más helyeken azt szoktuk mondani, hogy ne etesd a trollt:) Itt természetesen a világért se, de ez a ki kéktúrázik és ki nem alapvető vita mindig előjön és mindenkit hagyni kell a saját hitében szerintem. Még az ellenőrző bácsi sem bélyegzett az első bejáráskor:)
Aki pedig nem akar bélyegezni (...) ne nevezze kéktúrázásnak
Van olyan barátom, aki rendszeresen jött velünk, jön velünk ha kékezésről van szó. Nem érdekli a pecsételés, viszont szeretné megismerni az útvonal érintette tájakat. Akkor ő most kiránduló, és nem lehet kéktúrázó?
a botokkal meg kell tanulni menni. Nagy segítség, ha szakszerűen van használva. Én két botot használok, de sose használtam egyet. előnye, hogy a kezeket is dolgoztatja és nem csak lóbálja az ember maga mellett. A kézdagadósaknak azért jó, mert így nem dagad. csapódó ágak ellen is lehet vele védekezni. Csalánban egyszerűbb haladni. Lejtőn lefelé leveszi a lábról a terhelést. Régen csak súlyosabb emelkedőknél használtam, de ma már síkon kívül mindenhol. Add egy ritmust a menetnek. Ha nem vagyok biztos benne, hogy ahova lépni akarok az stabil hely-e, így azonnal tudom ellenőrizni. A legnagyobb előnye a két botnak, hogyha az egyik leesik, akkor a másikkal fel tudom venni:) Egy hátránya van, hogy pluszban kell vinni.
Egyedüli túrázásnál védelmi funkciója van:) Két szempont van nálam: könnyű legyen (alumínium) és kicsire össze lehessen csukni (3 részes). A decathlonos cuccok nálunk jók, ha agyon van használva akkor is érdemesebb olcsóbbat venni, mert két olcsóbb még mindig olcsóbb, mint egy nagyon drága:)
Szerintem előbb próbáld ki. Vágj két husángot, és nézd meg, hogy mennyit segítenek menet közben, emelkedőn, lejtőn stb. Úgy talán könnyebb dönteni. Én kétbotos vagyok, de megértem az egybotosokat és a botnélkülieket is :) Ez is hitbéli kérdés valahol...
Én csak 1 db-ot viszek magammal, meredekebb lejtős terepen van rá szükségem, igaz párban vettem TESCO-ban de fogyóeszköz. Lényeges - szerintem - , hogy minél rövidebbre lehessen összecsukni, úgy könnyű hátizsákban is vinni, egy fém bögrét szoktam a hegye alá tenni, hogy ne szúrja ki a zsákot.
Két bottal sosem mentem, viszont már 3 db-ot elvesztettem, sok km-t nem megy vissza az ember, inkább legyen valakinek öröme, 1 db-ért én ennyit pont ezért nem adnék.
A múltkor sokat segítettetek túrafelszerelés ügyben. Most túrabot témában kérdezném, hogy egy olyan "hobbi-túrázónak", mint én, szerintetek ez a Decathlonos cucc elég-e:
10 év alatti lányaimmal elkezdtük a kéket. nem mostanában fogjuk befejezni. egy ilyen kikérdezősdin biztos elbuknának. sztem elég a pecsét, pont jó a jelenlegi rendszer.
ha ilyen véresen komolyan kéne venni a kéktúra intézményét, mint ahogy te is teszed, akkor szűkíteni kéne a résztvevők körén a kiírásban is. csak a tájjal foglalkozó felnőtt férfiak indulhatnak...megengedett alkoholszint x ezrelék..sötétedésbe nyúlóan tilos túrázni...stb.stb
Ez viszont egyszerű matematika, és az emberiség egészére, MINDEN területére ráhúzható: egyre többen vagyunk mindenhol, egyre több ügyeskedő bukkan fel.
