Így igaz, Kiszely is kiemeli a könyvében a frízekkel foglalkozó résznél az igen magas termetüket és a kifejezetten világos színezetüket. Világos haj- és szemszínükkel még az egyébként általában szintén világos színezetű holland és északnémet környezetükből is kitűnnek.
A fríz nyelv az angol nyelv legközelebbi rokona a ma élő germán nyelvek közül. Ezek alkotják az ún. Anglo-Frisian alcsoportot az északi-tengeri germán (North Sea Germanic) csoporton belül.
A frízek Európa egyik legfontosabb kereskedőnemzete voltak a középkorban. Saját árucikkeik a só, a fríz posztó voltak, már a rómaiaknak is eladták. Mivel a tengerparton éltek, halásztak, hajóépítéshez jól értettek és jó hajósok voltak. A 7.században elkezdtek kereskedelmi állomásokat kiépíteni a kereskedők és kézművesek ( hajóépítők, kádárok, vitorlakészítők ) számára a tengerparton. Az Északi-tengeren hajóztak, legfontosabb piacuk Dánia és Írország volt. A legfontosabb város a dániai Haithabu volt, innen szőrmét vettek eleinte, később mivel a vikingek kereskedtek Bizánccal, rajtuk keresztül selymet és borsot vásároltak. A legfontosabb fríz kereskedelmi központ Dorestadt volt, gyapjúruhákkal, sóval, gabonával, szárított hallal kereskedtek. A vikingeknek takarókat adtak el és bizánci selymet vásároltak. A kereskedelem során ezüst pénzeket is használtak. Innen vezetett egy fontos kereskedelmi útvonal a Rajna mentén Németországba és onnan tovább az Alpokon keresztül. A fríz posztókabát keresett árú volt a Frank birodalomban, fontos kereskedelmi partnerük volt Strassburg, Basel és Speyer városa. A keresztes hadjáratokban is részt vettek a fríz hajósok, szállították a kereszteseket.
A népvándorlás idején, az 5.században, frízek is csatlakoztak az angol, szász, jüt kivándorlókhoz, letelepedtek Britannia területén, más frízek kihasználták az alkalmat követve a tengerpartot elfoglalták az angolszász törzsek által elhagyott területeket, a Weser folyó torkolatáig jutottak, délre is terjeszkedtek Flandria területén. A frízek által elfoglalt terület volt Magna Frisia. A fríz állam élén király állt, az elsőt 618-ben említették. Aldegisel ( 654- 680 ) király jó kapcsolatban volt a frankokkal. Ratbod király ( 680- 719 ) idején virágzott a fríz kereskedelem, Londonban is volt fríz kereskedői kolonia. Ratbod terjeszkedni akart délre a frankok rovására, ezért háború tört ki a két állam közt. 689-ben Pipin majordomus legyőzte a frízeket és elfoglalta Nyugat- Fríziát, a mai Hollandia területén. Ratbod Helgoland szigetére menekült. Ekkor alakult Utrechtben egy püspökség, a püspök Szent Willibrord sikeresen térített a frízek közt. 714-ben kihasználva a frank birodalomban kirobbant polgárháborút, Ratbod visszafoglalta az elveszett területeket. Mindenhol elpusztította keresztény templomokat, visszaállt a régi vallás. 716-ban legyőzte Martell Károly seregét. Utána jött az utolsó fríz krály Poppo ( 719-734 ), 720-ban újra elfoglalták a frankok az ország nyugati részét. 734-ben legyőzte Martell Károly Poppot, aki meghalt a csatában, a frankok elfoglalták egész Fríziát. A frízek keresztény hitre áttérése elég lassan ment, 800 körül tért át teljesen a felső réteg a kereszténységre, a köznép sokkal lassabban. 800 és 1100 közt volt egy kivándorlási hullám Dánia területére, a mai Schleswig tartományba.
A frízek esetében érdekes embertani jellegzetesség, hogy igen magasak, erős a csontozatuk és szőkék. A római korban jelentek meg a forrásokban. Kr.u.28-ban szövetségi szerződést kötöttek Rómával, de 44-ben a túl magas római adók miatt fellázadtak és legyőzték az ellenük küldött római sereget. Később helyreállt a jó viszony, sok fríz állt be a római légiókba. Kr.u.70 után délnyugat fele kezdtek terjeszkedni, a germán canninefates törzs területére, ez elnéptelenedett a batáviai lázadás után, ez a mai Flandria területe volt, a római hatóságok támogatták ezt. A 3.században elkezdtek kalózkodni, 290-ben említették őket a Britanniát támadó kalózok közt.
