https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=163865904&t=9005529
Táblaíróság Creative Commons License 1 napja törlés -8 0 604171
1. A feltételezésen alapuló vajOn típusú hozzászólás innentől:hsz törlés, 1, nap, 1 hét stb
2. Az önbíráskodásra felhívás most még csak törlés, a következőnél topiktiltás.
3.Moderációval kizárólag az illetékes topikban lehet foglalkozni
4.. Ez nem vitaindító volt.
Köszönöm
"...Erre a sorsra jutott például a 2008-ban közreadott Zöld könyv, amely az Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal éveken át tartó elemző munkájának nyomán született meg, és számos fontos javaslatot dolgozott ki az iskolai nevelés problémáinak megoldásától a szegregáció és az iskolai kudarcok megelőzésén át egészen az iskola és a munkaerőpiac a mainál sokkalta finomabb, jobb, összehangoltabb viszonyának kialakításáig. Boldogabb országokban egy ilyen Zöld könyv jellegű dokumentumról széles körű társadalmi vita alakul ki, uram bocsá’, értelmiségi hetilapok több hónapon át taglalják az elemzések, javaslatok tartalmát, továbbgondolják, konkrét cselekvési programokká operacionalizálják (értsd aprópénzre váltják) azt, amit a kutatók-fejlesztők az általánosítások szintjén fogalmaznak meg. Nálunk azonban szinte alig-alig bukkant fel a sajtónyilvánosságban mindaz, amit a Zöld könyv megpróbált a közvélemény számára tematizálni..."
"Az MKP a 2006-os országgyűlési és a 2009-es EP-választásokon is jelezte indulási szándékát az OVB-nél, de sem az egyéni képviselőjelöltekhez, sem pedig az országos lista állításához szükséges ajánlószelvényeket nem tudták összegyűjteni."
Jaj! "fontosnak tarják a rendőri állomány alkalmassági szűrésének szigorítását, az állomány tagjai által elkövetett bűncselekmények és visszaélések példás büntetését."
Vizsgálat indult egy kecskeméti iskolában a gyerekek bezárása miatt 2010. február 9., kedd, 6:48
Ügyészségi nyomozás és önkormányzati vizsgálat indult egy fogyatékosokat és állami gondozottakat foglalkoztató kecskeméti speciális intézményben. A panaszok szerint a nevelők a kezelhetetlen gyerekeket rövidebb időszakokra egy belülről nyithatatlan szobába zárják be.
A Népszabadság szerint ügyészségi nyomozás és önkormányzati vizsgálat indult egy kecskeméti speciális intézményben. Bejelentések szerint a rossz magaviseletű gyerekeket úgy rendszabályozzák a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által fenntartott, fogyatékosokat és állami gondozottakat foglalkoztató Juhar utcai speciális intézményben, hogy hosszabb-rövidebb időszakokra egy belülről nem nyitható szobába zárják őket.
A lap azt írja: nevelési célzattal zártak be hosszabb-rövidebb időre nehezen kezelhető gyerekeket a szobába, és volt olyan gyerek, aki a dolgát is az üres szobában volt kénytelen elvégezni, egy kislány pedig az egész karácsonyt a helyiségben töltötte. A Népszabadsági szerint az elmúlt napokban érkezett az a feljelentés a kecskeméti ügyészségre, amely szerint az intézményben megalázó módon bánnak a nehezen kezelhető gyerekekkel.
A rendszabályozásra szolgáló szoba tényét több, névtelenséget kérő dolgozó megerősítette a lapnak. Mint írták, a speciális büntetést elszenvedő gyerekek nagyrészt állami gondozottak, nincs olyan hozzátartozójuk, akivel napi kapcsolatban állnának.
Az intézmény igazgatója nem nyilatkozott a Népszabadságnak, a lap szerint az intézményt fenntartó Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatnál az iskolát illető szülői panaszok és a korábban ott dolgozó szakemberek elbocsátása miatt rendeltek el belső vizsgálatot.
"akinek már gyerekkorában az az életcélja, hogy segélyezett legyen, azzal nagy baj van." Nem az életcélja, csak otthon is ezt látja. Úgymond erre szocializálódik. Az ő anyja nem kárál, sőt sok esetben még az iskolát sem erőlteti.
Viszont az embernek ( jó esetben ) van annyi agya, hogy felfogja a fizetése után fizet adót, járulékot, tb-t, tehát majd kap valami nyugdijt öregkorában, táppénzt ha beteg stb. Miért annyira furcsa, hogy vannak családok, ahol jellemzően minden felnőtt dolgozik ? Ha most elvesziteném a munkám, szivesen lennék itthon pár hónapot munkanélkülisegélyen, mert rohadt fáradt vagyok, az elmúlt 15 évben csak gályázós, túlórázós munkahelyeim voltak, mellette két gyereket nevelek. Viszont anyám már másnap kezdené a kárálást, hogy micsoda dolog segélyen lenni, majd ő körbekérdez az ismerősök közt, valami meló kell, mert tisztességes ember nem heverészik otthon a segélyre várva.
Van pár barátom, régi kollégám aki munkanélküli vagy sokáig az volt és mindegyik pocsékul érezte magát tőle... akinek már gyerekkorában az az életcélja, hogy segélyezett legyen, azzal nagy baj van.
Négy fegyvert is elloptak a hétvégén két betörés során a nyírségi Napkoron, a feltételezett tettesek közül ketten már rács mögött vannak – értesült a HavariaPress.
A szabolcsi településen vasárnapra virradóra törtek be egymás után két családi házba is; az elkövetők mindkét helyszínről pénzt, ékszereket, valamint összesen négy sörétes vadászfegyvert és lőszereket tulajdonítottak el, több millió forint értékben. A nyíregyházi nyomozók még a nap folyamán elfogtak és őrizetbe vettek egy 45 éves napkori és egy 36 éves nyírderzsi férfit, akiket egyelőre az egyik bűncselekmény kapcsán gyanúsították meg, betöréses lopással és lőfegyverrel való visszaéléssel. Az eltulajdonított értékek egy részét már megtalálták és lefoglalták, a történtek tisztázása még tart.
| | 2010. február 8., hétfő 08:54 | Frissítve: tegnap
Kezdünk belefulladni a mocsokba. Főleg az interneten, mert ott nehezebb elkerülni. Minden nap egyre több levelet kapok, általában valami politikához kapcsolódó, viccesnek tartott dolgokkal. Beindult az Elzett művek, hogy legyen elég lakat a komcsik lecsukására, és hasonlók. Sokan gyűlölik a szocialistákat, valahogy divatba jött a gyűlölet, ami nem áll meg csak úgy. Ahogy belesüllyedünk, az emberek egyre betegebb dolgokat kezdenek viccesnek tartani. Akik tavaly még csak egy malacot küldözgettek sapkában, azok ma már Szálasi plakátját küldik „Szégyelld magad, már megint Zsidónál vásároltál” felirattal. Mintha valamiféle nosztalgiával tekintenének erre. De mire is, ez lenne Magyarország aranykora? Az a gáz, hogy azt hiszik, ez jó valamire.
Egy tavalyi videón egy kis cigánygyerek azt ordítozza szülei útmutatása mellett a kamerába, hogy „geci magyarok” és más hasonló mocsokságokat. Gondolom, a cigány-magyar megbékélés elősegítése érdekében tették fel a youtube-ra. A felvétel inkább szomorú, és egyben megindító is. Sajnálatra méltó, hogy egy gyerek - akinek nem kéne tisztában lenni a szavak jelentésével, amiket ordít és nem kéne tisztában lenni a gyűlölet mibenlétével - ilyet képes tenni, vagyis ilyenre biztatják beteges felnőttek. A kommentelők cserébe az összes cigány kiirtására esküdöznek.
Azt azért hozzá kell tenni, hogy amikor a videó felkerült a netre, már öldösték a cigányokat. A hangulat feszült volt, és az is maradt. Tulajdonképpen már a politikusokat sem lehet okolni, nem kell már szítani. Mindenki ellenesség, a gyűlölet egyszerűen vezető ideológiává vált, ez a legnépszerűbb ma. Gyűlöljük a multikat, a komcsikat, a bankokat, azokat, akik a komcsikra szavaznak, Bokrost, az SZDSZ-t, a zsidó tőkét, a cigányokat, azok viszont minket. Úgy gondoljuk, ezek együtt felelősek az ország állapotáért, és ha megszabadulnánk tőlük, akkor minden jól menne. Itt lenne a tiszta magyar Kánaán.
Attól eltekintve, hogy ez nem igaz, vannak mélyebb gondok. A politikusok kezéből kicsúszott az irányítás. Azt gondolják, majd egyetlen kézlegyintéssel csendre intik a népet, ha erre szükség lesz. Addig meg hadd gyűlöljék egymást, ez csak jó, mert szavazatot hoz. De ez nem lesz így. Ez a hangulat és ideológia ráült az országra, sőt, aktívan közöttünk van. Azok, akik interneten küldözgetik leveleiket, kommentelnek, nem az írástudatlan „idióták” közül valók, hanem a jó munkával rendelkező, értelmes emberekből, akiknek van idejük és energiájuk ezzel foglalkozni. Vállalkozókból, jobban élő nyugdíjasokból, nagymamákból, aktív fiatalokból. A gondolkodásmód lényege az egész országon eluralkodott, ez lett a józanész. Ez ma már nem szélsőség, hanem a józan világlátás, az eddig fel nem ismert igazság. Ma nehezen tudnék meggyőzni bárkit, hogy a multik jók hazánknak. Ennek a tömegnek az elvárásai most már visszahatnak a politikai beszédre és maguk elvárásai képére formálják. A politikusoknak úgy kell beszélniük, ahogy ők hallani akarják, vagy könnyen népszerűtlenné válnak.
Ma, amikor tudjuk, hogy több külföldi befektetésre lenne szükségünk, ha egy politikus erről kezd beszélni, könnyen megkapja, hogy nem ért hozzá. Kockáztatja népszerűségét, ha erről beszél, mert az emberek az ellenkezőjét akarják hallani. De mi lesz velünk, ha nem beszélhet erről, ha folyton azt kell hajtogatni, hogy a magyar vállalkozások számítanak csak, a multik meg menjenek, ahova akarnak?
Ebből a helyzetből nem lehet könnyen kijönni, az emberek gondolkodásmódja nehezen változik, de most megváltozott: áttörtek bizonyos gátak, leomlottak bizonyos öröknek hitt tabuk. Egy könyvelő ma már nyugodtan küldhet egy olyan plakátot, amin a 40-es években a zsidókat gyalázták, vagy egy cigányokat állatnak beállító szöveget, az informatikus barátja csak röhög rajta. Egy cigány nyugodtan felvehet egy magyarokat gyalázó szöveget, és a közösségük jó része ezen csak nagyot röhög. Népi bölcsesség lett, hogy a külföldi bankok mindennek az okozói. A politikusoknak jól feladták a leckét maguknak, nekik kéne ezt megoldani, de azt hiszem, megint a jószándékú, normálisabb emberek isszák meg a levét.
Aki viszont több mint 100e ft "faszpézt" kap a zállamtól, az nem szívesen kel fel hajnalban, hogy fél ötkor a buszon üljön. Ma reggel pl kedves munkatársaim több - nem idézhető, MM-be ütköző - megjegyzést tettek az egyik posta előtt a postás körül tülekedő több tucat főt kitevő tömegre. Az egyik megjegyzés - megfosztva az eredeti élétől - imígyen hangzott: osztják a "családit".
Kbarcikáról jut eszembe: A Jabil tiszaújvárosi gyárába (összeszerelés) közvetlen, ingyenes buszjárat van Kbarcikáról. A kezdő fizetés nettó 84e ft. (Mondjuk az alkalmatlanokat kirakják hamar.) Aki több munkafázist is betanul (több helyre berakható), az nettó 100e fölött keres. A beosztás nem leányálom: 3 nap nappali 12 órás műszak, 3 nap pihenés, majd 3 nap éjszakás műszak, 3 nap pihi.
Ja, nincs munka, mondják a segély miatt rívók. Kbarcikán is...
Pedig hallgathatnának Lakatos Attilára:
"Ne az állami alamizsnára támaszkodjanak, ezt kell velük megértetni Bármilyen munkát el kell vállalniuk. Sem Borsodban, sem pedig országosan nincsenek olyan helyzetben, hogy tudjanak válogatni."
Szitka Peti ugyan a piát szereti, de nem hülye. Kbarcikán (pl Herbolyán) és környékén nem kevés gond van a cigányokkal. Lassan pl az ügyészség is befejezi a vizsgálódását a kötekedő, leszúrt cigánygyerek miatt s megtudom, felmentik-e vagy elítélik a volt "alvállalkozómat", aki azóta is előzetesben csücsül.
"- Ezek a Jobbik-programban is ott vannak. Plusz cigánybűnözés.
- Ha már itt tartunk: nem értem a szociálliberálisok nagy felhorgadását emiatt. Nem csupán Gönczöl Katalin kriminológia-könyvében szerepelt ez a kifejezés, de a Soros György által finanszírozott programok is utaltak arra, hogy a bűnözés szervezőerővé vált a cigányságon belül. A Jobbik csupán nevén nevezte a problémát"
(a többit nem idézem, eccerű fideszes propaganda egy volt mszmp-stől:))
Nézd, a helyzet és az abból következő fejlemények vizsgálata azt bizonyítja, hogy semmi sem történt tulajdonképpen! Miért is? 1.: Vizsgálati szempont: Szóba jöhet-e a rasszizmus, mint kiváltó ok. Úgy tűnik, ez kizárható! 2.: Írod, hogy "hirtelen felindulásból". A vizsgálat tárgya, hogy jogos volt-e a felindulás?? Merthateszemazt! Élete örök szerelme Mikádó majonézt akart venni, holott tudja, hogy a család ékköve a Glóbust szereti, akkor még jogtalannak sem nevezhető a felindulás! 3.: Az ő ősi és nemes kultúrális hagyománya megköveteli, hogy a nézetkülönbségeket azonnal tisztázni kell! És nem is történt semmi egyéb! Ha így látták jónak, hát az is belügyük.... :-))))
Szívesen megnéznék egy olyan műsort, amiben szerepelnek a zalai hírlapos családok, a faddi Bolgár család, a monori Kovács Pálnéék, stb. Szépen összehozni őket egy stúdióba, egy beszélgetős műsorba. Az általad is említettek szerintem égnének, mint a Reichstag...
Az összes ilyen megélhetési diszcigányt, emberi jogi politikust elzavarnám a francba dolgozni. Akit mutogatni kéne, körbehordozni az pont az olyan roma, aki szép csendben melózik, normálisan neveli a családját, rendes polgár. Falnak megyek a Győzikés&Bódigusztis médiaszenzációktól is, hát az olyan mintha a gyerekem elé Kiszel Tündikét vagy Benkő Dánielt tennék oda példaképnek.
Ezzel az erővel én is lehetnék szociológus... vagy elefántkutató.... vagy bármi, amit a gugliból kinézhetek :-)
faddi kisebbségi az imént méltatlankodott az mtv1 hiradójában, hogy az emberek elkerülik őket... nehogymár elkezdjenek a falvédők óbégatni.. a saját nagybátyámmal nem találkoztam fél évig, amikor tbc-s lett, mert terhes voltam, szültem stb
Rosszabbak mint a dev. cigányok. Ezek is mindig későn ébrednek.... Aztán persze teljes erőből fel akarják venni a harcot a saját maguk által generált problémával.
Egyértelmű, hogy áládár és tsai, illetve a megélhetésiek mennyire kártékonyak. De jó lenne egy cikk az "elköltöztetettekről", hogy mi van velük, mire jutottak...
"Nemrég megjelent néhány szakember a telepen az egyik illetékes állami hivataltól – meséli a programvezető. Lefényképeztek mindent, mint a japán turisták. Aztán kiderült, hogy azért fotóznak olyan buzgón, mert először jártak ilyen telepen."
Na erről van szó. A könyvtárban nevelkedett cocmókusok. Mit is tudott mondani a tegnapi cocmókus a szlovák riportra? "Te jó Isten!", vagy valami ilyesmi.
"Sokan közülük úgy kerülnek iskolába, hogy nem tudják elvégezni a dolgukat a vécében, nem képesek kanállal és villával enni vagy odafigyelni az órán, így óhatatlanul lemaradnak a tanulásban. Az új rendelkezések szerint azonban az alsó tagozatban nem lehet buktatni, csak szülői belegyezéssel. Ezzel ellehetetlenítik az újrakezdés esélyét, hiszen a bukás a cigány szülők körében is szégyen."
Kell ehhez még mit hozzáfűzni? És Mohácsiékat engedik/engedjük tombolni...
"Három-négyszáz ember él itt, és a hetven százalékuk gyerek – vázolja a helyzetet Pálfai Gyula, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője, amikor arról kérdezem, hogyan segíti a romák munkába állását."
"Most viszont szerinte a cigány telepen „megélhetési gyerekcsinálás folyik” a segélyekért. Ennek eredményeként már két generáció nőtt úgy fel, hogy nem látta munkába menni az apját, nem csoda, hogy a gyerekeket sem viszik el az iskolába – kerüli ki a kérdésünket. "
"Nyolc évvel ezelőtt országos botrányt kavart a Horváth Aladár vezette Roma Polgárjogi Alapítvány, amely demonstrációt szervezett Monoron, mert szerintük jogtalanul, faji alapon telepítettek ki cigány családokat a város szélére, méltatlan körülmények közé."
"Később azonban kiderült, hogy önkényes lakásfoglalókat, közüzemi díjat hosszabb ideje nem fizetőket tettek ki a lakásukból, mert a költségeket a város nem tudta tovább magára vállalni. Volt köztük olyan család is, amelyik egy önkényesen elfoglalt lakásból költözött Monorra, hogy ott is önkényesen foglaljon el egy házat, amelyet viszont a helyi városrendezési terv szerint lebontásra ítéltek."
Áládár kit néz hülyének? Ugye, hogy mennyivel másabb így a gyerek fekvése?
Részlet a régebbi "szépszeműs" cikkből: "A családok egy része dolgozik és többre vágyna, de a piacon forgalomképtelen házaik foglyul ejtették őket. A cigánytelep évtizedeken át zsákutcának bizonyult. A Máltai Szeretetszolgálat a mobilitás megteremtésére több ingatlant vett a telepen, így a dolgozó családok lehetőséget kaptak, hogy másutt kezdjék újra életüket."
Aládár, Áládár...
"Miután több család elköltözött, a program a kevésbé látványos szakaszához érkezett. A telepen maradtak jelenlegi összetételében kilencvenszázalékos a munkanélküliség. A védőnők jelentése szerint heti gyakorisággal lesz terhes egy-egy újabb, tizenéves lány."
Na, erre lehet rágyúrni az Áládároknak sóderszórás helyett.
Bakker, ha valaki a "Hej Rigó, Rigó, te sárga csikó" meg a "Rámverték a fényes vasat" dalocskákból építi fel a kultúráját, akkor nincs reális esély az integrációra...már ha figyelembe vesszük a BTK aktuális állapotát...
monori polg.mester: " A megoldást azonban egy szociálisbérlakás-program jelentené és egy olyan gondozói hálózat, amely a családokat egészen az integrációig vagy akár egész életükben végigkísérné"
"Öt évvel ezelőtt ismét megjelent a monori cigány telepen Horváth Aladár, hogy megtekintse a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programjának első eredményeit. Kiss Dávid elmondása szerint a roma vezető közölte: szegregálják a cigányokat azzal, hogy végleg a telephez kötik őket a konténerházak kihelyezésével.
Jogvédők és egyéb hivatalos személyek
Horváth Aladár tartja magát az általa korábban elmondottakhoz. – Nem értek egyet semmilyen elkülönítéssel és azzal, hogy békeidőben konténerben lakjanak emberek – közli, amikor a monori cigány telepről kérdezem. – Az elmúlt húsz év szociális, gazdasági válságának cigányokra vonatkozó következményeit nem lehet sziplán lakáspolitikával, különösen kirekesztő lakáspolitikával orvosolni – mondja. A jogvédőnek a monori gyilkosságról is sommás a véleménye. Szerinte egy állati sorba kényszerített embercsoportnál nehéz azt feltételezni, hogy megmarad embernek.
(...)
A polgárjogi mozgalom nem nézi, milyen köntöst visel a kilakoltató önkormányzat, amely nem mondhat le szociális ellátási kötelességeiről. – "
Már a Pásztor ügy alatt kiderült, hogy a valóság sokszor nem nagyon akar engedelmeskedni a budapesti pártközpont(ok)ból irányított kézivezérlésnek. Borsodban akkorát fognak bukni a cucik mint az ólajtó. Meg Hevesben is. Amúgy kézivezérlés ügyben a finesz se áll rosszul, Hevesben eddig 4 alapszervezetet oszlattak fel a budapesti központból érkező parancsok alapján.
