Ami fantasztikus, az valójában a szívósan továbbélő XIX. századi nyelvészeti és még inkább ideológiai alapozású indogermán történelemszemlélet, amely nem engedi, hogy ezeknek a germanizálhatatlan népeknek bármi jó is kijusson a történelemben azonkívül, hogy szinte nyershúsevőknek állítják be őket.
Valamiért nagyon kínos egyeseknek tudomásul venni, hogy az olyan népek, mint az avarok, a magyarok vagy végső soron a hunok is (akiket eleinte kimmerekként is emleget az antikvitás) ezekből a déli zónákból költöztek fel a mai orosz és ukrán pusztákra. Pedig semmi fantasztikus nincsen ebben: az ókor háborúi, az asszír deportációk, kegyetlenkedések, no meg a túlnépesedés több népet is arra késztettek, hogy különböző irányokban elhagyja hazáját.
Kr. u. II. századi parthus és Kr. u. III. századi örmény nehézpáncélos lovag (kataphraktosz) képzeletbeli viadala
Mögöttük egy fegyverhordozó a sárkányzászlóval. Láttuk, hogy a Kerekasztal-mondakör iráni alapokon nyugszik – amellett, hogy vannak benne kelta elemek is –, és például az itt színesben bemutatott chesteri sztélén (Littleton–Malcor i. m. 44.) a szarmata lovag ugyanilyen légzsákszerű zászlót tart a kezében. Ez a sárkányzászló az ősi parthus domborműveken megfigyelhető, például a Hung-e Nouruzi-i sziklareliefen. Az egyezés aligha a véletlen műve, tekintettel arra, hogy Diodórosz szerint a szarmaták a médek közül vándoroltak a sztyeppére.
Idézet a Szarmata nevű hozzászólótól az Origóról (A magyarság eredetkérdései; 241. hsz.):
"A legújabb ásatások bizonyítják, hogy a gepidák, szarmaták, stb. keveredtek az avarokkal, átvették azok kultúráját, és fokozatosan beolvadtak. Ha nyelvészeink vennék a fáradtságot, ez a beolvadás kimutatható lenne a magyar nyelvben is.
Más kérdés, hogy az is lehetséges, hogy az avar uralkodó réteg nyelve tűnt el az őshonos ősmagyar nyelvben. Vagy két rokon nyelv vált egyetlen magyar nyelvvé. (Ezt kellene kutatni, nem a mordvin madárneveket.)"
Mélységesen egyet kell értenem az okos gondolatokkal, hozzátéve, hogy nyelvünk alapvetően var-khun lehet, azaz nem a hun-avarok nyelve olvadhatott be a IX. század végén érkező honfoglalók nyelvébe, hanem fordítva. Magyarnak csak azért nevezik ezt a nyelvet és az országot a XI. századtól, mert akkorra a megyer (méd) etnikum kerekedett felül a Kárpát-medence egészén. Persze nyilván "az avarság" sem volt egységes, és a nyelvjárások az egységesülés be nem fejeződését jelzik, amit a IX. század végén érkezettek sokszínűsége is valószínűleg hátráltatott.
A Tien San keleti végénél nem is annyira a Bosten-tó a vidék fő nevezetessége, hanem az ún. Turfán-mélyedés. Itt a felszín 155 méterrel süllyed a tengerszint alá, ez a Földön (a Holt-tenger árka után) a második legmélyebb szárazföldi pont, mélyföld. A legmélyebb ponton az éghajlat miatt nincs állandó sóstó, a felvételen csak egy fehér foltot, sólerakódást láthatunk itt, a kivágat északkeleti sarkában látható felhőktől délre húzódó völgyben. A Bosten-tavat nyugat felől tölti fel egy, a növényzettől zöldes színű folyódelta. A felvétel alsó részén a porfellegekbe burkolódzó Takla-makán sivatag látható.
Lényegesen kisebb, mintegy 12 balatonnyi a délebbre fekvő, mélykék színű Isszik-tó (Isszik-kul) felszíne. Az 1600 méter magasan, a Tien San völgyében található sós tó nagyon mély, s 600 métert meghaladó mélysége miatt köbtartalma is igen nagy. E szempontból a világ kilencedik tava. A tótól keletre láthatjuk a Tien San legmagasabb, havas gerinceit, sok helyütt gleccserekkel.