Akkor kezdem az északi-tengeri germánokkal. A frízek esetében kivételt teszek, egész a középkorig ismertettem a történetüket röviden, mivel ők nem lettek a német nép részei, egy külön nép Németországban. Ma Hollandiában Friesland és Groningen tartományokban, Németországban Nordfiesland területen ( Schleswig - Holstein ) tartomány élnek.
Na igen, nehéz dolog a politika. Előre ugorva az időben, egész meglepő dolgot olvastam a catalaunumi csatáról a Rubiconban, gyakorlatilag egy hun sem vett részt a csatában, Attila germán alattvalói és a Rómával szövetséges germán törzsek harcoltak egymással.
Valamelyik római topikon már szó esett arról, hogy a rómaiak a Barbaricumban alakították ki az első védelmi vonalukat. A határ mentén élő népecskék kliensekké váltak, akiknek a vezetői, vezérei római támogatással szilárdíthatták meg pozíciójukat honfitársaik közt, a rómaiaktól kapott javak, privilégiumok és presztízs lehetővé tette számukra, hogy hatalmukat kiterjesszék. Ez természetesen azt is jelentette, hogy alapvetően római érdekek mellett kellett tevékenykedniük, hisz az engedetlenséget a rómaiak több módon is gyorsan megtorolhatták, s a vezérek a rómaiaktól kapott javak nélkül nehezen tarthatták fönn kíséretüket, csatlósaikat.
A határ menti klienseket tehát kifinomult módon manipulálhatták és stimulálták az ottani fejlődést. Ugyanakkor viszont a római belpolitikai viharok hullámai sem kerülték el a befolyás alatt álló Barbaricumot. Ez az oka annak, hogy a szerződéses barbár csapatok a polgárháborúkba is bevonódtak. Az ilyen ingoványos politikai helyzetekben nem lehetett könnyű helyesen navigálni, és a klienseknek tekintettel kellett természetesen lenniük a barbaricumi politikai helyzetekre is. A Birodalom elleni támadások mögött tehát az is meghúzódhatott, hogy a kliens szorult helyzetbe került, és így igyekezett kiutat találni. Vagy egyszerűen a rómaiak hitszegő barbárnak nyilvánították őket, miként Ammianus a Procopius fölkelés során a vizigótokról írja. Azok ugyanis a császári családból való pártütő hívására jöttek a szerződéses kötelezettségüknek megfelelően a Birodalomba. A győztes Valens császárt azonban ez a kifogás nem indította meg, és ellenségként kezelte őket. :)
Most jutott eszembe, hogy volt egy Irmin (vagy Ermin) nevű istenség is, de ezt jobbára csak a kontinensen tisztelték.
Nevét őrzi az Irminsul, a szászok szent oszlopa, amit Nagy Kareszék a kereszténység és Krisztus szent nevében ledöntöttek :-).
Egyébként az Irmin vagy Ermin etimológiailag az óészaki Jörmun szóval rokon, Jörmungand az a szörnyűséges, irdatlan méretű kígyó volt, amely összetekeredve körbefonta az egész Midgardot, a Középső Világot:-)
igen, én is úgy olvastam hogy a rúnaírás elég kései fejlemény, gondolom az ősi indoeurópaiaknak nem volt szüksége írásra, a görögök is keletről vették át
Maga a Hercynia szó is egy kelta kifejezés latinizált változata.
Töve a tölgy jelentésú ókelta "kwerku" szó (vesd össze latin quercus - tölgy, a mai napig így hívják a tölgyeket a hivatalos botanikai nevezéktanban, pl. Quercus robur - kocsányos tölgy).
Ez a szó a P-kelta nyelvekben "perku' formában élt tovább, egyes változatokban pedig a szókezdő p hang eltűnt, így lett belőle az "erku".
Mivel a nyelvészek szerint a gall-kelta dialektusok is a P-kelta csoportba tartoztak, így hihető, hogy ezt a nevet eredetileg valamelyik gall-kelta törzs adta ennek az irdatlan erdőségnek, innen vehették át a rómaiak, akik a nevet a latin földrajzi nevek mintájára alakították át, így lett belőle Hercynia.
