Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2023.11.25 0 0 97962

Raffai Sarolta

Ajándék

Mit adhatnék? Olyan fáradt a testem,
csak ülök félig élőn, elveszetten,
egymagamban. Két lépés, hogy elérjem
meleg kezed, és nem mozdulok mégsem.
Mert bennem vagy, az ujjaim hegyében,
izomba, csontba, csontvelőbe térten,
az agysejtek tekergő járatában,
fehér rabságban, gondolattá váltan
s időtlenül sorokban, rótt jelekben:
mit adhatnék? Csak nézlek tehetetlen.

Lutra Creative Commons License 2023.11.24 0 1 97961

M1rcea Dinescu

Téli fohász

Óvj meg Uram azoktól akik javam akarják
a szimpatikus fiúktól
akik bármikor készek egy víg ivászatra
a paptól aki magnót hord reverendája alatt
a paplantól mely alá be sem bújhatsz — míg jó estét nem kívánsz
a diktátoroktól kik hárfahurokba gabalyodtak
azoktól akik saját népeikre haragszanak
most mikor közeleg a tél
és nincsenek se magas falaink
se libáink a Capitoliumon
csupán nagy engedékenység- és félelemkészletünk

/Szlafkay Attila ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.24 0 0 97960

Hilde Domin

Jelzés

Egy sirály
rózsaszín az esti fényben
világló jelzés az öböl felett.
Egymásra nézünk.          
 
A füvek gyengéd jelekkel              
üzennek egymásnak  
a szélben.
Mi jobban értjük egymás jeleit?
 
Minden fehér virág
napfényt gyűjt magába
szembeszegül az éjszakával.                    
És mi?
            
/Benő Eszter ford./

Pannika127 Creative Commons License 2023.11.22 0 0 97959

 

ADY ENDRE

DE HA MÉGIS? 

 

Gondoltam: drága, kicsi társam,
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dúlásban.

 

Mikor mindenek vesznek, tűnnek,
Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
Tarts meg csodának avagy bűnnek.

 

Mikor mindenek futnak, hullnak,
Gondoltam: drága, kicsi társam
Tarts meg engem igérő Multnak.

 

Tarts meg engem, míg szögek vernek,
Véres szívemmel, megbénultan,
Mégis csak tegnapi embernek.

 

Karolsz még, drága, kicsi társam?
Jaj nekem, jaj, ezerszer is jaj,
Ebben a véres ájulásban.

 

De ha megyek, sorsom te vedd el,
Kinek az orkán odaadta,
A te tűrő, igaz kezeddel.

 

 

 

Pannika127 Creative Commons License 2023.11.22 0 0 97958

Görgey Gábor

Őszi kék

 

Ágyban, párnák közt győzni még?
Csaták, halottak? Semmiség.
Dehogyis jöszte, hősi vég.
Nincs más, csak egy világnyi lék,
Ahol szivárog el az ég,
S hogy milyen volt a kékje rég
Emlékezetem őrzi még.
Nem marad semmi, semmi szép,
Csak szívben izzó rőzsikék,
Vadászmezőn holt őzikék,
S a túlvilági messzeség,
Hol arany mellett őszi kék
Derengésben üres a szék.

Pannika127 Creative Commons License 2023.11.22 0 0 97957

ADY ENDRE

MAGYAR FA SORSA 

 

Lelkemben a magyar fa
Lombjai esnek, hullnak:
Lombosan, virágosan,
Így kell, hogy elpusztuljak.

 

Hejh-hajh, Szilvániából,
Erdők helyéről jöttem:
Lomboztam ima helyett
S keveset könyörögtem.

 

Ontottam a virágot,
Virultam jóban-rosszban:
Mások gyümölcsösödtek,
Én mindig virágoztam.

 

Öreg vagyok s pogányul
Imát még most se mondok:
Hulljatok csak halálig
Magyar virágok s lombok.

 

Lutra Creative Commons License 2023.11.21 0 0 97956

Hilde Domin

 

Könnyű poggyásszal


Hozzá ne szokj,
te nem szokhatsz hozzá soha.
A rózsa: rózsa.
Az otthon
nem igazi otthon.