"Súlyos hiányosságok fedezhetők fel e gyermekek önismeretében: rendre túlértékelték magukat, nem volt önkontrolljuk, érzelmileg igen labilisak voltak. Mindezt a családból hozták magukkal."
Hajrá Mohácsi! Éljen az eszetlen, agresszív integráció.
"Nem egyedi eset, amikor a diák azt kiabálja a tanárának, hogy „minek tanulni, úgyis segélyezett leszek"!"
Ezeket a gyerekeket el kell távolítani az osztályból és foglalkozzanak velük Mohácsiék. A többiek meg, akik tanulni járnak az iskolába, had haladjanak.
Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere, az MSZP képviselőjelöltje szerint is a választók számára a legfontosabb témák egyike a cigánykérdés. Bár úgy véli, a Jobbik drasztikus válaszaira a konfliktusos helyzetben élők fogékonyak, a segélyezés rendszere a jelenlegi formában már nem tartható fenn. Ám nem a szociális kártyához hasonló kezdeményezések jelentik a megoldást. "Nálunk jól működik az Út a munkához program, melynek révén a munka világából régen kikerült embereket tudunk foglalkoztatni. De bármilyen kormány is alakul, mindenkiben tudatosítani kell, hogy a gyermekvállalás felelősség. Ha ez elmarad, előbb-utóbb felrobban az időzített bomba" - utal a cigány-magyar együttélés problémáira Szitka.
Hagyjátok már figyelmen kívül ennek a 17,5 éves lánglelkű antirászistá antifasisztá (5000 Ft/alkalom) "tesztelő"-nek (500 Ft+wellnessbögre/alkalom) a hozzászólásait. Alapvetően értelmetlen vele vitába bocsátkozni.
Miért ne mehetne az osztálytársaival ünnepelni? Menjen oda, ahová beengedik. Engem sem engednek be az MNB trezorjába, oedig az az én pénzem is. Amúgy magyarázd már meg, hogy egy seggfejet ha nem látnak valahol szívesen, miért erősködik, hogy de ő be akar menni? Menje oda, ahol szívesen látják. (Ja, hogy ott rá van száradva a kula a falra.)
Mondjuk a magyarok is hülyék. Pl. az a gyerek akit azért vertek meg mert - "hogy mersz bejönni a mi utcánkba te rohadt magyar stb" is indíthatna a Esélyegyenlőségi Sóhivatalnál egy vizsgálatot. Aztán meg egy pert...
Arról már nem is beszélek hogy a TASZ önként felkarolná az ügyet. Neki is jól jönne az a kártérítés a tanulmányaihoz...
Mert hiába rendes/ápolt stb - rászoknak a helyre. Mert raj lesz. Sukár hely. Nekik. Az meg mindig azt jelenti hogy 1 aztán az egész család. 30-100 között.
Ki akar "raj" helyet csinálni a cigányokon kívül? Az üzletelős feketéknél is ez van. Odaszokik egy-kettő - aztán csak ők.
Kalányos I.: "Hányszor kellett látnom azt, hogy havonta egyszer korán reggel rendõrök veszik körül a cigánytelepet, nehogy valaki meg tudjon szökni a késõbb autókkal kivonuló fertõtlenítõk elõl. Ez a tortúra maga volt az erkölcstelenség és az emberi jogok semmibevétele. Nekünk gyerekeknek végig kellett néznünk, ahogy a nagy sátorba betessékelik a meztelen nõket, majd a férfiakat fürdeni, miközben a család összes ruháit egy kazánkocsiban fertõtlenítették. 1956-ot írtunk."
Nagy kedvencem ő - de már jobban értem az "eljárást".:( Most nincs megalázó fertőtlenítés meg tetvetlenítés - ergo az egész suli tetvetlenít. Demokratikusan. Az emberi jogok figyelembevételével.
Haza lehet szökni a kórházból mert demokrácia van - aztán szórni szét a tbct.
mér? idézd már nekem azt a törvényt, amelyik arról rendelkezik, hogy koszos embert nem engedhetnek be.
az meg milyen már, hogy valahova belépőt kell fizetni? mondjuk a moziba? azt nem érzed jogtalannak? miaz, hogy csak a gazdag ember mehet moziba vagy operabálra?
és egy cigáényt sem fognak a bőrszíne miatt diszkriminálni Ez már mekkora hülyeség. Tudod-e, hogy a cigányokat NEM a bőrszínük miatt diszkriminálja, aki diszkriminálja? Őrizzük meg a szavak jelentését. Ha egy Sztojka tetőtől talpig pink lenne, akkor sem kedvelnék sokan. Másrészt a diszkriminációról el kellene dönteni, hogy helyes-e, vagy sem. Mert ha nem helyes, akkor ne indítsunk tanfolyamokat, kézpéseket CSAK cigányoknak. Ha helyes, akkor meg indítsunk diszkót CSAK magyaroknak.
[iJa, én sem értem, hogy beoltott gyerek hogy kapja el a TBC-t, de erre még egy okos újságíró se kérdezett rá, pedig érdekelne ám. Hát úgy, hogy nncs beoltva. A védőnőnek kellene erre figyelni, a háziorvosnak. Most ilyen helyre ki mer menni? Mer szólni, hogy be kéne oltani? Ha belázasodik utána, akkor megölik.
egyszerűen ez az ország fasiszta és náci, a velejéig rasszista, mert mert amikor 50x meglopták, megverték, megzsarolták, megkergették norvég cserediákok, ötvenegyedszerre nem kockáztat
ki nem szarja le? lehet hogy nem tetszett a fejem nekik. és akkor mivan? jogukban áll, hogy ne engedjenek be. az ő helyük, kész. csak ti érzitek úgy, hogy állandóan óbégatnotok kell, meg verdesni magatokat a földhöz ha valami nemtetszik.
Mondjuk ebben igazad van. 18 éves - egyszer volt a nagyapjával egy szórakozóhelyen este 9ig - és majd pont ő fog kioktatni téged a tesztelőkről meg a Rioról mi? Még kioktatna téged arról is hogy mi megy az éjszakában izé arról is hülyeségeket beszélne...
3. riport: "Önellátó gazdálkodás Se munkanélküliség, se bűnözés: kiutat mutat az országnak egy szatmári nagyközség. Hogyan lehet helyben tartani a pénzt, és nem a multiknál elkölteni? Nyitott-e a politika a jó kezdeményezésekre? A Kontrasztban Sztolyka Zoltán, Rozsály polgármestere és Ángyán József agrármérnök, egyetemi tanár."
L.: Amíg vezetőink és a jogvédők azokat a cigánygyerekeket védik, akik megütik a pedagógust, és a tanárt nevezik rasszistának ahelyett, hogy elbeszélgetnének a gyerekkel és a szülőkkel a helytelen viselkedésről, addig nem lesz változás.
hvg.hu: Sok roma azon az állásponton van, minek tanulni, úgysem veszik fel őket származásuk miatt dolgozni.
L. A.: Ez csak szöveg, elég már az össze-vissza beszédből. Ki kell nyitni a cigányok szemét, vissza kell adni büszkeségüket. Ne az állami alamizsnára támaszkodjanak, ezt kell velük megértetni Bármilyen munkát el kell vállalniuk. Sem Borsodban, sem pedig országosan nincsenek olyan helyzetben, hogy tudjanak válogatni.
Társait zsaroló diákot és az iskolában verekedő anyukát csíptek fülön a miskolci rendőrök.
A napokban egy miskolci általános iskolában tanuló diákot vert meg egy szülő. A haragos édesanya a fiát korábban ért vélt sérelem miatt ütötte meg a 10 éves kisfiút. A Miskolci Rendőrkapitányság védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy ellen elkövetett könnyű testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a miskolci nővel szemben. A büntető törvénykönyv szerint büntetése könnyű testi sértés esetén három évig, súlyos testi sértés esetén egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés lehet.
Egy szintén a napokban érkezett bejelentés szerint Miskolc egyik általános iskolájában egy fiatalkorú diák huzamosabb ideje félelemben tartotta társait. Az elsődleges információk szerint a gyanúsított verés kilátásba helyezésével arra kényszerítette az iskolában tanuló diákokat, hogy számára pénzt adjanak át. A Miskolci Rendőrkapitányság zsarolás bűntette miatt indított eljárást az ügyben a fiúval szemben.
"Jó, hogy a cigányok megijedtek kicsit" - kétkedik a tinigyilkosság megoldásában Kiskunlacháza 2010. február 8., hétfő, 11:13
Megerősített rendőri jelenlét van Kiskunlacházán 2008 novembere, egy helyi tinilány megerőszakolása és meggyilkolása óta. Az ügy gyanúsítottja ellen múlt héten vádat emeltek, de a helyiek kétkednek, és még mindig nem szállt el belőlük a félelem. Többen helyi cigányokat gyanúsítottak meg a bűncselekménnyel, és bár tisztázta őket a DNS-vizsgálat, sok kiskunlacházi szerint kapóra jött a cigányokkal szembeni indulat.
"Használd ki az időt, amikor boldog lehetsz, mert kerülhetsz olyan helyzetbe, amikor már túl késő" - hirdeti a felirat a kiskunlacházi házak között, egy síremlékre hasonlító emlékmű márványtábláján. A mécsesekkel és száraz virágokkal borított emlékmű helyén, egy behavazott, ligetes facsoport közepén találták meg holtan 2008 novemberében a 14 éves H. Nórát, akit a gyanú szerint késő éjszaka, diszkóból hazafelé ölt és erőszakolt meg egy helybéli fiatal. Bár több mint egy év után a rendőrség a héten lezárta a nyomozást és vádemelési javaslatot tett a lehetséges elkövető ellen, a község lakói még mindig nem hisznek a rendőrség szerint "megdönthetetlen" bizonyítékoknak.
"Nem áll össze a kép, zavaros a történet" - mondja kapuja előtt állva a gyilkossággal vádolt P. József egyik szomszédasszonya. A most vastagon behavazott utca túloldalán, P. József elhagyatott, zöld kockaházában a nyomozók egy porszívóba rejtve megtalálták H. Nóra táskáját, iratait és nyakláncait: az idős asszony mégse tudja elképzelni, hogy szomszédja ölte volna meg a tinilányt.
"Kisegítő iskolába járt, labilis idegzetű, hallgatag fiú volt, én vettem át mindig az ajánlott leveleit" - meséli az asszony. Szerinte a vízvezeték-szerelőként és kőművesként dolgozó, dadogó fiú egyedül élt, mert apja és testvére is meghalt már: minden reggel rendesen járt dolgozni, a gyilkosság utáni hétfőn ugyanúgy, mint máskor. "Mindenkire gondolt az ember, de hogy pont ő? Azt hittem, szörnyet halok, amikor hallottam" - mondja az asszony.
Kiskunlacházán 2008 végén etnikai villongásokat korbácsoltak az arról szóló pletykák, hogy a lány megöléséhez köze lehetett helyi cigányoknak, bár a DNS-viszgálat tisztázta őket (erről keretes írásunkban olvashat). A feszültség akkor jutott csúcspontra, amikor Répás József kiskunlacházi polgármester a gyilkosság utáni megemlékezésen azt mondta: "Kiskunlacházán elég volt a roma erőszakból!" Január végén az Egyenló Bánásmód Hatóság elmarasztalta kijelentéséért, de a polgármester fellebbezést tervez. Az [origo]-nak most azt állította, nem a gyilkosságot akarta összekapcsolni a községben élő cigányokkal, sokan mégis így értelmezték kijelentését, és roma szervezetek is magukra vették azt. Bő fél évvel később pedig hiába derült ki, hogy a rendőrök nem romákat, hanem a gyilkosság helyszínétől egy sarokra lakó magyar fiút gyanúsítják, a cigányokat érintő gyanúsítgatások máig nem csitultak el.
H. Nóra emlékműve: a lányt a házakkal körülvett kiserdőben találták meg 2008-ban
A 2008 végén pattanásig feszült helyzetet az önkormányzat úgy próbálta kezelni, hogy egyeztetéseket, megbeszéléseket kezdett a helyi romákkal. A dolog nem ment könnyen, mivel a cigányoknak itt nincs kisebbségi önkormányzatuk, és belső ellentétek is feszítik a közösséget. "Valakinek meg kell értetnie velük is, hogy be kell tartani a társas együttélés normáit" - mondja a polgármester és még annyit tesz hozzá: "aki a kiskunlacházi polgárok által felállított normákat nem tartja be, az költözzön el".
"Jó, hogy megijedtek kicsit"
Egy névtelenséget kérő helyi férfi szerint ez több estben meg is történt az elmúlt évben. Szerinte könnyű volt előítéleteket kihallani a polgármester 2008-as beszédéből, de ez "nem is baj", mert mint mondja, a beszéd óta "félősebbek" a helyi cigányok, több család elköltözött, és a községben a korábbinál sokkal több visszaeső bűnöző került rács mögé is. A férfi egyáltalán nem hisz abban, hogy a romáknak köze volt H. Nóra megöléséhez, hiszen a "balhésabbak" messze laknak a gyilkosság helyszínéről, és valószínűtlen, hogy a holttestet pont ahhoz a forgalmas úthoz hozták volna be, amelyik mellett másnap megtalálták. Ennek ellenére szerinte a romák gyanúba keverése javította a községben az összetartást.
"Azelőtt, ha a kocsmában megütöttek egy magyart, senki nem mert visszavágni, most viszont igen... sőt, volt már olyan is, hogy 5-6 magyar csapott szét a cigányok között" - teszi hozzá a férfi. Ugyanerre a végkövetkeztetésre jut egy gyermekeit sétáltató középkorú asszony is. A Marcsiként bemutatkozó nő állítása szerint kiskorától ismerte a meggyilkolt H. Nórát, ő szintén nem hisz a romák érintettségében, de azért hozzáteszi: "Jó, hogy a cigányok most megijedtek kicsit".
"Nagyon meghúzzák őket"
"Nagyon is érezzük, hogy összefogtak ellenünk a magyarok: ellenségeskednek, kötekednek a cigányokkal a gyilkosság és a polgármester beszéde óta" - mondja a kiskunlacházi romák által létrehozott civil szervezet vezetője, Bogos Mónika is. Szerinte még a "hatósági személyek" is kötekednek velük, és megalázzák őket. "Egy hónapja a közösségi házban, egy internetes szobában egy rendőr ok nélkül megütött egy fiatal gyereket" - állítja a nő: "Fenyegetőzött, hogy emlékművet emelnek majd a cigányoknak, és az alá ássák el".
Bogos szerint valóban van olyan cigány család, amelyik elköltözött a megaláztatás miatt, és az itt maradók sem tudják, mi lesz ennek a szembenállásnak az eredménye. A cigányok Kiskunlacházán már nem kapnak semmilyen segítséget, nem kapnak tüzelőt, "nagyon meghúzzák őket" - mondja. Szerinte nem csak a magyarok, de a cigányok ellen is vannak támadások a településen.
Répás József polgármester, aki "roma erőszakról" beszélt
"Tavaly egy 13 éves cigánylányt nem roma gyerekek támadtak meg, lekapták a bicikliről, és majdnem megerőszakolták" - állítja az asszony. A civil szervezet vezetője elismeri, hogy hasonló eset egy nem roma lánnyal is megtörtént, akit cigányok támadtak meg, de szerinte abból botrány lett, a cigány lány megtámadására pedig senki nem figyelt fel. "Igaz, hogy van némelyik cigány fiatallal gond, de ha valaki egyszer megbotlik, nem kell minden esetbe beletaposni a földbe, és föleg nem kell miatta általánosítani" - mondja.
A rendőr sem engedné el a lányát
Több mint egy évvel a gyilkosság után, fél évvel a vádlott elfogását követően Kiskunlacházán nem csak a cigányok félnek: "Lehet itt félni, főleg a kiserdő környékén" - mondja a gyilkossággal vádolt férfi szomszédja. Az utcán megszólított szülők mind azt mondják, hogy féltik a gyerekeiket: "Kísérgetni kell őket, egyedül nem engedjük el őket, hiszen fényes nappal is veszélyben vannak" - mondja Marcsi.
A polgármester és az egyik helyi körzeti megbízott rendőr, Belina József törzszászlós állítja, hogy a gyilkosság óta javulnak a bűnözési statisztikák, és ezt érzik az emberek is. Belina szerint a járőröző rendőröknek és polgárőröknek örülnek az emberek, kapnak pozitív visszajelzéseket, és a lakosság most már sokkal jobban együttműködik a bűnesetek felderítésénél. "Ott még nem tartunk, hogy sorban állnának a tanúk az őrsön, de ha elmegyünk kérdezni, most már mernek beszélni" - mondja.
Több helyi mondta azt az [origo]-nak, hogy a gyilkosság óta kevesebb bűncselekményre emlékeznek, de a helyzet szerintük még messze nem tökéletes. Belina is megerősítette, hogy vannak még visszaeső bűnözők a községben, akik betöréses lopásokat, alkalmi lopásokat követnek el, és kérdésünkre, hogy ő ma elengedné-e este 10-kor egyedül a lányát diszkóba, azt mondta: "Biztosan nem". "Persze ez csak egy aggódó apa félelme... közbiztonsági szempontból egész nyugodtan elengedhetném" - teszi hozzá.
Jelenleg nyolc rendőr dolgozik a körzeti megbízotti irodában. "Ha sokkal többen lennénk, akkor is kevesen lennénk, hiszen a több mint 9000 lakosú Kiskunlacháza mellett több környékbeli településre is mi vigyázunk" - mondja Belina. Kapnak ugyanakkor segítséget a központból: a körzeti megbízotti irodát hetente többször készenléti rendőrök is kisegítik, akik kisbusszal érkeznek a községbe, és rendszeresen járőröznek, ellenőriznek, igazoltatnak. Kiskunlacházán gyakorlatilag a 2008-as gyilkosság óta megerősített rendőri jelenlétet tartanak fenn, és ez mind a polgármester, a rendőrök szerint megtette a hatását. "Úgy érezzük, hogy megnyugvófélben van a község, még ha nem is felejt" - mondja a H. Nóra emlékműve előtt cigarettáját szívó rendőr.
azért nem engedtek be, mert rövidnadrágban voltam, és volt nálam egy táska.
és? elfogadtam, hogy nekik ezek a szabályaik. nem óbégatok meg üvöltözök állandóan, hogy én milyen kurvára el vagyok nyomva.
mondjuk kurvanagy, hogy itt a törvényekkel jösz... mi lenne ha elmennél mondjuk a kálvária tér környékére, és ott kezdenél szónokolni a törvényekről? de elég lesz a népszínház utca is.
mit óbégatsz? minden hely eldöntheti szabadon, hogy kit enged be. volt, hogy engem se engedtek be a rióba mégse kiabálok, hgy jajmennyire elvagyok nyomva. hanem inkább elmondom mindenkinek, hogy a rió egy ratyi hely aztán kész.
És az intim szoba? Azzal mi újság? :-) Egyébként mekkora földterület tartozik a börtönhöz, ahol megtermelik maguknak a tányérra valót? Az istállókról, ólakról sem látok képeket, ahol majd a jószágokat tartják. ;-)
És nem igaza van a deviánsnak, hogy kihasználja a helyzetet? Persze, megint nem volt egy cigány vezető sem, aki kézbe vette volna a dolgok irányítását. Sunnyognak, mint mindig, amikor kényes témáról van szó. Az utóbbi időben mintha Mohácsi is kerülné Faddot, pedig milyen lelkes volt, amikor ajvékolni kellett.
"A szervezők közel száz ember részvételére számítanak - az akciót bejelentették a rendőrségen.
A kezdeményező Clemens Prinz, a Tilos Rádió német nyelvű műsorának munkatársa, műfordító, valamint a Tilos Rádió sok más munkatársa. Az esemény szervezésében kizárólag pártoktól független magánszemélyek vesznek részt."
Pontosan ezért nagy a falvédők felelőssége. Tisztességes falvédő minél több ilyen példát összegyűjt, rendezi a kis mappájába őket, és elindul, putriról-putrira. Győzködi a családokat, hogy csak így fognak kitörni a gyerekei. A bérezésen még nem gondolkodtam, hogy hány család sikeres meggyőzése után járjon az ötezer forint. Viszont, amennyiben rendesen végzik a munkájukat, az abban lesz mérhető, hogy mindenkit beengednek a rióba meg más helyekre is...
Hát ha ez a szomszéd Jancsi elveszi a mi lányunkat, aztán majd lesz egy kis Jancsi, aztán annak veszünk egy kis bundát, aztán lejön ide a pincébe a kis Jancsi, akkor ráesik ez a káposztáskő, aztán meghal, akkor kire marad a kis bunda?
"– Nem biztos, hogy a menyem tbc-s. Szerintem a Hajninak csak a sok cigaretta miatt foltos a tüdeje. Ez a felhajtás arra jó, hogy összeugrasszák a magyarokat a cigányokkal."