Végső soron tehát maga a név ennek az irdatlan kiterjedésű erdőségnek az állományalkotó fafajára (talán a Quercus petrae - kocsánytalan tölgyre) utalhat.
Azért jelentős különbségek lehettek az egyes törzscsoportok, főleg az északi és a nyugati germán törzsek vallása, istennevei között, de a legfőbb istennevek kétségkívül hasonlóak voltak.
Néhány gondolat:
a délebbi germán törzsek Nerthus mellett Herthát is tisztelték.
Etimológiailag a Nerthus az "észak" jelentésű angol North, német Nord szóval rokon, óészaki megfelelője Njörd.
Egyfajta termékenység- és természetisten lehetett, a természet irtózatos erejének megtestesítője.
Hertha a Föld istennője volt, etimológiailag a "Föld" jelentésű angol Earth, német Erde szóval rokon, óészaki megfelelője Jörd.
A nyugati germán törzseknek, legalábbis egy részüknek azonban voltak olyan istenei is, akik az óészaki mitológiában ismeretlenek voltak.
Ilyenek voltak pl. a kettős nemű Tuisto (a kettős lény, kettős létező), továbbá Mannus (vesd össze német Mann, angol man) - az "ember", akitől a hitrege szerint a germánok származtatták magukat.
Egy kis további nyelvészkedés:
Freyja (ejtsd kb.: freüja) a termékenység istennője volt. Az óészaki mitológiában van hímnemű párja is, Frey (ejtsd kb. freü).
Ez az istennév etimológiailag az újfelnémet Frau - asszony, hölgy, feleség szóval rokon.
Eredeti jelentése az ógermán korban kb. "úrnő, úrhölgy" lehetett.
Ez a jelentéstartalom nyomon követhető a felnémet nyelv történelmében is, hiszen még a középkorban is ez a szó kizárólag a nemes hölgyeket, az úrnőket illette meg, a közönséges nő az csak Weib (középfelnémet Wíb) volt :-)
Régebben volt egy német dokumentumsorozat valamelyik csatornán.
A germánok történetét tárgyalta nagyjából a római hódításig (Teutoburgi-erdő).
Kifejezetten azt sugallták, hogy a Kr.e. I. század előtti időkben a germán népek korántsem voltak annyira harciasak, militáns életfelfogásúak, mint amilyenek később, a római korban és a népvándorláskorban lettek.
A Kr.e. 100 körüli időszakra a dokumentumfilm egy alapvetően békés vaskori mezőgazdasági társadalmat vázol fel a korabeli germánokra vonatkozóan.
Még a táplálkozásukra is kitér, kihangsúlyozva, hogy a történelmi kliséktől eltérően a germánok korántsem voltak az a "húst hússal" evő népesség, sőt a húsevés inkább ünnepi vagy közösségi alkalom (lakomák) lehetett náluk.
Fő táplálékaik különféle növényi eledelek, elsősorban gabonafélék voltak.
Mindez persze a római kor előtti időszakra igaz, lehet, hogy a rómaiak és a rómaiakkal vívott háborúk hatására sok minden megváltozott a korabeli germán társadalmakban.
Azt olvastam, hogy a rúnaírást aránylag későn vették át, talán valamikor az időszámításunk kezdete körül, de ennek utána kéne nézni a szakirodalomban.
Emberáldozatokra állítólag csak akkor került sor, ha valami nagy veszély - pl. ellenséges támadás, éhínség, árvíz, aszály stb. - fenyegette az adott törzset.
Hát azért a főáramú nyelvészek többsége szerint nem így van.
Szerintük a proto-kelta és a proto-italikus volt nagyon sokáig (kb. Kr.e. 1.200 körülig) gyakorlatilag egy nyelvcsalád, ekkora a germánok ősei már vagy 800- 1.100 éve fönn éltek a távoli északon.
Persze mindig vannak új teóriák, új hipotézisek :-)
A bordót kihagytad :-) Azok meg az északi germánok (skandinávok) elődei, a dánokat is beleértve, mert akkoriban még a dánok ősei is a Skandináv-félszigeten éltek (talán a dél-svédországi Skane régióban).
A mostani Rubiconban van egy cikk a limesről és ők is azt írják, hogy nem védelmi vonal volt, csak Valentinianus császár próbálta erre használni a végén.
