Keresem a választ magamban, és véleményeket hallgatnék ehhez szívesen, hátha okosabban döntenék - 15 év együttélés után nem tudom, merre tovább? A családot felborítani, lakást megosztani, új életet teremteni, vagy maradni a semmilyen, üres, de biztonságos családi létben?
Tudod ez önámítás. Igazolása a döntésünknek, de...
De hiába mondod a gyerekednek, hogy mindkét szülő imádja őt (és ez általában igaz is) ő azt érzi, hogy nem szeretik őt, elhagyták és ettől lelkileg sérül.
Környezetemben legalábbis az elvált párok gyerekei valamilyen módon magukon viselik szüleik döntését.
Jaj, ha tudnám, akkor de jó lenne! Bennem is ez a kettő vekeng: vállalni, amiben hittem az elején, a gyerekekért, a férjemért végig küzdeni, maradni, de üresnek lenni, bár így majd büszkének lenni, és visszatekintve azt mondani, hogy jó ember voltam? Vagy önzőn kilépni, magamat választani, és abban bízni, hogy ezzel talán több esélyt adok a páromnak is, aki talán ettől megerősödik, és ő is lábra áll? Tényleg jót szeretnék, neki is, a gyerekeknek is, és nem tudom, mi a jobb, ha üres leszek, de "szent", vagy ha önző, de hagyom, sodorjon arrafelé a szél, amerre akar? De olyan kedvesek vagytok, hogy írtok, nagyon köszönöm!
Nyugodtan mondd itt, mert érdekel a véleményed, hiszen ezért tettem ide fel a kérdést. És miért bántanál? Hiszen valóban keresem a megoldást, már sok éve, tulalajdonképpen próbálok segíteni már a kapcsolatunk elejétől, és biztos van sokminden, amiben vakfoltom van, és nem látom kívülről a dolgokat. Ha meg bántó, amit írnál, akkor vagy találó, vagy nem igaz.
és mire juottatok a terápián? Érdekelne, ha mesélnél róla. És miért kettő? Tulajdonképpen segített a döntésben, alakított valamit? Mert ezek szerint ti is rászántáto magatokat, kerestetek megoldást, láttatok még reményt, aztán mégis ide jutottatok - miért?
Nekem tetszene, csak az a baj nem velem élsz én meg nem veled. Úgy látom én előtted járok pár lépéssel, vagy csak mi már túl vagyunk a döntésen. Ha még látsz reményt, menjetek el párterápiára. Mi már túl vagyunk kettőn is. Ha le akarod zárni akkor üljetek le és beszéljetek. Ha nem megy mint nekünk, akkor levélben mondjátok el egymásnak mi baj, hogyan tovább.
Volt nekem is szeretőm, voltam belé fülig szerelmes, de akkor is és most is fél megoldásnak tartottam. Ideig óráig boldognak lenni a szeretővel, utána hazamenni az asszonyhoz ...
Lehet valakinek ez megy, nekem nem jött be. Én oda szeretnék hazamenni, ahova szívesen várnak és ahova jó hazamenni.
Hú, nagyon elgondolkoztat, amit írsz, lehet. Köszi. Valóban nem értem, és ebben ő nem is segít, hogy megértsem. Ettől függetlenül szeretem, mint embert, talán mint egy testvért. Na, majd gondolkozom ezen, amit írtál!
Abszolút kívülállóként, amit az itt olvasottak alapján tippelek: párod akár depressziós is lehet és nem kizárt, hogy évekkel ezelőtt, akaratlanul a lelkébe gázoltál valamivel és azóta is várja, hogy helyrehozd azt a valamit. De csak annyit lát, hogy állandóan tartod a két lépés távolságot. Hogy ő a "sértett" vagy sértett fél, azt csak abból gondolom, hogy elég tanácstalannak tűnsz, mintha nem értenéd, mi történt köztetek.
Persze mindezt kéretik fenntartásokkal kezelni! ;)
Egyetértek veled is, igen, magunknak kell eldönteni, és beszélni róla, de mint mindent, ezt is úgy érzem, csak egyedül döntöm el, a párom nélkül, aki mindenből kimarad, és csak hallgat, hallgat. Ezért olyan nehéz. Az egész az én nyakamba szakad. Na meg a gyerekekébe. Bár ahogy olvasom ezt a fórumot, arra gondolok, hogy bele kell vágnom, és kerek perec kiállni emellett, lakást venni, szétköltözni, és utána jó barátságban is maradhatnánk, kirándulni, moziba menni, gyerekekről beszélgetni, minden mehetne ugyanúgy, csak mégis külön, szabadon arra, hogy ha valaki új alakul, akkor léphetünk. És még a gyerekek is szerintem nyugodtabbak lennének, mert egyértelműbb lenne a helyzet, és nem néznék annyiszor a svanyú arcunkat. Na, Titi123? tetszene így neked is?
Nem vagyok ontopik, de azok közül a "megoldások" közül amiket én láttam, a gyerekek felé (ha kicsik) a legemberibb az volt, ahol képesek voltak a szülők a "fészket" -szükséges ideig- legalább tárgyi mivoltában megőrizni. A gyerekek otthona ugyanaz maradt, csak, egyik héten az egyik, másik héten a másik szülőjükkel éltek benne.
Tudom, ehhez sajnos olyan sok feltételnek kell teljesülnie, hogy ritkán megvalósítható.