Faddi tbc-félelmek - a betegség és a nem is lappangó ellntétek Csak néhány kiemelés: "– Velünk nem lehet baj, ugyan mi is cigányok vagyunk, akár csak ők – biccent a bajszos, madárcsontú Balogh Imre a szemközti porta felé –, de mi másképp élünk. A tisztaságra vigyázunk, és figyelünk magunkra."
"A megbetegedett család szomszédjában lakik a tbc-s nő apósa. Ez a ház siralmas állapotú, a két szoba egyikében nincs bútor, s a szemét kupacokban áll. A házigazda ingerülten beszél: – Nem biztos, hogy a menyem tbc-s. Szerintem a Hajninak csak a sok cigaretta miatt foltos a tüdeje. Ez a felhajtás arra jó, hogy összeugrasszák a magyarokat a cigányokkal."
"Faddra települt néhány bedőtanyai. Attól, hogy a tbc-s család is Bedőtanyáról érkezett, sokan igazolva látják eddigi ellenszenvüket."
"– Amikor az asszonyról kiderült, hogy tbc-s, a férj elment szűrővizsgálatra, de a hét gyereket két hétig nem vitte el oda, hiába kapott újra és újra felszólítást. Arra hivatkozott, hogy nincs pénze. Adtunk neki előbb hat-, majd négyezer forint segélyt. Kevesellte. Akkor buszt fogadtunk, és elvittük a családot és a rokonságot Szekszárdra, így derült ki, hogy még tizenhárman betegek."
Azért nem vitte el őket, mert pénzt akart kicsikarni. Amit a polgármester művel, az nem más, mint hűtlen kezelés. Amennyiben a pénzt nem fizetteti vissza a deviánssal, a polgármester fizetéséből kell letiltatni, hogy tanuljon belőle.
"A férfi alkalmazott szerencsére nem veszítette el a lélekjelenlétét, és a pult alatt tartott baseballütővel elhárította a további támadást. A rendőröket a boltba érkező fiatal pár hölgytagja hívta, a másik vásárló segített leszerelni a támadót. Az elkövetőnek sikerült autójával elmenekülnie, de forró nyomon, a rendszám ismeretében még éjszaka elfogták őt a soproni rendőrök."
Azért remélem senkinek sincs kétsége afelől, h a boltos felelőssége is erősen felmerül...
Elterelték az idős ember figyelmét a tolvajok, bundát és kereket loptak az autófeltörők, ellenőrre támadt egy férfi. Bűnügyi összefoglaló Mosonmagyaróvárról.
Elterelték az idős ember figyelmét a tolvajok
Figyelemeltereléssel fosztottak ki ismeretlenek egy idős embert. Az elkövetők azzal az indokkal csengettek be áldozatukhoz, hogy megrendelésre fát hoztak. Miközben az idős asszony próbálta magyarázni, hogy semmiféle fát nem rendelt, besurrantak a lakásába és mintegy 200 ezer forint értékű arany ékszert loptak el.
Bundát és kereket loptak az autófeltörők
Az egyik ház udvarán parkoló BMW egyedi gyártású könnyűfém keréktárcsáit, illetve gumiabroncsait lopta el ismeretlen elkövető. A tettes csaknem egymilliós kárt okozott ezzel az autó tulajdonosának. Egy másik helyszínen egy Mercedes terepjárónak pedig az ablakát törték be ismeretlenek. Az elkövetők egy rókabunda kabátot vittek magukkal a kocsiból.
Ellenőrre támadt
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt kell felelnie annak a férfinak, aki a buszon menetjegye felmutatása helyett rátámadt az ellenőrre Mosonmagyaróváron. Az ellenőrök az egyik buszjáraton ellenőrizték a jegyeket, bérleteket, amikor az egyik utas ennek nem akart eleget tenni. A férfi letépte az ellenőr nyakában lévő szolgálati igazolványát.
Fosztogatók jártak a volt határőrlaktanyában
Két helybéli férfit értek tetten a rendőrök az egykori ipartelepi határőrlaktanyában, amint radiátorokat, ereszcsatornát és egyéb fémtárgyakat próbáltak elvinni. Az elkövetőktől lefoglalták a ˝vasak˝ megszerzéséhez használt fűrészt és feszítőeszközöket is. A két férfi ellen lopás miatt indult eljárás.
Szombatról vasárnapra virradó éjszaka 2 óra körül egy fiatalember lépett be a Kossuth utcai éjjel-nappali üzletbe és az eladót szó nélkül többször arcul ütötte.
A férfi alkalmazott szerencsére nem veszítette el a lélekjelenlétét, és a pult alatt tartott baseballütővel elhárította a további támadást. A rendőröket a boltba érkező fiatal pár hölgytagja hívta, a másik vásárló segített leszerelni a támadót. Az elkövetőnek sikerült autójával elmenekülnie, de forró nyomon, a rendszám ismeretében még éjszaka elfogták őt a soproni rendőrök. A gyanúsított beismerő vallomást tett, bűnéért 3 évig terjedő szabadságvesztést kaphat.
"Tekintsetek az égi madarakra: mert azok nem vetnek, nem aratnak, sem a csűrbe nem takarnak, mindazonáltal a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Máté Ev. 6. 26."
Ez sem annyira igaz - mert ha láttál már madarakat melózni... Fészket rak - ha kicsinye van akkor naponta többször fordul hogy etesse stb. Megeszi a kártevőket stb. Szóval az égi madarak nagyon keményen melóznak.
Akikre te célzol azok a saját budijukat nem tudják/akarják kiásni - nyilván Máté evangélistára hivatkozva - és a mesevilágukban az a tétel is szerepel hogy az Isten küldte nekik a tyúkot/amit a Mari nénitől lopnak el öt perce...
Amennyi pénzt elszórtak, bizottságok felállitására és felesleges tanulmányok megirására költöttek, szétmutyiztak , rokonoknak, barátoknak juttattak, teljesne felesleges dolgokra költöttek, abból rengeteg gyereket lehetett volna szakmához, diplomához stb juttatni.
Nálunk ha felmerül egy probléma ( pl hátrányos helyzetü gyerekek éheznek ) akkor kineveznek valami tisztviselőt, államtitkárt, viszgálóbizottságot, ezek elmennek tanulmányútra, lezs enkik irodájuk, titkárnőjük , irnak a problémáról tanulmányokat. A gyerekek még mindig éheznek, de egy csomó hivatalnok jól megél belőle...
Már irtam, hogy a szegregáció utáni nyomozás helyett inkább annak a rengeteg állástalan pedgógusnak kéne adni pénzt, aztán valahogy kis csoportokban felzárkóztatni a kis mauglikat...
Most gondolj bele, hogy az ÖCO, CKÖ-k feloszlatásával felszabadult pénzekből mennyi ilyen családot lehetne támogatni. Szerintem még maradna is pénz a kincstárban, mert mindre nem is lenne szükség. ;-)
Azért, ha belegondolok, szerencsétlen cigánypurdékat sajnálom csak igazán, akiket a Jóisten ezeknek a selejteknek az ölébe pottyant. Még esélyük sincs az emberi életre szerencsétleneknek.
Az a táncospszichopata egyszer mondott értelmes dolgot egész életében: hogy ki kell ragadni az újszülötteket abból a posványból, ahol nyolc éves korukra már megerőszakolja őket valamelyik rokony, ahol éheznek, ahol nem kapnak se nevelést, se oktatást, se emberi életet. Úgy talán lenne esélyük, ha csak hajszálnyi is.
Mert így csak elveszett lelkek, akikből, ha megélnek, társadalomellenes félemberek válnak, akiket mindenki gyűlöl és akiktől minden tisztességes ember viszolyog és iszonyodik.
Azok ők, akikről nem igazán szól ez a topik, csak így mint most is, hogy jééé, őket miért nem mutogatják a mohácsi vészek? Mert a segítséget az ilyenekre kellene koncentrálni. Mert rajtuk LEHET segíteni, hiszen akarnak magukon segíteni. Együtt meg csak többre megyünk. A többinek meg diéta.
Bocs, de ha nekem nem két hanem kilenc gyerekem lenne, ha nem 26 meg 28 évesen pár év munka után, hanem 16 évesne tanulás helyett szültem volna őket, akkor azóta is a sültgalambot meg a segélyt várnám egy szoba-konyhában és ajvékolnék, hogy éhes vagyok.
Ez van.
Ha megvalósult volna a kommunizmus és mindneki szükségletei szerint részesülne a közösből, akkor müködne is a sültgalambvárás...
"- Nehezen élünk, de akkor is fontos, hogy a gyerekek tanuljanak. Mert ők a jövő. Nekik nem szabad úgy élniük, mint nekünk. Ez már a 21. század, más az igényük. A roma származásúaknak is meg kell mutatni, nincs semmi akadálya a tanulásnak. Amikor Tibor bekerült a gimnáziumba, az évnyitón körbenéztünk, s három roma fiatalt találtunk. Nagyon kevés. Csak úgy lehet kitörni és megfelelni a társadalmi elvárásoknak, ha beilleszkedünk. És ez a tanulással kezdődik - nyomatékosította az anyuka."
"Egy lerobbant állapotú házat vettek, újítgatják, ahogy telik rá."
Nem ajvékolnak, hogy adjatok, adjatok. Nem lelakják, hanem újítgatják.
Vegyünk egy szigetet,mindentől 2000 km-re.Albérlet havi 50000,fizeti a család.Ha nincs pénz,nincs ellátás,telek van,lehet földet művelni.Odaút fizetve,vissza jegyet kell venni.Látogatás önköltséges,de oda is lehet költözni-természetesen önköltségen.Konténerlakásokkal megoldott szállás,termőföldet irt magának.mint a pionírok Amerikában.Oszt kész,meg van oldva probléma.De jelenleg a sitt is üzlet az állami támogatások miatt...:)
Ez azért van, mert itthon kiadják a törvénykezést csókos jogászoknak, azok meg a joghoz értenek az adott szakmához + teljesen hülyék. Így fordul elő, hogy egy csomó ajánlást - amit a konkurenseink érthetően- le sem szarnak, Mo-on mind belefogják a törvénybe, mert hosszabb törvény nagyobb zsé leakasztásával jár.
Egen,ott teljesen normális,hogy a hoteltulajdonos a szálló éttermében a saját gazdaságában tenyésztett malacok húsát tálalja fel és ehhez elég a helyi állatorvos engedélye...De itthon is mindenki leszarja faluhelyen.Senkit nem büntetnek meg miatta.Igaz,a lehetőség megvan.De én elásnám az ellenőrt a trágyadomb alá...:)
Ezennel felajánlom az aranykoszorús Lótetű Szocialista Brigád önkéntes segítségét! (Bajnai, Gyurcsány, Kiss, Lendvai, stb.) Még nem tudják ugyan, de biztosan nem zárkóznának el tőle!! :-))
Most leginkább a dícsérettel, a hatalom megtartása a cél.
Végül is Almunia be is segített....
A helyzet hasonló a cigány kérdés kapcsán is.
Persze az egész Eu tart, az elszabadulásuktól (hiszen ott is tudják mennyire képesek tömegével integrálódni) így a "jogvédelem" révén próbálják megakadályozni, hogy az ő nyugalmukat megzavarják.
Szlovákok lazán odamondták, nyiltan, őszintén és semmilyen jogvédőtől nem zavartatva, hogy nekik azoknak az érdekeit is meg kell védeni, akinek ellopják a veteményét, összemocskolják a parkjukat és megijesztik a gyerekeiket. Másik hivatalnok bácsi meg csodálkozva kérdezte, mi a baja riporternek a betonfallal, nem rakhatnak fémkeritést, mert azt szétszednék és eladnák
Viszont működik a születésszabályozás rendszere is.... Ínség idején meg főleg. De a túlszaporodás még "békeidőben" sem volt lehetséges. Ha keresel a Bibliában, ezirányú példabeszédeket is lelsz. :-)
Két faluban építettek ilyen védőfalat, lopások, gyerekek megfélemlítése, egyszóval az emberi környezet megóvása érdekében.
Cigány jogvédő ment a riporterrel szörnyülködni egy Audival (Nem A3-as volt). Ők is elismerték a lopásokat, de nincs mit enni.
Cigány utcaembere: Ez nem megoldás, mást kellett volna! riporter: Például mit? -Hát.. Izé... Vegyék jobban fel a cigányokat! Figyeljenek oda jobban, ne csak kévázzanak!
Kábé ennyi rémlik. Jameg Tvrtko is nagyon komor volt, mert ez egy nem megoldás, hanem kudarc.
Ja, és természetesen felhozták a berlini falat is, mint rossz jeképet, csak éppen a berlini fal nem a nyugatnémetektől védte a keletnémeteket, hanem a keletnémeteket zárta börtönbe, ezek a falak meg megvédik az embereket. Lehet hogy nem megoldás, de addig se járnak át lopni, és nem látják őket.
A mennyei atya az én villanyszámlámat se fizeti ki, ők is max a többi ember adójára számithatnak az önkormi által osztott segély meg a állambácsi által osztogatott családi pótlék formájában. Vajon mennyi időt vesz igénybe, hogy ezt végre felfogják?
Múltkor hallottam a Kossuth rádióban, egy nénit riportoztak, és elmondta, hogy ő nyugdíjas, a férje rokkantnyugdíjas, és a kettő együtt 56 e forint. Ebből élnek ketten. De most szerencséjük volt, mondta, mert egy nagyon rendes ember megengedte nekik, hogy az erdőjéből gyűjhetnek fát. És az volt az ajándékuk karácsonykor, hogy befűtöttek és meleg volt.
Kedves csupaszorrúwombat megjegyzésed provokatív és alaptalan.
Akkor lesz majd bárkit albérlet kiadásra és munka adásra biztatni ha te magad már kiadtál albérletbe a nehezen megdolgozott házikód/lakásod egy részét és legalább három éves békés egymás mellett élést fel tudsz mutatni.
Addig másokat arra biztatni, hogy én ugyan nem teszem, de te azért tedd csak meg , hogy ne nevezzelek rasszistának. Háááát....... így nem igazán hiteles.
Ja és szeretném, ha Való Tamás (a riport készítője) beköltözne az elekrített részre, mondjuk egy évre. Nem ám leutazni egy hétvégére és elkészítni egy riportot megrendelésre.
Továbbá magyarországi lakóparkok kerítéséről is kérünk riportot.
(csak halkan jelzem meg, hogy a tulajdonát -még- mindenki szabadon körbekerítheti, akár betonfallal is)
ja arra én is kiváncsi volnék, hol laknak pl Mohácsiék és milyen oskolába járnak a gyerekeik... pl elegáns lakóparkban, a gyerek meg olyan suliba, ahol ők az elit diszcigányok, de egy hátrányos helyzetü sincs az osztályban vagy a sötét nyolckerben és az osztály fele roma ?
Az alábbiakat olvasva egyre inkább úgy érzem, hogy nem nagyon lehet mit tenni.
Jöhet itt akármilyen integrációs program, jószándék.
Ha jó szóval, segítő szándékkal közeledünk felé, akkor kihasználnak és átvágnak mint a pinty, ha meg erőszakosan, akkor ugye mi vagyunk a rássszisták.
Holott, ha 500 év alatt egyik országban sem sikerült semmmilyen módszerrel őket beilleszkedésre bírni, akkor nagyon lekellene ülni és meditálni hogy is van ez?
Talán még sem bennünk van a hiba, hogy itt tartanak most is.
Tulajdonképpen még mindig a középkorban, szinte minden téren.
Talán mégsem mi rekesztettük, rekesztjük ki őket a társadalomból?
Ha pedig így van, akkor be lehetne szüntetni, a magukat jogvédőknek kikiáltott emberkéknek, hogy mindenáron ráakarják erőszakolni a többségi társadalomra a kollektív bűnösség tudatát.
A kiemeléseket én követtem el, ami persze szubjektív, lehet hogy másnak nem is lényeges az.
A dölt betü meg, ami eszembe jutott olvasás közben. :)
A cigányok Közép-Európában való megjelenésükkor egyiptomi búcsújáróknak mondták magukat, akiknek amiatt kell hét évig zarándokolniuk és a kereszténység alamizsnáiból élniük, mert nem fogadták be maguk közé Jézust, amikor õ szüleivel Heródes üldözése elõl Egyiptomba menekült. Mások azt mesélték, hogy hazájuk, Kis-Egyiptom, terméketlen föld, amelyet túlnépesedés, drágaság és ínség miatt kellett elhagyniuk. (Kis-Egyiptomnak nevezték a kis-ázsiai Nikomédia város környékét.) Ezeknek a meséknek hitelt adva majdnem mindenütt szívesen fogadták és néha gazdagon megajándékozták õket.
(Hehe, már akkor is hazudtak, mint a vízfolyás)
Némely tartományban a szentszék (római katolikus egyházi bíróság) egy aranyforint bírságra ítélte azt, aki egy cigányt megütött. De e kegyes elbánást sok országban csakhamar ádáz üldözések váltották fel. Fõleg amikor azzal kezdték gyanúsítani õket, hogy a törökök kémei, majdnem minden állam a legszigorúbb üldözési rendeletet bocsátotta ki ellenük.
Lengyelországban 1501-ben s a következõ években adtak ki rendeleteket a cigányok ellen. Késõbb azonban, amikor a királyok jónak látták, hogy egyes nemeseknek a „cigány-király” címet adományozzák, a cigányokat is megtûrték. A cigány-király mintegy fõvajdája volt a lengyel cigányoknak. Oroszországban II. Katalin cárnõ telepítette le a cigányokat az állami uradalmakon, s ott csakhamar felhagytak kóbor életükkel.
Olaszországban az egyházi és világi hatóságok sokáig üldözték a cigányokat; Franciaországban pedig az orléansi parlament 1565-ben szigorúan végrehajtatta a cigányok kiirtását és csak egy kis részük tudta magát fenntartani 1802-ig a baszkok között. Ebben az évben december 6-án éjjel az ottani cigányokat mind elfogták, hajóra hurcolták, és Észak-Afrikában bocsátották szabadon õket. Angliában VIII. Henrik 1531-ben szigorú rendeletet adott ki a cigányok ellen, amelyet Mária és Erzsébet leányai megerõsítettek. Ennek ellenére a cigányok ott annyira elszaporodtak, hogy a XVIII. század végén már 100000-nél többen voltak. Svédországból és Dániából 1662-ben halálbüntetés terhe alatt utasították ki õket.
Németországban szigorúan elõírták a hatóságoknak a cigányok üldözését. 1711-ben, 1713-ban és 1725-ben a Reuss hercegség kormánytanácsa meghagyta a hatóságoknak, hogy lövessenek le minden cigányt a hercegség területén. I. Frigyes Vilmos elrendelte, hogy az országában talált, minden 18 éven felüli cigányt felakasszanak. A cigányok szerencséjére a hatóságok nem valami különös buzgalmat fejtettek ki a kegyetlen, embertelen rendeletek végrehajtásában.
Hazánkban ilyen üldözési rendeletekkel nem igen zaklatták a cigányokat, akik zenéjükkel csakhamar meghódították a nemzet rokonszenvét, úgy hogy már a Hatvani országgyûlésen, 1525-ben, cigány zenészeket fogadtak fel hivatalosan. Királyaink és fejedelmeink külön jogokat adtak a cigányoknak, és számukra egyes nagyobb kerületekben nemes embereket fõ-vajdának neveztek ki. A török világ idejében senki sem törõdött velük; mint kémek nem egyszer nagy szolgálatokat tettek az országnak. A törökök kiûzése után az ország lakossága ugyancsak megfogyatkozott, ekkor a kormány a vándorcigányok letelepítésére is gondolt. Mária Teréziának 1761. november 13-án kibocsátott rendelete értelmében a cigányokat a leghumánusabb módon kezdték letelepíteni a Bánságban. Ez az intézkedés azonban nem volt eredményes, és 1767. november 27-én Mária Terézia egy újabb, szigorúbb rendeletben elrendelte, hogy a cigányok gyermekeit szülõiktõl vegyék el, és más nemzetbeli embereknek adják át õket nevelésre fizetség fejében, cigány férfinak pedig ne legyen szabad cigány nõvel házasságra lépni.
De ez a rendelet sem vezetett a kívánt célhoz. A gyermekek csakhamar megszöktek nevelõ szüleiktõl, a cigányok pedig házasság dolgában nem igen törõdtek a rendelettel. József császár 1783. október 9-én kiadott terjedelmes humánus rendelete sem vezetett célhoz. Néhány magánember is megkíséerlette a vándorcigányok letelepítését, de semmi sikerrel. Hám János szatmári püspök 1857-ben cigányiskolát alapított, mely azonban csakhamar tanuló nélkül maradt ugyanúgy, mint Farkas Ferdinánd cigányiskolája Érsekújvárott.