Le kell mondanod a tárgyról: az ölebről,
mely farkcsóválva üdvözöl
a kirakat mögül.
Téved. Neked
nincs maradás-szagod.


Kettőnél jobb egyetlen kanál,
akaszd zsinóron a nyakadba.
Egy kanalad lehet,
mert forrót merni
puszta kézzel túlságosan nehéz.


A cukor úgy futna át az ujjaid között,
mint a vigasz;
mint a kívánság -
még azon a napon,
amikor a tiéd lett.


Egy kanál lehet a tiéd,
egy rózsa,
talán egy szív -
s talán
egy sírgödör.


/Székely Magda ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.21 0 0 97955

Beney Zsuzsa

 

Hogyan vártalak?

 

Azt kérdezed tőlem,
hogyan vártalak?

 

Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget –
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

 

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret –
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

 

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget –
mindenkinél jobban téged,
így szerettelek.

Lutra Creative Commons License 2023.11.21 0 0 97954

Balogh Attila

 

Vádirat

 

Az asszonyok arcába égetett fájdalmak
is tanúsíthatják, hogy van még nyomor
és szegénység Magyarországon, mert
láttam a cigánygyerekeket koszosan és bután.

Beperelem a huszadik századot!
Hallottam szegénységbe menekülő
hegedűt sírni a sors fülébe, láttam
tizennyolc éven felüli életet hatévesen,
itt és most.

Koronatanúm a történelem.
Gyertek, megmutatom nektek Magyarországot:
hazámat, azt a földet, amelyet
százezerszer megaláztak, megmutatom nektek a
megrozsdált fák tetején gunnyaszkodó
vénembereket, a műemlékké álcázott putrikat.

A havonta pusztító betegségek elől
bujdosó emberek itt élnek, ez is Magyarország.
Beperelem minden kínjukat és szegénységüket,
az átkok igazságát, a koldusok örömeit.
Hova meneküljek?

Nem rejtőzhetem beteg hátad mögé,
megtörte páncéljait az idő - nagy csata volt -,
púpos lettél.
Beperelem a huszadik századot,
mert sír az anyám.

Lutra Creative Commons License 2023.11.21 0 0 97953

Judith Herzberg

 

Isten hozott szabad világban

 

„Alapszinten fogok beszélni angolul:
Van hideged, meleged? Éhes?
Te, egyetem, ó, igen.
Hol lenni? Hol? Nem, sajnos,
nekem, nagyon messze.

Most nyugodtan lehetsz.
Bajaid vége.
Nem jönnek ide
nem jönnek vissza
elvinni téged. Itt
biztonságos. Nem aggódik.

Nem jajgatás,
rossz autó.
Mentő sziréna.
Kórházba megy,
szokás szerint, siet,
más autók helyet adnak.

Ezeket a ruhákat
viheted. Jól
állnak neked.
Nem hiszed?
Nem ízlésed? Oh!
Van neked? Bocsánat –
Azt hittem, nálatok –
Nos. Igen. Nem,
nem újak.

De neked vannak itt!
Újak. Igen, és egy matrac,
az egész a te ágyad
huzat és párna,
törülköző, szappan. Nem?
Nem fekszel le?
Lefeküdni miért nem?
Nem maradhatsz
állva. Nem.

Nem állhatsz így
éjszakákon át az
ágyad mellett.
Mintha várnál –
valakit. Nem
mondta senki
hogy: halott. Nem
tudjuk. Ennyire ne aggódj.

Igen. Maradhatsz.
Soká maradni? Meddig?
Nem tudom.
Maradni sok mindent jelent.”

 

/Takács Zsuzsa ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.20 0 0 97952

Hilde Domin

 

Sovány koszt

 

Csak fekszem,
nem eszem, és nem alszom.
A virágoknak nem adok
vizet.
Az ujjamat sem érdemes mozdítani.
Nem várok semmire.

Hány napja már, hogy hangod áthatott.
Minden napon
csak egy darabkát ettem meg belőle,
és oly sok napig
éltem már meg belőle,
mint a szegények türelmes jószágai,
akik az utak mentén
harapdálják a gyér fűszálakat,
és nem szórnak elébük semmi mást.

