Július 21-től Bosznia megszüntette a vízumkényszert több új EU tagállam, így Magyarország állampolgáraival is, úgyhogy novemberben is szabad a pálya, ha az ember nem akar 90 napnál többet kinn tölteni.
Idestova két éve utazom ezen az "Inkriminált" vonalon (Su-Hn) és a két kezemet összetenném ha egyszer percre pontosan érkezne a vonatom, nem késne egy két percet mindíg. Erre mi történik? Gergő barátunk mindíg kifogja, hogy nem hogy pontos, de még korábban is van. Hihetetlen mázli, megtiszteltetést kellene érezned!:-)))))))))))))
"Van iden is az a Sarajevo-i egy vagy ket kocsi, ami vmi pecsi IC vegebe van kapcsolva, csak azt nem tudom, hogy utazik is-e rajta vki, vagy sem. Egyszer kiprobalom, tavaly akartam is, de ket ok tartott vissza: - akkor epp kellett visa BiH-ba (kell meg most is?)"
Igen is meg nem is.
Bosznia-Hercegovinába történő belépéshez magyar állampolgároknak fő szabályként vízumot kell váltani (kivéve ha Neumnál megy az Adria parti autóúton Dubrovnik felé/felől, ami egy kis szakaszon Bosznia- Hercegovinában fut).
A nyári turistaszerzonban azonban egyoldalú vízummentességet adnak a magyaroknak. Az idei évben ez 2005. április 1-től október 31-ig tart.
Hasonló a helyzet egyébként Macedóniával is, ott a vízummentesség időszaka:
"Remélem amiatt a tróger miatt nem rontják el többszáz ember szórakozáást, azzal, hogy 3-kor bezárnak."
OFF Fordítva pedig: "remélem amiatt a pár(száz?) ember miatt nem rontják el a "tróger" szórakozását, és már háromkor bezárnak". Na, melyik a jobb? :))) ON
Helyszínbérlet 700 ezerért, vacsora akár 10 ezer/fő
2005. augusztus 4. 12:56
Ádám Kata Batiz András, a takarékos kormány szóvivője a Vasúttörténeti Park nagycsarnokában tartja az esküvőjét szombaton az exkluzív helyszínen általában multik tartják rendezvényeiket. Egyes sajtóinformációk szerint e napon a park már délután három órakor bezár a látogatók előtt ezt azonban az intézmény munkatársa szerkesztőségünknek cáfolta.
A Vasúttörténeti Parkban tartja esküvőjét szombaton Batiz András. A Színes Bulvár Lap értesülése szerint az eseményre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és családja is meghívást kapott, ám kérdéses, hogy a kormányfő részt tud-e venni az eseményen, ugyanis pont ezen a napon indul horvátországi üdülésére.
A Vasúttörténeti Parkban mely egyúttal rendezvényhelyszín is több nagy multicég tartott már összejövetelt, illetve kiállításoknak is otthont adott magánember még nem szerepel a park honlapján feltűntetett referencialistában. Kérdésünkre a park egyik munkatársa elmondta: esküvőket is tartanak ugyan, de leginkább a cégek veszik igénybe szolgáltatásaikat. Az Orient Csarnok ahol elmondása szerint az esküvő lesz a rendezvény jellegétől függően 1000-2500 fő befogadására alkalmas; bérleti díja 100-tól 300 főig 550 ezer forint + áfa. Ezért az összegért reggel 6 órától éjfélig vehetig igénybe a csarnokot. A bérleti díjon felül természetesen fizetni kell a járulékos lagziköltségeket az étkezést, ami 4000-10000 forint között mozog vendégenként (de volt 50 eurós megrendelésünk is), az esetleges fény- és hangtechnikát, a zenét, a díszítést stb. A parkbelépőt viszont a vendégeknek nem kell kifizetniük tudtuk meg a rendezvényekről általános felvilágosítással szolgáló munkatárstól.
A Színes Bulvár Lap úgy értesült: a lagzi miatt az egyéként délután 6 óráig nyitva tartó Vasúttörténeti Parkot már háromkor bezárják, s utána nem fogadnak látogatókat. Az MNO megkeresésére Szigeti András, a park másik munkatársa cáfolta ezt az értesülést; mint mondta, a park a szokásos nyitva tartási idő végéig áll a látogatók rendelkezésére e napon is.
Én is jártam már úgy, hogy lekéstem az előbb elmenő járatot. Csak az tűnt kissé húzósnak, hogy egy nagy távolságú utazásnál ilyen miatt van a bukta. :(
Amúgy lehet, hogy most magyarázok, de legközelebb én is így járok... Ki tudja...
Amúgy egy rokonunknál látogatóban voltak a svéd ismerősei. Aztán nála aludtak (én is pont ott voltam), és taxival akartak reggel kimenni az állomásra. És meg is rendelték már este a taxit. De az nem akaródzott jönni. Hívták a taxiállomást. Valószínűleg elaludhatott a diszpécser. Aztán gyorsan intézkedett, így még sikerült elérni a vonatot. (Álltólag akkoriban több ilyen eset is volt a taxiscégnél.)
Azaza nemcsak a tömegközlekedéssel lehet majdnem lekésni a vonatot. (Most tekintsünk el a forgalmi dugóba rekedt autótól.)
Hmmm, vonattender. Nem semmi, az egész. A siemenset miért rúgták ki? Dezsőkéből már szaladgál jópár darab, nem lenne logikus még olyat venni de elektronyosban? Akkor lehet kisebb karbantartóbázist üzemeltetni, ugyanazok az alkatrészek, emelők, szerszámok stb kellenek mindkét típushoz. De inkább vegyünk még 6 féle vonatot?
Igen, tenyleg van ilyen mar Sanghai es Sanghai Airport kozt, nemetektol vette Kina, ugyes.
Na de ha a 30-ason lesz iyen, hat akkor ... Ki mert ilyet megalmodni??? En beernem egy duplavaganyusitassal vegig (ertsd Gyekenyesig a 60-as szakaszon is), ill. a sebesseg 120-asra emelesevel, nem pedig Maglev vasuttal... Amugy is Maglev vasuton teher nem is mehet, vagy igen?
Vicces ez a Maglev a 30-ason, a megalmodojanak JO NAGY ES ELINK fantaziaja volt, ami persze nem bun...
Mágneses lebegővasút. Németországban van egy rövid kísérleti pálya, de és tervezetk is oda ilyen vasutat, de végülis ez (eddig) nem valósult meg. Viszont Kínában repülőtéri gyorsvasútként épült ilyen, azt hiszem, hogy német beruházásban, de ebben nem vagyok teljesen biztos.
Viccet félretéve a gépnek valami kompozit műanyag karosszériája van, innen ered a szerintem a Laminátka név. Így leírva elég döbbenetes a dolog, én sem igazán akartam ezt hinni, amíg meg nem néztem egyet közelebbről.
Ahogy tanult barátom rm40 megírta, Győr kifejezetten kedvezőbb Csornánál ebből a szempontból. Ha lehet álmodni a Balaton déli partjára "Maglevet" akkor miért ne lehetne egy kis délutáni szunyókálás alatt 120as pályát álmodni a 10esre, hamár pályakorszerűsítésről is szól a fáma. Majd meglátjuk:)
Mi az, hogy mindenképpen? Akkor párhuzamosan futna Csorna és Győr között a két IC. Az meg többletfutás, többletköltség.
Épp azt szerettem volna beírni, hogy miféle vasútbarát az, aki másodpercre a meghirdetett időpontban megy ki a vonatához (hacsak nem szundít el éppen..), és nem egy jó órával előtte, hogy nyugodtan nézelődhessen! ;-))
Igen, Dombovaron tenyleg van egy jo nagy muhely/j a vasuti deltaban, jo sok mozdonnyal! Szegeny Kanizsa akkor epul tovabb lefele: - Hodos a forgalmat vette el tole - most meg meg a mozdonyjavitas is redukalodik - a vegen meg szurke kis megallo lesz belole....
Gyekenyesen vmi kocsijavito van, de az is csak immel ammal mukodik, igazabol soha sem ertettem, hogy azt megeri-e fenntartani. Mert ha ott heti 10 db vagonnal tobbet megkalapalnak, akkor a kalapomat megeszem... (max. csak tehervagonokhoz nyulnak ott hozza, persze). De persze orulok, hogy marad, hisz az is a vasut resze!
Miert megy Bulgariaba tarto vonat Curtici allomas fele? Miert nem Kelebia - Nis - Dimitrovgdrad utiranyon at, mint regen is? Curtici - Bucuresti - Ruse utirany (plane ha epp Sofiaba megy a vonat) jo nagy kerulo. Meg mindig nem biznak a vasutak es a szallitmanyozok meg Serbia es Montenegroban? Eleg sajnalatos ez....
Ismét a Stadler motorvonattender nyertese augusztus 4. 10:40 [MTI] A MÁV Rt. ismét a svájci Stadler céget hirdette ki nyertesnek a 30+30 elővárosi motorvonat tenderen - értesült az MTI csütörtökön.
Ahogy tanult barátom rm40 megírta, Győr kifejezetten kedvezőbb Csornánál ebből a szempontból. Ha lehet álmodni a Balaton déli partjára "Maglevet" akkor miért ne lehetne egy kis délutáni szunyókálás alatt 120as pályát álmodni a 10esre, hamár pályakorszerűsítésről is szól a fáma. Majd meglátjuk:)
"Megjelölés hiányában - a pót és helyjegyköteles, helyjegyköteles és a pótjegyköteles vonatok kivételével- a vonat első és utolsó 2. osztályú kocsijában lehet a kerékpárral együtt utazni."
Ezt ajánlom sínbiciklis figyelmébe. A fentiek értelmében úgy tűnik, hogy a belföldi expresszvonatok nem tartoznak a tiltott vonatok közé, tehát azokon is szabad kerékpárral utazni.
Beírtak mindent, az ingyé van... Azt ha kell, nem kell módosítani... Ha nem kell, akkor sincs semmi... Tudnád a MÁV milyen tevékenységeket vállalt be! :)))
Meg írom itt is még ma, hiszen ez az EGYIK válaszlevélből is kiolvasható... Egyébként meg Rákoson... Július 12-én, annál a 60-i személynél, mellyel elártem volna a csatlakozásom Finnországba (Liszt, Andersen, Öresund-vonat, X2000, hajó, finn vonat), csak épp az első lépés, a 60-i személy -3-mal lépett... Ezt a MÁV "persze" vitatja...
A RYNART a leveleket, csomagokat CSAK közúton szállítja?
Én úgy tudom, hogy igen.
Ugyanakkor a Figyelő cégbázisában <RYNART> a tevékenységi körök között ez is szerepel:
6010 Vasúti szállítás
Ebbe a szakágazatba tartozik: - a helyközi vasúti személyszállítás: - az áru, rakomány helyközi, külvárosi és városi vonatokkal történő szállítása.
Nem ebbe a szakágazatba tartozik: - a személy- és teher-pályaudvari tevékenység, a szállítmánykezelés, a raktározás és más kiegészítő tevékenység, lásd 63 - a szállítási tevékenység részeként a vasúti és közúti kötöttpályás mozdony és vontatott kocsi kisebb karbantartása, kisebb javítása, lásd 63.21 - a vasúti infrastruktúra működtetése, lásd. 63.21
Igen. A két vontatási nem közötti nyereséget fizetik ki a befektetőnek. Ha ez kevesebb, mint a számított összeg, akkor rá kell fizetni. Ez így megy 20évig.
Mivel már kissé lesűlyedt, így szó szerint bemásolom gmarc levelét, és arra a MÁV Rt hivatalos álláspontját, ami röviden úgy fogalmazható meg, hogy "kit érdekelnek a biciklisták, csak a bajunk van velük..."
From: Andó Gergely [mailto:andog@freestart.hu] Sent: Wednesday, August 03, 2005 12:30 AM To: Subject: MÁV es GYSEV kerékpárszállítás
Rövid szösszenet: Vasárnap, Győr p.u., 992. sz. vonat. Összeállítás: 3 Bo + 1 Ao + 3 Bo + 1 Ao. A soproni kocsik a vonat elején találhatók, stb... 4 biciklista Bp. Keletiben felszáll, nem tudom hol voltak a bicajaik Győrig, de tény, hogy arra figyeltem fel Győrben, hogy a GySEV kalauz vitatkozik velük, hogy így nem jó. Elöl volt ugyanis 2 bicaj, az 1. kocsi elején és az első kocsi végén is kettő. Jó. átrakják a soproni rész végébe a 2 bicajt. Nem, nem, így sem jó, mert az 1. osztályú kocsi, ott nem lehet. Jó, akkor előre rakják őket. Nem, mert elöl csak 3 db. szállítható. A kalauz pedig addig nem engedte a vonatot indulni, amíg döntés nincs. Leszállította tehát a bandát, és egy későbbi személyvonatot ajánlott, amin lesz bicikliskocsi. Egyúttal ajánlotta a MÁV panaszkönyvét is, az ügyeletes tisztnél megtalálható.
Nem fűzök hozzá semmit. Utazzon Ön is a MÁV-val (meg a GySEV-vel)!
A válasz:
Tisztelt Uram!
A kerékpár képszimbólummal megjelölt vonatainkon a kijelölt helyen a kocsi befogadó képességéig tudjuk vállalni az utas őrizetében lévő kerékpárok szállítását. Megjelölés hiányában - a pót és helyjegyköteles, helyjegyköteles és a pótjegyköteles vonatok kivételével- a vonat első és utolsó 2. osztályú kocsijában lehet a kerékpárral együtt utazni. Ezekben a kocsikban - a kocsi típusától függően - 1-6 kerékpár szállítható. A kocsik peronján csak annyi kerékpárt lehet elhelyezni, amennyi nem zavarja az utasainkat a fel-és leszállásban, illetve a vonaton való közlekedésben. Az Üzletszabályzatunk szerint nagy utasforgalom, zsúfoltság esetén a vasút a kerékpárok szállítását megtagadhatja, ha az az utazóközönség kulturált utazását akadályozná. Munkanapokon Budapest és a vidéki nagyvárosok elővárosi, illetve hivatásforgalmában közlekedő vonatokon 6.00 órától 8.00 óráig, illetve 14.00 órától 15.30 óráig csak a vonat utolsó kocsijában vagy a kerékpároknak kialakított vonatrészben szállítható kerékpár. Köszönjük a megkeresését.
Tisztelettel:
Hódi Richárd MÁV Ügyfélszolgálat
Van egy két vasúttörténeti kuriózum a héten jött MÁV levelekben. Az egyik esetben 900 forintért magyarázta el a cég, hogy miért nem ad meg 120 forintot a korábban menesztés kapcsán. A Személyszállítási Üzletág képviselőjének válasza példa nélküli az európai vasutak történetében. A másik esetben meg kiderül, hogy a MÁV panaszlap nem azért van, hogy arra érdemi válaszok szülessenek, hanem arra, hogy "valaki" tanácsod adjon melyik MÁV szervet keressem meg a problémával... Azaz a belső kommunikáció totális hiányát az "utas" hidalja át, hogy egyik szervezettől egyazon Üzletágon belül egy másikhoz vándorol.... Az FVF újabb szép, hosszú beadványt fog kapni... :(( No meg az ombudszman is... Érdemi panaszvizsgálatok tökéletes hiánya...
Gondolom a Savariával utaztál. A tolatómozdonyos átállításnak 1 oka van: Győr felöl érkező személyvonat.
Csornán nem épül új peron az elkövetkező években.
16-os vonal részbeni villamosítása:
A vonal villamosítási költségét sokallom. A 72km-re 6mdFt? Itt még alállomást sem kell építeni, csak trafót cserélni.
Más vasút más vonalainak villamosítása ehhez képest 1/3, 1/2-éből kijön. A 15perccel csökkenő menetidő pedig egy fogás. Minden projektet elkell tudni adni valamivel. Ki kell mutatni a hasznot. Elköltenek 6mdFt-ot és semmi haszon? Illetve magánzsebben lesz. A MÁV ezzel az ügylettel nem jár jól, kivétel a gépészet.
Javaslok neked jobbat: este lemész Hegyeshalomba bármelyik vonattal, ott az állomáson lehet aludni a vasutas szállón kb. 1000,-Ft-ért, onnan reggel 4.58-kor induló vonattal kimész Wien Süd-re, 5.55-kor ott vagy. Ez a legjobb, és legegyszerűbb szerintem.
amiről a HP írt, az az orfk rendészeti biztonsági szolgálata (rebisz) (kerepesi út). tkp közrendesek, a volt készenléti rendőrségből, a repülőtéri biztonsági szolgálatból, a brfk lovas alosztályából és az állami futárszolgálatból alakították meg, plusz létrehozták az egységes autópálya-rendőrséget, amit szintén ide szerveztek be.
és a kr miatt ide került a tűzszerész szolgálat is. a tűzszerész szolgálatnak évente 550-750 riasztásavan (országos hatáskörű szerv) és ebből alig 4-5 van egy évben, amikor frankón találnak is valamit. nem tévesztendők össze az mh tűzszerész zászlóaljával, ami a katonai robbanótestekkel foglalkozik, ők évente kb 2700 riasztást kapnak, és ezek java éles..
ha bombariadó van, kimegy a rebisz tűzszerész szolgálata, és jönnek a kerületből is, ezért van az, hogy külön számolják a költségeket: a parlamenti atombombás fenyegetésnél 130 ezer volt a brfk költsége, 70 a rebiszé..
egyébként a bűnügyesek, "a magyar FBI" az orfk nemzeti nyomozó iroda (aradi u.).
Szerintünk ezúttal is a Stadler nyer a MÁV tenderen. A győzelem most hamarosan véglegessé is válhat, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság hű marad véleményéhez.
A Kálmán Imre EN, az helybiztosíts nélküli IC-pótjeggyel belföldön igénybevehető. De péntek és vasárnap kivételével még pótjegy sem kell 1. osztályon. (Nekem az információban azt mondták, hogy az EC-re és az EN-re is érvényes.)