"Érdemes lenne valahol utánanézni, mi köze lehet a Vâlgaš (Bologaszész, Vologaszész, Balaš) személyneveknek a Balkh és Balkhas toponímákhoz. A Balχaš-tó Kazahsztán délkeleti részén található."
Műholdkép a Balkhas-tóról
Bolygónkon Közép-Ázsia a világtengerektől legtávolabb eső terület, ahol ráadásul igen magas hegyláncok is húzódnak. Nem csoda hát, ha alapvetően a lefolyástalan tavak és medencék régiója. A Tien Santól északnyugatra találjuk a megközelítőleg 17 000 négyzetkilométeres Balkhas-tavat. Igazi sztyeppei tó: átlagmélysége alig hat méter, legmélyebb pontja 26 méter, így a területéhez viszonyított átlagos mélysége a Balatonénál is kisebb. Az Aralhoz hasonlóan ez is apadóban van: a hegyvidék felől érkező fő tápláló folyóinak egy részét öntözésre használják, ez a vízmennyiség hiányzik a tóból. A középkor és az újkor nagy részében, a XIX. századi orosz–kínai határszerződésig ez volt a Kínai Birodalom északnyugati határa, a hegyvidék felé eső terület. A nagyított képen különösen szép az Ili folyó deltája a tó nyugati szakaszának déli oldalán.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári határában egy nyitás előtt álló agyagbánya helyén teljes avar kori településre bukkantak két temetővel, kutakkal és házakkal a nyíregyházi Jósa András Múzeum régészei.
Magyarországon egész mostanáig nem került elő teljes avar kori település, az autópályák mentén csak részletekre bukkantak a régészek. Tiszavasvári a kezdetektől fogva fontos szerepet töltött be a térség történelmében: közelsége a Tiszához, a Tokaji átkelőhöz, a rajta áthaladó kereskedelmi utak, a lakható, árvízmentes dombjai, a viszonylag jó termőtalaja kedvezett a megtelepedésnek. A régészek ennek lehettek tanúi, amikor 2007 márciusában megkezdték Tiszavasvári határában a megelőző feltárásokat. Terepbejárás során már korábban lokalizálták a rézkori és a késő avar települést.
A több ütemben létesítendő agyagbánya kivitelezési munkálatai – melyet a beruházó cég hozzáállásának köszönhetően a leletmentés ütemenként jóval megelőz – pedig szintén alátámasztották a szakértők feltevéseit. "Az eddigi eredmények alapján is jól látható volt, hogy meglehetősen intenzív megtelepedéssel számolhatunk" – nyilatkozták a Múlt-kornak Kurucz Katalin és Lukács József, a nyíregyházi Jósa András Múzeum régészei.
A késő avar korszakot – a feltárás jelenlegi állása szerint – 42 ház, 23 kemence, 47 gödör, 7 kút, és 4 árok képviseli. A régészek feltételesen ide soroltak még 6 házat, 6 kemencét, 9 árkot, valamint több gödröt. Ezek leletanyagot nem tartalmaztak, de kialakításuk e korszakot idézi. A házak kivétel nélkül félig földbe mélyítettek, cölöpökön nyugvó paticsfalúak, és átlagosan 12–16 négyzetméter alapterületűek. Bennük legtöbbször fazekak, kövek, csonteszközök, sütőharangok kerültek elő, és gyakran találkozhatunk az egyik sarokban kemencével, amelyek gyakran kőből épültek. A település nem lehetett hosszú életű, az ásatás során megfigyelt jelenségek alapján valószínűleg leéghetett.
A humuszolás során az derült ki, hogy két – a településsel egykorú – temető is van a területen. Az egyik 5 sírból álló családi sírkert lehetett, míg a nagyobb – mintegy 120 síros – temető a faluhoz tartozhatott. Jellemzőjük, hogy sorokba rendezve, koporsóba temetkeztek, melyet egy "Szent Mihály lová"-nak nevezett kerevetre vagy ágyszerű alkalmatosságra helyeztek.
A gyerekek gyöngysorból álló nyakláncot, a férfiak övet, vaskést, néha tarsolyt, a nők fülbevalót, orsógombot, övet, kést kaptak útravalónak. Mindegyik sírba tettek élelmet, melyet legtöbbször birkacsontok formájában találunk meg, ritkán edénybe helyezve. A sírok egy részét a temetés után több évvel kirabolták. Ezek főként a fegyveres előkelők sírjai voltak, melyekben azonban még így is találunk páncéllemezeket, tegezvereteket, íjmerevítő csontlemezeket és övvereteket.
