Minden eredményhirdetéstől 8 nap a szerződéskötési moratórium. A KDb ez idő alatt indítja meg a vizsgálatot és tilthatja meg ideiglenes intézkedésként a szerződéskötést a saját jogorvoslati eljárásának végéig. A most nyolc napig nem hoznak ilyen intézkedést, a szerződés aláírható.
Amíg nem volt elkerülő útvonal ( 30 évig) addig nem zárták le, most mikor pár hónap múlva nem járnak arra a teherautók most zárják le ?
Amelyik helyi politikus kiáll ma ott, és megigéri az elkerülő utat, az tuti befutó lesz jövőre a választásokon, hiszen ő most tényleg elintézi. Mint annakidején a fáraó a napfelkeltét:)
Mivel 2 es fel hete mar tudtam a Balherol ezert is jottel el onnan. Most a Matizzal talalkozom es megyunk dolgozni a nagyvarosba ami kiurult (remelem).
Ó dehogy. A szomszéd tehenét most már a KDB alkalmazza, az egyre több akta tologatása céljából. Sőt, további teheneket bíztak meg azzal, írjanak tanulmányt "a KDB hatékonyságnöveléseinek lehetőségei" témájában.
A 37440 sz. vonat trabanttal ütközöt a 399-es szelvényben levő fénysorompóval biztosított átjáróban. A vonatot továbbító Bz motor megsérült, az utaslépcső és a pályakotró összetört.
A 37440-as sz. vonat Orosháza állomásra 111 perc késéssel érkezett. Vissza a 37447-es vonat 96 perc késéssel indult, Gádoroson találkozott a 37442 sz. vonattal (ami + 12-vel jött).
Az átjáűró a szentesi ekerülő útnak azona a szakaszán van, amely Kunszentmárton felé biztosítja a forgalom városból történő kivezetését.
Probléma: Szentesen 5 működőképs Bz van, a balesetes 261-es (múlt héten egyébként Szikáncson ütközött egy traktorral) most megint kiesett egy időre. Csak ha már szóba került, hogy sokat járnak az orosz csodák a 130-as és a 147-es "alsó" oldalában.
Ha esetleg valaki Púpost szeretne fotózni (bár ebben az időben...): M40 232 nemrég érkezett Székesfehérvárra Nagykanizsáról. Nagyjából 20 perc múlva gépmenet indul tovább Hatvanba.
Teljesen egyetértek az illető panaszával, én is szoktam ezzel a vonattal Pécelről jönni, valóban még SOHA!!! nem ért be pontosan!!! Lehet mellébeszélni, de az a menetrend ami nem betartható, az egész egyszerűen sz@r! Ami meg külön dűhíteni szokott, az, hogy nem mondják be időben a késést! Nagyon sokszor, csak 10-15 perc után közlik, hogy még 10 percet késik... Pedig ha időben bemondanák, akkor Pécelről még be lehetne buszozni a városba... 7:35-kor már lehetne tudni Pécelen is, hogy Isaszegről eljött-e időben a vonat, és ennek megfelelően bemondani!
Augusztus 7-én, vasárnap Oroszországban vasutasnapot ünnepelnek.
Ahogy elnézem az rzd.ru vonatkozó híreit, elég nagy csindadratta lesz: az RZD több területi vasútja nosztalgiavonatokat indít, Szentpéterváron átadják a kibővített, 23 ezer négyzetméteres kocsijavító bázist, egyes városok pályaudvarain ünnepi koncertek lesznek, Moszkvában üzembeállítják az újabb reptéri gyorsvasúti viszonylatot Vnukovóig (ahol föld alatti végállomást építettek). Holnaptól indul egy másik reptéri gyorsvasút, Ramenszkojéba.
Egy megtörtént eset kommentárom nélkül, egy ismerősömmel.