No, akkor erről az EC 31-ről szerintem mindent tudok, amit tudnom kell: 06.30-kor indul Wien südbf-ról, és 13.26-kor már bent is van Venezia S.Lucia pályaudvaron. Kicsit jobban megnéztem a menetrendjét, mert a gépcsere a ( volt ) határnál érdekes fotótéma lehet, így ezzel kapcsolatban arra jutottam, hogy ez Tarvisio Boscoverde-nél történhet, elvégre itt a vonat 12 percet áll a menetrend szerint. Bécsbe valószínűleg az E 2400-as számú vonattal fogok menni Sopronból. Ez onnan 04.13-kor indul, és 05.33-ra ér oda Bécsbe. Ez azt jelenti, hogy ott egy órám van arra, hogy megvegyem a jegyet, az Anker-nél az isteni reggelimet, és felszálljak a vonatomra. Ez így pont jó, mint a mesében.....
A gáz magyar honban lesz.... 04.13-ra kéne nekem lejutni Sopronba. Erre az ÖBB oldala ezt javasolja:
EN 268-al Budapesttől Győrig. Ez 20.25-kor indul, és 21.44-kor van Győrben ( Bécsben pedig: 23.15-kor, de a Westbahnhof-on, nem a Süd-ön, ami nekem kell ).
Győrből elvileg megy az R9918 gyorsvonat Sopronba: 22.40-kor indul, és 23.55-kor érkezik Sopronba.
Tehát két választásom van:
Vagy Sopronban várok 4 óra 20 percet, az éjszaka kellős közepén
Vagy Bécsben várok 7 órát, ugyancsak éjszaka.....
A soproni kerülő szerintem nemcsak, hogy kevesebb várakozással jár egy helyen, de talán olcsóbb is, bár nem tudom még, hogy az EuroNight Győrig mennyibe kerül, ha egyáltalán használhatom belföldön.....
Csak halkan szeretném megjegyezni, hogy ha a számláló jól téved, akkor ez az 500. hozzászólásom az indexen, természetesen ahová a legelsőt is elkövettem, ide kerül be az abszolút érdemi tartalom nélküli ötszázadik is. :) Tudom, nem nagy szám, de nekem mégis az! :)))))
Na nem mondod, télleg? Volt már a kezedben INDÓHÁZ?
Gratulálunk!
Ön feltalálta újból a spanyolviaszt! Nyereménye az hogy nem most rögtön hárítom el önt! Vigyázzon magára mert baj lesz ha ilyenekkel folytatja! Kapcsoljon read-only üzemmódba! Addig is ajánlott irodalom: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9121467
Néha, találomra beütök egy-egy szót, mint URL-t, mondván, hogy úgyis létezik (ma már .hu domainnel is jól működik), és lám, mit találtam: http://www.indohaz.hu/
Csorna. Kissé zsúfolt állomás. Lehet, hogy jót tenne, ha némelyik IC külön menne. De akkor meg az egyvágányú pályán lenne túl nagya forgalom, valamint pluzs gép kellene.
> Mivel Celldömölk felé mindenképpen hosszabb a menetidő, sőt arrafelé ezen a gépcsere elmaradása sem segít, mert menetirányváltás is van, így nem lenne célszerű, minden vonatot áttenni, de azért biztos lesz IC-vonat Celldömölk felé is.
Pusztán a gépcsere szempontjából kifejezetten kedvező az irányváltás. Szétkapcsoláskor (Sm/Sp felé) nem kell megvárni míg elindul a soproni rész, már egyből lehet az érkezett vonat végére rájárni és összerakni. Összekapcsoláskor (Bp felé) pedig a vonatról lejárás ideje jön le, valamelyik félszerelvényt a másik fél eleve "mozdonymentes" felére lehet tolni.
Csornánál néha gondot tud okozni a sok vonat, főleg, ha az ellen-IC késik. Volt már, hogy emiatt késett meg egy rendes IC is. (Igaz lehetett volna ügyesebben is szervezni, elég hosszúak a vágányok.)
Jarkalnak meg a 30-ason a Tags kocsis vonatok Hodos - Biharkeresztes viszonylatban? Nekem nem sikerult megtudnom az ismerosoktol semmit, hogy mi indokolja a 30-ason menesuket a 20-ason menes helyett. Valami hired neked esetleg?
Azért azt a 14 kilométer többletet és a menetirányváltás miatt elkerülthetetlen tartózkodást nem lehet lefaragni.
Persze, ha lenne olyan vonat, ami Győrszabadhegy-deltán át megy Szombathelyről Bp-re, akkor az kompenzálná. De az IC-n azért van jópár Szombathely-Győr ill. Győr-Bp utas is, így nekik ez kitolás lenne. Ha meg Győrben eghyáltalán nem állna meg, az meg nem lenne túl szerencsés. Elvesznének a Győrből/Gőyrbe utazók, és az ott átszállók.
Szerintem az lenne a legjobb megoldás, ha egy reggeli és egy délutáni/kora-esti vonatpár maradna az eredeti útvonalon, de lennének vonatok a Szombathely-Celldömölk-Győr-Bp útvonalon is.
Amúgy meg a Szombathely-Bp gyors összeköttetésre szükség van az egyre hosszabodó autópályák miatt. Mert ha elkészül az M9, akkor már nem lesz annyira előnyös a vonat menetideje az autóval szemben.
Persze, csak en iranyonkent szamolok mindig, ha vonatok szamarol beszelek.
Van iden is az a Sarajevo-i egy vagy ket kocsi, ami vmi pecsi IC vegebe van kapcsolva, csak azt nem tudom, hogy utazik is-e rajta vki, vagy sem. Egyszer kiprobalom, tavaly akartam is, de ket ok tartott vissza: - akkor epp kellett visa BiH-ba (kell meg most is?) - a jegy is jo draga volt, habar akkor egycsapasra Ploce-be akartunk lemenni (Mostar is rajta lett volna az uton)
Nem tudom a nevet, csak arra emlekszem, hogy Zamardi-hoz kozel van, es hogy az allomas epulet egy kis kastelynak is elmenne, mert jol nez ki. Szoval akkor melyik?
Erdekelne, hogy van azon utas (marmint ki vagy belepo Magyarbolynal)? Hany ember utazik manapsag Bp-rol Sarajevo-ba vonattal? Mennyire kihasznalta jarat? Van errol vkinek vmi adata?
Szarvashiba lenne Deli es Nyugati kinullazasa, de viszont nem rosz ha minden IC egy helyre megy, ugyelve az atszallasokra. Megis, a Deli es Nyugati is elnie kell.
Azt a 4. akarmit (most nem akarok csunyat mondani, mint pl. disznool, stb.) viszont be kene mar yarni, szegyen ugyanis, ami ott van!!! (Miert nem adja el a MAV ugy ahogy van az egesz bagazst Jozsefvarosban, a regi kontenerpu.-al egyutt? Oriasi nagy belterulet, azt valoban be lehetne epiteni, milliardokat hozna a MAV-nak.)
Szegedrol Keletibe IC elvik okok miatt nem tudna (per pill.) jol menni, mert vagy korvasuton plusz fel ora neki, vagy pedg meg kene mar vegre csinalni azt a nyamvadt deltazast KoKi es Keleti kozt! De hat ...
Nem szamoltam soha sem meg, bevallom, de erzesbol mondom, hogy az egykori Drava IC (30-ason) volt meg a legtisztessegesebb: orszaghatar - Nagykanizsa - BSzentGyorgy - Fonyod - Balatonakarmi - Siofok - Fehervar - Kelenfold - Keleti/Deli(mikor hogy, mar nem is emlekszem). Szoval egy tisztes nemzetkozi vonatnak a 30-ason pont ennyi helyen kene megallnia, esetleg azt a Balatonakarmit meg kiveve belole (egyvaganyos allomas, nem is ertem miert pont ott allt meg es all ma is meg minden). Nem tobb ott sem a felszallo, mint mashol...
Tenyleg nem hiresek a lengyelek alapbol az idegen nyelvekrol, ez engem is megdobbentett.
A nemetet nem szeretik (ertheto az o szempontjukbol vegul is...) es nem is tudjak.
Angol meg ugy ahogy elmegy naluk, francia viszont megint csak sehogy. A legjobb az orosz, csak kar, hogy ha oroszul szolok, ok lengyelul valaszolnak. Ertik az oroszt, de nem igazan szeretik (ez is ertheto valahol a reszukrol...).
Azert el lehet lavirozni koztuk, csak ido kerdese.
semmi! :( beépítik vmi "kormányzati negyeddel"(ahogy ezt már hirdette vmi politikus):(
régebben volt róla szó (azt hiszem olyan 2003-04 körül, hogy 3 éven belül már a szegedi IC-k is a Keletibe fognak menni ill. onnan indulnak! Amint látod, már 1 pécsi IC meg a pécsi ICR is a Keletiből indul! Remélem, azért nem építik le totál a Nyugatit ill. a Délit! De sajna nagyon hanyatlik a 2 pályaudvar :(
Minden kocsit a lengyel elektricskaban nem jartam vegig, ez igaz, de mondjuk ugy, hogy az en kocsimtol elore es hatra 2-2 kocsiban sem volt, ami igy 5 egymasutani kocsi egy szerelvenyben. A tobbit nem tudom, en csak approximaltam...
De ha van/volt is benne, akkor legalabb kis tablacska mutatna az utasnak, hogy erre tessek keresni, mert VAN WC a vonaton, csak messze ..., de ilyen BIZTOSAN NEM volt rajtuk.
A nincs tobbvaganyu vonal PKP-nal nem tolem szarmazik, en epp annak orultem, hogy majdnem mind duplavaganyu!
Egyetertek! En is orulnek, ha EN maradna a Venezia a 30-ason is, es nem csak osztakoknak mutatnank meg, hanem a horvatoknak is, de felek tole, hogy abbol sem lesz semmi. A Venezia (ha 30-asre kerul valoban) jo kis mindenhol megallos furdozovonat lesz, akarcsak a Maestral most ...
Igazabol minden nemzetkozi vonat otthona a Keleti pu. kene legyen, igy a csatlakozasok megoldhatobbak lennenek. Az azert, hogy minden belfoldi IC is Keletibe menjen, kisse eros lenne. Mi maradna akkor Deliben es Nyugatiban? Szegeny nyugatiban pl. ma mar csak a szegedi IC-k vannak...
Egy biztos: Pl. egy ottani 'Goldoni'-nak nem kell jonehany keresztre varakozva 25-30 perc kesest felszednie egy 260 km-es szakaszon, mint nalunk... Erre csak jo a duplavagany, nem?:-) Mindenki megy a sajat kis terfelen, es kesz, meg a szemely is.
Arrol mar ne is beszeljunk, hogy jonehany helyen NEGYVAGANYOS a palya, akivezetve a nagyvarosbol. Ket vagany lokalis vonatoknak, ketto masik meg a tavolsagiaknak. Mintha csak Nemeto.-ot lattam volna, csak kicsit reggebbi allapotaban bekonzervalva ... Ez nekem nagyon tetszett a PKP-ban.
De gondolom, nagyvárosk, pályaudvarok, csomópontok vannak arrafelé, így azért többet látni, mint amikor az orosz sztyeppéken napokon keresztül csak ugyanazt a síkságot látja az ember.
Nekunk nem volt semmink, csak euro domino jegzunk Lengzelo.-ra, es kicsit kifutottunk az idobol, eyert vettunk ilyet. Szoval nem ertem a kedvezmeny alapjat, de persze orulok neki ...
A nem kepessek szocska helyett a NEM AKARJAK talan jobb, nem?
A MAV-nak holt mindegy, hogy 2 fovel tobbet fizet-e meg vagy sem, meg akkor is, ha annak a ket fonek a napi dolga mondjuk 10-15-szor atallitani egy szem valtot amugy meg ucsorog csak a kis kontenerben.
Na most tevedes ne essek, igen is mindenkinek legyen munkaja es legyen a csaladjanak enni, na de azert feleslegesen ne fizessunk mar (MAV, allam, APEH ado, stb.). Szoval a ZEG.-i delta ket valtokezeloje a MAV-on bellul tudna mast is csinalni, van mit rendbehozni, ujitani, megtenni a MAV hazatajan, fizikailag is! Ha mas nem is, pl. ismet kekre lefesteni az szemelyvagonokat, hulye rajzoktol mentesiteni, stb...
A valtok atallitasa taviranyitassal is megtortenhet, vagy nem? Ld. pl. a Hatvan-i delta, stb..., ott sincs kontener es benne ficko...
Hadd kerdezzem meg: nem arrol van itt szo, hogy anno a Hodos - Zalalovo vonalra meg DOLT A LE DOGIVEL, mig a mostani Zalalovo - Boba szakaszra CSAK CSORDOGAL, igy hat draga nemet technikat mellozzuk, es megoldjuk mi magyarok a korabbi, de olcsobb technikaval is, ami tegyuk hozza ugyanugy tudja majd biztositani a 120-as sebesseget, nemde? Akkor meg miert ne lenne jo igy is? Hisz azzal a vonallal nem kerget bennunket senki, nincs deadline, vagy van??? (Ottani kalauzok szerint az official 2005 dec.-e, de hozzatette azt is rogton, hogy abbol sem lesz semmi ...)
Nem emlékezett meg róla senki, de Mendénél lejjeb ereszkedett a felsővezeték, emiatt pöttyet lelassult a 120-as vonal közlekedése. Amikor arra jártam, Ecseren állt bent egy személy (szolnoki), a sorompó is zavarban volt (sötét)...nem két perce állhatott ott.
Hááát, nem tudom, én nem utaztam vonaton arrafelé... Pedig sokszor elgondolkodtam rajta, hogy onnan Zakopane-ból tekergek egy kicsit azzal az öreg motorvonattal.... Igazából az tántorított el tőle, hogy egész Lengyelországban szinte senki nem beszélt idegen nyelvet.... Sehol, még a szállásunkon sem.... Ha ott valami probléma merül fel út közben, semmit nem érek a német tudásommal....
Muraker.-on mozdonyjavitas soha sem volt. Kocsijavitasra olyan 5-6 eve emeltek valami kis negy labon allo fellul fedett akarmit, ami alatt meg lehet emelni egy vagont, es kalapalgatni is szoktak dolgokat ott, de igazi nagy kocsijavitasrol ott nem beszelhettunk soha sem, szerintem legalabbis. Ha megszunik, akkor azzal nincs nagy veszteseg.
Na es a Gyekenyes allomas kocsijavitoja, ami egy kis felypu. 4 vagy 5 vaganyaval egyutt? Az marad, megszunik, vagy mi lesz a sorsa?
Kanizsarol hova csoportositanak at jarmuveket, hol van ott a kornyeken mas fonokseg?
Mert akkor az EU biztosnak is meg kellett mutatni, plusz presztizskerdes volt ki er elobb a hatarra es a technika is, etc...
A mostani szakasz nem annyira fontos, ezt mar jonehanyan belattak. Marmint fontosnak fontos fizikailag, csak az nem, hogy 15 even bellul korszerusodik Bobaig, vagy netan a kijelolt hataridoig, azaz 2007-ig. Hat majd meglatjuk ... Mindenesetre most nem igazan kapkodjak mar el ...
ZEG kornyeken pl. foldmunkaknak meg nyoma sincs, sot Andrashidanal sem nagyon. Mikor kezdodik mar ott is vmi, vagy az uj vagany csak ugy a nagy retben vegzodni fog majd ???
A mozdonyok allapotan en is csodalkoztam, de azon meginkabb amikor Katowicze es Warsawa kozt vagy Poznan es Warsawa kozt ezek a leharcolt mozdonyok min. 150-el toltak ...
Sot, az is meglepo volt, hogy Krakkow es Ouswicim (regebbi Auschwitz) kozt az elovarosi elektricka leharcolt allapotban ugyan, de egyes szakaszokon feltolta tan 100-ig is, mikozben fatalpfas regi palya volt, de megis duplavagany es villany... Persze voltak lassu szakaszok is...
Fél On. Remélem a Nyugatin nem áll le a forgalom. Sok hülye. Börtönbe zárnám 1 évre az ilyeneket.
Egy nyilvános fülkéből érkező, nem sokkal 20 óra előtt kapott bombafenyegetés miatt teljesen ki kell üríteni a WestEnd bevásárlóközpont épületét értesült a HavariaPress. A főváros egyenruhásait egy ismeretlen telefonáló fenyegetése miatt riasztották, aki eltorzított hangon azt mondta, hogy fel fog robbanni bevásárlóközpont.
A rendőrség biztonsági szolgálata azonnal kivonult az áruházhoz, és megindították az épület teljes evakuálását. A helyszínen lévő tűzszerészek ezután kezdik meg az épület teljes átvizsgálását.
Amennyiben a bombariadó alaptalannak bizonyul, a rendőrség várhatóan nyomozást indít, közveszéllyel való fenyegetés miattEgy nyilvános fülkéből érkező, nem sokkal 20 óra előtt kapott bombafenyegetés miatt teljesen ki kell üríteni a WestEnd bevásárlóközpont épületét értesült a HavariaPress. A főváros egyenruhásait egy ismeretlen telefonáló fenyegetése miatt riasztották, aki eltorzított hangon azt mondta, hogy fel fog robbanni bevásárlóközpont.
A rendőrség biztonsági szolgálata azonnal kivonult az áruházhoz, és megindították az épület teljes evakuálását. A helyszínen lévő tűzszerészek ezután kezdik meg az épület teljes átvizsgálását.
Amennyiben a bombariadó alaptalannak bizonyul, a rendőrség várhatóan nyomozást indít, közveszéllyel való fenyegetés miatt
Ez egy nagyon szép út lesz, már most teljesen be vagyok sózva miatta, de ami felér egy kínzással, az a Pó-síkság.... Hát az laposabb, mint kishazánkban a puszta... Egy vakondtúrást látva már örömtáncot járhat az ember....... Bár sokat nem fogok arrafelé menni, de valószínűnek tartom, hogy onnantól a felsővezetéket fogom bámulni, mert az változatosabb :)
Na ja, pl. ma, amikor az első osztályú belföldi EC-jegyem mellé kinyomtatja nekem a 200 ft-os pótjegyet a pénztárosnő a Keletiben... Fel kellett világosítani, hogy már EC-re is jár... Egyébként szerintetek mennyi az esély arra, hogy ugyanaz a pénztáros fél év alatt háromból háromszor rossz IC jegyet adjon? Ma sikerült beállítania a rekordot...