A bánya 2007. évre eső ütemeit tekintve a régészek eddig mintegy 10 hektárnyi területet tártak fel, amely feltételezéseik szerint a település nagy részét átfogja. A régészek reményei szerint a következő évek további bányabővítései során a települések, illetve temető(k) teljes egészében feltárásra kerülhetnek.
Késő avar kori temetőt és településrészt találtak gázvezeték-építés közben Kállósemjén határában – közölte Jakab Attila, a nyíregyházi Jósa András Megyei Múzeum feltáró régésze.
Az építők előbb a temetőre bukkantak, amely az első megállapítás szerint 8–9. századbeli lehet – mondta a szakember. Hozzátette: a helyszínre hívott régészek huszonkét sírt tártak fel eddig összesen, amelyekben az eltemetett emberek valamely késő avar kori népesség tagjai lehettek.
A régész elmondása szerint a sírok az avar kori temetkezési szokásokhoz képest meglehetősen szegényesek voltak, mindössze néhány vascsatot, kést és edényt találtak a csontok mellett. Hozzáfűzte, hogy birkacsontmaradványok is előkerültek.
Jakab Attila arról is tájékoztatott, hogy mintegy 250 méternyire megtalálták a temetőhöz tartozó valamikori település maradványait is, a gázvezeték nyomvonalában két ház és egy kemence helyére bukkantak. Megjegyezte, hogy a most megtalált kállósemjéni helyszín eddig a legkeletibb feltárt temető Szabolcs megyében.
Avar kori sírokat találtak a repülőtérnél (a Gyulát Békéscsabával összekötő út mellett)
2002. 07. 06.
Emberi koponyafelsőrészt találtak Gyulán vasárnap, a Göndöcs-kertben, az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ B épületénél, a fűben. A Gyulai Rendőrkapitányság a hozzájuk érkező bejelentés után az Erkel Ferenc Múzeumtól kért segítséget. Dr. Havassy Péter múzeumigazgató és Liska András régész megállapították, középkori a csontmaradvány.
A békéscsabai repülőtér melletti ásatáson legutóbb VI—VII. századi, kora avar kori sírokat találtak. Közülük az egyik, korábban már megbolygatott sírból — melybe lovat is temettek — gyöngyök, fémveretek, fülbevalók kerültek elő. A sírok feltárása tegnap befejeződött. Felvételünkön a sírban talált leletekkel Medgyesi Pál, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum régésze (balról) és dr. Havassy Péter, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatója (jobbról).
— Vasárnap reggel a gyulai Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ egyik munkatársa találta a koponyacsontdarabot, és jelentette be a rendőrségen — mondta Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum régésze. — A rendőrök a helyszínre mentek, és szakértőt kértek a csont korának megállapításához. Dr. Havassy Péter múzeumigazgatóval a helyszínre mentünk, és azt sikerült megállapítanunk, hogy egy fiatal nő homlokcsonttöredéke feküdt a földön, másodlagos helyzetben. Azaz biztos, hogy nem a temetkezés eredeti helyén került elő a koponyatöredék, hanem földmunka, tereprendezés során juthatott a megtalálási helyre. Nem olyan régen gázvezetéket építettek ott, esetleg annak a kidobott földjéből kerülhetett a felszínre. Az sem biztos, hogy a megtalálás helyszínén bolygattak meg temetkezési helyet, hiszen csupán egy tenyérnyi homlokcsonttöredék került elő. Ebből semmiféle következtetést nem lehet levonni arról, hogy ott temetkezési hely lenne.
— Mit állapítottak meg a koponyacsont koráról?
— Középkorinak gondoljuk, azért, mert körülbelül másfél-két centiméter szélességben és 8—10 centiméter hosszúságban, a homlokcsont teljes szélességében végigkövethető bronz-patina nyomot láthattunk rajta, amely zöldre oxidálódott. Ez számunkra egyértelműen azt jelenti, hogy középkori embercsontról van szó, mert akkoriban a pártában eltemetett fiatal lányok sírjaiban találtunk hasonlóan elszíneződött csontokat. Akkor a középkori pártákat bronzzal, ezüsttel díszítették, ennek nyoma maradt meg a homlokcsonton.
— Mi lett a csont sorsa?
