Hogyan kötötted magadra Dömét meitaiban, amikor terhes voltál? Én Annát lexitwist-be kötöttem eddig, de most nem merem, mert félek, hogy nyomja úgy a hasamat a pánt...
Sziasztok! Szeretném megkérdezni, csatlakozhatnék-e hozzátok? Ha jól emlékszem, amikor 2006-ban szültem, és írogattam ide, (akkoriban villikissa nick-kel) volt külön topik az első trimeszterben levőknek, de most nem találok semmi "működőt", ahová bárki is írna. Vagy ti tudtok ilyet?
Most vagyok a 7. héten, tegnap hallottuk először dobogni a baba szívét. :)
Viszont most egy darabig (a 12. hét végéig) itthon kell maradnom, mert a suliban, ahol tanítok, a lepkehimlő nevezetű betegség fertőz, mégpedig egyre több gyereknél, ami, ha kis százalékban is, de okozhat vetélést az első 3 hónapban. Így a dokim szerint biztos ami biztos alapon nem mehetek.
Ennyi most dióhéjban.
Ja igen, az ikrek szüléstörténete csodaszép volt :)
Bocsánat, most tényleg nagyon messziről pofázok bele, nem követtem ezt a kiabálós fonalat nagyon, de el kell mondanom, hogy nekem kifejezetten jó volt kiabálni, nem a kitolásnál, azt hiszem ott adtam ki legkevésbé hangokat, de a fájások ahogy jöttek valami számomra teljesen ismeretlen mély hangon bömböltem, aztán volt olyan is, hogy mint egy paripa fújtattam, és utólag is azt mondom, meg akkor is úgy éreztem, hogy nagyon de nagyon segítenek nekem ezek a belőlem előtörő hangok, Szóval én azt gondolom, hogy viselkedtem is, mert nem hátradőltem, hogy akkor most tessék kiszedni a gyereket, hanem nagyonis megdolgoztam érte. És használtam minden olyan eszközt, a hangomat is, ami ebben segíteni tudott. Ja igen, és azt is mondtam, hogy én ezt már nem bírom ki, ennek legyen már vége, de talán éppen akkor dolgoztam leginkább azon, hogy legyen vége, azaz nyomtam, mint az állat :)))
Én mind3 gyermekemet természetes úton hoztam világra, mindenféle érzéstelenítés nélkül (az elsőt oxitocinnal), nem éreztem szükségét a kiabálásnak, nem is tudtam volna, de a férjem jelenléte viszont a legnagyobb és legfontosabb segítség volt amellett, hogy az orvosom mondta, hogy mikor mit csináljak amikor már ott tartottunk (igaz csak az elsőnél volt amikor nem volt ott az első perctől kezdve végig, mert a másik kettő villámgyorsan jött, kimenni sem volt ideje :-D). De nem vagyunk egyformák, sőt két szülés sem egyforma. :-)
igen, pontosan ezt ertem "viselkedes" alatt. emlekszem egy olyan esetre, amikor a kitolsi szakaszban a no hatradolt, es kozolte, hogy o most mar meg fog halni, es nem is csinal semmit. eleg szorult helyzet volt.
Nekem az segített az egész folyamatban, hogy elfogadtam a helyzetet és csináltam, amit kellett. Ha úgy vesszük, akkor ez a "viselkedés". Ez szükséges ahhoz, hogy normálisan végig tudja az ember csinálni. Szép is lett volna, ha jajveszékelve elnyúlok, hogy én ezt nem bííírom kiii, szegggyék már ki belőlem a gyerekeeet. Úgy nem ment volna, az fix. Más kérdés, hogy a szülő kismama tudata mennyire szűkül be ilyenkor. Én például határozottan elutasítottam a kengyel használatát és nem engedtem, hogy hasba könyököljön a doki, inkább összeszedtem minden maradék erőmet. De vannak, akik valóban hisztériáznak inkább és sajnálják magukat és végig virnyognak (nem a kitolásra gondolok). Azért ha kitolásnál kiszakad az emberből pár kiáltás, szerintem érthető.
lanyok, en arrol beszeltem, hogy miert kell viselkedni, miert nem jo kiabalni.. a szinszkedes mas tortenet, ez a fele annyira abszurd (marmint hogy konkretan kitolaskor barki szineszkedik), hogy nem is reagalok ra.
Igen, én is erről beszélek - Mikolt, a hisztériázó, bepánikoló gyerek nem megjátssza magát, ő tényleg rosszul érzi magát olyankor szerintem. Most a színészkedésről van szó, hogy egyesek szerint a szülő nő tudatosan irányít(hat)ja a viselkesését, a közönség vagy valamilyen elváráshoz igazodás miatt. Ez szerintem is baromság.