Ezentúl inkább a 9es mellé megyek az IC-pénztárba...
Aznap én is kinn voltam, emlékszem,mert a 2149+2311-et én is lefotóztom,csak Révfülöpön. Meg a Kőbányai ekkor feküdt meg Fűzfőn,aztán kevés volt a gép aznap.
Sajna a Szergej csak Füredig ment,ezért azt nem láttam. :-(
Visszaírtak az ÖBB - ék! Ezek szerint nem 70, hanem 50(!) Euro nekem az út, mivel 26 év alatt vagyok.... :) Ez határozottan jó.. Azt írja, hogy ebben benne van az "útiköltség+helyfoglalás". EC 31 Wien Südbf. - Venezia S.Lucia...
Ez így határozottan elnyerte tetszésemet!
A következő az lesz, hogy megkérdezem a MÁV-éket az Andrássy úton, hogy ők mit tudnak erről, mennyiért adják, és ha drágább, akkor Bécsben fogom megvenni a jegyet, bár ez macerás lehet, ha fél órával indulás előtt érkezem.. Azért arra figyelni kell, hogy ez egyenesen Velencébe megy, tehát tengerpart+baromi híres város, így elképzelhető, hogy vannak rajta rendesen.....
Ha lenne egy új Celldömölk-Pápa-Bp IC, és a sopronit ehhez csatolnák, akkor a Szombathelyről jövő IC-nek nem kellene megállnia Csornán. Amúgy meg eggyel kevesebb IC megy Sopronba, mint Szombathelyre. Plusz a Venezia, de az már jövőre nem arra megy.
Máshol is van erre példa. Amikor az utas jobban ismeri a nemzetközi díszabást, mint a pénztáros. Vagy amikor bemegyek X üzletbe Y akcióról érdeklődni, és ők csak tőlem tudják meg, hogy van ez az akció, mert még nem kaptak róla információt a központból.
Mivel Celldömölk felé mindenképpen hosszabb a menetidő, sőt arrafelé ezen a gépcsere elmaradása sem segít, mert menetirányváltás is van, így nem lenne célszerű, minden vonatot áttenni, de azért biztos lesz IC-vonat Celldömölk felé is.
Az az érdekes, hogy úgy emlékszem, nem is olyan rég az ÖBB honlapján is úgy volt, hogy ahol nézegetem, merre halad el a kinézett vonat, ott megnézhettem az árat is. Kérte a korosztályt, meg a kedvezményekre jogosító cuccokat, és ezeknek megfelelően kidobta az árat..... Még meg is jegyeztem, hogy ez már döfi.....
Meg nem hiszem hogy létezik az 1234567812345678 kártyaszám :))))
Akkor ezt innentől nevezzük ki hivatalosan "ÖBB próbahitelkártyaszámnak" :))
Háát, ahhoz később a Bestellen gombot is meg kéne nyomni... Meg nem hiszem hogy létezik az 1234567812345678 kártyaszám :))))
De szó mi szó, ilyen hülye netes foglalási rendszert még nem láttam. Előre megadod a napot, kocsiosztályt, vonatot, elfogadod a feltételeket, made utána nagy kegyesn kiírja az árat, amit elfogadhatsz. Ha valaki árérzékeny, akkor nagyon nehéz a legjobb árat megtalálnia. Pedig lett volna lehetőségük tanulmányozni pár ilyen rendszert.
Érdekes módon Svájc felé normális a foglalási rendszer.... Furcsa.
> Akkor ezek szerint ha kész lessz a drót akkor az Ic-vel a MÁV Taurusok lemennek Szombathelyre.
A soproni párral nem rendelkező IC-nél valószínű. Viszont az IC-k egy részét GySEV-gépek viszik. Azok miért kolbászolnának le Sm-re? Aztán ott vannak a terhesvonatok is.
Másrészt: a cikk mindkét (Sm és Sp) irányú csökkenésről ír, ami úgy is abszurdum. Csak az egyik vagy másik rovására történhetne a dolog.
Harmadrészt: biztos nem teszik át addigra a celli desztinációra a vonatokat?
Ezt én is néztem, de az EuRegio szeret ácsorogni Hegyeshalmon, és 4 perc ( vagy akár csak kettő ) késés, és már elment a vonat az orrom előtt......
A másik megoldás az EN268 lenne, csak azt nem tudom, hogy mi a túrót csinálok én a Westnahnhof-on 23.15-től 6.30-ig?.... Illetve egy kis izgalom lenne, mert a másik vonat a Südbahnhof-ról indul, ez talán fél órát legúzna belőle.....
Reggel 6.30-kor indulo vonatot kell elernie. Ez csak ugy megy, ha elozo este kimegy, a hajnali elso ER 6.26-ra er Sudbahnhofra, azzal elerni a 6.30-as velencei vonatot (szinte) lehetetlen.
Nos, végülis amit Andó Gergő csinál nemzetközi díjszabás-ügyben, simán meg lehet csinálni ebben az ügyben is. Meg egy harmadik, negyedik, ennedik ügyben... (Igazából ezért nem is olyan nagyon érdekes...)
A legutóbbi elektronikus MÁV Hírmondó egyetlen értelmes cikkje:
A MÁV Rt. 2005. július 1.-vel jóváhagyott szervezeti felépítése, Működési és Szervezeti Szabályzata (MSZSZ) immár elektronikus-grafikus formában is elérhető a következő linkről: http://www.mav.hu/mszsz2/mszszatm.phtml
Én a helyedben nem bízék ilyen vakon az Elvirában:(( A Hivatalos menetrendben szó sincs róla,hogy csak 2.oszt.kocsikkal közlekedne a Kálmán Imre. Ez egyébként még az Elvirából is kiderül,mert a München Hbf-Wien Westbf viszonylatra ír csak 2.oszt.kocsikat de közvetlen kocsiként van benne 1.osztályú Wien-Temesvár viszonylatban. Azok a kocsik lesznek a Keletitől a Traianus IC.
Megjegyzem, amennyi erővel BAKTER-nak lehet lassújelkimutatása (vagy levele), annyi erővel Neked is lehet. Írsz a VPE-nek, és ők küldenek.
Hogy mire való hivatkozással? Lássuk: 1. Szeretnél magánvasutat alapítani, és tudni akarod, mik a pillanatnyi lehetőségek. 2. Nem akarsz magánvasutat, de szállítmányozással foglalkozol, és nem mindegy, hol milyen körülmények között lehet hozzájutni az áruhoz (pl. eljutási idők). Ebből a lassújelek persze csak egy részét jelentik a problémának, de az is valami. 3. Egyszerűen adófizető állampolgár vagy, ennélfogva a magyarországi vasúti hálózat résztulajdonosa. Mint ilyet, alapból megillet a lassújelkimutatás.
Ja, az már fel sem merül bennem, hogy a VPE-nek esetleg kevésbé naprakész kimutatása van, mint a MÁV-nak. Ha így lenne, akkor az olyan lenne, mint amikor a zokniboltban a vevő jobban ismeri a zokniválasztékot az eladónál. (Bár az is igaz, hogy adott esetben a vevő volt az előző eladó, sőt, érdekes módon a mai napig eladóként jelenik meg...)
Igen, ez a vonat keresztülmegy a Semmeringen. Az EC31-et nem tudom, de az EC33-on pontonsan olyan kocsik vannak rajta, mint a Goldonin, egymásba fordul a két szerelvény.
6.30-kor indul Bécsből, és 13.30-kor már vehetem a jegyemet a vaporettóra! Már csak annyit kell megtudni, hogy hogyan jutok 6.30-ra Bécsbe, és kész is van a sokkal olcsóbb, de szép út......
Banyek, de hülye az ÖBB online foglalási rendszere... Ez vasutas betegség, az árak titkolása?
Elég sok online jegyet vettem, de ilyet még nem láttam. Ez, mielőtt árat és indulási időt mondana, bekéri a hitelkártyaszámot, meg elfogadtatja a szerződési feltételeket. Mit fogadjak el akkor, amikor még nem is tudom az ajánlatukat?
Érdekes, hogy csak Olaszország felé működik így, Svájc fele normális...
Szóval nem néztem meg Neked az árat. És máshol se találtam a honalpon, csak egy utalást: forduljon a pénztárunkhoz.
Ettől féltem én is, hogy ha oda-vissza utaznék, olcsóbb lenne, mint csak oda menni.... Pedig csak oda megyek, az tuti...... Az autópálya is szép helyeken tekereg a hegyek között Olaszo.-Ausztria között, és bár már láttam, de azért szeretném még párszor azokkal a tuti kis alagutakkal együtt....
De ha ez ilyen drága, akkor lehet, le kell csípjek egy bazi nagy darabot ebből az útból... A Transalpin-t át teszem egy másik túrára, ami kifejezetten Svájc lesz, és akkor oda-vissza fogok menni.....
Akkor viszont jöjjön a Semmering..... Arrafelé rövdebb, tehát valószínűleg olcsóbb is.....
Ja, és még egy! Ha jól emlékszem, az autópálya Villach környékén megy át osztrákból olaszba, és vele párhuzamosan végig volt vasút is. Még figyeltem is a felsővezetéket, mikor vált át olaszba, és pont az a rész tökéletesen látszott a pályáról, mert a vasút kijött mellé... Néha még kereszteztük azt a vonalat: helyenként előbukkant egy alagútból, átment egy hídon, majd vissza az alagútba, de volt olyan is, amikor balra a pálya fölött egy marha nagy viadukton jelent meg újra... Na nekem az a vonal is tetszett, és rövidebb, mint az alpesi - igaz, nem is akkora élmény.... És talán Bécstől reggeli indulással kora este Velencében lehetek. Na, most ennek járok utána......
Igazság szerint NoComment1' dinnyeevését akartam megnézni, aztán majdnem egyik kedvenc városomba Zwickau-ba jutottam.
Akkor kuksi ide:
Távvillamos kötné össze Szegedet Vásárhellyel és Makóval az SZKT tervei szerint. Dózsa Gábor igazgató németcseh mintára behozná a vonatokat a belvárosba, vagy kivinné a villamost a vasúti sínekre. A városi villamoshálózat átépítésére már úgy készítik a tervet, hogy a helyközi járatok is használhassák.
Szeged önkormányzata a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetést elsőként az elektromos közlekedés fejlesztésére akarja megcsapolni. A városi építkezéseket elvileg 2009-ig be kell fejezni. A Szegedi Közlekedési Társaságnál már az ezt követő időszakra is gondolnak. Dózsa Gábor igazgató a szomszédos városok felé indítana távvillamosokat".
Dózsa, a cég feje
Dózsa Gábor igazgató rendszeres médiaszereplései akkor kezdődtek, amikor elbocsátások árán fegyelmezett, összecsapott a munkástanáccsal, és az SZKT-ba visszaszervezte" a járműkarbantartást. Ismert szegedi szereplővé, az ellenzék kedvenc célpontjává vált. A városvezetés nemrég újabb öt évet adott neki.
Első meglepő ajánlatát Hódmezővásárhelynek tette, amikor fölajánlotta: az akkor csak villamosokkal és trolikkal rendelkező cége üzemeltetné az ottani helyi buszokat is. Közben sok haragost szerzett, mikor elvonta a repi-parkolóbérleteket a protekciósok százaitól.
Egy olyan területre robbant be megdöbbentően új ötleteivel, amely évek óta döglődött Szegeden. Mivel trolikra, villamosokra nem volt pénz, vállalta, hogy háztájiban" segít a dolgon: trolit épített, használt villamosokat pofozott helyre, használt buszokat vett. Dózsa nem egyszerűen egy céget vezet, önmagát valósítja meg: imádja a járműveit. Mellesleg az utasok számát is növelte az elmúlt években.
Az SZKT most rohamléptekkel készíti elő az uniós pályázatot az elektromos tömegközlekedés 15 milliárdos fejlesztésére. De az igazgató már ezen is túlnéz, arról beszél, hogy a villamosokat Hódmezővásárhelyre és Makóra is indítaná. Dózsát ugyan az MSZPSZDSZ-koalíció hívta meg igazgatónak, de a Fidesz-jelszó szerint: mer nagyot álmodni.
Elmondta: Hódmezővásárhely és Makó felől rengetegen utaznak Szegedre, vagy jönnek erre átutazóban, a sűrű buszjáratok a hatalmas közúti forgalomban haladnak, közben a párhuzamos vasúti pályák kihasználatlanok. Nyugat-Európában, de már Csehországban is ismertek különböző megoldások arra, hogy városi villamosként és vonatként ugyanaz a jármű haladhat, így átszállás nélkül tud utasokat szállítani a városközpontba.
Az igazgató szerint egységes közlekedési rendszert kell bevezetni. A világon mindenütt vasúti, villamos-, trolivonalak adják a hálózat gerincét, ezt egészíti ki a busz. Egyelőre csak előzetes elképzelésekről van szó az uniós pénzek elköltésére nagyot kell álmodni. Ilyen például a szegedi déli híd, amelyen a könnyű vasúti pályát is átvinnék: Makó felé járhatnának a személyszállító vonatok. Ez lehetne Szeged következő uniós nagyprojektje. Dózsa pedig azt szeretné, ha ezeknek a vonatoknak a végállomása az 1-es villamos vonalán lenne, így rögtön Szeged központjába lehetne jutni. Hódmezővásárhely felől pedig már jelenleg is adott a kapcsolat a villamosvonal és a vasút között Rókusnál. Mindezt az igazgató szerint az tenné teljessé, ha Hódmezővásárhelyen és Makón is vasúti pálya épülne a belvárosig.
Nagy Sándor alpolgármester kialakulóban lévő koncepcióról" beszél, amelyet a szaktárca és a MÁV is támogat. Első lépésként közlekedési szövetséget kell létrehozni, azaz Szegeden és környékén egységesíteni a jegyrendszert és a menetrendet. A 2006-ban induló villamosfelújítást mindenesetre úgy tervezik, hogy a két szomszédos város felé is lehessen járatokat indítani.
Távvillamos A TramTrainnek nevezett távvillamost 1992-ben vezették be Baden székhelyén, Karlsruhéban. Azóta Európában több helyen is épült vonat-villamos. A legcifrább megoldás a szászoké Zwickauban: a belvárosi utcákon csöndes dízel vonatok járnak, sőt az Érchegységen át Csehországba indulnak, óránként.
Szerintem elég egyértelműen leírtam: Zuglóban vettem a jegyemet, és "small talk" keretében megjegyeztem, hogy nem sokáig fogom már, mert majd lesz BKSZ bérletem, és akor nem kell jegy. Mondta erre a nő, hogy ne vegyek, mert szeptembertől nincs Szemeretelep!
Az összes pilcsi, sztyuvi, az egyes terminálnál lép be a reptérre. A BA (budapestairport) dolgozói is kb ugyanott, a légügy szakemberi szintúgí, de az ACE (ők javítják a repcsiket) már a két reptér közötti portán megy be, (a hangároknál).
Mivel a többiek már mindent kiveséztek, ezért csak egyet kérdeznék: Melyik pénztárban mondták ezt? Mivel Szemerén a kocsmában van a pénztár, és ott tudtommal nem is árulnak bérletet.
Azt nem vitatom, hogy lesz a vnatra jelentkező utas - de nem a lakók és a dolgozók közül! Márpedig, ha figyeljük a MÁV-nak adott jótanácsokat, akkor taxxx meg mindenki más azt hangsúlyozza, hogy a HIVATÁSFORGALOMNAK kell adni szolgáltatást. Ezzel néhányezer embertől elveszik a hivatásforgalmi szolgáltatást. Jó ez?
Bocs, hogy ennyire mélyre merítettem, de most vettem a "fáradságot", hogy végre elolvassam a Schweizer Eisenbahn Revue júliusi számát, amit már majd' 1 hónapja tartogatok...
"Appenzeller ezenkívül megerősítette a Schweizer Eisenbahn-Revue című szakfolyóirat azon értesülését is, hogy az SBB Cargo eddig nem kezdeményezte a mozdonyok olaszországi bejegyeztetését."
Itt vajon melyik számra gondolt? Nem valószínű, hogy az augusztusira, én ilyenkor azt még nem szoktam látni (nem tudom, mikor jelenik meg).
Mert a júliusi ezt írja:
"Az olaszországi menetek mindazonáltal késnek: Az SBB az ehhez szükséges bejegyeztetést túl későn igényelte, bár a gyártó Siemens a megfelelő dokumentumokat saját nyilvánvaló érdekéből már régen leadta."
("Die Fahrten in Italien verzögern sich allerdings: die SBB haben die dafür notwendige Immatrikulation zu spät beantragt, obwohl der Hersteller Siemens aus naheliegendem eigeninteresse die entsprechenden dokumente längst geliefert hatte.")
Ezekszerint az SBB igényelte a bejegyeztetést.
Most akkor mi az igazság?
Ugyanez a lap egyébként beszámol az Re 474.001-es májusi, olaszországi próbameneteiről is.
Másfél év múlva villanymozdonyok járnak Porpác és Csorna, valamint Celldömölk és Győr között.
A két beruházás csaknem 15 milliárd forintba kerül. Az utasok örülhetnek: negyedórával csökken a Budapest felé közlekedő intercity vonatok menetideje. A MÁV Rt. a jövő hét első felére készíti el a CsornaPorpác vasútvonal villamosítására kiírandó közbeszerzési pályázatot, amely várhatóan szeptemberben jelenik meg a Közbeszerzési Értesítőben tudta meg a Kisalföld.
Rácskay Jenő hangsúlyozta: az itt élők a legkedvezőbb változásként azt értékelhetik, hogy negyedórával csökken a Sopron, Szombathely, illetve Budapest között közlekedő intercity vonatok menetideje, miután Csornán a dízelmozdonyt nem kell elektromos meghajtásúra cserélni.
No, a villamosítás után 2 külön IC lesz Szombathelyről meg Sopronból?? Különben nem csökken a menetidő... Nyári ubiszezon bejátszik gondolom.
"Az utas úgyse fogja igénybevenni (ld. reptér-buszon való részarányuk), tehát kinek jó? Ja, kirakat... "
Ezzel negyon nem értek egyet. Amióta megjelentek a fapadosok, a Reptér Busz nem ürül már ki a bekötőútnál, hanem tele van végig Ferihegyig. Nem csak műszakváltáskor, hanem egész nap. Zömmel fapados utasokkal.