Én is gondolkodtam a szerető témán, de egyszerűen nem értem, hogy lehet ilyet összehozni...biztos hülyének gondoltok, de egyszerűen hányingert kapnék magamtól, ha színjátékot kellene játszanom. Vagy szeretek egy embert, akivel együtt élek, vagy nem. Kettő egyszerre nem menne. Pedig olyan egyszerűnek és praktikusnak tűnne.
Én is hasonló helyzetben vagyok kb. mint te. 44 éves férfi vagyok, 16 éve élünk együtt a párommal, van egy 9 éves lányunk.
De lassan 4 éve "kínlódunk", élünk egymás mellett. Jól élünk kertes csalási ház, jó fizetés stb. , eléldegélhetnénk így az életünk végéig, csak épp ez így nem élet. Semmi közünk nincs egymáshoz. Mindketten tehetünk róla, hogy idejutottunk, de innen már nincs visszaút. Most év végén eldöntöttük,ennek így nincs értelme és szétmegyünk. Én is félek, sok bennem a kétség, félelem, főleg a lányom miatt. Hogy fogja megélni a válást.
A következő fél év nagyon kemény lesz mindhármónknak. De maradunk, arra meg mindhármónk egészsége, ép esze megy rá.
Én is régóta járok ide, olvasni. Szívesen olvasnék arról, ki hogyan élte túl a válást, hogy alakult utána az élete. Megbánta vagy nem.
nekem volt egy pici 1 szobás garzonom , ki volt adva albérletbe, aztán elküldtem az albérlőt meg felújítottam a lakást és ott éldegéltünk a kisfiammal egy darabig, majd vettem nagyobb kérót........
persze ebből a szempontból nem voltam nagyon nehéz helyzetben, mert volt hova mennem.......volt tisztességes fizum, nem éheztünk , de az életszínvonalat nagyon leadtam a korábbi 200 nm-es családi házhoz, meg az évenkénti 2 nyaraláshoz képest, de egy aranykalitkában éltem, ami nekem nem volt jó!!
Amikor váltatok, már volt egy másik lakás a talomban, ahova mentél? Ez jó lenne, sokat könnyítene a helyzetemen, ennyire nem rózsás a helyzet, de nem szűkölködönk, csak lehet, hogy irtó naív vagyok, és gőzöm sincs, hova lehetne menni.
Érdekesek ezek a hozzászólások, köszönöm! Még nem beszélgettem ilyen fórumon keresztül. Valóban nincs másik pasi a dologban, egyszerűen azt hiszem, kiürült, szex már jóideje nincs, és azt sem tudom, hogy hiányzik-e már? Valószínűleg hiányozna, ha lenne olyan ember, aki vágyik rám. Tudom, ezért nekem is tennem kéne, de azt gondolom, már mindent megpróbáltam, kifogytak az ötleteim, és magamat teljesen nem tudom megváltoztatni. Igen, ha más lennék...szenvedélyes, tüzes kanca, de mellette alázatos, csendes, szerény, stb. De a kapcsolatunk elején is nagyon mások voltunk, az évek alatt ez mintha iszonyúan felerősödött volna. Ha nem lenne valóban 2 gyerek, akik még igényelnek, akkor már szakítottam volna régen. Sok ilyet láttam már, válás, gyerekek ide-oda, irtózom a gondolattól. És félek is, mert hogy ehet ezt? Lakást eladni ma? Sok év. Addig? Egy fedél alatt, mintha mi sem történt volna? Hogy lehet ezt meglépni?
nem feltétlenül van másik kan, én is úgy léptem ki, hogy senkim nem volt ráadásul pici gyerekkel......
nem mindenkinek a kényelem és a pénz az elsődleges szempont az életben, ha valaki boldogtalan a házasságában miért maradjon benne, mert évente 2x elmehet nyaralni, vagy mert kettővel több cipőt vehet magának???
én nagyon leadtam az életszínvonalat mikor elváltam, de nem bántam meg, mert egy csodás kapcsolatban élek most
az én értékrendem szerint inkább éljek szerényebb körülmények között de olyan pasival akivel tartalmas az együttlét, sőt még egyedül is jobb, mint egy kényszerkapcsolatban
rövid az élet adj esélyt magadnak, ne 80 évesen keseregj azon hogy meg se próbáltad
Ha lépni akarsz akkor van ott másik kan is a dologban!
Különben miért lépnél egy kényelmes és biztonságos közös létből?
Ami üres azt nyilvánosan bugyival takarod. De nyilván az sem üres, csak másikkal akarod tölteni, hátha az érdekesebb, mint megszokott. De hidd el, amint az a másik is "legálissá" válik, elszáll az újdonság varázsa.
Akkor mit csinálsz? Mész a harmadikhoz?
Egy házasság nem szódásüveg, hogy cseréljük ha kifogyott, hanem megtöltjük új tartalommal! Persze ehhez mozdulni kell és tenni valamit nem csupán idepötyögni egy új topikot!!!
Ha 14 éven aluli gyerek van, maradj. Világra szülted (gondolom, nö vagy), akkor kutya kötelességed az ö érdekei mentén dönteni. Ha az apja normális apa, akkor nincs jogod felborítani a gyerek körül a családot, csak mert rád jött a hoppáré. Vársz szépen pár évet, és akkor mehetsz.
Ha nincs 14 éven aluli gyerek, akkor meg menj, de inkább holnap, mint holnapután. Vagy lenne mire várni?
15 év házasélet után keresem a választ, és ehhez olvasnék véleményeket, hátha segít a döntésemben - felborítani egy családot, kilépni a bizonytalanba, új életet teremteni, vagy inkább bennemaradni az üres, de kényelmes és biztonságos közös létben? Ki hogy döntött, és miért?
