A népvándorlás idején, az 5.században, frízek is csatlakoztak az angol, szász, jüt kivándorlókhoz, letelepedtek Britannia területén, más frízek kihasználták az alkalmat követve a tengerpartot elfoglalták az angolszász törzsek által elhagyott területeket, a Weser folyó torkolatáig jutottak, délre is terjeszkedtek Flandria területén. A frízek által elfoglalt terület volt Magna Frisia. A fríz állam élén király állt, az elsőt 618-ben említették. Aldegisel ( 654- 680 ) király jó kapcsolatban volt a frankokkal. Ratbod király ( 680- 719 ) idején virágzott a fríz kereskedelem, Londonban is volt fríz kereskedői kolonia. Ratbod terjeszkedni akart délre a frankok rovására, ezért háború tört ki a két állam közt. 689-ben Pipin majordomus legyőzte a frízeket és elfoglalta Nyugat- Fríziát, a mai Hollandia területén. Ratbod Helgoland szigetére menekült. Ekkor alakult Utrechtben egy püspökség, a püspök Szent Willibrord sikeresen térített a frízek közt. 714-ben kihasználva a frank birodalomban kirobbant polgárháborút, Ratbod visszafoglalta az elveszett területeket. Mindenhol elpusztította keresztény templomokat, visszaállt a régi vallás. 716-ban legyőzte Martell Károly seregét. Utána jött az utolsó fríz krály Poppo ( 719-734 ), 720-ban újra elfoglalták a frankok az ország nyugati részét. 734-ben legyőzte Martell Károly Poppot, aki meghalt a csatában, a frankok elfoglalták egész Fríziát. A frízek keresztény hitre áttérése elég lassan ment, 800 körül tért át teljesen a felső réteg a kereszténységre, a köznép sokkal lassabban. 800 és 1100 közt volt egy kivándorlási hullám Dánia területére, a mai Schleswig tartományba.
A frízek esetében érdekes embertani jellegzetesség, hogy igen magasak, erős a csontozatuk és szőkék. A római korban jelentek meg a forrásokban. Kr.u.28-ban szövetségi szerződést kötöttek Rómával, de 44-ben a túl magas római adók miatt fellázadtak és legyőzték az ellenük küldött római sereget. Később helyreállt a jó viszony, sok fríz állt be a római légiókba. Kr.u.70 után délnyugat fele kezdtek terjeszkedni, a germán canninefates törzs területére, ez elnéptelenedett a batáviai lázadás után, ez a mai Flandria területe volt, a római hatóságok támogatták ezt. A 3.században elkezdtek kalózkodni, 290-ben említették őket a Britanniát támadó kalózok közt.
Akkor kezdem az északi-tengeri germánokkal. A frízek esetében kivételt teszek, egész a középkorig ismertettem a történetüket röviden, mivel ők nem lettek a német nép részei, egy külön nép Németországban. Ma Hollandiában Friesland és Groningen tartományokban, Németországban Nordfiesland területen ( Schleswig - Holstein ) tartomány élnek.
Na igen, nehéz dolog a politika. Előre ugorva az időben, egész meglepő dolgot olvastam a catalaunumi csatáról a Rubiconban, gyakorlatilag egy hun sem vett részt a csatában, Attila germán alattvalói és a Rómával szövetséges germán törzsek harcoltak egymással.
Valamelyik római topikon már szó esett arról, hogy a rómaiak a Barbaricumban alakították ki az első védelmi vonalukat. A határ mentén élő népecskék kliensekké váltak, akiknek a vezetői, vezérei római támogatással szilárdíthatták meg pozíciójukat honfitársaik közt, a rómaiaktól kapott javak, privilégiumok és presztízs lehetővé tette számukra, hogy hatalmukat kiterjesszék. Ez természetesen azt is jelentette, hogy alapvetően római érdekek mellett kellett tevékenykedniük, hisz az engedetlenséget a rómaiak több módon is gyorsan megtorolhatták, s a vezérek a rómaiaktól kapott javak nélkül nehezen tarthatták fönn kíséretüket, csatlósaikat.
A határ menti klienseket tehát kifinomult módon manipulálhatták és stimulálták az ottani fejlődést. Ugyanakkor viszont a római belpolitikai viharok hullámai sem kerülték el a befolyás alatt álló Barbaricumot. Ez az oka annak, hogy a szerződéses barbár csapatok a polgárháborúkba is bevonódtak. Az ilyen ingoványos politikai helyzetekben nem lehetett könnyű helyesen navigálni, és a klienseknek tekintettel kellett természetesen lenniük a barbaricumi politikai helyzetekre is. A Birodalom elleni támadások mögött tehát az is meghúzódhatott, hogy a kliens szorult helyzetbe került, és így igyekezett kiutat találni. Vagy egyszerűen a rómaiak hitszegő barbárnak nyilvánították őket, miként Ammianus a Procopius fölkelés során a vizigótokról írja. Azok ugyanis a császári családból való pártütő hívására jöttek a szerződéses kötelezettségüknek megfelelően a Birodalomba. A győztes Valens császárt azonban ez a kifogás nem indította meg, és ellenségként kezelte őket. :)
Most jutott eszembe, hogy volt egy Irmin (vagy Ermin) nevű istenség is, de ezt jobbára csak a kontinensen tisztelték.