A Ferihegy I megálló ezért lenne a legjobb, olcsón pont azoknak az utasoknak, akik a legszívesebben vennék igyénybe a vonatot.
A másik dolog: ha jól tudom a MALÉV személyzetek is Ferihegy 1 környékén jelentkeznek fel, aztán a reptéren belül átviszik őket 2-re.
"Ezek első osztályú jegyárak? Mert akkor érdekelne a másodosztály is..."
Amiket leírtam, azok másodosztályú jegyárak. Az a baj, hogy pl. a Bécs-Zürich szakasz is retúr jegy, mert a retúr jegyek gyakran olcsóbbak, mint az egy útra szólók.
Ha nem kap ki az ember valami "fapados" jegyet, akkor sajnos nagyon drága tud lenni az egy irányú utazás vasúttal. Legtöbbször annyiba keröl, mint egy oda-vissza út. Ugyanez igaz a Bp-Bécs viszonylatra.
Bécset 4000 foritból csak akkor tudnád kihozni, ha 67.5%-al elmennél Sopronig, majd onnan egy 12 eurós VOR jeggyel Bécsig. Ez egy útra kábé 4000-Ft.
Külön öröm, hogy a nappali műszak váltásaikor (az irodisták meg csak akkor dolgoznak) pont ellentétes irányba van a félórás ütem, nekik csak óránként van vonatuk.
Látszik, hogy nem olvasod a 100-120-140 topikot, mert akkor tudnád, hogy szeptembertől 30 perces követéssel lesznek napközben is vonatok mindkét irányban Bp-Monor között.
A másik, hogy a mai utasszámok nem feltétlenűl a jövő utasszámai is, ha beindul a Ferihegy I, és a mh. ott lesz, szerintem lesz a vonatra jelentkező utas, de most pont a leírt nehézkes kijutás miatt nincs annyi, na meg a mai 7 milliós repülőtéri utasszámot ne hasonlisd össze az állítólagos jövőbeli 10 millióval.
pontosan! meg Keletiből se ártana 18h felé egy minőségi EN vonat a 30-ason. Ha már reggel megy a Carlo Goldoni EC, este lehetne a Venezia EN. Ha igényes vonat marad akkor megérné, és nem kellene a Délibe átjárkálni utolsó IC-hez. Főleg ha az illető a 120-as vonalon utazik.
Húú, abból a nagylámpás öreg disznóólból ( a kék-sárga villamos motorvonat, csak mintha más színben is láttam volna ) ment el előttünk Zakopánéba annyi..... Az volt arrafelé a legmodernebb vonat :) De valahogy a téli Lengyelországnak a havas erdőkben jól állt az a vonat :)....
Aztan meg ert olyan meglepi is, hogy PKP homepage szerint egy jegy ara X Zloty, mig ket fo reszere, egy papirra kinyomtatva nem 2*X, hanem csak kb. 1.5*X ! Lehetseges ez, mert meg az aggalyainkat sem ertettek meg... Persze a kallernak is jo volt, csak en nem ertettem a dolgot ...
Ilyen Németországban is volt. Most már csak részben van meg. :((( (A BahnCrad-ra és a Sparpreis-re.)
Ausztriában most is létezik, de az alapjegy némileg drágább, de azt hiszem, hogy kerékpár vihető vele, és a kedvezmény is némileg kisebb 50%-nál. (1 Plus Freizeitticket-nek hívják)
Sajnos a hír nem feltétlenül megbízható, mivel a pénztárban mondták, hogy ne akarjak BKSZ bérletet venni szeptemberben...
Egyébként a repülőtérre bejáró dolgozóknak nagy lóf@szt lesz jobb... Mivel Ferihegy 1. épületében ill. annak közelében a dolgozók elenyésző része dolgozik. Csak a fapados társaságokat kiszolgáló kisszámú földi személyzet. Korábban az irányítás és irodák voltak ott, ezek most a Hungarocontrol épületében vannak az Igló utcában (jó messze a tervezett megállótól), a maradék pedig Ferihegy II.-n dolgozik. A BA Rt. adminisztrációja kicsi, a Malév irodák pedig a Lurdy házban vannak. Tehát a repülősök tapsikolnak a legkevésbé... Az utas úgyse fogja igénybevenni (ld. reptér-buszon való részarányuk), tehát kinek jó? Ja, kirakat... Külön öröm, hogy a nappali műszak váltásaikor (az irodisták meg csak akkor dolgoznak) pont ellentétes irányba van a félórás ütem, nekik csak óránként van vonatuk.
Valtoallito szemely NEM kell, ahogy mostansag ZEG-re sem kene 2 db is a deltahoz, hanem csak megfelelo hosszusagu kabel kell es leptetomotor, ennyi (amik elbontas utan ugyszinten hasznalhatoak majd, mashol a Bobai vonalon pl.).
Akkor ZEG-en miért nem képesek megoldani a személyzet nélküli üzemmódot?
Engedélyeztetősdi. Sajnos más területeken is lassú. :((( Emiatt az EU is cseszegette már a magyarokat. Nem vasúti ügyekben, hanem pl. cégalapítással kapcsolatos ügyintézéseknél. :(
Én már utaztam olyan szerelvényösszeálltással, hogy 1-2-2-2-2-1. Na itt hová került a bicaj? (Méltányosságból az 1. osztályba. Igaz, az utasnak is odaszólt a jegye.
Amúgy a vpnat eleinte még 1-2-2-2 összeálltásban közlekedett, csak útközben még ráraktak két kocsit.
Ráadásul fülkés kocsik voltak, így csak tényleg a kocsik legvégén volt hely a bringáknak.
Köszönöm, drukkolok a Szentesi Vasútépítő Gépsornak.
Abszolut nem erre a válaszra számítottam...
Hogy félreértés ne legyen: nem provokációból tettem fel a kérdést. Magam az építőipar más területén dolgozom, és a képek láttán el sem hittem volna, hogy ezzel valami ciki is lehet. A magasépítés sem nyújorki felhőkarcoló technikával dolgozik idehaza... Igenis lehet versenyképes egy ötlet, akkoris, ha nem arra alapul, hogy fullextrás új gépsort vesz a szerződés aláírásának másnapján, hitelre. Feltehetően a vállalkozó határidőre elkészül, átvehető minőségben, hiszen Ő valóban kockáztat!!!!
OFF
A "brazil gépsor" kifejezést magam 25 éve ismerem, néha "vezettem" is. Velem egy idős feleségem, aki sok éve a Nyóckerben dolgozik, sokféle módon "vezeti" az ilyen gépsorokat, de nem ismerte a kifejezést. (Most kérdeztem meg - miért tagadná?) Úgy tűnik, abban a környezetben nem használják ezt a kifejezést.
Főleg nem kitérőlehlyező gépekből összeállított vágányfektető gépsorok kapcsán.
OFF Tőlem... Az eddig sem volt per, de szerintem belátható, hogy min akadtam ki. Csak jó lett volna mellébeszélés mentesen rendezni, és elismerni, hogy bocs, elb@sztam...
A dícséretet köszönettel bezsebelem, de ez a dolgok megítélésében nem befolyásol semmit, mint ahogy remélem nálad sem az, hogy milyen a honlapom:))
A 9708-as vonatnál gyakoriak a késések, szinte minden nep késik. Vasárnap elég érdekes volt Tapolcán, mert nem a 2. vágányra érkezett, ott már állt egy szerelvény, ami másnap reggel a 9709-es volt! A 9708-ról lekapcsolták az utolsó 2 kocsit, ami másnap a fonyódi személy lett, a többi részét pedig kitolták! Ez mindennapos, vagy csak vasárnap volt ez a megoldás (eléggé szokatlan)?
Tényleg nagyon érdekes és látványos munkafolyamat a sínfektetés evvel a módszerrel (is), csak meglepő volt ugyanezen vonal egy korábbi szakaszának fektetetése során látott automata gépsora után (Zalalövő-Hodos ld. a képeken).
Most hogy már mindketten kellőképpen elszomorodtunk egymás gyengeségén, utólag kicserélem a "brazil gépsor" elnevezést-a te javaslatodra-kőkorszaki megoldásra, és akkor ezzel lezártnak tekinthetjük a pert?
Ettől függetlenül a honlapod és a feltöltött Ganz-os Bulletinek nagyon jók.
Engem az szomorít el, hogy nem tudod a fogalmak, kifejezések értelmét...
A "Brazil gépsor" a legtöbb embernél a cigány kétkezi munkásokat jelenti pejoratív értelemben. Meg kellene szavaztatni, hogy csak én gondolom e így..., de addig is itt egy link:
De tényleg lehet ez "egy egészen egyedi sínfektetési módszer"?
Lehet. Ezeket az eszközöket kitérőcserére találták ki. Alkalmasak nyilván a kitérők közötti vágányszakaszok helyre tételére is, innen már nem sok kell több kilométernyi folyópálya felépítménycseréjéhez sem.
Az más kérdés, hogy 15 deka sajtot nem feltétlen pótkocsis teherautóval kell házhoz szállítani, mint ahogy 20 köbméter gázolajat sem feltétlen marmonkannákban, furgonnal. De mindkettőt lehet...
Sajnálom, hogy az egyszerű mondat szerkezet ami tömör lényeget takar nem mond neked semmit.
Olyan szavakat meg ne használj amit nem ismersz...
Tulajdonképpen tök jó, hogy ha ír valaki valamit, akkor az unatkozó forum olvasó egyből kiforgatja az illető irományát.
Jelen esetben is ez történt. A sínfektetési művelet TECHNIKAI színvonalát jellemeztem a beírásommal, nem az ott dolgozó egyének munkáját. Neked ez nem derült ki sajnálom, majd legközelebb jobban kifejtem hogy a gyengébbek-köztük te is-megértsék. Nem vitatkozni akarok veled, meg nem akarom hogy a*yázzuk egymást, csak kicsit elszomorít hogy nem fogtad fel a mondat értelmét.
Meg a többi "topiclakó" sem kiváncsi a szópárbajra.
Rövid szösszenet: Vasárnap, Győr p.u., 992. sz. vonat. Összeállítás: 3 Bo + 1 Ao + 3 Bo + 1 Ao. A soproni kocsik a vonat elején találhatók, stb... 4 biciklista Bp. Keletiben felszáll, nem tudom hol voltak a bicajaik Győrig, de tény, hogy arra figyeltem fel Győrben, hogy a GySEV kalauz vitatkozik velük, hogy így nem jó. Elöl volt ugyanis 2 bicaj, az 1. kocsi elején és az első kocsi végén is kettő. Jó. átrakják a soproni rész végébe a 2 bicajt. Nem, nem, így sem jó, mert az 1. osztályú kocsi, ott nem lehet. Jó, akkor előre rakják őket. Nem, mert elöl csak 3 db. szállítható. A kalauz pedig addig nem engedte a vonatot indulni, amíg döntés nincs. Leszállította tehát a bandát, és egy későbbi személyvonatot ajánlott, amin lesz bicikliskocsi. Egyúttal ajánlotta a MÁV panaszkönyvét is, az ügyeletes tisztnél megtalálható.
Nem fűzök hozzá semmit. Utazzon Ön is a MÁV-val (meg a GySEV-vel)!
Az tény, hogy kemény munka tűző napon, még vasárnap is ezt csinálni, de semmi ezt cáfoló mondatot nem írt le, csak annyit, hogy más gépsorral csinálják.
Dehonesztáló kifejezést használtál, amit egyáltalán nem érdemelnek meg a képen látható emberek.
OFF
Ha már személyeskedés:
De tulajdonképpen te honnan a fészkes fenéből tudod hogy mit fogok még dolgozni, meg miket dolgoztam eddig? Tudnám honnan pattant a mondat. Mert nem az agyadból az biztos.
Próbáltam a te agyaddal gondolkodni, erre futotta...
- Papantoo: futohaz kerdesek 1.: kocsis megszuno pl. Muraker.: Mit is jelent ez konkretan? 2.: csokkentett tevekenysegu pl. Nagykanizsa: Mi csokken es mi valtozik konkretan?
Konkrétan azt jelenti a megszűnö, hogy minden kocsijavítással /mozdonyjavítás/ kapcsolatos dolog megszűnik, emberek vagy elfogadják amit ajánlanak másik helyen munkát, vagy sajnos lapát, inkább ez jellemző.
Csökkentett jelentése, nem más mint járművek átcsoportosításra kerül másik főnökségre, itt max napi vizsga, minimális látszat tevékenység marad. Például Hatvanból posta Bhv megy Szolnokra, papagáj szili szolnokra, dízelek miskolcra, na ennyi. Marad csak napizás.
Legújabb agymenését SzÜDM-nek hallott valaki más is, ami nem más mint mobil klímák felrakása a kocsik utasterébe, a forrólevegő kivezetéshez még a kocsit is képes kivágatni.:((((
Nem a munka nehézségét fikáztam, hanem semmit sem. De tulajdonképpen te honnan a fészkes fenéből tudod hogy mit fogok még dolgozni, meg miket dolgoztam eddig?
Tudnám honnan pattant a mondat. Mert nem az agyadból az biztos.
Ez után a "sínegyengetést" mivel szokták végezni? Vagyis inkább hogyan?
Tulajdonképpen attól egyedi, hogy 5 évvel ezelőtt egy komoly gépsorral fektették a síneket, most meg Brazil gépsorral-mint ahogyan a képeken is látjuk.
Varsó környékén pont nem, mert az a rész a Varsói Nagyhercegséghez tartozott. Sziléziában a legsűrűbb, aztán még Poznan környékén, Poroszországban, Pomerániában, és Kelet - Poroszországban. Hogy ebből a hálózatból mi maradt mára, az jó kérdés. Régebben volt egy lenygel lap, amin flash animáción mutatták be egy körzet vasútjainak csökkenését 1988 - tól máig. Bizony, több, mint a fele megszűnt.
>>Miért nem adják meg az engedélyt olyan hosszú ideig?
Azért nem adják meg, mert Magyarországon van egy csomó hivatal, ami még az elő fába is beleköt, csakhogy a fontosságát bizonyítsa. Próbálj meg ezekkel engedélyeztetni bármit is.
>>Miért ne a vízfejen spórolnak? Miért itt?
Pedig spórolhatnának nyugodtan. Tök nevetséges, hogy 80 felett már ketten kell, hogy bámulják a pályát.
Hihetetlen impozáns gépsor és képsor, kösz, hogy betetted, mindannyiunk okulására.
De tényleg lehet ez "egy egészen egyedi sínfektetési módszer"? Nem esetleg egy begyakorlott, kiforrott, rutinos technológiát látunk?
Mit kell tudni erről a felújíátsról, azon kívül, hogy miért fontos. Kik építik, kinek a pénzén? Marslakók? Japánok? Osztrákok? (Bocs, ha mindenki tudja, csak én nem...)
A 29 Euro-s jegy mindegyszálig éjszakai utakra szól..... A múltkor ennek már utánanéztem.....
A Zürich-ben történő éjszakázás már nekem is eszembe jutott, de nem tudom, hol alhatnék a legolcsóbban....
Ezek első osztályú jegyárak? Mert akkor érdekelne a másodosztály is...
És mégegy.. Én Bécsbe oda-vissza szoktam a Dacia-val menni, úgy, hogy még 4 napos tömegközlekedést is biztosítanak hozzá..... Én azt hittem, hogy oda csak max. a fele lesz.....
És mi lenne, ha első nap a Daciavl indulva elmennél Zürichig, ott valahogy meghúznád magad éjszakára, majd másnap az EC171-el lemész Velencébe.
Jegyárak
Budapest-Bécs 8000 Ft, vagy elmész Győrig, és onnan EuRegió jeggyel Bécs-Zürich ha szerencséd van 29 euro (7500 Ft, ha nem, akkor 124 euro 32500 ft) Zürich Velence 103 CHF, 16200-Ft
A Bécs-Zürich szakszra a 29 eurós jegyet előre le kell foglalni interneten (www.oebb.at) és én most nem látok nappali vonatra ilyen árat.
Namost, én igazából max. 40ezret szánnék erre az útra, ha esetleg picivel többe kerül, azt még ki tudom hozni, de akkor nincs kaja, nincs dőzsölés...... Ezért érdekelnének nagyon az árak......
Ez a hágók beutazása egy jó dolognak tűnik ( imádom a hegyeket, ha meg még vasút is van... ), de nem tudom, hogy egy nap össze tudom e hozni.....
Ha esetleg kimennék Bécsbe egy innen még éjszaka induló vonattal, ami kinnt van ( hasamra ütök ) kb. 6-kor, akkor mondjuk utazgathatnék egész nap Ausztriában, de mire Svájcba kiérek, sötét van, így ott nem sokat látok.... Onnan már mehetnék úgy, hogy az éj leple alatt mennék Velencébe, és kb. ott lennék másnap reggel fél hat kötül..... ( Viszont továbbra is szeretném kerülni a fekvőhelyes kocsikat )
Tegnap és ma a 16903 és a 9704-et remot Szergely vitte...
Majd ha otthoni gép közelében leszek lesznek képek is(nagyon szépek :-> ), de most Balatonalmádiból jelentkezem... Ugye milyen jó nekem? :)
Na a 9704-es vonat augusztus elsejei menete, késései, stb:
Déli: +13
.
Érd felső: +18
Gárdony: +11
Fészkesfehérvár: +13 érkezés +15 távozás, de remot Szergellyel
Szabadbattyán: +15
.
Balatonfőkajár felső: +14
.
Balatonakarattya: +11
.
Balatonalmádi: +11
------
Eddig tudom mert eddig mentem... :)
És akkor a magyarázat:
Azért indultunk a Déliből +13-mal mert plussz egy kocsit csatoltak a szerelvény elejére a kalauz külön kérésére.
Fészkesfehérváron kaptunk még három kocsit ami nagyon kellett mert több csoport is felszállt és nem volt már hely. Állt mindenki és mozdulni sem lehetett. Köszönjük a Kalauznőnek! :)
A kocsikat a Szergely tolta a szerelvényre az első vágányról...
Na kb ennyi...
