Én is találkoztam ilyen vén bolsival,aki azzal jött nekem,hogy Én még sehol sem voltam,mikor Ő már az országot építette.Én meg azt válaszoltam Neki,Ő már sehol sem lesz mikor Én még mindig az országot fogom építeni.A másik beszólása a Jobb volt Kádár alatt volt.Mire Én megkérdeztem,Büszke-e arra az örökségre amit ránk hagytak,hogy minden órából húsz percet azért dolgozunk,hogy a jó élet kamatait kifizessük.Az öreg is elkullogott.
Egyébként MIÉP!
Szerintem egy adott IP egy órás várakozási ideje túl kevés. Nem csoda, hogy néhányan biztosan visszaélnek vele. Szerintem emeld fel egynaposra vagy legalább 6 órásra.
Kétszeres/többszörös szavazás: semmi értelme. Látom, hogy néha megszalad, de kinek jó? Ezt akarja látni az illető? Excelben kérje meg, elküldöm a kívánt eredményt. Sokkal értékesebb - és érdekesebb! - hogy valóban hogy szavaznának az ürgék, igaz, ebbe a külföldiek is benne vannak.
FIDESZ! FIDESZ! FIDESZ!
Pedig én egyáltalán nem politizálok csak a komcsik ne jöjjenek vissza.
Ja! erről jut eszembe!
Fültanúja voltam egy nagyon érdekes párbeszédnek:
Egy közhivatalban jártam, ahol igen hosszú sor állt. A sor végén egy idősebb bácsi magából kikelve gyalázta a jelenlegi kormányt.
Egy másik kozépkorú ember egy ideig halgatta , utána odaszólt:
- Ez a kormány még mindig jobb mint a kommunista MSZP.
-Ugyan már ez az MSZP már nem az a párt!!
- Ember, azért mert a szemetet becsomagolják az még SZEMÉT marad.
Többen hangosan felkacagtak, idős bácsi csöndben elhúzott
Na ennyi.
Másrészt, érdemes megfigyelni a vezeto beosztású, azaz egyetemet végzett szellemiek szembeállítását a beosztott, azaz túlnyomorészt csupán középiskolát végzett, általában titkárnôi feladatokat ellátó irodai munkásokkal. Jól látható, a magasabban iskolázott csoportokban – és ezt a Szonda Ipsos is elismeri – a Fidesz populárisabb.
A magas iskolázottságúban kételkednék, mármint hogy ez a legnagyobb rész lenne. A tipikus maszop-szavazó 50-60 év közötti, nyugdíjas, legfeljebb középfokú végzettségű (esti gyorstalpaló vagy szakiskola), volt MSZMP-tag, kedvenc TV-műsorai a Heti Hetes és a Napkelte, kedvenc újságja a Népszava. :-)
Persze vannak magas iskolázottságúak is, sőt elvétve még kulturált emberek is köztük...
Érdekes, hogy a Szonda Ipsos ma (tegnap) leközölt felmérése ugyanezt mondta – igaz, kódolva.
Tavasszal nem történtek tendenciaszeru változások a pártok támogatottságában. Különösen érdekes a két vezeto párt táborának állandósága. Az idén az MSZP táborának nagysága a választókorúak teljes körében 25-27 százalék között alakult, a biztos pártválasztók csoportjában 44–46 százalék közötti arányokat regisztrálhattunk. Mindezek statisztikai értelemben ugyanakkora szavazótábort jelentenek, az MSZP pozíciója nem erosödött, de nem is gyengült. A pártot másodlagosan támogatók és a vele kapcsolatban ellenszenvet mutatók aránya sem módosult. Az elobbiek rendre négy-öt százaléknyian, utóbbiak 9-11 százaléknyian voltak. A Fidesz esetében is stabil értékeket láthattunk. A választókorúak egésze körében 19–21 százalék közötti, az aktívan politizálók csoportjában 29–32 százalék közötti arányokat mértünk. A pártot tartalékként megnevezok aránya általában négy–öt, az ellenszenvezoké 13–15 százalék között alakult. A többi párt mutatói is nagyjából állandónak bizonyultak, csak az MDF-nél érzékelhettünk valamiféle emelkedést. Ez a pozitív változás azonban megállt, az elmúlt idoszakban a demokrata fórum már nem tudott további szavazókat megnyerni.
