszervi betegségben szenvednek. Egy percig sem sajnálom tőlük, de ezek a feltehetőleg praktikus székek stílustalanok.
Azon viszont jót mosolyogtam, hogy volt egy hosszabb, de csöppet sem meredek lépcső, a vezetőnk azt mondta, hogy aki akar, lemehet, és megnézheti, mi van ott. Akár ne is mondjam, elsőnek a legidősebb vágott neki, aztán mind az öt klubtag, és csak a legvégén egy negyvenes úr.
Véletlenül én nem te vagyok:)? vagy hogy is kellene ezt írni, ezért a félmondatért: A Háború és békét már negyven évvel ezelőtt elolvastam, de nem emlékszem rá. (kivéve a 40 évet,mert én kicsit később olvastam)
Édesapám nem volt nagy regényolvasó (de pl. szívesen olvasta a Rakéta regényújságot,ezt a kiadványt általa ismertem meg gyerekkoromban), de mindig mesélte,hogy sorkatonai szolgálata alatt,amikor is valami visszabeszélését két napra fogdába jutott, kiolvasta a Csendes Don két vaskos kötetét,mert más dolga nemigen volt és neki tetszett, ezért gondoltam,hogy nekem is el kéne olvasnom.
Sajna, az orosz klasszikusokkal én is bajban vagyok, ideértve Tolsztojt, Dosztojevszkijt, mi több, még Bulgakovot is, bár őt kevésbé. A Háború és békét már negyven évvel ezelőtt elolvastam, de nem emlékszem rá. Csalódtam magamban, mert jó pár, általam kedvelt író hosszan lelkendezett róla. Remélem, enyhítő körülmény, hogy Ulickaját őszintén kedvelem, és sokat olvastam tőle.Van némi lelkifurdalásom, de hát annyi olyan könyv van, amit még el fogok olvasni.
Igen, a nagy áruházláncokét szoktam én is átolvasni. És iiigen,én is szoktam ilyen akciós sóletet venni néha (jó hogy eszembe jutattad,mert most is van itthon), jól ki lehet vele váltani egy-két ebédet:)
/Kultúra : a Csendes Dont olvasom, alapjában véve nem rossz, bár a naturális háborús-politikai részekkel lassabban haladok és sajnos be vagyok oltva az orosz nevek ellen... a sok ilyen olyan Ivanics,Alekszejevics, Szergejics..../
A nagy áruházláncokét többnyire áttanulmányozom, hátha van valami olyan leszállított áru termékük, ami érdekel. Többnyire nincs, ezért aztán nálam is megy a szelektív gyűjtőbe.Ha viszont akad, akkor sem mindig rohanok vásárolni, csak akkor, ha tényleg megéri. Rendszerint tömegcikket veszek, liszt, rizs, konzerv, ilyesmik. Két hónappal ezelőtt pl. sóletkonzervet vettem 620 forintért.Az nekem két napra is elég, úgyhogy nagyon megéri.
Ne is mondd a reklámújságokat... Nálam alapból a fele olvasás nélkül megy a szelektív kukába, a másik felét átlapozom és azután dobom ki, illetve néha-néha megtartok egyet-kettőt a szemetes aljába tevéshez. Ha még lenne klasszikus iskolás papírgyűjtés (asszem már nincs), rengeteget gyűjthetnének a gyerekek.
Régi újságokkal kapcsolatban mindig az jut az eszembe (és bocs, ha már írtam volna), hogy a barátnőm krumplipucolás közben tud elandalodni a krumplihéjnak odatett újságon, úgy hogy le is áll a pucolással :)
Rájöttem, milyen igaz az a mondás, hogy nincs unalmasabb, mint a tegnapi újság, és nincs érdekesebb, mint a tegnapelőtti. Ez utóbbit kissé tágabban értelmezem. Nekiálltam a régi újságok selejtezésének, mondhatom, nem volt könnyű. Amikor felfedeztem egy 1973-ból való Ludas Matyit, rögtön olvasni is kezdtem, még ott, a létra tetején. Akár ne is mondjam, hogy nem dobtam ki. Fájó szívvel ugyan, de megváltam egy csomó Állatvilágtól. Persze ebbe is belelapoztam. A Rakéta regényújság szinte minden száma megvan, ezeket nincs szívem kidobni.
Ezek után rájöttem, hogy csöppet sem egyszerű az, amibe belevágtam, és a további selejtezést későbbre halasztottam.
Filmet készítünk Tóth Krisztina Játszódjatok! című novellája alapján, erről részletesebben írok a blogomon is, ami fent van a neten is, itt olvashatjátok!
Az interneten gyűjtünk a filmünkhöz, és iszonyat hálásak lennénk, ha támogatnátok minket, illetve ha megosztanátok facebookon, vagy bárhol a linkeket. :)
Tegnap kilátogattam a könyvfesztiválra. Mondhatom, ott rögtön megértettem, hogy mit jelent a bőség zavara kifejezés. Annyi rengeteg könyv jelent meg, hogy kész szerencse, hogy csak egyet vettem, mert ha csak a tizedét megveszem, akkor is több hónapra akad olvasnivalóm, no meg hová tettem volna a köteteket? Egyébként sok helyen dedikáltak, a legjobb az volt, amikor egy római katona nyomta a kezembe az erre szóló meghívót. Jó darabig kerestem is a dedikálót, de annyian voltak mindenhol, hogy csak oldalt fordulva fértem el, és feladtam a keresgélést.
Szerencsére csodás idő volt, nyugodtan lehetett nézelődni, a könyvekbe belelapozni, időnként az eladóval, jobb esetben az íróval is szót váltani.
Hiába no, a jó öreg Murphynek mindig igaza van. Hét végén lesz egy könyves rendezvény a Millenárison, egy barátnőmmel ott fogok találkozni, úgyhogy vigyáznom kell a kiadásokkal, mert nagy a csábítás.