Nagyvonalakban annyit tudok a híradókból, hogy a késő esti órákban a Keszthely-Budapest IC-t 12 órán keresztül tologatták a sötétben a Balaton-parton ide-oda, miközben az utasokat nem tájékoztatták arról, hogy miért állnak 2 órákat az állomásokon, miért mennek visszafelé...stb. Aztután azt mondták, hogy a pótjegy árát azért nem adják vissza, mert nem a MÁV hibájából késtek, hanem időjárási okokból. Utóbb beismerték, hogy az alkalmazottak helytelenül jártak el, és döntést hoztak, hogy a jegy árát is visszafizetik.
Velem az történt (ugyanaznap), hogy kinéztem magamnak a 19:05-ös IC-t a Keletiben. Sajnos csak 7 előtt pár perccel sikerült odaérnem (Magyarországon nem könnyű átjutni: 700 km a balkánon zuhogó esőben lófütty ahhoz képest, hogy eljutni Nagykanizsáról Szolnokra az Európai Unióban), és jegyem sem volt, úgyhogy erről ott a helyszínen le is tettem. Nem baj - gondoltam - megyek a 19:15-ös gyorssal. Be is álltam az egyik hosszú sorba, nyilván számlát kértek előttem. Mikor rám került a sor, a pénztáros közölte, hogy az előttem álló volt az utolsó akit kiszolgált, álljak át egy másik sorba. Be is álltam egy másik, szintén elég hosszú sorba. Nyilván itt is akadt aki számlát kért. Mikor megkaptam a jegyet, elindultam az 1-es vágányra, mivel egy nemzetközi gyorsvonatot nyilván a létező legtávolabbi vágányról kell indítani. Sajnos a 40 kilós poggyászommal csak arra futotta, hogy viszonylag közelről sikerült végignéznem, amint a vonat távozik. Nem baj - gondoltam - megyek a 19:40-es személlyel. Igen ám, de nincs kiírva a vágányszám. Föl-alá rohangáltam (zihálva a 40 kilós cuccommal), senki nem tudta, hogy honnan megy. 19:35-kor kiírták, hogy 10 percet késik. Vágányszám még mindíg semmi. Ellenben a másik kijelzőn (érkező vonatok) ki van írva, hogy a Szolnok-Budapest személy 60 percet késik. Gyanús volt, hogy annak kellett volna visszaindulnia. 19:50-kor kiírták a vágányszámot. Vonat sehol. 20:00-kor bemondták, hogy 25 perc késéssel indul. 20:15-kor is azt mondták be, hogy 25 perc késéssel indul (akkor már 35 percnél jártunk), vonat sehol. 20:20-kor beállt a vonat. 20:30-kor elindult, mire Szolnokra ért az 50 perc késését sikerült kerek 1 órára növelnie.
Megállapítottam, hogy a MÁV már 7 óra körül tisztában volt azzal, hogy a vonat 1órát késik, mivel akkor már ki volt írva az érkező személyvonat 1 órás késése. Én nem tudtam, csak sejtettem, hogy az megy vissza. Kár, hogy nem hallgattam a megérzéseimre, 1-2 ezer forint taxiköltséget megért volna, hogy átmenjek a Nyugatiba a 20:00-ás gyorshoz.
Holnap elmegyek Veszprémbe mindenképpen (legfeljebb nem alszok ott, ha nincsen hely), aztán megnézem azt a szállót, meg hogy miért nem lehet őket elérni telefonon.
Ha Bükkösdnél felsővezeték szakadás van, akkor már Pécstől előfogat kell?
Mivel Szentlőrincen nem teremnek dizelek, és gépmenetben sem célszerű Pécsről előreküldeni őket amikor amúgy is káosz van, ezért jobb hiján ráakasztották Pécsett.
Velem meg az volt hogy akartam MÁV os szállást síófokon de nem vették fel, aztán felhívtam Nagykanizsát meg egy comó Balatoni helyet és mindenhol a MÁV Direkt számát mondták hogy ott tudnak segíteni. Felhívom a MÁV Direktet, ott emg fogalmuk sem volt a MÁV os szállásokról :((