Nem kell se több, se kevesebb,
csak a te hangod,
mely áthat engem,
csak ennyit hagyj nekem,
mert nélküle
már nem tudok lélegzeni.

/Székely Magda ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.20 0 0 97951

Hilde Domin

 

Vonuló táj

 

Tudjon elmenni az ember,
de legyen akár a fa:
Mintha benn gyökerezne a földben,
s a táj vonulna - míg mi szilárdan állunk.
Vissza kell fojtsuk a lélegzetünket,
míg alábbhagy a szél,
és az idegen levegő keringeni kezd körülöttünk,
míg a fény, a játék, az árnyék,
a zöld meg a kék szőtte fény
fölmutatja a régi ábrákat,
s mi újra otthon vagyunk,
bárhol legyünk is,
és leülhetünk s leborulhatunk,
mintha sírjára
édesanyánknak.

 

/Garai Gábor ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.20 0 1 97950

Hilde Domin

 

Nem belefásulni

 

Nem belefásulni
hanem a csodának
csendesen
mint egy madárnak
odatartani a tenyered.

 

/Benő Eszter ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.20 0 0 97949

Durs Grünbein

 

Terror

 

Fáj az ujjad? Ez csak a kezdet.
Ne siránkozz, rászolgáltál.
A márki is belereszket
Odafönn a guillotinnál.

Méreg gyűlik, hűvös harag.
Ne állj ellent, ez jó tanács!
Vérfolt jelzi a köröm alatt,
Hová csapott a kalapács.

 

/Schein Gábor ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.19 -1 1 97948

Hilde Domin

 

Tél

 

A madarak, fekete gyümölcsök
a tar ágak között.
A fák bújócskát játszanak velem,
úgy járok köztük, mint emberek között,
kik gondolataikat elrejtik,
és a sötétlő ágaktól
nevüket kérdezem.

Azt hiszem, virágozni fognak
– belül zöldek –
és szeretsz,
bár rejted előlem.

 

/Benő Eszter ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.19 0 0 97947

Hilde Domin

 

A legnehezebb utakat

 

A legnehezebb
utakat egyedül járjuk végig,
a csalódás, a veszteség,
az áldozat útja
mind magányos.
Maga a halott, aki minden hívó szóra válaszol,
és semmilyen kérést meg nem tagad,
még ő sem áll mellettünk,
és azt nézi,
vajon képesek vagyunk-e minderre.
Az élők kezei kinyújtva,
anélkül, hogy bennünket elérnének,
olyanok, mint faágak a télben.
Minden madár hallgat.
Csak a saját léptünket hallani,
és a lépést, amit a láb
nem tett meg, de megtenni készül.
Megállni és megfordulni,
nem segít.
Menni kell.

Végy kezedbe egy gyertyát,
akár a katakombákban,
a kis fény alig lélegzik.
És mégis, ha nagy utat megtettél,
a csoda nem marad el,
mert a csoda mindig megtörténik,
és mert kegyelem nélkül
nem élhetünk:
a gyertya felfénylik a nappal szabad lélegzetétől,
mosolyogva fújod ki
amikor kilépsz a napra,
és a virágzó kertek alatt
elterül előtted a város,
és házadban
fehéren megterítve áll az asztal.
És az elveszthető élők,
és az el nem veszthető holtak
megtörik neked a kenyeret és bort nyújtanak –
és újra hallod a hangjukat
egészen közel,
a szíved közelében.

 

/Benő Eszter ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.18 0 0 97946

Gergely Ágnes

 

Tizenkilenc kérdőjel

És szólt: »A választás szabad.«”
(W. H. Auden)

 

Azt, hogy a választás szabad,
Te mondtad-e?
Ha az erdőben pandúrt látsz,
elmégy vele?

 

A vadászpuska eldörren,
megvárod-e?
A tölgyes egyszer felgyullad,
eloltod-e?

 

Csavargó vagy és büszke vagy,
kibírod-e?
A rád zúduló szánalmat
megérted-e?

 

Azt, hogy az ember rabtársa
a szánalom?
s mint a szőrcsuha, összeér
a vállakon?

 

S azt érezteti, védve van,
ha ázik is?
Tudod, hogy éppoly szánalmas
a másik is?

