Én a rendszámot nem tudom kivenni, még a formátumát sem, az indexnek meg eleve nem tulajdonítottam jelentőséget, hiszen a háború után nemigen maradt berheletlen autó, pláne indexlámpa terén.
Nekem a rendszámról gyanús. Viszont egy dolog mégis furcsa. EMW 327-esről csak olyan képet találtam, ahol az index a fényszóró alatt van közvetlenül. De ezen meg nem. Viszont a rendszám alapján 1958 utáni a kép (CA-xx-xx), azaz nagyobb az esélye annak, hogy mégis EMW, minthogy egy 38-és 41 között gyártott eredeti BMW mászkált volna Pesten, ránézésre egész jó állapotban...
Tőlem az is lehet, én angol autóban utazom, és ott sem vagyok nagy spíler, de azért azt mondjátok meg, miből látszik a különbség. Mert azt ne mondjátok, hogy az emblémán látszik.
„Kun Béla repülőgépen menekült az országból. Délután – úgy öt óra felé – a Hungária Szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen, s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott. A gépet maga a népbiztos vezette. Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgy hogy arcát is látni lehetett. Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek. Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket. Karjairól vastag aranyláncok lógtak. Egyik ilyen aranylánc, mikor az aeroplán magasba lendült s eltűnt az ég messzeségében, le is pottyant a Vérmező kellős közepére, és ott egy öreges úr, régi krisztinai polgár, adóhivatalnok a Várban, a Szentháromság téren, valami Patz nevezetű – Patz Károly József – meg is találta. Legalább a Krisztinában ezt beszélték.”
Heuréka!Szovjetház: biztonsági okokból és a könnyebb érintkezés érdekében a népbiztosok többsége a Duna-parti, „Szovjet-ház”-nak nevezett Hungária Szállóban lakott.Kosztolányi Dezsőné így emlékszik vissza a férjéről írt életrajzi regényében Kosztolányi és Kun Béla korábbi ismeretségére: „...Felbukkan Kun Béla neve. Az uram egyre jobban álmélkodik. Kun Bélával valamikor egy szobában dolgozott a Budapesti Napló-nál, a szomszédos íróasztalnál. Nem gondolta volna, hogy valamikor komolyan is kell venni. – Te, én felmegyek Kun Bélához – mondja nekem egy napon. – Gyere velem. Kíváncsi vagyok, mi ez itt. A Visegrádi utcai lakás előszobájában elszánt tekintetű tengerészfiúk ülnek. Kun Béla felesége és cicomásan öltözött kislánya fogad bennünket. Az uram kedves bókokat mond a gyermeknek, dicséri a proletár főnökkisasszony szép ruháját. Azután bemegyünk a másik szobába. Egyedül maradunk Kun Bélával. - Mondd, mi ez itt, öregem? – kérdezi súgva, pajtási cinkossággal, kíváncsian megfeszített karral, csodálkozó tenyérrel Kun Bélától, és várja, hogy a régi »vagány« újságírótárs fél szemével hunyorogva, csibészesen röhögve bevallja, hogy az egész csak móka, s kár izgulni. Kun Béla azonban állig begombolkozik, propagandaízú szavakkal vázolja a helyzet komolyságát, s az eljövendő kíméletlen harcot. - És mi lesz velem? Mi lesz az írókkal? – faggatja Dide [Kosztolányi beceneve] a népvezért. - Reád semmi szükség a proletárállamban – feleli Kun Béla. – Versek nem kellenek. Majd tanulsz valami mesterséget. Ha okoskodsz, ki fogunk végezni.
A MÁV Gödöllő állomás mellett kiegyenesíti a vasútvonalat, ahol mintegy félmillió köbméter földanyagot kell kitermelni. A felesleges földanyagot a MÁV Budapestre szállítja a Lágymányosi tó betöltésére, ahol ezáltal 25.000 négyszögöl terület lesz az új híd közelében hasznosítható.
. 