A legnagyobb szabású és legsikeresebb kísérleteket a cigánytelepítés terén József nádor fia, József fõherceg (1833–1905) tette, ki mind tudományos munkássága kapcsán, mind pedig 40 évi gazdag személyes tapasztalatból a legalaposabban, legbehatóbban ismerte a cigány népet és nyelvet, és nagylelkû, nemesszívû pártfogója lett a cigányoknak. (Ilyen tárgyú mûvei: Czigány nyelvtan, 1888; A czigányokról, 1894.) A fõherceg távoli országok cigányai közt is ismert volt, szinte misztikus alakká vált, és személye körül számos legenda alakult. Egész vagyont költött a kisjenõi és bánkúti, a hatvani és göböljárási puszták cigánytelepeire, és ezeknek ügyeit személyesen, buzgón, fáradhatatlan kitartással intézte. Fáradozása azonban elszigetelt kísérlet maradt. A fõherceg maga több tanulmányban igen tanulságosan és érdekesen írja le az alcsúti cigánytelep lakosain tett észleleteit. „A mi nomádjaink” címû értekezésében (1893) írja:
„A kóborló sátoros-cigányok állandó letelepítése igen fontos népmûvelõdési kérdés hazánkban. A csoportos telepítés azonban, amelyre vállalkoztam, több akadállyal járt. Elõször is az az egy évi idõ, amelyet erre a kísérletre fordíthattam, igen rövid volt, tekintve a cigány nép vad erkölcseit és azt, hogy e nép a mûvelõdés legalacsonyabb fokán áll. Másodszor a közigazgatási hatóságok nézete szerint a közbiztonsági felügyelet könnyebb, ha cigányainkat községenként helyezik el. Tagadhatatlan, hogy a nép ellenszenve a cigányok iránt szintén nagyon nehezíti a telepítést. Az ellenszenv némileg jogosult is, mert bizony rakoncátlanok India ezen fekete fiai.
(Micsoda enyhe kifejezés, már akkor is volt SZDSZ ? :) )
S még fokozódik az amúgy is meglevõ idegenkedés, ha tudomására jut a föld népének, hogy a cigányság – amint az eleinte szükségesnek mutatkozott – bizonyos kedvezményekben is részesül, mint például ruházat kiosztása, ingyen élelmezés stb.
(Nahát, nahát, mintha nem is 120-130 évvel ezelött írta volna)
Igen, de ily kedvezmények nélkül munkához szoktatni oly népet, amely a munkától irtózik és azt soha meg nem kísérlette, merõ lehetetlenség. A telepítendõket lakóházakkal kell ellátni, nekik munkát teremteni és õket munkára nevelni; de mindenekelõtt szükséges a gyermekek iskolázása, ez pedig nagyon nehéz feladat, mert tökéletes tudatlanságuk mellett lehetetlen õket korkülönbség nélkül a rendes elemi iskolába ültetni.
Nekem Alcsúton egy külön cigányiskolám volt, amely rövid idõ alatt elég jó eredményeket hozott. Abban 6–15 évesek tanultak együtt. Fölfogásuk jó volt, s apró kitüntetések és kedvezmények némi vetélkedést is fejlesztettek ki köztük. Ily eredményt aligha lehetne elérni akkor, ha egy tizenöt éves cigánygyermeket a falusi elemi iskolában a hatéves polgárfiú mellé ültetnének; minden mástól eltekintve, ez még nagyobb kölcsönös ellenszenvet idézne elõ, és sértené a cigány önérzetét, amely minden vadság mellett is nagy mértékben megvan benne. Ilyen nevelés nélkül nem volna elérve a fõcél: hogy az országnak hasznos polgárokat neveljünk ebbõl a kóbor elembõl, amely ma csaknem teljesen elvész a hazára nézve, sõt munkátlan életével és régi vad erkölcseivel a társadalom biztonságát is, fõleg a vidéken állandóan fenyegeti.”
A fentiek forrása A PALLAS NAGY LEXIKONA 1893-ban kiadott IV. kötete (361–364. oldal), a Cigányok szócikk tehát a XIX. század végéig tárgyalja a cigányok történetét, problémáit. (A szócikket Wlislocki Henrik írta.) Ezen a hét és fél hasábos szócikken kívül még a lexikonnak 48 oldalas külön melléklete is foglalkozott a cigányokkal. Ennek „A cigány nyelv grammatikája” címû tizenkettõ és fél oldalas fejezetét és a több mint 1300 szót tartalmazó magyar–cigány szógyûjteményt (hat oldal) maga József fõherceg írta. Húsz oldal foglalkozik a cigányok életmódjával, szokásaival, hiedelmeivel. A cigányok népköltészetének és zenéjének ismertetése – ezen belül hét eredeti cigány dal cigány és magyar nyelvû szöveggel és kottával – hat oldalt tesz ki, a cigányokkal foglalkozó irodalom ismertetésének terjedelme három és fél oldal.
Az elmondottak jól megvilágítják, hogy az elmúlt évszázadokban Magyarország sokkal kíméletesebben, humánusabban viselkedett a cigányokkal szemben, mint a „mûvelt Nyugat,” ahol kegyetlen, embertelen intézkedésekkel próbálták megoldani a cigánykérdést. Európához „csatlakozva” érdemes elgondolkodni azon, hogy az Egyesült Európában legfontosabbnak tartott anyagi jóléten és technikai fejlettségen kívül más értékek is vannak, és ezen a téren nem feltétlenül lehet tanulnunk a Nyugattól. A cigánykérdésben és sok más, az emberi jogokkal, vallásszabadsággal kapcsolatos területen Magyarország mutathat példát a Nyugatnak.
Szvsz indokolt, hogy egy roma intézményt roma igazgató vezessen - ne mondhassák, hogy a magyarok itt is elveszik előlük a lehetőséget.
Csak azt nem értem miért nem alapítottak a magát autentikus cigánynak gondolók egy rivális intézményt, ha van ilgazgatói ambíciójuk? Roma van elég Pécs - Meszesen és a környéken. A létszámuk alapján lehetne ott két középiskola is.
Hagyd már wombatkát, hadd menjen csak jogvédeni, 5000 Ft/alkalom + wellnessbögre.
Szegény wombat nem igazán érzi az idők szavát.
Ismeritek Cseh Tamás Illegalitás c. számát? Az övé egy nagyon hasonló helyzet.
Akkor áll be jogvédőnek amikor pár hónap múlva radikális "rasszista" fordulat jön a közvélekedéssel összhangban, az országos és ezzel együtt a helyi közéletben is. :)
"Vidéken vannak ugyan ilyen hangok, hogy "szeretnék én is cigány lenni, hogy én is ingyen kapjak mindent ami a megélhetéshez nélkülözhetetlen" - de az inkább szarkazmus."
Hát nem az. Az olvtársak majd berakják a cigánynak cimkézett színmagyar iskola sztoriját.
Az ilyen ügyekből akkor leszenek ügyek, akkor kapnak nyilvánosságot, ha egy más kultúrkörbe tartozót elutasítanak a származása miatt. Ha teszem azt egy magát romának valló magyart elutasítanának a roma középiskolából akkor fordulhatna az ombudsmanhoz és elindulna a verkli.
Csakhogy ki az aki roma iskolába szeretné járatni a gyerekét. Ki az aki elhiszi, hogy a cigány kultúra elsajátítása bármilyen szempontból előnyös lesz a gyereknek a jövője szempontjából?
Vidéken vannak ugyan ilyen hangok, hogy "szeretnék én is cigány lenni, hogy én is ingyen kapjak mindent ami a megélhetéshez nélkülözhetetlen" - de az inkább szarkazmus.
Hoppá, igy voltam én is, vsak én maradtam Bp. közepén
Hulye amerikaiak, alakitottak volna pár zászlóaljat polgártársainkbol, pár szamurájkarddal, láncfűrésszel megnyerik a háborut, de a sima tulnépesedés is kiszoritotta volna a VietKongot
Pécsett is van, Gandhi középiskola és kollégium a neve...
Bár azt nem sikerült megtalálnom a honlapjukon, hogy milyen eredménynel érettségiztek a tanulóik és az érettségizettek hány százalékának sikerült továbbtanulniuk.
Hagyd már wombatkát, hadd menjen csak jogvédeni, 5000 Ft/alkalom + wellnessbögre. Egyszer majd úgyis szembejön vele a nagybetűs Élet, akkor majd megtanulja. De addig megíhetési jogvédő lesz.
Többek között felmerült a cigány nemzetiségi oktatás kiterjesztésének lehetősége, valamint a felső tagozattól megvalósítható kollégiumi rendszerű oktatás bevezetése, illetve több roma középiskola létesítése.
A jogvédőknek ellenségkép kell,meg negatív példa,mert különben okafogyottá válna a létezésük. Amúgy is az,mert nincs itt akkora gond,amit egy normális helyi jegyző meg egy jól működő rendőrség ne tudna megoldani.De amíg meg lehet belőle élni-nem is rosszul-addig lesznek gondok a cigányokkal.Csinálnak problémát a jogvédők,ha nincs,akkor is.
Már rég be kellett volna őket kényszeríteni a társadalmi együttélés keretei közé-amit sokan közülük olyan természetesnek vesznek,mint bárki,aki itt él.Akinek meg nem tetszik,elvándorolhat,mint ahogy teszik,mióta léteznek.
Látod-látod... Így lesz egy szép álomból ködös emlék... Egy megőrzésre, példaadásra és követésre méltó hagyomány polgárjogra emelése helyett a könyebb út választása... Mivé lett volna az emberiség, ha mindig mindenki a könyebb utat választotta volna.. :-O Mer mindig csak a "biztonság"!!
No, azért a kínaiakkal volt már gondom... nemrég rendeltem napközben kínai kaját, marhahúsos sült tésztát. Kihangsúlyoztam, hogy kevés káposztát tegyenek bele... kínai csóka aszonta oké. Erre mikor kihozzák és kibontom, látom, hogy telebaxták káposztával. :)
A két dolog között akkora a különbség, hogy egy Paganíni még szájharmonikán is le tudná játszani. :-)) Én ugyanis nem lenyelni akarnám a pénz jelentős részét, hanem jelentősen kevesebb pénzt áldoznék erre a célra! IS!! Mecccsoda különbség!! Viszont nagylelkűen támogatnám ősi kultúrájuk gyakorlati megőrzését, és fel tudnék ajánlani 4db. EREDETI ALAMÍNIUM vizeskannát, (értékét növeli, hogy családi hagyaték, és mint ilyen számomra is erkölcsi érték!!!!!) hangsúlyozottan zenei hagyományőrzés céljaira! :-)) Nehogy mán kicsinyes legyek!!
Hetvenöt flakon testápolót dugott egy férfi a nadrágjába egy bevásárlóközpont illatszerboltjában az Egyesült Államokban. A 30 éves illető annyira feltankolt, hogy amikor egy biztonsági őr felfigyelt szarkaságára és üldözőbe vette, még elfutni sem tudott. A rengeteg flakon miatt még az érte érkező rendőrautóba sem tudott beszállni, így előbb ki kellett húznia néhányat a nadrágjából, hogy elvihessék a rendőrök. Hogy miért nem adatták vissza a tolvajjal helyben a portékát a boltnak, arra nem tért ki az amerikai hírügynökség jelentése.
Pedig ez nyilvánvaló: meg kell számolni, hogy mennyi az ellopott áruk értéke. Osztán, ha az érték 20 000 dollár alatt van, akkor megélhetési bűnözés és el kell engedni a tettest, ha afölött, akkor esetleg le lehet csukni egy kicsit.
Amíg ezt nem értik meg és a politika tudatlanságban tartja (és eltartja) őket,hogy el tudja síbolni a rájuk eső támogatást,addig nem is fog semmi változni.Kolompár,Farkas meg a többi csak eszköz azoknak a kezében,akik a pénzt osztják.Kell pár díszcigány az úniónak,hogy "megy ez nekünk,ez a kisebbségi politika!". Elvonni az összes,eddig alanyi jogon járó támogatást,oda kellene adni a helyi önkormányzatoknak (goromba kontroll mellett!) a pénzt és ha mást nem is tud csinálni-söpörjön utcát,kaszáljon-gereblyézzen-bálázzon füvet,tartsa tisztán a falut-várost.Gondozzon temetőt,elhanyagolt sírokat.Segítse a faluban élő időseket.A gyerek cserébe kapjon ingyenes tanszert,osztálykirándulást,menzát.Rá KELL őket kényszeríteni,nincs más út.Maguktól nem fogják kitalálni-megtanulni.
Viszont biztosak lehetünk abban, hogy arcukon a személyi szabadság korlátozhatatlanságának hamis nimbusza tükröződne haláluk pillanatában is.... Büszkén vállalnák vértanúi szerepüket, hiszen egy nép több évszázados eltiprását próbálták megszüntetni, biztatva őket egy ősi fegyvernek - a szamurájkardnak - nem csak mutogatására, de szükség szerinti használatára is.
Ha nem volt érthető a mondat: maradékaiknak a CIGÁNYOKON való számonkérése. "Maradékaiknak" nem hiszem, hogy fel lehetne tenni bármely kérdést... :-) De szerintem ez kiolvasható volt a postból.
Ráadásul Róma arra is kitűnő példa, hogy hová vezet, ha egy társadalom lumpenializálódik. Csak és kizárólag totális összeomlás, bukás lehet a vége. Ki kell szabadítani a társadalmat a személyi szabadság rabságából.
Érdekes, hogy az ide érkező és itt letelepedő kínaiak (és egyéb ázsiai származásúak) első generációjának teljes beilleszkedését gyakorlatilag csak a nyelvi korlátok akadályozzák meg. A második generáció ennek megfelelően már szinte észrevehetetlen. (Ismerek néhányat). Miért is nem sikerült ez a cigányoknak 700 év alatt? Egyszerű a megoldás: egy jelentősen eltérő, de alapvetően munka és tanulás alapú kultúra (ázsiai) egyedei gond nélkül be tudnak illeszkedni Európában, de egy lopáson, a másokon élősködő kultúra soha a büdös életben nem fog beilleszkedni sehova. Maximum az ezt az attitűdöt teljesen elhagyó egyedek tudnak beilleszkedni. A jelenlegi balliberális megmondóemberek meg a szociovallás felkent (sajnos nem a falra) papjai által uralt ország valóságos Eldorádó ezeknek az élősködőknek.
A piszkos és fárasztó munka fúj nem csináljukról meg annyit mondanák, hogy egy évig dolgoztam segédápolónőként. Nem sikerült a felvételim és valamit csinálnom kellett, a szüleim nem hagyták, hogy csak lóbáljam a lábamat otthon. No utána igazán szorgalmas lettem, a reggel 6-ra járás és az ágytálcserélgetés hihetetlenül ösztönzött a tanulásra...
Viszont ha valaki úgy nő fel, hogy sose tanult otthon iskola után, sose látta, hogy a szülei reggel elmennek munkába, este hazajönnek, neki az az életfporma idegen, akkor tényleg rohadt nehéz az a középiskolai tanulás vagy a 8 óra munka.
Vannak rendesen melózó romák, nekik vajon hogy sikerült? Látom néha azt a kövér villamosvezetőt, aki a TV2 zenei tehetségkutatóján is indult, valamilyen istván ha jól emlékszem. Szép hangja volt. Vezeti a villamost, dolgozik mint bárki más, Neki hogy a francba sikerül normálisan élnie ? nyilván a gyerekeit se arra neveli, hogy szüljenek 13 évesne aztán várják a családi pótlékot meg a segélyt.
Mostanában olyan fura álmaim vannak néha... Pl.: "Dokumentumfilm nagyfelbontású kamerákra. Nyócker körbekerítve, cakli-pakli két kapuval, viszont tele kamerával. Fal- és jogvédők betelepítése, majd egy év múltával maradékaik felkutatása és számonkérése.... A fellelt maradékokat a cigányság saját halottjának tekinti és érdemei elismerése mellett illő temetésben részesíti." A film garantáltan fődíjas lenne Cannestól Hollywoodig... Hullanának az Oscarok. A magyar filmgyártás visszakapná régi fényét! Áradozna a kritika! Hol van ehhez egy George Zukker vagy akar a Swindler lustája! Polanskynak kötelezővé tenném a megtekintését, mely után nyilvános herekirit követne el, merthogy nyolc évessel még ő sem...
Nem olyan bonyolult ez,kitalálták pár ezer éve: "Rómában élj úgy,mint a rómaiak." Akinek nem megy,az ne csodálkozzon:igenis kirekesztik.Kitaszított lesz,kivert kutya,persona non grata,szegregált,üldözött...Mindegy,hogyan hívjuk.Nem az a normális,hogy hozzáaljasodunk valami mocsokhoz,csak mert pár jogvédő ebből él.Nálunk az egyik élelmiszerboltban is dolgozik egy cigánylány.Mindenki szereti,megbecsüli.A törzsvásárlók szeretnek hozzá sorba állni,mert mindenkihez van pár jó szava.Magyar barátja ( férje..?) van,sose látni koszosan,szakadtan,utcán ordibálva.Be se kellett illeszkednie:ide született.Megtanult ember módjára viselkedni,iskolába járt-nem is lett állat.Hogy otthon esetleg rózsás szoknyában ugrál szombat este Bódi Gusztira...? Kit érdekel...?
A munkahelyen kinaitól szerbig mindenféle emberke dolgozik. AZÉRT sincs a börszinnel vagy nemzetiséggel senkinek semmi baja, mert mindenki elfogadja a helyi szabályokat. Lehet, hogy otthon egész másképp él, ortodox egyház szerint ünnepli az ünnepeit, csadorban jár vagy akármi, de alkalmazkodik a közösség normáihoz.
Volt cigány kolléganőm, de ő külföldön töltötte a gyerekkorát, ott is járt iskolába hálistennek nem a hazai morál ragadt rá. Muzsikus cigány családból származott. SEMMI gond nem volt vele, pontos volt, ügyes, szorgalmas, intelligens. Nekem az se tünt fel, hogy cigány, franc se figyelte a sok indiai meg amcsi közt nem is érdekelt senkit.
De az nem müködik, hogy Lakatos Rómeót berakják a bármilyne iskolába, mert hátrányos mert esélyegyenlőség, aztán nem hagyja a többieket tanulni, a tanároknak nincs kapacitása külön foglalkozni vele, mert ez nincs beletervezve a munkaidejükbe, a gyerek meg továbbra is analfabéta és még frusztrált is..sőt adhatnak Lakatoséknak a putri helyett összkomfortot, majd jön egy szociológus vagy jogvédő ügyvéd és kimagyrázza, hogy szegényeknek ez új, azért szarnak a szőnyegpadlóra és azért lakják le a házat egy év alatt. Melóban meg elvárják, hogy a láblógatásért is adjanak nekik pénzt. Ha az itt lakó kinai is megtanulta a helyi szokásokat, akkor ez miért nem megy a cigányoknak?
csak a narancsagyu kitetel ellen tiltakozom.... meg szerencsem, hogy ezzel az indulattal nem dozsadrukkereztel le...;-) ja meg viktorianus a csikagoi nagyneniked.....,de o is csak hetvegen....
Tizenöt perc alatt lebuktak a liftben támadó fiatalok
Tizenöt perc alatt elfogták a rendőrök azt a két fiatalt, akik kiraboltak egy nőt egy óbudai ház liftjében.
Csütörtökön este, a III. kerületi Sarkadi utca egyik lakóházában, a liftben támadta meg áldozatát a két fiatalember. Áldozatukat megfenyegették, majd elvették táskáját, benne személyes irataival, bankkártyájával és mobiltelefonjával. A rablók elmenekültek, de még arra sem maradt idejük, hogy zsákmányukat alaposan szemügyre vegyék, az időközben értesített rendőrök ugyanis 15 perc alatt, a közelben elfogták őket. A két 19 éves fiatallal szemben rablás miatt indult eljárás, a rendőrség őrizetbe vette őket.
Továbbra is tevékenyek a trükkös tolvajok Pécsett. Csütörtökön egy kertvárosi lakásra csapott le egy ismeretlen, az elkövető ebben az esetben egy nő volt. A rendőrség a lakosság fokozott figyelmét kérte az ismétlődő esetek kapcsán.
Pécs Kertvárosában csütörtökön, a déli órákban egy nő kopogott be egy lakásba, és a tulajdonos figyelmét elterelve 60 ezer forintot lopott el - közölte a rendőrség.
Bár a rendőrség hamarosan a helyszínre érkezett, az elkövetőt már hiába keresték. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy ne engedjenek idegeneket lakásaikba, illetve gyanús esetben azonnal értesítsék a hatóságokat.
Saját cimborái verték ki a fogait - szépen ki is rabolták
Ötvenezer forintját elvették, két fogát pedig kiverték annak a férfinak, akit a kocsmából hazafelé tartva támadott meg két ivócimborája Nyíregyházán.