Persze sokszor hallottam már, hogy bizonyos kultúrában nevelkedett ember esetleg már az elején sikítani kezd, amikor még eszénél van, és úgy gondolja, hogy így kell csinálnia, de hogy a döntő pillanatban biztos nem tud színészkedni, "viselkedeni" senki, az fix.
Én biztos nehezen éltem volna meg, ha a férjem akkor nincs mellettem. Enélkül nagyon kiszolgáltatottnak éreztem volna magam, így biztonságérzet megvolt, és segített elkerülni, hogy pánikoljak. Viszont vannak epizódok, amik kiestek nekem és egyáltalán nem is emlékszem rá, férjem mondta el utólag (én meg nem hittem el). Mindezt úgy, hogy egyáltalán nem féltem a szüléstől előtte. Tudtam, hogy nagyon fájni fog, de csak túl akartam lenni rajta, fel sem merült bennem, hogy nem tudom megszülni természetes úton. De ekkora, mindent elöntő fájdalomra nem voltam felkészülve. Mintha a világ szakadt volna szét. No, aki ebben a helyzetben szinészkedni tud, annak én gratulálok.
Nem értem, miért gondolják sokan, főleg a pasik közül, hogy ilyenkor valahogy viselkedni kell, valamiféle standard módon, illendően. Ki a fenének kellene megfelelnünk? Valami általános, egységes pontrendszerhez kell igazodnunk, vagy mi? Hogy lehet kívülről megítélni, hogy kinek milyen hang szakad ki ilyenkor önkívületi állapotban a belsejéből? Valamiért vissza kellene fognunk, ami jönni akarna?
lattal mar magankivul hisztizo gyereket, aki verkomolyan beleeli magat abba, hogy belehal, ha leveszed a ragtapaszt a terderol? igen, valoban fajni vog, ha lehuzod a tapaszt, de nem mindegy, hogyan eli meg. ha ra tudod birni arra, hogy lelegezzen melyeket es rad figyeljen, nem faj annyira.
a tapasztalatom szerint a magukra hagyott asszonyok sokkal nagyobb panikban elik meg a kitolasi szakast, mint azok, akiket iranyitanak, akar direkt, akar mas modon.
Ezt soha nem bírtam felfogni, hogy miért tekintik egyesek "szerepnek" a szülést, most komolyan azt gondolja bárkii, hogy a nő olyankor valamiféle pózokra tud koncentrálni? Hogy előadást tart kifelé? Nem értem, miért gondolják sokan, főleg a pasik közül, hogy ilyenkor valahogy viselkedni kell, valamiféle standard módon, illendően. Ki a fenének kellene megfelelnünk? Valami általános, egységes pontrendszerhez kell igazodnunk, vagy mi? Hogy lehet kívülről megítélni, hogy kinek milyen hang szakad ki ilyenkor önkívületi állapotban a belsejéből? Valamiért vissza kellene fognunk, ami jönni akarna? Én is hányszor hallottam a könnyebben szülőktől a játszótéren, hogy mellette egy nő a szomszéd szobában úgy visítozott, mintha ölnék, ejnye-bejnye. Hát vaze, legyél a helyében, aztán tartsad szépen csukva a szád, még mosolyogj is hozzá, illendően, hogy megfelelj. áááááááááááá...
Szóval szerintem is teljesen rendben van, ha az ember nem az önuralomra próbálja az energiáit vesztegetni a létező legönkívületibb (van ilyen szó? :)) állapotban :))
Eszembe jutott, hogy Kandász Andrea Szülőszoba c. sorozatában az egyik epizódban a szülésorvos félrevonta az apukát, míg anyuka vajúdott, és azt mondta neki, hogy a nő túljátssza a szerepét, apuka ne féljen, nem is fáj az annyira, amennyire kiabál, de ma ő, az asszony a főszereplő... blabla, és összekacsintott az apukával. Nagyon fel voltam háborodva! Ha rá is játszott a nő, ezt senki nem tudja kívülről megítélni, nincs joga ilyen degradáló véleményt mondani a háta mögött ezreknek! Nem is értem, hogy engedhette a csaj, hogy így leadják azt az epizódot...
Szerintem egyáltalán nem volt gáz, hogy kiabáltál. Aki szerint ez gáz, az csinálja utánnad, és utána lehet dumálni. Egy hős vagy, hogy megszülted a két picit! :)