— Egyelőre a múzeum ideiglenes raktárában helyeztük el, majd a többi embercsonthoz hasonlóan ez is Szegedre vagy Budapestre kerül antropológusokhoz.
Liska András elmondta, jelenleg Gyula és Békéscsaba között dolgoznak a 44-es főút szélesítésének területén, ahol már a harmadik lelőhelyet tárják fel. Az első lelőhelyre a jánoszugi vasúti átjárónál akadtak még áprilisban, a másodikra a gerlai elágazásnál. A harmadik lelőhely feltárása szintén április óta folyik a békéscsabai repülőtérnél. Ezen a területen egy szarmata kori település van és kora avar kori temetőrészt, sírokat is találtak a napokban.
Stjepan Krizin Sakač pedig már másfél évtizeddel azelőtt feszegette, hogy a báni és a zsupáni cím miért található meg az akhaimenidáknál...1
1The Iranian origin of the Croatians according to Constantine Porphyrogenitus; in: Antun F. Bonifačić–Clement S. Mihanović szerk.: The Croatian nation in its struggle for freedom and independence; "Croatia" Cultural Publishing Center, Chicago, 1955 ("Croatia" American series vol. III.), 30–46.
"Here the Iranian Croats mingled with the numerous local Slavic tribes and adopted the Slavic language from them. Meanwhile after the collapse of the Hunnic Empire the Croats organized the local Slavs into a stateand gave them their national name. Before the invasion of the Avars ca. 560 the White or Western Croats created along with the Antes a great state extending north of the Carpathians from the upper Elbe to the upper Dniester. (35: Niederle, 263-266; Dvornik, The Slavs, 277-297) R. Heinzel is of the opinion that the Carpathians of the old Germanic Hervarsaga took their name from the Croats who called them the Harvate mountains i.e. Croatian mountains. (36: Heinzel, 499; Dvornik, op. cit., 284, sq.)"1
1 Dominik Mandić: Croats and Serbs – Two old and different nations; Chicago, 1970, 1. fej. (folytatásokban a "Knjiznica Hrvatske revije"-ben)
Az avesztai Harahvatit a görögök Arakhósziának nevezték. A horvátok a szarmatákkal költözhettek fel a Visztula mellé, illetőleg azok egyik csoportját képezhették. Ott a jelek szerint megszerveztek egy szláv törzset, amelynek egy részét később a varkhoniták az Adria mellé telepítették...
"Nem Theophylaktos, hanem a bizánci udvart tájékoztató türk kagán volt az, aki kitalálta az avarok 'névcseréjét'. Vélhetően alapos politikai okai voltak erre: a kelet-ázsiai steppéről elmenekült avarok vezetője nem tette le a 'kagán' címet, ezzel pedig továbbra is a türkök egyenrangú riválisának hirdette magát. Az ő válaszuk erre az volt, hogy diszkreditálták a történetüket a bizánciak előtt, azt állítva, hogy a 'var-chunni'-k nem az avarok leszármazottjai.
A történet egyik gyenge pontja, hogy a 'var' és az 'avar' vélhetően egy tőről ered; a másik, hogy Theophylaktos következetlenül azokkal az ogur népekkel azonosítja az 'ál-avarokat', akiket pár mondattal később már az ellenségeikként említ meg."
Walter Pohl írja Theophülaktosz álavar-teóriájáról: „Scholars have come up with various interpretations of this story, trying to detect the »true identity« of the Avars behind its narrative: the Avars were in fact Juan-Juan, Hephthalites, Ogurs or possibly other peoples. But Theophylact’s account is more complex than that. Probably, the story is derived from the enemies of the Avars, the Turks, who threatened the annihilate the Avars under their hooves and on one occasion strongly reproached the Byzantines for having concluded a treaty with the Avars.”11 Hans-Werner Goetz–Jörg Jarnut–Walter Pohl szerk.: Regna and Gentes – The Relationship between Late Antique and Early Medieval Peoples and Kingdoms in the Transformation of the Roman World; Brill, Leiden, 2003, 576–77.