Pénteken este történt az eset a szabolcsi megyeszékhely egyik kocsmájánál. A férfihoz, aki aznap vette fel fizetését, iszogatás közben csapódott hozzá két későbbi támadója. Mikor az áldozat elindult hazafelé, két ismerőse melléje szegődött, majd egy alkalmas helyen megtámadták. Megütötték, összerugdosták a férfit, majd elvették a pénztárcáját, a fizetéséből megmaradt ötvenezer forintjával együtt - értesült a HavariaPress.
A 31 éves áldozatnak a bántalmazás következtében kitört két foga, az orvosi vélemény szerint testén nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, minek eredményeként az egyik támadót - egy 42 éves helybeli, többszörösen büntetett előéletű férfit - rövid időn belül elfogták. Ellene rablás, súlyos testi sértés kísérlete, valamint okirattal és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés miatt indult eljárás. Társát még keresik a rendőrök.
Kevés magyar játékfilm foglalkozik a cigányokkal, de az idei dokumentumfilmes felhozatal sem erős ebből a szempontból - mondták el a 41. Magyar Filmszemle keretében Cigányok ideje címmel tartott szombati kerekasztal-beszélgetés szervezői Budapesten.
Mint Sós Mari filmrendező felidézte, Kalla Évával közösen már a tavalyi filmszemle alatt is szerveztek egy beszélgetést hasonló címmel. Ennek hozadéka igen nagy volt: 2009 decemberében megtartották az első Európai Magyar Cigány Filmfesztivált, melynek során a világ minden tájáról érkezett cigány témájú játék-, dokumentum- és animációs filmeket láthatott a budapesti közönség - emlékeztetett.
Kalla Éva médiaszakértő-szerkesztő elmondta, hogy jól halad az első teljes magyar cigány filmográfia elkészítésével, melyben össze akarja gyűjteni az összes olyan hazai filmet, amelyben roma szereplő is felbukkan. A munka várhatóan szeptemberre készül el, majd kötetben is megjelenik.
Mint a beszélgetés szervezői közölték, a 2010-es filmszemlén - beleértve a versenyen kívüli filmeket is - összesítésük szerint 17 alkotás foglalkozik cigány témákkal: a nagyjátékfilmek kategóriájában egyedül Groó Diána Vespája, a kisjátékfilmek közül a szintén Groó Diána rendezte Eldorádó, valamint Nagypál Orsi munkája, a Hidegzuhany; a témát érintő többi alkotás mind dokumentumfilm.
Sós Mari szerint általános tapasztalat, hogy a rendezők szeretik hosszúra nyújtani filmjeiket - három órás munkát is láttak -, gyakran mégsem tudni meg a szereplőkről semmi érdemit. "Az idei dokumentumfilmes termés erősebb, mint a korábbi években, a cigányfilmekben azonban ezt a tendenciát nem éreztük" - értékelt a rendező.
Kalla Éva kiemelte: számos filmnél megfigyelhető, hogy az alkotók szánalmat igyekeznek ébreszteni a cigányság iránt. "Köszönjük, ebből nem kérünk" - hangsúlyozta a roma származású szerkesztő.
A beszélgetés két szervezője elsősorban Mészáros Antónia Megtagadva című dokumentumfilmjét emelte ki, melyben az árvaházban felnőtt Bogdán Árpád próbálja fellelni családját. "Szerethetők" Gerő Péter és Nordin Eszter filmjei is, Bársony Kata két tévéfilmjét már leadta a Duna Televízió, míg a Magyar Televízió Roma Magazinja idén nem jelentkezett új munkával a filmszemlén - fűzték hozzá.
"A mai nap tematikája ez lehetne: a Szíven szúrt országtól a Vespáig" - fogalmazott Sós Mari: Kálomista Gábor filmje "a romák ellen szól", Groó Diána mozija a romák érdekében, mégis "mindkettő hatalmas csúsztatás" - vélekedett. Mint Kalla Éva és Sós Mari megjegyezték, Groó Diána Eldorádó című kisfilmje sokkal jobban sikerült, hangulatos alkotás.
Nézői kérdésekre válaszolva a szervezők hangsúlyozták: nem lehet "receptet adni" a jó cigányfilmre, inkább annak kellene természetesnek lennie, ha egy szereplő roma.
Orbánról meg annyit,hogy ha igazán változást akarna,akkor 2006-ban a vekkeres eszetlenkedés helyett,nekivezényelhette volna azt a 1,2-2millió embert a parlamentnek,akik szépen ízekre szaggatták volna az országrontókat és mára már virágzó demokráciánk és gazdaságunk lenne egy olyan politikai elittel,akik a közelmúlt történései okán nem mernének közpénzt síbolni és népet nyúzni.
E helyett most ott tartunk,hogy térden állva sírjuk vissza a 2006-os gazdasági helyzetet.
Lehet hogy az MSZP,SZDSZ,MDF trió tette tönkre az országot,de Orbánék végignézték karba tett kézzel,néha egy kis szájkaratéval,miközben az ország lakosságának a 75-80% százaléka támogatta őket és várta ugrásra készen hogy mögéjük állhasson,ha végre lesz merszük cselekedni.
No ennyi!
A TBC meg lehet baktérium,nem kifejezetten a TBC-ről beszéltem,hanem az ilyen helyzetek tömkelegéről és a zéró tolernciáról.Kedves narancsagyú barátom én is ki tudtam volna guglizni a TBC-ről a konkrét adatokat,hogy aztán itt vagdalkozzak vele,de a mondandóm lényege a deviancia elleni fellépésről szólt.
Pozore Vlaku, eloszot is az eloiteleteket valahogy meg kene kulonboztetni az elettapasztalattol...aztan valahogy tudatositani a magyarsaggal, hogy tobbfele cigany van, es a valodi problemat csak egy reszuk, talan nem is a tobbseguk jelenti, egyreszt az a resz, amely mnunka nelkul el, lecsusszant, remenytelenul, es mar a 2. generacio nol fel ugy, hogy apjuknak nincs munkaja....es termeszetes modnak erzi a segelyen elest...masreszt azok, akik a bortonokben kikupalodtak zsivannya , es a sajat fajtajukat is raboljak, uzsorazzak,es nem lehet hozzajuk erni erdemben, mert akkor rogvest jonnek az emberi jogok felkent bajnokai....
es mar 20 eve megy ez a tudatos felremagyarazas....
ha Te lennel, akkor tudnad, a TBC nem virusos betegseg, hanem a Bacillus tubercolosis a patogen agens...... na most a tobbi temaban is ilyen tajekozott vagy?;-)
"Izé, nem lehetne az orbánozásra az ilye" de, ize, azt is olvasd el, mire valaszoltam...nem en kezdtem, csak ize, nem hagyom ratok a hulyesegeiteket..mar ize,....
Ez majd akkor fordulhat elő, ha nem lesz kormányzati program látszatmunkáért busás megélhetést biztosítani olyanoknak, akik csupán arra használják fel ezt az égető problémát, hogy ők és közeli-távoli rokonaik prímán megéljenek.
Nem a cigányoknak kell építeni, hanem bárkinek bőrszíntől függetlenül, aki rászorul (és megérdemli). Ha meg egy megélhetési fajvédő beleköt, akkor meg kell mondani neki hogy hazudik, rágalmaz.
"Az első időben Kiss Dávid egyedül dolgozott a telepen. Írni-olvasni alig tudó, betegségekkel küzdő, bejelentett munkahelyen soha nem dolgozott emberek hihetetlen ügyei szakadtak a nyakába.Két és fél év után úgy érezte, lerakta az alapokat, elhintette a magvát annak a szemléletnek, hogy a boldogulásért tenni is kell valamit. Majd múlt év tavaszán, fia születésekor másfél hétig nem ment ki a romatelepre. Visszatérésekor az iroda romokban hevert, a konténert feltörték a benne lévő rézvezetékekért. Úgy érezte, mintha minden korábbi sikere semmivé lett volna másfél heti távolléte alatt."
Mai cikk a Magyar Nemzetben: Sötétbarna felhők Érdemes elolvasni. A Máltai Szeretetszolgálattól Kiss Dáviddal beszélgettek és jártak Monoron, ahol tanodát, mosodát fürdőt építettek a cigányoknak. És ami a legeslegérdekesebb, Horváth Aladárnak ez sem tetszik. Mert elkülönítés...
Marian Cozmáért, Barna bácsiért, Szögi Lajosért, hétesi, somsályi, tarnabodi, gadnai, durándai nyugdíjasokért indulunk most. És, aki a magyar út elé fekszik, azon át fogunk taposni!
"Az alapítványi iskolát elképzelő faddiak a szülői értekezlet óta névvel nem mernek nyilatkozni. Egyikük azt mondta: belátja, nincs esély helyben létrehozni az alapítványi iskolát, ezért ősszel átíratja a gyerekét egy tolnai vagy egy szekszárdi iskolába. Hasonlóan vélekednek mindazok, akik a szülői értekezleten kisebbségben maradtak. Közülük csak Bolgár Imre merte vállalni a nyilvánosságot. A 43 éves férfi feleségével öt gyermeket nevel, a legnagyobb az ELTE hallgatója, a legkisebb kilencéves. Bolgár - lakatosként - Németországban dolgozik, így jövedelme elbírná a tandíjat. A beszédét erős gesztusokkal kísérő férfi így fogalmaz: - Nem voltam azok között, akik kezdeményezték az alapítványi iskolát, de most azt mondom, érdemes lenne elgondolkozni róla. Pedig én is cigány vagyok, nem is akarom letagadni. Tisztában vagyok azzal, hogy a faddi iskolában nehéz fenntartani a rendet a fegyelmezetlen gyerekek miatt. Tudom, hogy ezek a diákok egyáltalán nem akarnak tanulni, mert otthon nem foglalkoznak velük, nem ösztönzik őket a tanulásra. Ezek a gyerekek csak verekednek, hangoskodnak, fenyegetik a társaikat, sőt, a tanárokat is. Az ő szüleik nem gondolnak a jövőre, nem gondolnak arra, hogy így az ő gyerekeik semmire sem viszik.
Bolgár Imre szerint nagy baj, hogy a fegyelmezetlen, fékezhetetlen gyerekek szülei belefojtották a szót az alapítványi iskola támogatóiba, ha pedig a legnagyobb hangúak "leüvöltik" a többieket, akkor nem lehet értelmesen megbeszélni a falu dolgait. Bolgár Imre komolyan fontolgatja, hogy a még általános iskolába járó gyermekeit városi iskolába küldi. Mint tőle megtudom, több igyekvő, tisztességesen élő faddi roma család ugyanezt már korábban megtette.
"Vagy asszimilálódik és akkor akar életben is tud maradni, vagy nem. Ha az én gyerekeimért az enyém a felelősség, a te gyerekeidért a TIÉD a felelősség, akkor az övéiért az övé. Minden más elképzelés vagy igyekezet csak az együttes csőd előidézője"
Úgy legyen! Ámen!
"Kovács Pálné Oláh Marikát a telepen "Szépszemű" néven ismerték. Szinte születése óta különbözött a többiektől. Szégyellte a szegénységét, az iskolából egyetlen barátnőjét sem merte meghívni, emiatt ő sem járt másokhoz. Míg sorstársai tizenévesen már gyermeket szültek, ő Ceglédre járt középiskolába, majd fodrászként dolgozott, mígnem az üzlet tulajdonosváltása után utcára nem tették. Férje korábban traktoros volt, gépkezelői vizsgát tett, de ha nem akadt más, a segédmunkát is vállalta. Három lányuk születése után a szociálpolitikai támogatásból fürdőszobás házat építettek a cigánytelepen, de körbe is kerítették, hogy a gyerekek ne vegyüljenek a többiekkel. Amikor a Máltai Szeretetszolgálat felajánlotta, hogy megveszik tőlük a házat, gondolkodás nélkül igent mondtak. A kapott pénzből egy erősen felújításra szoruló gombai parasztházra futotta, de boldogan költöztek. Most neki és férjének is állandó keresete van. Óriási kertjük bevetve, az udvaron új, hófehér autón csillog a fény, a fiatalasszony büszkén újságolja, hogy a tanítónő az ő lányait is beválogatta azok közé, akik egy jótékonysági akció keretében a kórházban karácsonyozó beteg gyerekeket keresték fel."
Nem lehetséges a "felzárkóztatás" nem lehetséges az "integráció". Egy dolog lehetséges, a követelés. Azt az embert, aki akkor amikor kellett volna nem tanult meg írni olvasni sem, 30 éves korában csak akkor engedem az iskola közelébe, ha fizet érte! Amúgy pedig ha van a képességeinek megfelelő feladat akkor közmunka, ha nincs, akkor jövedelem sincs. És nem "munkahely", hanem MUNKA! Amely ELVÉGZÉSÉNEK ellenértéke a fizetés. Felejtős az a gondolat, hogy a többséginek kőkemény kapitalizmus, nekik meg csináljunk már szocializmust! Ha a gyerekeit nem viszi óvodába és iskolába, és nem követeli meg ő maga tőlük a teljesítményt is, akkor meg az éhenhalás. Tiszteljük már mindenkinek a szabad akaratát annyira, hogy ha nem akar dolgozni, akkor ne kényszerítsük. Csak egyértelművé kell tenni a számára, hogy akkor nem is eszik. Vagy asszimilálódik és akkor akar életben is tud maradni, vagy nem. Ha az én gyerekeimért az enyém a felelősség, a te gyerekeidért a TIÉD a felelősség, akkor az övéiért az övé. Minden más elképzelés vagy igyekezet csak az együttes csőd előidézője. Elég volt már a káoszból!
"Hófehér az arcom, a nadrágom óriás. Enyém lesz, csak az enyém, az utolsó dobás. Dől a ház, ha lépek, a lábaim nagyok. Azt hiszem, egyszerűen lenyűgöző vagyok.
Aki bújt, aki nem... Számolok szépen százig. Aki bújt, aki nem... Remélem, mindenki játszik. Aki bújt, aki nem... Nem szabad félni tőlem. Aki bújt, aki nem... Hová rohansz előlem? Aki bújt, aki nem...
Véget érhet minden, ha én úgy gondolom. Ti lesztek majd a vacsorám, ha itt az alkalom. Addig költsd a pénzed, ameddig még lehet. Rendezz el mindent, de már ne vegyél bérletet."
Nálunk magától értetődőd, hogy falunyi roma munka nélkül marad, hiszen a létfenntartásukat segélyekből és megélhetési bünüzéssel kiválóan biztositják, másrész a konfliktusokat a többségi lakossággal nem is próbáják elkerülni. Többnyire a többségi lakosság, a rendőr meg a tanár húzza a rövdebbet.
Ja és a tényszerűség kedvéért említsük meg hogy ezt a kutatást a kisebbségi ombucman ajánlotta a figyelmünkbe - hogy a Solt féle kutatást cáfolja.:)
Kösz Kállai.:)
"Bakó Boglárka szerint a cigányok egészen máshogy állnak hozzá a munkához, mint a többség. Míg a vizsgált erdélyi faluban a magyarok és a románok is a kemény munkát tartják tiszteletreméltónak, a cigányok számára viszont a munka a létfenntartás eszköze, értékét az határozza meg, hogy mennyi pénzt lehet vele keresni.
"Az ügyes módon szerzett pénz értékét emeli, hogy nem verejtékezve kínlódtak meg érte, hanem furfangossággal" - írja Bakó."
De tudnak alkalmazkodni. Csak pl. Erdélyben kötelező nekik/mert a román és a magyar ebben egységes/nem olyán puhák mint mi hogy szótlanul nézzük a 80 évesek legyilkolászását -
v.mint ott nagyon kevés állami segélyt kapnak. Nálunk meg vagy 20 jogcímen kapják a nyalánkságot ha ügyesek.
Az meg világszerte alap - hogy a gádzsót át kell baszni ahol lehet és jónapot.
"Bakó Boglárka szerint a cigányok egészen máshogy állnak hozzá a munkához, mint a többség. Míg a vizsgált erdélyi faluban a magyarok és a románok is a kemény munkát tartják tiszteletreméltónak, a cigányok számára viszont a munka a létfenntartás eszköze, értékét az határozza meg, hogy mennyi pénzt lehet vele keresni. "Az ügyes módon szerzett pénz értékét emeli, hogy nem verejtékezve kínlódtak meg érte, hanem furfangossággal" - írja Bakó.
Ebben a faluban a romák egyike sem akar munka nélkül maradni, részben azért, hogy a létfenntartásukat biztosítsák, részben azért, hogy elkerüljék a konfliktusokat a többségi lakossággal."
"Tökmindegy melyik szociológus elemzi, a lényeg az, hogy sajnos ezek a közösségek, hátrányos helyzetű nyolcgyerekes, iskolázatlan, munkanélküli embertársainak nem tudnak alkalmazkodni ahhoz a világhoz, amiben élnek."
Persze, hogy nem. Ezért kell a többségiek által kijelölt "ring". Eddig tart a póráz, eddig engedünk benneteket. Cigányok, cigány vezetők, falvédők soha nem fogják kiemelni őket, mert falaznak, hazudnak nekik. A cigány közösségek mindig is a többségi társadalomra voltak utalva. Igazodni fognak, ha mi is úgy akarjuk.
Elolvastam azt a msáik két szociológiai elemzést. Nem lettem okosabb.
Rém kiváncsi vagyok mikor és ki fog valamilyen hatékony megoldást találni hátrányosék felzárkóztatására, mert az az érzésem, hoyg az eddigi próbálkozók egy része a maga javára használta a mindneféle pályázatokra kapott pénzt vagy a rokonait részesitette előnyben az elosztásnál esetleg politikai tőkét próbált belőle kovácsol..más részük agressziv jogvédő mint pl Mohácsiék, akik ellenségként tekintenek mindenkire, aki nem ért egyet velük és tevékenységük kimerül látszathőbörgésekben és mások sértegetésében.
Vannak akik szép csendben dolgozgatnak az ügyön, már amig el nem lehetetlenitik a müködésüket, mint a nemrég emlegetett Máltai Szeretetszolgálat, néha olvasok lelkészekről, pedagógusokról, helyi kezdeményezésekről de lényegében egy nagy sz..r van ... betolhatnak X számú alulképzettet vagy magukat romának hazudót közalkalmazotti pozicióba, analfabéta kis mauglikat elitiskolákba, de eddig még zéró eredmény valósult meg a nagy tervekből...
Tökmindegy melyik szociológus elemzi, a lényeg az, hogy sajnos ezek a közösségek, hátrányos helyzetü nyolcgyerekes, iskolázatlan, munkanélküli embertársainak nem tudnak alkalmazkodni ahhoz a világhoz amiben élnek.
Ha nem vigyázunk, akár még ez a scenárió is bejöhet... Lásd Horvát "megélhetési" Aladárt, aki etnikai alapon akarja levetetni a vezetőszárról a deviánst.
Meglásd majd kitalálják Mohácsiék, hogy megtiltják a szülőknek hogy elvigyék a család szemefényét a gettósuliból valami olyanba, ahol nyugodtan tanulhat, jellemzően nem szokás gyereket szülni a felső tagozatos lányoknak, nem molezstálják a WC-ben a gyengébbeket, a t.szülők se járnak be tanárt verni és a többség 8 éves korára tanul meg olvansi, nem 14 évesen ( se )
Az lesz a szöveg, hogy nem mehetnek más iskolába,mert ezzel rontják a kompetenciatesztet a gettósuliban...
A roma közösség a fennmaradását az összetartás és a szoros testvériség segítségével próbálja meg biztosítani - többek között ez derül ki Michael Stewart Daltestvérek című könyvéből. A szerző 1984-86 között 15 hónapig élt roma nyelven beszélő cigányok között. A romák között evidenciának számított, hogy a kéréseket nem lehet megtagadni, segíteni kell egymást. "Bárkitől, aki valamiből nagyobb mennyiségre tesz szert, a többiek kisebb adagokat kérnek, amit nem lehet elutasítani" - írja Stewart, aki szerint annyira megosztották egymás között a javakat, hogy a háztartások közötti határok szinte elmosódtak.
A cigányok máshogyan is segítették egymást: vigyáztak egymás gyerekeire, megosztották a temetések, virrasztások költségeit, együtt gondoskodtak az öregekről, vagy egymás érdekében hazudtak a gádzsóknak, ha kellett. Ezen kívül imádtak mulatságokat rendezni egymásnak, amikor volt miből, és ezért nem vártak viszonzást. Az osztozkodás a pénzre kevésbé vonatkozott, a kölcsönkérés sokszor okozott kellemetlenségeket vagy konfliktusokat."
"vagy egymás érdekében hazudtak a gádzsóknak, ha kellett."
Kolompár, "kabátlopási eset" Hódi, Hortó, aki hajdúhadházon 80 rugóból él a kis plazmatévés házában.