 

Hogy elkorhadtak alattunk
a századok?
a szolgák, a közömbösek,
a lázadók?

 

Korhadjunk el, mint a kövön
az ékírás?
vagy ássunk mélyre, úgy, ahogy
csak Shakespeare ás?

 

Vagy szórja széjjel mindenki
az életét?
S az ítélet a gonoszé,
vagy a Tiéd?

 

S a félelem, az árulás
gyalázat-e?
Azt, hogy a választás szabad,
elvárod-e?

 

S kit koronáz a becsület
érvényesen,
ha a halottnak nem marad
még híre sem?

Lutra Creative Commons License 2023.11.18 0 0 97945

Horváth Imre Olivér

 

A férfiak korábban halnak

 

Egyszer, ha majd nagyon öreg leszek, talán
úgy ötven év múlva, legyen negyven, dohányzom,
sétálok majd valami városban, és a figyelmem
fennakad valami tényleg szépen, egy különös
kézügyességgel nyírt bokron, vagy egy fiatalos
kocsma jópofa tábláján, és valahogy eszembe jutsz,
miután sikerült majdnem teljesen elfeledni,
bár azóta hatvan, hetven éve semmi, és ez persze
teljesen felzaklat, pulzusom megindul az ég felé,
és akkor már tényleg annyira öreg vagyok,
de azért még tartom magam, jól állnak a ráncok
meg a hetyke kis kalap, hogy már csak ennyi
hiányzott a szívrohamhoz, és akkor látványosan
kilehelem a lelkem valami forgalmas helyen,
egy kínai étterem és egy cipőbolt között, és arra
gondolok, hogy mégis megérte kivárni, és hogy
nem baj, hogy kihullott az összes fogam, mert te
verted ki őket a számból lassú, puha ökleiddel. –
Írtál egy átlagos verset, az átlagosnál talán jobb
befejezéssel, az idő persze ennél egykedvűbben
válogat, de hogyha megöregszel, írd meg nekem
ugyanezt, a közhelyeket faragd meg egy kicsit,
ahogy engem.

Lutra Creative Commons License 2023.11.18 -1 0 97944

Vörös István

 

Kimaradni a rablóbandából

 

A Velencei Köztársaság polgára
vagyok. A világot hercegségek,
királyságok, kalifátusok szorongatják.
Mi itt csak élni akarunk.

 

A kereskedéssel fölhagytam
egy ideje. A bolt az öcsémé,
a szárazföldön levő szőlőimet
bérlők művelik. Én itt csak élni akarok.

 

Szabad ember vagyok, dózse
sosem lesz belőlem, de hajnalonta
a halpiacon beállok a zsákmányt
kipakolni, nem a pénzért,
hanem hogy megismerjem
az igazságtalanság arcát.
Még a cápák szemében is van
bánat. Ők csak élni akartak.

 

A templomi zenekarban hegedülök,
egyedül a próbákon érzem úgy,
hogy kimaradhatok a rablóbandából,
hogy nem kell kalózok és haramiák
társa legyek. Nem vagyok jó hegedűs,
egyszerűen csak élni akarok.

 

Este a várost járom. Maszkos alakok
jönnek szembe. A gondolákon fekete
köpenybe burkolózó szerelmespárok.
Vagy kést rejtegető összeesküvők.
A nyomukban rendőrök.
Ékszertolvajok, gondolatcsempészek,
kölcsönből élők és pénzbehajtók,
a jólét és a nyomor haszonélvezői.
Én egy hídról figyelem őket.
Nem hinném, hogy csak élni akarnak.

Lutra Creative Commons License 2023.11.17 -1 0 97943

Kevin Hart

 

A horizont

 

Minden lépésednél
ott vagyok, vezetlek, vonzom tekinteted,
hajnalban itt lesem
a misére siető öreg papot,
vérem ajándékával köszöntöm.

 

Mily könnyen levetem az álruhát
mit rám próbáltok adni,
mert nem bírjátok nézni igaz valómat
fáitokra, hegyeitekre, házaitokra nincs időm.

 

Itt voltam már
mielőtt a kő kemény lett,
egész világunk meg sem foganhatott volna
gondolatom nélkül.