A következő napokban fogtok kapni beszámolót még mert holnap felugrom pestre és majd Tapolcára 5.-én...
Értem. Hasból mondom az árakat, de a következő a helyzet. Az általad elképzelt útra a viszonylatos jegy drágább, mint ha vennél egy 3 napos osztrák és egy 3 napos svájci ED jegyet. Ha viszont már ilyen jegyed van, miért ne használd ki? Ha egy útra mész, egy csomó hágót be tudnál járni. Láthatnád a Brenner szép szakaszát is. Erre az útra mindent meg tudsz venni itthon.
A másik megoldás, meg amit mások írtak. Elmenni Bécsig, és ott átszállni egy Velencébe menő Allegro vonatra. Ez átmegy a Semmeringen meg a Brenneren. Az Allegrónak külön díjszabása van, itthon nem tudom kapsz-e rá jegyet.
Nem akarok sokat katymarogni..... Csak végig a hegyek között egy nagy kerülővel akarok eljutni Velencébe.
A 2. osztály nekem tökéletes lenne, bár ha Transalpin-nal megyek, akkor érdekelne az az elsőosztályú panoráma is, azzal mindig szemezek egyet, mikor Bécsben járok :)...
A visszafelé út nem érint ( kocsival hoznak majd ), pont ezért merek ilyen körben gondolkodni...... Különben simán lenne a Goldoni.....
Jól hangzik ez a kör is, amit írtál, de ez azért már húzósnak tűnik. A Semmering állítólag nagyon szép, tervezem is meglátogatni majd egy külön túra keretében ( mondhatjuk úgy, hogy ez nem olyan kemény dió, nincs messze annyira ). Már mondtam itt, hogy esetleg Brenner felé kéne mennem, úgy tudom, az is igen szép....
Akarok majd még egy nagyot csinálni, hogy a Transalpin mellett másik "álmaim útját" is beutazzam: ez Bregenz-be vezet, ott kéne egyet aludni, majd onnan Lindau, Augsburg, ott rokonlátogatás, és alvás, aztán München, és onnan haza..... De ez még messze van..... most ezt a "hegyi Velencébe jutást" kell megtervezni, Augusztus utolsó hetére esik, ha minden jól megy.....
Szemeretelep mh nem szűnik meg szeptember 1.-től, ehez azért a menetrendet is kéne módosítani.
Az új Ferihegyi mh. építését meg szerintem a Vecsés-Köki-Ferencváros közötti szakasz rekonstrukciós munkáinál épülne meg, amit 2007-re realizálnak. Addig marad Szemeretelep mh.
Pont gondolkoztam azon, hogy mit ajánljak Neked kolléga. Mit szólnál egy olyan felálláshoz, hogy vonatozol egy napot Ausztriában, Mondjuk egy Arlberg-Tauern-Semmering kört (Elindulsz a Wiener Walzerrel, leszállsz Feldkirchben majd kis kerülővel visszajössz Bécsbe) Onnan elmész egy éjszakai vonattal Zürichig, majd Zürichből egy Cisalpino által üzemeltettett EC vonattal Velencébe? Így még a Gotthardot is érinted.
Visszafelé gyere Milánón keresztül, át a Lötschbergen, tetszés szerint egy kis svájci vonatozás (Golden Pass), aztán valahogy hazajutsz...
Legolcsóbban (ha sokat vonatozol Svájcban) egy Osztrák és Svájci ED jeggyel lehet ezt megúszni, és kell meg egy Velence-Svájci határ jegy hozzá.
Árat véletlenül nem tudnál rá mondani? És hogy el lehet e intézni itthon, vagy ki kell menni érte Bécsbe? ( Ill. gondolom online le lehet foglalni, csak jobban szeretem az ilyen dolgokat személyesen intézni..... )
Még egy dolog!
Régebben nézegettem árakat is az ÖBB honlapján. Az úthoz ki lehetett választani, hogy hány éves vagyok, milyen kedvezményre jogosító dolgaim vannak, stb, és kiírt nekem egy konkrét árat az útra. Ezt most csak én nem találom, vagy tényleg nem működik?
Pont akartam írni, hogy paradox módon a Transalpinra 1. osztályra érdemes helyjegyet venni, főleg a panorámakocsiba. Elég könnyen ki lehet fogni (főleg nyáron) egy tengerentúli túristacsoportot, akik lefoglalják az 1. osztályú helyek 90%-át, és a végén hoppon marad az ember.
Ha Split-ben foglaltam jegyet Budapestre egy olyan nőnél, aki csak horvátul tudott, úgy, hogy németül, magyarul, és angolul beszéltem hozzá ( akkor tudtam meg, hogy tudok vmit angolul, pl. Train, meg hasonlók :) ), akkor gondolom, hogy meg tudnám oldani Svájcban a jegyváltást....
A gond igazából az, hogy én nem szeretnék EuroNight vonattal utazni.... Úgy szeretném megoldani ( de ez egyenlőre még lehetetlennek tűnik ), hogy hegyek között vonatozzak, nappal, és késő délutánra kéne Velencében lenni, ez lenne az ideális. Ehhez itthonról kéne éjsaka indulni, a magyar pusztát már úgyis láttam néhányszor.... És Bécsből lehetne korán reggel idulni.... De még nem tudom, merre lenne érdemes, ez a Transalpin nagyon bejön, de Zürichtől nem látok majd semmit az EN-on.....
Hát, ha nem is kis falu, de valóban végállomás... Viszont a szállásunk pont a vasút mellett volt, ráadásul egy átjárónál ( aki járt ott, ismeri a kolompolós sorompót :)) ). Nekem tetszett nagyon, ahogy csilingel az ablakban a sorompó, hiszen így tudtam, mikor kell kiállni a teraszra, de a család többi tagja nem örült annyira, mikor reggel 5-kor ( ez nem biztos, de ha jól emlékszem ) jött az első vonat.....
A lényeg, hogy figyeltem az elhaladó vonatokat, és hát a motorvonatok, és villanymozdonyok szörnyen leharcoltnak tűntek.... A kocsik viszont szépek voltak
és mi lesz a Szemeretelepről bejáró utasokkal, akik eddig fizető utasként igénybe vették a (BKV-nál minőségibb) szolgáltatást,
Gondolom mennek busszal... :-(
Az utasok nagy része valószínűleg a Május 1. térnél lakik, őket hátrányosan érinti, hogy a vasúti megállót egy buszmegállóval hátrébb helyezik. Nem hinném, hogy hajlandóak lennének az uticéljukkal ellentétes irányba egyet buszozni, hogy felszálljanak a vonatra.
A ceglédi ingával a repülőtérre bejáró dolgozóknak viszont jobb lesz.
Zakopane vegallomas, kis hegyi udulo falu, en csak annyit mondtam, hogy egy Pecs es Szeged nagysagu varos kozt lenyegyelo.-ban duplavagany villany van, neha meg tobb utiranyon at is. Tanulmanyoztam az IC-iken levo PKP halozati terkepet, innen az info, na meg amit lattam szememmel.
Barmely ket nagyobb varos kozt, ill. a teljes sileziai es galliciai iparvidek teruleten. PL. Tarnow - Wroclaw, Warsow-ba minden irnaybol (amit en lattam), de meg Gdainsk - Szceczin ott fenn eszakon is, stb..., Sot meg a Tarnow - Muszyna (slovak-lengyel hatarallomas) egyes szakaszai is, stb. stb... Nalunk meg keresni kell a duplavaganyt, ott meg alapbol az van mar!
- valoban kultur vonat (kocsik minosege, viz a WC-ben, stb.)
- nem all meg minden keresztfanal, egyszoval nem nemzetkozi szemely
En tovabbra is azt mondom, hogy nemzetkozi utas elneveti magat Magyaro.-on, ha minden kis helyen megall a Venezia - Bp jarat, es mindezt jopgosan is teszi!
A kiterot, amit letettek volna oda, el lehetett volna a vegen bonatni, es letenni mashova majd a Boba-i szakaszon vhol.
A ket jelzo telepitesevel is ugyanez a helyzet. Ha mostani semmilyen palyara ZEG es ZLovo koze a vonatbefolyasolot ratettek, akkor a ket kis jelzobe sem haltak volna bele.
Valtoallito szemely NEM kell, ahogy mostansag ZEG-re sem kene 2 db is a deltahoz, hanem csak megfelelo hosszusagu kabel kell es leptetomotor, ennyi (amik elbontas utan ugyszinten hasznalhatoak majd, mashol a Bobai vonalon pl.).
A ZLovoi-domino-ba be lehetett vollna kotni, vagy egy kis kezi kapcsoloval...
Szerintem meg a MAV alapveto erdeke (lehet hogy tan igy az olcsobb, en nem tudom), hogy ZLovo es Kormend kozt inkabb busz menjen, mint vonat, es ez megfelelo urugy volt hozza!
Mondjon nekem barki barmit, a ZLovo - ZEG szakaszon osszesegeben NINCS annyi vonat, hogy plusz 6 vonat iranyonkent meg ne fert volna oda bele, ez azert igy rohelyes, nem?
Amit mondani akartam, az csak az, hogy meglepoen sok a duplavagany szakaszuk, es nem csak a komoly transit vonalaikon, hanem szerintem ok mar anno ugy epitettek. A silesiai iparvidek telle van, sot minden nagyobb varos kozt is ez van, nem uyg mint nalunk. Kozlekedesuk nem egy varso csomopontu, mintnalunk. Minden szinte villany, stb...
Szallitmanyozas: Hat a Berlin - Warsow - Minsk - Moskva tengelyen is voltam, tobbszor, de meg annyi tehervonat sme volt, mint Bp es Hegyeshalom kozt, furcsallottam is. Ellenben a (Goerlitz -) Wroclaw - Katowice - Krakow - Tarnow - ukran hatar (egykor Lviv-ig ment, ugyebar) vonal hemzsegett a tehervonatoktol, nagyreszt szennel, sot ugyanigy a Tarnow - Muszyna - Plavec - Presov - Kosice vonal is, erre ment a Cracovia vonat. Hidasnemetiben viszont nem lattam egy tehert sem, sot Miskolc es Hidasnemeti kozt sem, helyi vasutasok szerint napi 5 teher a ki es belepo atlagosan Hidasnemetinel.
A lengyel vasuton nyelvet SENKI nem beszel, meg varsoban is keresni kell orakat, mig vki megert. Gondunk is volt a helyjegykoteles vonatokkal, mert Euro Domino eseten is kell reservacio, de ingyen kell adjak, csak hat ezt amig megertik es ahannyal ossze kellett vesznem... Krakow-ban pl. a 9. no ertette csak meg (agyilag is), hogy mirol beszelek, a tobbi tagadta es 18 Zloty-ert akart potjegyet vetetni velunk per fo... Szoval akarcsak itthon, ott is lenne meg mit tanulniak a nemzetkozi jegyek ugyeben az eladoknak ...
Nekem az elektricska teljesen megteszi, de azert vannak nagyobb menetidok is, nem csak elovarosi kozlekedes azzal, habar ugy van az kikialtva. Pl. Krakow Glovny - Osvicem (Auswitz) van vagy 1.5 - 2 ora, elektricka-val. Na most ennyi ideig nem el tudni menni WC-re 2005-ben EU-s orszagban, az az ert eros, szerintem... De persze kibirhato...
Aztan meg ert olyan meglepi is, hogy PKP homepage szerint egy jegy ara X Zloty, mig ket fo reszere, egy papirra kinyomtatva nem 2*X, hanem csak kb. 1.5*X ! Lehetseges ez, mert meg az aggalyainkat sem ertettek meg... Persze a kallernak is jo volt, csak en nem ertettem a dolgot ...
Ja es az egyik IC-jukben, ami tartalmazott termes kocsit is, nekik sem volt legkondi, de az utasok Varsoban elmentek panaszkodni, es visszakaptak a helyjegy arat. (mentunk mi is panaszkodni, es vissza is kaptuk a nulla zloty-t, amenyibe a foglalas ED jeggyel nekunk kerult. Megerte a vitat, tanulsagos volt, de a vegen a PKP-s is csak mosolygott, hogy mily eredmenyes volt a vita es a kovetelodzes...)
Meg tan annyi, hogy minden vonatban volt viz, WC papir es meg kis szappanocska is, nem nyultak le az utasok, es a pu.-on sem a takarito szemnelyzet, stb...
Nem vagyok ilyen gazdag, csak még nem tudom, mennyibe kerül, ezért nagy önbizalommal vágok neki.... De kezd olyan gyanúm lenni, hogy meglepő ára lehet....
Na pont ilyen dolgokról szeretnék én érdeklődni, hogy mennyi lenne 1. osztályon, meg másodosztályon, ( meg bicigliszállítóban, folyosón, kocsi aljára felkötve, stb... ).
Igen, de ha "valaki" esetleg aziránt a pofás panorámakocsi iránt érdeklődik ott a végén, akkor lehet, hogy érdemes lenne, mert abból csak egy van rajta......
Az EN-re érdemesebb foglalni, bár jó sok kusettet visznek, de ott is sokan szeretnek a tengerhez utazni. Ha marad szabad hely, Zürich-ben a kocsiban is fizethetsz - de a svájcinémet :-) nyelvtudás nem árt hozzá.
és ehhez minek a MÁV meg jegyiroda, odamész, leülsz és kész :)
Ez jó módszer, St. Pölten-ig garantáltan eljutok így..... ( ha jól emlékszem, ott áll meg először, addig nem tudnak ledobni... ) Végülis, ha mindig csak egy megállót megyek előre, akkor ingyen kihozható az egész út.....
Ha a Venezia annyi helyen áll meg mint régen, az még elviselhető. Ugyannnyi helyen áll meg a Maestral meg a 2 express megy a reggeli-esti "nagygyors" (852-851) is.
Én nem láttam Lengyelországban kétvágányú fővonalat :) Tény, hogy délen voltam, Zakopane-ban, de pl Krakkó környékén se találkoztam kétvágányú fővonallal :) ( pedig biztos van )
De olvastam, de bennem még pislákol a remény, hátha...... Elvégre nem vonatpótló szánra akarok nemdohányzó fekvőhelyes fülkét foglalni Alaszkában, csak a Transalpinra Bécstől Zürichig egy szimpla ülőhelyet.... A Zürich - Venezia S. Lucia EuroNight-tól félek, de azért megpróbálom.....
Lenne egy kérdésem is. Van a MÁV-nak egy nemzetközi utakkal foglalkozó irodája, ahol mindenféle helyfoglalást el lehet intézni. Ennek nincs véletlenül egy E-mail címe, ahol megtudhatom, mennyibe fájna nekem a teljes út Dacia-stúl, Transalpin-ostúl, meg EuroNight-ostúl ?
HUnter27: OK, legyen a Venezia ismet Express, de ne mar ugy, hogy minden keresztfanal megall a Balatonon! Ha csak ott all meg, ahol Miciati irta, akkor egezs jo, de ha furdozovonat lesz ismet belole, akkor Isten mentse azt az utast, aki kulfoldre azzal akar majd menni
hát igen! nem kéne belőle fürdőző vonatot csinálni! Akkor maradjon EN.. a 30 ason úgysincs EN dömping (1essel ellentétben). Ha a 30 ason járok majd újra akkor inkább fizetem az IC díjat, de ne fürdőzővonat legyen, ahogy TE is írtad!
Én nem mondtam, hogy szűnjön meg a megálló. Csak azt, hogy Ferihegy mh. megnyitása esetleg indokolhatná Szemeretelep bezárását, de egy sima bezárást vajon mivel indokolnak, főleg most,a mikor a közös bérlet miatt valószínűleg nőne fel és a leszállók száma.
Amúgy a távolság a térkép alapján ránézésre kevesebb, mint 1 km, tehát az új megálló nyitása esetleg indokolhatná a régi megszüntetését, de nem biztos, hogy szükségszerű lépés lenne.
Oké. De itt az indokban az szerepelt, hogy a vasútnak nem feladata a helyi személyszállítás. És én az ilyen gondolkodásmód ellen, meg az ezt képviselő személyek ellen morogtam. Begyöpösödött szemlélettel nem fog fejlődni a MÁV. :(((
sosiforda: Az ujsagcikk, miszerint azert kell vonatpotlozni Kormend es Zalalovo kozt, mert a 260 m-es Kormendi kivezetesre van a teher raterelve ZEG fele (amibol napi nyolc van csak iranyonkent max., ezt azert tegyuk hozza, ugyebar!), jo nagy hulyeseg! A 6 db szemelyvonat Kormend Zalalovo kozt miert ne ferne meg ra arra a 260 m-es szakaszra??? Esetleg 5 perc kesessel is, de elferne! A valodi ok nem ez, hanem vmi mas! De mi????
Azt mondták, hogy nem férne vbe. De szerintem más az ok. Ugyanis ilyen rövid szakaszra be lehetne suvasztani azt a 6 vonatpárt. De szerintem akkor oda kitérőt kellett volna tenni, amit gondolom, így megspóroltak, és akkor fedezőjelző kell mindkét irányból, plusz egy váltóálltó személy. És a 6 oda-vissza vonathoz Zalalövőről állandóan ki kellett volna menni váltót állítani, vagy oda is konténer kellett volna rakni, mint ZEG deltánál.
Ha sehogy sem áll a Ferihegyi peron, akkor miért szűnik meg Szmeretelepi megálló? És miért szeptember 1-től, ami egyrészt kezdete az öszi szezonnak, amikor újra megnő a hivatásforgalom, és beindul végre a közös bérlet.
Miért nem tudtak ezzel várni Ferihegy mh. megnyitásáig???
Lenne egy kérdésem is. Van a MÁV-nak egy nemzetközi utakkal foglalkozó irodája, ahol mindenféle helyfoglalást el lehet intézni. Ennek nincs véletlenül egy E-mail címe, ahol megtudhatom, mennyibe fájna nekem a teljes út Dacia-stúl, Transalpin-ostúl, meg EuroNight-ostúl ?
"Egyszoval PKP komolyabb ceg, mint a MAV, habar vannak elektricskai is, amin meg WC sincs, mint oroszoknal, szoval ketelu a dolog..."