Azt a részt miért nem rakták be, amikor M. S. is ment a gyöngyösi "harmadosztályosokkal" - mert ott élt 15 hónapig - "szerezni"? ;-)
A gyöngyösi 6. számú iskola most felújítás alatt áll. A nebulók a "Mező" helyére fognak járni iskolába, ami már régebben be lett zárva, mivel Mátrafüreden vette át a mezőgazdasági oskola profilját. Tucatszám hordják el a gyermekeiket a szülők a 6. számú iskolából. Nem, nem a bőrszín miatt, hanem a deviánsok "elszaporodása" miatt. Gettósuli lett, no. Mennyé' Mohácsi, zárasd be a felújítás után! Remélem, hogy az új rend, az új kormány rád fogja hátékázni a felújítás költségeit a bezárás után, - Ahogy Sztojka Katalin barátosnétokat is kicsinálja most a törvény. Nem a Romani Kris, hanem a magyar törvénykezés. - mert rá fogtok gyúrni, és durvára lexarjátok az adófizetők által rá költött pénzt, mert más kontójára nektek semmi nem drága.
Mondhatnám, hogy öntsünk már tiszta vizet a pohárba. És önteni is fogunk. "Rasszista vizet!"
Sztojka Katalin megkóstolta a "rasszista vizet". Első fokon 6 év a jussa! Ti is meg fogjátok kóstolni, ha nem vigyáztok...
A második sorig olvastam, ahol az áll, hogy: Zolnay János. Ha, most Hegedűs Zsuzsa lennék, akkor azt mondanám, hogy ki kell rekeszteni. De, én nem vagyok olyan. Így inkább lesz...om a véleményét.
Jártam ma a Durándában is többek közt. Lentebb húzódott picit a telep. Már olyan helyen láttam egy beszakadt tetejű, ablak, ajtó nélküli, kifosztott, lelakott házat, ahol eddig nem volt jellemző. (Stingary Smith-nek és Linának jelezném, hogy a Csárda utcáról van szó.) Remélem, hogy a volt lakóik kapnak majd új házat, vagy tudnak foglalni maguknak egy másikat. Esetleg Ürmös Andor majd felkarolja őket Dancsnéval, és lesz nekik padlószőnyeges, mint Galambokon. Mert "azé van, hogy a szegény embereknek meg legyen teremtve!" Viccet félre. Én nagyon bizakodom benne, hogy meg lesz nekik teremtve. A korbács, a számonkérés és a szankciók...
Egyebek iránt 20.55 perces kezdettel sugározza az atv elnevezésű hungarista, nemzeti érzelmű csatorna a SAS szilveszter c., rendkívül szórakoztató műsorát. Ne hagyja ki senki.
2010-02-06 17:46:58 - borzimorzi Tessék mondani, ezért a tömény hülyeségért fizettek honort?
Agyrém a köbön. Miért is kéne ab start elfogadnunk megfellebbezhetetlen ténynek azt, hogy "Aki iszik és cigizik, az ezután is fog."? Talán méltóztassék vagy leszokni róla, vagy nem közpénzből finanszírozni a szenvedélybetegségeit, jó? Mert egyelőre az adófizetőket az adóztatással arra kényszeríti a magyar állam, hogy a saját gyerekeik szájától vonják el a falatot, illetve ne vállalhassanak annyi saját gyereket, ahányat szeretnének, hanem ehelyett a lumpenproletariátus szaporulatát tartsák el. Tekintet nélkül arra, hogy a lumpenproletár "értékrend" szellemében felnövő generációk tagjaitól az adófizetők nemcsak, hogy nyugdíjat nem remélhetnek öreg korukra, de még arra is jó esélyük van, hogy 70-80 éves korukban éppenséggel olyasvalaki verje őket agyon 200 forintért, aki az ő adóban elvont és redisztribúció útján a lumpeneknek juttatott pénzükből kapott kenyeret a szájába. Mert a kedves szülei felől akár éhen is halhatott volna...
Miért is kellene nekünk örökre elfogadnunk azt, hogy kötelesek vagyunk az adónkból saját potenciális kirablóinkat és gyilkosainkat etetni ahelyett, hogy saját gyermekeinket szülnénk meg és tartanánk el? Vagyism iért is nem preferálhatjuk azokat, akikre majd számíthatunk öreg korunkra, és nem azokat, akikre nem?
Esetleg a kis ribi megkerdezhette volna Nyiregyhazan-ha mar allitolag ott jart- a rokonomat , hogy mennyire orulnek a gyermeke osztalyaba bepasszirozott tulkoros Huszar-telepi tanuloknak , es szinten milyen boldog a varos lakossaga , hogy reggelente a buszokon megjelentek az integralt egyedek , az uj iskolajukba utazva!!!
(Mondjuk en azt a nagy megszeppenest nem lattam rajtuk sosem mint amirol a musorban szot ejtettek , eleg magabiztosan furodtek nyaron a szokokutban meg obegattak a Tescoban!Az mas , hogy mikor esetleg szakkepzettseguket firtattak a razista munkaltatok , akkor picit elcsendesedtek...))
A caf.rendszer nélkül is orbitális hülyeség ez a jogvédők által már a földet megkerülő "érv". Nem a H.zős gyerekek éheznek/tüzelik el a szüleik az ingyenkönyveiket/nem a H.szerzősök verik az asztalt újabb és újabb kiegészítő segélyekért stb.
Persze ha látnám a Serest a Szimplában - a gyerekei meg ott rángatnák őt tök mocskosan hogy éhesek - akkor én is rászólnék hogy inkább kérje a fizetését/nem segély! - szoc. kártyára.
Vezetőszáron vitték férje temetésére az egyik hangácsi verekedőt 2010. február 6., szombat, 16:14
A hangácsi tömegverekedés egyik letartóztatott gyanúsítottja is részt vehetett a múlt héten megölt két hangácsi férfi temetésén szombaton. A felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsított asszonyt vezetőszáron vitték a rendőrök a temetésre, hogy végső búcsút vehessen meggyilkolt férjétől és testvérétől.
Eltemették szombaton azt a két férfit, akik a hangácsi tömegverekedésben haltak meg a múlt hét végén. A temetésen részt vehetett az az asszony is, aki a verekedés miatt jelenleg előzetes letartóztatásban van: a nő az egyik áldozatnak testvére, a másiknak pedig a felesége volt.
Az asszony ellen jelenleg felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folyik eljárás, ezért vezetőszáron hozták a rendőrök a temetésre. A faluban fokozott rendőri jelenlétet rendeltek el erre az időre, de atrocitás nem történt.
A rendőrségi vizsgálat szerint január 30-ára virradó éjszaka két társaság szólalkozott össze a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hangácson. Karókat, botokat ragadtak és egymásnak estek, a verekedésben egy 39 és egy 31 éves férfi meghalt. A bíróság öt gyanúsítottat emberölés, egy nőt pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt helyezett előzetes letartóztatásba.
Az [origo]-nak korábban egy helyi lakos azt mondta, hogy az esetnek volt előzménye, az áldozatok ugyanis terrorban tartották a falut. A helyiek és az áldozatok rokonai szerint a verekedés leszámolás volt, az áldozatokat éjjel hívták ki házaikból, majd az utcán agyonverték őket.
Egy tisztességesen működő piacgazdaságban a nálunk "kitűnő"-nek, "nagytudásúnak" kikiáltott "vállalkozók" még elindulni se lettek volna képesek, nemhogy a piacon megmaradni..... A szoci "vállalkozások" kb. 90 %-a az állami, önkormányzati témákból él olyan haszonkulcsokkal, hogy egy szabadpiaci vállalkozás tulaja ha bezabál lefekvés előtt töltöttkáposztából, olyat akkor se tud álmodni sem! Csak mivel a kkv-k lassan már haldokolnak, ezért az említett hölgyek-urak már a hullarabló kategóriába kerülnek.
Mosonmagyaróvár - Egyedül élő idős asszonyt rabolt ki egy ismeretlen férfi a minap az éjszakai órákban. A támadó betört a házba, majd leütötte az asszonyt.
Az ablaküveget betörve jutott be egy ismeretlen férfi az egyik mosonmagyaróvári családi házba a minap az éjszakai órákban. A lakásban egyedül élő idős asszony a zörejekre ébredt fel, ekkor találkozott szembe a hívatlan látogatóval. A férfi értékei átadására szólította fel az asszonyt, majd leütötte. Az elkövető a lakásban talált arany ékszerekkel távozott.
A rendőrség keresi az idős asszony egyelőre ismeretlen támadóját, akiről annyit lehet tudni, hogy körülbelül 165 centiméter magas, vékony testalkatú, a bűncselekmény elkövetésekor kék színű kabátot viselt.
Irodákat fosztogató, a rablástól sem visszariadó családi vállalkozást számoltak fel a Komárom-Esztergom megyei rendőrök a mosonmagyaróvári nyomozók bevonásával. A társaság eddig bizonyítottan 17 bűncselekmény során 15 millió forintot „gyűjtött" össze. Agresszivitásukra jellemző, ha biztonsági őrt vagy alkalmazottat találtak, azt megkötözték, bántalmazták. Rongálással pedig 2 millió forint kárt okoztak.
Sikeres összehangolt bűnügyi akciót hajtottak végre a Komárom-Esztergom megyei, valamint a mosonmagyaróvári rendőrök február 1-jéről 2-ára virradóan. Ezzel gátat vetettek egy tavaly ősz óta halmozódó bűncselekmény-sorozatnak.
Az ügy részleteiről pénteken számoltak be a Komárom-Esztergom megyei főkapitányságon Tatabányán. A megye főkapitánya, Gorgosilits Fábián dandártábornok elmondta, az őrizetbe vett banda páncélszekrényekre, irodaházakban tárolt milliókra utazott, a pénzszerzés érdekében semmitől sem riadt vissza. A rablók megkötözött, bántalmazott biztonsági őröket, durván szétdúlt helyiségeket hagytak maguk után.
A bűnügyi igazgató, Reinhoffer Csaba ezredes arról tájékoztatott, hogy a helyszínen rögzített nyomok alapján, az elkövetési módszer és egyéb kriminalisztikai adatok alapján egyre erősödött a gyanú, hogy egy elkövetői kört kell keresni. A nyomozás során a szomszédos megyékkel is információt, adatokat cseréltek. Így derült ki, hogy Győr-Moson-Sopron, Pest és Fejér megye településein is történtek hasonló bűncselekmények.
Idén január 29-én a négy megye érintett kapitányságai bűnügyi értekezleten egyeztették a felmerült adatokat s a szükséges tennivalókat. Február 1-jén Mosonmagyaróvárról érkezett riasztás. Egy külvárosi cég telephelyére törtek be este 7 órakor. Még tartott a helyszínelés, mikor nem sokkal éjfél előtt újabb jelzés érkezett, majd további négy. Az egyik cégtől egy Mitsubishi Pajerót is elvittek.
Forrónyomos üldözés kezdődött, az elkövetők az M1-es autópályán Komárom felé menekültek. Három férfit – a komáromi H. Pétert, Sz. Józsefet, valamint Sz. Imrét – és M. Piroskát még aznap éjszaka sikerült előállítani. A csoport ötödik, még körözött tagját, Sz. Csabát tegnap a sajtótájékoztató idején fogták el egy panzióban a győri rendőrök. A Kisalföld kérdésére Reinhoffer ezredes elmondta, még számos bűncselekményben – többek között győri és csornai esetekben is – vizsgálódnak, hogy köthetők-e az elfogott csoporthoz. Kérdésünkre azt is elmondta az igazgató, hogy vizsgálják a Győrszentivánon tavaly novemberben kitépett bankautomata esetét is.
A mosonmagyaróvári Rekultív Kft. cégvezetője, Hancz Attila a sajtótájékoztatón megköszönte a rendőrök munkáját, s 200 ezer forint jutalmat ajánlott fel. Elmondta, a társaság öt napon belül kétszer látogatta meg a céget, a második esetben az emeletről dobták ki a páncélszekrényt az elkövetők, majd az udvaron álló Mitsubishi Pajeróba rakták és elvitték. A céget ért kár mintegy 5,5 millió forint, a rongálással okozott kár egymillió forint.
A Rekultív Kft. cégvezetője tatabányán, a főkapitányságon átvehette a Mitsubishit és a páncélszekrényt. Fotó: Tóth Gyula
Autós és gyalogos üldözés után kaptak el a rendőrök három trükkös besurranó tolvajt, akik a gyanú szerint 170 ezer forintot loptak el idősektől. Nem mindennapi kalandjuk a csornai kapitányságon ért véget.
Krimibe illő jelenetek tanúi lehettek csütörtökön kora este néhány rábaközi falu lakói. A csornai rendőrök autós és gyalogos üldözés után kaptak el három besurranó tolvajt. A történet Szanyban kezdődött, ahol egy idős házaspártól az E.ON munkatársainak adva ki magukat, 170 ezer forintot loptak el az elkövetők.
Völcsey András százados, a Csornai Rendőrkapitányság bűnügyi osztálynak vezetője portálunknak elmondta: a három Baranya megyei férfit villanyóra-leolvasás ürügyével engedték be az idős emberek otthonukba. Ők pénzváltásra kérték a háziakat, sikertelenül. Ekkor távoztak, de tíz perc múlva visszatértek a helyszínre, amikor már csak a férj volt otthon. A hátsó melléképületbe csalták, miközben egyikük az üresen maradt lakásból elemelt 170 ezer forintot. A nyolcvan év feletti gazda, miután percekkel később rájött a lopásra, azonnal értesítette a csornai kapitányságot. A helyszínre igyekvő járőröknek Szany közelében feltűnt az Opel Omega lopott rendszámmal. Ekkor kezdődött a hajsza. A rendőrök üldözőbe vették a tolvajokat és minden hadra fogható erőt mozgósítottak. A bűnözők mellékutakon Szil felé menekültek. A rendőrök közben valamennyi lehetséges ˝egérutat˝ lezártak, így a menekülőknek kevés esélyük volt. Rábapordánynál mégis ˝kitörtek˝ a gyűrűből, az út menti árkon hajtva keresztül. Szabó István és Patyi Szabolcs zászlósok eredtek a nyomukba. Bodonhelyen hirtelen megfordultak a tolvajok és így a körzeti megbízottak rövid ideig szem elől tévesztették őket.
Segítettek azonban a szovátiak. A nagy szirénázásra az utcára siető falubeliek ugyanis megmutatták, merre oldottak kereket. A falu határába, az úgynevezett ˝Mosó˝ felé, ahol viszont nem számoltak azzal, hogy a sártengerben járművük megcsúszik és egy fának ütközve akad meg. Ekkor kiugrottak az Opelből és hárman háromfelé szaladtak. A zászlósok utánuk, egyiküket körülbelül egy kilométeres futás után csípték el, társát a közben a helyszínre érkező kollégáik fogták el. A harmadiknak nyoma veszett. Ismerve azonban a terepet, a járőrök elállták a környékbeli tagutakat. Jó helyen várakoztak, Rábacsécsényben, az almáskert közelében közel hat kilométeres túra után a karjaikba szaladt a férfi.
– Igazi terepkörülmények között üldöztük az elkövetőket – mondták el portálunknak Szabó István és Patyi Szabolcs zászlósok. – Estünk-keltünk a sárban, az igaz, de végül sikerült nyakon csípni őket. Ellenállást ezután nem tanúsítottak, egyikük csak annyit mondott, hogy egy kicsit elfáradt.
A trükkös tolvajokat előállították a kapitányságon, és előkerült ruhájukból 250ezer forint is. Kiderült, az egyik, 54 éves pécsi férfit a Pécsi Rendőrkapitányság csalás, magánokirat-hamisítás miatt körözte. Vagyon elleni bűncselekmények miatt letöltendő öt év, egy hónap börtönbüntetését sem kezdte meg, így őt a rendőrök elfogását és gyanúsítotti kihallgatását követően a győri büntetés-végrehajtási intézetbe szállították. Két társát – egyikük többszörösen büntetett, másikuk büntetlen előéletű – lopás megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe. Előzetes letartóztatásukat kezdeményezték. Az idős szanyi házaspár felismerte a náluk járt álvillanyórásokat. A lefoglalt pénzből természetesen a 170 ezer forintot visszakapják a sértettek.
Hát nem nagyon sikerült.:) Sőt a "cáfolatok" még rosszabb képet is mutatnak.
Ezt meg nem a S. féle tanulmány hibája.
"ezek a tanulmányok nem vagy csak alig érintenek olyan témákat, mint az agresszió, a lopás, a verekedés vagy az irigység. Miközben Solt Ágnes arra jutott, hogy a telepeken a verekedések gyakoriak, és a lopás bizonyos esetekben a bosszú eszköze lehet, ennek jelentőségét az ombudsman által ajánlott, főként kulturális antropológusok által készített tanulmányok nem hangsúlyozzák."
"Kik is? Nyilván nem a családtámogatási ellátásokat utalná Seres efféle kártyára, hacsak nem akarja, hogy a Hírszerző szerkesztőségének gyereket nevelő munkatársai is kártyára kapják a pénzt, nehogy munka után hazafelé baktatva elsörözzék a Simplában, elcigizzék, vagy Weekly Standardot vegyenek rajta az újságosnál."
Kedes csuupaszorruwombat! Hegytetőn van a vikendházam, kurva sokat kellett csákányoznom, ásnom, vizet felcígölnöm, hogy a gyerekemnek, meg az unokámnak pár négyzetmétert kihasítsak a hegyből. Ültetek pár tő paradicsomot, paprikát, néhány tő epret, málnát,ribizlit stb. nincs 50 négyzetméter az egész. Reggel, sétáltatom kutyaállományt, kiengedem sz.ni a macskát.(megetetjük a rókát és a vadmacskát, mert mi jó emberek vagyunk Aki ezt utoljára mondta az majdnem a detoxban ébredt fel. Hajnali 5 kor a purdék már a paradicsomot, uborkát, tököt szedik.(Szedjék, de ne legyenek szemtelenek) Ülnek a ribizlisben mint a mókus. Mikor szóvá teszem, hogy tán nem apád ültette, még megfenyeget, hogy mindjárt jön az apja, meg a nagybátyja, mert azok is itt "bangallásznak"= lopják amit nem ők ültettek. Mondtam, hogy az nagyon jó, mert a kutya amúgy is éhes, másrészt ha leveszem a szemüvegem nincs az az orvos aki ne adna nekem igazolást, hogy a térdére céloztam, és a tőkét lőttem szét. Megjött, apu, és nagybácsi, kiosztott két fülest aztán megmagyarázta a kölköknek, ami feleslegesnek tűnik el lehet vinni, de szemtelennek nem szabad lenni. Ezek után ittunk 1-1 jó házi főzésű felest, meg a vörösbort is megkóstoltuk.
Sajnos az ember saját tapasztalatából tanul, elolvashatsz te 1 mázsányi szociológiai könyvet, megnézném mire mennél vele a sarki felnőttmegőrzőben. Tudok neked mutatni jó és rossz példát is.
Ha valakivel lehet, akkor lehet, ha meg nem móresre kell tanítani.
Aki viszont kivágta a diófámat, azzal keményen elszámolok.
Tudod itt mindíg arról olvasok, hogy a magyarok mit tettek meg mit nem tettek szegregáció ügyben. Nagyon szeretnék arról is olvasgatni, hogy a tisztességes roma társadalom mit tett és mit fog tenni annak érdekében, hogy az "néhány balhés,cigány család" ne rontsa az össz. cigányság megítélését. Arról nem is beszélve , hogy a balhés kifejezés ezen esetekben bizony sokszor súlyos bűncselekményeket jelent.Valamint, legyünk őszinték nem csak néhány családról eshetne szó, hanem a néhánynál kissé többről.
Nem gondolod, hogy az előítéletek nem azért fognak megszűnni, mert feljelentik a boltost/benzinkutast/kocsmárost, aki nem engedi be a saját tapasztalatai alapján balhésnak tűnő személyeket?
Igen, ennek a nagy számok törvénye alapján ártatlanok is áldozatul fognak esni. Egyetemista, orvos, vagy éppen egyéb tisztességes vagy kitörni igyekvő cigányok. Csakhogy ők vannak kevesebben. Sokkal kevesebben.
Az előítéleteket sokkal hatékonyabban lehetne csökkenteni, ha végre a falvédőitek a balhés cigányokkal kezdene el foglalkozni, őket próbálná kiemelni és a tisztességeseket segíteni. Csakhogy ebben nincs elég pénz, úgy látszik.
Ha meg én lennék az EÜ miniszter,akkor a Ben Hur filmben látott "leprások völgye" mintájára nyitnék egy TBC-sek völgyét,aztán se ki se be,fegyveres őrség a kijárathoz,tűzparanccsal.
Természetesen ez csak arra vonatkozna,aki az életmódjából,az igénytelenségéből,a lustaságából fakadóan tenyésztette ki önmagában a vírust,nomeg soha egy kanyit sem fizetett az EÜ kasszába.