 

Azzal áltatjátok magatokat,
hogy én csak egy elérhetetlen vonal vagyok
hogy nem létezem, ahogyan ti,
de ez mind nem igaz:
csak a fejem búbját látjátok
alatta tartom a világot
minden földet napot holdfényt és esőt.

 

Ti, akik gyűlölitek a változást
ti, akik örökre ki akartok zárni engem
hallgassatok ide:

 

valahányszor a halálra gondoltok,
valahányszor olyan ember szobájába léptek, aki
elhagyott benneteket, én ott leselkedem az ablak mögött,
elkaplak benneteket,
bár hálómnak csak egy zsinórja van,
nem mentek semmire a tükrökkel,
hazudnak, amíg nem lesz túl késő,
nézzetek rám, s látjátok az egyetlen igazságot,
a múltatokat, amik most vagytok,
jövőtök minden fájdalmát és egyetlen áldásotokat.

 

/Turczi István ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.17 0 0 97942

Röhrig Géza


bözsi

 

kit érdekel? bár megtörtént
megállt előtted egy földid
a belvárosban zsúfolt utcán
népviseletben koldultál

 

neved immár szégyenbélyeg
elárultad közösséged
hol az urad víg erzsébet?
neved immár szégyenbélyeg

 

akár sebet kapott hősök
a hold nyomban elrejtőzött
el csak te nem bújhatsz most már
térden kendőben koldultál

 

hova mennél? maradsz pesten
elvadultan észrevetten
töri szíved még az új sors
fáradt is vagy félsz lecuccolsz

 

tél éjfél örs vezér tér
egy bódé mögött elfeküdtél
két szép marék suska jött be
párnáddá lett gyolcsba kötve

 

éles az ég mint az acél
tűlevelet hord rád a szél
fogad alatt homok recseg
aki jó az gyanús neked

 

tudod te miért haragszik rád
kivet magából e világ
forró teát hoz egy rendőr
lekapja a bőrt nyelvedről

 

szemed egy zápult csillagé
száraz ajkad már szilvakék
onnan hiányzol ahol vagy
„erzsikénk ma hol aludhat?”

 

kérdené anyád ha élne
amputál a fagy fűrésze
karod lábad lehasítja
vacog torzód deltoidja

olybá tűnsz a jeges járdán
mint egy püffedt papírsárkány
s bár ne tudnák az emberek
a piszkos gönc nem oly meleg

 

döglött tyúkon ülő tojás
győzött a hold nincs folytatás
nap híján egy orvos jön csak
élesztéssel nem bajlódnak

 

akárha véred ontották
türemkedik piros szoknyád
állnak nem csinálnak semmit
zseblámpával nézik flepnid

 

„harminc a csaj erdélyi volt”
arcodra hó pernyéje hull
szemed konok nyitva félig
hívják a temetkezésit

 

letakarnak odábbmennek
mélyen alszik gyergyószárhegy
gyalázata szép faludnak
„bözsikénk ma hol aludhat?”

Lutra Creative Commons License 2023.11.17 0 0 97941

Hans Magnus Enzensberger


Dal azokról akikre mindez ráillik s akik már mindent tudnak

 

Hogy tenni kellene valamit mégpedig rögtön
ennyit tudunk már
és hogy túl korai még tenni valamit
és hogy túl késő már tenni valamit
ennyit tudunk már

és hogy jól megy sorunk
és hogy így lesz ezután is
s hogy mindez céltalan
ennyit tudunk már

és hogy bűnösök vagyunk
és hogy nem tehetünk róla hogy bűnösök vagyunk
és hogy az a bűnünk hogy nem tehetünk róla
és hogy ez éppen elég nekünk
ennyit tudunk már

és hogy jobban tennénk talán ha befognánk a pofánkat
és hogy nem fogjuk befogni a pofánkat
ennyit tudunk már
ennyit tudunk már

és hogy senkin nem tudunk segíteni
és hogy rajtunk sem segíthet senki.
ennyit tudunk már

és hogy tehetségesek vagyunk
és hogy választhatunk a semmi és egy másik
semmi között
és hogy ezt a problémát alaposan elemeznünk kell
és hogy két szem cukrot teszünk a teánkba
ennyit tudunk már