Nevét őrzi az Irminsul, a szászok szent oszlopa, amit Nagy Kareszék a kereszténység és Krisztus szent nevében ledöntöttek :-).
Egyébként az Irmin vagy Ermin etimológiailag az óészaki Jörmun szóval rokon, Jörmungand az a szörnyűséges, irdatlan méretű kígyó volt, amely összetekeredve körbefonta az egész Midgardot, a Középső Világot:-)
igen, én is úgy olvastam hogy a rúnaírás elég kései fejlemény, gondolom az ősi indoeurópaiaknak nem volt szüksége írásra, a görögök is keletről vették át
Maga a Hercynia szó is egy kelta kifejezés latinizált változata.
Töve a tölgy jelentésú ókelta "kwerku" szó (vesd össze latin quercus - tölgy, a mai napig így hívják a tölgyeket a hivatalos botanikai nevezéktanban, pl. Quercus robur - kocsányos tölgy).
Ez a szó a P-kelta nyelvekben "perku' formában élt tovább, egyes változatokban pedig a szókezdő p hang eltűnt, így lett belőle az "erku".
Mivel a nyelvészek szerint a gall-kelta dialektusok is a P-kelta csoportba tartoztak, így hihető, hogy ezt a nevet eredetileg valamelyik gall-kelta törzs adta ennek az irdatlan erdőségnek, innen vehették át a rómaiak, akik a nevet a latin földrajzi nevek mintájára alakították át, így lett belőle Hercynia.
Végső soron tehát maga a név ennek az irdatlan kiterjedésű erdőségnek az állományalkotó fafajára (talán a Quercus petrae - kocsánytalan tölgyre) utalhat.
Azért jelentős különbségek lehettek az egyes törzscsoportok, főleg az északi és a nyugati germán törzsek vallása, istennevei között, de a legfőbb istennevek kétségkívül hasonlóak voltak.
Néhány gondolat:
a délebbi germán törzsek Nerthus mellett Herthát is tisztelték.
Etimológiailag a Nerthus az "észak" jelentésű angol North, német Nord szóval rokon, óészaki megfelelője Njörd.
Egyfajta termékenység- és természetisten lehetett, a természet irtózatos erejének megtestesítője.
Hertha a Föld istennője volt, etimológiailag a "Föld" jelentésű angol Earth, német Erde szóval rokon, óészaki megfelelője Jörd.
A nyugati germán törzseknek, legalábbis egy részüknek azonban voltak olyan istenei is, akik az óészaki mitológiában ismeretlenek voltak.
Ilyenek voltak pl. a kettős nemű Tuisto (a kettős lény, kettős létező), továbbá Mannus (vesd össze német Mann, angol man) - az "ember", akitől a hitrege szerint a germánok származtatták magukat.
Egy kis további nyelvészkedés:
Freyja (ejtsd kb.: freüja) a termékenység istennője volt. Az óészaki mitológiában van hímnemű párja is, Frey (ejtsd kb. freü).
Ez az istennév etimológiailag az újfelnémet Frau - asszony, hölgy, feleség szóval rokon.
Eredeti jelentése az ógermán korban kb. "úrnő, úrhölgy" lehetett.
Ez a jelentéstartalom nyomon követhető a felnémet nyelv történelmében is, hiszen még a középkorban is ez a szó kizárólag a nemes hölgyeket, az úrnőket illette meg, a közönséges nő az csak Weib (középfelnémet Wíb) volt :-)
Régebben volt egy német dokumentumsorozat valamelyik csatornán.
A germánok történetét tárgyalta nagyjából a római hódításig (Teutoburgi-erdő).
Kifejezetten azt sugallták, hogy a Kr.e. I. század előtti időkben a germán népek korántsem voltak annyira harciasak, militáns életfelfogásúak, mint amilyenek később, a római korban és a népvándorláskorban lettek.
A Kr.e. 100 körüli időszakra a dokumentumfilm egy alapvetően békés vaskori mezőgazdasági társadalmat vázol fel a korabeli germánokra vonatkozóan.
Még a táplálkozásukra is kitér, kihangsúlyozva, hogy a történelmi kliséktől eltérően a germánok korántsem voltak az a "húst hússal" evő népesség, sőt a húsevés inkább ünnepi vagy közösségi alkalom (lakomák) lehetett náluk.
Fő táplálékaik különféle növényi eledelek, elsősorban gabonafélék voltak.
Mindez persze a római kor előtti időszakra igaz, lehet, hogy a rómaiak és a rómaiakkal vívott háborúk hatására sok minden megváltozott a korabeli germán társadalmakban.
Azt olvastam, hogy a rúnaírást aránylag későn vették át, talán valamikor az időszámításunk kezdete körül, de ennek utána kéne nézni a szakirodalomban.