A pártokat elválasztó frontvonalak kiépülésének következményeként mind jelentosebb eltérések érzékelhetok az MSZP és a Fidesz szavazótábora között. Ez egyszerre jelent politikai-ideológiai és társadalmi-demográfiai különbségeket. Az elobbiek zömét a baloldali, szocialista értékrend jellemzi, de emellett számos liberális, pragmatikus gondolkodású választó is megtalálható. A Fidesz tábora sokszínubb, kevésbé egységes, mint az MSZP-é. Nagyjából egyharmaduk valahol félúton található a liberális és a konzervatív eszmerendszer között. De megtalálhatók a régebbi Fideszt idézo klasszikus liberális beállítottságúak és a jobbra nyitás eredményeképpen odasodródó radikális nemzeti jobboldal, illetve a hagyományos keresztény konzervativizmus képviseloi is. Nagyok az életkori eltérések is: a legnagyobb kormánypártot a fiatalok 28, az idosek 11 százaléka támogatja. Az MSZP-t 19 százaléknyi fiatal, illetve 29 százaléknyi idosebb. Jól kifejezi e sajátosságokat az átlagéletkor: a szocialistákat támogatóké 49 év, a fiatal demokratákat támogatóké 40 év.
A Fidesz a szakmunkásoknál, az aktív korú inaktívaknál, a vezeto beosztású szellemieknél népszerubb az átlagosnál, az MSZP pedig a beosztott szellemi munkát végzoknél, a nyugdíjasoknál, a városokban áll jól.
A félkövérrel szedett rész magáért beszél.
Egyrészt, a fiatalok körében, akik – itt utalnék arra a tényre, hogy az idôsebb korosztály lényegesen alacsonyabban iskolázott, mint a mostani 25-30 évesek, mivel a szocializmusban egyszerűen nem volt egyetemi férôhely annak a biztosítására, hogy mindenki tanulhasson, aki akar – sokkal magasabban iskolázottabbak, mint az idôsebbek, a Fidesz toronymagasan vezet.
Másrészt, érdemes megfigyelni a vezeto<.b> beosztású, azaz egyetemet végzett szellemiek szembeállítását a beosztott, azaz túlnyomorészt csupán középiskolát végzett, általában titkárnôi feladatokat ellátó irodai munkásokkal. Jól látható, a magasabban iskolázott csoportokban – és ezt a Szonda Ipsos is elismeri – a Fidesz populárisabb.
"Magas iskolázottságu, de PRIMITIV a maszop szavazóinak legnagyobb része. Igy jó?"
A magas iskolázottságúban kételkednék, mármint hogy ez a legnagyobb rész lenne. A tipikus maszop-szavazó 50-60 év közötti, nyugdíjas, legfeljebb középfokú végzettségű (esti gyorstalpaló vagy szakiskola), volt MSZMP-tag, kedvenc TV-műsorai a Heti Hetes és a Napkelte, kedvenc újságja a Népszava. :-)
Persze vannak magas iskolázottságúak is, sőt elvétve még kulturált emberek is köztük...
Íme a Szonda Ipsos tudománytalan felmérése:
FIDESz:20
MSzP:25
FKGP:5
SzDSz:4
MDF:2
MIÉP:2
Munkáspárt:1
KDNP:1
egyéb párt:1
bizonytalan vagy nem szavazna:41
Ne haragudjatok, megirna valaki a mai Nepszabadsagban kozolt Ipsos felmeres eredmenyet? Engem elsosorban az osszes megkerdezett koreben erdekelne a valaszok megoszlasa, belertve a valaszhianyt is. Elore is kozsonom, udv
Talán, ha az okait is megmondanád, hogy Nagyanyóék miért nem számítanak? A büdös életbe nem kerül számítógép közelébe (86 éves). Vagy ez a korosztály nem tartozik a szavazópolgárok táborába? :-(
Kedves Almaital!
1.Légyszi válassz más nevet mert eddig imádtam az almát most rá sem birok nézni mindig hányinger kerülget.Ne tedd ezt velem !
2.Még soha nem nyomkodtam azt a szavazó gépet ,mert úgy vélem ez is olyan mint a többi netes,igencsak befolyásolható!
Tisztelt Bo Derek.
Az amit Almaital leirt attól még igaz lehet, hogy gyermekeid a maszopra szavaznak. Kicsit meglep, ahogy lereagálod mások véleményét
Például:' ja és kajakozozz és ha ilyet a szemébe mondanál, feltörülné veled a flasztert"
Nos ebbol is látszik, hogy igaza van Almaitalnak. Magas iskolázottságu, de PRIMITIV a maszop szavazóinak legnagyobb része. Igy jó?
Ha erre jársz, kedves Lépesméz, hozd fel a Te eredményedet is ide.
Másoknak:aki kétszer szavaz és erre büszke, vagy erre buzdit, az inkorrekt kékcédulás:-) pártállásától függetlenül.