Az MTSZ helyében egyébként én megpróbálnám felvenni a kapcsolatot 'Joe-val, hogy miként is lehetne integrálni a Szakasz-nyilvántartót és a képfelismerő játékot a "portfóliójukba" ugyanis az első nagyon jó lenne minden kéktúrázónak a teljesítés nyilvántartására, a második (képfelismerő) programmal pedig tökéletesen lehetne tesztelni hogy tényleg végigjárta-e az illető turista az utat.
Ezzel együtt vissza is állítanám a kikérdezősdit, amit ezzel a programmal csinálnék. 3000 pont felett kiírná a gép hogy "The Winner takes it all" 3000 alatt pedig hogy "the looser's standing small" és hogy "next game" :-))
A rangerhálózat kiépítésére kiírt közbeszerzési pályázatot a Pilisi Parkerdő Zrt. nyerte. Képviselőik, Ribánszky Gergely erdőgazdasági előadó és Szentpéteri Sándor erdőgazdasági főelőadó a workshop végén ismertették az erdőgazdaság, mint rangerfenntartó szervezet felépítését, eljárási folyamatát, működését, céljait és a rangerek feladatait.
Egyetértek azzal is hogy aki akar az kéktúrázzon, és ha kéktúrázik akkor fogadja el a szabályokat és tartsa be. Nem kötelező a kéket járni!
Aki pedig nem akar bélyegezni (esetleg kizárólag fotózni) annak meg elég nagy az erdő, tegye jó szívvel, de ne nevezze kéktúrázásnak, ha nem tiszteli a szabályait annak amire elvileg önként vállalkozott.
Mindig az az álságos helyzet jut eszembe mikor valaki éppen egy teljesítménytúra napján járja végig egészen véletlenül éppen az adott túra útvonalát. Persze, megteheti, na de azért na... minimum etikátlan, és pofátlan is a túra szervezőivel szemben.
Az én véleményem szerint pedig - különösen a mai, nem feltétlenül jellemfejlesztő világban - inkább az várható el egy természetjárótól, hogy rendelkezzen gerinccel, és akkor fel sem kellene hogy merüljön a "hogyan szűrjük ki a hegyet kikerülőket" probléma.
Már korábban tettem említést róla, hogy a régi szép időkben maga az igazolófüzet leadása nem volt elég a jelvény kiérdemléséhez, hanem egy háromtagú bizottság előtt szóbelo kérdésekre is kellett válaszolni. Egy kicsit hasonlított a mostani képfelismerő játékra, de szóban, reális, néha becsapósabb kérdésekről volt szó. Persze akkor még mások voltak az utazási költségek és főleg mások voltak a turisták. Az elhivatottság és becsület is az ismertetőjegyekhez tartozott. Tisztelet a kivételnek!
Mindkettőtöknek igazatok van. Szimpatikus is és jó fej is. Szerencsém van, hogy személyesen is ismerhetem. Én is szeretnék ilyen aktív lenni 80+ éves koromban! :-)
Add be a füzetedet és meglátod. Amúgy a kéktúra ellenőrök nézik végig a füzetet , lelkiismeretesen és a dátumokra is figyelve.
A Balaton körtúránál is végig pecsételtem, de egy helyen a megszakításnál nem dupláztam a pecsétet és kiszúrták. Az volt a szerencsém, hogy minden megszakításnál a pecsét mellé dátumos fotót is csináltam magamról és a helyről így igazolni tudtam, hogy valóban ott folytattam ahol előzőleg kiszálltam. Szelfi-s telefonok előnyben :-)
Egyébként teljesen normális dolog a pecsételés, és a fotózás is. Nem kötelező egyik mozgalmat sem végigjárni és igy igazolni de akinek kell a jelvény az fogadja el a feltételeket amit a kiírók előírtak.
A Balaton körtúra kiírói úgy tudom szeretnék átadni a mozgalom irányítását másnak mert messze vannak a területtől és bizony nagyon ráférne egy kis aktualizálás is az útvonalra és a pecsételőhelyekre egyaránt.