Ne haragudj, de kissé leegyszerűsíted. Attól "komolyabb" az egyik vasúttársaság a másiknál, mert esetleg több kétvágányú vonallal rendelkezik az adott ország vasúti hálózata, vagy mert ugyanez a hálózat itt-ott "újabb" (vagy "régebbi")? Javaslom, hogy inkább a szállításban betöltött szerepeket, szállítási teljesítményeket nézd, és ehhez mérten az eszközbeli adottságokat. (Pl. ha én a WC-re kétvágányú villamosított vasútvonalat építek otthon, míg Te csak gyalog jársz oda, attól nem leszek nálad "komolyabb", hanem sokkal inkább pazarlónak, vagy egyszerűen csak hülyének fogsz nézni, és meglehetősen jogosan.)
Ami az "elektricskákat" illeti, meg a WC-t, célszerű szintén jobban elmélyülni a "motorvonat vagy inga" gumicsont (egy-egy térség releváns jellegzetességeit feltárva), az adott elővárosi viszonylatok utazási idői, jellemző utasforgalma, az adott ország vonatkozó szabályai, az adott ország vasúti személyszállításának szociális jellege (területi eloszlásban), és nem utolsósorban egyes járművek belső elrendezése ügyében.
> hogyan van az, hogy egy 56 km hoszú egyvágányú szakaszon, keresztekkel, 80 vagy 100 km/h sebességeket alkalmazva +40 perc lesz az időkülönbség ?????????
v_peti a sebességre írta a +40-et, tehát nem percben, hanem km/h-ban...
Utamat szervezgetve nézegetem az ÖBB honlapját. Feltűnt, hogy a különböző olasz városkákat, átszállási lehetőségeket, az olasz helyi közlekedést is ismeri az oldal. Na, gondoltam, kitolok vele, és megpróbálom leterhelni kishazánkkal..... Jelentem, nem lehet, pedig próbáltam ilyeneket is, hogy Balatonalmádi-Vácrátót..... És tudja a megoldást.... Nem hiszem el.....
Szeptembertől megszűnik Szemeretelep MH. Hogy áll a ferihegyi peron építése, és mi lesz a Szemeretelepről bejáró utasokkal, akik eddig fizető utasként igénybe vették a (BKV-nál minőségibb) szolgáltatást, pláne, hgy pont szeptembertől jön a kombinált bérlet, ami emelheti az utaslétszámot?
Információim szerint augusztus 31-én, vasárnap a 714. sz. Budapest-Nyugati - Szeged gyorsvonat mozdonya Ceglédberce-Cserőnél szolgálatképtelen lett. Tudnátok segíteni, hogy melyik mozdony volt és mi volt a probléma, esetleg azt is, hogy melyik gép volt a segély? Köszönöm előre is!
Úgy gondoltam, hogy a jelfeladás kiépítésének csak 100 km/h-ás pálya esetén van értelme. Közben MSN Messengeren Captain Thomas topictárs írta, hogy a jelfeladás nem csak a 100 km/h engedélyezéséhez, hanem máshoz is szükséges lehet. Akkor itt ez utóbbi a helyzet, igaz?
"Itthon még (sajnos) szentségtörésnek számít a honától messzire, hosszú időre elkóricáló mozdony, személykocsi. Egy csabai gépbe talán bele se néznének Kanizsán és viszont..."
Ez így nem igaz,a személyfordás gépeknél előfurdulhat.A napivizsga minősége meg nem a honától függ a gépnek,nagyobb javításuk már más tészta.Valamelyik gazdasági szakértő kreálmánya a több 100 km-t munka nélkül futó gépek.
- HLP: 1.: Hat mit ne mondjak, jo otlet, hogy Zagreb-bol Venezia es Maestral majdhogynem egy idoben indul, aztan meg fel nap mulva jon Goldoni... Mire jo ez? (Split es Rijeka kocsik lehetnenek majdani Venezian, Maestral meg nap kozben kene legyen egy prima vonat, ugy felidotajt.) 2.: Remelem is, hogy uj Corvinus is megall Gyekenyesen. Eleg lesz onnan is az IP Kaposvar fele. Mi ertelme lenne Corvinus IC utan egy IP-nek is elhuznia a 60-as vonal azon szakaszan, Gyekenyesi megallas nelkul? NEm sok, szerintem.
- benbe: Biztos, hogy Bekescsabai mozdony 30-ason nem jarhat, csak azt nem ertem, hogy miert? Mozdony, mozdony, nem? Van nyilvantartasi szama, el nem fog veszni, akkor sem, ha Kanizsan kotne ki... Szoval nem ertem...
- HLP: Ah, hat akkor a Split - Debrecen meccsvonatbol sem lesz igy mar semmi, pedig milyen jo lett volna!!! Tobb meccset kene rendezni, es tobb sportfan-t bezsongatni, igy elinkulhetne a magyar - horvat szemelyszallitas!:-)
A vonalismerettel akkor is baj van... Meg valószínűleg a fordulóidővel, személyzetidővel, sőt, akár még napivizsgával is. Ez a korrekt része, az inkorrekt (MÁV) része még az, hogy előfordult, hogy a honos MÜT-nek egy hetébe tellett visszaimádkoznia a gépét, amit egyszer az irányítás operatívan elküldött valahová...
Itthon még (sajnos) szentségtörésnek számít a honától messzire, hosszú időre elkóricáló mozdony, személykocsi. Egy csabai gépbe talán bele se néznének Kanizsán és viszont...
- HLP: Hoppa Split - Debrecen kulonvonat meccsre: Lesz belole akkor vmi, vagy sem? Na es Muraker. vagy Gyekenyes a hatarpontja?
- sosiforda: Az ujsagcikk, miszerint azert kell vonatpotlozni Kormend es Zalalovo kozt, mert a 260 m-es Kormendi kivezetesre van a teher raterelve ZEG fele (amibol napi nyolc van csak iranyonkent max., ezt azert tegyuk hozza, ugyebar!), jo nagy hulyeseg! A 6 db szemelyvonat Kormend Zalalovo kozt miert ne ferne meg ra arra a 260 m-es szakaszra??? Esetleg 5 perc kesessel is, de elferne! A valodi ok nem ez, hanem vmi mas! De mi????
- V43 blue: Hogy felszedik a Kormend - Zalalovo vasutat????? MIERT??? Ha igy lenne, akkor miert hazudna a MAV es miert nem mondana meg mar most mindezt???? Aztan meg ha a vonal uzemen kivulre is kerulne, akkor is miert kell felszedni? Es ha 1 ev mulva megis ismet beinditjak a forgalmat, akkor ujjaepites, vagy hogy? Na ne mar felszedjek azt a kis vicinalis hullamvasutat, ami egy szenzacios hullamvasutvonal!!!
- RwMan: Mi ez a 10-es lista? Mi fog tortenni a fenti telepuleseken, kulonos tekintettel Murakereszturral??? Mit jelentenek a kovetkezo fogalmak, hogy en is erthessem: 1.: nem lesz fenntartasi tevekenyseg (marmint palyafenntartas, vagy milyen???) 2.: mozdonyuzemeltetes tovabbra is megmarad, tehat nem teljes a bezaras (miert, mi kerul bezarasra Muraker.-on pl.???) 3.: Mozdonyuzemeltetes mit tesz? (beinditja a motort vagy annal tobbet?)
- RwMan: Zalalovo tema: Ez sem indokolja meg azt, hogy kormend - zalalovo kozt miert kell addig is vonatpotlozni??? A dec. kozepe amugy az uj Zalalovo - ZEG palya atadasanak hatarideje, vagy miert pont addig lesz vonatpotlozas??? Nem ertem.
- Papantoo: futohaz kerdesek 1.: kocsis megszuno pl. Muraker.: Mit is jelent ez konkretan? 2.: csokkentett tevekenysegu pl. Nagykanizsa: Mi csokken es mi valtozik konkretan?
Merész, de a mostaninál lehet jobb lenne. A Csörgővel viszont mit csinálnál egész nap? Tenne Esztergom felé pár kört :)? De ilyen úgysem lesz, drót alatt nem megy dízel, hacsak nem Bz...
- V43 blue: vaganyfektetes Zalalovonel: Szep kepek!!! De egy vmit nem ertek: Zalalovotol ZEG fele allva mit latok? A jobb vagany (ami korabban ZEG-re ment regi vagannyal), az most beletorkollik az uj ZEG-re meno vaganyba? Na es a bal vagany, ami korabban Kormendre ment, az torkollik most bele a regi ZEG-i vaganyba? Jol lattam?
Amugy miert kell ez miatt lezarni a Kormend - Zalalovo vasutvonalat? Miert nem valtoval agazik el a bal vaganybol a kormendi es a ZEG-i regi vagany? Vagy mi az oka a dec. kozepeig valo vaganyzarnak Kormend fele Zalalovorol?
- HJVB: Mik ezek a tervezgetesek a Koper-i containervonatokrol? Egy resze valoban Muraker. fele megy ma is meg hala Istennek, de Gyekenyesen egy sem. Mi a fejtegetesed lenyege, es a kozgaz szempontbol ez hol erdekes/nem erdekes? Olcsobb lenne netan Zagreb fele, vagy hogy?
- HJVB: Hodos fele Kassa - Koper vonatok. Van ilyen ma is mar? Mennyi? Na es a Hodos-i villamositas: Te komolyan hiszel benne, hogy az 2007-re meglesz? Lassan 2005 veget irunk, meg a palya sincs rendbe rakva, csak sloven oldalon. De villamositasnak meg nyoma sincs ott sem, es ugy tudom megy a hasitalas, hogy egyenearamos legyen, mint az SZ halozat vagy 25 kV-os, mint a magyar es a horvat szakasz (marmint a majdani Pragersko - Hodos villanyositando szakasz). De csak hasitalas, tettek sehol sem ...
- Sinbiciklis: Na a magyarok Rijekai beruhazasabol sem lesz nagy kikotofelylesztes, max egy ujabb fagyizo epul, a befektetett osszeg nagysagara ranezve ...
- Sinbiciklis: A mai Moravice - Rijeka meg 3kV-os DC szakasz atepitesre/atvillamositasra fog kerulni, es 25 kv AC lesz, csak a kerdes, hogy mikor. Megalltak a horvatok is, pedig egy ideig temposan nyomtak az atvillamositast Zagreb - Rijeka szakaszon, de most stop. Hataridorol tud vki barmit is, vagy lesz ami lesz majd ...?
- Zjakabfi: Mit keres Softrans mozdony a 30-ason teherrel, hova viszi, honnan hozza? Na es a szergelyes teher? Miert kell diesel, ha van egyszer drot felette? Az a teher honnan es hova ment? Csak nem a hires Kanizsan keresztul Hodosra kozlekedo cukorrepas teherrol van szo sergejjel a Balatonparton athaladva???
- rm40: SZ es OEBB kozt miert nincs ujjaepitve a Bad Radkersburg - Ljutomer szakasz, amikor a Ljutomer - orszaghatar szakasz meg letezik is, de csak teher szamar, magyarul csak egy Mura hid kene ismet meg 2-3 km vagany? Erre nincsenek vmi tervek, ha mar Hodos lett, akkor arra miert nincs ismet vasut?
- HLP: Na ha a Bp-re erkezo Maestra 1.5 h-s kesese miatt nincs mozdony, ami a Bp-rol indulo Maestral-t visszavigye, akkor OLDJA MEG A MAV ahogy tudja!!! Ha kell, akkor vigye Bekescsaba-i mozdony, es majd visszajon egy teherrel, a Kanizsai mozdony meg menjen Bekescsabara. Amugy sem ertettem soha sem, hogy mi ertelme annak, hogy adott mozdony csak adott szakaszon kozlekedhet, megha a fene fenet is eszik. Ez vmi osdi szabaly csak, vagy van tan ertelme is???
De a Maestral marad ugyanebben az idobe mint ma? Nem lenne jobb a 3 db vonat Bp es zagreb kozt egyenletes idobeni eloszlasban, mindket iranyban? Tul kozel van igy a Maestral a Veneziahoz idoben, nem?
Igen a kettő közel van egymáshoz, reggel szinte egyszerre indulnak Zágrábból::-))
Gyanítom a maestral marad, maradjon is a mostani időfekvésben!
becsbol Kaposvarra utazva miert kene Kanizsan atszallni InterPicire? Eloszor is lesz InterPici kapcsolat a Korvinus.hoz? Masodszor meg miert nem eleg mindezt megtenni Gyekenyesen? (meg sem all az uj Corvinus majd Gyekenyesen, vagy hogy? Ne mar!!!)
Én ezt egy cikkből másoltam ki. Gondolom a Corvinus megáll majd Gyékényesen is. Kéne legyen IP kapcsolat Kaposvárra, így elég Gyékényesen átszállni.
Lengyel vasut kisse surubb es minden duplavagany es villany (a magyarhoz kepest), mst volt szerencsem kiprobalni. Vannak nagyon regi szakaszaik, de vannak nagyon jok is (Katowice - Warsaw pl. elegge 150-es, vagy meg annal is jobb ill. Poznan - Warsaw kozt is vannak ilyen resszakaszok). Egyszoval PKP komolyabb ceg, mint a MAV, habar vannak elektricskai is, amin meg WC sincs, mint oroszoknal, szoval ketelu a dolog... Warsaw pu.-a es vasuthalozata meg Berlinere emlekeztet, csak korgyurut nem latok korulotte, de az a Warsaw Centralna ugyanugy egy kelet - nyugat tengelyen van, erdekes.
Na, a valaszaim:
- lesz/van Delivasut topic? Hol, mikor?
- BUKKZSERC: Tehat 54 km-el hoszabb Hodoson at a Fehervar - Pragersko tav, mint Cakovec fele, kivallo! Az egy felszaz km! OK!
Ami meg erdekes kerdes, hogy a Fehervar - Zidani most tav hogy alakul Hodos, Muraker. es Gyekenyes atmenetek eseten. Nyilvan az 54 km tovabbra is Muraker. javara all Hodossal szemben, na de Gyekenyes hogy viszonyul ezekhez? Erre van otleted?
- Miciati: Jo hir ez a Venezia, ugyes, vegre! De a Maestral marad ugyanebben az idobe mint ma? Nem lenne jobb a 3 db vonat Bp es zagreb kozt egyenletes idobeni eloszlasban, mindket iranyban? Tul kozel van igy a Maestral a Veneziahoz idoben, nem?
- EXMV: Hol es hogyan hasznalhato az a Deli Vasut uj topic?
- HUnter27: OK, legyen a Venezia ismet Express, de ne mar ugy, hogy minden keresztfanal megall a Balatonon! Ha csak ott all meg, ahol Miciati irta, akkor egezs jo, de ha furdozovonat lesz ismet belole, akkor Isten mentse azt az utast, aki kulfoldre azzal akar majd menni ...
- HLP: becsbol Kaposvarra utazva miert kene Kanizsan atszallni InterPicire? Eloszor is lesz InterPici kapcsolat a Korvinus.hoz? Masodszor meg miert nem eleg mindezt megtenni Gyekenyesen? (meg sem all az uj Corvinus majd Gyekenyesen, vagy hogy? Ne mar!!!)
- ICPX: ZEG-en tudtommal (infok a topicbol) NEM lesz uj vasutallomas. Honnan a hired, hogy megis?
Igen, de ez Magyarország. Itt még ha új pályaudvar is épülne (bili), akkor is lehet rettegni attól, hogy valaki olyat mer elkövetni, mint Varsóban a Centralna...
1. rendben, és sem ragazkodom a 100-hoz, mint ahogyan a 40-esen sem a 120-hoz és az 1-esen sem a 160-hoz, mivel én is tudom, hogy nem annak a +20/40/80 km/h-nak a hiánya miatt tart 3 órába, mire Szekszárdról Bp-re érek. Sokkal inkább hiányzik mondjuk Tengelicnél a kereszt lehetősége. Emiatt ácsorog Sárbogárdon félórákat az expressz és a közvetlen gyors... Persze egyszerűbb azt mondani, hogy a késések miatt van nagy tartalék. Pedig errefelé nem nagyon késnek a vonatok, sőt. Zárójel: Érdekes, ha Somogy IC-vel jövök, majd átszállok a 'füstölgő' IP-re, akkor kb 2 óra alatt megvan az út (és az IP csak 80-al megy). zárójel bezárva
2. 1-2 pár tehervonat?? Viccelsz? Havi 1-2 tehervonat inkább, sajnos. :(. - Sok Bz: papírom szerint 5 pár (a 3 ? pár Cece-Dunaújváros ? járatot nem számolva). - 1-2-3 pár M41: van az 5 pár is. Egyébként 3 Bo van utánakötve, + néha erősítésként By. Plussz iskolaidőben a Sugovica, ami egy külön vicc :(, mégis mindig tele van. - + vannak MD-s személyek is: papírom szerint 2 pár, de az egyik helyett Csörgős személy van (?). Tehát valóban nem egy különösebben nagyforgalmú, fontos vonal - legalábbis annak, aki nem mellette él. Talán buszra is tehetők lennének az emberek; mint ahogy sok diák buszra is teszi magát vasárnap esténként iskolaidőben. Pedig a busz sem ér sokkal előbb Pestre + nincs hely, nincs pisi stb :). Minden vasárnap több pótlóbusz is indul Szekszárdról, hogy elférjenek a népek. Itt véleményem szerint jó esélye lenne egy kultúrált vasútnak! [[Nagyon zárójel: tesóm ha utazik busszal, utána mindig mondja, hogy olyan rossz (büdös, szűk, döcögős) volt, hogy többet nem buszozik. Aztán amikor hazajön a vasútállomásról, akkor meg azt ondja, hogy nem utazik vonattal, mert olyan rossz volt (hideg, lassú, 1000 helyen megáll). nagyon bezárva]]
3. Amivel SZVSZ avítani lehetne a helyzeten: - csinálják meg a Bz-Szd szakaszt is, legalább 80-as legyen a pálya végig. - a távolsági vonatok ne álljanak már meg minden táblánánl, úgysincs utas; csak nagyon alig. Egyedül a munkába járókkal és az iskolásokkal telik meg a Bz Szekszárd ill. Nagydorog környékén. A MÁV sokkal inkább számíthatna a (viszonylag) nagyobb települések (Baja, Bátaszék, Szekszárd, Tolna, Nagydorog) utasaira, akik Bp felé tartanak. (érdemes megnézni egy IP-t reggel v. este; azért nem nagyon pang üresen. (csakis személyes tapasztalat, amikor ritkán utazom azzal a sz***al)). Valamint a reggeli Bp-re tartó és az esti bajai expresszen is szoktak lenni egész sokan. Vagyis az emberek itt is szeretik a kényelmet (az a 3 Bo nem valami komfortos; összefirkált és mocskos.), és meg is fizetik. - valamit tenni kéne, hogy Sárbogárdon csak egy gépcserényi ideig álljon a vonat. Nem tudom mennyibe kerülne Tolna és Nagydorog között valahol egy szimpatikus helyen, hogy lehessen keresztet csinálni; de nem attól menne csődbe az Állam...