és hogy ellene vagyunk az elnyomásnak
és hogy a cigaretta egyre drágul
ennyit tudunk már

és hogy mindig mindent tudunk előre
és hogy utólag mindig na-ugye-megmondtuk
és hogy semmi sem következik ebből
ennyit tudunk már

és hogy mindez igazság
ennyit tudunk már

és hogy mindez hazugság
ennyit tudunk már

és hogy ennyi az egész
ennyit tudunk már

és hogy túlélni nem minden hanem semmi
ennyit tudunk már

és hogy túléljük
ennyit tudunk már

és hogy mindez nem új
és azt hogy szép az élet
ennyit tudunk már
ennyit tudunk már
ennyit tudunk már

és hogy ennyit tudunk már
ennyit tudunk már

 

/Garai Gábor ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.16 0 0 97940

Hans Magnus Enzensberger

 

Középosztály Blues

 

nem panaszkodhatunk.
rendeződtek a körülmények.
jóllaktunk.
eszünk.
a fű növekszik.
a nemzeti termék,
a köröm,
a múlt.
üresek az utcák.
tökéletes döntések.
szirénák hallgatnak.
ez elmúlik.
holtak végrendelkeztek.
eső alábbhagyott.
még nem üzentek hadat.
semmi sietség.
füvet eszünk.
nemzeti terméket eszünk.
körmöt eszünk.
múltat eszünk.
nincs mit titkolnunk.
nincs mit mulasztanunk.
nincs mit mondanunk.
de van.
óra felhúzva.
meg kell tennünk.
tányérok elmosva.
az utolsó busz elment.
üresen
nem panaszkodhatunk.
mire várunk még?

 

/Szulyovszky Zsolt ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.15 0 0 97939

Hans Magnus Enzensberger

 

vers azoknak, akik nem olvasnak verset

 

ki szólít, tépett szájjal,
a köd-kuckóból? ki úszik
gumi-gyűrűvel a nyaka körül,
ezen a vértől és baksörtől
fortyogó pocsolyán át?
                                ez ő,
akiért én mindezt a porba írom,
ő, aki jeleim nem fejti meg.

kit temettek be végleg az újságok
meg a ganaj? és ki ürít uránt?
kit varrtak be a grémiumok
nyúlós nyálába? kit
fostak tele ólommal?
                                nézd,
ő az, nyakszirtjéből antenna áll ki,
ő, az ótvaros agyú szótlan zabáló.

micsoda képtelen fülek ezek,
e sivár cukor-sziruptól csöpögősek,
mik árfolyam-listákba burkolóznak
és földuzzadnak az iktatókban
süket, mogorva irat-kötegekké?
                                ezek
a figyelmes fülek, fülei a megszeppent árulkodóknak,
hidegen szólok én hozzájuk, mint az éj, s kérlelhetetlenül.

s mi ez az üvöltés, mely elnyeli
szavaimat? a hivatali mocskos
keselyűk rikoltása járja át
a lélektelen eget, ők üvöltenek
hogy megvédjenek minket.
                                a májunk
falják föl, az enyémet s a tiédet,
olvasóm, ki nem olvasol.

 

/Garai Gábor ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.15 0 0 97938

Hans Magnus Enzensberger

 

a farkasok védelmében

 

zabáljon a keselyű nefelejcset?
mit akartok a sakáltól,
hogy levesse bőrét? a farkastól? talán
a fogát ő maga húzza ki?
mi nem tetszik nektek
a csendőrökön és a pápákon,
mit bámultok oly bambán az ágynemű közül
a hazudozó képernyőre?

hit ki varrja föl a vérszín stráfot
a generális nadrágjára? ki
tálalja föl a kappant az uzsorásnak?
ki akasztja büszkén a pléhmedáliát
korgó hasa fölé? ki
fogadja el a borravalót, az ezüstpénzt,
a hallgatáspénzt? sok
a meglopott, a tolvaj kevés; ki az hát,
ki tapsol nekik, ki
tűzi föl a kitüntetést, ki
sóvárog hazugság után?

