Az MTSZ helyében egyébként én megpróbálnám felvenni a kapcsolatot 'Joe-val, hogy miként is lehetne integrálni a Szakasz-nyilvántartót és a képfelismerő játékot a "portfóliójukba" ugyanis az első nagyon jó lenne minden kéktúrázónak a teljesítés nyilvántartására, a második (képfelismerő) programmal pedig tökéletesen lehetne tesztelni hogy tényleg végigjárta-e az illető turista az utat.
Ezzel együtt vissza is állítanám a kikérdezősdit, amit ezzel a programmal csinálnék. 3000 pont felett kiírná a gép hogy "The Winner takes it all" 3000 alatt pedig hogy "the looser's standing small" és hogy "next game" :-))
A rangerhálózat kiépítésére kiírt közbeszerzési pályázatot a Pilisi Parkerdő Zrt. nyerte. Képviselőik, Ribánszky Gergely erdőgazdasági előadó és Szentpéteri Sándor erdőgazdasági főelőadó a workshop végén ismertették az erdőgazdaság, mint rangerfenntartó szervezet felépítését, eljárási folyamatát, működését, céljait és a rangerek feladatait.
Egyetértek azzal is hogy aki akar az kéktúrázzon, és ha kéktúrázik akkor fogadja el a szabályokat és tartsa be. Nem kötelező a kéket járni!
Aki pedig nem akar bélyegezni (esetleg kizárólag fotózni) annak meg elég nagy az erdő, tegye jó szívvel, de ne nevezze kéktúrázásnak, ha nem tiszteli a szabályait annak amire elvileg önként vállalkozott.
Mindig az az álságos helyzet jut eszembe mikor valaki éppen egy teljesítménytúra napján járja végig egészen véletlenül éppen az adott túra útvonalát. Persze, megteheti, na de azért na... minimum etikátlan, és pofátlan is a túra szervezőivel szemben.
Az én véleményem szerint pedig - különösen a mai, nem feltétlenül jellemfejlesztő világban - inkább az várható el egy természetjárótól, hogy rendelkezzen gerinccel, és akkor fel sem kellene hogy merüljön a "hogyan szűrjük ki a hegyet kikerülőket" probléma.
Már korábban tettem említést róla, hogy a régi szép időkben maga az igazolófüzet leadása nem volt elég a jelvény kiérdemléséhez, hanem egy háromtagú bizottság előtt szóbelo kérdésekre is kellett válaszolni. Egy kicsit hasonlított a mostani képfelismerő játékra, de szóban, reális, néha becsapósabb kérdésekről volt szó. Persze akkor még mások voltak az utazási költségek és főleg mások voltak a turisták. Az elhivatottság és becsület is az ismertetőjegyekhez tartozott. Tisztelet a kivételnek!
Mindkettőtöknek igazatok van. Szimpatikus is és jó fej is. Szerencsém van, hogy személyesen is ismerhetem. Én is szeretnék ilyen aktív lenni 80+ éves koromban! :-)
Add be a füzetedet és meglátod. Amúgy a kéktúra ellenőrök nézik végig a füzetet , lelkiismeretesen és a dátumokra is figyelve.
A Balaton körtúránál is végig pecsételtem, de egy helyen a megszakításnál nem dupláztam a pecsétet és kiszúrták. Az volt a szerencsém, hogy minden megszakításnál a pecsét mellé dátumos fotót is csináltam magamról és a helyről így igazolni tudtam, hogy valóban ott folytattam ahol előzőleg kiszálltam. Szelfi-s telefonok előnyben :-)
Egyébként teljesen normális dolog a pecsételés, és a fotózás is. Nem kötelező egyik mozgalmat sem végigjárni és igy igazolni de akinek kell a jelvény az fogadja el a feltételeket amit a kiírók előírtak.
A Balaton körtúra kiírói úgy tudom szeretnék átadni a mozgalom irányítását másnak mert messze vannak a területtől és bizony nagyon ráférne egy kis aktualizálás is az útvonalra és a pecsételőhelyekre egyaránt.
" Raadasul az OKT kiirasaban ott van, hogy belyegzoo hianyaban a helyet es a szemelyt felismerhetö modon abrazolo fenykep igazolaskent elfogadott."
Szerintem pont ezért nem fogadták el. Mert ahogy beidézted, a fényképek csak a bélyegző hiánya (bővebben: a pecsételőponton lévő nem megléte) esetén elfogadható igazolások.
Es ez miert vicces, hogy nem fogadtak el? Inkabb szomoru, hogy az MTSZ ezen a szinten van. Raadasul az OKT kiirasaban ott van, hogy belyegzoo hianyaban a helyet es a szemelyt felismerhetö modon abrazolo fenykep igazolaskent elfogadott. Ezek utan nem tudom miert nem fogadtak el? Mert nem volt kedve a minositesi bizttotsagban x.y bacsinak fenykepeket neznie?
megszokta 1962-ben, hogy hogyan nez ki az OKT igazolofuzet, es a fenykep az egy porszem a gepezetben?
Fénykép: nekem gondot okozna! Nincs okosteló... / Volt már olyan ember aki igazolófüzet helyett egy fényképalbumot hozott be igazolás gyanánt; és nem fogadták el! :) A plusz bélyegzőhelyek reálisak, ám a projekt nem a fenntartásról szól, és nem lesz kapacitás a folyamatos cserére-pótlásra! :( A csalókkal meg nincs mit kezdeni...
Nagyon köszönöm, akkor beöltözünk rendesen. :) Ilyen jegesen én is voltam régen (amikor még pesti voltam, sokat jártunk a Rámba), nagy élmény mindenképp.
...Rám-szakadék felé van még hó? Szombaton elvinném a gyereket oda, hadd lásson egy kis kulturparkerdőt is, csak nem tudom, mennyire öltözzünk be. (Itt a Bakonyban még sok hó van.)
Így van, minden mondatoddal egyetértek, felesleges pénzpazarlás, senkit sem fog érdekelni ez a zöld kriksz-kraksz, a meglévő turistautakat sem járják túl sokan.
Viszont pályázati pénzeket biztosan szuper módon lehet ily módon lenyúlni elnyerni.