Emberáldozatokra állítólag csak akkor került sor, ha valami nagy veszély - pl. ellenséges támadás, éhínség, árvíz, aszály stb. - fenyegette az adott törzset.
Hát azért a főáramú nyelvészek többsége szerint nem így van.
Szerintük a proto-kelta és a proto-italikus volt nagyon sokáig (kb. Kr.e. 1.200 körülig) gyakorlatilag egy nyelvcsalád, ekkora a germánok ősei már vagy 800- 1.100 éve fönn éltek a távoli északon.
Persze mindig vannak új teóriák, új hipotézisek :-)
A bordót kihagytad :-) Azok meg az északi germánok (skandinávok) elődei, a dánokat is beleértve, mert akkoriban még a dánok ősei is a Skandináv-félszigeten éltek (talán a dél-svédországi Skane régióban).
A mostani Rubiconban van egy cikk a limesről és ők is azt írják, hogy nem védelmi vonal volt, csak Valentinianus császár próbálta erre használni a végén.
A germán vallás. Több istenben hittek, hatottak rájuk a kelták, görögök, rómaiak. Az áldozati ajándékokat megtalálták a lápokban, a sírokban is találtak vallási tárgyakat. Tisztelték az ősöket. Voltak férfi és női istenek. A törzsek összetartó ereje az ősök és istenek tiszteletére tartott vallási szertartások megtartása volt. Időnként különböző szövetséges törzsek találkoztak, ilyenkor közös áldozatokat mutattak be az ősök és istenek tiszteletére. A különböző területeken sokszor más isteneket tiszteltek és eltértek a vallási szertartások. A legelterjedtebb istenek Wotan ( Odin ), Donar ( Thor ), Freyra voltak. A déli germánoknál Nerthust is tisztelték. Nem voltak templomaik, a szertartásokat erdei tisztásokon, szent ligetekben, szent vizeknél és lápokban tartották, ilyenkor főleg állatokat és időnként embert áldoztak. Az áldozatok célja a könyörgés és hálaadás volt. Volt egyéni áldozatbemutatás és közösségi meghatározott időpontokban. Volt amikor az áldozatot otthagyták az isteneknek és voltak közös áldozati lakomák. A háborúk után a legyőzött ellenség fegyvereit felajánlották az isteneknek. Az emberáldozat ritka volt, lápokban találták meg az áldozatok testeit régészek. Áldozat bemutatás egyik fajtája volt a rituális tánc. A korai időszakban nem voltak papok, a családfő és törzsfő mutatta be az áldozatot. A római korban és népvándorlás idején kialakult egy papi réteg. Az istennőknek voltak női papnői, akik bemutatták az áldozatokat, voltak külön jósnők. Volt külön írás vallási célra, a rúnák, ezeket varázslatokhoz használták, pl: védő és átokrúnák.
A fő foglalkozás a mezőgazdaság volt. Voltak mesteremberek is, kovácsok, fazekasok, ácsok. A kereket már az indoeurópai korban is ismerték. Nem használtak pénzt, árukat cseréltek, fő értékmérő a szarvasmarha volt. Árpát, búzát, rozst, zabot, kölest. Ezenkívül babot, borsót, lent, kendert. Az erdei gyümölcsöket, vadon élő növényeket és mézet gyűjtötték rendszeresen. Főleg marhát tartottak, ezenkívül még juhot, sertést, kecskét, baromfit. Sajtot is tudtak készíteni. Használtak ekét, ásót, kapát, gereblyét, sarlót és kasszát. A földeket időnként parlagon hagyták. Főleg zabkását ettek, kenyeret csak a tehetősek ettek. A falvakban a férfiak végezték a bőrfeldolgozást, a nők fontak és szőttek. Kereskedtek a rómaiakkal, főleg luxuscikkeket a gazdagoknak, cserébe borostyánkőt, szőrméket és a germán nők levágott szőke haját adták el. A római pénzeket csak értéknek tartották, nem használták a kereskedelemben.
A társadalomban voltak szabad emberek és hadifogoly rabszolgák. A szabad emberek népgyűléseket tartottak, ott hozták meg döntéseket és választották meg a vezetőket. A törzsek élén a királyok álltak. Később kialakultak a hadi királyok, akik háború idején vezették több törzs harcosait. Kialakult egy arisztokrata réteg, akik közül választották a királyokat.
A germánok akkoriban kis falvakban éltek, kb 200 ember egy faluban, nagy faházakban, a házban élt a család és állatai együtt. A ház közepén volt a tűzhely, a füst egy tetőbe vágott nyíláson át távozott, ablakok nem voltak. A halottakat elégették és urnába rakták.
különben egész meglepő dolgot olvastam nemrég, miszerint a germán és italikus nyelvek álltak szoros kapcsolatban, csak aztán az italikusok délre, a germánok északra vándoroltak, egész eddig azt hittem, hogy a kelták állnak legközelebb a germánokhoz