1774-ben megjelent könyvében1 Johann Gotthilf Stritter rámutat, hogy a szlávok az V. század végéig nemigen tűntek fel a mediterrán világ látókörében. Csak I. Justinianus császár uralkodásának első éveiben keltek át első ízben a Dunán, s csak ekkor vált érzékelhetővé a kora középkori görögök számára ez a mindaddig nevéről sem ismert népség. Eleinte a bizánci tartományokat kezdték nyugtalanítani – mint a feljegyzések olykor írják, hun kötelékben harcoltak –, legénykedéseiknek azonban csakhamar véget vetett a hunugurok érkezése, innentől kezdve engedelmesen szolgálták vagy a varkhonita kagánt, vagy pedig vele szemben a császárt, úgy, ahogy az történt régebben a germánokkal a hun és a római hatalom árnyékában:
„Quae vero breui temporis spatio in tempum ad Istri ripas excreuerat Slavorum potentia, non ita multo post ab Avaris (Var-Chunis), circa ultimos Justiniani I. anno sin Europam effusis, post varia bella debilitata esse videtur.”
„A Duna meni szlávok rövid időn belül oly nagyra nőtt a hatalma, úgy látszik, az I. Jusztinianosz uralkodásának utolsó éveiben Európába költözött avarok (var-khunok) különféle hadakozásai következtében hamarosan meggyöngült.”
1Memoriae populorum, olim ad Danubium, Pontum Euxinum, Paludem Maeotidem, Caucasum, Mare Caspium, et inde magis ad Septemtriones incolentium, e scriptoribus historiae Byzantinae erutae et digesta; II. köt., Orosz Tudományos Akadémia, Szentpétervár, 4–5.
Egy férfi arcának rekonstrukciója ugyaninnen, ugyanebből az időből
A Kenkolszkaja-kultúra hagyatékában talált lovagi páncélzat rekonstrukciós rajza
Parthus nagykirály ábrázolása egy medálon
Parthia és a zsidó bevándorlások
Kr. u. II. századi parthus és Kr. u. III. századi örmény nehézpáncélos lovag (kataphraktosz) képzeletbeli viadala
Parthus (avar) kataphraktoszok
Parthus könnyűlovasok
Pray György
A Tien San keleti végénél nem is annyira a Bosten-tó a vidék fő nevezetessége, hanem az ún. Turfán-mélyedés. Itt a felszín 155 méterrel süllyed a tengerszint alá, ez a Földön (a Holt-tenger árka után) a második legmélyebb szárazföldi pont, mélyföld. A legmélyebb ponton az éghajlat miatt nincs állandó sóstó, a felvételen csak egy fehér foltot, sólerakódást láthatunk itt, a kivágat északkeleti sarkában látható felhőktől délre húzódó völgyben. A Bosten-tavat nyugat felől tölti fel egy, a növényzettől zöldes színű folyódelta. A felvétel alsó részén a porfellegekbe burkolódzó Takla-makán sivatag látható.
Lényegesen kisebb, mintegy 12 balatonnyi a délebbre fekvő, mélykék színű Isszik-tó (Isszik-kul) felszíne. Az 1600 méter magasan, a Tien San völgyében található sós tó nagyon mély, s 600 métert meghaladó mélysége miatt köbtartalma is igen nagy. E szempontból a világ kilencedik tava. A tótól keletre láthatjuk a Tien San legmagasabb, havas gerinceit, sok helyütt gleccserekkel.
Műholdkép a Balkhas-tóról
Szent Mihály lován temetkeztek a várkonyok
Hunugur kori falu és temető Nyíregyháza mellett
Emberi koponyafelsőrészt találtak Gyulán vasárnap, a Göndöcs-kertben, az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központ B épületénél, a fűben. A Gyulai Rendőrkapitányság a hozzájuk érkező bejelentés után az Erkel Ferenc Múzeumtól kért segítséget. Dr. Havassy Péter múzeumigazgató és Liska András régész megállapították, középkori a csontmaradvány.
"Here the Iranian Croats mingled with the numerous local Slavic tribes and adopted the Slavic language from them. Meanwhile after the collapse of the Hunnic Empire the Croats organized the local Slavs into a state and gave them their national name. Before the invasion of the Avars ca. 560 the White or Western Croats created along with the Antes a great state extending north of the Carpathians from the upper Elbe to the upper Dniester. (35: Niederle, 263-266; Dvornik, The Slavs, 277-297) R. Heinzel is of the opinion that the Carpathians of the old Germanic Hervarsaga took their name from the Croats who called them the Harvate mountains i.e. Croatian mountains. (36: Heinzel, 499; Dvornik, op. cit., 284, sq.)"1
Friedrich Kurze szerk.