Ilyenkor kezdek hülyeségeket számolni, úgy mint intenzív kórházi ágy, mentőajutó a nínósból, esetleg orvossal, inkubátor, inzulinpumpa, stb. Ossza be az OEP
Ha én lennék az egészségügyi min. nem hogy szociális alapon, hanem egy rakás büntetéssel fejelném meg a kezelési költségeket. Kiszámláznám a tényleges költséget. És ha nem jelenik meg a kötelező kezelésen, még az érte kiküldött rendőrök fizetését is felszámolnám veszélyességi pótlékkal megfejelve. Élete végéig a közmunka 50%-át, nem ám segély ennek a finanszírozására használnám.
Lenne itt rend, csak 8-10 esetben példát kellene statuálni.
Faxt.:D Ez az Iván gyerek beztos szereti a családját ,meg minden,de azért sokat baszhat a latban,hogy bravúrosan felcsinálta Fejér megye egyik önálló bírósági végrehajtójának a lányát,aki világra segített még egy "félsztojkát",mellesleg a faterja "nagy-nagy" örömére..:).Szóval a balkézi "após" nem akárki.Ehhez vajon mit szól anyuka meg a felesége,Ramóna asszony...? Már ha tudják,ugye..:D
Egy egész falut küldenek tüdőszűrésre Tolnában tbc-fertőzés miatt 2010. február 6., szombat, 9:31
Járványos mértékű tbc-fertőzés miatt általános tüdőszűrést rendeltek el a Tolna megyei Fadd községben, ahol kilenc gyerek és négy felnőtt szervezetében mutatták ki a tuberkolózis baktériumát. A 4800 lakosú faluban nincs pánik, a szűrést áprilisra tervezik, mert akkor lesz kimutatható az esetleg továbbterjedő betegség.
Minden lakosra kiterjedő tüdőszűrést rendeltek el a Tolna megyei Fadd községben, miután járványos mértékű tbc-fertőzést találtak egy helyi családnál - írja a szombati Népszabadság. A 4800 lelkes faluban kilenc gyerekről és négy felnőttről bizonyosodott be, hogy tüdőbeteg.
Az első tuberkolózis-fertőzésről még január 29-én szereztek tudomást, amikor egy 29 éves nőben találták meg a baktériumot az orvosok. Az asszonyt azóta kórházban kezelik, családját pedig február 2-án vitték be Szekszárdra kivizsgálásra. A helyi tüdőgondozóban a beteg asszony hét gyerekénél és a gyerekek két unokatestvérénél is kimutatták a tbc-t.
A gyerekeket pénteken vitték a Somogy Megyei Kórház tüdőgyógyintézetébe - írja a Népszabadság. A beteg felnőtteket a szekszárdi tüdőgondozóba viszik jövő héten. A tömeges fertőzés miatt Fadd község minden lakosának tüdőszűrésen kell átesnie, ezért a faluba hamarosan szűrőgépet telepítenek.
Mivel a tbc tünetei csak a fertőzés után két hónappal mutathatóak ki egyértelműen, a falu szűrését áprilisban végzik el. Az orvosok szerint azonban aki tartós köhögéstől vagy hőemelkedéstől szenved Faddon, annak célszerű már előbb elmennie tüdőszűrésre.
A falu polgármestere a Népszabadságnak azt mondta, hogy a helyiek közül többeken szorongás lett úrrá a fertőzés hallatán, de nincs pánik. Iskolabezárásra vagy más megelőző lépésre nem készül az önkormányzat.
"a Viktátor beszédét soha nem zavarja meg senki..." persze, hogy nem. Orban ellenzeke kulturemberekbol all, nem hoborgokbol, hozongo bajkeverokbol.... ladd e, illen egysszeru a magyarazat....
Igen, aztán a máltaiak majd jó vesznek belőle autókat, irodákat meg ilyeneket. Mikor Tarnabodon nagyban menet ez a befogadó izé egyszer a falun áthaladva 22 máltai matricás autót számoltam meg. A legtöbb 1 tonnás furgon volt, de volt ott Lexus is. Arra én nem adok egy kanyi vasat se, hogy Lexusokat vegyenek belőle.
Tessék adni pénzt Máltaiaknak,azoknak a megoldás a fontos,úgy néz ki.Nem az MCF-ben meg az ÖCO-ban összetömörült köztörvényes bűnözőkre elbaszkodni a súlyos Euromilliókat.
============= Sötétbarna felhők 2010. február 6. 00:01
Magyar Nemzet Miközben az oktatási tárcát roma jogvédők jelentik fel az általános iskolákban tapasztalt szegregáció miatt, egy monori cigány telepen gyerekek és felnőttek magolják a hatodikos-hetedikes tananyagot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat foglalkoztatócsarnokában. A szervezet fürdőt, közösségi mosodát, játszóházat üzemeltet a telepen, és azért küzd, hogy néhány család kikeveredhessen a nyomorból. Támogatások híján azonban erre nagyon kevés az esély.
Részletek a Magyar Nemzet 2010. február 6-i számában. =============
Ezt irják : "akik a hitelt felveszik, iskolázatlanok, funkcionális analfabéták. A pénzt sem tudják beosztani. Esélyük nincs a munkára. A kölcsönt játékgépbe dobálják, vagy cigarettára, alkoholra költik. Nem jut már pénz váratlan dologra, például az éves villanyszámlára. Őket akarják felvilágosítani: ha így élnek, olyan adósságspirálba keverednek, amiből nem tudnak szabadulni."
Az a baj, hogy bármilyne probléma felmerül, munkanélküliség, budiásás, 12 évesen terhes kislányok, uzsorások, megélhetési bünözés stb a fenti okok állnak a háttérben. Viszont ha ezt kimondják, akkor előurik egy Mohácsi és nekiáll rasszistázni...
Nincs kedvem agyonveretni magam a Viktátor csőcseléktől, sem börtönbe kerülni ha ez a hatalommániás hatalomra kerül...... Szerinted mi az oka , hogy soha nem zavarják meg a beszédét?
Én elvből nem foglalkozok ilyenekkel. Gyakorlati ember vagyok, maximum az érdekelne, ha konkrétan elmondaná, hogy mely joxabályokat akarja módosítani, mivel és milyen új joxabályokat tervez, milyen szöveggel. Ilyenre egy politikustól az ember nem számíthat. Kampányböfögés nem érdekel. Ahogy látom a kiemelt idézeteket nem is volt más, szövegelés, minden konkrétum nélküli általánosságok.
– Állítólag papíron anynyi a jövedelme, hogy a gázra kedvezménye volt – mondja Dudás. Aztán az elfogás körülményeiről beszél. – Majdnem kétszázan csődültek oda, védték volna a férfit.
Hiába. Ahogy előzetesbe került, családtagjai átvették a stafétabotot.
– Őket is elfogtuk. Életveszélyesen megfenyegették az adósaikat. Nincs megélhetési bűnöző – szögezi le Dudás. – Aki nem dolgozik, azt eltartja az állam. Hogy mégis futja neki kölcsönökre? Egy részük több lábon áll. Van, aki színesfémmel kereskedik. Az uzsorázást pár ezer forinttal kezdi."
A magyarság évszázadok óta él együtt a cigánysággal, különösebb súrlódások nélkül. A magyar cigányság élete alapvetôen a magyar falu életéhez volt kötve. A tehetséges cigányok felemelkedését soha, senki nem akadályozta. Amikor a magyar falu élete megnehezült, a cigányság élete is elbizonytalanodott. A Kádár-rendszerben megindult nagy építkezések azonban felszívták a képzetlen cigány munkaerôt, megindultak a „fekete vonatok”, a cigányság felemelkedésével, képzésével azonban az a rendszer mit sem törôdött. S amikor a munkaalkalmak megszűntek, már a nyolcvanas évek derekán a cigányokat szélnek eresztették, és elkezdôdött a megélhetési bűnözés, a börtönök megteltek cigányokkal, de errôl nem beszélt senki. A rendszerváltás után a cigányok körében kialakuló nyomort, elégedetlenséget az SZDSZ vette észre elsôként, és azonnal a maga politikai eszközeként kezdte használni. Egy-két szerencsétlen esetbôl, vagy éppenséggel konstruált ügybôl a magyarság, a jobboldal cigányellenességére, rasszizmusára kezdtek utalni, és a cigányság egyes harcias köreinek a feltüzelésével, valamint a cigány önkormányzatok erôszakolt összehozásával vádakat fogalmaztak meg a magyarság ellen. A cél a zavarbaejtés és a politikai nyomásgyakorlás volt. Közben azonban az elöregedett, védtelenül hagyott magyar falu lett az áldozat. A neoliberális, a „fajta megkülönböztetô” politika eltűrte az erôszakot, a nyílt rablást, a megélhetési bűnözést, a fenyegetôzést, csakhogy kiváltson néhány szóbeli visszaütést, és ezzel is a magyar népben megbújó rasszizmust bizonyítsa. Valójában a pénz feletti uralom megtartása volt a cél. De néhány látványos ügyben hatalmas vereséget szenvedett ez a politika. A Katz Katalin izraeli zsidó szociológusnô által Strasbourgba kivitt cigányok egy része bűnözôként hazakerült, s az ügyet a többivel együtt el kellett felejteni. Maradt a segélyeken élés. A cigányság egy jelentôs része ma a segélyek megszerzése érdekében szaporodik. A putrik népe, a putriszinten élôk köre, ahol együtt él unoka, anya, nagymama és mind szülôképes korban van, és szül is, kétségtelenül emberi jogát gyakorolja, amikor sokadik gyermekét a világra hozza, pusztán a segélyért, de önmaga ellen cselekszik, a saját életét teszi tönkre, részben hagyományos életformával. Miközben az önkormányzatok kínlódnak, és nincs mibôl kifizetniük a segélyeket, a kormányok jóformán semmit nem tesznek a helyzet megoldása érdekében. A cigánykérdést nem oldják meg a segélyek. Sem a csapok elzárása, sem a bôséges ömlesztés. A cigányoknak olyan munkát kell adni, amit el tudnak végezni. Ezután meg kell kezdeni szakképzésüket és iskolázásukat. Elejét kell venni a cigányság városokba özönlésének, és ott bűnözô társaságokba tömörülésének. Le kell szoktatni ôket arról, hogy mindig mást hibáztassanak sorsukért. (Errôl egyébként sok magyart is le kellene szoktatni.) Kötelezni kell ôket arra, hogy gyermekeiket legalább alapfokon taníttassák. Ehhez nem elsôsorban a magyarsággal közös iskolákba kell járatni ôket, ahol éppenséggel lehúzzák a tehetséges, szorgalmas, magyar gyermekeket, hanem nekik megfelelôbe, és egyes deviáns elemeik csak azután kerülhessenek a közösbe, ha megfelelnek a követelményeknek. Az alapfokú képzésbe be kell vonni a cigány értelmiséget is. Ôk se csak követelôzzenek. Szembe kell nézni a cigánykérdés egész valóságával. Az önkormányzatoknak meg kell adni a lehetôséget, hogy a helyi érdekek, a többség akarata és érdeke szerint, s a magyar megmaradás szempontjai szerint döntsenek ebben a kérdésben. A cigány kártyát ki kell ütni a Katz Katalinok, Magyar Bálintok és a bankárok kezébôl.
Nem tudom, nem ismerem őket. De ez is érdekes: "A tüntetők úgy vélték, hogy saját kezükbe kell venni sorsuk formálását." Na, végre. Ebből segélyek tucatjainak visszautasítása lesz. ;-)
Az uzsorások át akarják venni a település irányítását, vagy mi a manó? Demonstráció a polgármesteri hivatal előtt Taktaszadán "Vajtó János polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy a hivatal előtt - tudomása szerint - mintegy húsz fő jelent meg. A csoportosulás tagjai azt kiabálták, hogy a képviselő testület és az önkormányzat is rasszista szellemű. A cigány kisebbségi önkormányzat képviselője pedig nem megfelelően látja el feladatát."
Új téma, nem TBC, de nálunk tavaly egy jó nevű Budai iskolában a március 15-i ünnepség tetű riadó miatt maradt el. Valahányszor meglátom a TV-ben a tetűirtó reklámot vakarózni kezdek. Mi jön még, RTL klub tudósítása szerint hepatitis, málymétely, patkánypestis. Mert nem tudnak egy nyavalyás budit kiásni.
Van két diplomám, a harmadikot erőszakon szereztem. De OKJ-s képzést budiásából bármikor tudok tartani.
Az éjjel megálmodom melyik OM által támogatott projektbe fér bele.
A tüdőszűrés akkor, ott és azoknak kötelező, akik esetében azt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) elrendeli. Mindezt a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről alkotott miniszteri rendelet szabályozza.
E szerint a kötelező tüdőszűrést az ÁNTSZ megyei intézete rendeli el a 30 évesnél idősebbek körében, ha az előző évben a tbc-s megbetegedések száma átlépett egy meghatározott értéket (25 beteg százezer lakosra). Ez a jogszabály rendelkezik arról is, hogy megfelelő indok esetén az ÁNTSZ városi intézete elrendelheti egy meghatározott közösség (pl. szociális otthon, kollégium, börtön stb.) kötelező szűrővizsgálatát. Mivel a tbc-s megbetegedések száma országosan csökken, az mind kevesebb területen haladja meg a kötelező szűrési határértéket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ÁNTSZ-nek ne lenne joga elrendelni a szűrést.
A kötelező szűrésről a lakosságot tértivevényes értesítővel lehet idézni, s akár százezer forintos pénzbírságot is kiszabhat a jegyző, ha valaki ismételt idézés ellenére sem jelenik meg a szűrésen. A lakosság tájékoztatásának, felszólításának egyéb módja is lehetséges – helyi média, plakátok –, de pénzbírság csak akkor róható ki, ha ismételt tértivevényes idézés történt."
Nem tudom, hogy jól emlékszem boldogult ifjú koromból, évente jött egy cetli amire fel volt vésve, hogy nem tudom milyen szisztéma (ABC, utca a franc tudja) jelenjek meg a helyi tüdőgondozóban. A vizsgálat elmulasztása esetén ... Ft bírság fizetésére vagyok kötelezett.
Az a rokonom, aki tbc miatt halt meg, jó körülmények közt élt, viszont el kellett tartania a családot és hiába mondtuk, hogy egy évre hagya a vállalkozást, menjen el szanatóriumba, ne dolgozzon, dehát kellett a pénz és ugye autóval jár be a mühelyébe, ami könnyü munka stb na aztán meg is halt... egyre újabb bajai lettek és alig múlt ötven amikor temették. Sose bocsátom meg a feleségének, hogy nem mondta azt neki, pihenjen, majd ő addig átveszi a családfenntartó szerepet.
Nekem azok a kimért borok voltak gyanúsak, amit néha vett a piacon, aztán egyszer mondta, hogy többet nem vesz, mert látta, hogy a hajléktalanok üvegből isznak, aztán viszik vissza azokat a müanyag üvegeket és épp csak átöblitik, majd újratöltik....
Őhozzá képest a hétgyerekes cigánycsalád valószinüleg nem táplálkozik jól, nem él egészségesne, nincs összkomfort, fütés, talán cigiznek is és láthatóan nem hiszi el az asszony, hogy tényleg nagyon beteg és fertőz is.Ennyi gyerek ellátása komoly meló, nem lehet melletük pihenni.
A TBC. rosszabb pár szempontból mint az AIDS. Igaz, hogy annak nagyobb a mortalitása, de jóval kisebb a fertőzés lehetősége. Egy elhanyagolt TBC. meg ugyanúgy elviszi és közben minden fizikális érintkezés nélkül ezreket fertőzhet meg.
Azért, te drága ember, mert nem zárt intézmény. Még a valamikori OPNI-ból is voltak kijáró betegek, ha nem volta kényszergyógykezelésen, vagy nem voltak ön- vagy közveszélyesek. Másrészt az látszik, hogy az életben nem voltál katona és kerítés parancsnokságról még csak fogalmad sincs. Ezek az emberkék valamilyen munkának látszó tevékenységet is végeztek, annó 10 évvel ezelőtt a kórboncnok volt jó ismerősöm, halastavat építettek, fűvesítettek, próbált velük valamit kezdeni, stb. a kapu meg akkora mint a Gödöllői kastélyon. Szerinted az ápolókat mennyire érdekelte, hogy egy Józsival több, vagy kevesebb létszámellenőrzésen. Nem jattos betegek voltak.
És mutatott-e már valaki tanulmányi eredményeket azokban az iskolában, ahová kerültek? Konkrétan cigány-magyar viszonylatban. Egyazon iskola, egyazon osztály, egyazon tanárok. És ugyanezt a továbbtanulási mutatóknál.
Sajnálom, ez nem igaz! Cseppfertőzés útján is terjed. A fertőző stádiumban lévő beteg köhögéskor, tüsszentéskor telelövi a környezetét bacival. Még nem láttam cigányon szájmaszkot, bármilyen beteg volt is. Még a kezét sem teszi a szája elé. Ha meg odateszi, elég lehet, ha megfogsz utána egy kilincset.
Tehát, a jelenlegi út zsákutca. Hiába a pénz, ha eltűnik a ködben. Nincs számonkérés, nincs szankció. Csak a kenyér, a korbács meg sehol...
"A számos előremutató lépés egyikeként értékeli a Móra-iskola bezárását a program egyik koordinátora, Hajdú Géza is. De az enyészeté lett cigány közösségi ház példájából kiindulva figyelmeztet: nem elég létrehozni valamit – működtetni is kell. S hogy változott-e az elmúlt évtizedekben az Árpa utcai roma telep képe? – Igen. Sokszor mondják: a cigányok büdösek, piszkosak. A közösségi házban tusolót alakítottam ki, aki ide járt, annak igényévé vált a személyi higiénia – említi –, többen is építettek tusolót a telepen."
És még hány közösségi ház, szociális lakás, stb...
"Egy kisebb bot volt a kezében – idézte fel a beszélgetést a lelkész. Hozzátette: ezután lerohanták őket és hozzátartozói – férje és bátyja – mellette haltak meg. Iványi Gábor közölte: 30 napba is beletelhet – ha kérelmüket jóváhagyják – az asszony szabadlábra helyezése."
Erdekes hogy ezeknel mindig akad bot , szamurajkard , bozotvago kes , fokos , ujabban motoros furesz.... es mindig huszasaval-harmincasaval laknak
A számos előremutató lépés egyikeként értékeli a Móra-iskola bezárását a program egyik koordinátora, Hajdú Géza is. De az enyészeté lett cigány közösségi ház példájából kiindulva figyelmeztet: nem elég létrehozni valamit működtetni is kell. S hogy változott-e az elmúlt évtizedekben az Árpa utcai roma telep képe? Igen. Sokszor mondják: a cigányok büdösek, piszkosak. A közösségi házban tusolót alakítottam ki, aki ide járt, annak igényévé vált a személyi higiénia említi, többen is építettek tusolót a telepen.
"A tbc-t szar , hosszadalmas betegség, nem egy lehet egy hét alatt meggyógyitani és már igy is hónapok óta jártak a betegek közösségbe, franc tudja hány embert fertőztek meg."
Bizony , utannaolvasgattam , valami tiz honapig kell kezelni , napi 3-4 szeri gyogyszerezessel, ami ugyebar olyan rendezett eletvitelt kivan, amit arrol a szebbik felet mutogato nemberrol nem is feltetelezek(gondolom a tobbi is hasonlo szinvonal)
De leginkabb a tobbi gyereket feltem.Jartak ezek egyaltalan iskolaba meg ovodaba?A tobbiek erdekeben remelem hogy nem.
A masik megoldas persze hogy zarjuk oket karantenba , aztan ha nem akarnak gyogyulni , akkor legyen meg az o akarattyuk , de az utcajukat nem hagyhatjak el .
Nem tudok pontos hivatkozást adni, de valamelyik ratyi TV-n volt egy riport, ami arról szólt, hogy a kezeletlen hajléktalanok miatt (akik a téli időszakot ingajáratban a tömegközlekedési eszközökön töltik, emellett évek óta megszűnt a kötelező szűrés) a TBC esetek száma jelentősen megnőtt. Jól szituált emberek igen csak elcsodálkoznak, hogy egy évi rendszeres vizsgálaton TBC-t állapítanak meg náluk, ami együtt jár a családi, és munkahelyi szűréssel.
Úgy emlékszem, a Törökbálinti Tüdőgondozó Intézet valamelyik magas rangú vezetője is nyilatkozott, hogy a kiszűrt hajléktalanokat ősztől-tavaszig beviszik, (a TBC kezelése elhanyagolt esetben több hónap) de tavasszal nem tudják megakadályozni, hogy elhagyják a kórházat.Nem is igazán akarnak meggyógyulni, mert különben hol töltenék a következő telet. Így a következő szezonig bolyonganak fertőzőképesen.