80 km/h vagy 100 km/h témakörban olvasom a hozzászólásokat, bár a téma már sokszor volt, még mindig nem értem teljesen:
Úgy tudom, hogy a Pécs-Szombathely gyorsvonat Nagykanizsa-Szombathely viszonylat jó részén 100-as a pálya. Az itt közlekedő MD-motrvonat pedig EÉVB-vel van felszerelve, és közlekedhet is 100-zal. Amikor a vonalon utaztam a gyorsvonatot M62 vitte, kereszteztünk vele, épp úgy állt meg, hogy az M62 vezetőállása volt az ablakunknál. Láttam, hogy volt rajta EÉVB és jelfeladás is. Ha így van, akkor ez érthető is, de...
A Szeged-Békéscsaba vonal Szeged-Hódmezővásárhely(?) szakaszán van jelfeladás, látam egyszer egy M62-n. Most itt Usgyik közlekednek, 100-at bírják, van jelfeladás is. Azt nem értem, hogy a szakaszon az Usgyi miért nem közlekedhet 100 km/h-val?
"vonatpótló autóbuszokkal szállítja az utasokat a 23 kilométeres szakaszon...Másokat az aggaszt, hogy bicikli sem szállítható a kisbuszon"
:-)))
Azt a 23 km-t talán tessenek végigkerékpározni.
"aki a szlovén határnál vonatra ül, le kell szállnia Zalalövőn, hogy vonatpótló buszra üljön, majd Körmenden újra vonatra kell szállnia"
Mielőtt elzavartok: lehet busszal végig, ha már nincs vonat.
"körmendi alpolgármester úgy véli: a jelek arra mutatnak, hogy felszámolják a vasútvonalat"
Az alpolgármester nem tudja, mit akar csinálni a MÁV a vonallal?
* * *
Ha a Sm-Szentgotthárd vonal úgyis GySEV, ez vaszeg nem fog jót tenni a Körmend-Zalalövő vonalnak. A MÁVnak van alternatív vonala a Pozsony-Adria forgalomra Sm-Zalaszentiván-Zalalövő szakaszon így nem érdeke teljesen felújítani a pályát, meg a GySEVvel egyezkedni, a GySEV pedig a Graz irányába történő forgalom levezetésében érdekelt.
Az +40, mert arról volt szó, hogy 60-as az engedélyezett sebesség, amikor a pálya 100-as. Az IC-nél ez már számít. Főleg hosszú távon. Úgyis időveszteség a gépcsere is.
Elindult az első emelt sebességű vonat Moszkva-Kijev között, "Fővárosi expressz" néven. Menetrend szerint Moszkvából 23:23-kor indul, Kijevbe 08:00-kor érkezik (helyi idő), tehát 9:37 a menettartama. Párja i/é időpontjai: 20:09/6:39, menettartama 9:30. Szuhinyicsi állomáson gépcserézik (18 perc), Szuzemkán és Hutor Mihajlovszkij-on útlevélkezelés és vámvizsgálat miatt 30-30 percet áll.
Később a Szuhinyicsi-beli 18 percet még lefaragják azáltal, hogy kétáramnemű gépekkel (EP1 a tervek szerint) fogják közlekedtetni. A másik 30+30 perc nyilván nem a vasutasoktól függ. Továbbá, ha még farigcsálni akarnak, az megint nem jó, mert lehet az egészből nappali vonatot csinálni, hálókocsik nélkül... :)
A mozdonyvezető a vontatójárművön, vezérlőkocsin egyedül teljesíthet szolgálatot tisztán légfékezéssel közlekedő vonatokon a következők szerint:
1. Minden vonaton, ha jól működő egyesített éberségi és vonatbefolyásoló berendezés (EÉVB), mozdonyrádió vagy mobiltelefon vagy pályatelefon van.
2. Minden - legfeljebb 80 km/h sebességű - vonaton, ha jól működő (INTENDON, vagy azzal azonos biztonságot nyújtó) éberségi berendezés van.
3. Olyan mozdonyvonatként közlekedő vontatójárműn, amelyen jól működő éberségi berendezés van. Az így közlekedő mozdonyvonat legfeljebb 80 km/h sebességgel közlekedhet.
4. Második figyelésre kötelezett dolgozó hiányában az 1. pont szerint közlekedő vonaton, ha beállított menetiránnyal szemben - kizárólag egy állomásközben - tolatási üzemmódban közlekedik.
Az előírt feltételek hiányában a mozdonyvezetőn kívül az F.1. sz. Jelzési utasítás anyagából vizsgát tett és a mozdony megállításában jártas dolgozót is kell a vontatójárművön alkalmazni. Második figyelésre kötelezhető dolgozó hiányában a vonat nyíltvonalról legfeljebb 15 km/h sebességgel közlekedhet az első állomásig (15.12., 15.235 p.).
Ebből az IP és így az 1 db (az se...) IC 80-as... A hozzászólásod 2. fele remélem tényleg csak pletyka, ha nem, akkor nem is tudom már mit gondoljak :(((((.
A kirakatvonatok (IC, IP, Ex) lehetnek 100-asak, mert azokra jut pénz/ember. De ha nem láttál rajta 2. embert lehet, hogy már arra sem áldoznak.
A 838 azért áll meg mindenütt, mert a 8318 megszűnt és azt pótolja. Kétségtelen; az említett 3 megálló a leggyengébb forgalmú a felső szakaszon.
Miért nem csipkedi magát jobban a felügyelet? Erről egy elég rosszindulatú történetet hallottam: Állítólag a bejárást végzők nagy része már jóval túl van a 70. életévén és nehezen mozdul ki az irodájából. Például télen sosem mennek ki a hideg miatt, nyáron meg a meleg miatt. Tavasszal és ősszel rajzanak, de ha esik az eső akkor is el szokott maradni a bejárás. Mondom; ez csak pletyka és meglehetősen rosszindulatú.
Mindettőben ugyannnyi adagot főznek. Ugyanolyan ok a technikai eszközök. Ugyannyi pénzből gazdálkodnak. Mégis az egyik étteremben sokkal jobban főznek, mint a másikban.
Tolna-Mözs és Szekszárd között tavaly átépült a pálya 100-asra, de a hatóság még mindig 60-on tarja a sebességet és úgy tudom ez a jövő menetrendben is így marad.
Nagy csinnadrattával felújítjáka pályát, aztán marad a 60. Miért nem adják meg az engedélyt olyan hosszú ideig? Mivel indokolják ezt???? Ha pár hónapról lenne szó, az még oké, de hogy már a jövő évi meentreneet is így tervezik, az eléggé bosszantó. :(((
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 100-as pályát nem lehet kihasználni a csörgős vonatokkal sem, mert a gépekre utasítás szerint második ember (lesmester) is kell, akinek a bérét természetesen senki sem akarja vállalni.
A Magyar Északi Vasút már rég megszűnt, mire a vonal Körmöcbányáig eljutott. A MÉV csak Salgótarjánig bírta. Egyébként a vonal gyönyörű, én márciusban kétméteres hóban utaztam végig.
És vajon mi tartja vissza a használatba vételi engedélyt? És hogy-hogy jövőre is csak 60-as lesz a pálya Tolna-Szd között? Csak a bizbert kéne megcsinálni a 100-hoz, nem? A jelzők, fénysorompók (pl. Palánk) már álnak -- elfogyott a pénz?? Egyébként SZVSZ nem annyira meglepő a pálya jó állapota Szekszárdig, hiszen pár éve újították föl az egészet. Kérdés, hogy a további szakaszokkal mi lesz, Bátaszék és Szd között valóban elég rossz a páya...
A lesmester témához: az Ex837/838 azért 100-as, nem? Vagy most a változás óta az is 80-as? Ugyanis ma csak 1 embert láttam a mozdonyban (igaz attól még ott lapulhatott a másik is...).
És még ha szabad egy kérdést: az esti expressz mindenhol-megállását mi indokolta? Kajdacson, Szedresen, Kölesden stb. 0 ember szállt le, és ugyanennyi fel (2 utazás élménye). Vajon érdemes az ilyen helyeken megállni, amikor még a személyvonatoknál is minimális az utascsere? Vagy azért áll meg mindenüt a 838, mert nincs már utána az a késői személy?
Maradtam volna még pár napot, az tény - látnivaló van elég. Na, majd apránként... (A munkácsi fűtőházat célszerű lesz valamikor beiktatni a programba. Dízelfanoknak ez persze nem annyira érdekes, viszont garantált VL11m-mérgezést lehet ott kapni. :))) )
Persze, hogy az ELVIRA nem hozza fel, hiszen nincs közvetlen vonatként meghirdetve. Már hallottam olyat is, hogy Fehérváron a jegyvizsgáló már eleve bajai iránytáblát rakott fel.
Jövőre remélem már az ELVIRA-ban is látszódni fog a dolog. Addig marad a szájhagyomány.
A 46-os vonal meglepően jó állapotban van Rétszilas-Szekszárd között. A pálya végig 100-as, de a felügyeleti hatóság az egykori Kölesd-Alsótengelic állomástól -ami most mindössze táblás megállóhely- Tolna-Mözsig 80-as lassújelet tűzetett ki, mert a Tengelicnél levő tengelyszámlálós térközbiztosító berendezésnek még mindig nincs meg a végleges használatba-vételi engedélye. Tolna-Mözs és Szekszárd között tavaly átépült a pálya 100-asra, de a hatóság még mindig 60-on tarja a sebességet és úgy tudom ez a jövő menetrendben is így marad. Szekszárdtól lefelé viszont elég trágya; most már csak 40-es.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 100-as pályát nem lehet kihasználni a csörgős vonatokkal sem, mert a gépekre utasítás szerint második ember (lesmester) is kell, akinek a bérét természetesen senki sem akarja vállalni.
Bp.-Somoskőújfalu-Zólyom- itt van lehetőség Körmöcbánya (Magyar Északi Vasút sok alagúttal stb) vagy Besztercebánya érintésével Ruttka - majd onnan Liptószentmiklós. Ez a legrövidebb, de időben leghosszabb eljutás, viszont gyönyörű a táj és sok Magyar vasúti emlék található útközben. Minimum három, de inkább négy átszállás. Ha hamar ott akarsz lenni, menj a Rákóczi-val.
Még egy kérdésem lenne, ezúttal a szlovák vasútról. Hogyan érdemes eljutni Liptószentmiklósra? Azt látom, hogy a Rákóczi megy közvetlen kocsikkal oda, de nem egyszerűbb Pozsonyi átszálással? Sajnos a nem tudom pontosan elhelyezni a helyet a térképen.
Az on line horvát mentrend Csáktornyánál 5 perc késést ír a Maestralra. Kiváncsi vagyok mi lesz belőle. Ha valaki Magyarországon figyelemmel kiséri, vagy találkozik vele, írja már meg!
Érdeklődnék, hogy ma Ácson van-e a két Szergej (120,165)? Szombaton ott dolgoztak, és mivel tart még bőven az állomás átépítése, átmennék délután fotózni.
Az ÖBB.-nek van még 12 tengelyes változata is. Ezeken - csakúgy mint a 8 tengelyeseken- 380mm max.- 360mm min.- átmérőjű kerék található. Ezt a kocsitipust hegyipályákra fejlesztették ki. Középen van egy csukló-elem- az iker Sgns kocsikhoz hasonlóan- ami alatt szintén van négy tengely.
A tavalyi szélvihar még mindig érezteti a hatását a vasúton: Poprád állomást elborítják a favonatok, a TEZ vonalain pedig három hídon 5 km/h-s lassúmenet van újjáépítés miatt. Ezért néhány perces késések előfordulnak.
A hétvégi tűzvész ideje alatt a vonatközlekedés zavartalan volt.
Lehet a sok kerékpáros miatt volt a mai 16806-os Keszthely-Nyíregy fürdősön a szokásos fehér csíkos (Ds tán) kocsin kívűl egy BDbh is erősítének. Amúgy erre a vontra szerintem senkinek semmi panasza nem lehet, gigannatal jön-megy, én eddig csak pontosnak láttam, és egyen fülkés grafitimentes kocsikkal van kiállítva, ma is 10-el, benne 2 db 1.o. kocsi is.
Miket hallani a MÁV háza táján, mármint a dolgozóknak olyan papírokat adtak, melyszerint ha aláírják, akkor 10 %-al rövidebb lesz a munkaidő, de persze 10 %-al kevesebb fizetéssel, így akarnak spórolni állítólag.
Ismét egy hosszú több napos vonatozásból borsodi utazgatásokról írok egy érdekes kis tapasztalásokat:
Pénteken Monorról a 15:04-es 2735-el mentem Zuglóba, olyan jó menet volt a csíkos ingával, hogy Zuglóba már 15:40-kor (-3) érkeztünk.
Át a Keletibe, ahol totális rumli fogadott, egyszerűen akkora tömeg volt, hogy nem lehetett megmozdulni. A lépcsők és a csarnok vágányok bakja között van mindenki beszorulva, nagyon kaotikus ez a Keleti, és máskor is itt ilyen nyomorts szoktam tapasztalni. Nincs felkészülve erre ez a pályaudvar, nincs megfelelően kiépítve kijáratok és aluljárók szempontjából, és a metró építés miatt az egyik oldal is le van zárva mostanság. A csatnok 9.-ről 16:15-kor még nem ment el a nyíregyi ICR606-os, a miskolci 5006-os gyors sem ment el 16:30-kor sem. Persze tudni kell vonatot választani:-))) Én a 16:30-kor óramű pontosan a 3.-ról induló Urpinnal mentem, ami 4 kocsival ment (1.o.+3 db 2.o.), kényelmesen volt helyem a 20-80-as kocsiban. Rákosról párhuzamosan jártunk ki a mendei 3636-al, ami tök üres volt, jó max 5-10 ember 7 kocsira, nem értem 10 perccel a 3626 után minek megy ez a vonat? Hatvanba pontosan érkeztünk, pont mellette volt a miskolci 5036-os személyem, ami V43+Bhv+Bo+Ao+Dbl összeállításban ment, jó, hogy az Ao-ba ültem be:-))) Bemondták, hogy késni fogunk csatlakozó vonat miatt, ami nem más volt, mint a +20-al utánunk érkezett 5006 volt, benne jókora begyesfelvágott Bo,By,Bhv...stb kocsikkal. Elmet az 5006, utána indult +5-el az Urpin, majd utána +7-el mi is. A késés miatt Ludas-Nagyút között helytelenben mentünk az IC566 előzött ki, de így is Füzesabonyból már csak +1-el indultunk, de hála a sok lassújelnek utána, így Nyékládházára +3 lett.
Nyékládházán meglepetés az átrobogó tiszaújvárosi IP35003, ami V43+Ao(10-67) összeállításban robogott át, az IP-s Bz-nek felforrt a hűtővize.
Az én 35121-es mezőcsáti Bzmot+Zzx vonatomnak is majdnem nem volt kedve indulni, nem volt megfelelő levegőnyomás, de egy kis javítással +11-el elindultunk.
Szombaton Mezőcsátról a 35110-el indultam Miskolcra, pontos érkezés a 2. vágányra, így 1 perces csatlakozással elértem a 3.-ról induló 35412-es tornanádakai vonatot. Tornanádaska felé már nem jár csörgő, mindkét szerelvény Bzmot+Bzx+Bzx+Bzmot összeállításban jár. Sajóecsegnél hídfotózás, majd utána tovább Kazincbarcikára az 5412-es ózdi személlyel. Kazinbarcikán nagyon kedves vasúti személyzet, a sárga mellény, és az előre köszönés, és utána kézfogás sokat segít, ez nálam bevált recept a hídtúráknál. Itt nem csak a rudabányai vonalon lévő hidat fotóztam le, hanem a deltában lévőt is, aminél csak a hídszerkezet létezik már, a vágányok nem. Vissza az állomásra, ahol a csapon kellemesen hűsítettem magamat a 38 fokban tűző napon gyaloglás után. Mielőtt kijöttem, akkor érkezett befelé barcikára a Sajószentpéteren előzött M62 178 vontatta tehervonat. Majd visszaérve Barcikára a hídtól érkezett Ózd felől az M41 2194 vontatta tartálykocsis tehervonat. Kazincbarcikáról Vadnára az 5422-vel mentem tovább, itt szintén hídfotózás, majd visza Vadna mh.-re, ahonnan az 5413-al vissza Barcikára, megint vízvételezés, majd tovább Bánrévei Vízművek mh.-re az 5424-el. Útközben Putnokon egy jókora csörgős teherrel találkoztam ami Miskolc felé készülődött. Majd Bánrévére érve , akkor érkezett Ózd felől 1 db Eas kocsival a 178-as szergej. Bánrévei Vízműveknél fotózás, majd a csábítás a hűs folyónál, és bokáig lábáztatás következett az apróköves, és nagyon sekély vízben, a sodrása azért erős kissé. Innen visszafelé Putnokra az 5423-al. Közben Bánrévéről bajárás közben haladt ki Miskolc felé a 178-as szergej egy jó hosszú tartálykocsis teherrel. Ezt a tehert Putnokon utolértük, ahonnan a személy után ment csak tovább Miskolc felé. Én kimentem fotózni a 87-es vonalra. A pályán 20-as lassújel van, ami a 34-es (vagy 36-os?) vágányon aminél hiányoznak sok helyen a leszorító csavarok, meg a talpfák is korhadtak, és a lábammal meglögdösve mozgott az egész vágány... tehát itt a 10 is sok lesz lassan, azaz a vasútvonal szerintem hónapok kérdése, és bezár sajnos.