nézzetek a tükörbe: gyávák,
féltek az igazságtól, mert kényelmetlen,
idegenkedtek a tanulástól, a gondolkodást
kiszolgáltatjátok a farkasoknak,
legkedvesebb ékszeretek az orrkarika,
nincs ámítás, mely elég buta lenne
nektek, nem lehet elég olcsó a vigasz.
túl szelíd nektek minden zsarolás.

bárányok, ti, hozzátok képest
nővéreink a varjak:
egyiktők kivájja a másiknak szemét,
testvériség uralkodik
a farkasok között:
falkában járnak.

dicsértessenek a rablók: ti
hívogatjátok, hogy erőszakoskodjanak,
s az engedelmesség rothadt ágyára
vetitek magatok. vinnyogva még
hazudtok is: ti akarjátok,
hogy széttépjenek. nem
változtatjátok meg ti a világot.


/Hajnal Gábor ford./

Lutra Creative Commons License 2023.11.14 0 0 97937

Oláh András

megfutamodásaink

szemlesütve hátráltunk faltól a falig
nem él már itt semmi – bizalom is alig –
könnyen elhittelek (kódom is volt hozzád)
s tudtam: a tilostól mindig jobb a fogság
most magányosan ülsz egy huzatos téren
hiánypótló kávét szürcsölget a szégyen
álmaidat bontja vissza a szűk este
s rád zuhan egy emlék túlhidratált teste

Lutra Creative Commons License 2023.11.14 0 0 97936

Lackfi János

Mit kíván a magyar nemzet?

Olyan hazát, hol nem ugyanazt ismétli mindig a gramofon,
Olyan hazát, hol nem löknek a sínek közé a peronon,
Olyan hazát, hol az árvalányhaj s az árvalány is védett növény,
Olyan hazát, hol a keserű nem sors, hanem stampi tömény,
Olyan hazát, hol a legkisebb is számít, nem csak a legnagyobb,
Olyan hazát, hol nem agóniát jelent, hogy „köszi, megvagyok”
Olyan hazát, hol zsebről zsebre nem jár a nesze meg hoci,
Olyan hazát, hol összejön néha kis pénzből is a nagy foci,
Olyan hazát, hol nagykapu mellett nincs mindig okos kiskapu,
Olyan hazát, hol híd alatt nem tengődik más, csak lapu,
Olyan hazát, hol nem menő a fogjuk meg és vigyétek,
Olyan hazát, hol hősi halálnál azért jobb pálya az élet.

Lutra Creative Commons License 2023.11.14 0 0 97935

Oláh András

nélküled

még hozom a statisztikai átlagot:
a kávét két cukorral iszom
a pulóverem könyökben megnyúlt
fejgörcs kínoz ha front van
s alvajáróként élem napjaim
mióta nem kulcsolódik rám az életed…
most egy vonalban vagy velem
nem kötsz belém
pedig tudom mennyi
mérget szórt közénk a megszokás
már nem érdekelnek a trópusi virágok
hosszúra nyúló árnyai
sem a kettétört remény
– este pedig elalszom nélküled…

halkabb_on Creative Commons License 2023.11.13 0 1 97934

Varró Dániel: Őszi szonett


Fölkél a nap, az asztalon fanyúl.
Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
de október van, nyirkos és sötét,
az Úr kihörpölé arany sörét.


Arany sörét kihörpölé az Úr,
várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl.
de október van, undok és vizes,
az asztalon fanyúl, leszáll az est.


Leszáll az est, az asztalon levél,
azt írja, vártalak, hová levél?
Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,


az asztalon pohár, levél, fanyúl.
Október van, se fény, se árpalé,
arany sörét az Úr kihörpölé.

halkabb_on Creative Commons License 2023.11.13 0 1 97933

Kosztolányi Dezső: Feleségemnek..

 

Megszoktalak, akár a levegőt,
bármerre nézek, mindenütt te vagy,
szekrényem alján, a fiókjaimban,
az agyvelőmben, és nem veszlek észre.
De múltkor este, amikor bejöttél
szobámba, s mondtál valamit nekem,
sok év után egyszerre ráocsudtam
hogy itt vagy, és szavadra sem figyelve
ámulva néztelek. Szemem lehunytam.
Ezt hajtogattam csöndesen magamban:
"Megszoktam őt, akár a levegőt,
Ő adja nékem a lélekzetet.”

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!