Nálunk, mivel itthon dolgozom a TV alaphangon megy, csak ritkán jegyzem meg az adatok forrását. Ha valaki szakember és vannak konkrét adatai ossza meg.
Megnéztem. Falus Ferenc is érdekesen nyilatkozik, azt mondja a TBC-t nem lehet elkapni az utcán sétálva. Úgy nem is, de ezek kisgyerekek, óvodában-iskolában egymás poharába is beleisznak , játékot stb szájába vesz stb.
Vádat emeltek az autósokra támadó miskolci romák ellen "Éjjel 1 óra körül egy arra haladó autót - benne két fiatal férfivel és egy nővel - megállítottak, majd a náluk lévő botokkal, baseballütőkkel, bozótvágó késekkel megrohamozták és megrongálták az autót.
Eközben egymást biztatták "büdös magyarok, üssétek őket" felkiáltásokkal. Az autó üvegei betörtek, a bent ülők az üvegszilánkoktól nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Az autó vezetője felgyorsított és elmenekült, közben értesítette a rendőrséget is.
A helyszínre érkező rendőrök őrizetbe vették az elkövetőket, lefoglalták a Molotov-koktélokat, az ütő, vágó eszközöket, amelyek egyikén, egy 150 centiméteres boton "Halál a magyarokra" felirat volt."
„Köcsög magyar” – kiabálta a rasszista roma "A vádirat szerint R. János tavaly szeptember 23-án délelőtt, a VIII. kerületi Horváth Mihály tér és Német utca kereszteződésénél K. Gergely főiskolai hallgatót, minden indok nélkül megtámadta. A sértett lefogta a gyanúsított két karját, majd megkísérelt továbbhaladni a Budapesti Műszaki Főiskola felé, a Tavaszmező utcában. R. János a társaságában lévő H. Terézzel követni kezdte a főiskolást, közben folyamatosan szidalmazta őt, és azt kiabálta, hogy „rohadt szemétláda, te buzi magyar, mit képzelsz magadról, hogy mersz bejönni az én utcámba”. Mindeközben H. Teréz K. Gergely mögé lépett, megfogta a nyakát, és kétszer-háromszor ököllel a hátára ütött. A sértett a fogásból kiszabadulva futásnak eredt, ekkor H. Teréz „köcsög magyar, rohadt magyar, megölünk!” felkiáltással segítséget hívott. Erre több cigány szaladt ki a környező házakból, és a főiskolás után futottak. Utolérve őt „Rohadt magyarok! Rasszisták! Rohadt szemetek vagytok!” szavakat kiabálva H. Gyula, R. Ferenc és R. Gábor beszorította K. Gergelyt a kollégium épülete mellett található egyik beugróba, majd ott több alkalommal megkísérelték megütni, a sértett azonban az ütéseket folyamatosan hárította, majd ismét elkezdett szaladni az iskola felé, de a vádlottak utolérték őt – áll a vádiratban. A kollégium előtt megverték, majd amikor bemenekült az épületbe, utána akartak menni, és azt kiabálták, hogy megölik. A vádlottak cselekményének a rendőrök megérkezése vetett véget."
Hol is volt Horváth "sunnyogó" Aladár és falvédő pajtásai ezeknél az eseteknél? Miért is nem hallottunk tőlük egy nyilatkozatot sem?
"Véleménye szerint nem olyan értelemben volt etnikai jellegű a bűneset, mint azt először gondolták, inkább arra utal, hogy az erőszak a gyengébbekkel szemben uralta el a közéletet. Szerinte a társadalom nagyobbik része cigányellenes – „csak ne legyen ennek nagy ára” – tette hozzá."
Nem lenne jobb, ha inkább rendőrségre hagynák, hogy kinek, mi volt a szerepe a történetben? Mik voltak az előzmények, stb. Bencze nem valami olyasmit nyilatkozott, hogy többségében cigányok voltak a másik csapatban is?
Én erősen elfogult vagyok TBC ügyben, egy rokonom fiatalon halt meg TBC fertőzés után, nem gyógyult fel belőle, egyik tüdőlebenyét el is távolitották, utána jöttek sziv, pajzsmirigy problémák. Gyenge fizikumú ember volt, az igaz, de a családjának még szüksége lett volna rá.
============================================ Horváth: A lázítást mészárlás követi majd a cigányság körében 2010. február 5. 17:54
MNO - PK A szabadlábra helyezését követeli a Roma Polgárjogi Alapítvány annak a nőnek, akit a január végén a Borsod megyei Hangácson történt események miatt felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítanak.
Horváth Aladár, az alapítvány elnöke a miskolci börtön előtt tartott sajtótájékoztatóján pénteken azt mondta: a 31 éves asszony férjét és bátyját veszítette el a településen történtek miatt. Ők az áldozatai a hangácsi bűncselekménynek. Hozzátette: az asszonyt bilincsben vezetik majd a temetésre, pedig ő is áldozat, sértett, őt is bántalmazták, ezért mindent megtesznek a szabadlábra helyezése érdekében.
„Itt nyilvánvalóan lincselés történt, és szerencse, hogy a fiatalasszony túlélte. Mivel a kezében volt egy bot, őt most fogva tartják” – fogalmazott Horváth Aladár. Véleménye szerint kegyetlen és vérlázító ez az eljárás. Azt mondta, bizonyos köröknek az az érdeke, hogy lázadást szítsanak a cigányság körében, amit esetleg egy kegyetlen leszámolás követhet.
Iványi Gábor lelkész elmondta, hogy beszélt az asszonnyal, aki a hétéves kislányának üzent. A nő elmondása szerint ők nem akartak senkit bántani, a kapujukat betörték, s azért mentek ki. Egy kisebb bot volt a kezében – idézte fel a beszélgetést a lelkész. Hozzátette: ezután lerohanták őket és hozzátartozói – férje és bátyja – mellette haltak meg. Iványi Gábor közölte: 30 napba is beletelhet – ha kérelmüket jóváhagyják – az asszony szabadlábra helyezése.
Véleménye szerint nem olyan értelemben volt etnikai jellegű a bűneset, mint azt először gondolták, inkább arra utal, hogy az erőszak a gyengébbekkel szemben uralta el a közéletet. Szerinte a társadalom nagyobbik része cigányellenes – „csak ne legyen ennek nagy ára” – tette hozzá.
Mint arról az MNO is beszámolt, január végén Hangácson botokkal, karókkal egymásnak esett két társaság. A tömegverekedésben egy 40 és egy 31 éves férfi meghalt, többen megsérültek. Ezt követően a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett hat embert. Közülük öt fő ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A sértettek közül egy női hozzátartozót felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt helyezett előzetes letartóztatásba a bíróság.
Az MTI akkori értesülése szerint a rendőrség birtokában olyan információk vannak, amelyek egyértelműen kizárják az etnikai indíttatást, a bűneset hátterében korábbi személyi konfliktusok állnak. (MTI, MNO) ============================================
Hát, ez esetben ez teljesen mellékes. A tuberculozis olyan mértékű fertőző képességű és akkora a mortalitása, hogy visítson amennyit akar és aki akar. Van olyan stádiuma amikor nem fertőz, akkor haza lehet menni és lehet látogatni is, a fertőző szakaszban meg nem, minden normális országban karantén.
Most eszembe jutott Nyírmihálydi, hepa járvány. A polgármester budiépítéshez akarta kötni a segélyek kifizetését, ha jól emlékszem. Lett is nagy felhördülés falvédőéknél. Falvédőéket egy esetleges járvány sem riasztja el kisded játékuktól. Veszélyes játék ez... :-(
A tbc-t szar , hosszadalmas betegség, nem egy lehet egy hét alatt meggyógyitani és már igy is hónapok óta jártak a betegek közösségbe, franc tudja hány embert fertőztek meg. Én igen dühös lennék, ha olyasvalakitől kapnám el pl a munkahelyemen aki az orvos tanácsa ellenére közösségbe ment betegen.
Megjegyzem eddig még egyik mai hiradóban sem volt szó erről a faddi járványról ( olvastam , hogy 25 betegtől számit árványnak, de nekem már a tucatnyi beteg is járványnak számit.. )
Ahogy mondottam is. Sejthető volt, hogy erről van szó.
„Barna bácsi” az Összefogás Párt jelöltje "Szepessy Zsolt az Összefogás Párt elnöke, Monok polgármestere a elmondta: ha „Barna bácsi” hivatalos jelöltté válik, fel kell függeszteni az összes ellene indított eljárást. Ezzel meg tudják őt menteni a börtönbüntetéstől, ami rá várna, pedig csak a tulajdonát védte - fogalmazott a pártelnök. Szepessy Zsolt szerint „egyszer végre olyan embert is védene a mentelmi jog, aki megérdemli, mert sokan bújnak mögé olyanok is, akiknek lenne dolga az igazságszolgáltatással”.
A pártelnök hozzáfűzte: abban, hogy Szoboszlai Barnát nevezték meg miniszterelnök jelöltként, van némi „kurucos huncutság” is, amellyel megfricskázzák a hatalom orrát."
Remélem, hogy "Barna bácsival" meg van beszélve, mert úgy korrekt.
Egy dekát nem ajvékolnék. Felkérném, hogy most mutasd meg. Rázárnám a szobaajtót, és majd utána állítanék rendőrt az ajtó elé. Lehetne etetni, pelust cserélni, naponta háromszor fertőtlenítő fürdőt venni, ágyneműt cserélni, és mosni, aztán ráérő időnkben nyavajogni a nagy EU-ban.
A franc tudja, hogy van, gondolom mi is csak egy átlag magyar család vagyunk, mikor apám haldoklott 4 hónapon keresztül 3 óránkén be volt osztva a meló a családban. És se egy francos ujságcikk, se egy nyamvadt vállveregetés, a mindenféle rend kis-, közép- és nagykeresztjének osztogatásáról meg szó sem esett. Nem is hiányzott, ez kötelesség. Szerintem kb. 5-600e házi gondozott van Magyarországon. Gyerektől-haldoklókig. A kutyát sem érdekel pedig ált. nem ön és közveszélyesek.
Egyszerűen Magyarországon ált. megvannak a megfelelő törvények, amik mindenkire kivétel nélkül vonatkoznak. Na ezeket kellene keményen betartani, és a törvényszegőkre olyan büntetést kiszabni, hogy még az öreganyja is belezöldüljön.
Nesze neked OEP költségvetés, 400x ember szűrése, ha szerencsénk van csak pár száz újraoltása.
Mi van itt? Már a fél ország kutató és mégis itt tartunk? S.A. meg egyszer rendesen megkapargatta a valóságot, aztán megy az ajvék. Hát ezért vazze, mert bekever a megélhetésieknek...
Bülbülszavú Viktorunk ismét nagyot alkotott,feszegeti a populizmus határait,de elfelejti hogy Ő is az általa ekézett parlamentben ült a romlás mind a 8/vagy 20/ esztendejében!
Pedig biztosan van erre valamilyen torveny hogy mit kell a fertozo beteggel csinalni , vagy ha egesz utcat erint , akkor hogy kell intezkedni , de csak a Jani bacsi falusi disznoolesenel kovetelik meg abszolut torvenykovetest!!!!
Én meg inkább azt tartom nagyobb hubának, hogy egy fertőző stádiumban lévő tbc-s meg tud szökni - sőt szökdösni! a kórházból. Ugyanis a személy felelőtlensége nem csökkenti az arra hivatott szervek át nem hárítható felelősségét!
na... most olvasom az index kezdőlapon, hogy a faddi tbc-s, kórházból hazaszökdösős cigányasszony összes gyereke meg még pár másik is tbc-s... végig kell szürniük az egész falut, négyezervalahány embert.
Kiváncsi vagyok mikor jelenik meg valamelyik Mohácsi vész és kezdi el mondnai, hogy ez is a magyarok miatt van...
Szerinte a faddiak baromi mérgesek. Az OK, hogy beteg valaki, jobbulást kivánok neki, de hogy agyatlanságból végigfertőzi a falut, az nagyon nincs rendjén.
Úgy blőd az egész, ahogy van!! Elég jól ismerem a pártok ilyen irányú elkötelezettségeit, hát ez itt-ott (meg amott is!) nem stimmel össze vele. Nagyjából egyik sem.... :-))
Igen Jawa mester,valahol igazad van,de nekem ehhez nincs gyomrom,meg a pofámon sem elég vastag a bőr,meg nincsenek ilyen kapcsolataim.
Amikor jött a válság-és elsöpörte a hozzánk hasonló cégek 70%-át-mi összeültük és megbeszéltük,hogy mostantól 4-5x annyit fogunk dolgozni fele pénzért.
Mi az Audi,Nokia,Bridgeston,Motim/igen a Gyurcsánynak is, és időben,korrektül fizet/ stb. multiknak szállítunk be és szolgáltatunk,de a tavalyi év szinte csak arról szólt,hogy ha meg akarjuk tartani a megrendelőinket,akkor keresnünk kell olyan olcsóbb anyagokat a világban,amivel a költségeiket 1/2 v.1/3-ra csökkentjük,de a minőséget megőrizzük.Magyarul a tavalyi év kizárólag a vevők/piac megtartására,a költségek optimalizálására,a seggek habosabbra nyalására ment el.
Túléltük!
Viszont van némi fellendülés az autóiparban-tavalyhoz képest-,de a 2007,2008-as álklapotot kb. 10 év alatt érjük el.
Nagyon nagy szükség lenne egy igazi gazdaságélénkítő programra,ami könnyít a honi vállalkozók terhein és segíti az új projektek megvalósítását.
Ami most itt van,az csak konzerválja a gazdasági válságot és a nihillt még további tíz évre!
Európa és a világ már rég el fogja felejteni a válságot,de mi még évekig küzdeni fogunk vele!
12. "Elsődlegesen a gyermekek természetbeni (taneszközök, élelmezés) támogatási rendszerét kell kialakítani, nem pénzt adni." - Jobbik: Nem értek egyet
13. "A jelenlegi szociális ellátási rendszer pazarló és fenntarthatatlan, csökkenteni kell a szociális juttatások mértékét és az ellátottak körét." - Jobbik: Nem értek egyet
Olvastam-a Cozma üggyel kapcsolatban-,hogy a veszprém megyei rendőrfőkapitány-bizonyos Pogány Péter alezredes-vezeti a nyomozást.Ez az ember valószínüleg tiszteli és szereti a kézilabdát,ami rossz hír a cigánybűnözőknek.
Ez az ember-főiskolai v. egyetemi tanulmányai előtt/alatt-1990-ben a győri Balázs Béla iskolában volt úszómester és együtt dolgozott a legendás Róth Kálmán,Takács Miklós duóval,akik olyan tehetségeket "hoztak ki" abból az iskolából,mint Görbicz Anita,Pálinger Katalin nomeg a fél mai NB I.
Márpedig aki akkor bekerült ebbe a közegbe,az pár hét alatt a kézilabda szerelmese lett egy életre.
Remélem a Rendőrfőkapitány Úr emlékszik a fiatal éveire és személyesen megérinti ez a kézilabdások ellen elkövetett gyalázatos támadás!
Köszönhetően e kiccsaládnak és viselkedésüknek, jó eséllyel kötelező lesz a tüdőszűrés jövőre Tolna megyében. Mennyibe is fog ez fájni megint az adófizetőknek? Mennyit is húznak ki a zsebünkből az élősködők a felelőtlenségükkel?
És ismét egy jó példát léthattunk a gyermekeik már-már legendás gyermekszeretetére, hiszen szándékosan hazavitte a fertőző betegséget, nem töródve annak következményeivel a gyerekeire nézve.
Természetesen ez egy nagyobb cégnél másképp jön le,de szégyen-gyalázat,hogy nekünk-dolgozó embereknek-kell a kiskapukat keresgélnünk,hogy azt a megmaradt,nyomorult kis cafeteriát is fel tudjuk használni.
Több tízmilló adót és járulékot fizetek évente,nem állami cég vagyunk,hozzáteszünk a JDP-hez,a válság alatt nem bocsátottunk el embert,sőt idén már vettünk fel újat is.
Sem hitelünk,sem uniós pályázatunk nincs és nem is volt-bár most már pályázunk-,200 000Ft tőkével kezdtük 2000-ben,most pedig már milliárdokat forgalmazunk,fő partnerünk az Audi,ahol leállna a termelés,ha hirtelen eltűnnénk.
Soha,senki nem kérdezte meg-az állam részéről-ezalatt a 10 év alatt,hogy miben tudna segíteni,hogyan tudnánk közösen több profitot,állást,adóforintot termelmi,csak zsebreteszik a lóvét,aztán viszlát.
"Raffael Sándor volt az, aki előbb a veszprémi Patrióta klub alagsorában vesén szúrta Cozmát, majd az utcán ő mérte a menekülő sportoló szívére a halálos késdöfést"
Persze, vese- majd szívszúrás, hol itt a gyilkossági szándék... :SSS
Ebből a Cozma-ügyből akár nemzetközi botrány is lehet - ha impotens bíróságunk nem hoz megfelelően szigorú ítéletet, a románok joggal vehetik ezt zokon...
Amúgy tényleg röhejes az egész. "Nem minősített eset", "nem is akarták megölni, csak véletlenül halt meg"... De várjuk ki a végét.
Igen, a fecnivel kevesebb a gond,de ha céged van-mint nekem-és vásárolsz melegételes cafeteria kártyát egész évre +200k/fő értékben,aztán benyögik hogy mégsem arany ami fénylik,akkor az kellemetlenebb szitu.
Szerencsére nem ugrottam be egyből,kivártam a fejleményeket és lám igazam lett!
Nálunk azok az élelmiszerboltok fogadják el - cégtől függetlenül - (Ticket Restaurant melegétel utalvány) ahol pl. a tulajnak van vendéglője, vagy üzemeltet a boltban valamilyen meleg kaja büfét.
"Setét Jenő (Roma Polgárjogi Alapítvány) hangsúlyozta, hogy amíg az állam nem kezdi meg következetesen érvényesíteni a deszegregáció és az integráció elvét"
Egyébként nem értem, hogy miért vannak még mindig abban a hitben kisgusztosék, hogy velük bárkinek is vitázni kellene. Gabi is idézhetné önmagát, behelyettesítve a saját nevét. :-)
Már 20 (50) évvel ezelőtt azt tanították minden diverzáns/kommandós/ iskolában, hogy a felállított őrt vesén kell szúrni, hang nélkül rogyik össze.halálos szúrás.Ugy látszik volt aki erre kioktatta a gyilkosokat. Inkább munkára oktatta volna őket !
Az ügy pikantériája az,hogy január elején hívtam az OTP Cafeteria Card helyi képviselőjét,aki bizonygatta,hogy vegyek csak nyugodtan tőle melegétel kártyát,mert a CBA-ban bármire levásárolhatom.
"A következő körben a romaügy szerepelt terítéken. Setét Jenő (Roma Polgárjogi Alapítvány) hangsúlyozta, hogy amíg az állam nem kezdi meg következetesen érvényesíteni a deszegregáció és az integráció elvét, addig az elszórt programoktól nem lehet eredményeket várni."
Milyen finoman fogalmaz az erőszakos integrációval kapcsolatban. No, majd ha ez felgyorsul, akkor lehet figyelni az "eredményeket". Fogócska. Mohácsiék kergetik a többségi gyerekeket, szülőket. Aztán majd helycsere.
MNO - BL Lopott fával a csomagtartójában elhajtott az igazoltató rendőrök mellett egy férfi csütörtökön Sárkesziben, ám a sárba ragadt, így elfogták – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Csütörtök kora délután a polgárdi járőrök Sárkeszi területén kívántak ellenőrizni egy elhaladó VW Passatot és annak vezetőjét – áll a rendőrség közleményében.
A sofőr azonban nem állt meg, hanem nagy sebességgel tovább hajtott a Séd patak melletti földútra, ahol beragadt a sárba. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az autó csomagtartójában négy mázsa lopott fa van, és az autóra felszerelt rendszám eredetileg egy másik autóhoz tartozik. Az autót lefoglalta a rendőrség, a fát visszakapta az erdőrész gazdája.
Ne örülj korán, mert még lecsukhatják az öreget, ha kiderítik, hogy nem volt a kapura, kerítésre kiírva, meg a helyzetükből fakadóan olvasási nehézségekkel küzdőek számára piktogrammal jelezve, hogy vigyázat, fokosveszély!
Arról nem is beszélve, hogy történelmi példák sokasága bizonyítja, a fokos bizony élet kioltására alkalmas fegyver és mint ilyet a törvény tilalmazza, hiszen világosan kimondja, hogy a védelem CSAK OLYAN FOKÚ LEHET, AMI NEM VESZÉLYEZTETI AZ ILLETÉKTELEN BEHATOLÓ ÉLETÉT! Úgyhogy pianóban az ünneplést, mert jöhet még egy Putricselli aki akár a halálba hajszolhatja szegényt!