Putnokról tovább már Miskolcra az IP5403-al jöttem, ami két Bzmot volt, de mindkét kocsi 72-es számmal. Csak nekem a 71-es kocsiba szólt a helyem:-))) A MÁV-nál még ilyen is előfordulhat, mármint a 2 kocsi az csak délibáb, mert az egy:-))) A léhűtő iszonyat ment, már majd vacogtam a nyárias 38 fokra méretezett öltözékben. Miskolcra pontos érkezés az első vágányra. Napközben amiket a 92-esen láttam szerelvényösszeálításokat: 5439-5422-5413 : M41+Bo+Ao, 5427-5415-5412: M41+Bo+B+Bo, 5424-5423: M41 2175+BDh+Bhv+Bo, 5416: tornanádaskai Bz-s formula.
Miskolcon késett az IC521 +6-ot, indult +5-el, úgy néz ki az 5 perc menetidő csökkentés a 2-es pótlékban megbosszúlja magát. Érdekes látvány volt a Hatvanból érkező 5036-os személyvonat 7 db posta Bhv-val. Úgylátszik Szolnokon megint forda modósítás volt, mert ennek a reggel az 5707-el kellett volna erősítésben jönni, 1 szombaton, 1 vasárnap, mert nyáron csak páratlan irányba van a két mentesítő gyors vasárnap, párosban a 15204-15006 nincs, így Szolnokról így jön el a szerelvény Miskolcra. Miskolcról a +4 -el induló 5051-el Nyékládházáig, majd "haza" Mezőcsátra a 35121-el.
Mai nap pedig hazautazás, Mezőcsátról már csak a szoló Bzmot-tal közlekedő 35114-el Nyékládházáig, innen a +5-el érkező 35015-el Tiszaújvárosba. Hejőkeresztúr és Sajószöged között 60-as lassújel végig. A vonat a szokásos V43!Bhv+BDt összeállítás. Tiszaújvárosban gyors visszafordulás az IP35004-el Miskolcra, ami pontosan 30 perc alatt meg is érkezett.
Miskolcon érdekes látvány volt az állítólag az új minőségi regionális vonatoknak azaz az expreszeknek készült 29-05-ös Bp kocsikkal közlekedő 5214-es sátoraljaújhelyi személyvonat, ami mint kiderűlt az Ex514 folytatása Ao kocsival, és 8 db Bp kocsival, az Ao kocsi levételére kevés a 46 perc, na meg 8 Bp kocsi ide, amikor átlagban 3 kocsis vonatok járnak???
Az 5334-5335-ös hidasi vonatok 2 kocsival mentek, elég is volt arra a pár emberre. Az én vonatom tovább az 5104-es nyíregyi gyors, ami V43-Bo+B+Bo+BDbh kocsival ment. A 2144-2148-as szelvénynél a fénysorompók, és a félsorompó karok nem működtek, de Szerencsre így is pontosan értünk. Itt utolértük ismét az 5214-est, ami már az elején az M41-2194-e csörgővel, és a 9 kocsit megtoldva egy Ao (10-67) -el indult Sátoraljaújhely felé, nem semmi 10 kocsis vonat:-))). Szerencsről párhuzamban jártunk ki, de utána mi elgyorsultunk a 4 kocsinkkal meg szilivel.
Mezőzombor és Nyíregy között szépen szaporodnak a lassújelek. Számomra érdekes látvány volt Rakamaztól a képzeletbeli 2. vágányak kiépített felsővezeték tartó oszlopok, amin most csak a tápkábel megyen végig. Nyíregyre pontos érkezés, itt kijárás közben kissé megakadt a 6226-os vonat Záhony felé, mert ott dekkotl a váltókon, éls mindenki nélzett, hogy mi lehet a gond. Nyíregyről az IC601-el az akciós 1.o.-on utazva indultam jó kis privát fülkés 19-91-es Amz-ben. A vonatban nem volt étkező kocsi. Debrecennél párhuzamban jártunk be az MD-s 6313-as mátészalkai személlyel, ami +14-el érkezett Debrecenbe. Amit meg is vártunk, mint átszállás miatt, így +2-vel indultunk tovább Szolnok felé, és most már 3 diákkal is a fülkében. Püspökladányban aztán személyzetcsere 1 perc alatt, ami végül is 2 perc lett, így +3-ra növelve a késésünket. Szolnokonál most láttam, hogy a Tisza-híd 100-as lassújelet kapott, mintha eddig nem láttam volna. Szolnokra már csak +1-el érkeztünk. Itt átszállás a 2511-es csíkos ingára, ami pontosan indult. Csatlakozásra nem várt, mert a Pannónia is sok késéssel érkezik, és a csatlósa az 578-ra is +45-öt mondtak be. Monorra pontos érkezés.
Észrevételek:
-Miskolcon csak db-ra és nem kocsifajtára menő vonat kiállítás van, az 5006-os gyorson 100-as Bhv-k is vannak, míg az ózdi-hidasi vagy hatvani személyekben 120-as fülkés kocsik szaladgálnak. De egy egyen vonatot sem bírnak kiállítani, valami eltérő kocsinak kell lennie minden vonatban.
-Füzesabony és Miskolc között a lassújelek miatt az IC-k menetideje tarthatattlan továbbra is, késésekre számítsatok.
-Az Ex514 öszes kocsiját miért kell az 5214-el végig vinni Sátoraljaújhelyre?
-Mi a fenének van Püspökladányban az IC-n személyzetcsere? Ez egyre több helyen így van, a miskolci IC-knél Füzesabonyban találkoztam már személyzetcserével, de itt az elővárosban Cegléden megy ez a játék a személyeknél.
Kőteheren ott pihen egy rahedli Ks kocsi, 4-5 komplett szerelvényt ki lehetne állítani belőlük, a G.M.ÁVAG pedig legyárthatná hozzá a Kst kocsit :-))).
Az meg egyenesen baromság, hogy a MÁV-nak nem feladata a helyi forgalom lebonyolítása, mert akkor nem lenne közös bérlet. Tőlünk nyugatra mindenhol működik a dolog, csak nálunk nem. :(((
TESCO kérdésben egyik oka, az elutasításnak, hogy a MÁV kérte, hogy biztosítsa a TESCO a jegyeleadást, meg a jegyek ellenörzését, hogy ne blicceljenek.
Hány tmh van Magyarországon, ahol a felszálló utasokat nem tudják ellenőrízni, miielőtt leszállnának? Szerintem sok!
"A Pécs környéke meg az Abaújszántó nem annyira érdekes, mint a Kárpátalja."
Szerintem a maga nemében mindegyik érdekes. És egyébként is: csak szigorúan időrendben... :)
taxxx,
"Mennyi vodkáért?"
Csak egy jó szóért...
Megjegyzem, a múltkori átruccanáskor nem az volt a műsor, hogy mennyi vodkáért történik ennek-annak a megmutatása, hanem ellenkezőleg: minimum mennyi vodkát kell meginni fűtőházanként a vendéglátókkal. Na ezért kell "inkognitóban" odamenni - kivéve, ha éppenséggel inni szeretne a vendég, és nem járműveket meg velük összefüggő tevékenységeket nézegetni... :)))
"Ez melyik vonat lehetett, ugyanis ELVIRA-ban csak átszállós vonatok vannak?"
A 34812-ről biztos nem kell leszállni (Sv ind:8 10 Sd érk:9 01),majd megy tovább Bajára mint 8342 9 12-kor.Biztos van még ilyen,sajnos nem tudom melyik még. Amióta a bátaszéki szerelvények közlekednek Fehérvárra,azóta van így.
És ha mutatsz neki fényképet, hogy hogy nézett ki? 23-án "dolgozok" legközelebb, addig biztos nem tudok utánajárni. (Esetleg Sárbogárd forg. irodát érdemes felhívni telefonon, hogy nézzen már utána, mert fontos lenne.)
TESCO, a jegyeladás még nem lett volna gond, beraknak egy automatát, és kész, de mi az, hogy ellenőrizze, hogy ne blicceljenek? A motorkocsin ne üljön külön Teszkós ember, hogy megálljon meg elinduljon a Teszkó-megállóhelyről? Megáll az eszem, hogy mekkora majmok ülnek a szeszánál...
TESCO kérdésben egyik oka, az elutasításnak, hogy a MÁV kérte, hogy biztosítsa a TESCO a jegyeleadást, meg a jegyek ellenörzését, hogy ne blicceljenek.
Mennyi oldalablak kell, meg lengéscsillapító fradinak?
Egy ismerősöm nemrég jött haza Szekszárdra a Balcsiról Székesfehérváros felé, és amikor Sárbogárdra értek, a kalauz végigment a vonaton, és mindenkivel tudatta, hogy nem kell átszállni, az a vonat megy tovább Szekszárd felé. Ez melyik vonat lehetett, ugyanis ELVIRA-ban csak átszállós vonatok vannak? Mindenestre az utasoknak tetszett a dolog!
Mivel ő nem vasútmániás, nem nagyon lehet olyat kérdezni tőle, hogy Bz, MD vagy csőris vonat volt-e. De valamikor késő délután lehetett.
A nyolc tengelyes változat (Saadkms) 380mm átmérőjű kerekekkel készül. (Min 360mm lehet). A Tíz tengelyes (Saadkkms) 370mm átmérővel készül és min. itt is 360mm lehet, de ez nem kopik olyan gyorsan mint a nyolc tengelyes kocsiké.
Ha létrejönne ez a megoldás, akkor lenne feladatuk a Szombathelyen felszabaduló remot szergejeknek, miután 16-os vonalat "bevillanyozták". Kár hogy ott van az a lenne....
Néha olyan körülmények nehezítik a dolgokat, amelyekről nem is álmodna az ember. Nem hiszek a természetfeletti dolgokban, de néha úgy érzem egy-egy javaslat megvalósulása vagy elvetése a véletlenen vagy a Gondviselésen múlik. A józan ész csak szűkölő, töpörödött kis manó. Több, mint 10 éve vagyok szakmabeli, lent kezdtem, most valamivel feljebb vagyok, de szégyen ide, szégyen oda; még ma sem tudom teljes bizonyossággal mi folyik a háttérben. Lehet, hogy tényleg meg vagyunk átkozva, mint Bagaméri Elemér a fagylaltos?
Félre ne érts! Nem azért nem írok mail-t, mert nem érdekelnek az ötletek. Nagyon szívesen beszélgetek bárkivel, csak úgy érzem csalódások sorozatát okoznám, amikor beszélnék arról, mit miért nem lehet megvalósítani. Taxxx szerint ehhez minden MÁV-os kiválóan ért. Igaza van. Vasutat szervezni; csapatmunka. Ha a csapat csak papíron létezik és nem hatja át valamiféle spiritusz, akkor annak lőttek. Senki nem tudja mit lép a másik egy adott helyzetben, ezért szinte mindenki tart mindenkitől. Ahol a bizalmatlanság mételye beférkőzött az igazi csapatszellem helyére, azt a szervezetet megette a fene. Ezért inkább senki nem kezdeményez semmit, minden újdonságot elutasít, mert abból talán nem lehet baj.
Akár mottó is lehetne az a mondat, amit egy újítási javaslatomra válaszolt valaki, akinek már elfogytak a szakmai érvei: Ne bolygassuk!
A szerencsétlen 44-es vonal (Szfvár-Pszabolcs önálló szakasza (Börgönd-Pustaszabolcs) siralmas állapotban vabn. pedig hálózati szempotból sokkal nagyobb szerepet tölthetne be a mainál.
Pl. Tisztességes időn belül el lehetne jutni Szombathelyről Dunaújvárosba, vagy átlós tehervonattal Komárom felől Dunaújváros felé, ott meg valahol át a Dunán egy régóta tervezett hídon.
Kb. két hete kissé megmozdult az állóviz "Bp-Dunaújváros vonattal" ügyében.
Ezt örömmel hallom (és még sokan mások is)!
Tehát türelem; egyszer majd beérik a gyümölcs, a hallók hallani, a látók látni fognak és egyszer csak leesik a fatantusz. Kérdés; nem túl későn-e? (M6)
Hát igen, a sztráda átadása előtt jobbak az esélyek...
OFF?
Előfordult itt pár fellángolás, ami az aktuális menetrendek ésszerű korrekcióját kezdeményezte, de aztán lelohadt az emberek lelkesedése. Ha érdekel az ilyesmi, vagy csak szimpla vélemények, akkor kérlek dobj meg egy maillel (címem a bemutatkozás rovatban).
vagyis át tételesen a szolnoki infósok, mert nekik is Lökösháza szólt oda, ha a pu infós nő szövegét jól értettem. Mert ő csak annyit mondott, hogy most szóltak ide (gondolom Lökösre gondolt)
Elhiszem, hogy vannak egy páran Dunában, akik régóta sóvárognak már egy jobb összeköttetésre.
Nem szeretnék hiú reményeket ébreszteni, de az biztos, hogy néhányan, 2-3-4 éve elkezdtünk besszélgetni arról, hogy a 45-ös és 46-os vonal vonatait össze kéne növeszteni. Kezdetben nagy volt az ellenállás, ma pedig már vannak jelei annak, hogy sikeresek az átmenő vonatok. Jővőre még egy kis előrelépést borítékolok.
Miért mondom ezt? Bp-Dunaújváros ügyben is egyre többen kezdenek beszélni. Egyik ismerősöm kérdezte 2-3 éve, hogy mikor lesz belőle valóság. Neki, akkor 5-6 évet jósoltam (jós szakképzettségem nincs, ezt csak műkedvelésből űzöm). Tehát türelem; egyszer majd beérik a gyümölcs, a hallók hallani, a látók látni fognak és egyszer csak leesik a fatantusz. Kérdés; nem túl későn-e? (M6)
Még egy kép, "csak úgy" a hétvégi turnéról, mármint annak a kezdetéről. Be kell valljam, van egy kis csalás benne, eredetileg ugyanis nem teljesen így alakult volna a járművek helyzete. De végül a tehervonatokra jobban optimalizáltabbik játékszer oda állt, ahol jól mutatott a pehelysúlyú járműtársa mellett... :)
Aztán volt egy érdekes autószállító (Skoda): 23 54 436 6 238-4 Laaeks
Egy konténeres is (Gartnerkg) : 31 81 496 2 069-8 Sggmrss
Az elsőről tud valaki bővebb infót adni (gépészeti meg esetleg rajz is, főképp a KEREKEK-ről)
Láttam egy olyan konténeres kocsit, ahol két "fél" kocsi középen egy forgózsámolyon kapcsolódott, így a hossza nemcsak virtuálisan növekedett. Erről van bővebb infó?
Kb. két hete kissé megmozdult az állóviz "Bp-Dunaújváros vonattal" ügyében. Régóta mondom, hogy ha Cegléd a maga kb 40 ezres lakosságával, Budapesttől 73 km távolságban elbírja, hogy elővárosi végállomás legyen, akkor Dunaújváros 62 ezres lakosságával, 80 km-re szintén.
Mondanom sem kell; minden azon múlik, mit kíván a tulajdonos és mit rendeltet a Személyszállítással. Ahogy tudom; most a tulajdonoss erősen kíván.
Ja, csak annyit, hogy a kezemben volt a TESCO kezdeményező levele, ismertem a tervezőt, aki megcsinálta a terveket, csak ugye a MÁV-nál az a szokás, hogy megkérdezik mindenről az összes szakszolgálatot, közte a Szeszát (mondjak egy nevet?), aki nem járult hozzá a megállóhely létesítéséhez. Nevetséges indokokkal... Én, hivatalosan csak ezeket a nevetséges indokokat ismertem, úgyhogy lehet, hogy neked lesz igazad...
Azt mondták, hogy nekik nem feladatuk a helyi közlekedési igények kiszolgálása.
Mi az, hogy nem a feladatik? A MÁV tudomásom szerint szolgáltató vállalat. Ha megrendelnek tőle valamit, mint pl. egy megállót az Egri TESCO-nál, akkor azt meg kell csinálniuk. vagy nem???
Meg kellene csinálni a megállót, és prémiummegvonást végrehajtani az akadékoskodóknál.
Érdekes módon Szombathelyen egy busszal gyengén ellátott lakótelepen megcsinálták a megállót a helyi igények kielégítésére. Az akkori és a jelenlegi funkciójáról majd írok pár sort, mert érdemes.
Kellemes meglepetésként ért, hogy a békéscsabai MÁV Menetjegyirodát is végre rákötötték a belföldi számítógépes helyjegykiadásra (eddig MAEF gépes jegykiadás volt, de telefonos helyjegy lekérés), sőt számítógépes nemzetközi helyjegykiadás is lett náluk.
Eddig ilyennel csak Budapesten talákoztam, ezért meglepett, hogy vidéken is lett már ilyesmi. Lám-lám csak megindult végre valami változás nemzetközi jegykiadás fronton.
Igaz, hogy a jegyet még kézzel írják, de ez a közvetlen számítógépes helyjegykiadás is hatalmas minőségi ugrás a korábbi "jöjjön vissza holnap vagy holnapután, addig megpróbáljuk a helyet lekérni" rendszerhez képest.
Nem tudom, hogy ma van-e ilyen lista, de ha van, akkor azt sem kell komolyan venni. Régebben volt valami ilyesmi, rajta volt pl. a Szilvásvárad - Putnok szakasz, de még a mezőcsáti vonalat sem sikerült megszüntetniük, pedig az M3-as autópálya felüljárója miatt ott aztán igen erősen nyomult a közúti lobby...
Egerben a TESCO akart egy megállóhelyet az áruház mellé (Felnémet és Egervár közé). Adott volna pénzt is rá, ha jól emlékszem 15 millió forintot. Annyiból talán ki is jött volna. Logikus lett volna, hogy a személyszállítás ráharap a dologra, hiszen egy csomó utasa lett volna a környékről, de mégsem akarták. Azt mondták, hogy nekik nem feladatuk a helyi közlekedési igények kiszolgálása. Ha az egri elővárosi vonal alatt újabb megállóhelyek építését érted, és a füzesabonyi ingaszerelvény Felnémetig való közlekedtetését, akkor az addig nem lesz, amíg a MÁV-ot (erminavet szavaival élve) ki nem rúgják.